~ Sárga könyves út ~

2017. október 31., kedd

Halloweeni könyvajánló



Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem nagyon tetszik a Halloween, és iszonyatosan sajnálom, hogy nincs igazi hagyománya Magyarországon, ezért gyerekkoromban nem öltözhettem be a társaimmal valami jelmezbe, és járhattam végig az ijesztően feldíszített szomszéd házakat csokiért és cukorkáért. Nem vagyok édesszájú, de az élmény biztosan örök maradt volna. Szerintem a karácsony után ez lehet a legklasszabb ünnep azokban az országokban, ahol tartják.

Most virtuális cukorkaként olyan ínyenc olvasnivalókat hoztam nektek, amelyek vagy valamilyen módon köthetők a Halloweenhez vagy jó kis parás olvasmányok erre a napra.

1. Jandácsik Pál: Állatok maszkabálja

Ha valaki egy igazán jó kis thrillert szeretne olvasni különleges köntösbe öltöztetve (a szereplők olyan állatok, akik részben emberként viselkednek), akkor szívből ajánlom neki ezt a regényt. Halloween közeledtével Cesar Darlington, németjuhász nyomozó különleges ügyet kap: egy sorozatgyilkost kell elkapnia, aki megöli, majd megnyúzza áldozatait. Mindeközben egy szerelmespár, Arthur, a róka, és Christie, a fekete párduc halloweeni partira készül a barátaival egy világvégi kis nyaralóban, elzárva a külvilágtól. A parti pedig jó lehetőséget ad a sorozatgyilkosnak arra, hogy a maszkos állatok között elrejtőzve egyesével elkezdje lemészárolni a jelenlévőket.

2. Sarah J. Maas: Tüskék és rózsák udvara

A történet főszereplője, Feyre meggyilkol egy farkasbőrt öltött tündért, ezért büntetésképpen Tamlin, a főtündér választást ad neki: vagy meghal, vagy örök időkre vele tart a tündérek birodalmába. Feyre persze az életet választja. De hogy miért is került ez a könyv a listára? Mert egy „betegség” miatt Tamlin és a hozzá tartozó tündérek arcát mágikus álarc fedi, amelyet már negyvenkilenc éve képtelenek levenni magukról. Azóta, hogy részt vettek egy maszkabálon. Ez a „betegség” pedig a varázserejüket is gyengíti. Vajon az emberekre is veszélyes a „kór”? Meg lehet „gyógyítani”? Vagy szép lassan megsemmisíti a tündérek és az emberek világát is?

3. Szurovecz Kitti: A sokszívű

Annabellának két élete van. Két hetet Olaszországban tölt az olasz pasijával, két hetet pedig Magyarországon a magyar pasijával. A két férfi semmit sem tud egymásról, és ez Annabella számára meg is felel, egészen addig, míg rá nem jön, hogy terhes lett. Ekkor kétségbeesik, és a kiépített hazugságvilága szép lassan összedől. A neten megismerkedik egy magyar csoporttal, akik poliamorok, vagyis több embert szeretnek egyszerre úgy, hogy minden fél tud a másikról. Annabella összebarátkozik velük, és bár látszólag mindenki kedvesen fogadja, valaki akad, aki nem örül a társaságának. Furcsa üzeneteket, „ajándékokat” kap, amelyekkel arra figyelmeztetik Annabellát, hogy jobb, ha távol tartja magát a poliamoroktól. A történet egy Halloween partin csúcsosodik ki, ugyanis itt derül fény rá, ki és miért akar ráijeszteni Annabellára.

4. Robin Cook: Mutáció

Láncfűrészes gyilkos? Freddy Krueger? Ugyan már! Mi is lehetne parásabb, mint egy cuki kisgyerek, aki zseni és pszichopata egyszerre? Kivi egy csodaszép kisfiú, akit imádnak a szülei, ám ahogy nő, egyre több rémisztő furcsaság történik körülötte. Édesapja sejti ennek az okát, hiszen tudósként ő volt az, aki kísérletezett a fián még magzat korában. Arra azonban álmaiban sem számított, hogy mit hoz létre. Ezt a könyvet még általános iskolában kaptam kölcsön a magyartanáromtól, és annyira megfogott, hogy később beszereztem egy saját példányt belőle.

5. Karen Essex: A szerelmes Drakula

Ha Halloween, akkor vámpírok… Stoker Drakula történetét szinte mindenki ismeri, ám nekem Essex feldolgozása sokkal jobban bejött, mint az eredeti sztori. A szöveg stílusa passzol az 1890-es évek hangulatához, és Drakula ebben a történetben is hátborzongató és veszélyes gyilkos, ám megismerhetjük egy új oldalát is. Szerelem, izgalom és borzongás korhű díszletben. Mi más kéne egy halloweeni olvasmányhoz? Az már csak plusz élmény, hogy ezúttal egy női író szemszögéből ismerhetjük meg Drakula összetett személyiségét.

6. Belinda Bauer: A 19-es holttest

Képzeld el, hogy tehetetlenül fekszel egy kórházban. Kómában vagy, így bár érzékeled a világot, nem tudsz interakcióba lépni senkivel. Aztán sok-sok év után felébredsz, és az első, amit látsz, hogy valaki meggyilkolja a szomszédos ágyban fekvő, szintén kómás beteget. Képzeld el, hogy bár magadhoz tértél, képtelen vagy beszélni, rendesen mozogni. Vagyis senkit nem tudsz értesíteni arról, hogy minek voltál a szemtanúja. És a gyilkos ott jár a közeledben. Szerintem elég Halloweenhez illően hátborzongató a helyzet, nem igaz? Az már csak hab a para-torta tetején, hogy a regény főszereplője, az Asperger szindrómás Patrick egy hullaházban tölti épp az anatómia gyakorlatát. Amikor rájön, hogy a 19-es számú holttest nem szívrohamban halt meg, mint ahogy a boncolási jegyzőkönyv állítja, hanem meggyilkolták, nyomozni kezd az igazság után.

7. Thomas Cullinan: Csábítás

Az amerikai polgárháború alatt a Farnsworth Leánynevelő Intézet két vezetője, Martha és Harriet Farnsworth csak azzal foglalkozik, hogy biztonságos menedéket nyújtsanak bentlakó diákjaiknak. Egy nap azonban egyik tanítványuk, Amelia egy sebesült, ellenséges katonát talál az erdőbe, és megszánva őt hazaviszi az intézetbe. Nyolc nő és egy férfi kényszerűen összezárva egy helyre, miközben odakint háború zajlik, már ez is elég bonyolult helyzet. Ezt csak megfűszerezik a hazugságok, titkok és ármánykodások. Ki a jó és ki a rossz? A sebesült katonától kell félnie egy nőknek, vagy pont fordítva, és a katona van veszélyben a nők között? Olvasás közben végig ott érezni a sötét árnyékot, amely a szereplők feje fölött lebeg, és csak arra vár, hogy bekebelezhessen valakit.

