Laura Taylor Namey: A Cuban Girl's Guide to Tea and Tomorrow – A teázás és a jövő rejtelmei – Blogturné

A Könyvmolyképző Kiadó jelentette meg Laura Taylor Namey regényét, A Cuban Girl's Guide to Tea and Tomorrow – A teázás és a jövő rejtelmei címmel. Kubai ételek és angol teák találkoznak a Miamiból érkezett lány és az angol srác ízekben és érzelmekben gazdag történetében. Tartsatok velünk a turné során, és játsszatok a könyv egy példányáért.

Miért választottam ezt a könyvet?

Aki ismer, tudja, hogy általában nem vonzanak a romantikus regények. Ezzel a könyvvel egyetlen dolog miatt tettem kivételt, és az Kit Connor. Ugyanis a könyv filmváltozatának ő lesz a főszereplője, így mindenképpen meg akarom nézni. Viszont könyvből készült film esetében, ha van rá lehetőségem, először mindig elolvasom a könyvet, ez egy alapszabály nálam.

Véleményem a könyvről

A történet egy Lila nevű lányról szól, akit rövid időn belül három komoly csapás ért: meghalt az imádott nagymamája, elhagyta a fiú, akivel három évig járt együtt, és hazudott neki, valamint másik kontinensre költözött a legjobb barátnője. Lila teljesen kiborul, elkezd veszélyes dolgokat csinálni, ezért a családja elküldi őt Angliába, Winchesterbe, a nagynénjéhez, akinek ott van panziója, hátha a környezetváltozás segít neki. Lila először nem akar menni, utálni akarja az egészet, de Winchester, a panzió konyhája és egy teaszakértő fiú, Orion végül teljesen elvarázsolja.

Ez egy olyan könyv volt, amit igazán élveztem, de közben szenvedtem is tőle. Lila ugyanis egy pékség jövendőbeli tulajdonosa, imád sütni, főzni (főképp kubai ételeket), és így a könyv tele van ínycsiklandónak tűnő péksütikkel, sütikkel, ételekkel, amiket én a valóságban nem ehetek az életmódváltásom és az egészségem miatt. A karakterek a könyvben olyan lelkesedéssel dolgoztak a konyhában, és olyan lelkesedéssel ettek, hogy attól olvasás közben összefutott a nyál a számban, és majd' éhen haltam.

Érdekes volt egyébként bepillantást nyerni a kubai kultúrába, nemcsak az étkezések terén, hanem úgy egyébként is. A családi összetartásba, a szomszédokkal való kapcsolatokba, a különböző szokásokba és eseményekbe. És külön érdekes volt az a kontraszt, ami a kubai és a brit kultúra között megmutatkozott. Ahogy Lilának köszönhetően megismerhettük a kubai kultúrát, úgy Orionnak és a barátainak köszönhetően a britet, valamint kicsit körbejárhattuk Winchestert és Londont, és ismét megerősödött bennem az érzés, hogy egyszer el kell jutnom oda, hogy a saját szememmel lássak mindent. Még akkor is, ha állandóan hideg van és sokat esik.

Lila és Orion kapcsolata egészen egyedi volt. A romantikus regényekben általában a két fél meglátja egymást, azonnali vonzalom, gyorsan összejönnek egymással, aztán jön valami bonyodalom, amit meg kell oldani, és happy end. Ezzel szemben itt Lila és Orion először nagyon-nagyon jó barátok lesznek, és bár érezni köztük a romantikus feszültséget, valahol mélyen ők is és mi, olvasók is tudjuk, hogy ez több, mint barátság, mégis csak egy szép lassan felépített ismerkedés és barátkozás után jön el az a pont, ahol ténylegesen többé válik a kapcsolatuk. És ez nekem nagyon tetszett. Mármint... igen, jó néha arról olvasni, hogy létezik szerelem első látásra, de... a valóságban a dolgok azért általában nem ilyen hirtelen történnek. Vagy legalábbis velem biztosan nem. Én csak akkor tudok szerelmes lenni, ha időt adnak arra, hogy tényleg megismerjem a másikat. Úgyhogy ebben a történetben, ebben a szerelmi szálban azt kaptam, ami hozzám, az én habitusomhoz és elvárásaimhoz illik. Egy szép lassan kidolgozott, jól felépített és ezáltal igazán erőssé válható szerelmet.

Orion csettint a nyelvével, valami megcsillan a szemében – ami szintén cuki –, és már tudom, mi következik.

