Őszintén szólva már korábban kinéztem magamnak ezt a történetet, mert a fülszöveg alapján érdekesnek tűnt, és a témája nagyon aktuális. Ezért mikor az írója megkeresett és megkért, hogy olvassam el a könyvét, és mondjam el a véleményemet róla, nem gondolkoztam egy pillanatig sem a válaszomon, és igent mondtam.
Véleményem a könyvről
Fogalmam sem volt róla, hogy hány oldalas is ez a könyv, ezért amikor megérkezett, és megláttam, hogy mennyire vékonyka (130 oldalas), meglepődtem. De rá kellett jönnöm, hogy bár elcsépelt, de igaz a mondás, nem a méret a lényeg. Amilyen vékony a könyv, annyira tartalmas. Sok nagyon fontos téma kerül elő az oldalakon, és ezeket izgalmas, kalandos, mágikus cselekménybe ültette az író.
A történet egy ötgyerekes családról szól, akik majdnem mind ózonőrök. Ez azt jelenti, hogy különleges képességekkel rendelkeznek, amiket a természet szolgálatára és védelmére használnak. Kivéve az egyik gyereket, Melániát, akinek valamiért nem jutott képesség. Melánia emiatt kirekesztettnek érzi magát a saját családjából. Egy nap váratlan gyűlést hívnak össze az ózonőrök, mert a bolygó veszélybe került. Olyan dolgok történnek, amiknek az lehet a következménye, hogy elpusztul minden, amit ismerünk és szeretünk. Melánia elhatározza, hogy rájön, ki áll a szörnyűségek mögött, és bebizonyítja a családjának és az ózonőröknek, hogy képesség nélkül is hasznos lehet. Ám arra nem számít, amire végül rájön.
A regény két szemszögből mutatja be a történéseket. Az egyik szemszög természetesen Melániáé, így beleláthatunk abba, milyen lelki teher számára, hogy más, mint a családja többi tagja. Azt gondolja, értéktelennek hiszik a többiek, de valójában ő tartja saját magát annak. Teljesen együtt tudtam érezni vele, mert én is kilógok a saját családomból. Teljesen más a természetem, más dolgok érdekelnek, más dolgokat találok fontosnak, mint a többiek. És nehéz azok között másnak lenni, akikhez érzelmileg kötődsz, akiket szeretsz. Szóval teljesen megértettem Melánia lelki sebeit, és bár nem értettem egyet a reakcióival időnként, azok mégis reálisak voltak egy a serdülőkor elején tartó lánytól.
A másik szemszög Líviuszé, Melánia egyik testvéréé. Líviusz képessége a tél elhozása, ami legalább annyira teher a lelkének, mint Melániának a képességnélküliség. Líviusz úgy érzi, csak pusztítani tud, ő az, aki elhozza a szép dolgok végét, a természet halálát. Mindketten megpróbálják kideríteni, mi történik a bolygóval, de ezt egymástól függetlenül teszik.
Tetszett az a lélektani út, amit mind Melánia, mind a testvérei végigjártak. Aminek köszönhetően jobban megismerhették önmagukat, egymást, rájöhettek arra, miben hibáztak, min kell változtatniuk ahhoz, hogy boldog emberré és valóban összetartó, szerető családdá válhassanak (és persze megmenthessék a bolygót). Melánia szála a Jégvarázsból Elzát juttatta eszembe, mert egy nagy fordulat után ugyanúgy meg kellett küzdenie saját magával, rá kellett jönnie arra, ki is valójában, és milyen ember akar lenni.
A kedvenc testvérem Zorán volt, egyfelől, mert jókat kuncogtam a poénjain, másfelől, mert bár lazának, felelőtlennek tűnik, ez csak a felszín. Végig érezni, hogy ennél sokkal több van benne. De megkedveltem a többi testvért is, mindegyikük szerethető volt a maga módján. Talán csak a szülők azok, akik nem nőttek igazán a szívemhez. Nem is tudom... Szülőként oda kellett volna figyelniük arra, hogy Melánia ne érezze egész életében kirekesztettnek magát, és erre az sem kifogás, hogy világmegváltó dolgok foglalkoztatták őket ózonőrként. De persze azt sem vették észre, hogy a többi testvér is kínlódik azzal, hogy képes legyen igazán elfogadni és szeretni önmagát.
Elmegyünk a suliba, de Melánia nincs ott. Aztán a könyvtárba, de ott sincs. Ezután megnézzük a...Zorán egy kakaós csigával a kezében lép ki a helyiségből.– Nem, itt sincs.– Zorán, miért is jöttünk egy pékségbe? – Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy Melánia ide jönne, amikor éppen el akarja pusztítani a világot.Zorán beleharap a kakaós csigába.– Éhes voltam – von vállat.Kevésen múlik, hogy ne húzzak be neki egyet. Zorán néha annyira... Zorán.
Azok a részek fogtak meg a leginkább, amikor a testvérek egyesével elmentek a világtól és a családjától elvonult Melániához, hogy meggyőzzék őt egy bizonyos dologról. Ezekben a jelenetekben mindegyik karakter felfedi a valódi énjét, láthatjuk, hogy nem olyan tökéletesek, amilyennek Melánia gondolta őket. Nekik is megvannak a hibáik, félelmeik, gondjaik.
A történet végén persze kiderül, hogy kik is a felelősek a bolygón történő pusztításért, és nekem nagyon bejött, hogy reális választ kaptunk a kérdésre. Lényegében a történet elmondja az igazat. Bár a megoldás is annyira egyszerű lenne, mint a könyv oldalain.
Hogy tetszett a könyv?
Egyfelől nagyon fontos témával foglalkozik, és itt most nemcsak a globális felmelegedésre, a környezetszennyezésre és a bolygónk megmentésére gondolok, hanem a családi problémákra, arra, hogy milyen nehéz még egy egymást szerető családnak is megfelelően funkcionálnia, valamint arra, hogy mennyire nehéz önmagunknak lenni, szeretni és elfogadni magunkat. Ezek mind olyan témák, amik nagyon aktuálisak jelenleg a világban mindenki számára.
Vagyis összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Azoknak, akik szeretik a rövid, de jól felépített, érdekes és fontos témákat felvonultató ifjúsági regényeket, és akiket kifejezetten foglalkoztat a környezetvédelem.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