8. Holly Seddon: Lélegzet-visszafojtva

Amy csak tizenöt éves volt, amikor egy nap nyoma veszett. Amikor rátaláltak, szörnyű állapotban volt, és bár élt, éberkómás állapotba került. Tizenöt évig vegetál egy kórházban, amikor is Alex Dale, szabadúszó riporter felfigyel az ügyére, és elkezd nyomozni a tettes után. Miközben próbálja kibogozni a szálakat, előkerülnek a múlt sötét, véres titkai. És lehet, hogy Amy még mindig nincs biztonságban…

9. Margaret Atwood: A szolgálólány meséje

Nincs is rémisztőbb, mint egy olyan regény, ami akár igaz is lehetne. A történet ugyanis a mi világunkban kezdődik, a névtelen szolgálólány pont úgy él, akárcsak bármelyikünk. Dolgozik, családja van, tervei a jövőre nézve, és viszonylag boldog. Aztán egy puccs következtében egyik napról a másikra szörnyű törvényeket hoznak. A nők nem dolgozhatnak. Nem lehet vagyonuk. Elveszik tőlük a gyerekeiket, a szabadságukat, még a nevüket is. A termékeny nők egyetlen feladata az lesz, hogy a Parancsnokoknak és meddő feleségeiknek gyermekeket szüljenek. A nők számára eljön a földi pokol ájtatos vallási köntösbe csomagolva. Ezernyi horrort és thrillert láttam és olvastam már életem során, de egyik sem okozott még olyan pánikrohamot, mint amilyet ennek a regénynek az olvasása közben éreztem.

10. Pachmann Péter: Misu háborúja

Ez a regény megint csak azért szörnyen ijesztő, mert a valóságon alapszik. A délszláv háború idején egy nő azért indul útnak vállalva a veszélyeket, hogy megmentse halálos betegséggel küzdő kisfiát, Misut. Már a regény első mondata is gyomorszorító, és ez az érzés az utolsó mondatig nem ereszti az olvasót. Nemi erőszak, megalázás, bántalmazás, egy horrorisztikus szülés, gyilkosságok – van a könyvben minden, ami felülmúlhat egy horrorfilmet is, mégsem hatásvadász, egyszerűen csak realisztikusan bemutatja az élet sötét oldalát. Ellensúlyozásként pedig ott van az anyai szeretet, önfeláldozás, valamint a gyermeki elfogadás és nyitottság.



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2017. október 30., hétfő

Guillaume Musso: Holnap - Blogturné


Guillaume Musso francia szerző már sokak szívét meghódította különleges hangulatú regényeivel. A Szerelem életre-halálra, az És azután, az Ott leszel?, a Visszajövök érted, a Mi lesz velem nélküled? és Az angyal hív után újabb nagyszerű regénye érkezik el a magyar olvasókhoz is. A Blogturné Klub három állomáson keresztül veti bele magát a Holnapba - és hogy mit tartogat, az meglepetés. Tarts velünk, ismerd meg a regényt és ha ügyes vagy, a saját példányodat is megnyerheted.

Guillaume Musso Holnap című könyvéről az egyik blogturnés társamtól hallottam először. A fülszövege érdekesnek tűnt, bár tartottam tőle, hogy egy egyszerű romantikus regényt kapok majd, ám gondoltam, próba szerencse, elolvasom, aztán maximum feledhető élmény lesz. Nos, ez egyáltalán nem így történt, olyannyira nem, hogy Musso bizonyos szempontból az egyik példaképemmé vált íróként.

A történet egy Matthew nevű férfiról szól, akinek nemrég meghalt a felesége egy balesetben, azóta ő neveli a kislányukat, és próbálja feldolgozni az őt ért tragédiát. Egyik nap egy kirakodóvásáron vesz egy használt laptopot, hazaviszi, és talál rajta egy csomó fényképet az előző tulajdonosról, Emmáról. Mivel a laptopon ott a nő neve, Matthew megkeresi őt, és e-mailben megkérdezi tőle, küldje-e át a fényképeket, vagy törölheti őket. Az első e-mailből végül hosszas levelezés alakul ki, amelyből kiderül, hogy Matthew és Emma szimpatikusak egymásnak, így randevút beszélnek meg másnapra egy étterembe. Matthew elmegy a randira. Emma elmegy a randira. Ám sohasem találkoznak. Ugyanis kiderül, hogy Matthew 2011-ből küldözgeti az e-maileket, míg Emma 2010-ben él.

Fordulat fordulat hátán

Amikor belekezdtem a regénybe, először azt hittem, egy Ház a tónál típusú romantikus történet lesz, semmi több, Matthew és Emma az őket ért múltbeli tragédiák után időt áthidalva egymásba szeretnek. Aztán jött az első fordulat, és igaz, hogy meglepődtem, de még mindig nem tartottam többnek a sztorit, mint egy romantikus regénynek, aminek talán más a női főszereplője, mint eredetileg gondoltam. Majd egy újabb fordulatot követően úgy éreztem, rájöttem a regény céljára: aha, szóval ez inkább egy pszichológiai regény, amely egy házastársi titokról, problémáról szól majd, csak feldobja némi időn túli levelezés. És már kezdtem magam vállon veregetni, amikor bumm, becsapott az újabb bomba, nekem meg a földre esett az állam, mert kiderült, hogy ez sem nem romantikus történet, sem nem pszichológiai regény, hanem valójában egy thrilleres beütésű krimi.

És ez az, ami miatt Musso az egyik példaképemmé vált. Mert képes volt a regény olvasása során újra és újra meglepni. Amikor már azt hittem, hogy rájöttem, miről is fog szólni a történet, akkor csavart rajta egy olyat, hogy a korábbi gondolataim mind megdőltek, és kezdhettem előröl értelmezni az egész történetet. I-mád-tam!

Matthew és Emma

Matthew első pillanattól szimpatikus karakter volt. Jó férj, jó apa, jó tanár, akit hatalmas veszteség ért a felesége halálával, és ezen nagyon nehezen tudja túltenni magát. Igyekszik a kislánya miatt a felszínen tartani magát, ám elzárkózik a világ elől, amolyan remeteként éli az életét, amiben csak a lányának és leszbikus lakótársuknak van hely.

Amikor megismerkedik Emmával, először arra gondol, talán tovább tudna lépni a nővel, hiszen nagyon szimpatikus számára. Ám, mikor kiderül, hogy két különböző időben élnek, rögtön az az első gondolata, hogy lehetőséget kapott ezáltal a felesége megmentésére.

Emma karakterében sokáig bizonytalan voltam. Mármint abban, hogy mik a céljai, és mi lesz végül a szerepe a történetben. Még azt sem tudtam biztosra eldönteni, hogy pozitív vagy negatív karakter lesz-e. Lelkileg nagyon instabil személyiség, aki túl van egy öngyilkossági kísérleten, gyógyszereket szed, és 2011-ben, Matthew idejében már nem él, mert kisétált egy vonat elé. Nagyon tetszik neki Matthew, így mikor a férfi megkéri rá, hogy mentse meg a feleségét 2010-ben, felmerült bennem, hogy vagy hagyja mégis meghalni, vagy épphogy már eredetileg is ő okozta a balesetet, és így ér össze a két idősík végül. Persze, hogy végül mi is sül ki Emma karakteréből, azt nem árulom el, izgulja mindenki végig a történetet úgy, ahogyan én. :)

Ismeretlen ismerős

Kate, Matthew elhunyt felesége a történet elején tökéletes, szerető feleségnek és anyának van leírva. Aztán Emma nyomozni kezd utána 2010-ben, és olyasmit küld róla e-mailben Matthew-nak, amit a férfi nem tud hová tenni. Vajon tényleg jól ismerte a feleségét? Tudhatja biztosra, hogy mit csinált Kate olyankor, amikor nem volt mellette? Bízhat gondolkodás nélkül a hűségében? Vagy Kate elárulta őt? Esetleg Emma kavar a háttérben, hogy besározza Kate-et?

Nagyon érdekes téma az, hogy mennyire ismerhetjük a körülöttünk élőket, a szeretteinket. Sajnos saját tapasztalat alapján tudom, hogy még a hozzánk legközelebb állók is tehetnek olyasmit, amit sosem vártunk volna tőlük. Sőt, mi magunk is csinálhatunk olyat, amiről azt hittük korábban, nem lennénk rá képesek. Ha pedig önmagukat sem ismerhetjük teljesen, akkor másokat hogyan is ismerhetnénk… Ez azért kicsit ijesztő…

Nagyon tetszett, ahogy szép lassan kiderült a történetből, hogy mi is a helyzet Kate-tel. Apránként kaptam meg a kirakós darabokat, így volt időm elmélkedni rajtuk, de álmomban sem gondoltam volna arra a „képre”, amit végül kiadtak.

Amit kicsit sajnáltam

Nos, annak ellenére, hogy alapvetően humán beállítottságú vagyok, nagyon logikus a gondolkodásmódom, és az általam olvasott történetekben is mindig keresem a logikát. Szeretem, ha egy történet, a saját világán belül kiépít egy működő rendszert, és ahhoz a cselekmény végig tartja magát. Épp ezért jó lett volna, ha Musso ad valamiféle magyarázatot arra az anomáliára, amelynek köszönhetően Matthew és Emma két különböző idősíkból levelezni tudtak egymással. Engem érdekelt volna, hogyan is lehetséges ez. Persze, nem ez a kérdés állt a regény középpontjában, így e nélkül is teljesen érthető és élvezhető volt a történet, ám számomra jó lett volna tudni, hogyan is képzelte el ezt Musso.

A történetet azoknak ajánlom, akik szeretnének egy fordulatos, zseniálisan felépített, thrilleres beütéssel rendelkező krimit olvasni megspékelve némi időanomáliával.

Kedvenc karakterek: Matthew, Emma, Romuald, Emily

Kedvenc jelenet: amikor végre összeáll teljes képpé az egész kirakós, és kiderül az igazság.

Kedvenc idézetek:

„- Ha a mama nincs az égben, akkor hol van? – faggatózott tovább a gyerek.
- A teste a temetőben van, ezt nagyon jól tudod. De a szeretete, az nem halt meg – engedett Matthew. – Az ott él a szívünkben és az emlékezetünkben. Megőrizhetjük az emlékét, ha beszélünk róla, ha felidézzük az együtt töltött boldog pillanatokat, elnézegetjük a fényképeket, és kimegyünk a sírjához.
Emily a fejét ingatta, láthatóan nem győzték meg az apja szavai.
- Te is meg fogsz halni, ugye?
- Mind mindenki – ismerte el Matthew -, de…
- De ha te meghalsz, akkor ki fog gondoskodni rólam? – esett pánikba Emily.
Matthew szorosan magához ölelte.
- Nem holnap fogok meghalni, szívecském! Nem halok meg százéves korom előtt. Ígérem.
„Ígérem”, ismételte meg, tudván tudva, hogy amit mondott, homokba írt ígéret csupán.”

„Emmát a magány, az érzelmi bizonytalanság kísértette. Esténként egyre jobban nyomasztotta, hogy egy üres lakásba kell hazatérnie, ahol nem várja senki. Sokrétű életre vágyott. Egy megbízható férfira, egy gyerekre, egy házra. Kamaszkora óta várta, leste azt a pasit, aki majd megérti őt. De csak nem jött. És a bizonyosság, hogy nem is jön el soha, felemésztette. Egyedül volt. És holnap meg holnapután is egyedül lesz. Egyedül fog felfordulni.
De ezen a délutánon valami arra ösztökélte, hogy ne adja fel, és egyszerre csak kristálytisztán látta maga előtt az eszményi, a vágyott jövőt: ugyanolyan életet akart, amilyen Kate Shapiróé.
Pontosabban, Kate Shapiro életét akarta.
Át akarta venni a helyét.
Az agyába szép lassan befészkelő gondolat lenyűgözte, s egyben elborzasztotta.”

„Hirtelen még valamire ráeszmélt, valami sokkal fontosabbra, és nagyot dobbant a szíve: abban a pillanatban, amikor Emma ezt az e-mailt küldte neki, Kate még élt…”

Értékelés: IMÁDOM.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT


Játék:

Mostani nyereményjátékunk az időzítés körül forog - az ugyanis nem biztos, hogy mindig tökéletes.

Olyan romantikus kapcsolatokat gyűjtöttünk most csokorba könyvekből, filmekből, amiknél az időzítésnek kulcsszerepe volt. Minden állomáson egy rövid leírást találtok arról, miről is szól a történet, a feladatotok az, hogy ezek alapján kitaláljátok a könyv/film címét. Természetesen az angol és a magyar címeket is el fogjuk fogadni.

Figyelem! A beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Leírás a játékhoz:

Végy egy határozott angol nőt, egy angol férjet, egy kőkört és egy skót harcost. A mix bizonyítottan felejthetetlen lesz. De most akkor melyik az igazi? A te időd vagy a másik? A te férjed… vagy a második? Létezik megoldás? 

a Rafflecopter giveaway



Állomáslista:

10.30 Spirit Bliss
11.01 Deszy könyvajánlója
11.03 Szembetűnő

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2017. október 26., csütörtök

Pachmann Péter: Misu háborúja


Pachmann Péter Misu háborúja című könyvébe egy ajánlás után olvastam bele, és mivel a stílus bejött, úgy gondoltam, végigolvasom. Bevallom őszintén, nem sokat tudtam korábban a délszláv háborúról, lévén, még gyerek voltam, amikor elkezdődött, és utólag, felnőve, már más háborúk foglalták le a világ érdeklődését és az enyémet is. Kíváncsian álltam neki a regénynek, hátha általa többet tudhatok meg a múltban történtekről.

Bár a történet címszereplője Misu, úgy gondolom, hogy a főszereplő mégis inkább Misu édesanyja. A nő a háború veszélyeit vállalva vág neki egy utazásnak azért, hogy megmenthesse halálos beteg kisfiát. Útközben pedig találkozik az emberi nyomorúság és kegyetlenség minden formájával. Persze, érthető, hogy ennek ellenére miért Misu lett a címszereplő, hiszen ő is háborút folytat, csak éppen egy láthatatlan, önmagában zajló háborút a betegsége ellen.

A délszláv háború, avagy a háború természete

Bár az előzetes elvárásaim nem teljesültek, és a délszláv háborúról nem tudtam meg sokkal többet a könyvből, egyáltalán nem éreztem magam csalódottnak. Talán jó is, hogy a történelmi események a háttérbe szorultak, mert így a karakterek lelki világára és a háború igazi, bestiális természetére tudott koncentrálni az író.

Az a fajta állatias kegyetlenség, amelyet a harcok előhoztak a katonákból, egyszerűen hihetetlen. Egyik nap még átlagos fiúk, férfiak voltak, iskolába jártak, dolgozni, reggelente puszit adtak az anyjuknak, este jó éjt mesét mondtak a kislányuknak. Együtt játszottak a szomszédgyerekekkel, megbeszélték a hétvégi meccs eredményét a szomszéddal. Aztán jött a háború, eltűntek a korlátok, megszűnt a törvényesség, és kedves, békés emberekből átváltoztak állatokká.

És nem, itt nem arról van szó, hogy kényszerből, önvédelemből, a szeretteik védelmének céljából ölniük kellett az ellenséget. Itt arról van szó, hogy védtelen nőket rángattak le a buszról, megerőszakolták, undorító módon megalázták őket, és élvezték. Hogy tömegével fegyvertelen, civil embereket, gyerekeket, nőket, férfiakat mészároltak le.

