2019. március 17., vasárnap

Novák Vica: Minka-sorozat – Blogturné Extra


Novák Vica főszereplője, Minka egy kedves, ám félős kislány, aki a könyvekben egy-egy lépést tesz a nagylánnyá válás rögös útján. Az első mesében Minka saját szobát kap az emeleten a szülei szobájától távol, ahol talán többé meg sem látogatják, és mivel egy röpke jóéjtpuszi után már nem mesél neki az anyukája esti mesét, megfordul a fejében, hogy talán nem is szeretik már! Mivel törődésre vágyik, egy hullócsillagtól vihart kíván, ám ezzel elijeszti a Napot, és egy fura fiú felbukkan nála, hogy reklamáljon a tette miatt.
A második mesében Minka elkezdi az iskolát, de nem úgy megy neki a tanulás, ahogy másoknak, ezért elszomorodik. Aztán egy reggel elkezdenek eltűnni a betűk, és Minka Szélvészhez fordul segítségért.
Tartsatok velünk, és ismerkedjetek meg Minkával, Szélvésszel, a betűvetőkkel, a felhőfoltozókkal, a hunyorgókkal és a különféle szelekkel! Turnénk során mindkét Minka-történetet bemutatjuk nektek, és a Könyvmolyképző kiadó jóvoltából mindkettőből nyerhettek a turné végén 3-3 példányt!
 

1. Két mesekönyved jelent meg eddig a Könyvmolyképző Kiadónál, a Minka és a felhőfoltozók és a Minka és a betűvetők. Mindig is meséket akartál írni, vagy az írói pályád eredetileg más úton indult?

Mindig író akartam lenni, és ez mit sem változott, továbbra is erre törekszem, mindegy, milyen zsánerben vagy korcsoportban. Mesével kezdődött, de a mesék mellett megjelent két YA novella (bár az Érints meg kötetben szereplő novella talán közelebb áll a New Adult korcsoporthoz), és nagyon szeretnék megpróbálkozni regényekkel is, főleg fantasy vonalon.

2. Honnan jött a Minka-sorozat alapötlete? Minka csak egy kitalált kislány, vagy úgy mintáztad valakiről?

Minka abszolút kitalált kislány, bár van két húgom, akikről mintázhattam volna, de mindketten teljesen más személyiségek, mint ő.

3. Meg kell mondanom, nagyon ötletesnek találom mindkét mesekönyv címét. Engem nagyon kíváncsivá tett, hogy vajon kik is a felhőfoltozók és a betűvetők, ez volt az egyik ok, hogy el akartam olvasni mindkét mesét. Honnan jött a két kötet címének ötlete?

Az első kötetnek eredetileg Minka és a kalitkába zárt eső volt a címe, de annyit alakítottunk a sztorin, hogy kénytelenek voltunk más cím után nézni. Így esett a választás a felhőfoltozókra, akiknek érdekes nevük és fontos szerepük van a sztoriban. A második kötetnél az ötlet megszületésével egy időben már tudtam, hogy a betűvetőket szeretném a címbe, szórakoztatónak találtam szó szerint értelmezni az elnevezést, örülök, ha az olvasók figyelmét is felkelti.  


4. A Minka és a felhőfoltozók egy olyan kislányról szól, aki épphogy csak megteszi az első lépést a nagylánnyá válás felé, és attól fél, hogy a szülei most már kevesebbet fognak törődni vele. A Minka és a betűvetők alaptörténetét pedig az adja, hogy Minka számára nehézségeket okoz megtanulni olvasni. Téged is érintett gyerekként ez a két probléma?

Nem, ez a kettő pont nem. De például a matematikával mindig meggyűlt a bajom, úgyhogy ilyen szempontból abszolút megértem és átéltem Minka nehézségeit.

5. Úgy érzem, hogy mindkét könyv alaptémája ismerős lehet sok kisgyerek számára. A mesék írása előtt, közben vagy után beszélgettél a célközönséghez tartozó gyerekekkel, hogy mennyire áll közel hozzájuk Minka problémája? Tesztelted rajtuk a meséket?

