Miért választottam ezt a könyvet?
Aki ismer, tudja, hogy egész életemben evési rendellenességgel küszködtem. Kisgyerekkoromban alig akartam bármit is megenni, ezért anyáék attól féltek, hogy éhen fogok halni, aztán amint 11 éves korom körül beindultak a hormonjaim és ezzel együtt az apai nagymamámtól örökölt PCOS-em, elkezdtem meghízni, és azóta is folyamatosan hol több, hol kevesebb pluszkiló van rajtam. Már többször megpróbáltam ezen változtatni, de mindig csak ideiglenes volt a siker. A mostani, kicsit több mint másfél éves életmódváltásom eddig a legtartósabb, és igyekszem kitartani továbbra is. Épp ezért, ha van lehetőségem rá, akkor minden a témával kapcsolatos könyvet elolvasok, amit valódi szakemberek írtak, hátha valamilyen tanáccsal, ötlettel a segítségemre lesznek abban, hogy jó döntéseket hozzak. Így mikor megláttam ezt a könyvet, és lehetőségem nyílt az elolvasására, azonnal lecsaptam rá.
Véleményem a könyvről
A kötet egy valódi, a súlyával küszködő, a harmincas évei végén járó nő történetét mutatja be. Dr. Lukács Liza pszichológus elmeséli nekünk az első találkozásuktól kezdve az utolsóig, hogy mi is történt a páciensével való üléseken, mikről beszélgettek, milyen feladatokat kapott az Edinának nevezett páciense (nem ez a valódi neve, és elvileg a kötetben nem szerepel semmilyen adat, ami alapján be lehetne azonosítani őt). Ahogy végigkövetjük ezeket a beszélgetéseket és Lukács Liza gondolatait, magyarázatait, kirajzolódik előttünk egy kép arról, hogy mi is vezetett Edina étkezési rendellenességéhez, és a sok próbálkozása ellenére, miért is esett újra és újra vissza a különböző diétái, fogyókúrái közben.
A kötet konkrét párbeszédeket tartalmaz pszichológus és páciense között, valamint dr. Lukács Liza gondolatait, véleményét, tanácsait, elemzéseit.
Először is két dolog miatt nagyon örülök ennek a kötetnek. Az egyik, hogy végre egy szakember és egy könyv elismeri, hogy a túlsúllyal való küzdelem is az evési rendellenességek közé tartozik. Legtöbbször, ha előkerül ez a téma, akkor a bulimiásokról és az anorexiásokról van csak szó, így az emberek többsége az elhízást nem is tartja evési rendellenességnek, csak az adott személy gyengeségének, falánkságának és lustaságának. Pedig de, ha egész életed során küzdesz a túlsúllyal, és ez határozza meg a mindennapjaidat, az bizony evési rendellenesség, aminek a kezeléséhez szakemberre van szükség.
„Ha lefogynék, helyreállna az önbizalmam, és kevesebbet ennék, mert nem az étel lenne számomra a vigasz!” De sokszor hallottam már ezt a mondatot! Ám ha a súlycsökkenés valóban képes lenne tartósan megerősíteni az önértékelést, akkor miért hízna vissza bárki, aki valaha lefogyott? Ha a karcsú test minden érzelmi hiányra gyógyír lenne...
És ez a másik dolog, ami miatt örülök ennek a kötetnek. Mert szakember alatt nem csak dietetikust, endokrinológust és egy profi edzőt értek. Hanem egy hozzáértő pszichológust is. A túlsúly hátterében ugyanis a legtöbb esetben valamiféle lelki-pszichés probléma áll. Ez lehet egy konkrét trauma, de akár az is, hogy gyerekként a családunk hozzáállása nem volt megfelelő az evéshez, és rossz mintákat hoztunk magunkkal. Ezeknek a kiderítéséhez, feldolgozásához pedig nagyon nagy szüksége lenne minden érintettnek egy hozzáértő pszichológus segítségére. A szomorú az, hogy csak nagyon kevés ember jut el odáig, hogy meg is kapja. Vannak, akik azért nem kapják meg, mert azt tanulták, hogy csak a bolondok járnak pszichológushoz, és ők nem akarnak azok lenni. És vannak, akik örömmel elmennének, csak épp nincs pénzük rá. Én ez utóbbi csoporthoz tartozom. A fél karomat odaadnám, ha lenne lehetőségem egy hozzáértő szakember támogatását kérni, hogy feldolgozhassam azokat a lelki, pszichés problémákat, amik az én étkezési rendellenességem mögött állnak. Egyedül sem adom fel, és kitartok az életmódváltásom mellett, de sokkal könnyebb lenne ez az út, és kevesebb botlással járna, ha egy szakember is segítene.
Nagyon érdekes volt végigolvasni Edina útját, nagyon sok mindenben különbözik az enyémtől, de sok mindenben hasonlít is. Arra viszont a különbözőségek is jók voltak, hogy olvasás közben végiggondoljam, nálam mi működik másképp és miért. És voltak megvilágosodásaim olvasás közben. Például az etetés mint szeretetnyelv kapcsán (a könyvből egyébként megtudhatjuk, hogy nem mindig az, sokszor inkább az irányítás és uralás eszköze).
Míg Edinát az anyja folyamatosan etetni akarta, és megsértődött, ha ő nem evett, vagy nem evett meg mindent, amit elé tett, addig nálam ez teljesen fordítva volt. Nálunk anya valóban etetni akarja az embereket, akiket szeret, kivéve engem. Nem mintha engem nem szeretne, csak valamiért esetemben ezt másképp mutatja ki (hogy miért, arra is rájöttem most olvasás közben, de ez személyesebb dolog, szóval megtartanám magamnak). Én viszont fiatalon azt gondoltam, hogy bakker, mindenkit etet, akit szeret, engem viszont nem, akkor engem tuti nem szeret (most már tudom, hogy nem így van, de fiatalon tényleg ezt éreztem tudat alatt). Épp ezért elkezdtem magamat etetni, hogy ha már ő nem, én megadjam magamnak a szeretetet az étellel.
Nos igen, ilyesmikre jöttem rá olvasás közben, szóval számomra kifejezetten hasznos volt ez a könyv, és nemcsak az a része, amiben Edina története párhuzamot mutatott az én életemmel, hanem az a része is, ami nem egyezett.
Az is nagyon érdekes volt, hogy kívülállóként mennyivel könnyebb rálátni az ember helyzetére. Edina családi hátteréről még alig tudtam valamit a könyv elején, amikor a viselkedéséből, az evéshez való hozzáállásából már szinte 100%-ra meg tudtam mondani, hogy milyen is lehet a családja, és mi lehet az étkezési rendellenessége hátterében álló probléma és minta. Ezzel szemben a saját életemmel kapcsolatos megvilágosodásaimra évtizedeket kellett várnom, és még mindig nem tudok és értek mindent. Szóval igen, a saját életünket sokkal nehezebb kielemezni és megérteni, mert túl közelről nézzük az adott képet és érzelmileg is túlságosan benne vagyunk a dolgokban, míg idegenként, távolról szemlélve valaki életét, sokkal pontosabb képet alkothatunk sokkal gyorsabban.
Nagyon tetszett, hogy dr. Lukács Liza kihangsúlyozta, hogy mindenképpen egyenlő partnerként tekint a pácienseire, így Edinára is, nem pedig alá-fölé rendelt stílusban akarja nekik anyáskodva, lekezelően megmondani a tutit. Nem ítélkezik fölöttük, nem a túlsúlyuk és az evési rendellenességük alapján ítéli meg őket. Amiket írt önmagáról mint pszichológusról és a módszereiről, nagyon szimpatikusak voltak számomra. Főképp azért, mert korábban más szakemberektől nem ezt tapasztaltam. Anno jártam tb-s pszichológusnál néhány alkalommal, és mindig olyan érzésem volt, mintha én lennék a butuska kislány, ő meg a nagy tudású orvos, aki majd segít nekem. De nemcsak az adott pszichológus esetében éreztem így, hanem majdhogynem minden más orvos esetében is, legyen szó nőgyógyászról, endokrinológusról vagy egyéb orvosról. Ritka volt, amikor azt éreztem, hogy az adott orvos, aki épp kezel valami betegséggel, egyenlő félként tekint rám. Volt, amikor kedvesen, jóindulatúan, de anyáskodva/apáskodva, és volt, amikor pökhendi módon és lekezelően, de az orvosok többsége mindig alá-fölé rendelt viszonyban foglalkozott velem (és gondolom, a többi páciensükkel is). Szóval igen, ha lenne pénzem pszichológusra, akkor olyan gondolkodású és hozzáállású embert választanék, mint ennek a könyvnek a szerzője. Mert tartósan, hosszú távon szerintem az ő módszerével lehet igazán segíteni.
A könyvben egyébként több tanácsot, módszert, ötletet is találhatunk, amit kipróbálva esetleg segíthetünk kideríteni magunknak, hogy mi áll az evési problémáink hátterében. Például van benne szó az étkezési naplóról. De kicsit másképp, mint ahogyan nekem azt a dietetikus tanácsolta anno. Akkor el is kezdtem vezetni, egy ideig csináltam, de azt éreztem, hogy csak az időmet pazarlom vele, és pluszban még jobban rástresszel az evésre. Ám abban az evési naplóban csak azt kellett összeírnom napról napra, hogy mit ettem, mennyit, mikor, az hány kalória volt összesen, mennyi szénhidrát, zsír, fehérje. Számolgathattam ezeket kalóriatáblázatok alapján, ami órákat vett el naponta az életemből. Kb. egy hétig bírtam, és utána feladtam mind az étkezési naplót, mind a számolgatást.
A könyvben lévő étkezési napló középpontjában viszont nem a számolgatás áll, hanem az, hogy mikor mit érzünk. Mit érzünk evés előtt, közben és után? Milyen gondolatok fordulnak meg a fejünkben, amikor sikerül egészségesen ennünk, és amikor bakizunk? Az adott étkezésnél szerintünk túl sokat ettünk, vagy pont eleget? Hol étkeztünk, és milyen körülmények között? Próbáltuk-e kompenzálni valamivel az adott túlevésünket?
Egyelőre nem kezdtem még el írni ezt az újféle étkezési naplót, mert csak ma délután fejeztem be a könyvet, de ennek sokkal több értelmét látom, mint a kalóriaszámlálgatásnak. Mert segít megérteni önmagad. És ha érted önmagad, akkor könnyebb meghozni a jó döntéseket is önmagaddal kapcsolatban.
Persze ez nem jelenti azt, hogy lefogyni egyszerű. Ugyanis az étkezési rendellenességgel küszködő emberek problémáinak hátterében sokszor olyan dolgok állnak, amiken nehéz változtatni, vagy épp nem is lehet. Például egy stresszes munkahely, egy nem neked való, lélekromboló munka, amit nem tudsz azonnal otthagyni a lelki egészséged érdekében, mert akkor a híd alatt halnál éhen. Vagy a szüleid, mint Edina esetében, akik már megöregedtek, gondoskodni kell róluk, de miközben ezt teszed, folyamatosan a lelkedet tapossák és az önértékelésedet rombolják. Megtehetnéd, hogy soha többé szóba sem állsz velük, de... nos, igen, egy ilyen döntést nagyon nehéz meghozni még akkor is, ha tudod, hogy a távolság jobbat tenne az egészségednek, a lelkednek és pszichésen is. Vagy ott a házassági probléma, amin akkor is nagyon nehéz változtatni, ha a férjed alapvetően rendes és szeretitek egymást.
– (...) Nem tudom, hogy ez a sok apró szurkapiszka hogyan lenne elviselhető evés nélkül. Kikapcsolni az agyamat és belefeledkezni az evésbe olyan számomra, mint egy viszonylag könnyen elérhető fájdalomcsillapító. Elviselem ezeket, mert a szüleim. Mi mást tehetnék? Csak az lenne más, hogy jobban elfogadnám, szeretném magam.
– Aki szereti és elfogadja önmagát, az nem tűri, hogy bántsák, hanem azt mondja, hogy jár nekem a jó, jár nekem a tisztelet! Az önelfogadás nem annyiból áll, hogy billegetem magam a tükör előtt, hogy „jaj, de szép vagyok, bármit felvehetek”, aztán folytatok mindent ugyanúgy, mint addig. Ez a változás is vállalható az ön családjában?
– Ez majd akkor kiderül.
– Nem, szerintem ez már most nyilvánvaló.
Úgyhogy aki azt mondja, hogy a fogyás csak azon múlik, hogy egyél kevesebbet, mozogj többet, az tehet egy szívességet, és nem mondom meg, mit csinálhat, mert finom vagyok, és nőies.
A terápia legvége elég biztató, ugyanis Edina levelével zárul, amit dr. Lukács Lizának írt fél évvel az utolsó terápiás ülésük után. És abból nagyon úgy tűnik, hogy Edinának sikerült a megfelelő útra lépnie, a lelki és testi gyógyulás útjára. Végigkövetve a történetét igazán megkedveltem őt, így szívből remélem, hogy képes lesz minden egyes nap jó döntéseket hozni, és ha esetleg időnként mégsem, akkor sem ostorozza majd magát, hanem feláll, leporolja magát, és megy tovább, hogy legközelebb ismét jó döntéseket hozzon.
Hogy tetszett ez a könyv?
Nagyon érdekes volt számomra. Elgondolkoztatott a saját életemmel kapcsolatban, és több megvilágosodásom is volt, amik talán segítenek majd a saját étkezési rendellenességemmel kapcsolatban. Tetszett dr. Lukács Liza hozzáállása, személyisége, az, ahogyan Edinához viszonyult, és adott olyan tippeket, ötleteket, amiket jónak találok, és fel akarom majd használni a saját étkezési és lelki problémáim kielemzéséhez.
Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.
Kiknek ajánlom ezt a könyvet?
Azoknak, akik étkezési rendellenességben, azon belül is a túlsúllyal való küzdelemben érintettek. És azoknak is, akik nem, de szeretnék megérteni ennek a problémának a hátterét.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:
Nyereményjáték:
Ezúttal ételekkel kapcsolatos kérdésekre kell válaszolnotok a játék során. Nincs más dolgotok, mint hogy a helyes válasz betűjelét beírjátok a Rafflecopter-doboz megfelelő helyére.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Kérdés a játékhoz:
Mennyi a görögdinnye víztartalma?
a. 70-80%
b. 90-95%
c. 50%
Állomáslista:
07. 30. Spirit Bliss Sárga könyves út
08. 01. Könyv és más
08. 03. Szembetűnő
08. 05. Hagyjatok! Olvasok!
