Amikor a romantikus és a realista éned megütközik egymással (Nicholas Sparks: Szerelmünk lapjai – Blogturné)

Nicholas Sparks a romantikus irodalom egyik legmeghatározóbb alakja. 1996-ban tette világhírűvé az első regénye, a Szerelmünk lapjai, amelynek története a sírig tartó igaz szerelemnek állít emléket. Noah és Allie sztorija az 1940-es években Észak-Karolinában játszódik, egy nyári kalandnak indult elsöprő szerelem útja, a klasszikus gazdag lány és szegény fiú kontextusában. Az eredeti megjelenés 30. évfordulójára a General Press egy új, csoda szép élfestéses kiadást hozott el nekünk. Tartsatok bloggereinkkel a turné során, hogy együtt éljük át újra e édes-bús szerelmi történetet!

Láttad már a Szerelmünk lapjai filmváltozatát, igaz? Tetszett, vagy épp hidegen hagyott? Esetleg bosszantott vagy megrázott? Bármelyik is legyen a válasz, érdemes elolvasnod a könyvváltozatot is, mert kicsit mást, és kicsit többet ad, mint a film.

Film vagy könyv, esetleg mindkettő?

Sok-sok éve láttam a Szerelmünk lapjai filmváltozatát, úgyhogy az emlékeim homályosak, de azért megmaradt néhány fontos dolog, és ez alapján én azt mondom, nekem a könyv sokkal jobban tetszett. A film is elment egyszer, de voltak benne olyan dolgok, amik rontottak számomra a romantikafaktoron.

Egyfelől volt a filmben egy számomra nagyon red flages jelenet, amikor az óriáskeréken Noah lényegében kizsarolt egy csókot Allie-től azzal, hogy életveszélyes helyzetbe hozta önmagát. A lány akkor még egyáltalán nem ismerte a fiút, és szerintem baromira nem tisztességes ilyen módon kierőszakolni egy csókot, még akkor sem, ha a filmesek ezt roppantul romantikusnak próbálták meg eladni. Érdekelt, hogy vajon a könyvben szerepel-e ez a jelenet, ha igen, milyen formában, és vajon beleláthatunk-e Noah fejébe közben... Hála az égnek, végül kiderült, hogy ez a kizsarolt red flages csók egyáltalán nincs benne a könyvben, ami már közelebb hozta a regényt a szívemhez, mint a filmet.

Másfelől a történet hangsúlyai is máshová tevődtek. A filmben elég nagy hangsúlyt kapott (lényegében a film első felét kiteszi) a fiatalkori megismerkedés és a külön töltött idő is, a könyvben viszont ezekről csak összefoglalva beszélnek, röviden. Itt a történet nagy része Allie felnőttkori visszatérését, az újbóli találkozást, a végső döntés miatti gyötrődést mutatja be. Valamint az időskori szálat az idősek otthonában. Vagyis a tinédzserkori romantika és az elválás miatti gyötrődés a háttérbe szorul, lényegtelenné válik, és a felnőttkori, időskori élethelyzet lesz a fontosabb.

És végül... Tudom, ezzel sokan nem fognak egyetérteni, de a könyv azért tetszett jobban, mert olvasás közben magam képzelhettem el a karaktereket. Valahogy sem Ryan Gosling, sem Rachel McAdams nem igazán a szívem csücske színészként, és olvasás közben teljesen másképp láttam magam előtt Noah-t és Allie-t is.

Tökéletes férfi és igaz szerelem, vagy mégsem?

Olvasás közben nagyon elgondolkoztatott ez a történet, mert a romantikus és a realista énem viaskodott bennem egymással. Láttam Noah-ban azt a férfit, akit Allie is, és láttam a szerelmükben azt az igazi szerelmet, amit Sparks meg akart jeleníteni. De közben láttam az ijesztő jeleket is. És úgy vélem, hogy igen, a könyvben valóban Noah a tökéletes férfi Allie számára, és a szerelmük az igaz szerelem, de... a valóságban nagyon könnyen másféleképpen is alakulhat egy ilyen kapcsolat.

Noah művészlélek, jobban szeret csónakázni és verseket olvasni, szabadon élni, mint a kötöttségeket, az alkalmazotti munkát, a pénzkeresést. És igen, tökéletesen megértem őt. Tényleg. Mert én is az életem során folyamatosan a határvonalon ingadoztam. Az életem a művészet, főképp az írás (de most már a rajzolás is), utálom a munkahelyi kötelezettségeket, hogy be kell járni, hogy olyanokkal is együtt kell dolgozni, akiket alapvetően inkább elkerülnék az életben, hogy az alkalmazotti munka mellett az ember kimerül fizikailag, érzelmileg és szellemileg is, nincs elég szabadideje, és pénzt is csak annyit kap, hogy éppen csak megéljen belőle.

És mindig is ijesztő volt számomra látni a felnőtteket, akik beálltak a sorba, és érző, értelmes, álmokkal teli emberből konkrétan zombivá váltak a fáradtságtól, kizsigereltségtől. De közben meg az is ijesztő, amikor attól kell félned, hogy vajon jövő hónapban lesz-e hol laknod, lesz-e mit enned, nem kötsz-e ki egy híd alatt, ha azt mondod a rendszernek, hogy „kapd be, én kiszálltam”.

Szóval igen, megértem Noah életfelfogását teljes mértékben, mert én is ilyen, a való világból szabadulni akaró művészlélek vagyok. Viszont úgy gondolom, ha valaki ennyire szabadon akar élni, és kockáztatja a saját jólétét is ezért, akkor egyszerűen nem teheti meg, hogy mást is belerángat a dologba. Akkor ne legyen párja, gyerekei, akikről gondoskodnia kell. Mert a saját életedet kockára teheted az álmaidért, amik vagy bejönnek, vagy nem, de mások életét, főképp gyerekek életét már nem.

Az egyetlen dolog, ami miatt végül mégis sikerült olvasás közben elnyomni a realista gondolataimat, és arra jutottam, hogy igen, Noah rendes pasi, és Allie jól döntött, mikor őt választotta, hogy a könyv bemutatta, születtek gyerekeik, és boldogan leéltek egy egész életet együtt. Vagyis olvasóként láthattuk Allie döntéseinek a következményeit.

De a realista énem azért tudja, hogy a valóságban legalább 90%-ban az ilyen szabad lelkek mellett az élet egyenlő a nélkülözéssel, a bizonytalansággal, a holnaptól való félelemmel. Szóval ha valakinek nincs baromi jó munkája, és nem biztos benne, hogy egyedül is képes fenntartani magát és a gyerekeit úgy, hogy közben nincsenek ellenérzései sem emiatt a párjával kapcsolatban, akkor szenvedély és igaz szerelem ide vagy oda, a csóró művészlélek helyett válassza inkább a biztonságos Lon típusú párt. Főképp, ha az szintén egy rendes pasi, ahogyan a könyvben Lon, Allie vőlegénye.

Az tetszett, hogy bár Noah nagyon szenvedett, amikor Allie döntésére várt, és megkérte, hogy válassza őt, de nem volt vele erőszakos. Biztosra veszem, hogy ha Allie Lont választotta volna végül, Noah belehal lelkileg, de elfogadta volna. Mert hát, az igaz szerelem ilyen, ha a másik menni akar, és te valóban szereted őt, akkor elengeded.

Döntések, döntések – fiatalon és felnőtt fejjel

Akármennyire is cuki Noah, számomra a történetben Lon is vonzó férfi volt. Más az életfelfogása, más a személyisége, mint Noah-nak, de megbízható és láthatóan szereti Allie-t. Fiatalon valószínűleg azonnal Noah mellett döntöttem volna, de felnőve már tudom, hogy az élet nem olyan, mint egy romantikus regény. Hiába érzel szenvedélyes szerelmet valaki iránt, ha nem tudtok közösen biztonságos életet teremteni a másik miatt. Amikor az ember napról napra él, éhes, retteg a számlák miatt, előbb vagy utóbb elmúlik a szenvedély. Szerencsére a könyvben nem így történt, de az életben nem lehet előre tudni, és nagyobb az esély a bukásra, mint egy olyan csodás közös életre, mint amit Sparks írt meg a főszereplőinek.

– Nem élhetsz mások elvárásai szerint. Azt kell tenned, amit te helyesnek gondolsz, még akkor is, ha ezzel megbántasz olyanokat, akiket szeretsz.

– Tudom – mondta Allie –, de akárhogyan is döntök, a szerint a döntés szerint kell élnem. Örökké. Tovább kell mennem, és többé nem nézhetek vissza.

Szóval most, felnőttként nagyon erősen hajlok arra, hogy ha érzelmileg nem lennék teljesen közömbös Lon iránt (ahogyan Allie sem volt, mert ha másképp is, mint Noah-t, de szerette a vőlegényét), akkor valószínűleg inkább a biztonságos szerelmet és kapcsolatot választanám. Akkor is, ha abban kevesebb a tűz.

Művészet és kiteljesülés

Allie is művészlélek a könyvben, gyönyörűen fest, de egy ideje felhagyott az alkotással. Emiatt nagyon tudtam azonosulni a karakterével, mert én is ugyanezen az úton jártam és járok. A művészetekből nagyon ritkán lehet megélni, feltenni egy ilyen munkára az életedet, ugyanúgy lutri, mint egy Noah-féle férfira tenni a voksodat. Kicsi az esély a győzelemre.

De ha valakinek az élete az alkotás, akkor képtelen örökre leállni. Ezt saját tapasztalatból is tudom. Volt az egyetem alatt is stagnáló időszakom, és nemrégiben is jó tíz évem, amikor meggyőztem magam arról, hogy továbbléptem, az írás nem az én utam, és ihletem sem nagyon volt. Aztán valahogy mégis be-bekúszott a fejembe néhány kósza ötlet, és végül ismét billentyűzet elé ültem. És amikor elkezdtem megint írni, nem is értettem, hogy hagyhattam korábban abba.

Allie számára ugyanezt jelentette a művészet, bár ezt csak idefelé jövet fedezte fel. Vagyis inkább akkor jutott eszébe újra. Egyszer korábban már rájött erre, és most ismét haragudott magára, amiért elfelejtett egy olyan fontos dolgot, mint hogy miként alkossunk valami szépet. A festészet érdekli igazán, ebben biztos volt. A ma reggeli érzései ebben csak megerősítették, és tudta, hogy bármi is történik, még egyszer megpróbálkozik, mondjon bárki bármit.

A könyvben Allie is így van a festészettel. Nagyon tehetséges, fiatalon ez volt a szenvedélye, aztán bedarálta az élet, olyan emberek vették körbe, akik szerint ez csak butuska hobbi, akik nem értették meg őt és az álmait, és ezért elnyomta magában az alkotásra való késztetést. Aztán ahogy visszatért Noah-hoz, az ihlete is újra feltámadt, és az álmai megint életre keltek. Olvasás közben teljesen át tudtam érezni, élni ezt a folyamatot benne, amit nagyon realistán mutatott be Sparks.

Anyai aggódás

Allie anyja a filmben és a könyvben is elrejtette azokat az éveken át küldött leveleket a lánya elől, amiket Noah írt. Ami nagyon nem helyes. De valahol érthető. Fiatalon ezen is jobban fel lettem volna háborodva, de felnőttként már tökéletesen értem, miért csinálta.

Nem azért, mert gonosz, nem azért, mert sznob, és nagyon örülök, hogy ez a könyvből is kiderült. Nem akart ártani sem Allie-nek, sem Noah-nak. Egyszerűen csak féltette a lányát. Mert a realista énje vele is azt mondatta, amit velem: egy ilyen szabad lelkű férfival élni bizonytalan és veszélyes lehet.

Ő pedig biztonságos és stabil lábakon álló jövőt szánt a lányának, mert szerette őt.

Őszintén bevallom, az anya filmbeli karakterére nem emlékszem, fogalmam sincs róla, hogy ott mennyire festették le szimpatikusnak. De a könyvben számomra annak ellenére szimpatikus volt, hogy megértettem, de nem értettem egyet a levelek elrejtésével.

A kevesebb néha több

Nem igazán vagyok oda a szimpla romantikus regényekért általában. Azokért meg főképp nem, amik erotikus-romantikus sztorik, mert a legtöbben az erotika egyet jelent a pornóval. És ha pornóra vágynék, akkor pornót néznék, de nem arra vágyom. Olvasó nőként romantikára vágyom. Ami természetesen párosulhat erotikával, de nem pornó stílusban, hanem szépen bemutatott szeretkezésként. A vágyakozás, egy-egy lágy érintés leírása sokkal érzékibb számomra, mint az, hogy ki mit hová dug.

Ez a regény is azért tetszett, mert azt a fajta romantikát és erotikát képviselte, amit én szeretek. A finom érintések, a vágyakozás, a romantikus szeretkezés egyszerűen gyönyörű volt a történetben. Ha már nagy ritkán romantikus regényt veszek az kezembe, akkor az ilyen legyen. Amiben az érzéseken van a fő hangsúly, nem a pornószerű dugáson.

Nagyon érdekes volt bepillantani ilyen szempontból mind Noah, mind Allie fejébe, és megtudni, hogy mit éreznek egymás iránt. Miféle kétségek, kérdések, vágyak, fájdalmak és örömök élnek bennük.

Emlékek és felejtés

Bár a történet romantikus része nagyon szívmelengető, a könyv maga inkább szívszorító volt számomra. Az időskori rész, az, hogy Allie az Alzheimer miatt elfelejtette Noah-t, sőt, a saját nevére sem emlékszik, és az, hogy Noah ott él élete szerelme mellett, de az még csak fel sem ismeri őt, kicsit megkínozta a szívemet.

Mindkettejüket borzalmasan sajnáltam. Allie-t azért, mert szörnyű lehetett megtudni, hogy beteg, és hogy egyszer majd elveszíti teljesen önmagát, az életét, az emlékeit, a szeretteit, valamint azért is, mert a felejtés miatt folyton fél, zavarodott, nem tudja, kicsoda, nem tudja, kik vannak körülötte, hol van, mi történik vele, és ez borzalmasan ijesztő lehet.

Noah-t pedig azért, mert ő emlékszik, tudja, hogy milyen volt Allie. Milyen volt a szerelmük. És a szeretett nő ott van még mellette, de mégsem. Ez pedig szörnyű érzés lehet.

Az, hogy Noah mégsem adja fel, minden egyes nap újrakezdi a küzdelmet, hogy hátha néhány percre visszakapja a valódi Allie-t, borzalmasan szívfájdító, de közben mégis bizonyíték arra a szoros érzelmi kötelékre, ami csak két olyan ember között létezhet, akik őszintén szeretik egymást.

Romantika és realizmus

Ez az a történet, ami egyszerre hozta elő a romantikus és realista énemet, és olvasás közben mindkettő folyamatosan azon töprengett, hogy a valóságban mit tennék én egy hasonló helyzetben Allie helyében. A fiatal és a felnőtt énem eltérő döntést hozott volna, és más szemmel is láttam a karakterek közötti konfliktusokat, a szerelmi szálat, mint ahogyan tiniként láttam volna. Sokkal jobban tetszett a könyv, mint a filmváltozata, nagyon át tudtam érezni mind a fiatal, mind az idős Noah és Allie érzéseit, és gyönyörű ez a jubileumi, élfestett kiadás.

🤯🤯🤯🤯 5/4 – Nincsenek nagy titkok és fordulatok a könyvben, főképp hogy filmként már láttam korábban, így tudtam, mi történik majd, mégis rengeteget gondolkoztam olvasás közben Noah és Allie szerelmén, a döntéseiken, a jövőjükön és azon, hogy a valóságban vajon hogyan is alakulna egy, az övékéhez hasonló kapcsolat.

🔥🔥🔥🔥🔥 5/5 – A könyvben lévő erotikus feszültség, a szexjelenet nem olyan direkt leírású, mint a mostanában megjelenő romantikus-erotikus könyvekben, és ennek én személy szerint örültem. Számomra sokkal izgatóbb egy szépen, romantikusan megírt szeretkezés, mint egy testnedvektől csöpögő pornójelenet. A kevesebb néha több.

🤧🤧🤧 5/3 – Bár pontosan tudtam, hogyan alakul majd a történet, mi lesz az idős Noah-val és Allie-vel, hiszen korábban láttam a filmváltozatot, mégis pityeregtem egy picit a könyv végén.

💔💔💔💔 5/4 – Csak azért nem kap öt összetört szívet a történet, mert a romantikus része a szomorúság mellé adott egy kis szívmelengető reményt is. De igen, az öregkor, az Alzheimer, az elmúlás gondolata eléggé szívszorongató és megrázó.

🍵🍵🍵🍵🍵 5/5 – Mindenképpen jólesik egy lélekmelengető tea egy ilyen romantikus, mégis szívszorító sztorihoz. Ha már Alzheimer, akkor válasszuk a Ginko biloba teát, ami serkenti az agyi vérkeringést, és javítja a memóriát.

💕💕💕💕 5/4 – A romantikus regények még mindig nem az én asztalom, de ez kifejezetten tetszett és elgondolkoztatott. Kicsit hiányoltam belőle, hogy Lon saját fejezetei után ténylegesen is elolvashassuk a közte és Allie között történő utolsó beszélgetést.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Állomáslista:

Blogturné

11. 03. Pandalány olvas

11. 05. Spirit Bliss Sárga könyves út

11. 07. Könyv és más blog

Ijesztgetés, környezetvédelem, halloween (Bella Swift: Csipesz, a tacsi és a halloween – Blogturné)

Csipesz, a kis tacsi ismét visszatért közénk a Manó Könyveknek köszönhetően, ezúttal a halloween ünnepének keretében. Halloweenezz vele, a családjával és a barátaival, valamint velünk a turné keretében.

Várod már a halloweent? Vagy esetleg parázol tőle, de szeretnéd legyőzni a félelmedet? Csipesz, a kis tacsi halloweeni története segíthet neked ebben.

Ijesztő vagy szórakoztató?

Sok mindentől függ, hogy egy gyerek (vagy akár egy felnőtt) miként áll a halloweenhoz. Vannak, akik imádnak beöltözni, másokat ijesztgetni vagy megijedni, csokiért járni házról házra, jelmezes buliba menni, vagy másképp megünnepelni. És akadnak, akik rémisztőnek tartják, és október 31-én legszívesebben az ágy alá bújnának.

Ez a kis mese mindkét oldalt bemutatja. Csipesz, a kis gazdája, Nina és a kutyabarátaik odavannak a halloweenért, vagyis Csipesznek ez lesz az első, de a többiek történetei alapján nagyon várja. Kleó cica viszont fél a halloweeni díszektől és jelmezektől. Épp ezért bár eredetileg Nináék halloweeni bulit terveznek, a cica lelki egészsége miatt nem biztos, hogy meg tudják tartani.

Egyfelől, nagyon tetszett, hogy Nina és az anyukája elég fontosnak találja a cicájuk lelki egészségét, nyugalmát ahhoz, hogy lemondjanak valamiről, amit amúgy vártak. Ilyen egy jó gazdi, hiszen fontos, hogy a háziállataink biztonságosnak érezhessék az otthonukat.