Ilyenkor pedig elgondolkozom azon, hogy sokakat tényleg csak a törvények tartanak vissza attól, hogy kegyetlenek legyenek? Valóban állatok, csak emberbőrt viselnek, míg következményei lehetnek a tetteiknek? Ez iszonyatosan ijesztő és elborzasztó. Hiszen ezek az emberbőrbe bújtak itt élnek körülöttünk, ők a szomszédaink, az ismerőseink, talán a barátaink vagy családtagjaink is.

Idővonalak

A történet párhuzamosan mutatja be a múltat és jelent. A múltbeli szál fejezeteiben láthatjuk Misu megfoganásának, születésének és első néhány évének történetét egészen addig, míg ki nem derül, hogy súlyos betegségben szenved, és csak egyetlen megoldás létezik a megmentésére. A jelenbeli szál pedig arról a küzdelemről szól, ahogyan Misu édesanyja a háború szörnyűségei közepette próbálja megmenteni a fiát.

Azt kell mondanom, hogy mindkét szál nagyon erősre, realisztikusra sikeredett. Már a könyv első mondata összerántja az ember gyomrát, és ez a szöveg többi részében csak fokozódik. Nincs olyan fejezet a könyvben, amely ne lett volna erős érzelmi hatással rám. A történet egy az egyben üt, nem ad pihenési időt az olvasó lelkének.

Az erőteljes szavak, kifejezések, a borzalmasabbnál borzalmasabb történések mind hozzájárulnak a regény erejéhez. Vannak szerzők, akik egyszerűen csak minél jobban meg akarják botránkoztatni az olvasókat, pedig a történet szempontjából nem lenne szükségszerű, hogy ezeket az írói eszközöket használják. Ám a Misu háborújában egyáltalán nem éreztem öncélúnak a nyers, gyomorszorító stílust. Úgy érzem, az író ez esetben nem megbotránkoztatni akart, hanem azért választotta ezt a stílust, hogy a lehető legreálisabban mutathassa be egy nemi erőszak, egy komplikált szülés, a kínzások, megalázások működését, és azt, hogy miket váltanak ki az elszenvedőből vagy szemtanúból.

A szülőszobában

Nos, tudom, hogy a történet ideje és a jelen között eltelt jó sok idő, és nem is Magyarországon játszódik a sztori, de a mai napig annyi magyarországi, szörnyű történetet olvasni a neten arról, hogy mennyire semmibe veszik a szülő anya és a világra jött baba igényeit a kórházakban, hogy az elkeserítő. És ijesztő. Még nem volt szerencsém megtapasztalni, milyen is anyának lenni, de ha a kórházi állapotok, az orvosok és nővérek hozzáállása csak egy kicsit is hasonlít a könyvbelihez, akkor nem csodálom, hogy sokan inkább otthon akarnak szülni mostanság.

A fájdalom, a vér, a test szétszakadása és egyéb fizikai dolgok is éppen eléggé ijesztőek egy nő számára, de a legijesztőbb az lehet, amikor azok, akikben bízni akarna, az orvosok, ápolók, lényegében csak egy húsdarabnak tekintik. Egy húsdarabnak, amit vagy meg kell jól nézni a saját vágyaik miatt még ilyen kiszolgáltatott állapotban is, vagy egyszerűen csak munkadarabként kell tekinteni rá, amiből ki kell szedni a gyereket, aztán össze kell foltozni.

Szerintem, ha valaki rossz kezek közé kerül a szülőszobán, az konkrétan felér egy nemi erőszak traumájával. Szóval, ha egyszer mégis anya lennék, az első és legfontosabb dolgom az lesz, hogy a világ végéről is felkutatom azokat az orvosokat és nővéreket, akiknek valóban fontos vagyok én és a gyerekem is, mert nem akarok olyan sintérek kezére kerülni, amilyenekről a könyvben is olvashattam.

Az anyai szeretet

Elképzelni sem tudom, milyen lehet úgy élni, hogy ha megerőszakolnak, nem mondhatod el senkinek, mert úgysem hinnének neked, és a szörnyeteg közelében kell élned, sőt, be kell engedned a házadba is a történtek után. Milyen lehet kihordani a szörnyeteg gyerekét azt hazudva, hogy a férjedtől van. Milyen érzés lehet világra hozni, gondozni, aztán elhatározni, hogy mégis szeretni fogod őt, mert semmiről sem tehet. És végül azért küzdeni az életed árán is, hogy megmentsd.

Misu édesanyja egy igazán erős nő. Sok mindent túlélt, és szó szerint bármire képes a fiáért. Az, ahogy a szemén át láthatjuk a vele történteket, a háborút, az emberi szörnyeket és áldozataikat, a fiát és önmagát, megrázó és elgondolkoztató.

Bevallom őszintén, nem számítottam arra, amire Misu anyja készült. Azt gondoltam, azért vág át a háborús területeken, hogy elvigye a fiát egy távoli, biztonságos kórházba, egy bizonyos szakterülethez értő orvoshoz, aki meg tudja menteni őt. Ám a valódi terve ennél sokkal, de sokkal nagyobb önfeláldozásról tesz tanúbizonyságot.

Misu és az ellenség gyermeke

Misu az út alatt megismerkedik egy muszlim kislánnyal, akivel barátokká válnak. Nem nagyon érdekli őket, hogy egyikük keresztény, másikuk muszlim, miért is érdekelné, számukra az a fontos, hogy mindketten emberek, gyerekek, jól érzik magukat együtt, kedvesek egymáshoz, és jókat játszanak. Őket még nem rontotta meg a felnőttek idiótasága, előítéletessége. Mivel nem értik egymás nyelvét, a porba rajzolt képekkel kommunikálnak egymással. Így mesélik el egymásnak azt is, hogy milyen rossz dolgok történtek velük.

Nagyon aranyos volt kettejük barátsága, és a könyv Epilógusát, amikor rájöttem, hogy ki is írta, bevallom őszintén, megkönnyeztem.

Ezt a könyvet azoknak ajánlom, akik bírják a lelki megrázkódtatásokat, és képesek szembenézni a világ és az emberiség valódi arcával – az önfeláldozóval és a kegyetlennel is.

Kedvenc karakter: a muszlim kislány, Misu anyukája.

Kedvenc jelenet: amikor Misu a kerítésen át eteti a muszlim kislányt.

Kedvenc idézetek:

„Érdekesek vagyunk mi, asszonyok. Létrehozunk életeket, hogy aztán létrehozzuk vele a magunk fájdalmát, aggódását.”

„Nem nyeltem le a vizet. A számban tartottam, megfájdult a fogam tőle, annyira hideg volt. Élesen szúrt az ínyemnél. Visszadobtam a kulacsot, és elindultam a buszhoz. A tisztféle intett, így az ajtót azonnal kinyitották. Szedtem a lábam, alig bírtam szusszal, hiszen csak az orromon keresztül vehettem levegőt. Hátrafutottam Misuhoz, és szájon csókoltam. Misu érezte, hogy hideg és vizes a szám. Becsukta a szemét, és megadta magát. Ahogy régen, ha elfáradt a kerti lugasban, amikor nyulakat kergettünk vagy ürgéket kerestünk. Hátradőlt, a karomba vettem, és cseppről cseppre csorgattam a szájába a vizet.”

„A zubbonyosok kint a reszkető nőket utánozták. Mintha remegne a lábuk vagy mintha sírnának. Csúfolták őket, nagyokat nevettek, és persze cigarettáztak.
Az egyik a kulacsát mutogatta felénk. Mintha vízzel kínált volna. Jeleztem, hogy köszönjük, és hogy természetesen kérünk. Erre a busz oldalára és az ablakokra locsolták a vizet. A kislányok döbbenten figyelték. A zubbonyosok élvezték a halálfélelmünket. Szinte fürödtek benne. Volt, aki a nadrágját is letolta, és a csupasz fenekét mutogatta a gyerekek felé.”

