Ifjúsági regények komoly mondanivalóval Top 5+1

Ezúttal olyan ifjúsági történeteket ajánlanék nektek, amelyeknek fontos mondanivalója van. Iskolai bántalmazás, családon belüli erőszak, nemi erőszak, mentális problémák, rengeteg olyan témát bele lehet szőni egy fiatalokról szóló regénybe, amitől igazán fontossá válik az elolvasásuk. Lássuk, én miket olvastatnék el mindenkivel…

1. Eve Ainsworth: Belezúgva

A regény főszereplője, Anna, úgy gondolja, őt lehetetlenség szeretni. Az édesanyja sem szerette, hiszen lelépett otthonról, így most az apjával és a kisöccsével él együtt, akik bár szeretik őt, mégis kizárva érzi magát a társaságukból. Amikor megismerkedik Willel, az iskola szépfiújával, el sem hiszi, hogy Will érdeklődik iránta. Pedig így van. Anna életében először különlegesnek, szerethetőnek érzi magát, épp ezért nem veszi észre eleinte a furcsa jeleket. A történet tökéletesen felépíti lépésről-lépésre, milyen belekeveredni egy bántalmazó kapcsolatba, és milyen nehéz kiszállni belőle. Mindenkinek el kéne olvasnia ezt a könyvet, hátha még időben felismernék a jeleit annak, hogy egy birtoklási mániás, agresszív és manipulatív férfi hálójába készülnek berepülni.

2. Laurie Halse Anderson: Hadd mondjam el…

Melinda átlagos 13 éves lány volt, aztán egy csapásra magába húzódó, depressziós, szótlan lány lett. A szülei érzik, hogy valami nincs rendben, de nem tudják, hogyan beszéljenek vele, így inkább próbálnak nem foglalkozni a dologgal, hátha Melinda magától is rendbe jön. Az iskolában Melinda kitaszítottá válik, így ott sincs kivel beszélnie. Az egyetlen, aki megpróbál belelátni Melindába az iskolai rajztanár. Melinda eleinte vele sem képes beszélni arról, mit tettek vele, aztán szép lassan megnyílik neki a rajzai által. Kiderül, hogy Melindát megerőszakolta az egyik idősebb iskolatársa egy nyári bulin. A könyv talán segít abban, hogy észrevegyük a Melindákat magunk körül, és ahelyett, hogy kitaszítanánk őket magunk közül, mert furcsán viselkednek, inkább támogatást nyújtunk majd nekik.

3. Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései

A történet egy 15 éves srácról, Charlie-ról szól. Magányosnak és kívülállónak érzi magát, ezért elkezdi leírni a gondolatait, érzéseit és a mindennapjait egy ismeretlen „barátnak”. A történet jól visszaadja, mi játszódik le egy tinédzser fejében, mennyi gonddal, kétséggel jár szép lassan felnőni, emellett pedig egy olyan családon belüli dráma titkát őrizgetni, sőt, elnyomni önmagunkban, amelynek egy ideális világban sosem lenne szabad megtörténnie egyetlen gyerekkel sem. A könyv azért is érdekes, mert egy fiú szemszögéből mutat be mindent, így női olvasóként kicsit jobban beleláthatunk abba, hogyan is működik egy tinédzserfiú, a férfi olvasók pedig talán magukra ismernek Charlie egy-egy érzésében vagy gondolatában.

4. Jodi Picoult: Tizenkilenc perc

Ez a történet az iskolai bántalmazásról és annak esetleges szörnyű következményeiről szól. Peter kitaszított volt a diáktársai között, egy ideig csak tűrte a bántalmazásokat, aztán egy nap besétált az iskolába, előhúzott egy pisztolyt, és visszavágott. A történet bemutatja, miket kellett Peternek átélnie, és hogyan jutott el a borzalmas cselekedetig. Ezt a könyvet leginkább azoknak ajánlanám, akik vagy bántalmazóként viselkednek vagy elnézik a bántalmazásokat. Talán megérthetik általa, mennyire lélekromboló és veszélyes játékot játszanak, ami lehet, hogy számukra szórakozásnak tűnik, de valójában életeket tesz tönkre. És életeket vehet el.

5. Deirdre Riordan Hall: Sugar

Ez az a könyv, amely halmozza a nagyon fontos témákat. Családon belüli bántalmazás, iskolai bántalmazás, önképzavar és öngyűlölet. A főszereplő, Sugar túlsúlyos. Nem ő tehet róla, az anyja volt az, aki gyerekkora óta hizlaló és egészségtelen kajákkal tömte, csak hogy aztán gúnyolhassa őt. Sugar egyébként kedves, okos, tehetséges lány, ám ez az iskolában sem érdekel senkit, folyamatosan bántják. Már azt hiszi, képtelenség szeretni őt, amikor felbukkan az életében Even. A fiú, aki elsőre meglátja benne a szépséget. Ez a történet segíthet önbizalmat önteni azokba, akik elégedetlenek önmagukkal, valamint segíthet abban, hogy aki jóban van önmagával, ne nézze le azokat, akik valamiféleképpen kilógnak a sorból.

5+1 Emery Lord: Amikor összeütköztünk

Ez a történet szintén több fontos témát dolgoz fel. A főszereplője, Vivi bipoláris zavarral küzd, amely megnehezíti mind a saját, mind a környezete életét, valamint egyszerre édesíti és keseríti meg a másik főszereplővel, Jonah-val való szerelmét. Szó van benne egy másik betegségről a gyász okozta depresszióról is, mivel Jonah édesapja nemrég halt meg, azóta pedig az édesanyja a szobájába zárkózva éli az életét. Emiatt Jonah-nak, a nővérének és a bátyjának kell gondoskodnia a két húgukról és egy öccsükről, ami három fiatal számára igencsak megterhelő és lélekemésztő feladat. Vivinek sem könnyebb a családi helyzete, édesanyja szereti őt, ám szabad művészlélekként túlságosan szabadon engedi, az apját pedig sosem ismerte. A könyv által megismerkedhetünk két szörnyű betegséggel, aminek köszönhetően jobban megérthetjük a valóságban is a hasonló gondoktól szenvedő embereket. Valamint a család mibenlétéről, fontosságáról is sokat megtanulhatunk.

Emery Lord: Amikor összeütköztünk - avagy egy mennyei-pokoli szerelem

Bevallom őszintén, ha tinédzserekről szóló történetet veszek a kezembe, mindig kicsit izgulok. Mert 33 évesen már rég kinőttem a tinédzserkorból, és egy ifjúsági regény esetében sok mindentől (stílus, történet, karakterek stb.) függ, hogy le tud-e még kötni, vagy úgy érzem majd, ez már nem nekem szól. Nos, Emery Lordtól az Amikor összeütköztünk nagyon is lekötött. Mert ez nem egy egyszerű romantikus, ifjúsági történet, hanem két az élet mocsarában járó tinédzser „összeütközésének” története.

Az alapsztori szerint, Vivi és az édesanyja egy Verona Cove nevű kis városkában tölti a nyarat. Vivi első pillantásra beleszeret a helybe, és első pillantásra beleszeret Jonah-ba, akivel a fazekasbolt előtt találkozik. Jonah épp a kishúgát viszi oda, hogy bögrét fessenek az édesanyjuknak, aki az apjuk halála után már vagy fél éve nem tud magához térni a depresszióból. Hatan vannak testvérek, és Jonah a bátyjával és a nővérével karöltve próbálja nevelni a kicsiket, a terhek pedig teljes erővel nyomják a vállát. Vivi azonnal meglátja benne a szomorúságot, és elhatározza, hogy vidámságot lop Jonah és a családja életébe. Ám ő maga is őrizget egy sötét titkot, amely megnehezíti a terveit…

Cuki, szomorú család

Valamiért nagyon szeretem az olyan történeteket, amelyekben egy nagy, összetartó, szerető család szerepel, akiknek lehet, hogy vannak gondjaik, de csak egymásért élnek. Szóval, engem egy ilyen családdal már simán meg lehet venni, mert az egyszerű hétköznapjaikról is imádok olvasni. Talán azért lehet ez, mert nekem csak nagyon kis családom van, anya, a húgom és anyu párja (meg most már a két kutyusunk), és mindig is vágyakoztam egy olyan naaaaagy család után. Az ilyen könyvek olvasása közben pedig, ha egy rövid időre is, de kicsikét az adott család részesének érezhetem magam.

Nemrég írtam kritikát a Kimondhatatlan című könyvről is, amelyben egy család hasonló helyzetet él át, ott is a nagyobb testvérek nevelik az anyjuk helyett a kisebb testvéreiket, csak ott a fő problémát az okozza, hogy a két legnagyobb testvér egymásba szeret. Akkor azt írtam, szerintem arról is simán lehetne egy jó regényt írni, hogy mekkora teher és felelősség egy család eligazgatása egy tinédzser számára, és az, hogy a testvérszerelem problémáját is hozzátette az író, csak egy plusz dolog, amit akár el is hagyhatott volna. Nos, most megkaptam azt a regényt, amely középpontjában a családi gondok állnak, és igazam volt, valóban lehet erről is izgalmas és érdekes történetet írni.

Nagyon hiteles képet kapunk itt is arról, hogy milyen nehéz egy nagyobb testvérnek átvenni a családfő szerepét. Akkora teher ez, ami nem ilyen fiatal embereknek való. Ezt a felelősséget itt még nehezítette az is, hogy Jonah-ék anyukája jó ember, egykor jó anya is volt, csak épp teljesen összetört a férje halála miatt. Így a gyerekek hiányolják őt, és aggódnak érte. És hát, szörnyen hiányzik nekik az apjuk is.

Egyébként ebben a történetben is van egy cuki legkisebb tesó, Leah, aki igazán ennivaló. A beszólásain nagyon jókat vigyorogtam, igazi kis tünemény.

A hullámvasút betegség

Vivi elsőre igazi életvidám, bolondos lánynak látszik, aki még a legmélyebb mocsárban is megtalálja a szépséget. És ez igaz, legalább is, amikor épp felhangolt epizódjában van. Vivi ugyanis bipoláris zavarral küzd, ami nagyon leegyszerűsítve azt jelenti, hogy hol az egekben repked, hol a legszörnyűbb poklot járja meg. Bár az ember azt gondolná, hogy csak a lehangolt, pokoli epizódok a nehezek, ez nem igaz. Amikor egy ilyen beteg felhangolt, mániássá válik. Túlságosan felpörög, és olyan dolgokba is simán belevág, amik veszélyesek, vagy amiket normál állapotában erkölcstelennek, rossznak gondolna. Ez az epizód, amíg tart, főképp a beteg környezete számára nehéz, ám miután véget ért, a beteg is megbánhatja a mániás viselkedése alatti cselekedeteit.

Vivi is így van ezzel. Egy megbánt cselekedet miatt tölti a nyarat Verona Cove-ban, amely miatt lehetséges, hogy elvesztette a legjobb barátnőit. Eleinte úgy gondolja, hogy neki kell fényt lopnia Jonah és a testvérei életébe, és ez ideig-óráig sikerül is neki, ám a betegségét gyógyszeres kezelés és orvosi segítség nélkül nem képes kordában tartani.

Én azt tanácsolom mindenkinek, hogy mielőtt belekezdene a könyvbe, mindenképpen olvasson utána részletesen a bipoláris zavarnak, mert Vivi viselkedése csak így érthető meg igazán. Ha valaki nem ismeri ennek a betegségnek a működését, akkor lehetséges, hogy haragudni fog Vivire amiatt, amiket mond vagy tesz, pedig valóban nem tehet semmiről, csak a betegsége irányítja.

Két nagyon különböző apa

Jonah édesapja jó apa és jó férj volt. Egy kis étterem résztulajdonosaként és séfként dolgozott, imádott főzni, az étel szeretetét pedig átadta Jonah-nak is. Én is imádok sütni-főzni, és mindig is nagyon szerettem a főzős műsorokat, ezért nagyon tetszett a történetnek ez a szála. Az, hogy Jonah étellel próbálja mindig kimutatni a törődését és szeretetét, iszonyatosan cuki. Imádtam, hogy mennyire lelkesen főz és süt, és az, hogy ezt az apjától örökölte, egyszerre szomorítja el és teszi boldoggá.

Vivi ezzel szemben sosem ismerte az apját, és egészen addig, nem is hiányzott neki, míg nem látta, Jonah és a testvérei mennyire kötődnek az elvesztett apjukhoz. Van a fejében róla egy kép, de hogy az vajon hasonlít-e a valósághoz, csak azután derül ki, miután nekiáll kinyomozni a férfi nevét, és elindul, hogy megkeresse.

A történetben lévő teljesen ellentétes apakép, a gondoskodó és az elhagyó apa, lehetőséget ad arra is, hogy a szereplők és az olvasók elgondolkozzanak azon, vajon mennyire fontosak a gének. Azoktól leszünk olyanok, mint a szüleink? Vagy inkább a példától, amit mutatnak nekünk, és a szeretettől, amit adnak?

Két nagyon különböző, mégis hasonlító anya

Jonah édesanyja gondoskodó anya volt mindaddig, míg a férje meg nem halt. Ekkor teljesen összeomlott, depressziós lett, bezárkózott a szobájába, és csak nagyon ritka alkalmakkor hagyja el. Szereti a gyerekit, és pontosan tudja, hogy a nagyobbak jól gondoskodnak majd a kisebbekről, csak épp arra nem gondol a gyász és depresszió közepette, hogy ez mekkora teher az idősebb gyerekeinek. Jonah-ék nem mernek szólni senkinek az anyjuk állapotáról, ha valaki rákérdez, hogy van a nő, csak annyit felelnek, hogy jól.

Vivi édesanyja szintén szerető és gondoskodó édesanya a maga módján, csak mivel szabad művészlélek, ezért Vivit is láncok nélkül neveli. Amióta felismerték Vivi betegségét, próbálja legalább azt szemmel tartani, hogy Vivi szedi-e a gyógyszerét, ám ezen kívül egyáltalán nem szab neki korlátokat. Egy átlagos fiatal esetében, ha valóban kölcsönös a bizalom, szerintem ez nem gond, de Vivi esetében, aki fölött sokszor a betegsége uralkodik, és ezért nem lehet teljesen megbízni a szavában, szerintem más nevelési módszer lenne a megfelelő.

Egyszóval mindkét anya jó anya, mindkét anya szerető anya, ám az egyik nagyon rossz időszakot él át, a másik pedig nem megfelelő nevelési módszert választ egy komoly problémával küzdő gyerekhez.

Mennyei-pokoli szerelem

Vivi és Jonah személyisége nagyon ellentétes, ez már szinte az elejétől jól látszik, erre pedig csak rátesz egy lapáttal Vivi betegsége. Jonah nagyon felelősségtudó, kell is, hogy az legyen, lévén, részben neki kell gondoskodnia a húgairól és az öcséről. Vivi ezzel szemben alapjában véve is szabad lélek, aki sokszor ha nem is veszélyesen, de bohón és felelőtlenül viselkedik a betegségétől függetlenül is. Épp ezért nagyon kíváncsi voltam, hogy Lord hogyan alakítja végül a kapcsolatukat, vajon sikerül áthidalniuk az ellentéteket, boldog, boldogtalan vagy keserédes lesz a közös sorsuk…

Úgy érzem, Lord a lehető legjobban és leghitelesebb oldotta ezt meg. Pont úgy, ahogyan a történet és a karakterek személyisége megkívánta.

Ezt a könyvet azoknak ajánlom, akik kedvelik a mélyebb mondanivalóval rendelkező ifjúsági könyveket és a keserédes romantikát.

Kedvenc karakterek: Jonah, Leah.

Kedvenc jelenetek: A világítótornyos jelenet, Leah jelenetei, amikor Vivi találkozik az apjával, és utána Jonah elmegy érte és a végén a falfestményes jelenet.

Kedvenc idézetek:
 

„- Vivi – segítem ki. – Egyik nap már találkoztunk. Meggyanúsítottam a szolgálati ebét, hogy azért ül a rendőrautóban, mert le van tartóztatva.
Hayashi fölnéz, és úgy méreget, mintha azt hinné, hogy ez valami trükk akar lenni.
- Emlékszem.
- Kubaba volt az egyetlen, aki saját jogán lett Sumer királynője. Ő az egyetlen nő a sumer királylistán.
Hayashi szája lassan mosolyra húzódik.
- Rákeresett, mi?
Kubabának a hím német juhászok világában kell helytállnia, akiket bűnözőtorkok átharapására képeztek ki. És lám, a gazdija olyan nevet adott az ő királynői „kislányának”, amely azt sugallja, hogy egyenrangú a fiúkkal, mivel az is.”

„Ismerem ezt az érzést: mintha kísértetként járnál-kelnél a saját életedben. Senki sem lát, senki sem érez téged, ezért mozdulatlan maradsz, mintha tényleg bármelyik pillanatban eltűnhetnél.”

„Mert én legbelülről fakadóan, egész lényemmel, minden porcikámmal, minden sejtemmel haragszom azokra, akik szerint a depresszió azonos a gyengeséggel, és a „szomorú” embereket pátyolgatni kell, mint a magatehetetlen, totyogó csöppségeket.”

„Ismerem az érzést. Valamint azt is tudom, hogy az érzelmek az agyból jönnek. De akkor miért mellkasi fájdalmat éreznek az emberek? Miért érezzük úgy, hogy az érzelmeinket a bensőnkben, a szívünk táján hordozzuk?”

„Tudom, hogy szörnyű vagyok: tüskés, kényeskedő és makacs. Néha előfordul velem, hogy az agyam regisztrál ugyan bizonyos tényeket, de nem érzem őket. Olyasmikre gondolok, hogy nem vagyok alultáplált, nem szenvedek agresszív rákban, éjszakánként biztonságban, jó meleg ágyban alhatok, és akkor fagyizok, amikor kedvem tartja. Meg aztán most, ebben a percben is érzem az óceán sós illatát, meg a nedves homok szagát, mert elhozza a hajamat borzoló szél. Mindezt tudom, azaz kognitív szinten tisztában vagyok vele, hogy jól megy a sorom, és mégsem érzem magam szerencsésnek.”

„Alapvetően úgy gondolom, hogy nem hiszek Istenben, mert nem járok templomba, és nem érdekel, ki mit csinál, amíg nem okoz fájdalmat senkinek. De ha ez igaz, és tényleg nem hiszek, akkor miért szólok néha motyogva egy magasabb rendű lényhez? Kérlek, segíts!”

„- Jonah – suttogom, hogy lássam, alszik-e.
- Semmi baj – mondja, pedig csukva a szeme, és abszolút nincs ébren. – Semmi baj.
Ezt sűrűn mondogatja álmában, mintha már annyiszor jött volna ki a száján, hogy ez az alapértelmezett reakciója mindenre. A fájdalom szavai ezek, amelyből úgy kijutott neki az életben, meg a többieknek kiporciózott tömérdek szeretet és törődés szavai. És ő mindezek után még jobban kitárja a sebzett, már-már szétrepedő szívét, hogy be tudjon szuszakolni engem is. Az jár a fejemben, hogy biztos fáj neki, biztos nagy árat fizet azért, hogy még nekem is juttat valamit magából, pedig már alig maradt valamije, amit szétoszthatna.”

„Ez a lány olyan kedves, hogy valószínűleg a tenyeréből tudna etetni egy őzikét, mint az a kis hercegnő Leah egyik kedvenc filmjében. Ugyanakkor nyolcadikos korában – ezt a saját szememmel láttam! – egyszer bevitt egy gyomrost Patrick Lowensteinnek, amiért puncinak nevezte a bátyját. És még csak nem is azért tette, hogy megvédje Diegót! Ezt is tudom, mert a Patrickot kétrét görnyesztő csapás előtt Ellie így kiáltott: „A LÁNYOK NEMI SZERVE NEM JELENTI AZT, HOGY NYÁPIC!” Szerintem ez állati vagány duma volt.” 

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT

Holly Seddon: Lélegzet-visszafojtva - avagy egy logikus, izgalmas krimi

Gyerekkoromban sok Agatha Christie könyvet olvastam, és jó pár krimisorozatot néztem a tévében is a Columbótól kezdve a Monk – A flúgos nyomozón át a Gyilkos elmékig. Szóval ez a műfaj közel áll hozzám. Nagyon szeretem az agyamat megmozgató, logikus, de nem túl könnyen kitalálható, krimi sztorikat, és nagyon felnézek azokra, akik képesek ilyen történeteket írni, mert tapasztalatból tudom, mennyire nehéz.

Holly Seddon Lélegzet-visszafojtva című regényét azért választottam ki, mert a Könyvmolyképző Kiadónál lévő új, Kristály pöttyös könyvek kategóriában egyelőre csak másodmagával szerepel, érdekelt, hogy milyen könyveket is képvisel ez a kategória, és a fülszövege alapján a két könyv közül ez tűnt számomra az érdekesebbnek. Így olvasás után elmondhatom, hogy bejönnek a Kristály pöttyös könyvek, úgyhogy biztosan olvasok még közülük (úgy láttam, nemsokára megjelenik a kategória harmadik könyve is). Valamint az is biztos, hogy édesanyámmal is elolvastatom majd ezt a regényt, mert biztos vagyok benne, hogy ő is élvezné.

A történet szerint a 15 éves Amy Stevensont elrabolják hazafelé menet az iskolából, és pár nappal később egyfajta éberkómás állapotban, félholtan találnak rá. Tizenöt évig fekszik egy kórházban ilyen élőhalott állapotban, amikor is Alex Dale, szabadúszó újságíró ott jár egy másik sztori miatt, és meglátva Amyt, úgy dönt, megpróbálja kideríteni, ki lehetett a bántalmazója. És kezdetét veszi az izgalmas nyomozás…

A történet felépítése

A sztori több idősíkban játszódik. Egyfelől bemutatja Amy elrablását, ami 1995-ben történt, másfelől végignézhetjük Alex nyomozását tizenöt évvel később, 2010-ben, ezen kívül Amy kórházban töltött tizenöt évébe is kapunk némi bepillantást, ami az 1995-2010-ig tartó időszakot öleli fel.

Seddon több karakter szemszögéből is meséli el a történetet. A három fő karakter: Alex, az újságíró, Amy, az áldozat és Jacob, Amy gyerekkori barátja, aki mostanra felnőtt férfi. Ezen kívül Jacob édesanyjának, Sue-nak is van néhány fejezete. A fejezetek többsége E/3-ban van, kivéve Amy azon fejezeteit, amikor már éberkómában fekszik, és a fejében zajló gondolatokat hallhatjuk, mert ezek E/1-ben olvashatók.

Annak ellenére, hogy ilyen sokféle szemszög, idősík, szám és személy váltogatja egymást, egyáltalán nem tűnt zavarosnak a történet. Sőt, olvasás közben annyira magukkal sodortak az események, hogy igazából el sem gondolkoztam azon, hogy most E/1 vagy E/3 van-e, csak utólag jöttem rá, hogy hopp, itt volt egy váltás.

A karakterek

Alex Dale alkoholproblémákkal küzd, ami miatt elvesztette a férjét, a kisbabáját és kirúgták a Timestól, ahol saját rovatot vezetett. Az élete egy nagy csőd, talán ezért is kap rá Amy történetére. Érzi, hogy ez az utolsó lehetőség rá, hogy valami fontosat tegyen, és esetleg helyrehozza az életét. Ahhoz képest, hogy alkoholista, nagyon precíz, megfontolt nő, megvan az ideje annak, hogy dolgozzon, és megvan az ideje és menetrendje annak is, hogy igyon. Persze, ha túlzásba viszi, akkor vannak kisiklásai, de nagyon igyekszik, hogy kordában tartsa a függőségét.

Onnan kedve, hogy elkezd nyomozni Amy bántalmazója után, nem lehet eltántorítani a tervétől. Hiába próbálja a volt férje, aki rendőr, lebeszélni az egészről, hiába csábítja az alkohol, hiába ütközik falakba, megy előre, újabb és újabb elméletet állít fel, és megpróbálja igazolni őket. Tetszett, hogy ennyire eltántoríthatatlan, ahogyan az is, hogy Seddon jól kidolgozta a személyiségét, hátterét. Így könnyebb volt megszeretni, mert nemcsak egy „nyomozó” karakter volt a sok közül, hanem egy külön történettel, személyiséggel bíró, egyedi személy.

Amyt szörnyen sajnáltam, mert ha nem is halt meg, lényegében mégis elvesztette az életét. Egy kórházi ágyban töltött tizenöt évet úgy, hogy mások etették, itatták, pelenkázták, fésülték és mosdatták. Jó pár évig látogatni sem látogatta senki, mivel az anyja az elrablása után egy évvel nem bírta tovább, és öngyilkos lett. Nem is tudom, élet-e ez így… Mégis jó, hogy nem halt meg, mert ha meghal, sosem kapják el a tettest.

Jacob szemszöge szintén azért tetszett, mert Seddon adott neki háttértörténetet, személyiséget. Nemcsak a nyomozás szempontjából fontos szemszögből mutatta be őt, hanem azon kívül is volt élete, és teljes képet kaphattunk róla. Tizenöt évesen Amyvel járt, aztán a tragédia után sokáig nem volt komoly kapcsolata, most pedig van egy fiatal felesége, Fiona, akivel épp az első gyermeküket várják. Ám a múlt miatt nem tud nyugodni, ez pedig megkeseríti a házaséletét is.

Bevallom őszintén, Fiona, eléggé idegesítő nőszemély volt számomra. Bizonyos szempontból igaza volt, mert rossz érzés lehet, ha a férjed titkolózik előtted, de én úgy gondolom, egy házasság csak akkor működhet, ha megbízunk a másikban. Ha nem bízunk, az már rég rossz. És ha valami gond van, akkor nem hisztizni kezdünk, hanem leülünk, és rendesen megtárgyaljuk. Valószínűleg azért is volt ennyire bosszantó az a nőszemély, mert olvasóként pontosan tudtam, hogy Jacob miken megy át, hogy nem megcsalás miatt hazudozik, és így duplán igazságtalannak éreztem Fiona hozzáállását. Talán, ha kicsit megértőbb, kevésbé hisztis, akkor Jacob már rég elmondta volna neki az igazat.

A gyanúsítottak

Két kiemelkedően komoly, három közepesen komoly és két kevésbé komoly gyanúsítottam is volt a történet során, sőt, az is eszembe jutott, hogy talán két vagy több ember bántalmazta Amyt. Seddon bár teljesen logikusan építette fel a nyomokat, vigyázott, hogy azok ne mutassanak egyértelmű képet, és ne lehessen túl könnyen kitalálni a tettes (vagy tettesek?) kilétét. Én is, egészen a történet végéig nem tudtam száz százalékra, ki bántotta Amyt, de a tettes végül ott volt a legfőbb tippjeim között.

A nyomozás nagyon szórakoztatott, igyekeztem minden megjegyzésre odafigyelni, kielemezni a karakterek viselkedését, és összevetni őket Amy emlékeivel. Igazán izgalmas volt, nagyon lekötötte az agyam, olyannyira, hogy két éjszaka is a történettel álmodtam.

Olvasás közben egyébként végig azon izgultam, hogy a megoldás logikus legyen. Annyira jól felépített volt az egész könyv, hogy elszomorított volna, ha végül valami teljes kuszaság jön ki belőle, de hála az égnek, nem kellett elkeserednem. A megoldás logikus volt, úgyhogy a történet végével is pont olyan elégedett voltam, mint a nyomozás folyamatával.

Azoknak ajánlom ezt a történetet, akik szeretik az izgalmas, logikus krimiket, és élvezik, ha egy könyv rendesen megmozgatja az agyukat.

Kedvenc karakterek: Alex, Jacob.

Kedvenc jelenet: a beszélgetés, amelyet Alex Amy nevelőapjával és igazi apjával folytatott, mert annyira ellentétes volt a két férfi vallomása, hogy az nagyon elgondolkoztatott arról, vajon melyikük hazudik.

Kedvenc idézetek:

„Olyan volt, mintha nézném, ahogy valaki mással történik az egész. Mint egy horrorfilm. Hiába kiabáltam, hogy „fuss!” meg „nem!”, mintha elválasztott volna egy üvegfal, ami elnyelte a hangomat. Az a sok kiabálás nem változtatott semmin.”

„- Ön szerint Amy hall engem? Mármint feltételezhető, hogy bármi is eljut hozzá ebből?
- Biztos vagyok benne.
- Komolyan? Úgy gondolja, hogy mindent ért?
- Te jó ég, hát nem csinálnám annyi éve ezt az eszement munkát, ha nem úgy gondolnám.”

„- Bárcsak nekem is lenne ambícióm, egy álmom vagy valamim – mondta neki Jacob egy este, miközben olcsó tévéműsorokon gúnyolódtak a kanapén, és még olcsóbb bort ittak közben. – Irigyellek, amiért tudod, mit akarsz.

- Hát nem is tudom – nevetett fel szomorúan Fiona. – Szerintem rosszabb tudni, mit akarsz, ha nem tudod elérni. Én meg irigyellek a lesújtó ambícióhiányodért.”
 
Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT

Mely könyvszereplővel lennénk jó barátnők? Top 5+1

Olvasás közben néha eszembe jut egy-egy karakter kapcsán, milyen kár, hogy nem létezik, mert ha létezne, valószínűleg jó barátnők lehetnénk. Most azokat a női karaktereket válogattam össze, akikkel szerintem nagyon jól kijönnénk.

1. Hermione Granger (Harry Potter sorozat)

Szeret tanulni, és igazi könyvmoly, akárcsak én. Ezen kívül érdekli a politika, és aktívan tenni akar az elnyomottakért, legyenek azok a sárvérűek vagy a házi manók. Még az sem tántorítja el ettől, hogy a barátai hülyének nézik, és leszólják, amivel én is hasonlóan vagyok. Kiállok az elveimért mindenáron. Szerintem nagyon jókat tudnánk beszélgetni könyvekről, politikáról, társadalmi problémákról.

2. Sugar (Sugar)

Jól ismerem Sugar problémáit, mind a túlsúlyt, mind az iskolai bántalmazást, mind az önbecsüléshiányt. Tinédzserkorom óta hormonbetegségem van, ami miatt elhíztam, a gimnázium négy éven át maga volt a pokol, és emiatt sokáig értéktelen semminek tartottam magam, és konkrétan emberfóbiával küzdöttem. Szerencsére a gimit túléltem, az önbecsülésemet kiépítettem, az emberfóbiám elmúlt, és a túlsúlyomat is igyekszem karbantartani, amennyire tőlem telik. Úgy gondolom, hogy Sugarral kölcsönösen támogathatnánk egymást lelkileg, hogy ne hagyjuk újra elhatalmasodni magunkon az egészségtelen életmódot, és tovább erősíthetnénk egymás önbizalmát.

3. Lily (Egy ágyban a szörnyeteggel):

Lily igazi kemény nő egy olyan korszakban, amikor a nők még nem voltak szabadok. Egyedül neveli a gyerekét, színésznőként dolgozik, és sokszor nadrágszerepeket is vállal. És persze tehetséges színdarabíró. Szerintem jól eltársalognánk az írásról, a színházról, közösen ötletelhetnénk, elmondanám a véleményem a legújabb előadásáról. Közben meg jókat játszanánk Indióval és Nárcisz kutyussal.

4. Sansa (Trónok harca):

Természetesen nem a gyerek Sansára gondolok, mert ő iszonyatosan idegesítő, buta liba volt. Az érett, okos, felnőtt Sansával lehetnénk jóban. Rám bízhatná a titkait, mert jól őrzöm őket, és mivel elég logikusan gondolkozom, jó emberismerő vagyok, és azt hiszem, jó taktikus is, ezért átbeszélhetnénk, hogyan óvjuk meg Északot.

5. Robin (Cormoran sorozat):

Imádom a krimiket, szeretek krimiket írni is, ezért biztosan élvezettel hallgatnám, ahogyan a Cormorannal közös nyomozásaikról beszél. Talán megkérném arra is, hadd írjam meg a történeteiket. Jah, és mindenképpen megpróbálnám finoman ráébreszteni arra, hogy a pasija nagyon nem hozzá való, és Cormoran az, aki tökéletesen kiegészíti őt.

+1 Jova (Rabszolgák kora):

A Rabszolgák kora című regényemből ő az, akivel szerintem a legjobban kijönnék. Kedves, higgadt, értelmes és gondoskodó nő, akivel bármilyen problémát meg lehet beszélni. Megtartaná a titkaimat, és nem ítélkezne felettem. Ezen kívül remekül süt-főz, szóval ezen a téren is szívesen tanulnék tőle. Klasszul elfőzőcskéznénk a konyhában, jó szórakozás lenne.