Nincs túl sok gyerkőc a közvetlen környezetemben, így az első kötetnél nem volt ilyen fogódzkodóm, inkább emlékekre támaszkodtam, bár nem a külön szobával, hanem az apró színesítésekkel kapcsolatban, mint a villámok és a fényképezkedés. A második rész esetében már meg tudtam keresni néhány korábbi olvasót, akik voltak olyan kedvesek, és tesztelték a könyvet, innen is hatalmas köszönet és hála nekik! De a témát alapvetően megint saját kútfőből merítettem, és a visszajelzések alapján jól választottam.

6. Mindenlében, a boszorkány, Villámképész, a felhőfoltozók, Borongó, a vándor dalnok, a betűvetők, a hunyorgók. Mindkét könyv tele van érdekes, fantáziadús karakterekkel. Hogyan találod ki ezeket a meseszereplőket? Csak úgy hirtelen megszületnek a fejedben, vagy sokáig gondolkozol rajtuk és tervezgeted, milyenek is legyenek?

Esküszöm, nem tudom, honnan jönnek, de sosem kell rajtuk gondolkodnom. Ha megvan az alapötlet, ők szépen felsorakoznak, és benépesítik a Minkaverzumot. Egyébként ezt szeretem a legjobban a meseírásban – az ötletek és a lehetőségek végtelenségét, a bolondos karaktereket.

7. A könyvek címe mellett az illusztráció volt a másik, ami azonnal megfogott, amint megláttam a köteteket. Milyen volt Szimonidesz Hajnalkával, a könyv illusztrátorával a közös munka? Olyanok lettek a rajzok, amilyennek te a fejedben elképzelted őket?

Hajni fantasztikus munkát végzett, ezt mindig, mindenhol elmondom. A képi világ tökéletesen harmonizál a történettel, és ez nagyon fontos egy mesekönyvnél. Persze, a karaktereket mindenki máshogy képzeli kicsit, de mikor megláttam Hajni képeit, rögtön megszerettem őket. Szerintem a legtökéletesebb Szélvész és Mindenlében lett, a második kötetből pedig a hunyorgók. Őket mintha egyenesen a fejemből varázsolta volna papírra.

8. Mi lesz a következő megjelenő könyved? A Minka-sorozat harmadik része, vagy valami más?

Ez még számomra is hatalmas kérdőjel! Egyelőre nincs újabb Minka-mese, mert egy másik projekten dolgozom, egy regényen, amihez nagy reményeket fűzök, szeretném, ha jól sikerülne. De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy abbahagynám a meseírást, sőt! Az olvasók nagyon várják Szélvész saját történetét, így lehet, hogy az lesz a következő, amint végeztem a folyamatban lévő kézirattal.

9. Mikor és hol találkozhatnak veled az olvasóid, hogy dedikáld nekik ezt a két csodaszép mesekönyvet?

A Könyvfesztiválon most csak olvasóként veszek részt, jól bevásárolok, aztán szaladok haza írni. De ha valaki elcsíp valamelyik stand előtt, nyugodtan dugja az orrom alá a példányát! Remélhetőleg a Könyvhétre már készen leszek az aktuális kézirattal és hátradőlhetek, úgyhogy azt hiszem, leghamarabb ott találkozhatunk hivatalos keretek között. 


Nyereményjáték:

Novák Vica csodálatos Minka-történeteit Szimonidesz Hajnalka illusztrációi teszik egészen elbűvölővé. Az illusztrátor nem csupán Minkát, Szélvészt és a többieket elevenítette meg, hanem jó néhány más mesehőst is. Ezúttal az a feladatotok, hogy a borító részletekből rájöjjetek, hogy melyik általa illusztrált mesékre gondoltunk, és a könyvek CÍMÉT beírjátok a raffledoboz megfelelő rubrikájába!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kép a játékhoz:


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

03. 12. Szembetűnő
03. 17. Spirit Bliss Sárga könyves út – Extra
03. 18. Hagyjatok! Olvasok!
03. 19. Könyv és más
03. 20. Szembetűnő
03. 21.Nem félünk a könyvektől
03. 22. Sorok között


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése