Elizabeth Lim: A sárkány ígérete – Blogturné

A Menő Könyveknek köszönhetően már hazánkban is olvasható Elizabeth Lim nagysikerű duológiájának második része, A sárkány ígérete. Ráadásul a kiadónak hála, szemet gyönyörködtető, éldekorált változatban szerezhetik be a történetet a magyar olvasók. Az ázsiai mesék és mítoszok világából merítkező fantasy bloggereinket is elvarázsolta. Tartsatok velünk, derítsük ki együtt hogyan folytatódik a történet és vigyétek haza a kiadó által felajánlott nyereménykönyvet.

Miért választottam ezt a könyvet?

Olvastam az első részt, és bár engem nem nyűgözött le annyira, mint másokat, de egész érdekes volt. És mivel annak az ígéretével zárult, hogy végre jobban megismerhetem a sárkányok világát, úgy gondoltam, megéri elolvasni a második részt is.

Véleményem a könyvről

Először is a borítón lévő illusztráció és az élfestés csoda szép lett. Ez a könyv egyszerűen gyönyörű, olyannyira, hogy a szüneteimben való olvasás közben ezt még a kollégáim is megjegyezték nekem.

Nehéz a megszokott módon néhány mondatban összefoglalni, miről is szól ez a könyv, mert őszintén szólva, szerintem három különálló könyvet sűrített bele az író egyetlen könyvbe. A könyv első 185 oldala az, amit az előző rész vége, a könyv címe és a fülszöveg ígért számomra. Ez játszódik ugyanis a sárkányok világában. És emiatt egy kicsit becsapottnak érzem magam, mert a könyv nagy részétől nem azt kaptam, amit előzetesen ígértek nekem. Azt gondoltam, hogy az egész könyv a sárkányok világában fog játszódik, jobban megismerhetjük azt az egyébként kifejezetten érdekes víz alatti világot, a sárkányok alkotta társadalmat, ami miatt el akartam olvasni ezt a második részt.

Seryuból bár keveset kaptam az első könyvben, nagyon érdekes karakternek találtam már ott is, sokkal érdekesebbnek, mint Takkant, és alig vártam, hogy ebben a sárkányosnak ígért részben jobban megismerjem őt. Már csak azért is, mert a fejemet tettem volna rá, hogy ő is szerelmes Shioriba, és ez a sárkány-ember szerelem sokkal érdekesebbnek tűnt, mint a Takkannal való szerelmi szál. A könyv elején rögtön fel is csillant a szemem, amikor is Seryu egy bizonyos módon akarja megmenteni Shiorit attól, hogy az apja, a sárkánykirály megölje. De ez a szál végül teljesen elhalt.

Aztán a könyv nagy részében visszatérünk megint a szárazföldre, Takkanhoz és Shiori testvéreihez, és azt követhetjük végig, ahogy a sárkánygyöngyöt megpróbálják eljuttatni az eredeti tulajdonosához, és közben megpróbálják legyőzni Bandurt is. Vagyis lényegében visszatérünk az előző regényhez. Amúgy annak ellenére, hogy nem ez volt az írói ígéret, ez a középső rész izgalmas volt, lekötött, gyorsan haladtam az olvasásával, mert mindig történt benne valami akciódús. Ami egyfelől tényleg jó volt, mert fenntartotta a figyelmemet, másfelől viszont sokszor úgy éreztem, hogy az író random problémákat dobál be egymás után, pont azért, hogy fenntartsa a figyelmemet. Sokszor nem láttam a logikát az eseményekben, nem értettem, mi értelme az adott dolgoknak, hová vezetnek majd (sokszor zsákutcába). Például történik egy mérgezéses eset, ami érdekes, kíváncsi lettem, ki a tettes, de a könyv végéig eltűnik ez a szál, és csak akkor kerül elő körülbelül két mondat erejéig megint. Vagy bejön egy új érdekes karakter, egy 13 éves varázslófiú, aki alapvetően tényleg izgalmas szereplőnek tűnik többféle szempontból is, lehetne kezdeni vele valamit. Lehetne belőle hős, áldozat, vagy akár kiderülhetne róla az is, hogy ő a gonosz, akinek összefutnak a szálak a kezében a háttérben. De ehelyett a karaktere felbukkan, aztán gyorsan el is tűnik.

– Vedd körül magad olyanokkal, akik mindig szeretni fognak – kezdtem bele –, a hibáiddal és a vétkeiddel együtt. Találj családra, akik minden nappal egyre gyönyörűbbnek látnak, még akkor is, amikor a hajadat már fehérre festi a kor. Légy a fény, ami lángra gyújtja valaki lámpását!

A harmadik, megint csak rövidebb rész pedig azokról a mágiagyűlölő fanatikusokról szól, akik Shiori országában élnek, és el akarják pusztítani a lányt, hogy örökre elzárva tartsák az emberi világtól a mágiát és a démonokat. Nos, ez a rész is alapvetően izgalmas volt, csak még izgalmasabb lehetett volna, ha nem csak kb. 170-180 oldalon, hanem egy egész könyvben fejti ki az író.

Szóval igen, imádtam a sárkányok tenger alatti világát, de többet akartam volna belőle, egy saját könyvet érdemelt volna, én pedig azt, hogy az író betartsa az előzetes ígéretét. Izgalmasnak találtam a sárkánygyöngy-visszajuttató és Bandur-legyőző középső részt, és ez elég hosszú is volt, viszont random akciók helyett inkább valami kidolgozottabb cselekmény kellett volna. És alapvetően nagyon érdekelt volna egy mágiagyűlölő fanatikusok vs. Shiori és a démonok párharc, csak szintén hosszabban kifejtve, egy teljes könyvben.

Bár a fentiekből azt gondolhatnátok, hogy nem igazán tetszett ez a rész, de ez nem igaz. Igazából sokkal jobban tetszett, mint az első rész, sokkal jobban lekötött és érdekelt, csak egyszerűen három nagyon érdekes alaptörténet lett belezsúfolva egyetlen könyvbe, amiből kettő nem lett kifejtve annyira, amennyire ki lehetett volna fejteni, és ez szerintem hiba volt.

Ebben a könyvben egyébként jobban megkedveltem Takkant. Míg az első részben annyira nem érdekelt, itt rájöttem, hogy igazán kedves, hűséges, türelmes, bátor és önfeláldozó. Szóval jó ember. És szeretem a jó embereket. Úgyhogy végül is annak örültem, hogy Seryu ilyen téren nem kavart be végül.

De akit nagyon imádtam, az Kiki, Shiori papírmadara. Annyira aranyos volt, és teljesen átéreztem, hogy mennyire szeretne igazi madár lenni. Imádtam, ahogy teljes szívvel harcolt, imádtam, hogy mennyire kötődik Shiorihoz, és azt is, hogy saját kis madársereget szervezett. Bátor kis papírmadár, igazán megszerettem őt.

És Shiori apjának a személyisége is jobban kinyílt előttem. Örülök, hogy őt is jobban megismerhettem ebből a részből, mert érdekessé teszi a karakterét az, hogy egyszerre apa és uralkodó is.

Hogy tetszett ez a könyv?

Jó volt a könyvben található három különálló történet alapötlete, élveztem is az olvasását mindhárom résznek, de én három külön könyvben írtam volna meg ezeket, mert így túl gyors, túl random volt minden. Viszont több karaktert is mélyebben megismerhettem és megszerethettem, aminek örülök.

Szóval összességében TETSZETT ez a könyv.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik szeretik a pörgős, akciódús könyveket, amikben mindig történik valami, és kedvelik a keleti kultúrát.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Ebben a játékban most nincs más dolgotok, mint figyelmesen elolvasni a kiadó által feltöltött beleolvasó fájlt és válaszolni a feltett kérdésekre, a megoldást pedig beírni a Rafflecopter megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kérdés a játékhoz:

Milyen fegyvert hozott magával Shiori?

Állomáslista:

Blogturné

04. 28. Sorok között

04. 30. Milyen könyvet olvassak?

05. 02. Csak olvass!

05. 04. Fanni's Library

05. 06. Utószó

05. 08. Readinspo

05. 10. Könyv és más

05. 12. Hagyjatok! Olvasok!

05. 14. Spirit Bliss Sárga könyves út

05. 16. Dreamworld

a Rafflecopter giveaway

   

Amber Smith: Amilyen akkor voltam – Blogturné

Amber Smith nagy sikerű regénye hazánkban a Magnólia kiadó gondozásában jelent meg Amilyen akkor voltam címmel. Edennel megtörténik a legrosszabb dolog, ami egy nővel történhet, majd végigkövethetjük, hogy a gimnáziumi évek során hogyan próbálja feldolgozni egymaga ennek a tragikus éjszakának az eseményeit. A kiadó jóvoltából nektek is lehetőségetek van egy példányt nyerni a könyvből, ehhez nem kell mást tennetek, mint bloggereinkkel tartani és helyesen megoldani a feladványokat.

Miért választottam ezt a könyvet?

Feministaként érdekelnek a nőkről szóló könyvek, bár őszintén bevallom, kicsit tartottam ettől a könyvtől, mert a témája alapján tudtam, hogy megrázó lesz számomra. A nemi erőszak szerintem az egyik leggonoszabb, legszörnyűbb tett, amit ember ember ellen elkövethet, a szememben ugyanakkora bűn, mint a gyilkosság, és mindig is nagyon megterhelő volt számomra ilyesmiről még olvasni is.

Véleményem a könyvről

Eden egy tizennégy éves kislány, akit egy éjszaka a saját otthonában, a saját szobájában, a saját ágyában erőszakol meg a bátyja legjobb barátja, Kevin. Az a fiú, akit Eden szülei évek óta a családjuk tagjának tekintenek, akibe Eden a maga gyermekien ártatlan módján még kicsit szerelmes is volt addig az éjszakáig. Kevin megfenyegeti őt, hogy megöli, ha beszélni mer, és elhiteti vele, hogy a családja, a rendőrség és a többi ember úgysem hinne neki. Ezért Eden hallgat, és ez a hallgatás szép lassan felemészti.

Nos, igen, ahogy előre számítottam is rá, eléggé megrázó volt ez a könyv. Az elején láthatjuk a sokkos Edent, aki többé már sehol, senki mellett nem érzi biztonságban magát, mert néhány perc alatt egyszerűen meggyilkolták benne azt a naiv, ártatlan gyereket, aki volt. Ahogy a múltbeli énjéről mesél, visszaemlékszik bizonyos múltbeli eseményekre, a régi, erőszak előtti Edent is megismerhetjük, ami azért jó, mert így még sokkolóbb az a változás, amin a nemi erőszak miatt 14 és 17 éves kora között keresztülmegy.

Smith valószínűleg nagyon otthon van a pszichológiában, mert mind a karaktereket, mind a tetteiket, mind az eseményeket pontosan kidolgozta, felépítette. Bár azok, akik nem ismerik pszichológiai szemszögből a nemi erőszakot, azt, hogy milyen hatást gyakorolhat az áldozatokra, milyen reakciókat válthat ki belőlük rövid és hosszú távon, lehet, hogy furcsának fogják találni Eden tetteit, azt, amilyen módon megváltozik, de minden, amit a könyvben olvastam reális azok alapján, amiket korábban nőjogi csoportokból, pszichológiai szakkönyvekből, szakcikkekből megtudtam.

Edenben egyszerűen bekapcsolnak az önvédelmi funkciók. Ezért hallgat ilyen sokáig, ezért változik meg a fiúkhoz és szexhez való hozzáállása (ha ő megy bele a szexbe, akkor nem fogják megerőszakolni, és többé nem lesz belőle áldozat), és ezért próbálja alkohollal, fűvel kábítani magát. És azért taszítja el magától az embereket, mert azok után, hogy olyasvalaki bántotta, akiben családtagként bízott, nem akar újra csalódni másokban. Szóval bár rossz volt látni, ahogyan árt magának, és időnként árt másoknak is, olyanoknak, akik pedig szeretik, tökéletesen megértettem az ösztönös reakcióit.

– Soha nem mondtam volna a szüleimnek, hogy gyűlölöm őket – érvel anya.

– Dehogynem mondtad volna. És biztos vagyok benne, hogy meg is tetted. És én is, Caelin is, ha még emlékszel. Persze nem gondoltuk komolyan.

Azért én talán mégis komolyan gondoltam. Legalábbis egy kicsit. Mert hagytam, hogy olyan embert csináljanak belőlem, aki nem tudja, mikor kell kiállnia magáért, aki feladja az irányítást az élete, a teste, mindene felett. Azt teszem, amit mondanak, és mindenki megmondja, mit kell tennem. Miért nem tanítottak meg arra, hogy a magam ura legyek?

Még ha nem is tudják, mi történt, mit tett velem, ők segítettek megteremteni a helyzetet. Bizony értelemben engedték. Hagyták, hogy megtörténjen, azzal, hogy hagyták, hogy itt legyen, és elhitették velem, hogy az egész világon mindenki más jobban tudja nálam, mi a jó nekem. Ha gyűlölöm őket, hát ezért.

Érdekes volt, hogy bár a családja, a legjobb barátnője, a barátja (mármint fiúja), Josh, néhány körülötte lévő más fiatal mind látja, hogy valami nem stimmel Edennel, mégsem próbálnak rájönni, mi is a baj, mi az oka Eden változásának, tetteinek. A szülei egyszerűen azt hiszik, hogy csak tinédzserkorára problémás lett, a többiek meg érzéketlennek és/vagy ribancnak gondolják végül. Pedig amikor valaki ennyire kifordul önmagából, mindenképpen el kéne gondolkozni azon, hogy ennek nagyon komoly oka is lehet. De lényegében senki még csak rá sem kérdez nála, senkit nem érdekel.

És ez valószínűleg azért van, mert egyikük sem tud semmit a bántalmazásról, nemi erőszakról, depresszióról és egyéb felmerülő és lehetséges, súlyos okokról. Ez pedig azért lehetséges, mert az emberek nem kapnak megfelelő oktatást és információkat ezekről a témákról. Mivel én benne vagyok nőjogi csoportokban, és hallottam például a nemi erőszak pszichológiájáról, ezért ha a gyerekem ilyen szinten megváltozna, az lenne az első gondolataim egyike, hogy úristen, mi történt vele, és biztos, hogy megpróbálnék rájönni az igazságra, és segíteni neki. És ezért lenne jó, ha rendes felvilágosítást kapnának a fiatalok, mert akkor felnőttként olyan tudással rendelkezhetnének, ami megvédhetné például a gyerekeiket.

Kevin karaktere csak ritkán bukkant fel a történetben ténylegesen, de emlékekből, a róla elmondottakból megismerhettük őt is rendesen, és az ő karaktere is szépen fel volt építve pszichológiai szempontból. A bántalmazottakból simán bántalmazók válhatnak, ha nem kapnak időben megfelelő segítséget. És ha egy bántalmazott bántalmazó lesz, az nem mentség a tetteire. Szomorú dolog, de sosem mentség.

Josh és Steve az a két srác a történetben, akit megkedveltem. Mindketten rendes fiúk, mindketten szeretik Edent, de egyikük sem érti őt sajnos. Eden pedig inkább eltaszít magától mindenkit, teljesen érthető módon. Úgy gondolja, inkább ő bántson másokat, inkább benne csalódjanak, mint hogy ő csalódjon és őt bántsák. Pedig ezek a fiúk nem bántanák őt. A nemi erőszakoló férfiak borzalmas bűnt követnek el, és nemcsak az áldozattal szemben, hanem a saját nemükkel szemben is. Ugyanis a tetteik miatt a nők a rendes fiúktól, férfiaktól is tartani fognak. Mert hát, sosem tudhatjuk, ki rendes valójában, és ki játssza csak meg...

Az egész könyv alatt alig vártam, hogy Eden végre kimondja valakinek, mi történt vele. Kíváncsi voltam, ki lesz az első, aki megtudja, és milyen körülmények között. És arra is, mi lesz a családja és a többi ember reakciója. Nagyon reméltem, hogy hinni fognak neki, hogy megértik, támogatják. És azt is reméltem, hogy Kevin elnyeri végül a méltó büntetését. Nem mondom el, mi történt végül, de alapvetően elégedett voltam a befejezéssel, bár én magam másképp tippeltem volna néhány dolgot.

Hogy tetszett ez a könyv?

Szerintem pszichológiailag jól felépítettek a karakterek, a reakcióik, én teljesen reálisnak láttam mindent azok alapján, amiket a nemi erőszak pszichológiájáról tudok. Eden tettei néha megviseltek, aggódtam érte, de értettem, miért teszi, amit tesz, és nagyon együttéreztem vele. Alig vártam, hogy végre kiderüljön az igazság, és megpróbálhasson ténylegesen felépülni lelkileg is abból, amit vele tettek. Lelkileg eléggé megviselt a könyv, de nagyon örülök, hogy olvashattam, és kíváncsi vagyok a folytatásra is.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Minden szülőnek, tanárnak és gyerekek közelében dolgozó, lévő felnőttnek, hogy felismerjék a jeleket. Minden fiatalnak, hogy ha ilyesmi történik velük, lássák, nem ők tehetnek róla, és merjenek segítséget kérni. És úgy alapvetően minden embernek, hogy megértsék a nemi erőszak pszichológiáját, és azonnali ítélkezés helyett inkább elkezdje őket érdekelni az igazság keresése és a segítségnyújtás.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A nyereményjátékban olyan könyvek után nyomozunk, amelyekben szintén valamilyen trauma jelenik meg. A ti feladatotok, hogy az idézet alapján kitaláljátok melyik könyvről van szó és a címét beírjátok a Rafflecopter-dobozba.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Idézet a játékhoz:

„Mert titok nélkül nem lehet élni.”

Állomáslista:

Blogturné

04. 29. This is my (book) universe

05. 01. Könyv és más

05. 03. Utószó

05. 05. Kitablar

05. 07. Milyen könyvet olvassak?

05. 09. Pandalány olvas

05. 11. Zakkant olvas

05. 13. Spirit Bliss Sárga könyves út

05. 15. Sorok között

a Rafflecopter giveaway

   

Alix E. Harrow: A Starling-ház – Blogturné

Üdv a Starling-házban: belépés csak saját felelősségre!

A Tízezer ​ajtó után Alix E. Harrow írónő újabb regénnyel örvendeztetett meg minket, melyet az Agave Kiadó gondozásában olvashatunk magyarul. A Starling-házban, egy álmos és hátborzongató kisvárosban, a nevével igencsak kontrasztos Edenben járunk, melyet két épület határoz meg: a Gravely Szénerőmű, illetve a Starlingok rezidenciája. Utóbbi sokkal inkább hasonlít kísértetházra, mint lakóépületre, még annak ellenére is, hogy (elvileg) van állandó lakója.

Tarts velünk a turnén, ha kíváncsi vagy, mit gondolunk a regényről. A turné végén pedig majd egy szerencsés nyertes velünk együtt borzonghat.

Miért választottam ezt a könyvet?

Amikor elolvastam a könyv fülszövegét, nem tudtam eldönteni, hogy vajon egy krimit, fantasyt vagy valami más zsánerbe tartozó könyvet vehetek-e majd a kezembe. Ami elsőre megtetszett, hogy egy íróról, a könyvéről és a róla szóló pletykákról és titkokról szól a történet, vagyis olyan dolgokról, amik közel állnak hozzám.

Véleményem a könyvről

Opal édesanyja meghalt egy autóbalesetben, Opal pedig azóta csak azért él, hogy az öccséről, Jasperről gondoskodjon. Egy, még az anyja által kötött egyezség miatt ingyen lakhatnak egy motelszobában, ami jól jön, mert szegények, mint a templom egere. Opal keményen dolgozik azért, hogy kijuttathassa Jaspert a városból egy magániskolába, mígnem egy este magához vonzza a helyi kísértetház, amelyről ezerféle sötét és ijesztő történet kering, és amelynek lakóját soha nem látni. Opal véletlenül megvágja a tenyerét a kovácsoltvas kapuval, mire felbukkan a másik oldalon egy csúnya, ijesztő fiatal férfi (Arthur), aki azt tanácsolja Opalnak, hogy fusson. Opal hallgat is rá, ám a kíváncsisága újra visszavezeti a házhoz.

Először azt gondoltam, hogy egy „szépség és a szörnyeteg” történetet kapok majd, amiben kiderül, hogy a házban lakó csúnya és titokzatos férfi valójában elátkozott szörny, vámpír vagy vérfarkas, de rá kellett jönnöm, hogy ez inkább egy gótikus szellemháztörténet. Először nem tudtam eldönteni, hogy Opalnak tartania kéne-e magától a háztól, vagy bár egyfajta tudattal és cselekvőképességgel megáldott (vagy megátkozott?) házról van szó, teljesen ártalmatlan és barátságos. Az elején félelmetesnek tűnt, aztán egész barátságosnak, de mindvégig tartottam tőle, hogy kiderül, csak azért viselkedik kedvesen, hogy megszerezze magának Opalt. Természetesen nem árulom el, hogy végül mi is derült ki a házról, majd olvasás közben megtudjátok ti is.

Tetszett, hogy a karakterek átlagos emberek. Opal nem egy szépség, hegyes az arca és görbék a fogai, bár kényszerből, de elég enyves kezű is. Arthur pedig kifejezetten csúnyának van leírva, körülbelül úgy tudtam elképzelni őt, mint a Harry Potter-filmekben a tinédzser Pitont abból a jelenetből, ahol James a magasba lógatja. Mindkettejüket nagyon megszerettem, mert esendőek, szeretetéhesek, sérült lelkűek, valamint önfeláldozóak és bátrak is, még ha időnként nem is tudják magukról.

A történet, bár gótikus fantasy, társadalomkritika is, amely tökéletesen bemutatja, hogy milyen is egy bigott, álszent kisváros, amiben mindenki tökéletesnek mutatja magát, de ha egy gyereknek segítség kell, a többség simán elfordítja a fejét, ha egy gazdag, hatalommal bíró ember rosszat tesz, elnézik neki, mert tőle származik a pénzük, a munkájuk. Csak néhány kivétel van, ezek az emberek pedig szenvednek ebben a fullasztó környezetben.

Jó ötlet volt, hogy a könyv során több alternatív történetet is kapunk a múltról és a házról. Mindegyik hasonlít egymásra, de mindegyikben vannak olyan változtatások, amik teljesen mást sugallnak a Starling-házzal, a Starlingekkel és a Gravelykkel (a helyi gazdag bánya-, majd erőmű-tulajdonosokkal) kapcsolatban. Az egyik történet azt sugallja, hogy egy régi rabszolgákkal kapcsolatos ügy állhat az egész rejtélyes történet középpontjában (kb. olyasmi, mint a régi indiántemetőkre épített városok esetében, amiket később az indiánok szellemei kísértenek), a másik történet azt sugallja, hogy egy fekete özvegy szedte áldozatait a múltban, aki beházasodott a Gravely családba, a harmadikban pedig a Gravelyk azok, akik olyasféle gonoszságokat és bűnöket követnek el, amik miatt a halál is túl kegyes számukra. Hogy melyik az igazi történet, csak a könyv végén derül ki, de olvasóként addig is törhettem a fejem azon, hogyan is állnak össze a kis kirakós darabok végül.

A történet tele van titkokkal, rejtélyekkel, távoli és közeli múltbeliekkel egyaránt. Bár a cselekmény lassabb folyású, a könyv egyáltalán nem unalmas. A gótikus, sötét, mégis valahogy vonzó hangulat körbelengi az összes fejezetet, míg végül az ember maga is úgy nem érzi, mintha ténylegesen a Starling-házban lenne.

– Emlékszel az első találkozásunkra? – Megvonom a vállam, továbbra is az útra szegezem a tekintetem. – Megcsípett egy darázs, abból a csúnya, piros fajtából. Hány éves lehettél akkor, hét?

Lehámozom a tenyeremet az arcomról.

– Hat.

– De nem sírtál. A szádat harapdálva ücsörögtél, és vártad, hogy elmúljon a fájdalom. – Ahogy Bev felém fordul, a farmere csikorog a betonon. – Fel sem merült benned, hogy segítséget kérj valakitől.

– Önálló gyerek voltam.

– Hülye gyerek voltál, most meg hülye felnőtt vagy. – Bev életem java részében legalább heti kétszer lehülyézett, de egyszer sem úgy, hogy ennyire megfeszült volna az állkapcsa, és egyszer sem ilyen rettenthetetlenül. – Mégis hogy segíthetne neked bárki, ha nem kéred meg rá?

Ilyesmit kérni veszélyes – mondhatnám neki. Mert kérni annyi, mint abban reménykedni, hogy valaki eleget tesz a kérésnek, és nagyon fáj, amikor senki sem vállalkozik erre.

A mellékszereplők közül egyébként nagyon megkedveltem Bevet, a nőt, aki azt a motelt vezeti, amiben Opal és az öccse ingyen lakhatnak. Bev elsőre mogorvának tűnik, Opal is néha utálatosan beszél róla, de igazából valamiféle anya-lázadó tinédzserlánya kapcsolat van köztük. Charlotte-ot, a helyi könyvtárost, aki helytörténeti kutatásokat végez, és segít Opalnak abban, hogy minél többet megtudjon a Starling-házról és a Gravelykről. Valamint Jaspert, Opal öccsét is, akiről sokáig nem tudtam eldönteni, hogy van valami titka, és Opal tudta nélkül belekeveredett valahogyan a sötét dolgokba, vagy pedig csak tipikus tinédzser és a tipikus tinédzserdolgok miatt furcsa és titokzatos.

Amúgy imádtam, hogy ezzel a könyvvel megkaptam életem első biszexuális férfi főszereplőjét egy fantasyben. Biztosan létezik más fantasykben is ilyen karakter, de emlékeim szerint számomra ő az első. Nagyon örülök, hogy most már tényleg minden történetben vannak LMBTQ+ karakterek, hiszen a való világban is vannak. Ha legalább 30 karakter van egy történetben, akkor legalább egy LMBTQ+ karakternek is kell lennie benne, mert ez így reális. És igen, a biszexuális férfiaknak szükségük van arra, hogy hozzájuk hasonló főszereplőkről olvashassanak, irodalmi példaképeket találjanak maguknak, és érezzék, hogy nincsenek egyedül. Az LMBTQ+ szál egyébként még egy módon megjelenik a könyvben, ami szintén tetszett. És a legjobb, hogy ezek teljesen természetesen vannak kezelve a történetben, nem hangsúlyozzák túl, nem állítják be különlegesnek vagy furcsának, egyszerűen vannak, és kész.

Hogy tetszett ez a könyv?

Olyan gótikus hangulata volt, ami azonnal beszippantott olvasóként. Bár tartottam a Starling-háztól, mégis élvezettel barangoltam a folyosóin Opállal, kíváncsi voltam, vajon milyen titkokat rejteget. Nagyon tetszettek az alternatív múltbeli történetek, a társadalomkritika, és igazán megkedveltem Opalt, Arthurt, Bevet, Charlotte-ot és Jaspert is.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik szeretik a gótikus, borzongató könyveket, tele titkokkal, rejtélyekkel és veszéllyel.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Játékunkban borzongjatok velünk együtt! Minden állomás könyvértékelésében elrejtettünk egy borzongató képet az egyik szó alatt. A feladatotok, hogy megtaláljátok ezt a fotót és megírjátok a Rafflecopter megfelelő helyére, hogy mit láttok rajta.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Állomáslista:

Blogturné

04. 23. Readinspo

04. 24. Kelly és Lupi olvas

04. 26. Milyen könyvet olvassak?

04. 28. Utószó

04. 30. Booktastic Boglinc

05. 02. Könyv és más

05. 04. KönyvParfé

05. 06. Csak olvass!

05. 08. This is my (book) universe

05. 10. Spirit Bliss Sárga könyves út

a Rafflecopter giveaway

   

Neal Shushterman: Próféta (Kaszások kora 3.) – Blogturné

Neal Shusterman trilógiája az utolsó részéhez érkezett. Lépjünk be együtt ismét a kaszások világába, és derítsük ki közösen, hogy vajon sikerül-e a hataloméhes főpengének átvenni az irányítást az egész világ felett. Tartsatok velünk, merüljünk el együtt a kalandokban és ha nektek kedvez a szerencse, akkor tiétek lehet a kiadó által felajánlott nyereménykönyv.

Miért választottam ezt a könyvet?

Nos, ennek a trilógiának az első két részét olvastam már, és mivel érdekes, egyedi alaptörténete van, nagyon kíváncsi voltam, hogyan is végződik az egész mind a főszereplők számára, mind a könyvbeli emberiség számára. Eszembe sem jutott, hogy kihagyjam az utolsó kötetet.

Véleményem a könyvről

Örökkévaló megsemmisült a második könyv végén, Citra és Rowan pedig a tenger fenekén bezárva, azt remélve haltak meg, hogy valaki majd megtalálja és újraéleszti őket. Közben Goddard átvette az uralmat a kaszások többsége fölött, ő lett a főfőpenge, csak néhány terület áll ellen a diktatórikus és kegyetlen hatalmának. A Viharszem pedig Greyson kivételével mindenkit kihágóvá minősített a világon, így egyedül Greyson az, aki még képes kommunikálni vele. És itt kezdődik a harmadik könyv.

Nem tudom, olvastam-e valaha olyan könyvet még ezen és a Trónok harca-könyveken kívül, ami ennyi szálon futott egyszerre. De ahogy Martin, úgy Shusterman is rájött arra, hogyan kezelje úgy ezt a sok szálat, hogy az ne legyen zavaró az olvasó számára. És a regény végén természetesen végül mindegyik szál ugyanott ért össze.

Ami még fontos, hogy mindegyik szál teljesen lekötött, mindegyik főbb karakterei és cselekménye érdekelt. Még a fejezetek végén található kis jövőbeli testamentum-kommentár-értelmezés hármasok, levelek és a Viharszem párbeszédei is a kísérletezése közben, mert ezekben olyan előre- vagy visszautaló szimbólumokat, jelzéseket találtam, amik beindították az agyamat, elgondolkoztattak azon, vajon mit is jelentenek pontosan, mi is fog történni a könyv jövőjében vagy a kommentár-értelmezésekhez képest mi történt a múltban.

Mivel a könyv egy részében kicsit ugráltunk az időben, ugyanis nyomon követhettük, mi történt Örökkévaló megsemmisülése után közvetlenül, valamint a három évvel későbbi eseményekbe is bepillantást nyerhettünk, ezért időnként elejtettek egy-egy infót a három évvel későbbi szálban, hogy mi is történt az elmúlt három év során, én meg izgulhattam, hogy valóban úgy történtek-e a dolgok, ahogyan elmondták őket, vagy esetleg van valami csavar a dologban. Ez kifejezetten tetszett, mert amikor a múltbeli szálban odaértünk az elejtett infóhoz, konkrétan izgultam, hogy tényleg megvalósul-e az adott dolog, vagy sem...

Egyébként míg az első könyv csak úgy átlagosan tetszett, a második már egészen megfogott, mégis ez a harmadik könyv volt az, ami teljesen levett a lábamról. Pont azért, mert érzelmileg hatott rám. Tényleg néha szó szerint faltam az oldalakat, mert annyira elkapott a cselekmény, annyira aggódtam a karakterekért, annyira izgalmasak voltak az akciójelenetek, ezt az előző részek esetében nem éreztem ilyen mértékben. És ez nemcsak azért volt, mert aggódtam, hogy az utolsó részben vajon ki fog meghalni és ki marad életben végül, hanem azért is, mert tényleg nem volt egyetlen fejezet sem, amiben ne történt volna valami igazán érdekes, elgondolkoztató vagy izgalmas.

Citra és Rowan szála azért volt érdekes, mert újra és újra szétvált és összetalálkozott, és minden alkalommal, amikor ez a két karakter külön utakra került, attól féltem, hogy ez most már végleges. Még az utolsó pillanatban is kaptunk egy csavart a szálukban, ami kicsit kiborított. A szétválás egyébként szerintem jó ötlet volt, nemcsak azért, mert azon izgulhatott az ember, hogy vajon a két szerelmes végül boldogan élhet-e, míg meg nem..., hanem azért is mert így egymástól függetlenül jobban megismerhettük a személyiségüket. Azt akik ők maguk a másik nélkül. Citra például igazi harcos lázadó, aki sosem adja fel. Rowan viszont csak egy egyszerű srác, aki bár jó ember, és próbált helyesen cselekedni Lucifer kaszásként, valami jót tenni a maga módján, a bajban mégis csak arra jut, hogy hülyeség volt az egész, és nem akar mást, csak élni. Mindkettejüket tökéletesen meg tudtam érteni, Citra hősies, Rowan pedig egy jólelkű, de esendő ember.

Goddard szála tökéletesen bemutatta, milyen is egy egoista, hatalommániás vezető, aki Istennek képzeli magát. Nagyon örültem, hogy bepillantást nyerhettünk a múltjába, megtudhattuk, ki is volt még azelőtt, hogy Goddard kaszás, majd főfőpenge lett belőle. Ez árnyalta a személyiségét, így jobban megértettem, hogy mit miért tett, miért olyan, amilyen. Nagyon érdekes volt látni azt is, hogy a többi főpenge, kaszás és úgy alapvetően az emberek hogyan viszonyultak Goddardhoz, ki az, aki behódolt neki, ki az, aki ellenállt, mit és meddig tűrt el neki az egyszerű köznép. Szerintem minden reakció, amit Goddard főfőpengévé válása és tettei kiváltottak teljesen reális volt, mert azt látom magam körül is, hogy míg csak a távolban lévő embereket mészárolnak le, addig maximum elszörnyedünk, és írunk néhány felháborodott Facebook-posztot, és csak akkor kezdünk el valóban tettekkel is lázadni, amikor már hozzánk is közel ért a vész, a saját és a szeretteink bőrén érezzük, hogy valaki veszélyes.

– A sikeres hazugságot nem a hazug táplálja, hanem a követői, akik készek hinni a hazugságban. Nem leplezhetjük le a hazugságot anélkül, hogy először ne rombolnánk le a hinni akarást. Ezért van az, hogy sokkal hatékonyabb, ha az embereket rávezetjük az igazságra, mint ha pusztán szembesítjük őket vele.

Rand kaszás karaktere is rendkívül érdekes volt ebben a szálban, ő Goddard jobbkeze annak ellenére, hogy nem igazán ért egyet a férfi tetteivel, és veszélyesnek találja őt magát is. Nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon végig kitart-e mellette, vagy pedig végül eljön az a pont, amikor ő is azt mondja, hogy elég volt. A Tygerhez fűződő kapcsolata pedig pszichológiai szempontból volt érdekes, hiszen ő ölte meg a fiút a második könyvben, hogy Goddardot feltámaszthassa, de érezhettük és valószínűleg ő is tudta, hogy a színjátéka során szépen beleszeretett Tygerbe.

A számomra legérdekesebb szál azonban Greysoné volt. Vicces, mert ateista vagyok, de nagyon szeretem a vallásokkal kapcsolatos történeteket, mert a vallások érdekes mesék számomra. Hogy épp pozitív vagy negatív módon, az mindig az adott vallástól, az adott vallás vezetőitől és követőitől függ. Mivel Greyson maradt az egyetlen, aki képes volt beszélni a Viharszemmel, így egyfajta Jézusként kezdtek rá tekinteni az emberek. Ő a Toll nevet adta magának, és egész kis vallást épített fel maga köré. Bár kedves srácnak ismerhettem meg az előző könyvből, mégis elgondolkoztam azon, vajon végül a hirtelen jött hatalom miatt olyanná válik-e, mint Goddard. Reméltem, hogy nem, de egyfelől a második részben túlságosan élvezte a kihágó életmódot, másfelől ténylegesen belement, hogy egy hazugságokkal övezett vallás vezetője legyen. De a céljai jónak tűntek, szóval reméltem, hogy a jó úton marad végül.

Maga a hangolók vallása is izgalmas volt, már csak azért is, mert nem egy homogén vallást képviseltek, hanem a különböző szektáik más és más vallási szabályokat követtek. Voltak köztük nagyon békés szekták, de olyanok is, akik hajlamosak az erőszakra. Először azt gondoltam, hogy a történet végül oda fut ki, hogy Goddard és a kaszásai, valamint Greyson és a hangolói szembekerülnek majd egymással, és egyikük leszámol a másikkal (vagy legalábbis megpróbálja). De rá kellett jönnöm, hogy ez a történet egyáltalán nem kiszámítható. Aminek nagyon örültem, mert bár szórakoztató néha átlagos sztorikat is olvasni, időnként jólesik egy-egy olyan, ami tényleg egyedi, és bár teljesen logikus, az ember mégsem tudja előre kitalálni, mi fog történni.

Jeri karakteréről is még beszélnem kell, őt igazából több szálhoz is tudnám kötni egyszerre, mert mind Citra, mind Greyson szálában fontos szerepet játszik végül. Jeri Madagaszkárról származik, ami egy kísérleti régió, és ahol a gyerekeket gender nélkül nevelik, aztán felnőttként maguk választhatnak maguknak nemet. Jeri viszont nem választott, hanem ha szép idő van, akkor nő, ha borús, rossz idő van, akkor férfi, vagyis genderfluid (azt hiszem, így nevezik ezt hivatalosan...). A karaktere igazán érdekes volt, mert nagyon kötődött Citrához, és azt gondoltam, talán Rowan valahogyan odaveszik, és végül ő és Citra alkot majd egy párt. De aztán Greysonnal is érezhető kötelék alakult ki közöttük. Szóval vártam, hogy most akkor mi is fog történni szerelmi téren, és őszintén szólva, annyira kedveltem mindegyik karaktert, hogy tudtam, bármelyik párosításnak örülnék, és közben sajnálnám azt vagy azokat, akik hoppon maradtak (esetleg meghaltak).

Faraday kutatása az első kaszások vészterve után pedig... Nos, őszintén bevallom, hogy az első könyvben egyáltalán nem értettem és értettem meg, miként is működik ez a kaszások és a Viharszem által irányított világ. Totál értelmetlennek tűnt, hogy eljut egy társadalom oda, hogy halhatatlanná tudja tenni az embereket lényegében, és a túlnépesedést úgy oldja meg végül, hogy profi gyilkosokat küld rájuk a kaszások személyében. Ennyi erővel hagyhatták volna továbbra is, hogy a balesetek vagy a betegségek végezzenek az emberekkel. Nos, ebben a harmadik részben végre kicsit összeállt a kép. Hogy valójában mi is volt az eredeti terv, és az végül miért nem működött, és hogyan jött létre végül így a kaszások rendje a mostani formájában.

Faraday egyszer azt mondta neki és Citrának, hogy azért hívják őket kaszásoknak, és nem aratóknak, mert ők nem gyilkolnak; csupán eszközként szolgálnak a társadalom kezében, amely igazságos halált oszt a világban. Ha azonban fegyver vagy, akkor puszta eszköz vagy valaki másnak a kezében.

Őszintén szólva, sosem hittem volna, hogy végül oda fut ki a történet, ahová. Mármint, a legtöbb sztori cselekményének az a lényege, hogy van a gonosz, vannak a jók, és a történet végére a jóknak le kell győzniük a gonoszt, hogy megmentsék a világot. Nos, itt nem ez történik. Nem igazán tudok spoilerezés nélkül erről többet mondani, de igazán tetszett ez az egyedi lezárás.

A regény legvége nagyon-nagyon izgalmas volt, tényleg féltem, hogy kit veszítek majd el, és ki maradhat életben, és aki életben marad, azzal végül mi lesz... És arra is kíváncsi voltam, vajon az emberiség túléli-e, és ha igen, miféle társadalmi formában folytatják majd az életüket.

Hogy tetszett ez a könyv?

Ez volt szerintem a trilógia legizgalmasabb, legfordulatosabb, legjobban összerakott könyve. Nekem legalábbis ez tetszett a legjobban. Az összes szál lekötött, olvasás közben állandóan járt az agyam a rejtélyeken, elejtett utalásokon, szimbólumokon, és érzelmileg is hatott rám a történet, mert szó szerint aggódtam a karakterek életéért egy-egy helyzetben.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik egy egyedi, fordulatos, izgalmas, kalandos fantasyregényt szeretnének olvasni.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Ebben a játékban most nincs más dolgotok, mint figyelmesen elolvasni a kiadó által feltöltött beleolvasó fájlt és válaszolni a feltett kérdésekre, a megoldást pedig beírni a Rafflecopter megfelelő sorába. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kérdés a játékhoz:

Amikor az ügynökök iránymutatást kértek Viharszemtől, milyen választ adott nekik?

Állomáslista:

Blogturné

04. 25. Csak olvass!

04. 26. Utószó

04. 30. Kelly és Lupi olvas

05. 02. Fanni's Library

05. 04. Hagyjatok! Olvasok!

05. 06. Könyv és más

05. 08. Sorok között

05. 09. Spirit Bliss Sárga könyves út

a Rafflecopter giveaway

   

Híragi Szanaka: Az elvesztett emlékek lámpása – Blogturné

A Libri Könyvkiadónak hála a japán irodalom szerelmesei egy újabb gyöngyszemet tarthatnak a kezükben. Az elvesztett emlékek lámpása megható történet azokról a hétköznapi apróságokról, amelyek megszépítik az életünket és meghatározzák hogy kik vagyunk. Tartsatok velünk, merüljünk el együtt a történetben, és ha nektek kedvez a szerencse, akkor nyerhettek is egy példányt a kötetből.

Miért választottam ezt a könyvet?

A keleti kultúra nagyon eltér a miénktől, de talán épp ezért találom érdekesnek. Bár sokszor az eltérő gondolkodásmód miatt túl elvontnak találom a japán történeteket, mégis valahogy vonzanak. Ahogy ez a könyv is tette.

Véleményem a könyvről

Amikor az emberek meghalnak, egy az élet és a túlvilág között létező fotóstúdióba kerülnek, ahol egy titokzatos férfi, Hiraszaka fogadja őket. Hiraszaka eléjük tesz egy csomó fényképet az életükről (minden egyes napjukról egyet), nekik pedig ki kell választaniuk ezek közül annyit, ahány évet megéltek. Ha ez megtörténik, akkor a képek bekerülnek egy forgó árnylámpásba, az elhunyt végignézheti élete képeit, és átkerülhet a túlvilágra. Ám néha előfordul, hogy egy fénykép elhalványul. Ilyenkor az elhunyt visszatérhet élete azon napjára, amikor az adott kép készült. Senki nem látja, senki nem hallja, de ő újra elkészítheti az adott fényképet az árnylámpásába. Hiraszaka is ember volt valaha, ám nem emlékszik az életére, és neki nincsenek fényképei sem, de fogalma sincs, hogy ennek mi az oka.

A könyvben három ember életét ismerhetjük meg három különböző fejezetben, valamint megtudhatjuk azt is, hogy mi történt Hiraszaka emlékeivel.

Az első részben egy idős női elhunyt, Hacue jelenik meg Hiraszakánál, akinek teljes és viszonylag boldog élete volt. Hacue óvónő volt, aki fiatalon rengeteg nehézséggel megküzdött csak azért, hogy fenn tudjon tartani egy óvodát, és gondoskodhasson a szegényebb emberek gyerekeiről. Önzetlen, kedves, sokszor túl önfeláldozó személyiség volt, akinek a hivatása és a gyerekei voltak a mindenei. Nagyon megkedveltem őt, és drukkoltam neki, hogy sikerüljön valahogy épületet találniuk az óvodának. Az ő története kellemes érzéssel töltött el, jó lenne, ha mindenkinek legalább ennyire értékes, értelmes élet jutna a világon, akkor elégedetten halhatnánk meg végül. Amikor a halála után egy pillanatra előkerült egy fiatal óvónő karaktere, először azt hittem, hogy ő csak egy utalás arra, hogy bár Hacue meghalt, lesz utódja a világban, aki ugyanúgy vigyáz majd a gyerekekre, mint ő. De végül kiderült, hogy az adott karakter ennél sokkal jelentőségteljesebb, és amikor összeállt a kirakós, rájöttem, ki is ő, az megint csak megsimogatta a lelkemet. Természetesen nem árulom el, ki a fiatal óvónő, de olvasás közben jegyezzétek majd meg a nevét.

– A gyermek kincset ér. Ha még egyszer újjászületek, megint óvónő szeretnék lenni.

– Imádkozom, hogy az lehessen.

A második részben Vanigucsi, egy gengszter kerül a fotóstúdióba. Vanigucsit valaki egy karddal hátba szúrta, így halt meg. Először azt gondoltam a karakteréről, hogy nem kár érte, de amikor belátást kaptam az életébe, rájöttem, hogy túl elhamarkodottan ítélkeztem. Vanigucsi bűnöző volt, megesett, hogy embereket bántott, de mindig megvédte a gyengébbeket, a kitaszítottakat. Vagyis volt benne jó is. Szerelőként alkalmazott (rendes állásban, nem bűncselekményekhez) egy nagyon furcsa fiatal férfit, Egeret, aki talán autista lehetett, bár ez nem volt kimondva a történetben. Minden esetre Egér nagyon nem illett ebbe a világba, de zseniálisan volt abban, ha valamit meg kellett javítani. Szó szerint zseniális. Nagyon megható volt a fényképes javítása. De Vanigucsi nemcsak Egér mellett állt ki, hanem egy migráns családból származó kisfiút is megvédett az iskolai bántalmazóitól. Szóval igen, bár tudom, hogy bűnöző volt, valahol egyben hős is, a fejezete végére megláttam a pozitív oldalát. Vagyis a története jó volt arra, hogy emlékeztessen rá, semmi nem fekete vagy fehér, mindegyikünkben van jó és rossz is, csak eltérő arányban. A hörcsögös „javítás” miatt támadt egyébként egy gondolatom, miként fog befejeződni a fejezet, de sikerült meglepni és megint csak meghatni is.

Jó, hogy pont én mondom, aki megadtam a módját a pénzbehajtásnak, de azért a szívatásnak is van határa, és vannak dolgok, amit az ember már egyszerűen nem lép meg, és kész. Én nem tudom, milyen kölkök lehettek ezek, de aki képes szórakozásképpen ilyet csinálni, annál azért félrecsúsztak a dolgok, de nagyon.

Egy karsérülés vagy akármi idővel rendbe jön, de a seb, amit azzal ejtenek rajtunk, hogy egy ilyen fontos holminkat ennyire tönkreteszik, az nem gyógyul be soha.

A harmadik rész sok mindenben más volt, mint az első kettő. Egyfelől egy gyermek, Micuru érkezett Hiraszakához. Másfelől a gyerek nem halt meg, csak nagyon közel állt a halálhoz. Hiraszakának ezért ezúttal nem kellett volna fényképeket válogattatni, sőt, semmit csinálni, csak megvárni, míg a lány a való világban magához tér. De Hiraszaka ehelyett elvitte kirándulni, adott neki egy csodálatos napot. És ennél többet is. De erről nem tudok többet írni spoilerek nélkül. Ez az a fejezet, amiből megtudhatjuk végül, mi történt Hiraszakával, miért nem emlékszik az életére, miért nincsenek fényképei az életéről, mint minden más halottnak. Ez a fejezet volt a legmegrázóbb és legcsodálatosabb is egyben. Hiraszaka az előző két fejezet alapján is szimpatikus ember volt, de ebben a fejezetben szerettem meg úgy igazán. Micuru pedig... Nos egyfelől megszakadt érte a szívem, másfelől annyira édes kislány volt, hogy előhozta az anyai énemet, és kedvem támadt megölelgetni, és kedvem támadt ölni érte (nem vagyok erőszakpárti, de ha elolvassátok a könyvet, megértitek...).

Micuru mohón letépte az ezüstpapírt a magukkal hozott csokoládéról, és egyből befalta.

– Még a végén kilyukad a fogad!

– Sebaj.

Azon egyébként egyáltalán nem lepődtem meg, hogy ez a könyv az életről, halálról, túlvilágról szólt, mert eddig akárhány japán regényt olvastam, mindegyikben fontos szerepet játszottak ezek a dolgok. A japánok valahogy szeretnek az élet értelmén elmélkedni, és azon, mi következhet utána. Viszont ez a regény eltért abban az általam korábban olvasott japán regényektől, hogy nem volt annyira elvont és furcsa. Amit egyáltalán nem bántam. Sokkal jobban megértettem, átéreztem ezt a könyvet, mint a korábbi japán könyveket.

A könyv borítója egyébként nagyon szép szerintem, nagyon japán stílusú, és bár először elgondolkoztam rajta, mi köze lehet a történethez a dombnak, fáknak, és úgy alapvetően az egész borítóillusztrációnak, végül beugrott, hogy talán azt az erdőt és kilátót akarja jelképezni, ahová Hiraszaka és Micuru kirándultak.

Hogy tetszett ez a könyv?

Az általam olvasott japán regények közül nekem eddig ez a kedvencem. Mindhárom fotóstúdióba érkező személy története érdekes volt. Volt, amelyik megsimogatta a lelkemet, volt, amelyik meghatott és megrázott. És nemcsak érzelmileg érintett meg ez a történet, hanem sok mindenről el is gondolkoztatott. Életről, halálról, arról, hogy az emberek mennyire összetettek, arról, hogy ne ítéljek elhamarkodottan.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki szereti a filozofikus, elgondolkoztató regényeket.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Az utóbbi időben egyre népszerűbbek hazánkban is azok a regények, melyek az ázsiai kultúrából merítenek ihletet, így a mostani játékunk is ehhez kötődik. Minden állomáson találtok egy idézetet, mely egy olyan kötetből származik, amelyben markánsan jelen van az ázsiai kultúra. Nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy mi a könyv címe, ahonnan idéztünk.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Idézet a játékhoz:

„Ez az oka, amiért az álmok olyan veszélyesek: úgy terjednek, mint a tűz, és néha tökéletesen elpusztítanak bennünket.”

Állomáslista:

Blogturné

04. 29. Csak olvass!

05. 01. Booktastic Boglinc

05. 03. Könyv és más

05. 05. Spirit Bliss Sárga könyves út

05. 07. Szembetűnő

05. 09. Hagyjatok! Olvasok!

05. 11. KönyvParfé

a Rafflecopter giveaway

   

Laurie Lico Albanese: Skarlátszín öltések – Blogturné

A Libri Könyvkiadónak hála a magyar olvasók is kezükben tarthatják Laurie Lico Albanese könyvét, mely az 1800-as évekbe kalauzolja az olvasóját. A regény arra keresi a választ, vajon létezhet-e valódi szabadság a nők számára egy férfiak által uralt világban. A kiadónak köszönhetően pedig csodás, élfestett kiadásban szerezhetik be a történetet az olvasók.

Tartsatok velünk, merüljünk el együtt a történetben, és ha nektek kedvez a szerencse, akkor nyerhettek is egy példányt a kötetből.

Miért választottam ezt a könyvet?

A fülszöveg alapján úgy gondoltam, hogy egyfelől érdekes romantikus történet lesz, másfelől tele lesz művészettel kapcsolatos dolgokkal, amik közel állnak hozzám.

Véleményem a könyvről

A történet főszereplője Isobel, aki miután a férje a drogfüggősége miatt elvesztette mindenüket, egy Amerikába tartó hajón találja magát, hogy új életet kezdjenek. Az Új Világba, konkrétan Salembe érkezve a férje ismét hajóra száll, hogy pénzt keressen, Isobelt pedig magára hagyja teljesen pénztelenül, egyedül, úgy, hogy senkit nem ismer az új „otthonában”. Isobelnek különleges tehetsége van, gyönyörűen hímez, így a tűivel próbálja fenntartani magát, míg a férje vissza nem tér. Közben azonban találkozik egy másik férfival, Nattel, akibe azonnal beleszeret. Ám ez a szerelem és a házasságtörés az 1800-as évek elején még szó szerint halálos bűnnek számított.

Miért van az, hogy a férfiak egy zászló, egy nemzet mellett kötelezik el magukat, míg a nők a szenvedély és a szerelem mellett? Miért ragaszkodnak a férfiak annyira a múlthoz, amikor az általam ismert nők mind azon vannak, hogy rendbe tegyék a jelent, miközben a jövőről szóló reményeiket építgetik?

Bár a regény elsőre szerelmi történetnek tűnik, nagyon nem az. Ahogy nem is fantasy. Bár megjelennek benne boszorkányok, mesélnek különböző mitológiai lényekről, és a szinesztézia is előkerül, aminek köszönhetően Isobel színesnek látja a betűket és az emberek hangját, de Isobel képessége, a hímzéseinek „mágiája” valójában nem igazi mágia, egyszerűen csak egy nő tehetsége, belső, lelki ereje, intelligenciája.

Szóval ez valójában egy igazi feminista regény, aminek nagyon örültem. A gazdag, fehér férfiak által elnyomottak története. A tulajdonként kezelt nőké, a rabszolgává tett fekete embereké, akik rájönnek, hogy csak egymásra számíthatnak, ha túl akarnak éni ebben a világban.

Szó sincs róla, hogy boszorkányok lennénk vagy tündérek, vagy hogy tagadnánk Istent. Arról van szó, hogy együtt szebbek és erősebbek vagyunk, mint külön-külön.

A cím és a történet alapján valószínűleg nyilvánvaló, hogy a regény A skarlát betű című regényt dolgozza fel. De nemcsak a sztorit magát, hanem Albanese konkrétan az eredeti regény íróját is beleszőtte ebben a történetbe. A skarlát betűt Nathaniel Hawthorne írta, ennek a könyvnek pedig az egyik nagyon fontos karaktere az író maga. Az ő fiktív szerelmi sztoriját, életét vetette papírra Albanese ebben a regényben. Ami szerintem igazán eredeti ötlet volt, és amikor a végére összeállt a kirakós, igazán élveztem az összképet.

Először azt gondoltam a könyvről, egy átlagos romantikus sztorit kapok majd. A szomorú múltú, művészlelkű Nat beleszeret a boldogtalan, rosszul házasodott, gyönyörű és tehetséges Isobelbe, de a drogfüggő, tolvaj, csaló, semmire nem jó és talán veszélyes férj akadályként áll a szerelmük előtt. Ám nagyon nem azt kaptam, amit vártam. Valami sokkal-sokkal jobbat kaptam ennél. A valóságot. Azt a valóságot, ami bemutatja, milyen naivak is tudnak lenni a nők, amikor szerelmesek lesznek. Amikor egy férfi kedvesnek tűnik. Egyszerűen nem veszik észre időben az apró jeleket.

Isobel pedig alapvetően valahogy nagyon rossz emberismerő. Akiről én az első pillanattól tudtam, hogy megbízható és csak jót akar neki, attól ő félt és távolságot tartott tőle. Akivel kapcsolatban pedig éreztem, hogy valami nem stimmel vele, azt azonnal megkedvelte. Talán a fiatalsága miatt volt ez így, vagy csak én vagyok már elég tapasztalt ahhoz, hogy észrevegyem a vörös zászlókat, nem tudom... De olvasás közben néha rákiáltottam volna, hogy nyissa már ki rendesen a szemét.

A naivsága ellenére igazán megkedveltem Isobelt. Aggódtam érte, nem akartam, hogy baja essen. De nem csak őt kedveltem meg. Ez a történet tele volt nagyon szerethető karakterekkel. Isobel két olyan barátnőt is talált Salemben, aki akkor is mellette állt, amikor a legnagyobb bajban volt. És a szomszédban lakó fekete család összes tagját is a szívembe zártam. Bár Isobel ezzel kapcsolatban is elég vak volt, én végig tudtam, hogy milyen titkaik is vannak, és reméltem, hogy nem esik majd semmi bajuk.

Ó, és Darling kapitány, a férfi, akinek a hajóján Isobel és a férje Amerikába utazott... Nos, ő volt az a férfi, akibe az első pillanattól beleszerettem. Abban a pillanatban, amikor elmondta Isobelnek, hogy ő is szokott hímezni (ami ugye, akkoriban kifejezetten női munka volt, ő férfiként mégis bevallotta ezt). Aztán amikor kiderült, hogy mennyire dühös a rabszolgaság létezése miatt, csak még szimpatikusabbá vált. És amikor anyagokkal, fonalakkal és szavakkal is önbizalmat öntött Isobelbe, hogy valósítsa meg a hímzéssel kapcsolatos álmait, akkor végleg elnyerte a szívemet. Darling kapitány egy igazi feminista férfi, egy jó és bátor ember. Számomra ő volt ennek a történetnek a valódi férfi főhőse, hiába nem szerepelt túl sokat a regényben.

Isobel története mellett egyébként megismerhetjük kicsit a múltat is a fejezetek végén lévő kis visszapillantásokból. Egyfelől végigkövethetjük Isobel ősének szenvedéseit, akit boszorkánysággal vádoltak, és el kellett menekülnie terhesen a vádlói elől. Valamint a salemi boszorkányperek is megelevenednek előttünk. Ez utóbbiak azért is érdekesek, mert Nat őse volt az egyik férfi, aki elítélte a teljesen ártatlan nőket, köztük egy kislányt is, vagyis ártatlanok vére tapadt a kezéhez.

Azt is érdekes volt látni, hogy Salemben hogyan élnek egymás mellett azoknak a leszármazottai, akiket anno boszorkánysággal vádoltak meg (és többeket közülük ki is végeztek), valamint azoké, akik megvádolták vagy elítélték őket. Salem története borzalmasnak, de nagyon érdekesnek tűnik, szívesen olvasnék az ott történetekről majd a későbbiekben regényt.

A könyv vége nagyon izgalmas volt, és teljesen elégedett voltam a történet lezárásával.

Hogy tetszett ez a könyv?

Először azt hittem, csak egy átlagos romantikus sztori, de tévedtem. Ez egy nagyon jól felépített feminista regényt. Tökéletesen bemutatta, hogy anno milyen volt nőként vagy feketeként a fehér férfiak irányította világban élni. Ahogyan azt is, hogy az elnyomottak csak akkor élhetik túl, csak akkor győzhetnek az elnyomóik felett, ha összefognak. Mert egyenként gyengék, de együtt bármire képesek.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a regényt.

Kiknek ajánlom a regényt?

Az összes nőtársamnak és minden feminista férfinak.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A kötet a Libri Kiadó gondozásában jelent meg, így mostani játékunkban az általuk megjelentetett kötetekre koncentrálunk. Minden állomáson találtok egy idézetek, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy mi a könyv címe, ahonnan idéztünk.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Idézet a játékhoz:

„Az életben néha a legrosszabb dolgokból keletkeznek a legjobbak.”

Állomáslista:

Blogturné

04. 30. Csak olvass!

05. 02. Kitablar

05. 04. Spirit Bliss Sárga könyves út

05. 07. Könyv és más

05. 08. Szembetűnő

a Rafflecopter giveaway