– Egy orosz hiedelem szerint ha fogsz egy régi pénzérmét, és háromszor körbesétálsz vele egy templomban, majd hazamész, és az értékeid közé teszed azt az érmét, akkor gazdag leszel.

– Ó, hát ennyi az egész? Én meg itt tervezgetem, hogy kubai pékáruval tömjem Miamit, és azzal keressem meg a millióimat.

Lila azonban nemcsak szerelmet nyert az utazása során. És nem csak barátokat. Rájöhetett arra, hogy ki is ő maga, mi a valódi életcélja, változhatott, felismerhette a hibáit, azokat a hibákat, amiket korábban a kapcsolatában, a barátságában, és úgy alapvetően az életében elkövetett. Így ez a regény nemcsak egy szerelmi történet, hanem egy fejlődésregény is.

Orion nagyon szimpatikus karakter, kedves, okos, művelt, udvarias, megnyugtató, mégis izgalmas. Simán el tudom képzelni, milyen lesz, amikor majd Kit Connor alakítja, mert passzol hozzá ez a szerep. Nem volt egysíkú karakter, megvolt a saját háttértörténete, a saját félelmei, kétségei. Tetszett, ahogyan Lilával viselkedett, tetszett, hogy bár szerelmes volt belé, nem akarta magához láncolni, hanem meghagyta Lilának a döntés lehetőségét. Szerintem ilyen egy rendes férfi, és ilyen az igazi szerelem.

A történet fő problémája szinte végig átszőtte a történetet. Lila imádja a családját, az otthonát, Miamit, vár rá ott egy saját pékség, a nagymamája öröksége, ám beleszeret Winchesterbe is, az ottani panzió konyhájába, az új barátaiba, és persze Orionba. Belegondolva ez a legszörnyűbb helyzet, amibe ember kerülhet. Amikor a szíve két különböző dolgot is őszintén akar, és ezért majd' kettészakad. És tudja, hogy bárhogy is dönt, valami egész életében hiányozni fog neki. Őszintén kíváncsi voltam, vajon végül miként lesz lezárva a történet, vajon a szokásos megnyugtató módon, vagy lesz valami meglepő csavar a végén... Természetesen nem árulom el, majd megtudjátok a könyvből.

Ami kicsit hiányérzetet okozott, hogy szerintem pár mellékszál nem lett teljesen lezárva a sztoriban. Pl. az utolsó graffitivel kapcsolatos szál, vagy nekem hiányzott egy utolsó személyes lezáró beszélgetés Lila és az exe között. De ezek csak apróságok...

Hogy tetszett ez a könyv?

Annak ellenére, hogy nem igazán szoktam romantikus regényeket olvasni, ezt a regényt igazán kellemesnek éreztem. Tetszett a történet fő problémája, mert nem kreált, hanem tényleg valós és komoly probléma volt, és nagyon megszerettem Orion karakterét (alig várom már, hogy filmen is lássam...). A kubai és brit kultúra kontrasztja is érdekes volt, és az egész történet szórakoztatónak bizonyult számomra.

Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Bárkinek, aki egy kellemes, léleksimogató romantikus sztorit akar olvasni a miénktől kicsit különböző kultúrákat megismerve.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A regény beleolvasójának elolvasásával könnyedén meg tudjátok válaszolni az öt állomás kérdéseit, a megoldást írjátok be a Rafflecopter-doboz megfelelő sorába.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Kérdés a játékhoz:

Milyen származású Lila nagynénje, Cate Wallace?

Állomáslista:

Blogturné

04. 17. Kelly és Lupi olvas

04. 19. Zakkant olvas

04. 23. Readinspo

04. 25. Kitablar

04. 27. Spirit Bliss Sárga könyves út

a Rafflecopter giveaway

   

Báró Orczy Emma: A Vörös Pimpernel – Blogturné

A Menő Könyvek ebben az évben is gondoskodik róla, hogy klasszikus történeteink ne merüljenek feledésbe. A Blogturné Klub négy bloggere ezúttal Orczy Emma bárónő világhírű regényével, A Vörös Pimpernellel indul turnéra. Ismerkedj meg velünk Zorro és a további szuperhősök előképével, és a turné végén megnyerheted a regény egy példányát!

Miért választottam ezt a könyvet?

Néha jólesik régi szépirodalmat olvasni, és a cím felkeltette az érdeklődésemet, tudni akartam, mi vagy ki az a Vörös Pimpernel.

Véleményem a könyvről

A történet a francia forradalom alatt játszódik, amikor az arisztokratákat és családjaikat a guillotine veszélye fenyegette. Egy angol, álruhás hős, a Vörös Pimpernel követőivel az életét kockáztatja, hogy életeket mentsen. Ám közben az ő élete is veszélyben van, ugyanis a francia forradalmi kormány tudni akarja, ki tesz nekik állandóan keresztbe, és ha kiderítik, az illetőre és követőire is guillotine vár.

Ez a könyv lényegében egy kifordított Robin Hood-történet volt. Itt a „szegények", a fellázadt forradalmárok voltak a történet negatív szereplői, míg a gazdag francia arisztokraták azok, akiket ártatlan színben feltüntetve meg kellett menteni az igazságtalan és kegyetlen büntetéstől, a gazdag brit arisztokraták pedig a hősök, akik életük kockáztatásával is embereket mentenek, és közben borsot törnek a forradalmárok orra alá.

Először kicsit felvontam a szemöldökömet erre a fordított helyzetre, bár megértettem, hogy egy bárói címmel rendelkező író miért mutatta be ezt a szemszöget is. Általában én a szegények pártján állok, és imádom az olyan történeteket, amikben megdöntik a gazdag zsarnokok hatalmát. De... És van egy hatalmas nagy de! Nem vagyok halálbüntetés-párti.

Aki valóban zsarnok volt, és a népen élősködött, kerüljön életfogytig börtönbe (persze ne luxusbörtönbe, hanem olyanba, ahol tényleg megbánja, amit tett). A rokonai pedig, ha elkövettek valamit, kapjanak rendes tárgyalást és a bűnükkel arányos büntetést, ha pedig nem követtek el semmit, ne büntessék őket az apjuk, férjük, egyéb rokonuk bűneiért. Szóval igen, a történetben azzal határozottan nem értek egyet, hogy feleségeket és kisgyerekeket is kivégeztek pusztán azért, mert a családfő gazdag arisztokrata volt (aki vagy elkövetett valamit a nép ellen, vagy nem). Abban az időben a feleség még csak nem is feltétlenül dönthetett arról, ki lesz a férje, elhagyni meg nagyon ritkán hagyhatta el, szóval ha a férj bármi bűnt elkövetett, a feleség nem válhatott el tőle, nem szállhatott szembe vele. Így az, hogy a férje mellett maradt, nem feltétlenül jelentette azt, hogy ő maga is támogatta az adott rendszer működését. Egy kisgyerek meg semmiről nem tehet, főképp nem az apja bűneiről.

Szóval bár alapvetően a zsarnokság, kizsákmányolás ellen vagyok, vannak esetek, amikor a fellázadt emberek túlzásokba esnek, és kiderül, hogy semmivel nem jobbak, mint akiket gyűlölnek. Épp ezért pontosan megértettem, hogy miért is teszi a Vörös Pimpernel és csapata azt, amit.

A regény eleje egy kicsit bevezetésjellegű volt, és őszintén bevallom, nem kötött le annyira. Megtudhattuk belőle, mi folyik Franciaországban, hogy a Vörös Pimpernel hogyan veri át újra és újra a forradalmi kormány embereit, és miként menekíti ki az országból a kivégzésre váró francia arisztokratákat és családjaikat. Itt előkerült egy csomó karakter, próbáltam rájönni, hogy most akkor ki is lesz a főszereplő, kiről kell megjegyeznem mindenképpen, hogy kicsoda, de valahogy zavaros volt a sok név és karakter.

Akkortól szippantott be igazán a történet, amikor végre megjelentek az igazi főszereplők. Marguerite és Sir Percy házasok, de elidegenülve élnek egymás mellett. Marguerite a múltban tett valamit, ami miatt a férje nem képes megbízni benne. Még szereti, de tartja tőle a távolságot. Marguerite pedig magányos, szomorú, vágyna a férje szerelmére, de fogalma sincs, miként szerezze vissza azt. Aztán egy zsarolásnak köszönhetően belekeveredik egy kémtörténetbe: a bátyja életéért cserébe ki kell derítenie, kicsoda a Vörös Pimpernel, és átadni az infót egy francia kémnek.

Bár már szinte az elejétől fogva tudtam, hogy kicsoda a Vörös Pimpernel, mégsem éreztem úgy, hogy unnám a történetet. Kíváncsi voltam, mi lesz, amikor Marguerite rájön a titokra, mit érez, mit tesz majd.

