Dashiell Hammett: A máltai sólyom - avagy életem legrosszabb krimije

Gyerekkoromban rengeteg Agatha Christie könyvet olvastam, ha krimi regényről van szó, számomra ő az egyik alap. De nagyon szerettem a Sherlock Holmes történeteket is Sir Arthur Conan Doyle-tól, mostanság pedig odavagyok J. K. Rowling Cormoran-sorozatáért. A máltai sólyomról már huszonévesként hallottam, és kicsit szégyelltem is magam, amiért egy krimi klasszikusnak mondott regényt nem ismertem addig. Az évek teltek, de valahogy sosem tudtam megszerezni a könyvet, mígnem a postán, ahol korábban dolgoztam, meg nem láttam potom pénzért a ügyféltéri könyvtartóban. Azonnal lecsaptam rá, és megvettem. Ezek után sokáig csücsült a polcomon, mire ténylegesen a kezembe került, de eljött az ő ideje is végül.

Nagyon kíváncsian álltam neki, és azt vártam, hogy valami krimi csodát kapok, ami megalapozta a későbbi krimi irodalmat. Sajnos csalódnom kellett. Lehet, hogy a maga korában valami újnak, kiemelkedően jó történetnek számított ez a könyv, de szerintem csak azért, mert akkor még nem volt ilyen nagy, széleskörű konkurenciája. A mostani kínálat mellett talán ki sem adnák ezt a regényt (én biztosan nem tenném).

A történet

Adott egy nyomozó, Spade, akihez egyik nap betér egy fiatal nő, Brigid és segítséget kér tőle. Azt mondja, a húgát elcsábította egy rosszfiú, és ki kell menteni a lányt a férfi karmai közül, mielőtt a szüleik hazatérnek valami utazásról. A nyomozó ráállítja a társát az ügyre, akit aznap este szépen ki is nyírnak. És ekkor elkezdődik a hatalmas katyvasz. Volt olyan rész, aminél az egyik pillanatban még X helyen voltunk, a másikban már Y helyen, és csak kapkodtam a fejem, hogy mi történt, hová rohantunk annyira, hogy egy mondattal (vagy még annyival sem) intézte el az író a váltást.

Aztán ott vannak a hirtelen érzelemváltozások. Spade az egyik pillanatban még totál nyugodt, rá egy pillanatra minden valós ok nélkül ordít, verekszik, dühöng, mint egy állat. Brigid az egyik pillanatban flörtöl, a másikban sír, a harmadikban fél, itt is mindenféle valós ok nélkül. A szereplők össze-vissza éreznek és reagálnak, és iszonyatosan túlreagálják a dolgokat. Emiatt pedig egyáltalán nem tűnnek valós embernek, inkább olyanok, mint egy giccses, túljátszott, pocsék darab ripacs színészei.

A karakterek

Spade egy tipikus tapló, hímsoviniszta disznó, aki végigment szó szerint a könyv összes női karakterén. Tényleg az összesen. A váratlan dühkitörései miatt pedig sürgősen ajánlanám neki, hogy keressen fel egy szakembert. Az, hogy nem egy pozitív karakter, nem is lenne gond, de az, hogy egyetlen apró pozitív személyiségjegyet sem lehet felfedezni benne, hanem egyszerűen csak egy taszító stílusú fazon, teljesen elrontja az olvasásélményt. Képtelen voltam drukkolni neki, egyszerűen semmi izgalmasat nem találtam a személyiségében.

Valahol azt olvastam róla, hogy egy cinikus főhős, de én ezt nem látom benne. Sherlock Holmes valóban cinikus főhős, akit talán lehetne utálni az érzéketlensége miatt, ha a zseniális agya és egyéb rejtett tulajdonságai nem tennék mégis szerethetővé, igazi főhőssé. De Spade nem cinikus és nem zseniális, nincsenek rejtett, szerethető tulajdonságai, szimplán csak bunkó.

A többi karakter szintén nem túl szimpatikus, viszont cserébe egysíkú és unalmas. Brigid lehetett volna esetleg izgalmas, ha az elején áldozatnak nézzük, aztán egy fordulattal kiderül, hogy ő a legfőbb hunyó, de lévén, hogy már szinte az elejétől ki van mondva, hogy hazudik és megjátssza magát, így semmiféle meglepetés nincsen abban, amikor kiderül, hogy kicsoda, mi a célja, miket tett.

A bűnöző karakterek meg szimplán rosszfiúk, mindenféle egyediség nélkül, és kész.

A stílus

Ha csak úgy elém teszik a regény kéziratát, és nem tudom, hogy ki írta, és hogy milyen könyvről van szó, biztosan azt hiszem, hogy egy kezdő író hozta össze. A nyelvezete, a stílusa, a szókincse igencsak egyszerű, és akkor még tényleg finom voltam. Az egyetlen pozitívum a történetben, hogy rövid volt a könyv, így gyorsan végig lehetett olvasni.

A film

Ha egy könyvnek van filmváltozata is, azt szeretem megnézni, hátha hozzáad valamit a könyvhöz, épp ezért adtam egy esélyt A máltai sólyom filmváltozatának is. A karaktereket nagyon nem úgy képzeltem el, ahogyan a filmben lévő színészek kinéztek, de annyi biztos, hogy cselekményében eléggé könyvhű volt a film. Ami ebben az esetben nem feltétlenül pozitív. Sosem szoktam elaludni filmen, de ennek a nézése közben egyszerűen meg kellett állítanom a közepén a filmet, mert az unalomtól újra és újra leragadt a szemem.

Összefoglalva

Unalmas és zavaros történet, egy unszimpatikus főszereplővel, egysíkú mellékszereplőkkel, nem túl jó stílussal megírva. Nekem nagyon nem tetszett, de persze, lehet, hogy bennem van a hiba, és csak nem tudom értékelni ezt a stílust. Azoknak ajánlom, akik nagyon kíváncsiak rá, hogy régen hogyan írtak krimiket.

Értékelések: KÍNSZENVEDÉS VOLT.

Titkos küldetés és Könyvfesztivál

Igazából az egész még januárban kezdődött, amikor is kaptam egy levelet, amelyben Szurovecz Kittit, Beninát és engem meghívtak meglepetésvendégnek Esztergomba. A levelet Gábor, egy lelkes férj küldte, aki azon volt, hogy egy nagyon klassz szülinapot hozzon össze a feleségének, Lottinak, és azért hívott meg minket, mert mi vagyunk Lotti kedvenc magyar írótriója. Természetesen örömmel elfogadtuk a meghívást, csak sajnos Benina később megbetegedett, ezért végül Kitti és én maradtunk.

Pénteken kora délután indultam el vonattal Pestre. Az út alatt nagyrészt félálomban hallgattam, ahogy két sorral arrébb egy fiatal lány elmeséli a mellette ülő srácnak, hogy milyen volt stoppal körbeutazni egy csomó országot. Végül rendben megérkeztünk, a Keletinél pedig Kittivel kellett találkoznom, mert volt olyan kedves és felajánlotta, hogy további vonatozás helyett kocsival felvisz engem is Esztergomba. Egy kicsit sikerült eltévednem, miközben a parkolót kerestem, ahol engem várt, de ez olyan tipikus „Spirit dolog”, úgyhogy Kittivel jót nevettünk az egészen.

Az utunk nagyon klasszra sikeredett. Szép tájakon mentünk át, sokat beszélgettünk és nevettünk. Nagyon vicces volt, mert az egyik pillanatban még szép, tavaszi, zöldellő tájon autókáztunk, kb. 30 másodperc múlva pedig arra eszméltünk, hogy mindenhol hó van. Annyira sokkoló volt a hirtelen váltás, hogy a döbbent szemkerekedés után kitört belőlünk a röhögés. Mondtam is Kittinek, hogy menjünk tovább, mert lehet, hogy mindjárt eljutunk a Szörny (A szépség és a szörnyetegből) kastélyához. :)

Végül megérkeztünk Esztergomba, és egyenesen a Szent Kristóf Hotelhez mentünk lepakolni, ahol Gábor lefoglalt éjszakára egy szobát. Bevallom őszintén, mindig félek kicsit, ha máshol kell aludnom, leginkább attól, hogy milyen lesz az ágy, az ágynemű és a fürdőszoba, de Gábor nagyon jó helyet talált. A szoba szép volt, tiszta, az ágy nagy és kényelmes, az ágynemű mosópor illatú, hófehér, volt külön fürdőszoba (ami szintén tiszta volt), saját tévé, hűtő, wifi… azt hiszem, ennél többre nem is vágyhattam volna. :)

Szurovecz Kitti és én a Mediterrano étteremben.

Ahogy lepakoltunk, azonnal mentünk is tovább a Mediterrano étterembe. Mi értünk oda először, odavezettek minket a lefoglalt asztalhoz. Aztán megérkezett Gábor is, és megbeszéltük, hogy mikor Lotti megérkezik, feltartjuk Kittivel az étlapot az arcunk elé, mintha ételt akarnánk választani, Gábor pedig azt mondja neki, hogy sajnos nem volt elég asztal, ezért két idegennel kell megosztozniuk, és mi ezután fedjük fel önmagunkat. Lotti meg is érkezett, eljátszottuk a megbeszélteket, aztán jött a nagy meglepetés, vagyis mi. Kittivel kicsit féltünk, hogy Lotti mit szól majd hozzánk, nem sokkolódik-e nagyon vagy lesz zavarban, de szerencsére jól sült el a dolog. Lotti nagyon meglepődött, de örült nekünk, és hamar feloldódott.

Néhány perc után már simán belemelegedtünk a beszélgetésbe, olyannyira, hogy a pincér kétszer jött oda hozzánk, hogy rendelnénk-e, de mi mindig szabadkozva elküldtük, hogy az étlap megnézéséig még nem jutottunk el. XD

Végül én egy finom pestós burgonyakrém levest, roston sült pulykamellet grillezett ananásszal és sült krumplival és túrógombócot ettem. Minden nagyon finom volt (a leves isteni!), csak a főételből akkora tányérral kaptam, hogy egyszerűen képtelen voltam megenni. De szerencsére elcsomagolták, úgyhogy nem ment veszendőbe. :)

Lotti kapott egyébként más meglepetést is, Kittitől könyveket, tőlem egy nyakláncot medállal és könyvjelzőket, de a másik nagy meglepi az volt, hogy Gábor addig próbálkozott Laurell K. Hamiltonnál, míg kapott tőle egy saját kézzel írt idézetet aláírva Lotti számára. :)

A vacsora nagyon jó hangulatban telt, szerintem mind jól éreztük magunkat, és nagyon örülök, hogy közelebbről is megismerhettem két olyan kedves embert, mint Lotti és Gábor.

Vacsi után visszaautóztunk Kittivel a hotelhez, ami szintén kalandosra sikerült, ugyanis csak úgy tudott Kitti megfordulni a helyes irányba, hogy ahhoz át kellett mennünk Szlovákiába, Párkányba. Így elmondhatom, hogy életemben először jártam külföldön, és Kittivel voltam ott. Igaz, csak 2 perc volt az egész, de akkor is nagy élménynek számít. :D

A hotelben úgy terveztem, hogy átvedlek pizsibe, és még tévézni fogok egy kicsikét, de alig néztem néhány percet, már esett is le a fejem, úgyhogy inkább lekapcsoltam, és aludtam, mint a bunda.

Másnap reggel Gábor jött értem autóval, és kifurikázott a vonatállomásra. A MÁV-val persze sosem könnyű, így vonat helyett a vonatpótló buszt kellett felkutatnunk. Állt benn egy, aminek a sofőrje azt mondta, hogy lényegében ő is az én vonatpótló buszom, de jönni fog majd egy másik is, és csak azon lesz kalauz. Végül Gábor kérésére felengedett a buszra, hogy ne fagyoskodjak odakint várakozás közben, és ezt ezúton is hálásan köszönöm. :)

Gáborral elbúcsúztunk, én pedig várakoztam. Nem sokra rá tényleg megjött egy másik busz is, így végül átszálltam arra. Azt hiszem, jól tettem, mert azon tényleg volt egy kedves kalauz, aki Pilisvörösvárnál megmutatta nekünk, melyik vonatra is kell átszállnunk, így megmentett engem a tipikus „Spirit dologtól”, amiről fentebb is írtam. Igaz, a vonat késett egy pár percet, de szerencsésen megérkeztem a Nyugatiba.

A Nyugatiban Juráncsik Kriszti várt rám, aki vállalta, hogy elkísér a Könyvfesztivál helyszínére. Neki is ezer hálám a segítségért! :) Először a Mekibe ültünk be, mert Kriszti még nem reggelizett, úgyhogy míg én eliszogattam az ajándék Coca Cola Zérómat, addig ő evett gyorsan valamit, közben pedig beszélgettünk.

Ezután mentünk át a Könyvfesztivál helyszínére. Gyorsan leadtuk a kabátot, táskákat a ruhatárban, hogy kicsit könnyebben tudjunk körülnézni, majd neki is indultunk. Múlt évben a Könyvfesztiválon a Battle Royalt akartam beszerezni, de persze, nem tudtam, mert akkor csődölt be az Ulpius, és már nem voltak régi példányok, újat pedig akkor még nem nyomtak más kiadónál. Idén megint hasonlóan jártam. Anyunak meg akartam venni A szoba című könyvet, de kiderült, hogy az Alexandra adta ki, a régi példányok már elfogytak, egyelőre pedig nem nyomta újra más kiadó. Szóval úgy döntöttem, hogy akkor megveszem A hópelyhek a válladont anyunak. Úgyis már a megjelenés óta el szeretném olvasni én is, és biztosan anyának is tetszeni fog. Mivel az Athenaeum standjánál akció volt, ezért megvettem még hozzá a Rabul ejtve című könyvet Sylvia Daytől is, így pedig kaptam 3 ajándékkönyvet teljesen ingyen. Ami nagyon klassz vásár, mert lényegében két könyv áráért kaptam ötöt. :)

Kimentünk a Maxim Kiadóhoz is, ahol pedig 2+1-es akció volt éppen. Mivel már rég meg akartam szerezni a Sötét elmék 3. részét, a Sötét hajnalt Alexandra Brackentől, és Melissa Landerstől az Elválasztva és az Összefonódva című könyveket (az Elidegenítve sorozat 2. és 3. könyve), ezért kérdés sem volt, hogy melyik három könyvet választom.

Perlaki Gabi, Godó Dániel, én és A Szem.

Időközben találkoztam néhány régi ismerőssel, Kisildikóval, Lajos Mártival és Perlaki Gabiékkal is, és tudtunk néhány szót váltani egymással, aminek nagyon örültem. :)

Ágoston Sára, Klempa Nóra és én.

Ezután úgy döntöttem, hogy elmegyek a mosdóba még a dedikálásom előtt, ahol is összefutottam a FIT – Fiatal Írók Társasága Facebook csoport adminjával, Ágoston Sárával és a csoport néhány tagjával. Még volt egy kis időm, így tudunk beszélgetni egy keveset és készítettünk néhány fényképet is. Örülök, hogy megismerhettem őket végre személyesen is. :)

Kb. negyed órával dedikálás előtt odajött hozzám egy lány, aki nagyon ismerős volt, és megkérdezte, hogy aláírnám-e előre a könyvét. Mondtam neki, hogy persze, igen. Kiderült, hogy a reggeli vonatról volt annyira ismerős, mert egy fülkében utaztunk, és ő már ott felismert, csak nem mert odajönni hozzám, és megszólítani. (Egyébként nyugodtan jöhet bárki, ha meglát valahol, mert nem harapok. Tényleg. :D )

Dedikálás közben Ágoston Sára készített rólam egy fotót.

Végül eljött a 13 óra, és odamentem a KMK standjához, ahol On Sai még javában dedikált, így megosztottuk egymással az asztalt, és közösen folytattuk. Sok ismerőssel is találkoztam, de nagyon sok új ember is eljött. Találkoztam többek között fiatal bloggerekkel is. Ott volt a Kitablar blog szerzője, Németh Barby, a Könyvmolyok Világa blog szerzője, Kertész Lily, a My relationship with books bloggerinája, az Ana blogja szerzője Barta Laura és a Varázstinta blog szerzője, Vécsey Csenge is. :) Mind nagyon kedvesek voltak, és örülök, hogy személyesen is megismerhettem őket. :)

Beával nagyon hangulatosra sikeredett a közös dedikálás, és külön ki kell emelnem, hogy a KMK munkatársai a hosszú sorban álló vásárlók ellenére nagyon kedvesen és figyelmesen bántak velünk. Hálásan köszönök nekik mindent! :)

A dedikálás után megint csak bűnbe estem, ugyanis megláttam, hogy a Calderon 2. részéből már csak egyetlen eladó példány van, és a szerzői kedvezményemmel gyorsan lecsaptam rá. Már ezt a könyvet is évek óta meg akartam venni, mert az első rész nagyon tetszett, csak anyagi okokból eddig nem jutottam odáig, most viszont úgy éreztem, ideje hazavinni. Csak azt sajnálom, hogy későn csábultam el, mert Bea már elment addigra, és nem tudtam aláíratni vele a könyvet. De majd Könyvhéten… :)

Vécsey Csenge és én.

Ezek után Vécsey Csengével félrevonultunk egy kicsit csendesebb helyre, mert felkért engem egy élő interjúra, amit felvett a mobiljával. Nagyon klassz kérdéseket tett fel, egy csomó olyasmiről is beszéltem, amiről korábban még nem, és egy nagyon kedves, közvetlen lánykát ismerhettem meg személyében. :) Természetesen, amint Csenge kiteszi a blogjára az interjút, a Facebook oldalamon azonnal megmutatom majd nektek. :)

Az interjú után Krisztivel úgy döntöttünk, hogy ideje ebédelni, úgyhogy az előre megbeszéltek szerint, találkoztunk egy másik kedves ismerősömmel, Judittal, a párjával, valamint egy lánybarátjukkal, és elindultunk ebédet vadászni magunknak. A Könyvfesztivál helyszínén rengeteg bódé volt, ahol nagyon finomnak látszó ételeket lehetett kapni, de sajnos olyan árban, amit nem engedhettünk meg magunknak, így inkább átmentünk a Mammutba, és ott szereztünk olcsóbb ételt. Ebéd közben könyvjelzőket dedikáltam a lányoknak, beszélgettünk, Judit pedig lelkesen megmutogatta néhány szemekről készült fényképét, amit fel lehetne használni A Szem 2. részének borítójához. :)

A késői ebéd után még kicsit visszamentünk a Könyvfesztivál helyszínére, de hamarosan indulnom is kellett a vonathoz. Szerencsére, Kriszti és egy barátja, Halmai Kitti volt olyan kedves, hogy kikísértek, és segítettek cipelni a megszerzett könyveket. A hazafelé út eseménytelenül telt, hol olvastam egy kicsit, hol pihentem. Aztán anyu várt a pécsi pályaudvaron, és segített a sok cuccal hazabuszozni. Itthon pedig a sok élménytől nagyon fáradtan, de boldogan dőltem ágyba. :)

További képek a Könyvfesztiválról:

Ágoston Sára, Klempa Nóra és én.

Kertész Lili és én.

Ajándék egy kedves olvasómtól.

Könyvfesztiválon vettem...

Barta Laura és én.

Könyvfesztiváli akciókon ingyen kaptam.

Kovács Dorina és én.

A szépség és a szörnyeteg - avagy egy mese feminista feldolgozása

Amikor megtudtam, hogy A szépség és a szörnyetegnek lesz filmváltozata, és Emma Watson fogja játszani a főszerepet, nagyon kíváncsi lettem. Emma régóta a példaképem emberként és feministaként, ő pont azokat az elveket vallja, amiket én is, és azokért a célokért tevékenykedik a saját eszközeivel nagyban, amiért én a saját eszközeimmel kicsiben. Az első előzetesek és filmes hírek pedig csak még inkább felkeltették az érdeklődésemet, mert azokból nagyon úgy tűnt, hogy Emma egy olyan filmváltozatra mondott igent, ami tökéletesen passzol az elveinkhez. Szóval úgy gondoltam, ha ebben az évben csak egyetlen mozijegyet is tudok venni, akkor erre a filmre fogok elmenni. És ez múlt pénteken meg is történt. :)

Kezdjük az elején…

A szépség és a szörnyeteg gyerekkorom óta a kedvenc mesém, mert arról szól, hogy a külső nem minden, nem feltétlenül mutatja meg a belsőt. Egy szép ember is lehet gonosz (lásd Gaston), és egy csúnya „szörnyeteg” is jó. És azt is megmutatja a mese, hogy az igaz szerelem nem a külsőségeken múlik, hanem a belső értékeken. Egy nem túl szép, de nemes lelkű, intelligens, jóságos emberben is meg lehet látni a szépet, és simán lehet szeretni.

Bevallom őszintén, kicsit féltem a filmtől. Egyfelől, mert nagyon nagy elvárásokkal ültem be rá mind a gyerekkori szép emlékek, mind Emma, mind az előzetesek miatt, másfelől, mert csak a szinkronizált változatra tudtam elmenni (csak azt adták első vetítésként, kedvezményes jeggyel), és tartottam tőle, hogy nem leszek elégedett a szinkronhangokkal, vagy ami még rosszabb, a leszinkronizált dalokkal, és csak elrontják az élményt. Szerencsére nem így történt. Nagyon szeretném majd egyszer eredeti nyelven is megnézni a filmet, mert mégiscsak úgy az igazi, de szerencsére szinkronosan is nagyon lehetett élvezni. :)

Nosztalgia

Ami azonnal pozitívum volt számomra, hogy a film tökéletesen visszaadta a mese hangulatát. Olyannyira nosztalgikus érzést okozott, hogy az első dalnál máris elkezdtem halkan énekelni Belle-lel (szerencsére csak kevesen voltunk a teremben, és elkülönülve ültem, úgyhogy senki nem nézett hülyének). Egyébként a meséhez való hűség és a nosztalgia érzése végigkísérte a filmet mind a történet, mind a ruhák és díszletek tekintetében. Szó szerint megható volt, ahogy gyerekkorom kedvenc meséje megelevenedett a szemem előtt.

Persze, néhány dologban azért különbözött a film a mesétől, ám szerencsére, minden egyes különbség csak még jobbá tette a történetet. :)

Belle és a feminista vonal

Nagyon tetszett a feminista vonal, és annak jelzései, hogy Belle már nem az a fajta mesehősnő, akivel csak úgy történnek a dolgok, és várja, hogy a herceg fehér lovon megmentse, majd feleségül vegye, és (elvileg) boldogan éljenek, míg meg nem… Nem, Belle egy igazi feminista nő! Feltaláló, művelt és intelligens, imádja a könyveket, más lányokat tanít olvasni. És míg a mesében Belle szimplán csak menekül Gaston nyomulása elől és félve mond neki nemet azzal az indokkal, hogy „Nem vagyok elég jó hozzád.”, addig a filmbeli Belle egyenesen a szemébe mondja, hogy „Nem, nem és nem, nálad én sokkal jobbat és többet érdemlek!”

Hasonló különbség, hogy míg a mesebeli Belle beletörődik abba, hogy a Szörny az apja helyett őt fogja élete végéig fogva tartani, addig a filmbeli Belle az első pillanatban megígéri az apjának, hogy meg fog szökni, és meg is próbálkozik vele. Hatalmas poén a filmben, hogy a zárt szobaajtó előtt az elvarázsolt tárgyak épp azt mondják a szörnynek, hogy Belle most biztosan nagyon fél, miközben a szobában a lány éppen a szökését tervezi és készíti elő. :D Imádtam ezt a jelenetet, mert még jobban előhozta Belle belevalóságát. :)

A film vége is kicsit megváltozott. Amikor Gaston bezárja Belle-t és az apját, hogy ne tudják figyelmeztetni a szörnyet a városiak támadására, a mesében Belle ül a fenekén, és végül Csészike szabadítja ki a fogságból. A filmben viszont Belle rábeszéli az apját, hogy szökjenek meg, vagyis nem passzív megmentésre várakozó lányka, hanem aktív cselekvő hősnő.

Bár csak apróság, de az is baromira tetszett, hogy Belle az egyik oldalán feltűrve viselte a szoknyáját, amikor megérkezett a szörny kastélyába az apja után kutatva, valószínűleg azért, hogy ne zavarja a mozgásban annyira. Ez is olyan belevaló, vagány dolog. Nem számít neki, hogy ez nem „nőies”, az a lényeg, hogy így hatékony.

És nemcsak Belle, de az apja is határozottabb a filmben. A mesében, igaz csak egyetlen mondattal, de megpróbálja Belle-t Gaston karjába terelni, egyébként pedig passzívan viseltetik Gaston viselkedésével szemben, nem avatkozik a dolgokba. A filmben viszont nemcsak passzívan tűri, ahogy Gaston a lányát zaklatja, hanem az erdős jelenetben egyenesen a szemébe mondja, hogy soha az életben nem adná hozzá a lányát. Ezen kívül nyíltan és büszkén elismeri mind az elhunyt felesége, mind a lánya (sok férfit) és korukat megelőző zsenialitását.

Nagyon kíváncsi voltam egyébként Emma Watson alakítására. Bevallom őszintén, a Harry Potter sorozat első hat részében nem voltam túlságosan megelégedve vele, úgy éreztem, a hetedik és nyolcadik filmre érzett rá igazán a színészetre. A Harry Potteren kívül pedig csak az Egy különc srác feljegyzéseiben láttam szerepelni, amiben jó volt, jó volt, de annyira nem fogott meg a karaktere. Szóval izgatottan vártam, hogy vajon milyen lesz Belle bőrébe bújva, és hála az égnek, én teljesen elégedett voltam vele. Tökéletesen hozta azt, amit a mese alapján elvártam tőle, sőt, talán még többet is nyújtott a szerepben, mint amit anno a mesebeli karakter adott.

Az első disney-s homoszexuális karakter

Nagy felhajtást kapott még a film megjelenése előtt a hír, hogy egy meleg szereplő is lesz a filmben. Voltak, akik örültek neki, voltak, akik be akarták tiltani a filmet. Én nagyon kíváncsian vártam Le Fou karakterét, érdekelt, mit hoznak ki belőle. És azt kell mondjam, tetszett az ötlet, mert sokat hozzáadott Le Fou karakterének értelmezéséhez. Hogy miért támogatja annyira Gastont, amikor nyilvánvalóan nem ért egyet vele sok mindenben, miért hazudik érte, miért nézi el neki a gonoszságokat is. És kifejezetten tetszett, hogy a film végén, miután Gaston cserbenhagyja őt, Le Fou átáll a szörny és az elvarázsolt tárgyak oldalára a harcban. Mert ő nem rossz ember, szimplán csak elvakította a szerelem, és amint a rózsaszín köd felszállt, ismét képes helyesen dönteni.

Múltbeli kitekintők

Ahogyan Le Fou személyiségét, úgy Belle, az apja és a szörny személyiségét is kiegészítette az, amit megtudhattunk a múltjukról. Egy hideg, beképzelt, valóban szörnyeteg apa mellett nem csoda, hogy a fiatal herceg is elzüllött, és olyan férfivá vált, akit a boszorkány elátkozott végül. A betegségben elhunyt édesanya emléke mellett nem csoda, hogy az apja úgy védi Belle-t mindentől, és a zsenialitása ellenére egy kis, szűklátókörű, de biztonságos faluban rejtegeti. Ahogyan az sem csoda, hogy Belle ennyire különc, intelligens és felvilágosult, hiszen ott volt előtte egy hasonló kvalitású anya emléke példaképként.

Ami kicsit zavar, hogy ezek a múltbeli kitekintők csak morzsácskák voltak. Sokat hozzáadtak a karakterekhez, de szívesen megtudtam volna ennél sokkal többet is mindegyik karakter múltjáról. Persze, ez nem a film hibája, ebbe a történetbe ennyi fért bele, inkább az én kíváncsiságom bírt volna el még több információt.

A Szörny

Nagyon örülök, hogy ez a filmfeldolgozás hű maradt az eredeti meséhez, és a szörny valóban szörnynek néz ki. A közelmúltban készült A szépség és a szörnyhöz kapcsolódó sorozat és film pont azért nem jött be, mert a szörny mindkét esetben egy helyes pasi volt, az egyik tetoválással, a másik néhány karcolással az arcán, de lényegében egyik sem volt külsőleg valóban szörnynek mondható. Márpedig egy szörny legyen szörny, és kész. Már csak azért is, mert ennek a történetnek az az alap mondanivalója, hogy nem a külső számít, hanem a belső.

Olvastam egy kritikát a filmről, amiben a szörnyet megpróbálják bántalmazó férfiként, Belle-t pedig Stockholm-szindrómás áldozatként beállítani, ám ezzel nagyon nem értek egyet. Feminista vagyok, de a szélsőséges gondolkodás, úgy vélem, ezen a téren sem jó, ahogyan más téren sem. Meg kell látni a valódi szörnyeket, de nem kell mindenhol őket látni.

Belle egy erős nő, az utolsó pillanatig nem hagyja magát más által irányítani, azt csinál, amit akar, amit ő helyesnek vél. A szörny pedig követ el hibákat, ez tény és való, de nemcsak megjátssza a megbánást, nem manipulálásból tesz úgy, mintha változna, hanem valóban előjön az igazi, jó énje, ami valószínűleg mindig is ott rejtőzött a lelke mélyén, csak az apjának köszönhetően talán a szörny maga sem tudott róla.

Azt, hogy a szörny nem bántalmazó fél, mi sem mutatja jobban, hogy amikor Belle-nek mennie kell, akkor nemcsak hogy elengedi, hanem ő maga küldi el, pedig tudja, hogy talán sosem jön vissza hozzá a lány. Egy igazi szörnyeteg sosem eresztené ki a karmai közül.

Van azonban két momentum, ami sajnálom, hogy megváltozott a filmben, mert azok is még inkább megmutatnák a szörny valós szándékait és személyiségét. Az egyik, hogy a mesében Belle egyetlen pillanatig sem marad a cellában, és nem a cselédség viszi át a szobájába, hanem maga a szörnyeteg kíséri oda, valamint azt is mondja a lánynak útközben, hogy nem fogoly vagy, hanem „Mostantól ez az otthonod.” Vagyis tökéletesen látható, hogy sosem akarta valódi fogolyként kezelni Belle-t.

A másik megváltozott momentum, hogy miután a szörny elküldi Belle-t a bajban lévő apjához, és megkérdezik tőle, miért is tette, ő maga mondja ki, hogy azért, mert szereti a lányt. A filmben viszont teáskanna asszonyság mondja helyette. Pedig jó lett volna itt is a szörny szájából hallani.

Könyvek

Amikor gyerekként először láttam A szépség és a szörnyeteg mesét, elhatároztam magamban, hogy nem érdekel az ékszer, ruha, pénz, én ahhoz a férfihoz fogok feleségül menni, aki ugyanúgy egy könyvtárat ad majd nekem, mint ahogyan a szörny Belle-nek. Nem számít, hogy az a könyvtár csak tíz darab könyvből áll vagy ezerből, a lényeg, hogy könyveket adjon, mert ha azt ad, akkor tényleg ismer engem.

Szóval a „Belle megkapja a könyvtárat” jeleneten mindig eleresztek néhány könnycseppet mind a mese, mind a film esetében, mert ennél romantikusabb dolgot férfi nem tehet egy olyan típusú nőért, mint Belle (és én). Az pedig külön tetszett a filmben, hogy kihangsúlyozták, nem egy olyan könyvtárról van szó, ami csak dísznek van, és még az átok előtt presztízskérdésből lett kialakítva a kastélyban a látszat kedvéért, hanem a szörny valóban olvasta azt a sok könyvet (kivéve a görög nyelvűeket… :D ). Vagyis biztosra vehetjük, hogy művelt férfi. Ezt pedig megerősítik a könyvekről való beszélgetései Belle-lel.

Érdekes egyébként, hogy a szörny is el van nyomva annak köszönhetően, hogy férfi, és ez tökéletesen alátámasztja Emma véleményét a feminizmus tekintetében, amely azt mondja, hogy a nők elnyomása a férfiakra is káros. Mert így őket is belekényszerítik egy skatulyába, amiből ha kilógnak, nem tartják már őket igazi férfinak. És ez hatalmas nyomás. Itt is, a szörny a hím soviniszta társadalmi elvárások miatt úgy hiszi, le kell tagadnia, hogy szereti a romantikus regényeket, mert attól fél, ha bevallaná, elvesztené a férfiasságát Belle szemében. Csak egy lebukás után ismeri be nagy nehezen, hogy hát, igen, azért ő mégis csak szereti a romantikát.

Nagyon tetszik a boszorkány könyvének ötlete is a filmben, mert ez megmutatja a boszorkány jellemét is. Hiszen különbség van aközött, hogy megleckéztetünk valakit, aki rászolgált, hogy tanuljon a hibáiból, és aközött, hogy direkt még kínozzuk is őt. És ez a varázskönyv plusz kín a szörnynek, mert láthatja általa azt, hogy miből marad ki szörnyként, és még inkább tudatosítja benne, hogy a kinézete és a kastély foglya. Mert a szörny valóban fogoly, sokkal inkább, mint Belle valaha is.

Abban a bizonyos cikkben azt is Belle szemére hányják, hogy romantikus könyveket olvas, vagyis emiatt nem lehet feminista. De bizony, miért ne olvashatna feministaként romantikáról? Miért ne vágyhatna feministaként a nagy Ő-re? Családra, férjre, gyerekekre? Hiszen a feminizmus lényege az, hogy mind eldönthessük, mitől vagyunk boldogok. Ha Belle attól boldog, hogy romantikus regényeket olvas, és a hercegről álmodozik, akkor tegye csak. És ha az olvasás és tanulás mellett hozzá akar majd menni a már megtalált herceghez, akkor hajrá. Az ő döntései, az ő élete, az ő boldogsága, és senki, sem férfi, sem nő nem mondhatja meg neki, hogyan éljen; véleményem szerint pont ez a feminizmus.

Gaston

Igen, a végére hagytam a legjobbat. Sosem hittem volna, hogy egyszer A szépség és a szörnyeteg történetében Gastont is bírni fogom, de a film esetében így van. Ne értsetek félre, egy önimádó szemétláda, de annyira hatásosan önimádó szemétláda, hogy az ember imádja utálni. Luke Evans egyszerűen zseniálisan hozza Gaston karakterét! Sokkal összetettebbé tette, mint a mesebeli Gaston volt. A mesebeli egy szimpla tahó, aki szót sem érdemel, a filmbeli viszont egy igazán érdekes tahó, olyannyira, hogy az embert legalább annyira érdekli a személyisége, mint Belle-é vagy a szörnyé.


Hogy kiknek ajánlom ezt a filmet? Azoknak, akik még el tudják engedni a felnőtt énjüket időről időre, hogy helyet adjanak a régi kislánynak vagy kisfiúnak, aki tátott szájjal bámulhat a vászonra. Vagyis mindenkinek, aki szereti a csodálatos meséket. :)

10 / 10 pont

Sosem késő - (Tükhé novellasorozat - 1. novella)

Amikor meglátta a macskát, McGalagony professzor jutott eszébe a Harry Potterből. Annyira valószínűtlen látványt nyújtott, ahogy ott ült a sétány kellős közepén, teljesen mozdulatlanul, és sárga szemével csak bámult rá, hogy a lány összeszorította a szemhéját egy pillanatra. De a macska nem tűnt el, és középkorú boszorkánnyá sem változott. Néhány rózsaszín virágszirom hullott az állat fejére, pont a fülei közé, a fölé nyúló faágakról; cseresznyefa eső, varázslatos látvány. A macska hirtelen megrázta magát, és elindult felé, hosszú, szürke farka ide-oda lengett mögötte, akár egy nonverbális üdvözlés.

- Szia! – guggolt le hozzá a lány.

Óvatosan nyújtotta ki a kezét, hátha a macska megijed, de nem tette. Ehelyett még közelebb lépett. Feje belesimult a simogató tenyérbe, szőre meleg volt és pihe-puha. Azonnal felhangzott a mély dorombolás, hasonlított a számítógép dübörgéséhez, mikor már nagyon ki kéne tisztítani a ventilátort. Egy pillanatra átfutott a lány fején, hogy az állat talán kóbor, és haza kéne vinni, de túl jól ápoltnak tűnt ahhoz, hogy gazdátlan legyen. A nyakában lógó, gömböt formázó biléta is azt üzente, hogy tartozik valakihez. A lány hüvelyk- és mutatóujja közé vette az apró fémdarabot, cím nem volt belevésve, csak egy név: Tükhé.

- Hát így hívnak? Erre laksz? – nézett körbe. Nem messze családi házak sorakoztak, szép, gondozott kerttel, fehérre festett kerítéssel. Egyetlen kivétel akadt, egy bokrokkal és gazokkal sűrűn benőtt épület, amely lakatlannak tűnt. A macska felnyávogott, mintha válaszolni akarna, a lány azt remélte, igennel. Az út vége felé pislantott, majd az órájára. – Ne haragudj, de mennem kell! Menj szépen haza! – intett a macska feltételezett otthona irányába. Az állat felnézett rá, egyenesen a szemébe, és a lány esküdni mert volna rá, hogy elmosolyodott. A következő pillanatban már csak a macska farkát látta becsusszanni két kerítésléc között, az elhanyagolt ház kertjébe.

Megnyugodva ment tovább, majd észbe kapva gyorsabbra vette a lépteit. El kellett érnie a buszt, hogy odaérjen a zongoraórájára. Folyton késett, de most időben elindult, mert múlt héten a tanárnő rátelefonált az anyjára, és érezte, hogy kezdi kihúzni a gyufát otthon. Őt sosem érdekelte a zenélés, csak az édesanyja akart mindenáron zongoraművészt faragni belőle. Pedig a lány ujjai tömzsik voltak, még egyetlen oktávot sem tudott átfogni velük.

Ahogy befordult a sarkon, és kiért a főutcára, azonnal észrevette a kék jármű hátulját. A busz már bent állt a megállóban, az emberek tülekedve próbáltak felszállni rá. Rohanni kezdett, miközben bal karja integetve a magasba emelkedett. A táska lecsúszott a válláról, ijedten kapott utána futás közben, és gyorsan visszaigazította a helyére.

- Várjon! – kiáltotta. Hogy a motorhang nyomta-e el a hangját, vagy a sofőrnek aznap rossz kedve volt, és meg akarta szívatni, sosem tudta már meg. Az ajtó becsukódott, a jármű elindult, ő pedig csak nézett utána lihegve.

Épp a mobilját kereste a táskájában, hogy felhívja a tanárnőt, és bocsánatért esedezve közölje vele, megint nem ér oda időben, amikor a hangos csattanás összerántotta minden tagját. A busz táncot járt az oldalról belecsapódó teherautóval. Megperdültek, forogtak, hol összekapaszkodtak, hol elengedték egymást, csak hogy a következő pillanatban ismét találkozhassanak. Egy házfal állította meg őket. Az irodaépület beleremegett az ütközésbe. Emberek sikoltottak fel, az üres utcán hirtelen egész tömeg jelent meg.

A lány csak állt ott, nézte a villámgyorsan kiérkező, kéken villódzó fényeket, a rohanó embereket. Hol kivehető volt az alakjuk, hol elmosódott csíkká váltak a szeme előtt, mintha megmaradt volna a pillanatban, miközben körülötte felgyorsult az idő.

- Ez szörnyű, az ember sosem tudhatja, mikor jön el a vég – állt meg valaki mellette. Oldalra fordította a fejét, egy idős néni volt az. Haja teljes őszbe borult, nyakán megnyúlt a bőr, egész arcát ezernyi ránc szántotta át. Szomorkásan csóválta a fejét.

- Igen, szörnyű – felelte a lány. Hátat fordított, és rohanni kezdett az ellenkező irányba. Csak el innen, el jó messzire ettől a helytől. Legközelebb a sétányon torpant meg újra. A gondolat élesen hasított belé, tekintete a macskát kereste. Ha ő nincs… ha nem állítja meg… Könnycseppek formájában tört ki belőle a sokk.

- Köszönöm – súgta a levegőbe.

Miközben hazafelé tartott, elhatározta, hogy legközelebb tényleg nem fog késni zongoraóráról.

Mert el sem megy rá.

Túl rövid az élet ahhoz, hogy olyan helyről késsünk el, ahol nem is akarunk lenni.