Másfelől érdekes volt, ahogy Csipesz megpróbált segíteni Kleónak legyőzni a félelmét. Persze eleinte rosszul sülnek el ezek a kis akciók, de Csipesz nem az a fajta, aki feladja.

A Kleón való segítés mellett Csipesznek más feladata is van a könyvben, mégpedig, hogy megijessze Flót, aki a legbátrabb kutyabarátja, és még a halloweeni szörnyek sem tudják megrémíteni. Természetesen nem komolyan akarja megijeszteni, hanem csak a halloween szellemében játékosan, és ebben az esetben is elbukik egy párszor, ami vicces helyzeteket produkál.

Fontos tanulságok gyerekeknek

Csipesz legújabb kalandja is tartalmaz fontos tanulságokat a gyerek olvasók számára. Egyfelől azt, amit már fentebb is említettem, hogy egy jó és felelősségteljes gazdi odafigyel a háziállatai lelki egészségére, békéjére is.

Másfelől, hogy bár a halloween szórakoztató, a saját mókázásunk nem ok arra, hogy ártsunk a környezetünknek. Nem kell díszítésként olyasmit használni, ami szennyező és/vagy árthat az állatoknak, sőt, készíthetünk olyan halloweeni díszeket, amik egyenesen hasznosak számukra. Például, ahogyan a mesében is, magvakkal és mogyoróvajjal töltött minitököket, amik nemcsak halloweeni kerti díszként, hanem madáretetőként is funkcionálhatnak.

És persze a jelmezeket is készíthetjük újrafelhasznált dolgokból, nem kell drágán új öltözéket kölcsönözni, vagy drága, új anyagokból jelmezt varrni/varratni.

A harmadik tanulság pedig, hogy legyünk segítőkészek a közelünkben élőkkel. A történetben Flo gazdájának rossz a térde, nehezen mozog, és pihentetnie kell a lábát orvosi utasításra. Flónak azonban kell a mozgás, a séta. Nina és az anyukája pedig jó szomszéd és jó barát, mert elvállalja, hogy majd ők Csipesszel együtt megsétáltatják Flót is.

Vagyis a könyvből a gyerek olvasók megtanulhatják, milyen felelősségteljes gazdának lenni, hogy szórakozás közben is figyeljenek oda a természetvédelemre, valamint hogy legyenek kedvesek és segítőkészek másokkal. Ezekről a témákról el is beszélgethetünk velük, miután elolvastuk a mesét, hogy feltehessék a kérdéseiket, esetleg kitaláljuk, hogyan tudnánk mi tenni valamit az állatainkért, a környezetünk védelméért vagy más, rászoruló emberekért.

Rajz, humor, cukiság

A történet fekete-fehér rajzokkal illusztrált, amiket Kelly Caswell készített, és nagyon feldobják a mesét. A történet maga is cuki és vicces, de ezek a képek még hozzátesznek ehhez.

A cukiságfaktort és a vicces helyzeteket elsősorban a kutyusok és Kleó macska biztosítják, mert állandóan valamiféle kalamajkába keverednek. Mindig jót akarnak, de a legtöbbször valahol félrecsúsznak a dolgok. Persze, mivel ez egy mese, végül mindent helyrehoznak, és felhőtlenül élvezik a közös halloweent.

Tanulságos mese, állatok és halloween

Csipesz történetei legalább annyira cukik, mint a barátjáé, Millié a saját könyvsorozatában. Mindig szórakoztató olvasni a kis tacsi kalandjait, és tetszik, hogy tényleg fontos tanulságokat találhatnak a gyerek olvasók a történeteiben, így ebben a kötetben is. A halloween egyébként is a karácsony után a második kedvenc ünnepem, úgyhogy élveztem ezt a részt.

🤯🤯 5/2 – Ez egy nagyon kis egyszerű történet, nincsenek benne titkok és rejtélyek, de a tanulságokon azért eltöprenghetnek a gyerek olvasók.

🔥 5/1 – Ez egy színtiszta gyerekmese, erotikus dolog egyáltalán nincsen benne.

🤧 5/1 – Nem egy sírós történet, nem lesz szükség zsepire.

💔 5/1 – Nem is szívösszetörős, inkább humoros és mosolyt fakasztó.

🍵🍵🍵🍵🍵 5/5 – Próbáljátok ki a könyvhöz a pillangóborsóvirág-teát. Ez azért passzol a halloweenhoz, mert egyfajta bájitalként mutathatjátok be a gyerekeknek. Alapból ugyanis kék színe van a vízzel leforrázva, ám amint citromlevet teszünk bele, először lilává, még több citromlé esetén pedig rózsaszínné változik.

🎃🎃🎃🎃 5/4 – Cuki volt, nekem felnőttként is, viszont nem adott többet, mint az előző részek vagy Milli történetei. De ettől függetlenül élveztem.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Állomáslista:

Blogturné

10. 27. Spirit Bliss Sárga könyves út

10. 28. Csak olvass!

10. 29. Könyv és más

10. 30. Veronika’s Reader Feeder

10. 31. Sorok között

Amikor a szeretet fontosabb, mint a vér (Mariana Zapata: Amit az ember öntöz... – Blogturné)

A Könyvmolyképző Kiadónak köszönhetően magyarul is megjelent az Amit az ember öntöz… című könyv, amely az ijesztő és cuki varázslatos lények világába nyújt bepillantást. Tarts velünk, Ninával és az ő varázserejű kiskutyájával ezen a turnén, és ismerd meg ezt a romantikus, mágikus mesevilágot.

Odavagytok a cuki állatokért és varázslényekért? Szeretitek az imádni való gyerkőcöket? Akkor az Amit az ember öntöz... című könyv nektek szól, mert 2 in 1 cukiságfaktor jellemzi. Ugyanis olyan kölyök varázsállatokról és -lényekről szól, amik képesek kisgyerekformát is felvenni.

Egy hely, ami nem fogollyá, hanem szabaddá tesz (kis szépséghibával)

Egy este egy titokzatos alak egy apró, kutyának tűnő lényt tesz le a főszereplő, Nina küszöbére. Amikor a kiskutya, Artúr furcsa dolgokat kezd produkálni, amiket lehetetlenség eltitkolni mások elől, Nina tudja, hogy nem maradhat vele a hétköznapi világban, a hétköznapi emberek között, biztonságos helyet kell találnia számára. Így megkéri a legjobb farkasember barátját, hogy vigye el őket a farkasember unokatestvére, Henri által vigyázott titkos és biztonságos területre, amelyet varázslények laknak.

A coloradói birtok elsőre valami szekta is lehetne, ugyanis megvannak a maga szabályai, de ahogy az ember egyre többet olvas róla, rájön, hogy ez egy biztonságos tér, vagyis safe place, ahol mindenki szabadon önmaga lehet. Ítélkezés és lenézés nélkül. Henri pedig nem valamiféle börtönőr, hanem az az ember, aki biztosítja a kényelmet, békét, biztonságot és szabad életet a területen élő varázslények számára. Az övéi számára.

Nina, mivel örökbe fogadták, és fogalma sincs, kik a valódi szülei, nem tudja magáról pontosan, hogy milyen varázslény, és fél a képességei egy részétől, valamint abban sem biztos, hogy Artúr mi lehet. Nagyon tetszett, hogy a birtok vezetői nem kényszerítették rá, hogy elárulja, milyen képességei vannak, miféle gyanúja van a saját és Artúr származásáról. Anélkül fogadták el közülük valónak, hogy úgymond fel kellett volna címkéznie magát, és coming outolnia kellett volna. Kicsit egyébként ez a varázslényes dolog arra emlékeztetett, mint mikor egy LMBTQ+ ember bekerül a közösségébe. Ott sem faggatnak arról, pontosan ki vagy, sőt, tiszteletlenség rákérdezni a dologra, egyszerűen csak szeretettel elfogadnak és befogadnak, és ha szeretnéd, majd beszélsz önmagadról, amikor már készen állsz rá.

A birtokot egyébként bármikor elhagyhatják az ott élők, és bár hozzá kell járulniuk munkával a közösség életéhez, mindenki maga döntheti el, hogy mikor, mihez, hogyan.

Az egyetlen visszás dolog az volt számomra, hogy csak akkor maradhat valaki a birtokon véglegesen, ha három hónap próbaidő és egy év keresgélés után összeházasodik valakivel az ott élők közül. Persze eldöntheti, hogy kivel, de mi van, ha senkit nem kedvel meg? Vagy mi van, ha csak biztonságban szeretne élni, de egyáltalán nem vágyik házasságra? És persze, dönthet úgy 1 év és 3 hónap után, hogy nem akar házasodni, de akkor el kell hagynia a biztonságos birtokot. Szóval igen... Bár az klassz, hogy a birtokon mindenki szabadon önmaga lehet, de ez a házasodós szabály eléggé gáz. Értem én, hogy a romantikus szál miatt „szükség volt rá”, de ezt a részét a történetnek nem találom túl jó megoldásnak. Mondhatni elrontja kicsit az adott hely megítélését, pedig amúgy az a feltétlen elfogadásával lehetne teljesen pozitív is.

Laaaassan alakuló románc

Nem igazán vagyok oda azokért a szerelmi szálakért, amikben szinte azonnal összejön a két főszereplő, mert sokkal hitelesebb számomra az, amikor szép lassan ki vannak dolgozva az érzelmek. Szóval jobban szeretem a slow burn, mint az in medias res románcot.

De... van az a történet, amiben a lassú egymásra találás szépen épül fel, logikusan, a főszereplők közötti probléma is érthető, amit meg kell oldaniuk, mielőtt összejönnének, és van az a történet, amiben igazából csak a karakterek generálják a teljesen logikátlan problémát, és totál hülyék módjára nem látják, hogy mit érez a másik irántuk, pedig már a szekrényajtó is rájött.

És igen, itt sajnos a második típusú slow burn szerelmi szál van. A könyv 700 oldalas, ebből 300-at simán ki lehetett volna húzni azáltal, hogy a totál felesleges és érthetetlen problémákat egyetlen őszinte beszélgetéssel megoldják. Kommunikációs problémák, hallgatás, a másik nyilvánvaló jeleinek félremagyarázása, ósdi szabályokhoz való ragaszkodás és hasonlók jellemezték Nina és Henri szerelmi szálát, én meg néha már megráztam volna őket, hogy hahó, üljetek már le végre, és mondjátok ki, mit éreztek, mert baromság, ahogy viselkedtek.

Ettől függetlenül a kémia nagyon érződött a két karakter között, és voltak nagyon cuki és igazán romantikus jeleneteik, csak szerintem simán meg lehetett volna írni a történetüket 400 oldalban is 700 helyett.

– Általában azoknak van a legnagyobb szükségük a szeretetre, akiket a legnehezebb szeretni. Milyen fura dolog ez, nem?

És ugyanezt érzem magáról a sztoriról is. Lényegében nincs egyetlen fő sztoriszál a történetben, nincs egyetlen főgonosz, akit le kell győzni, nincs cél, amit el kell érni. Vagyis persze van cél, Ninának el kell érnie, hogy a birtokon maradhasson Artúrral, de ezzel kapcsolatban már a könyv elejétől tudjuk, hogy úgyis így lesz. A történetet inkább kisebb kalandok alkotják, valamint azt követhetjük végig, hogy Nina és Artúr hogyan tölti a mindennapjait a birtokon, miként próbálnak beilleszkedni, megtalálni a helyüket. Ami időnként nagyon érdekes, cuki, aranyos és vicces volt, időnként meg kevésbé. Ha ebből is húztak volna pár száz oldalt, és feszesebb lett volna a sztori, akkor 100%-ban jól szórakoztam volna rajta. Így olyan 70-80%-ban szórakoztam jól rajta. Ami amúgy még mindig jó arány.

Birtoklási mánia vagy szerelem?

Olvasás közben nagyon figyeltem Henri reakcióit, mert voltak olyan megmozdulásai, mondatai, amik számomra a romantikus és a red flag határvonalán inogtak, főképp a féltékenykedés terén. Érdekelt, hogy vajon végül úgy érzem-e, hogy átlépte ezt a határt, és számomra red flages pasi, vagy még beleférnek a dolgai a romantikus kategóriába.

Végül arra jutottam, hogy beleférnek. Ha nem lenne farkasember, akkor lehet, hogy azt mondanám, hogy köszi, de nem, így viszont a határvonalas mondatait és tetteit megmagyarázhatjuk a farkasösztönökkel, azzal, hogy könnyebben felismeri a hazugságot, a veszélyt, hogy erősebben kötődik ahhoz, akit párjául választott. És ha bosszús is volt bizonyos dolgok miatt, csak magában pufogott, nem próbálta meg ténylegesen megkötni Ninát, maximum megkérte arra, hogy valamit ne tegyen.

Ezen kívül az is a határvonalon belülre billentette a dolgokat, hogy Henri elismerte Nina erejét. Ha féltette is a veszélytől, nem akarta úgy elzárni tőle egy kalickába, mint pl. a Twilightban Edward Bellát. Sőt, magával vitte a problémás ügyek elintézéséhez a nőt, mert partnerként kezelte, és nemcsak azt tudta, hogy ő bármit megtenne a védelme érdekében, hanem azt is, hogy Nina is képes megvédeni önmagát.

– Ha ettől jobban érzed magad, elárulom, hogy amikor először bukkantak fel a törpék, én már kaptam volna fel a két kicsit, és futottam volna el velük, mert tudtam, hogy ha otthagylak a törpékkel, te biztosan megvédesz bennünket.

Muszáj volt kuncognom attól, ahogy pislogott, és a Huncut Henri újbóli megjelenésétől meg is nyugodott bennem az a fájó rész, amit a kedves szidása okozott.

– Köszi, hogy áldozat lehettem helyettetek – dünnyögte, de közben a szája széle finoman felfelé görbült.

Ami még érdekes volt Henri karakterében, hogy a sztoriban ő testesítette meg a túlterhelt „családanyát”. Ő az a személy a birtokon, akit mindenki ugraszt, ha valami baj van, ha valamiben segítség kell. Ezer dolga van, állandóan rohan és dolgozik, mindig mások problémáit igyekszik megoldani. Nincs rendes szabadnapja, sokszor túlórázik, nem tudja kipihenni magát, állandóan fáradt. Nincs ideje önmagára, nincs ideje arra, amit szeretne tenni, mert folyton azzal foglalkozik, amit tennie kell. Nagyon tetszett a jelenet, amikor Nina megadta Henrinak a pihenésre való lehetőséget rövid időre azzal, hogy észrevette, a férfi a végkimerülés szélén jár, és átvette tőle a terheit ideiglenesen. Ahogyan az is tetszett, hogy Henri végül a sarkára állt, és azt mondta, hogy elég, én ezt nem bírom tovább egyedül, szeretlek titeket, de a munka és mások kiszolgálása mellett élni is akarok.

Szóval a féltékenykedés nem igazán jött be, de ha összességében nézem Henri karakterét, akkor még határozottan a romantikus vonalon belül maradt, és a féltékenység ellenére, amit érzett, egyenlő félként kezelte Ninát. Nem ő feminista szemszögből nézve a legszexibb karakter, hanem csak egy esendő férfi kisebb hibákkal, de ezzel együtt is szerethető.

A szeretet a fontos, nem a vér

A történet szerintem legfontosabb mondanivalója az, hogy nem a gének és a vérségi kapcsolat a fontos, amikor egy családról van szó, hanem a szeretet, ami összeköti a tagokat. Artúr nem a vér szerinti gyereke Ninának, mégis ugyanúgy imádja a mágikus kutya/gyereket, mintha ő maga szülte volna a világra. És Artúr is pont olyan erősen kötődik Ninához, mintha a vér szerinti anyja lenne. De nemcsak az ő kapcsolatuk bizonyítja, hogy a szeretet teszi a családot, a történet újra és újra alátámasztja ezt a tanulságot.

Erős vagyok. Ügyes vagyok, és rengeteg szeretet van bennem. Én vagyok Artúr anyukája minden fontos értelemben, és a tulajdon fogaimmal nyúzok meg bárkit a fiam érdekében, ha muszáj – közben végig öklendeznék, de megtenném.

Nina maga is örökbefogadott gyerek, a valódi szülei iránt semmit nem érez, a nevelőszüleit viszont tiszta szívéből szereti. Aztán van egy Agnes nevű kislány/farkas karakter is a történetben, akit az apja és az anyja elhagyott, és Herni, valamint tágabb értelemben a birtokon élő közösség neveli és szereti. Ők Agnes családja, akik bármit megtennének érte, mintha valóban vér lenne a vérükből.

De az adott közösség alapvetően úgy működik, hogy bár a varázslény gyerekek többsége a valódi szüleivel él együtt, mégis az egész közösség neveli őket és vigyáz rájuk. Pont úgy, ahogyan a történelmünk nagy részében, amikor a család nemcsak az anyát, apát, gyereke(ke)t jelentette, hanem az egész falut. Nem pusztán az anyára hagyják rá a gyerekek nevelését, nem csak az övék a felelősség (vagy jobb esetekben az anyáé és az apáé, mert az apa is részt vesz a gyerekei életében), hanem a közösség összes tagja hozzátesz a gyerekneveléshez. Szerintem ez lenne a normális, ez az a gyereknevelési módszer, amibe a szülők (és főképp az anyák) nem rokkannak bele. Ez az a módszer, ami nem magányos, a gondjaikkal és érzéseikkel magukra hagyott, lelki sebekkel teli, elhanyagolt gyerekeket hagy maga után halálosan fáradt anyákkal, hanem boldog, kipihent anyákat és egészséges lelkű gyerekeket, akik tudják, hogy mindig van körülöttük valaki, aki szereti őket, segít nekik, akiben megbízhatnak, akihez fordulhatnak.

Szóval ez a legfőbb tanulság gyönyörűen ki lett dolgozva a könyvben, több szálon és példával is alátámasztotta Zapata a mondanivalóját, és imádni valóan aranyos lett ennek köszönhetően a sztori erről szóló része. Sokszor vigyorogva olvastam ezeket a szeretetteli jeleneteket.

Amit nap mint nap öntözöl, az megnő és virágba borul

Ez a történet lényegében arról szól, hogy a szeretet az, ami igazán összeköti az embereket és családdá, közösséggé teszi őket, nem pedig a vér és a DNS. Ha valakivel nap mint nap törődsz, állandóan érezteted vele, hogy számíthat rád, mellette vagy, szereted, akkor a köteléketek elszakíthatatlanul erős lesz végül. Legyen szó nevelőszülőről és a gyerekéről, vagy egy romantikus érzésről férfi és nő között, esetleg egy közösségen belüli barátságokról. Igaz, én jócskán húztam volna a történetből, mert 400 oldalba is simán belefért volna a slow burn romantika és a cselekmény, de így is jól szórakoztam olvasás közben. Főképp, mert varázslény gyerekek nagyon édesek voltak, jókat kuncorásztam rajtuk, és időnként a szívem is megolvadt tőlük.

🤯🤯🤯🤯 5/4 – Olvasás közben rengeteget törtem a fejem azon, hogy vajon Nina és Artúr miféle lények lehetnek, kik lehetnek a valódi szüleik.

🔥🔥🔥🔥 5/4 – A slow burn romantika beteljesüléseként akadt a sztoriban szexjelenet, és azt kell mondanom, hogy bár nem feltétlenül volt rá szükségem, de kivételesen gondom sem volt vele, mint más sztorikban. Nem volt bosszantóan hosszú, nem szakította meg a cselekményt ötoldalanként, és viszonylag szexire is sikeredett.

🤧 5/1 – Nem sírtam egyszer sem a történeten, sőt, el sem szomorodtam. Ez inkább egy cuki, kuncogós történet volt, mintsem zsebkendőt igénylő.

💔 5/1 – A szívem sem tört össze semmi miatt.

🍵🍵🍵🍵🍵 5/5 – Mivel ez egy cozy fantasy, ezért simán teázós hangulata van. A farkasok és az erdős környezet miatt szerintem az erdei gyümölcsös (szeder, áfonya) teák passzolnak hozzá a leginkább.

🐺🐺🐺🐺 5/4 – Jócskán húztam volna a történetből, és volt olyasmi benne, amitől feministaként kicsit felhúztam a szemöldökömet, de olyan is, ami igazán tetszett, és alapvetően jól szórakoztam olvasás közben. A varázslény gyerkőcök imádni valóak voltak, és jókat kuncogtam a sztori humorán, vicces jelenetein, párbeszédein.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Állomáslista:

Blogturné

10. 19. Angelika blogja

10. 21. Utószó

10. 23. Hagyjatok! Olvasok!

10. 25. Spirit Bliss Sárga könyves út

Női titkos ügynökök akcióban (Laura Wood: A botrányügynökség – Blogturné)

A Könyvmolyképző Kiadónál nemrég különleges könyv jelent meg A botrányügynökség címmel, egy 19. században játszódó krimi, amelyben egy nőket alkalmazó nyomozóügynökség áll a középpontban. Tarts bloggereinkkel a Madárházba, és leplezd le Isobel Stanhope-pal nagyhatalmű férfiak gaztetteit.

Szereted a kémtörténeteket? Odavagy a 19. századi környezetben játszódó regényekért? Szeretnéd látni, hogy finom úri hölgyek milyen veszélyes dolgokkal töltik titokban az idejüket? A botrányügynökség egyszerre elégíti ki a romantikus és a veszélyes kalandokra vágyó énedet.

Hála az égnek, nem egy Bridgerton

A könyv főszereplője Izzy Stanhope a Madárház titkos nyomozója, vagyis Pintye. A Madárházat egy nő, Mrs. Finch vezeti, csak és kizárólag nők dolgoznak ott, és olyan ügyeket vállalnak, amikben nőknek segíthetnek, nőket menthetnek.

Amikor belekezdtem a könyvbe, kicsit féltem tőle, hogy tényleg Bridgerton-szerű lesz, ahogyan a fülszövegben írták, de hála az égnek, nem. A Bridgertonnak csak a sorozatváltozatát láttam, de az egy szimpla romantikus-erotikus sorozat, amit történelmi környezetbe ültettek, és bár szórakoztató, de őszintén szólva elég kevés mélységet tartalmaz. Jó kikapcsolódásnak, de annál sajnos nem több. Még a legérdekesebb dolog is túl egyszerűre sikeredett, vagyis lady Whistledown újságja és kiléte. Az újságról kiderült, hogy egy szimpla felszínes pletykalap, az írója pedig nem egy bátor, titokzatos női harcos, hanem egy szimpla bulvárújságíró. Szóval nekem pöttyet csalódás volt.

Ezzel szemben, ez a regény valódi tartalommal, mélységekkel, fontos mondanivalóval rendelkezik. És nemcsak a szerelemről szól, hanem tényleg van benne krimiszál, kalandszál, nyomozás és izgalmak. Szóval a Bridgertone-sorozatnál (a filmnél, mert a könyveket nem olvastam) milliószor minőségibb.

Tetszett az alapötlet, hogy nők harcolnak titokban nőkért. És bár kicsit tartottam tőle az elején, hogy csak csip-csup pletykákat lepleznek majd le, megcsalásokat és hasonlókat, de nem. Valódi és komoly bűnesetekben nyomoznak, és konkrét életveszélyes helyzeteket vállalnak a nőtársaik védelme érdekében.

Pintyek a nők védelmében

A Madárház azért jött létre, mert a törvények a 19. században még annyira sem védték meg a nőket, mint manapság. Az apáik, férjeik tulajdonai voltak, akik lényegében azt tehettek velük, amit csak nem szégyelltek. A nőknek pedig nem volt kihez fordulni védelemért. Nagyon remélem, hogy megjelenik magyarul is a folytatás, mert Mrs. Finch, a Madárház alapítója nagyon érdekes karakter, és bár kaptunk róla némi információt ebben a könyvben is, nagyon kíváncsi lennék rá, hogy miért és hogyan hozta létre a Madárházat. Szimplán egy nő, aki nem bírta elviselni más nők szenvedését maga körül, vagy volt valami saját oka arra, hogy erre az útra lépjen?

Izzy esetében tudjuk, hogyan keveredett bele az egészbe. Az apja és az anyja kivételesen boldog házasságban éltek, a férfi mégis hatalmas bajba keverte az egész családját. Miután meghalt, Izzy rájött, hogy majdhogynem földönfutók lettek. Neki kellett kézbe vennie dolgokat, és szerencséjére, mivel játékból az apjától eltanulta a zárak kinyitásának titkát, a Madárház felfigyelt rá. Szóval a szükség vezette a Madárházba, de mivel őszintén hisz abban, amit ott csinálnak, már nem csak a pénz miatt végzi a dolgát.

– A törvény megvédi a férfiakat, de csak feltételezi, hogy ők megvédik a nőket. A Madárházban töltött rövid idő alatt is több tucat esettel találkoztam, amikor ennek az ellenkezője történt. A törvények, a hatóságok, a kormány és a teljes társadalmi rendszer cserben hagyja a nőket. Azt kérdezi, hogy miért fordulnak hozzánk? Azért, mert nem tudnak máshova.

Büszke voltam magamra, amiért nem csuklott el a hangom a beszédem alatt, de éreztem, hogy gyorsabban ver a szívem, enyhén lihegtem és kipirultam, mint aki az imént futott.

Max arckifejezése kifürkészhetetlen volt. Nem nevezném kellemetlennek a pillantását; sőt, furán hatott rám.

– Értem – mondta végül Max. Sóhajként tört elő a szó belőle.

A többi lány hátteréről nem lehet sokat tudni, egyiküket, Syllát a bőrszíne miatt nézik le sokan, míg a másik két Izzy csapatába tartozó Pinty egy párt alkot, szóval valószínűleg leszbikusok. Lehetséges, hogy ezek miatt csatlakoztak a Madárházhoz, de az is, hogy van még valami más is a múltjukban. Mivel mindhárman nagyon kedvelhető karakterek, remélem, hogy a folytatásból róluk is kiderül még egy-két érdekesség.

Tetszett, hogy mindegyik Pintynek más a szakterülete, másban profi, és érdekes volt a köztük lévő dinamika is. Bár a csapat tagjai személyiségben nagyon eltérnek, mégis törődnek egymással, kiegészítik egymást, valóban egy csapatot, egy igazi sisterhoodot alkotnak.

Az is jó, hogy az író nem próbálta meg elhitetni velünk, hogy néhány úrilányból hirtelen profi kém lesz. A Pintyek ugyanis komoly kiképzést kapnak, mielőtt terepre engednék őket. Megtanítják őket harcolni, álcázni magukat és még egy csomó mindent, ami hasznukra válik munka közben, és valóban profi titkos ügynökökké teszi őket.

– Azt mondom, járjon bottal – javasolta Sylla. – Az kifogás arra, hogy meghajtsa a hátát, és máris nem tűnik olyan magasnak. Bosszantóan nagy termetű, ez komoly hátrány, ha bujkálni akar a törvény elől.

– Már bánom, hogy megettem minden zöldséget – dünnyögte Max a szájába tömött vatta mögül, amivel Winnie próbálta megváltoztatni az arcformáját. – De félelmetes dajkám volt.

Szintén örültem, hogy a Pintyek nem a férfiak módszereivel végzik a munkájukat. Női szemszögből női eszközöket használnak fel az akcióik során. Kihasználják és a maguk javára fordítják, hogy a patriarchális társadalom, a férfiak törékenyeknek, butáknak, dísztárgyaknak nézik őket. Odafigyelnek a megérzéseikre, az intuícióikra is, és sosem egyedül dolgoznak, mint a legtöbb magányos farkas férfi kém, hanem mindig együtt, csapatban, sisterhoodban, mert pontosan tudják, hogy egymást segítve, támogatva sokkal többre mehetnek, mint egyedül.

De nemcsak a Pintyek tesznek aktívan a nőtársaikért. Ha az egyik szolgálólány nem elég bátor segítséget kérni tőlük az úrnője védelmében, akkor a Madárházba el sem jut több nagyon súlyos bűntény híre, ami nemcsak ártatlan nők halálához, hanem konkrétan egy háború kitöréséhez is vezethetett volna.

Amikor a nő tulajdon volt

A könyvben elég sokféle női sors, probléma előkerül. Van, ami csak említés szintjén, de olyan is, amibe mélyebb betekintést nyerhetünk.

Gázlángozás, pszichés terror: A fő nyomozós szál középpontjában egy, az országot irányító, befolyásos ember áll, aki a gyanú szerint már a második feleségét akarja őrületbe kergetni és meggyilkolni. A jelenlegi felesége hangokat hall éjszaka a szobájában, eltűnnek a dolgai és máshonnan kerülnek elő, mint ahová letette őket, és kezdi úgy érezni, hogy elmegy a józan esze. A múltban megszokott volt, hogy ha egy férj meg akart szabadulni a feleségétől, akkor pszichésen gyengének vagy egyenesen őrültnek állította be, akár úgy, hogy ő maga tett róla, hogy szó szerint az őrületbe kergesse a nőt. Ilyenkor akár bolondok házába zárathatta, vagy elküldhette egy távoli szanatóriumba, legrosszabb esetben pedig megölhette úgy, hogy egy őrült nő öngyilkosságának vagy valami roham közbeni balesetnek állította be a dolgot.

Gazdasági felelőtlenség és függés: Izzy apja alapvetően jó ember volt, anyagi szempontból mégis felelőtlen. A halála után hatalmas bajban hagyta a családját. Abban a korban nem igazán akart senki egy nőt alkalmazni, szóval ha a férjed, apád nem gondoskodott rólad anyagilag a halála után, az sokszor a véget jelentette a család nőtagjai számára, mert képtelen voltak alapszinten is fenntartani magukat. Az, hogy a nőknek nem lehetett saját tulajdona, pénze, és nem is dolgozhattak, a teljes anyagi függőséget és bizonytalanságot jelentette számukra.

Nőkereskedelem, prostitúció: a nyomozós szálban Izzyék lelepleznek egy szegény nőket raboló és velük kereskedő bandát is. A gazdagabb család nőtagjainak sem volt fenékig tejfel az életük, de a szegényebb lányokra, nőkre sokszor sokkal nagyobb veszélyek vártak. Ha nekik veszett nyomuk vagy esett bajuk, azzal még annyira sem foglalkozott senki, mint ha egy úrilánynak vagy úrinőnek.

Ez csak három olyan női probléma, ami bővebben is megjelenik a történetben, de emellett akadnak még egyéb témák is a családon belüli erőszaktól kezdve egészen addig, hogy a fiatal lányok és a nők nem utazhatnak egyedül és csak gardedámmal közlekedhetnek, és még sorolhatnám.

A legfeministább szerelmi szál

Olvastam már egész klassz feminista szerelmi szálakat tartalmazó regényeket, amikben a férfi karakter és a szerelmesek közötti dinamika nagyon szerethető volt. De ebben a regényben találtam rá eddig a legfeministább romantikus szálra, férfira és kapcsolati dinamikára.

Először is, Maxnek, a hercegnek, akibe Izzy már régóta szerelmes, nem az a feladata a történetben, hogy hősként megmentse a nőt. Sőt, fordul a helyzet, és mikor megpróbál hősködni, ő lesz az, aki Izzy megmentésére szorul. Aztán ahogy alakulnak a dolgok, elkezd egyenlő társakként tekinteni Izzyre, és partnerként együtt dolgozni vele a nyomozás során. És bár Max az elején kiváltságos férfiként nem érti, mi szüksége van a nőknek a Madárházra és a Pintyekre, őszinte érdeklődéssel hallgatja meg Izzy érveléseit, és nemcsak meghallgatja, hanem végül meg is érti. Nemcsak a nők nehéz helyzetét, hanem magát Izzyt is.

– Nem hiszem, hogy helyes dolog megszegni a szabályokat.

– Azért, mert az összes szabályt önre szabták.

Ismét hosszúra nyúló csend következett. Olyan intenzíven tanulmányozott, hogy az felért egy érintéssel. Mintha egy könyv lennék, amelyet mindenképp el akar olvasni, de nem ismeri a nyelvet.

De talán még elsajátíthatta.

Csodás volt látni egy ilyen nyitott elméjű és lelkű férfit legalább egy regény lapjain, mert sajnos a valóságban olyan ritka példány, mint a fehér holló. És csodás volt végigkövetni a személyiségfejlődését.

Sokan odavannak a rosszfiúkért, és bevallom őszintén, fiatalon a történetekben engem is inkább a szürkezónás karakterek vonzottak. Most már nem. Mostanra sokkal nagyobb hatással van rám egy igazi jófiú. Maxet is nagyon vonzó karakternek tartottam, a szerelmi szál pedig romantikusabb és erotikusabb volt számomra, mint bármilyen rosszfiús pornójelenet (még úgy is, hogy egyetlen szexjelenet sem volt ebben a könyvben).

Sokkal izgatóbb szerintem egy kedves reakció, egy tiszteletteljes érintés, egy vágyakozó pillantás, mint mikor arról olvas az ember 20-30 oldalon keresztül, hogy ki melyik testrészét hová teszi be.

Szóval igen, számomra ilyen a tökéletes romantikus szál és a tökéletes férfi karakter, ami/aki izgató hatással van mind a szívemre, mind az agyamra, mind a testemre. Amit/akit feminista nőként is rajongva tudok imádni.

Feminista romantika izgalmas kémtörténetbe ágyazva

Ez a regény számomra egyszerűen hibátlan volt. A benne lévő romantikus szál feminista szemmel is csodálatos, Max pedig egyszerűen maga a tökéletes férfi. A nyomozós kémszál izgalmas és kalandos, akadt néhány fordulat is a történetben, így egy pillanatig sem unatkoztam olvasás közben. Nagyon-nagyon remélem, hogy megjelenik magyarul a sorozat többi része is, mert felkerült a kedvenc regényeim top 10-es listájára ez a könyv.

🤯🤯🤯🤯🤯 5/5 – Engem teljesen lekötött a nyomozós szál, de ami igazán megmozgatta az agyamat, azok a feminista, a nők problémáit és életét bemutató témák voltak.

🔥🔥🔥🔥🔥 5/5 – Egyetlen pornójelenet, sőt, egy szimpla szexjelenet sem volt a történetben, és mégis sokkal izgatóbb volt, mint bármelyik romantikus-erotikus regény.

🤧 5/1 – Ez nem egy sírós történet, úgyhogy zsepire nem lesz szükségetek. Nekem sem volt.

💔 5/1 – A szívem sem tört össze, sőt, inkább repesett, hogy ilyen csodásan megírt történetet olvashatok.

🍵🍵🍵🍵🍵 5/5 – Egy brit tejszínes fekete tea passzol ehhez a könyvhöz. A fekete tea ereje jelképezi a nők erejét, a tejszín pedig azt a lágyságot, törékenységet, amivel álcázzák a valódi erejüket nyomozás közben, hogy megtévesszék a férfiakat.

💜💜💜💜💜 5/5 – Imádtam ezt a könyvet, nagyon jólesett a kis feminista lelkemnek és szívemnek. Izgalmas volt, fordulatos, romantikus, vagyis minden megvolt benne, ami egy jó történethez kell.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Állomáslista:

Blogturné

10. 15. Hagyjatok! Olvasok!

10. 17. Olvasónapló

10. 19. Ambivalentina

10. 21. Spirit Bliss Sárga könyves út

Agymozgató nyomozás minden gyereknek (Dr. Gareth Moore – Laura Ayres: A hivatalos Agatha Christie Detektív Klub – Blogturné)

Mindig is szerettél volna detektív lenni, és izgalmas bűnügyeket felderíteni? Most itt a lehetőség rá, hogy biztonságos körülmények között megtehesd. Tarts három bloggerünkkel a Manó Könyvek által kiadott A hivatalos Agatha Christie Detektív Klub című könyv turnéján, és törd velünk a fejedet a titokzatos rejtvényeken.

Szereted a nyomozós történeteket? Ezerszer elképzelted már, hogy te magad is részt veszel egy bűnügy felderítésében? Szereted használni az agyadat, és furfangos, érdekes rejtvényeket megoldani? A hivatalos Agatha Christie Detektív Klub című könyv által most kipróbálhatod, milyen egy nyomozócsapat tagjának lenni.

Könyv minden gyereknek

A mesékben, fiataloknak szóló történetekben sokszor nem figyelnek arra, hogy mind a fiúk, mind a lányok megtalálják azt a valamit, ami érdekli, leköti őket. Ahogyan arra sem, hogy mindenki találhasson egy olyan karaktert, akivel azonosulni tud.

Amikor először belelapoztam ebbe a könyvbe, az fogott meg elsőként, hogy a klubot két lány és két fiú alkotja, vagyis akár egy kislány, akár egy kisfiú kezébe kerül majd a kötet, úgy érezheti majd, hogy ez neki is szól.

Az is jó ötlet volt, hogy a könyv elején megismerhetjük a kis detektíveket, megtudhatjuk, mit szeretnek, mint nem szeretnek, miben jók, és mi a kedvenc Agatha Christie-idézetük. Ezek az infók segítenek abban, hogy a könyvet olvasó gyerekek megtalálják azt a karaktert, akire a leginkább hasonlítanak, vagy aki a legszimpatikusabb a számukra. Ami fontos, mert egy szerethető karakter, nemcsak arra veheti rá a gyerekeket, hogy kézbe vegyék a könyvet, hanem azt is elérheti, hogy végig is olvassák azt.

Nem csak agymozgatás

A könyv öt nagyobb részre, vagyis esetre van osztva, és mindegyik részben tíz rejtély található. Vagyis összesen ötven megoldandó rejtvény vár a fiatalokra.

A rejtvények önmagukban is szórakoztatóak, de hogy még izgalmasabb legyen a könyv, a különböző feladatokhoz egy-egy kidolgozott történetet is kapunk. Ezek nem hosszúak, mert ebben a kötetben nem ezeken van a hangsúly, minden rejtély előtt néhány bekezdést alkotnak csupán. De arra teljesen jók, hogy a gyerekeket két rejtvény között elszórakoztassák, pihenhessen néhány percet az agyuk, és tényleg úgy érezhessék, mintha valódi bűnesetekben nyomoznának.

Na meg persze ezekből jobban megismerhetjük a helyszíneket, ahol épp nyomozunk, valamint a tanúkról és a gyanúsítottakról is megtudhatunk néhány érdekes és fontos információt.

Nyomozásra fel!

A feladatok felnőttként nem okoznak túl sok kihívást, de a gyerekek számára szerintem pont megfelelő nehézségűek. Törniük kell rajtuk a fejüket, lehet, hogy némi segítségre is szükségük lesz, de logikusak, megoldhatóak. Olyanok, amik lekötik egy jó időre az olvasó gyereket, de közben sikerélményt is okoznak neki. Ha pedig valaki teljesen elakadna az egyiknél, akkor a könyv végén megtalálhatja a megoldást, vagy kérhet segítséget a nagyobb testvérétől, szüleitől.

Sok feladatos könyv gyerekkoromban azért untatott, mert a feladatok mind hasonlóak voltak, és egy idő után már semmi újdonságot nem találtam bennük. Nos, ezt a könyvet biztosan nagyon élveztem volna akkoriban.

Bár vannak hasonló logikán alapuló rejtvények, de a nyomozós háttértörténetnek köszönhetően ezek is mindig újszerűnek hatnak. És alapvetően rengetegféle rejtvénnyel készültek a könyv írói. Labirintusból kijutós, széfkódfejtős, infópárosítós, térképgyártós, nyomelemzős, és még sorolhatnám.

Ami feldobja a könyvet

A kötetben lévő illusztrációk, az, hogy a rejtvények nemcsak szöveget tartalmaznak, hanem képes kiegészítéseket is, a gyerekek számára vizuálisan is élvezetessé teszik ezt a könyvet.

Nemcsak táblázatokat, labirintust és hasonlókat találunk a feladatokhoz kapcsolódóan, hanem például, ha egy bizonyos macskát/ajtót/teáscsészét stb. kell megtalálnunk a sok között, akkor a szöveges rejtvény mellé valóban lerajzolták az adott macskákat/ajtókat/teáscsészéket stb. is. Szóval lényegében látványra is megkapjuk a nyomokat, nem csak elméletben, szöveggel.

Ez egyfelől szebbé teszi a könyvet látványra, másfelől még jobban bevonzhatja a történetbe a gyerekeket, mert valóságosabbá teszik a nyomozást.

Jó szórakozás mindenkinek

A kötet szórakoztató, agymozgató, és minden gyerek megtalálhatja benne azt a karaktert, akivel azonosulni tud. A krimisztorik érdekes hátteret adnak a fejtöréshez, és rengetegféle rejtvény, feladat várja a fiatal olvasókat.

🤯🤯🤯🤯🤯 5/5 – Egy gyerek számára nagyon agymozgató ez a kötet. Sokféle feladatot talál benne, ami több képességét is igénybe vesz, fejleszti.

🔥 5/1 – Gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a kötetnek köze sincs semmiféle erotikus dologhoz.

🤧 5/1 – A krimisztorik érdekesek, fordulatosak, de nem olyasfélék, amik meghatnák az embert. Viszont nem is vártam tőlük, hogy olyanok legyenek.

💔 5/1 – Ez nem az a könyv, ami összetöri az ember szívét, inkább szórakoztató és az agyára hat.

🍵🍵🍵🍵🍵 5/5 – A játékos kikapcsolódás mellé nagyon is ajánlott a tea. Mivel gyerekekről van szó, ezért a koffeinmentes rooibos tea megfelelő lehet. Egyfelől az édeskés ízét finomnak találhatják a gyerekek, másfelől a benne lévő antioxidánsok, ásványi anyagok jó hatással vannak a szellemi energiára, így segíthetnek a gyerekeknek a rejtvényekre való koncentrációban.

👮👮👮👮👮 5/5 – Felnőttként már nem kötöttek le a feladatok, de tudom, hogy gyerekként odalettem volna ezért a könyvért. Úgyhogy most a gyerek énem szempontjából pontoztam ezt a könyvet.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Állomáslista:

Blogturné

10. 12. Spirit Bliss Sárga könyves út

10. 14. Csak olvass!

10. 16. Könyv és más

Amikor a kérdés nem az, hogy „A férfi vagy a medve?”, mert a férfi maga a medve! (Eowyn Ivey: Fekete erdő, kék ég – Blogturné)

Eowyn Ivey új regénye a vad Alaszkába repíti az olvasót, ahol a természet az úr, és minden tettnek következménye van. A különleges regény főszereplője Birdie, az egyedülálló anyuka, aki hatéves lányát, Emaleent neveli. Az élete unalmas, és ő szabadságra vágyik, ám az élet egyáltalán nem olyan idilli a hegyek között, mint a filmekben és a mesékben. Eowyn Ivey misztikus történetéről a Blogturné Klub három bloggere mesél nektek. Tartsatok velünk erre a különleges utazásra a vadon sötét mélyébe.

Szeretitek az olyan történeteket, amik úgy cincálják darabokra a szíveteket, ahogyan egy medve a prédáját? Amitől egyszerre vigyorogtok, hiszen annyira édes, és szorul össze a gyomrotok, mert tudjátok, hogy a tündérmese nemsokára rémálommá válik? Nos, ha igen, akkor a Fekete erdő, kék ég a nektek való könyv. Mire a végére értek, valószínűleg zsepihalmok között fogtok ülni.

A férfi vagy a medve?

Gondolom, ti is hallottátok már azt a kérdést, hogy egy sötét erdőben sétálva a nők kivel találkoznának inkább, egy idegen férfival vagy egy medvével. Nos ez az a történet, amiben a főszereplőnek, Birdie-nek ezt nem kell eldöntenie, ugyanis Arthur, a férfi, aki a sötét erdőt lakja, maga a medve.

A regény nem fejti ki Arthur eredetének a történetét igazán. Nem tudjuk meg, hogy léteznek-e még rajta kívül olyan lények, akik alapvetően medvék, de valahogyan képesek időnként lehántani magukról a medvebőrt, és emberré válni. Bár megjelenik a könyvben Arthur medve anyja, róla sem tudjuk meg, vajon olyan-e, mint a fia, vagy csak egy szimpla medve.

Ami biztos, hogy Arthur bár képes emberi kinézetet ölteni, a benne élő medvét nem tudja elnyomni. Újra és újra előtör belőle, pedig megpróbálja elzárni, megsemmisíteni önmagában. De ahogy a benne élő medve haldoklik, úgy ő maga is vele haldoklik, hiszen ő maga a medve. Szóval képtelen irányítani ezt, bármennyire is akarja. És ha felveszi a medvebőrét, akkor ugyanolyan veszélyessé válik, mint bármelyik medve. Akár még a szeretteire nézve is.

A tündérmesei elemek, a folklór az állatbőrbe bújt emberekről, vagy épp az emberbőrt öltő állatokról titokzatossá, misztikussá teszik a történetet, de közben egyfajta sötét hangulatot is adnak neki. Még mikor el is mosolyodik az ember olvasás közben egy-egy aranyos jeleneten, akkor is közben görcsben van a gyomra, mert érzi, hogy ez a boldogság csak ideiglenes és nagyon törékeny.

A történet szimbolikus értelme – szerintem

Amikor belekezdtem a könyvbe, azt gondoltam, hogy a történet egy bántalmazó kapcsolatot fog majd bemutatni, amiben a férfi először kedvesnek és ártalmatlannak tűnik, aztán előtör a valódi énje, aki agresszív és veszélyes.

Aztán valamiféle Szépség és a szörnyeteg-párhuzam derengett fel előttem, de bár voltak tündérmesei elemek a sztoriban, túl sötét volt ahhoz, hogy egy romantikus mese kerekedjen belőle.

Végül, ahogy haladtam az olvasással, rájöttem, hogy ez a sztori teljesen mást szimbolizál.

Azt hiszem, a történet szimbolikusan egy pszichés betegséggel élő férfiról szól, aki alapvetően csodálatos ember, képes a mély szeretetre, csak időnként valami átkattan benne, és onnantól veszélyessé és agresszívvé válik. Nem felelős úgy a tetteiért, mint egy pszichésen nem beteg, szimplán s*ggfej bántalmazó. És pont ezért annyira szívfájdító ez a történet.

Arthur összevonta a szemöldökét.

– Miért sírsz?

Nagyon nehéz volt visszatartania a sírást, és közben megszólalnia.

– Engem miért... miért nem vitt magával?

– Néha jó egyedül.

– Nem, nem jó – felelte Emaleen, és már sírt is.

Ha Arthur alapvetően gonosz lenne, aki csak megjátssza a kedves férfit, hogy a hálójába csalja az áldozatát, akkor az ember egyáltalán nem sajnálná őt. Így viszont olvasás közben nemcsak Birdie-ért és Emaleenért aggódtam, hanem Arthurt is őszintén féltettem.

Egyfelől, mert tudtam, hogy ha véletlenül árt a nőnek és a gyereknek, abba lelkileg és pszichésen még jobban belerokkan majd. Másfelől, mert valahogy nem láttam, miként érhetne ez a történet jól véget. Hiszen Arthur nem tudja leküzdeni a benne élő medvét (ahogyan egy pszichés beteg is maximum a gyógyszere szedése idejére tudja kordában tartani a betegségét, de ha bármi történik, és nem jut hozzá a gyógyszeréhez, akkor ismét kitör rajta), és így hiába szereti tiszta szívből és őszintén Birdie-t és a kislányát, nincsenek biztonságban mellette. Ha pedig nincsenek biztonságban mellette, akkor nem is maradhatnak vele, Arthur pedig ismét magányosan végzi.

Nem mondom el természetesen, mi történt végül, hogyan végződött a történet, de az biztos, hogy érzelmileg nagy hatással volt rám.

Szerető anya, de nem jó anya

Birdie szabad szellem. Utálja a világunk kötelékeit, hogy halálra kell dolgoznia magát, de így is aggódnia kell a pénz miatt, és közben nemcsak magáról, hanem a kislányáról is gondoskodnia kell. Már az előtt az erdő mélyére vágyott, és meg akart szabadulni a modern világ láncaitól, hogy megismerte volna Arthurt.

És ezzel nincs is semmi baj, sőt, egészen át is tudom érezni, mert időnként én is itt hagynék mindent a francba, és elköltöznék egy lakatlan szigetre (csak esetemben legyen összkomfortos...). Birdie is megérdemelné, hogy azt az életet élhesse, amire vágyik. Szabadon, békében, kiszakadva ebből a sokféle szempontból sötét világból.

Lehetetlen volt, amire Birdie igazán vágyott. Hogy végre egyedül legyen, és a saját feltételei szerint élje meg a világot. Ugyanakkor mindent meg akart osztani Emaleennel.

Csakhogy gyereke született, és miután Emaleen már létezik, és csak hatéves, ezért szüksége van egy szerető, gondoskodó, védelmező szülőre. És ebből Birdie csak az egyiket tudja teljesen megadni neki, a szeretetet.

Bár Arthur számomra is nagyon szimpatikus volt férfi alakban, és Birdie nem sejthette a férfi veszélyes titkát, de ha csak egy átlagférfi lett volna, a nő akkor is durván veszélyes döntéseket hozott. Az, hogy egy alig ismert férfihoz költözik a hatéves kislányával az erdő közepére, ahol rajtuk kívül nincs egy lélek sem... Hát, nem tudom, hogy épeszű nő csinálna-e ilyesmit...

De az is durva, hogy a modern világból simán kiszakítja a kislányát, és egy teljesen összkomfort nélküli világba viszi, ahol nemcsak bármelyik pillanatban baja eshetne (mert hát az erdőben nemcsak férfimedvék, hanem sima medvék és egyéb vadállatok is kószálhatnak), de az alapvetően szükségleteit sem tudja mindig teljesen kielégíteni (normális étel, fűtés, tiszta víz, higiénia stb.).

Amikor Birdie terhes lett, azt hitte, önmaga kicsinyített mását kell majd felnevelnie, ehelyett egy idegent hozott a világra, akit még csak most kezdett megismerni.

Sőt, van egy jelenet, amikor egyáltalán nem törődik azzal, hogy a kislánya éhes, fázik, feldúlt, retteg, és csak vissza akar menni a házba. Elhittem Birdie-nek, hogy szereti a lányát, de ennél a pontnál már végképp úgy éreztem, hogy ez nem elég ahhoz, hogy jó anyának nevezzem. Amikor a gyereked alapvetően szükségleteit és érzéseit sem veszed figyelembe, az már az önzőség legmélyebb szintje.

Szóval igen, sajnáltam Birdie-t, mert megértem, hogy megláncolva érezte magát a modern, kapitalista, patriarchális világban, és az anyaság miatt is időnként majd' megfulladt. De ha már van egy gyereked, akkor ez van. Akkor ő az első és legfontosabb. Akkor nem veszélyeztetheted a saját vágyaid miatt az épségét és az életét.

A feminista medve

A könyvben többször úgy tűnhet, mintha Arthur lusta vagy érdektelen lenne, de csak azért, mert bizonyos helyzetekben medveként gondolkozik és viselkedik még embertestben is. Viszont amikor Birdie-nek igazán szüksége van rá valamiben, amikor a nő beszél hozzá, Arthur mindig meghallja őt. Nemcsak úgy tesz, mintha meghallgatná, hanem őszintén és mélyen odafigyel rá. És megadja neki azt, amire Birdie-nek szüksége van.

– Szerinted mennyi ideig fog tartani, amíg odaérek, és felmegyek a hegyoldalra?

– Attól függ.

– Persze, de szerinted meg tudom csinálni?

– Természetesen – mondta Arthur.

Ha kell, akkor időt és szabadságot ad neki (vigyáz Emaleenre, míg Birdie kiszabadulhat az életéből, és belevághat abba a kalandba, amire mindig is vágyott). Ha kell, bizalmat és önbizalmat ad neki. Hitet, hogy a nő bármire képes önállóan. Nem akarja irányítani, nem akarja megmondani neki, mit hogyan csináljon. Nem veszi ki a kezéből a „férfias” feladatokat, mondván, majd ő, a nagy, erős férfi megmutatja, hogyan kell csinálni, mert a gyenge nő úgysem tudja. Viszont ha Birdie segítséget kér tőle, akkor mindig ott van mellette.

A vicces az, hogy ha megkérdeznék a könyv alapján, hogy egy idegen férfi vagy a medve, akkor is biztosan rávágnám, hogy a medve. Mert a könyvbeli férfimedvében, Arthurban több megbecsülés, tisztelet és szeretet van a nőkkel szemben, mint sok emberi férfiban.

Amikor a gyerek a legokosabb

Emaleen nagyon cuki kislány. Imád olvasni, rajzolni, és hatalmas fantáziával rendelkezik. Nem csoda, hogy Arthurral is azonnal megtalálja a hangot. A férfi és a gyerek közös jelenetei alatt majd elolvadtam.

De Emaleen nemcsak cuki, hanem okos is. Őszintén szólva sokkal okosabb, mint az anyja. Ő előbb rájön Arthur titkára, és sokkal gyorsabban és tisztábban felméri a veszélyt, ám közben a szeretete sem szűnik meg a férfi iránt. Birdie ezzel szemben annyira kapcsolatfüggő, hogy egyszerűen nem érzékeli, hogy életveszélyben van ő és a lánya is. Még akkor sem, amikor ez egy hatéves gyerek számára is nyilvánvaló.

Az anyukája sok mindent tudott. Tudta, hol terem az áfonya, hogy kell halat fogni, és a puskával is ügyesen bánt, de Emaleen attól félt, azt viszont nem tudta, hogyan kell vigyázni magukra.

Olvasás közben Emaleent féltettem a leginkább, mert az anyja annyira felelőtlen volt, hogy attól tartottam, a történet azzal tanítja majd meg neki, milyen a valódi felelősségvállalás egy gyerek iránt, hogy Emaleennek valami baja esik majd miatta. De nagyon reméltem, hogy tévedek, és nem így lesz.

A könyv három részből áll, és az utolsó rész (mindenféle spoiler nélkül) elsősorban Emaleenről szól. Érdekes volt látni, hogy miként változott, és hogyan viszonyul Arthurhoz. Azt hiszem, a helyében én is hasonlóan éreztem volna. Szerintem tökéletes lezárása volt a történetnek annak ellenére, hogy kb. zokogtam az utolsó oldalakon bizonyos okok miatt.

Szívmelengető és szívszaggató

A történet nagy hatással volt a szívemre. Hol elolvadt attól, mennyire édesen bánik Arthur Emaleennel. Hol hevesen dobogott, amikor Arthur kimutatta a szerelmét Birdie-nek. Hol pedig megszakadt, amikor Arthur szenvedéseit, Emaleen félelmeit és Birdie kétségbeesett szerelmét láttam. És persze rettegtem, hogy vajon miféle szörnyűség történhet, miként végződik majd a történet. De nemcsak érzelmileg volt rám hatással a könyv, hanem a gondolataimat is beindította. Vajon én mit tennék hasonló helyzetben? A veszéllyel együtt is a szerelmet választanám? Hogyan védeném a gyerekemet? Mit tehet az ember, ha beleszeret egy férfiba, aki nem gonosz, sőt, jóságos és kedves, ám mégis veszélyes? Lehet ennek jó vége?

🤯🤯🤯🤯🤯5/5 – Rengeteg minden járt a fejemben olvasás közben, és szerintem még napokig ezen a történeten fogok gondolkozni.

🔥🔥5/2 – Volt benne erotikusabb jelenet, de nem túl részletesen. Viszont ez a „Szépség és a szörnyeteg” felállás azért kicsit izgató akkor, ha a szörnyeteg szerethető és kedves.

🤧🤧🤧🤧🤧5/5 – Zokogva fejeztem be ezt a könyvet bizonyos okokból, és közben is időnként bekönnyezett a szemem.

💔💔💔💔💔5/5 – A szívem még mindig sajog, pedig már jó pár órája befejeztem a könyvet. És valószínűleg még jó ideig sajogni fog.

🍵🍵5/2 – Olvasás közben nem ajánlom a teázást, mert sírva nem lehet inni. De utána jóleshet a léleknek egy bögre erdei gyümölcsös tea, hogy passzoljon a sztorihoz.

🐻🐻🐻🐻🐻5/5 – Amikor belekezdtem a könyvbe, nem hittem volna, hogy ennyire odaleszek érte. De végül ez is olyan könyvvé vált, amit az utolsó oldal után meg kellett ölelnem.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Állomáslista:

Blogturné

10. 06. Zakkant olvas

10. 10. Könyv és más

10. 11. Spirit Bliss Sárga könyves út