A Marguerite és Sir Percy közötti szerelmi történet igazán romantikus volt, főképp a ház előtti, erkélyes jelenet. Érezni lehetett a két karakter közötti vonzódást, az érzelmeik elfojtását, Marguerite kétségbeesését, azt, hogy Sir Percy mennyire kínlódik, amiért nem tud bízni a feleségében. Számomra az a jelenet nagyon átérezhető volt, a közös történetszáluk pedig pont ilyen kalandos-romantikus történetbe illő.

Sir Percyt az első pillanattól imádtam. Érdekes volt az a kettős szerep, amit játszott, a tunya és gyáva arisztokrata, amit a külvilágnak és a feleségének mutatott, és a bátor, intelligens férfi, aki valójában volt. Tetszett, hogy az író nem alkotta meg őt tökéletesre. Nem egy tökéletes hős, aki tűzön-vízen keresztülmegy, megmenti a nőt, és mindezt egy karcolás nélkül megússza. Még csak nem is egy Zorró, akit lehetetlenség legyőzni kardpárbajban. Csak egy férfi, aki az eszével, bátorságával és karizmatikusságával képes elérni a céljait. És igen, közben megsérülhet, sőt, nem is halhatatlan.

A könyv második fele a kém- és romantikus történetből átvált kalandregénybe. Marguerite nekiindul, hogy megmentse a Vörös Pimpernelt, a bátyját, és kijavítsa a hibát, amit elkövetett. Áthajózik Franciaországba, titokzatos és veszélyes helyeken jár titokzatos és veszélyes emberek között. A regény vége igazán izgalmasra sikeredett, nagyon kíváncsi voltam, miként is simulnak majd ki a szálak. Az utolsó oldalakon pedig volt egy meglepő fordulat, ami bebizonyította, hogy a Vörös Pimpernel mennyire okos és találékony. Erre a fordulatra őszintén nem számítottam, pedig annyira nyilvánvaló és logikus volt.

Hogy tetszett ez a könyv?

Az eleje egy kicsit unalmas és a sok név és karakter miatt zavaros volt számomra, de amint megjelentek a főszereplők, azonnal beszippantott a történet. Bár általában a szegények és elnyomottak pártján állok, teljesen egyetértek azzal, hogy nem lehet még a bűnösök teljes családjait sem kivégezni, szóval meg tudtam érteni a Vörös Pimpernel cselekedeteit, és drukkoltam azért, hogy ne essen baja.

Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki kedveli a régi szépirodalmi romantikus kalandregényeket.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Orczy Emma bárónő azon szerzőink közé tartozik, akik nem magyarul publikáltak, regényei közül még mindig akad olyan, melyet magyarul nem olvashatunk. A Vörös Pimpernelhez kapcsolódó játékunkban azonban most azoknak a történeteinek eredünk nyomába, melyek hazánkban is megjelentek. Minden állomáson találtok egy idézetet, a feladatotok pedig az, hogy írjátok be a Rafflecopter megfelelő sorába, a szerző mely könyvéből származik az adott gondolat.

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Idézet a játékhoz:

„A férje és valamennyi szomszéd megindult a keresésére s mikor a tó partjára értek, látták, a mint messze bent lebeg a vizen a lótusz virágok közt. És ott a szemük láttára átváltozott lassanként gyönyörűséges hófehér vízililiommá.”

Állomáslista:

Blogturné

04.19. Szembetűnő

04.21. Csak olvass!

04.22. Könyv és más

04.25. Spirit Bliss Sárga könyves út

a Rafflecopter giveaway

   

Légrádi Gergely: Falaink – Blogturné

Mi történik, ha az apa elhagyja feleségét és gyermekét – csak mert a gyermek másként viselkedik vagy fejlődik, mint a többiek? Légrádi Gergely egy anya és egy kisfiú belső monológján keresztül mutatja be, milyen visszavárni valakit, aki soha nem tér haza, milyen büntetést kapni, mikor semmi rosszat nem követtünk el. Tartsatok a Blogturné Klub három bloggerével, s ismerjétek meg a szerző rövid, ám annál mélyebb kisregényét. A turné végén pedig meg is nyerhetitek a könyv egy példányát.

Miért választottam ezt a könyvet?

Olyasvalaki ajánlotta, aki korábban már több jó könyvre is felhívta a figyelmemet. Bár mindig rizikósnak érzem, amikor olyan magyar író regényét veszem a kezembe, akitől korábban még sosem olvastam, bíztam benne, hogy ezúttal sem kell csalódnom az ismerősöm ízlésében.

Véleményem a könyvről

Mindig kíváncsian, de aggódva kezdek bele egy számomra új magyar író könyvébe, mert ha nem tetszik, sokkal rosszabb érzés ezt leírni, hiszen tudom, hogy az író rátalálhat a blogomra, elolvashatja, és még ha finoman is fogalmazok, rossz érzés lesz neki. Ezúttal azonban nem volt miért aggódnom, mert nagyon bejön Légrádi Gergely stílusa, és a történet maga is tetszett.

A regény egy anyáról és a fiáról szól. A fiúnak viselkedési és tanulási nehézségei vannak, ezenkívül időnként olyan szinten megfájdul a hasa, hogy sokszor kórházba kell vinni, de senki nem tudja, mi ennek az oka. Az apa „nem ilyen gyereket” akart, ezért lelépett, ám mind a nő, mind a kisfiú olyan szeretettel várja továbbra is haza, amit egyáltalán nem érdemel meg.

A regény váltakozó szemszögű, E/1-ben hol az anya, hol a kisfiú gondolatait és érzéseit olvashatjuk. Ami jó ötlet, mert sokat segít a valódi énjük megismerésében, hogy egymás szemével is láthatjuk őket, valamint a saját fejükbe is bepillanthatunk. Ezenkívül mindkettejük szemszögéből megismerhetjük az apát, aki bár ténylegesen, fizikailag nem része a történetnek, mégis körüllengi a sztorit az első oldaltól az utolsóig, mint valami láthatatlan, toxikus gáz.

Az anya egy olyan nő, aki nagyon szerelmes lett egy férfiba, de nem igazán akart gyereket. A férfi lelki zsarolással mégis rákényszerítette a teherbeesésre, szülésre, aztán mikor kiderült, hogy a gyerekkel valami nincs teljesen rendben, a nőt hibáztatva mindenért, elhagyta a családját. Azok alapján, amiket a nő mesélt róla, lényegében egy narcisztikus szemétláda volt, aki tökéletesen értett a manipulációhoz. A nő eleinte ezt mégsem látja, hiányzik neki a férje, azt akarja, hogy visszajöjjön, önmagát hibáztatja, a gyereket hibáztatja, és megértő gondolatai vannak a férfi felé. Ám ahogy haladunk előre a történetben, úgy ismerhetjük meg egyre jobban a férj valódi énjét, és a nő is egyre inkább tisztába jön a valósággal. Az ő szála egyfajta megvilágosodástörténet ilyen szempontból.

A kisfiú imádnivaló. Őszintén szólva nem is értem a tanárait, akik állandóan csak szidják, büntetik (sokszor teljesen ok nélkül), és legszívesebben eltüntetnék az iskolából, mert a regény alapján biztos, hogy ez a kisfiú olyan diákom lenne, aki a szívemhez nő. Nem gonosz, nem rosszindulatú, csak sebzett és szomorú. És álmodozó. Nem vele van a baj, hanem az adott tanárok valók inkább olyan munkára, ahol nem kell gyerekekkel foglalkozni. Nem mondom, biztosan nehéz lehet egy ilyen álmodozó, néha vadóc kisfiúval, de egy jó tanár akkor sem úgy reagálja ezt le, ahogyan a könyvben lévők teszik. Tanári diplomával a kezemben nagyon dühös voltam rájuk olvasás közben.

A tanító nénik azt mondják, mert sose figyelek oda. Ezért vagyok rossz tanuló. Néha nem figyelek oda, ez igaz. De az órán mindig, csak azt nem veszik észre. Az órán a tanító nénik magukra figyelnek. Ezért nem látják, hogy figyelek. Meg azért, mert akkor rám kéne nézniük. Ha rám néznének, nem mondanák, hogy sose figyelek. A leckét és a dolgozatot meg rühellem. Baromság. Az órán megértem. Miért kell még gyakorolni? Leckét írni és visszamondani. Az iskolában aztán leírni, egy üres lapra. Megértettem, és kész. Meg úgysem hiszik el, hogy tudom. Teljesen felesleges.

Érdekes, hogy bár a regény tökéletesen kommunikál az olvasóval, pont arról szól, hogy a szereplői képtelenek jól kommunikálni egymással, és emiatt nem is igazán értik egymást. Az anya nem érti a fiát, a fiú nem érti az anyát, a nagyszülők és a tanárok sem értik meg sem a fiút, sem az anyát. Az apai kommunikáció pedig egy sms-t leszámítva majdhogynem teljesen hiányzik mind az anyával, mind a fiúval.

Az érdekes az, hogy mind az anya, mind a fiú próbálja elmondani az érzéseit, de ezt elsősorban rajzokkal, festményekkel teszik. Az apa szobáját érintetlenül hagyták azóta is, aminek a falán ott vannak az anya festményei, amikkel megpróbálta kifejezni a férje felé a félelmét, vágyait, fájdalmát. A kisfiú pedig egy titkos helyre eldugott rajzokkal, valamint a falra rajzolt képekkel próbálja kimutatni, amit érez és gondol.

A könyv vége felé indul el valamiféle változás anya és fia között, valamiféle kommunikáció, de arra, hogy mi lesz a jövőben velük, csak megérzéseim vannak az utolsó jelenetnek köszönhetően.

Egyébként nagyon tetszett, ahogyan az író megformálta az anya alakját (igazán hiteles volt szerintem), és az is, ahogyan bemutatta, hogyan eshet szét egy nő lelkileg, ha olyasmire kényszerítik, amit ő valójában nem akar: az anyaságra.

Hogy tetszett ez a könyv?

Nagyon érdekes volt mind irodalmi, mind pszichológiai szempontból. A kisfiú és az anya karaktere is gyönyörűen ki volt dolgozva, és sikerült mindkettejüket megkedvelnem. Szeretnék majd még olvasni az írótól, mert igazán bejön a stílusa.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Azoknak, akik kedvelik a pszichológiával, elmélkedésekkel, szimbólumokkal átitatott történeteket.

Ha kíváncsi lennél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A Falaink című könyv kapcsán szeretnénk felhívni a figyelmeteket a szerző további könyveire is, így játékunkban Légrádi Gergely műveinek eredünk nyomába. Minden állomáson találtok egy-egy idézetet a szerző valamely könyvéből, a feladatotok pedig, hogy a Rafflecopter megfelelő sorába beírjátok a kötet címét.

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Idézet a játékhoz:

Aki játszótérre parkol, ne csodálkozzon, ha homokvárat építenek köré.

Állomáslista:

Blogturné

04. 16. Szembetűnő

04. 19. Könyv és más

04. 22. Spirit Bliss Sárga könyves út

a Rafflecopter giveaway

   

Hugh Howey: Siló – Blogturné

Tarts velünk Hugh Howey Silójába, a helyre, ahol ezrek élnek a föld alatt egy maguk gyártotta börtönben. A külvilágról és a múltról szóló történetek legendaszámba mennek, hiszen csak az arra ítéltek jutnak ki a felszínre, ahol a mérgező levegő hamar megöli őket.

A hatállomásos turné végén egy szerencsés olvasónk megnyerheti ezt a megdöbbentő disztópiát a Könyvmolyképző Kiadónak hála!

Miért választottam ezt a könyvet?

Nem tudom, miért, de szeretem a disztópikus sci-fiket, amikben történik valami hatalmas katasztrófa, és az embereknek a túlélésért kell küzdeniük. Ez is ilyen könyvnek tűnt. Valamint láttam, hogy sorozat készült belőle, amit szerettem volna megnézni, de előbb természetesen, a könyvet akartam elolvasni.

Véleményem a könyvről

Öt rész van a könyvben, amikről úgy tudom, korábban külön-külön könyvként is megjelentek, de én örülök, hogy egy kötetben olvashattam el őket. Rossz lett volna minden rész után megszakítani a történetet, szóval jó ötletnek tartom, hogy végül egy könyvbe tették őket, és így is kiadták.

A történet egy olyan világban játszódik, amelyben a világkatasztrófát túlélt emberek leszármazottjai egy föld alatti, hatalmas silóban élnek. Fogalmuk sincs, mi történt korábban a külvilágban, nem tudják, mikor és hogyan kerültek az elődjeik a silóba, csak azt tudják, hogy odakint mérgező világ vár rájuk, ha kimennek, meghalnak. Legalábbis elvileg. Néhányan azonban kételkedni kezdenek ebben. A siló szabályai ugyanis furcsa módon megakadályozzák, hogy az emberek információhoz juthassanak a múlttal kapcsolatban. Tilos és súlyosan büntetendő múltbeli tárgyakat kutatni és birtokolni, a kinti világról beszélni, és ha valaki egyszer kimondja, hogy ki akar menni a silóból, akkor kimehet meghalni, de nem vonhatja vissza a kérését.

– S miből gondolod, hogy mi töröltük le a szervereket? Mi, a jó fiúk?

Félig elfordult, s elkeseredett vigyort eresztett meg.

– Mondta valaki, hogy mi vagyunk a jó fiúk?

Az első rész nagyon izgalmasan kezdődött, megismerhetjük belőle a silót, a működését, és elültetik a kétkedés magját a mi fejünkben is, hogy a silóval, a külvilágról mutatott képével valami nagyon nem stimmel. Ennek a résznek Holston seriff a főszereplője, aki kimondja a legsúlyosabb szavakat: ki akar menni. A felesége néhány éve szintén kiment, mert állította, hogy a silóban hazudnak nekik, és odakint egy csodás világ vár rájuk. Holston akkor nem mert hinni neki, de aztán történt néhány dolog, és mégis úgy döntött, hogy követi. Őszintén szólva, ebben a részben több fordulat is volt, ami teljesen sokkolt. A leginkább az, hogy azt gondoltam, Holston lesz a történet főszereplője, de végül ez mégsem így alakult. Hogy miért, azt persze, nem árulom el, vajon meghalt odakint, vagy csak kisétált az egyáltalán nem mérgező, gyönyörű világba, hogy megkeresse a feleségét? Nos, ezt ti csak akkor tudjátok majd meg, ha elolvassátok a könyvet. Higgyétek el, megéri!

A második részben két újabb főszereplőnek tűnő karakter kapunk, Jahns polgármestert és Marnes seriffhelyettest. Az nyilvánvaló lett számomra, hogy ha a silóban hazudnak is az embereknek, Jahns és Marnes nincsenek benne az összeesküvésben. Ők jó emberek, akik próbálják életben tartani a benti embereket, és a tőlük telhető legjobban gondoskodni róluk.

– Gondolja, nem törődöm az emberekkel? Erről van szó? Mert akkor téved. Én a siló minden lakosával törődöm. S azok a férfiak és nők, akik idelenn vannak a Gépészet nyolc, elfeledett szintjén, ők az én családom. Naponta látogatom őket. Naponta többször együtt eszem velük. Vállvetve dolgozunk, együtt élünk és halunk.

Ez a rész egy nagy utazás a silón keresztül, így megismerhetjük a siló teljes felépítését, működését, a szinteket, a szintekhez tartozó embercsoportokat és egyes embereket. Ugyanis a régi seriff távozása után új seriffre van szükség, Marnes pedig nagyon erősen javasol egy utódot, Juliette-et a legalsóbb szintekről, a Gépészetről. A nő korábban állítólag nagyon hasznos volt egy gyilkossági nyomozás során. Ám van két másik jelölt is a pozícióra, és az IT, valamint elsősorban annak vezetője, Bernard egyiküket támogatja Juliette-tel szemben. Jahns és Marnes ennek ellenére útnak indul a siló legmélyére, hogy a polgármester megnézhesse magának Juliette-et, és felkérhesse seriffnek.

Bár ez a rész tényleg többségében a menetelésről szólt, egyáltalán nem volt unalmas. A siló, a benne lévő emberek, az, ahogyan összeállt szép lassan, kinek a kezében van hatalom, ki irányít, mi hogyan működik, elég izgalmas volt. Érdekesnek találom a politikát (na nem a pártpolitikát, mert az mocskos és undorító, hanem úgy általánosságban véve a politikát), és ebben a részben, még ha sokszor észrevétlenül adagolva is, ott volt nyilvánvalóan a politikai szál.

Ennek a résznek is a vége nagyot ütött egy hatalmas fordulattal, aminek köszönhetően végre kiderült, hogy a történet valódi főhőse Juliette lesz végül. Vagy legalábbis reméltem, hogy a következő három részben nem kerül ki ő is valahogyan a képből.

A maradék három rész lényegében teljesen összefügg, így egyben írok róla. Juliette először is átveszi a seriffi feladatokat, és nekiáll nyomozni több gyilkossági ügyben is. Aminek köszönhetően kezd rájönni ő is, hogy valami hatalmas összeesküvés folyik a silóban, és minden embernek hazudnak. Próbálja kideríteni a titkokat, mások próbálják ebben megakadályozni, aztán szép lassan összeállnak a dolgok. Kiderül, ki a hunyó, mi a célja, és mi található a silón kívül.

Őszintén bevallom, bár Bernard karaktere nem túl szimpatikus, a tettei pedig nyilvánvalóan elítélendőek, ennek ellenére pontosan értem, miért teszi, amit tesz. Ugyanis őszintén hisz abban, hogy ha nem teszi, akkor a silóban élő emberek mind meg fognak halni. Úgy véli, hogy az emberek nem elég értelmesek és erősek elviselni az igazságot, és őszintén szólva, ha körülnézek a saját világunkban, megértem, miért gondolja így. De az is nyilvánvaló, hogy a titkolózás nem megoldás, mert bár a biztonság miatt titkolózik, végül a titkok is pusztulásba dönthetnek mindent. Valójában úgy vélem, hogy akár a titkolózás, akár az igazság mellett dönt valaki ebben az esetben, mindenképpen rossz lesz a vége. Szóval fogalmam sincs, én mit tennék Bernard helyében, így bár elítélem a tetteit, nem feltétlenül éreztem azt, hogy egy velejéig gonosz ember. Velejéig gonosz akkor lett volna, ha azért titkolózik, manipulál és követ el nagyon rossz dolgokat, hogy megszerezze a hatalmat. De őt nem érdekelte a hatalom, vagy legalábbis nem egoista okokból.

– Nem azért vagyunk itt, hogy zűrt csináljunk – jelentette ki –, azért vagyunk itt, hogy rendet tegyünk! A felkelés már kitört. – McLainhez fordult. – Nem látod? Most éljük meg a felkelést. Szüleink a felkelés gyermekei voltak, mi meg most a saját gyerekeinkkel etetjük ugyanazt a gépezetet. Ez nem valami újnak a kezdete, hanem valami réginek a vége lesz. Ha az Ellátás velünk tart, van esélyünk. Ha nem, úgy kísértse tekinteteteket testünk látványa a külső világban, amit én már messze nem tartok annyira rohadtnak, mint ezt az átkozott silót!

De megértem Juliette-et és a lázadókat is. Én is dühös lennék, ha hülyének néznének, és teljesen átvernének. Úgyhogy az ő tetteiket is bár sokszor ostobaságnak és felesleges öngyilkossági kísérletnek tartottam, átéreztem, miért teszik, amit tesznek.

Szerintem ez az a könyv, ahol valójában nincsenek igazi gonoszok, csak két ellentétes nézet, két ellentétes oldal, aminek a tagjai valóban hisznek abban, amit csinálnak. Mindkét fél azt hiszi, hogy ők a jó oldal, ami megmenti az embereket és jobb életet teremt nekik. És ez igazán érdekes felállás volt, mert a legtöbb regényben mindig van egy főgonosz, akit szívből lehet gyűlölni.

Olvasás után megnéztem a könyvből készült sorozatot is, és a legnagyobb különbséget abban látom, hogy míg a könyvben egyes nyomok apróságként vannak átadva, nincsenek kifejtve, megmagyarázva, kinyomozva úgy igazán, addig a sorozatban a nyomozásé a főszerep, ezek az apró nyomok mind összefüggnek, és megmutatják nekünk őket teljesen kibontva az adott szálakat. A könyv viszont a nyomozás helyett inkább az akcióra, politikára, fordulatokra megy rá úgy igazán. Őszintén bevallom, ez azon ritka esetek egyike, amikor a könyv és a film története ugyanaz, de a lényege nagyon más, mégis mindkettő zseniális a maga nemében.

Hogy tetszett ez a könyv?

Izgalmas, fordulatos, ütős volt, a siló világa tökéletesen felépített, és a karakterek igazán összetettek.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki egy zseniális disztópikus sci-fit szeretne olvasni.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A Könyvmolyképző Kiadó honlapján találtok beleolvasót a Siló omnibusz kiadásához, és minden állomáson egy idézetet belőle, amiről el kell döntenetek, hogy az olvasottak alapján az IGAZ VAGY HAMIS?

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Idézet a játékhoz:

Most menekülési útvonalként használták emberek ezrei, akik ismétlődő ciklusokban közlekedtek benne fel és alá, bár Holston szerint jobb lett volna, ha főút gyanánt veszik igénybe. (Igaz vagy hamis?)

Állomáslista:

Blogturné

04. 13. Hagyjatok! Olvasok! (extra)

04. 14. Spirit Bliss Sárga könyves út (extra)

04. 16. Könyv és más

04. 18. KönyvParfé

04. 20. Spirit Bliss Sárga könyves út

04. 22. Hagyjatok! Olvasok!

a Rafflecopter giveaway