„Emlékszem, kislánykoromban, az utcánkban sokszor játszottam olyan fiúkkal, akiknek a nyakában félholdas medál lógott, nem pedig kereszt, mint az enyémben. Ha anyámat kérdeztem, hogy a miénk miért más, mint az övék, csak annyit mondott, hogy más Istent szeretnek ők, és mást mi. Ha megkérdeztem, hogy ez jó vagy rossz dolog-e, nem tudott válaszolni. A választ magam találtam meg. Emlékszem, volt egy barátnőm félholdas medállal. Őt szerettem a legjobban, mindig megvédett, ha vízbe akartak lökni a nagyobbak. Egyszer a cseresznyefáról a vállán hozott le, mert a létrát, amin felmásztam, elrúgták onnan a többiek.”

„Misut harcmezőkre vitte a képzelete. Fondorlattal, néha ármánnyal vívta a csatáit elképelt hőseivel. Kicselezte, lépre csalta a manókat. Csapdát ásott nekik, ha olyan kedve volt, elrejtette őket. Akkor még nem tudtam, hogy a legnagyobb és leghosszabb háborúját éppen most kezdi el. Azt sem, hogy a hadvezére én magam leszek.”

„Ha jól értem, a doktor bennem turkál, a hasamban kotorászik. A belső szerveimben, ahol új élet foganhat. Életekről határoz, és a döntésében én vagyok az eszköz. Egy tárgy vagyok a szemében, amely segíthet isteni tervének megvalósításában. Azt hiszem, egyáltalán nem is érdekli őt más, mint kizárólag a saját üdvözülése.”

„A doktor leült mellém, fejét a térdére hajtotta. Sírt, és a Jóistent szidta, amiért ide kellett jönnie. Kiderült, néhány nap múlva szabadon járható lesz az az út, amelyik édesanyja falujához vezet. Azt mondta, látott egy jelentést, több nyelven is ráírták, hogy a kerítésen túl éjszaka száznegyven embert fejbe lőttek. Szerinte azokat égették el most. Egyszerűen olajat locsoltak rájuk, és meggyújtották az emberhalmot. Nem győzték már ásni a gödröket – így mondta.”

„Ijedten guggoltam az orvos mellé, megráztam, figyeljen rám, ébredjen. Hol van a kislány anyja, hova vitték? – kérdeztem tőle üvöltve.
- Mégis a nőkkel kezdték.
- Az lehetetlen, hiszen ott van a kislánya.
- Nyilván a gyerekek is sorra kerülnek majd.
Először öklendeztem azóta, hogy itt voltam a Drinánál.”

„Misu most is a kerítésnél ült. Vele szemben, a túloldalon a kislány. Senki sem foglalkozott velük. Misu darabokat tört egy szelet kenyérből, és a lyukakon keresztül dugta át neki. Volt, amelyiket meglocsolta egy kis vízzel, mert a palackot nem tudta átadni. Piszkos és nyúzott volt a kislány arca. Lassan rágta a falatokat, néha Misura mosolygott.”

„Egyre nagyobb volt a hangzavar, puska dörrent a kerítésen túl. Mindenki összerezzent. A kislány az egyik oldalról, Misu a másikról kapaszkodott az acélsodronyba. Összeért piszkos kis ujjuk.”

Értékelés: IMÁDOM.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2017. október 24., kedd

Rácz-Stefán Tibor: Mikrofonpróba - Blogturné


Hanna, Dávid, Áron, Máté és Xiara kollégiumi lakótársak. Mindegyikük családi háttere bonyolult, épp ezért, amikor pénzhiány miatt be akarják zárni a hétvégékre a kollégiumot, egy nagy tervet eszelnek ki. Vajon végre tudják hajtani? Sikerül megoldást találniuk a gondjaikra?

A Blogturné Klub négy tagja által megismerkedhettek az öt barát történetével. Kövessétek figyelemmel a turnét, mert játék is lesz, amelyen egy példányt nyerhettek a könyvből.


Rácz-Stefán Tibor Mikrofonpróba című regényébe kíváncsian kezdtem bele. Szívesen olvasok magyar szerzőktől, amikor lehetőségem van rá, mert érdekel, mit és hogyan írnak. Kicsit féltem attól, hogy a Fogadj el! ismerete nélkül mennyire fogom megérteni a történetet, de szerencsére nem volt gondom ezzel. Bár a két regény összefügg azáltal, hogy két közös szereplője is van, maga a történet különállóan is teljesen érthető.

A történet öt fiatalról szól, akik ugyanabba az iskolába járnak, barátok, és mivel mindegyiküknek vannak családi gondjaik, ezért egy kollégiumban is laknak. Egy véletlenül meghallott beszélgetésből megtudják, hogy pénzhiány miatt veszélybe került a kollégium nyitva tartása, ez viszont egyfelől elszakítaná őket egymástól, másfelől mindegyiküknek felszínre hozná a családi problémáit. Így elhatározzák, hogy ha törik, ha szakad, összeszedik a pénzt a kollégium megmentésére.

Kezdeti döccenő és a regény igazi erőssége

Bevallom őszintén, amikor belekezdtem a történet olvasásába, nagyon furcsa volt először a szöveg stílusa. E/1. jelen időben olvastam már könyveket, sőt, írok is így, de eddig az E/3. jelen idő valahogy kimaradt az olvasmányaim közül. Szóval eleinte idegen volt számomra ez a fajta szöveg. Persze, ez nem tántorított el attól, hogy folytassam az olvasást, és szerencsére, rövid időn belül hozzá is szoktam az újdonsághoz. Elsősorban annak köszönhetően, hogy a Tibi által megformált karakterek annyira élethűek, szerethetőek, hogy könnyedén bevonzottak a sztoriba, és utána már nem is eresztettek.

Sok tinikről szóló regény esetében nagyon érezni az „izzadtságszagot”. Azt, hogy egy felnőtt próbált belebújni a fiatalok bőrébe, csak hát, nem igazán sikerült neki. Ám ebben az esetben ez nem így történt, a karakterek gondolatai, érzései, beszédmódja, valóban a fiatalokét tükrözte. Tibi nagyon jól ismeri a tinédzserek lelkét, épp ezért a szereplőit mind sokrétűnek és teljesen hitelesnek éreztem. Ennek köszönhetően néhány napra, míg a regényt olvastam, visszaváltoztam egy kicsikét tizenévessé, és átéltem a szereplőkkel olyan érzéseket és eseményeket, amikhez nekem anno nem volt szerencsém.

Az új lány

Hanna a bátyjával, Kornéllal együtt költözött a városba, aki tanári munkát kapott az iskolában, amibe a húga is jár. A szüleik meghaltak, úgyhogy Hanna teljesen a bátyjára van utalva, aki igazi jó testvérként gondoskodik róla. Nagyon tetszett kettejük kapcsolata, főképp azért, mert amikor Kornél választásra kényszerült, a barátnőjét vagy a húgát választja-e, gondolkodás nélkül Hanna mellett döntött.

Hanna igazi könyvmoly, sokat olvas, imádja a könyvtárat, és könyves blogot vezet, vagyis ilyen szempontból rokonlélek. Nehezen barátkozik, így rettegve vág bele a költözésbe. Mivel a kollégiumban kapnak a bátyjával lakhelyet, fél tőle, milyen lesz az új szobatársa, az iskolatársai, be tud-e majd illeszkedni.

A Mátéval való kutya-macska kapcsolata és a Patrikkal való nagyon romantikus kapcsolata egyaránt izgalmas volt számomra, bevallom őszintén, egyelőre képtelen vagyok eldönteni, hogy melyik fiúnak drukkoljak, mert a maguk módján mindketten nagyon szerethetőek, és biztosan jó párjai lennének Hannának végül.

A meghasonlott lány

Xiara kínai származású, de Magyarországon nőtt fel, így magyarnak tartja magát. A szülei sokat dolgoztak, ezért születése után rábízták egy magyar nőre a felnevelését, így Xiara nem sokat tud a kínai kultúráról, és nincsen túl jóban a szüleivel sem.

Bár én nem vagyok így meghasonulva önmagammal, teljesen átéreztem Xiara problémáját. A rasszizmust, amibe újra és újra belefut, még azok által is, akiknek egyébként konkrétan vele semmi baja, „csak” a kínaiakat „nem bírják”, és azt, hogy a kínaiak között magyarnak érzi magát, a magyarok között pedig kínainak, így sehol sem találja igazán a helyét.

Nagyon izgalmas volt látni a kapcsolatát a szüleivel. Érthető, hogy sérelmezi, amiért nagyrészt másra bízták a felnevelését, ahogyan az is, hogy emiatt úgy érzi, a szülei nem szeretik őt. De a szüleit is teljesen megértettem, annak ellenére, hogy szerintem hibás döntés volt másra bízni a lányukat. Egy másik kultúrából csöppentek Magyarországra, ahol ötször többet kellett dolgozniuk ahhoz, hogy bizonyítsanak, és egy működő éttermet tartsanak fenn, és azt tették, amit náluk szokás, rábízták a kislányukat egy megfelelő személyre, míg ők gürcöltek. Szeretik Xiarát, ám ahogy múlt az idő, egyre kevésbé tudták, hogyan is közeledjenek hozzá. Nagyon remélem, hogy a sorozat végén teljesen egymásra találnak majd, mert én azt látom, hogy a szülei nagyon próbálkoznak, hogy visszaszerezzék Xiara szeretetét és bizalmát.

A tüskés fiú

Máté gyerekkora nem volt egy leányálom, azt biztos. Az apja meghalt, az anyja alkoholista lett. Máté egyetlen öröme a zongorázás volt, és hatalmas tehetség is volt ezen a téren, ám egy szörnyű eset miatt az éppen elkezdődő karrierje teljesen dugába dőlt. Azóta nem nagyon beszél az anyjával, teljesen érthető módon, és talán őt viselné meg a legjobban, ha a kollégium bezárása miatt otthon kéne töltenie a hétvégéket.

A vele történtek miatt Máté elég szúrós természet. A többség bunkónak tartja, csak a barátai tudják, hogy milyen ember valójában. Hannával is eleinte taplón viselkedik, nagyon szerettem a kis vitáikat, mert pontosan tudtam, hogy mi van Máté szavai és viselkedése mögött, és reméltem, hogy Hanna is mielőbb rájön.

Nagyon megérdemelné, hogy végre nyugalmat és boldogságot nyerjen, mivel a lelke mélyén nagyon is jó fiú. A barátaiért bármire képes lenne, és a felszín alatt nagyon is érzékeny. Nem mellesleg csodásan zongorázik, amit bár a könyv forma miatt nem hallhattam, ám a jelenetek által, amelyben a zongorán játszott, mégis átjött a zeneszeretete, szenvedélye és bánata is.

A néma fiú

Dávid az egyik karakter, aki szerepelt már a Fogadj el! című regényben is. Ott egy szörnyű iskolai lövöldözést élt túl, amelynek az elkövetője a legjobb barátnője volt. Azóta képtelen másokkal beszélni, az egyetlen, aki előtt meg mer szólalni, Áron, a szerelme.

Nem tudom, hogy Dávid már a Fogadj el!-ben is ilyen kis bizonytalan lélek volt-e, vagy csak az átélt szörnyűségek hatására tört meg ennyire, de ebben a regényben iszonyatosan törékeny. Egyfelől nem tudja feldolgozni, hogy nem vette észre, mi történik a legjobb barátja lelkében, és nem tudta megmenteni őt és az áldozatait. Másfelől nincsen semmi önbizalma, folyton attól fél, hogy nem elég jó Áronnak, és a fiú előbb vagy utóbb rájön erre, és elhagyja.

Persze, ez egy ördögi körforgás. Ha az ember retteg az önbizalomhiány miatt, hogy elveszti a párját, elkezd hülyén viselkedni, aminek az a következménye, hogy végül talán tényleg elveszti a párját. Itt is ez a helyzet. Dávid sajnos saját maga generálja a problémáit azáltal, hogy fél.

A támaszt nyújtó fiú

Áronnak nincsen könnyű helyzete, a lövöldözés óta lényegében az az életcélja, hogy Dávidot óvja, segítse. Szereti őt, tiszta szívből, de kezd belefáradni a gondokba, így amikor felvetik neki, hogy elmehetne ösztöndíjjal egy jobb iskolába, hogy kibontakoztathassa a tehetségét, ha csak egy pillanatra is, de elgondolkozik a dolgon.

Igazából teljesen megértem őt, mert hiszek abban, hogy egy jó, működő kapcsolatban először mindkét félnek egyedül is teljes egésszé kell válnia, és ha ez megvan, csak akkor lehetnek együtt az egésznél is többek. Ebben az esetben azonban Dávid nagyon nem egész, Áron pedig azért nem tud egésszé válni, mert sok mindenről le kell mondania Dávid miatt. Szóval, bár megszakadt a szívem, teljesen egyetértettem Dávid véleményével, amit a szobájában mondott el Áronnak. Kíváncsi leszek, hogyan alakul a folytatásban a fiúk sorsa, és nagyon drukkolok nekik.

Két fontos mellékszereplő

Van a történetben két mellékszereplő, aki még nagyon megfogta a fantáziámat. Egyikük Rajmund, a roma, homofób srác. Igen, nem írtam félre. Sokak számára furcsa lehet, hogy egy kisebbséghez tartozó, a kitaszítottságot a saját bőrén megtapasztaló ember hogyan lehet maga is gyűlölködő, pedig rengeteg példa van erre a való életben is, és pszichológiai szempontból teljesen reális is. Sok olyan ember van, aki a felé irányuló lenézés és gyűlölet miatt kisebbségi komplexussal küzd, és úgy akarja mégis többnek, jobbnak érezni önmagát, hogy elkezd másokat gyűlölni, maga alá nyomni, mert ettől úgy érzi, nem ő van a legalján. Nem is kell elmennünk a kisebbségekig, elég, ha eszünkbe jut a kolléganő, akivel a főnök úgy bánik, mint a koszos zsebkendővel, ő pedig úgy akarja ezt kompenzálni, hogy a kis gyakornokot alázza meg. Sajnos ez a hozzáállás az emberi természet része.

Viszont pont azért, mert ez nagyon is emberi, úgy gondolom, Rajmund nem feltétlenül gonosz. Látszik azon, ahogy Hannával bánik a bulin, hogy van benne jóérzés, csak kéne valaki vagy valami, aki/ami előhozza ezt belőle. Tibi nagyon szépen felépítette Rajmund jellemét, nagy lehetőségek vannak benne jellemfejlődés terén, és ha egyre jár az agyunk, akkor a későbbiekben nagy meglepetéseket várhatunk még tőle.

A másik érdekes mellékszereplő Patrik. Ő a visszahúzódó, könyvmoly lányok vágyálma szerintem. Már az is romantikus, ahogyan megismerkedik Hannával, de az egész személyisége nagyon vonzó. És ez az, ami kiborít. :D

Általában elsőre el tudom dönteni egy szerelmi háromszöget tartalmazó történetnél, hogy kinek drukkoljak, de most egyszerűen fogalmam sincs róla. Máté olyan szomorú szemű, kivert kiskutya típus, akit legszívesebben agyon ölelgetnék. Annyi tüske van benne, annyi csalódás érte már, hogy az ember lányának csak az jár a fejében, most már kéne neki a szeretet.

Patrik viszont művelt, tehetséges, udvarias, romantikus, kedves, vagyis igazi jófiú, de egyáltalán nem unalmas, ez az első randin is pontosan látszik. Ő lehet a tökéletes társ egy lány, néhány év múlva pedig egy nő számára. Olyan, akire lehet számítani, aki mindenben támogat, akivel jókat lehet beszélgetni és nevetni.

Szóval bárhogyan is írja meg majd Tibi a folytatást, bárkit is választ végül Hanna, két dolog biztos: 1. boldog leszek, 2. meg fog szakadni kicsit a szívem.

A zene és tánc betűkkel átadva

Általában, ha zenéről, zenélésről olvasok egy könyvben, mindig szomorú vagyok kicsit, mert hát, nem hallhatom a lapokon át a hangokat, és ez okoz bennem egyfajta ürességet. Ugyanígy vagyok a táncolással, hiszen azt sem láthatom igazán. Épp ezért volt meglepő még számomra is, hogy most először egyáltalán nem volt hiányérzetem. Ehhez kicsit hozzájárult az, hogy ismertem a dalokat, amik a regényben „felhangzanak”, de úgy gondolom, ez nem lett volna elég az űr teljes megszüntetéséhez. Ahhoz az kellett, hogy Tibi olyan jól leírja, mit érez Hanna éneklés közben, Máté zongorázás közben, hogyan mozdulnak Xiaráék, és mi látszik az arcukon egy-egy táncmozdulatnál.

Ezek a részek nagyon élőre sikeredtek, szinte hallottam a fülemben a zenét, és láttam magam előtt a táncmozdulatokat.

A regényt azoknak ajánlom, akik szeretnének bepillantást nyerni abba, milyen is a tinédzserek élete, lelki világa, és kedvelik a karakterközpontú történeteket.

Kedvenc karakterek: Xiara, Máté, Rajmund, Patrik.

Kedvenc jelenet: amikor Rajmund a bulin segít a becsiccsentett Hannának.

Kedvenc idézetek:

„– Ha kimegyünk innen, belehalunk a nyekergésbe – állapítja meg Hanna. – Itt alig halljuk, odakint meg fogunk tőle süketülni. Szerintem egyikünk sincs felkészülve a kínra.
Patrik hangosan felnevet, a hangja simogatja Hannát. El se hiszi, hogy mosolyt csalt egy ilyen srác arcára.
– Akkor fussunk – kacsint Patrik. – Benne vagy?
Miért is ne? Hanna rögtön felpattan, és a kijárat felé indul. Ahogy kilép az ajtón, megcsapja a rock undorító dübörgése, a feje máris megfájdul. Patrik mellé ér, arcán fintor, de ahogy felé fordul, mintha kétséget látna a tekintetében. Megfogja a lány kezét, és egy pillanatra minden elnémul, és nem számít semmi más, csak az, hogy Patrik az ő kezét fogja. Ez az első alkalom, hogy egy fiú ezt teszi. Hihetetlen, hogy egy ilyen aprócska gesztus ennyire szédítő lehet.
Átfutnak a főtéren, elszáguldanak a rendőrség épülete mellett, kerülgetik az embereket, de nem engedik el egymás kezét. Amint a mozihoz érnek, máris kevésbé tűnik borzasztónak a zsivaj. Átszaladnak az úton, ahol szerencséjükre most nem közeledik autó. Amint Hanna megérzi a talpa alatt a liget macskaköveit, máris elkomorodik, mert tudja, véget ért a móka.”

„Amikor megérzi, hogy valaki megfogja a vállát, azonnal felpattan, és a falhoz hátrál.
– Mi a faszt akarsz? – förmed Hannára. Ki más is pofátlankodna be ide, és kutatná ki a titkát? Naná, hogy a drágalátos kis szent.
– Hallottalak játszani, és arra gondoltam, esetleg megkérnélek rá, hogy gyakorolj velem.
Máté felvonja a szemöldökét, és a lehető legbecsmérlőbb pillantását veti a lányra.
– Miért tennék neked bármilyen szívességet?
– Talán hogy bizonyítsd, mégsem vagy akkora bunkó?
– Neked? Bizonyítani? Mintha érdekelne a szaros véleményed.
Máté várja, hogy Hanna elfordítsa a fejét, megadóan sóhajtson, és elborítsa az arcát a kín. Le akarja húzni az ő szintjére, hogy neki is legyen ugyanolyan rossz. Ne egyedül tobzódjon az elkeseredettségben. Ez legyen az ára, hogy idetolta a pofáját és leleplezte.
Hanna mégsem mutatja a korai jeleket. Nem remeg a félelemtől, az ajka sem rándul meg. A lehető legrosszabb dolog ül ki az arcára.
– Ne merészeld! – emeli fel a hangját Máté, amint rájön, a lány szánakozik rajta. – Ezt kurvára ne csináld.
– Tedd magad hasznossá – mondja Hanna, és a kottát a megfelelő helyre illeszti a zongorán. – Játssz nekem.
– Nem vagyok egy kibaszott CD-lejátszó.
– Élő kísérettel kell énekelnem a városin, tudnom kell követni a zongorát – győzködi Hanna. Ismét kiül rá a pimasz tekintet, végre oda a szánalom.
Őt aztán ne sajnálja soha senki! Kikéri magának, hogy szánakozzanak rajta.
– Nem arra kérlek, hogy játszd le a Varázsfuvolát, vagy mit tudom én, melyik a nehéz darab. Lefogadom, hogy a Szállok a dallal nem Mozart szint. Ezt neked is meg kell tudnod oldani.
– Mire célzol ezzel?
Hanna oldalra billenti a fejét, így a hosszú sötét barna haja fátyolként terül szét a vállán. Olyan selymesnek tűnik...
– Nem csak te tudod megfejteni az én titkaimat – szól szemtelenül.”

„– Örülök, hogy újra zongorázol. Hallottam pár koncertfelvételed a YouTube-on. Sokat segítettek nekem. Ha behunyom a szemem, és csak a zenére koncentrálok, valahogy megnyugszom. Amikor a múltkor elmentem a zeneterem mellett, hallottam azt is, ahogy Caramel dalait játszottad. Hiába volt kevésbé bonyolult, mégis átjött. Szóval, nekem tetszett.
Máté féloldalas mosollyal fordul Dávid felé, ebből a fiú tudja, hogy beszólásra készülhet, de úgy ragyog a tekintete a boldogságtól, hogy egyáltalán nem számít, mit ejt ki a hatalmas száján.
– Na gyere, szelfizzünk – nyúl a mobiljáért. – Lenne mivel menőznöd a könyvmoly haverjaid előtt. Még be is jelölhetsz Instagramon. Vagy várj, egy könyv kéne a kezembe, hogy még királyabb legyek, ugye?
– Idióta – mondja Dávid, és a fiúhoz vágja Áron párnáját.”

„– Szerintem az lesz a legjobb, ha visszakísérlek a koleszba.
Hanna akaratlanul is két lépést hátrál, és az épület falának ütközik a háta. Rajmund fölé magasodik. A fiú haja zselézett, fehér inget visel, a farmerét egy fekete öv tartja a csípőjén.
– Attól félsz, hogy megerőszakollak? – sértettség és szégyen fut át Rajmund arcán. – Tényleg ezt gondolod rólam? Csak azért, mert roma vagyok?
– Nem tudom, mit vársz – vág közbe Hanna. – Nem ismerlek. Egy osztályba járunk, de semmit nem tudok rólad. Ez az első alkalom, hogy beszélgetünk, és én, azt hiszem, részeg vagyok. De azon túl, hogy szédülök egy cseppet, nem érzek más tüneteket. Vigyorognom kéne, nem?
Rajmund láthatóan kicsit felenged, hátrébb lép, és egy apró mosoly jelenik meg az arcán.
– Van, aki sír, ha részeg. Örülök, hogy te nem. Bemenjek és szóljak Xiarának, hogy kísérjen haza?”

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT 

Játék:

A Mikrofonpróbában a srácok egy tehetségkutatón akarják megnyerni a kollégium nyitvatartásához szükséges pénzt. Mostani játékunk során olyan dalrészleteket olvashattok, amelyeket egy-egy tehetségkutatón felbukkant énekes ad elő.

A feladat egyszerű: találjátok ki a részletek alapján, hogy ki az adott dal előadója, és a Rafflecopter doboz megfelelő sorába írjátok be a nevét. Sok sikert!

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Dalrészlet a játékhoz:

“Kérlek, hidd el
A télapó sem hazugság.
Hívd jó szívvel
Nézd el,
Én még…
Ma nem növök fel.”

a Rafflecopter giveaway


Állomáslista:

10. 24. Spirit Bliss
10. 26. Zakkant olvas
10. 28. Könyvvilág
10. 30. Deszy könyvajánlója


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2017. október 23., hétfő

Rácz-Stefán Tibor interjú

Holnap kezdődik Rácz-Stefán Tibor Mikrofonpróba című regényének a blogturnéja, amelynek én leszek az első állomása. Úgy gondoltam, ízelítőként hozok nektek egy érdekes interjút az íróval. :)



A Mikrofonpróba egy új sorozatod első része, de ha jól tudom, kapcsolódik a Fogadj el! című regényedhez is. Elárulnád, milyen módon?

Bizony, ez egy új sorozat első kötete. Fontos leszögezni, hogy azok is nyugodtan elolvashatják, akik nem ismerik a Fogadj el! című regényemet. És mi a kapcsolat? Két közös szereplő, Dávid és Áron. 

A srácok a Fogadj el!-ben ismerkedtek meg és jöttek össze, a Mikrofonpróbában pedig már egy pár. Akad jó pár magyarázat a regényben, így szerintem önmagában érthető az ő száluk is, de persze, ha valaki kíváncsi az előzményekre, a Fogadj el!-ben megtalálja :)

Mennyiben volt más ezen az új kéziraton dolgozni, mint a korábbiakon?

Eddig stand alone regényeket írtam, tehát lezárt történeteket. Most viszont tudtam, hogy ez egy sorozat nyitó kötete lesz, így nagyon sok mindent máshogy kellett csinálni.

Komolyan megtervezni a függővégeket, jobban átlátni a karaktereket, és tudni, hogy mi az, amit már az első részben be akarok mutatni, és mit hagyok a folytatásra.

Illetve, hatalmas nehézség volt még az, hogy rátaláljak a regény hangjára. Először csak Hanna volt a főszereplőm és múlt idejű E/1-ben íródott a történet, aztán öt nézőpont karakterem lett, de Hanna maradt E/1, a többiek múlt idejű E/3-as elbeszélést kaptak. Végül sokára tisztázódott le, hogy a jelen idejű E/3 fog nekem menni, és minden karakternek úgy kell megszólalnia. Rengeteg idő és kitörölt oldalmennyiség volt, mire tudtam milyen stílust kíván meg a regény, a korábbi műveimmel nem volt ez probléma, ott egyből jött a megfelelő.

Illetve, ami még nehézkes volt, hogy öt nézőpont karakterem van, és úgy kellett alakítanom a szálaikat, hogy összeérjenek, és kellően érdekes legyen külön-külön is mindenki. Dramaturgiailag ez nagy kihívást jelentett, de ezeket nagyon élvezem.
Több fontos szereplője is van a regénynek. Mindegyikük ugyanolyan hangsúllyal jelenik meg a történetben?

Sokáig azt hittem, hogy igen, de utólag rájöttem, hogy Hannának kicsit több fejezet jutott, de a többi négy szereplő kábé egyenlő számú fejezetet kapott. Ettől eltekintve érzésem szerint egyenjogú főszereplőként lehet tekinteni rájuk.

A történeted Magyarországon játszódik, de az egyik szereplőd, Xiara kínai származású. Az olvasók betekintést nyerhetnek általa kicsikét a kínai kultúrába?

Igazából pont, hogy nem. A hangsúly Xiara karakterén az volt, hogy ő egy kínai származású lány, aki Magyarországon született, és bár kíniak a szülei, egy magyar asszony nevelte fel, és alig makog kínaiul. Ő a banángeneráció tagja: kívül sárga, belül fehér.

Pont ez az életérzés volt, ami a lánynál előtérbe kerül a történet során. Kínainak látják, ha szívatják, amiatt teszik, de ő száz százalékban magyarnak érzi magát.

Persze azért itt-ott megjelenik a kínai kultúra néhány eleme is.

Bevallom, nekem Xiara a kedvenc karakterem, mert könnyen tudtam azonosulni vele és a problémáival is.

Mint általában, most is nagyon klassz borítóterveket kaptál a borítótervező pályázatodra. Mesélsz egy kicsit a kiválasztott borítóról? Hogyan kapcsolódik a regényedhez?

Örülök, hogy neked is tetszik! A borítót Ujhelyi-Poór Veronika készítette, aki egyben szuper könyves blogger is.

A koncepciót ő találta ki, de nagyon ötletes, és jól reflektál a történetre. Olyannyira, hogy a cipők alapján még azt is simán be tudom azonosítani, hogy ki kicsoda.

A kapcsolódási pont pedig egyértelműen a mikrofon által jön létre, hiszen a diákoknak a zene erejét kell latba vetniük, hogy megmentsék a kollégiumot, ahol élnek.

Van már ötleted, minek állsz neki legközelebb? A Mikrofonpróba második részének? Vagy egy teljesen új történetnek?

Mindenképpen a Mikrofonpróba folytatását írom meg, reményeim szerint még idén. A nagy kérdés az lesz, hogy két, vagy három részes lesz majd a sorozat. Sok az ötletem, de írás közben dől majd el, hogy a történet kíván-e még egy harmadik részt.

Új ötleteim is vannak ám, van például egy kész kéziratom, és kettő, amit még pofozgatni kell, hogy igazán jó legyen.

Ha valaki dedikálást szeretne tőled a Mikrofonpróbába vagy egy régebbi regényedbe, hol találkozhat veled legközelebb?

Sajnos pontos időpontom nincsen, de úgy tudom október végén, vagy november elején lesz egy Könyvmolyképzős rendezvény, amin sor kerül a Mikrofonpróba könyvbemutatójára is. Utána pedig jöhet a dedikálás is. :) Sok szeretettel várok mindenkit, az időpontot a szerzői oldalamra biztos ki fogom tenni. 

Nagyon szépen köszönöm Tibinek a válaszokat, holnap pedig hozom az értékelést is a regényéről. :)


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz