~ Sárga könyves út ~

2021. július 31., szombat

Jessica Townsend: Kámforkór – Morrigan Crow nagy dobása – Blogturné



A Kolibri Kiadó jóvoltából nemrég megjelent a bloggereink által imádott Nevermoor harmadik része! Ha szeretnétek megtudni, hogy mit gondolnak bloggereink Morrigan Crow kalandjainak folytatásáról, tartsatok velük! Ráadásul, ha ügyesek vagytok, a blogturné végén lehetőségetek lesz megnyerni a Kolibri Kiadó által felajánlott nyereménykönyvet!


Miért választottam ezt a könyvet?

Nos, odavoltam a Morrigan Crow-sorozat előző részeiért is, ezért kérdés sem volt, hogy mindenképpen elolvasom a folytatást is. Nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy megjelenik, és azonnal bele is kezdtem, amint kézhez kaptam.


Véleményem a könyvről

A történet ott folytatódik, ahol az előző félbemaradt. Morrigan titka kiderült a Csudálatos Társaságban, ám a barátaira és a 919. egységbeli társaira továbbra is számíthat. Azonban az élete továbbra sem nyugodt és unalmas, ugyanis a csudállatok elkezdenek furcsán viselkedni. Az eddig emberi értelemmel bíró lényeken eluralkodik az állati ösztön, elvesztik az öntudatukat, és emberekre támadnak. Morrigan valahogy ismét a dolgok sűrűjébe keveredik, ő lesz az egyetlen, aki megmentheti a csudállatokat és az egész Szabadállamot. De vajon ezúttal is Squall, a gonosz Csudamíves áll a borzalmak hátterében? Vagy most más az ellenség?

A történet még mindig varázslatos és kalandos. Townsend annyira klassz kis világot épített fel, hogy a gyermeki énem ujjongott olvasás közben, főképp, amikor Morriganékkel tarthattam a Gobleian könyvtárba (ami természetesen nem egy egyszerű könyvtár). Az író fantáziája vetekszik Rowlingéval, a története pedig a Harry Potter-sorozattal, úgyhogy számomra mindig nosztalgikus érzés kézbe venni ezt a könyvsorozatot, mert ugyanazt adja számomra lelkileg, mint tinédzserkoromban Rowling regénye.

Nagyon kíváncsi voltam, ki áll a csudállatok betegsége mögött, mi a célja, és Morrigan hogyan tudja visszafordítani majd a folyamatot. Vele együtt gondolkoztam a rejtélyeken, nyomokon, azon, mit lehetne tenni. Vagyis a cselekmény megmozgatta az agyamat és beindította a fantáziámat.

Morrigan nagyon izgalmas és egyedi főszereplő karakter. Ebben Townsend jócskán üti Rowlingot, mert Harry a világ legunalmasabb sráca, Morrigan azonban igazi egyéniség. Nagyon érdekes, hogy jó embernek tartom Morrigant, mégis olvasóként simán el tudnám képzelni róla, hogy beszippantja a sötét oldal Squallnak köszönhetően. Már csak azért is, mert Squall főgonosznak ugyancsak zseniálisan megalkotott szereplő. Csak halkan merem mondani, de Voldemortot simán lepipálja.

Gonosz, manipulatív, nem igazán számít neki, hogy árt-e másoknak. Ám van egy olyan oldala is, amit egyelőre csak fel-felvillanni láttunk. Morrigan a Csudálatos Társaságnak köszönhetően "megismerkedhet" a fiatal Squallal, a fiúval, aki szintén a Csudálatos Társaság tagja volt, ugyanolyan diák, mint Morrigan. Voltak barátai, akikkel együtt nevetett, tanult, szórakozott. Vagyis nem velejéig gonosznak született, csak történt vele valami, ami a sötét útra térítette. Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mi ez a valami. Squall szerintem még rengeteg titkot és meglepetést tartogat számunkra, úgyhogy bármilyen furán is hangzik, Morrigan mellett ő a kedvenc karakterem a könyvből.

Nagyon tetszettek egyébként a múltba pillantós részek. Őszintén szólva még mindig elég sok párhuzamot lehet vonni a Morrigan- és a Harry Potter-sorozat között, lásd ez esetben is azonnal feldereng az emberben egy merengő képe, valahogy mégsem zavarnak ezek a dolgok. Townsend olyan szinten átformálja a saját szájíze és stílusa szerint ezeket az átvett ihleteket, hogy azok egyedinek és érdekesnek tűnnek. Az ihlet forrása színtisztán látható, ám a kivitelezés teljesen újszerű.

Ebben a részben is találhatunk olyan társadalmi problémákat, amelyek tanulságosak lehetnek számunkra. Például Townsend tökéletesen bemutatja, hogyan jönnek létre a szélsőséges, gyűlölködő, rasszista csoportosulások, és hogyan válik egy először futóbolondnak tartott valakiből, nagyon-nagyon veszélyes ember. A megbetegedett csudállatok ugyanis félelmet keltenek az emberekben, ami teljesen jogos, ám mivel nem tehetnek az állapotukról, tetteikről, ők is csak áldozatok. Az emberek félelmükben mégis ellenségként kezdenek viselkedni velük, és már nemcsak önmagukat akarják megvédeni, hanem a csudállatokat is eltüntetni. Ahelyett, hogy a betegség meggyógyítását preferálnák, a csudállatok jogait akarják eltiporni.

– Már ELNÉZÉST...
– Nem nézem el se magát, se a viselkedését – fojtotta bele a szót Fen unott, türelmetlen hangon. – Maguk kötekedő, bigott alakok, fogalmam sincs, hogyan kerültek fel a vendéglistára. Csak azt tudom elképzelni, hogy belógtak.
– Fen – húzta meg finoman a macskarizma bundáját Jack, mivel egyre több ember gyűlt köréjük, és azok is idegesnek tűntek. – Talán jobb lenne hagyni...
– A bigottságot nem hagyhatjuk, Jack – mondta neki Fenestra. – A gyáva bigottból ezért lesz bátor bigott.

Végig féltem attól, hogy Morriganen a gyűlölködők miatt szintén eluralkodik majd a gyűlölet (persze nem a csudállatokkal szemben, hanem a gyűlölködőkkel szemben), és csak ront majd a helyzeten. Őszintén szólva, nekem is nehezemre esett volna türelmesen állni hozzájuk egy-két jelenetben. De a Csudálatos Társaság vezetői ugyanennyire feldühítettek amiatt, ahogyan Morrigannel bántak.

A történet vége nagyon izgalmasra sikeredett. Olyan helyzet állt elő, amire már az első könyv vége óta várok, és iszonyatosan kíváncsi vagyok, mi is történik majd a következő részben. Alig várom, hogy megjelenjen.


Hogy tetszett a könyv?

Szerintem a sorozat részei közül eddig ez volt a legérdekesebb, főképp azért, mert Morrigan személyisége is itt bontakozott ki igazán, valamint mert megláthattam Squall egy olyan új oldalát is, amitől a szememben az egyik legizgalmasabb főgonosszá vált, akiről valaha olvastam.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Harry Potter-rajongóknak mindenképpen, valamint mindenkinek, aki szereti a kalandos, izgalmas, összetett, titkokkal teli és kiemelkedően jó főszereplővel, valamint főgonosszal bíró ifjúsági fantasyket.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

A Nevermoor sorozatban sok szerethető és kevésbé szerethető, ám mindenképpen érdekes karakter található, akik bizony néha nagyon jókat mondanak! Mostani feladatunkban ki kell találnotok, hogy kinek a szövegét idéztük az egyes állomásokon!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Idézet a játékhoz:

– A tökfejekkel az a helyzet, Mog, hogy mindig találnak sok másik tökfejet, akik elhiszik a tökfejes ostobaságukat. Ismered a mondást: hat lépésen belül mindig van egy tökfej.


Állomáslista:

07. 23. Csak olvass!
07. 31. Spirit Bliss Sárga könyves út
08. 02. Booktastic Boglinc

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2021. július 27., kedd

Dominique Valente: Csillagpaff – Blogturné



Nemrég jelent meg a Maxim kiadónál a Csillagpaff-sorozat első része, aminek a főszereplője, a csekély varázserejű Mocsári ​Füzi főleg a dolgok megtalálásában jeleskedik! Ez éppen kapóra jön Csillagpaff leghatalmasabb boszorkányának, Moreg Vaine-nek, aki arra kéri a lányt, hogy keresse meg az elveszett múlt keddet. Tartsatok velünk a regény blogturnéján, és ne feledjétek, hogy a turné végén három szerencsés olvasónk meg is nyerheti a mesekönyvet!


Miért választottam ezt a könyvet?

Szeretem a fiataloknak szóló fantasymeséket, mert kicsit emlékeztetnek a saját gyerekkoromra, amikor Harry Potter-könyveket faltam és állandóan valamilyen varázslatos világban jártam gondolatban. A Csillagpaffnak nagyon tetszett a borítója, valamint a fülszövege is érdekesnek, egyedinek tűnt, úgyhogy reméltem, ismét egy klassz, nosztalgikus élményben lesz részem általa.


Véleményem a könyvről

A történet Mocsári Füziről szól, akinek bár van mágikus képessége (képes megtalálni az elveszett dolgokat), nem tartja azt túl sokra. Egészen addig nem értékeli önmagát, amíg meg nem jelenik az otthonukban a leghatalmasabb boszorkány azzal, hogy elveszett a múlt kedd, és Füzi az egyetlen, aki megtalálhatja.

A szöveg gördülékeny, könnyed, a nyelvezet tökéletes passzol mind a fiatalokhoz, mind a történet fantasyjellegéhez. A belső illusztrációk is nagyon tetszenek. A mese világa pont olyan részletesen kidolgozott, ahogyan az egy 10–12 éves korosztálynak szánt regénytől elvárható.

A történet fontos üzenetet is tartalmaz a rasszizmus, üldöztetés, elfogadás, önelfogadás témájával kapcsolatban. Az adott világban ugyanis az emberek egyszer már száműzték a mágiát és a mágiabírókat a világukból, mivel a tudatlanságuknak és kisebbségi komplexusuknak köszönhetően féltek tőlük. Füzi korában is folytatódik ez a kitaszítás, üldöztetés, a varázstudókat külön területekre űzik, kizárják az emberi városokból.

A mese elejétől érezni, hogy valami történt azon a keddi napon, ami kapcsolódik Füzihez is. Elég hamar ráéreztem, hogy mi is az a valami, viszont a kedd eltűnésének módjára, okára és az eltüntető személyére nem jöttem rá. Én másra tippeltem volna, szóval sikerült az írónak meglepni.

A kedd megtalálásáig Füzi rengeteg mágikus kalandon megy át, amit a fiatalok és a felnőtt olvasók is egyaránt nagyon élvezhetnek. Különféle mágikus lényekkel (sárkány, gonosz boszorkány, az ágy alatt lakó szörny, óriások), megoldandó problémákkal és persze a kedd eltüntetőjével is szembe kell néznie Füzinek, hogy visszaszerezze az ellopott napot.

– TE MAJDNEM ELHOZTAD A VILÁGVÉGÉT?
A jelek szerint épp azt a pillanatot idézte fel, amikor Füzi megpróbálta magához hívni a napot, Moreg Vaine pedig pánikba esett.
– HOGY MICSODA? –  bömbölt odakint Tollas döbbenten. – Te majdnem elhoztad a világvégét?
Füzi vállat vont:
– De csak majdnem.

Füzi karaktere nagyon szerethető, nem mellesleg a fiatalok jó része könnyen tud azonosulni vele az önbizalomhiánya miatt. Füzi nem tartja túl sokra a képességeit, lekicsinyli önmagát a többiekhez (főképp a testvéreihez) képest. A kalandjai során viszont rájön, hogy ő is értékes, és megtanulja szeretni önmagát olyannak, amilyen.

Humorban sincs hiány, a poénokat, vicces helyzeteket főként Füzi ágy alatt lakó szörnye, Oswin, valamint a múltlátó Valahavolt Nolin adja. Oswin beszólásain nagyon jókat vigyorogtam.


Hogy tetszett a könyv?

Aranyos, kalandokkal teli, mágikus történet, amelynek komoly mondanivalói vannak. Humoros és nagyon szórakoztató, Füzi pedig igazán szerethető. Kíváncsian várom a sorozat folytatását.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik szeretik a könnyed, mégis tanulságos, varázslattal teli ifjúsági regényeket.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

Mostani történetünk címe Mocsári ​Füzi és az elveszett kedd, de akadnak más regények is, amelyeknek már a címéből sejthető, hogy valami elveszett bennük! A mostani játékban épp ilyen címeket vadászunk: a megadott kulcsszavak segítségével találjátok ki, hogy mely regényekre gondoltunk, és a könyvek címét írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő rubrikájába!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Kulcsszavak a játékhoz:

Gustavo Omerigo + Abe Kaledon + Sadness Springs


Állomáslista:

07. 11. Dreamworld
07. 18. Spirit Bliss Sárga könyves út
07. 19. Csak olvass!

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2021. július 25., vasárnap

José Saramago: Vakság – Blogturné



José Saramago irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott disztópiája olyan világot tár elénk, melyben egy járvány az emberek látását veszi el. A regény lapjain megtudhatjuk, miképpen tud szerveződni az emberiség olyan állapotban, amikor az egyik legfontosabb érzékszervét kénytelen nélkülözni, s azt is, képes-e embernek megmaradni egy embertelen helyzetben.


Miért választottam ezt a könyvet?

Körülbelül tíz évvel ezelőtt kapcsolgattam a tévét, és véletlenül odatévedtem a Vakság című filmnek a végére. Az alapsztori érdekesnek tűnt, ezért mikor megtudtam, hogy a történet egy regény alapján készült, rögtön elhatároztam, hogy egyszer majd elolvasom. Eddig sehol nem futottam bele a könyvbe, most viszont szembejött az új kiadás, és azt éreztem, eljött az idő, hogy sok év után pótoljam ezt az elmaradásomat is.


Véleményem a könyvről

A regény arról szól, hogy egy ember vezetés közben hirtelen megvakul, de sötétség helyett éles fényt észlel csak. Szörnyű eset, de akkor lesz csak igazán borzalmas, amikor újabb és újabb emberek vesztik el a látásukat. A vakokat egy régi börtönben helyezik karanténba, ahol szinte teljesen magukra lesznek utalva.

Mivel korábban már olvastam Saramagótól, sejtettem, hogy nem egy könnyű olvasmányt tartok a kezemben. Többféle szempontból sem. Egyfelől az író stílusa nem megszokott. Hosszú mondatokat alkot, egy bekezdés akár több oldal is lehet nála, valamint a párbeszédeket sem gondolatjelekkel választja el a narrátori szövegtől, hanem annak részévé teszi azokat. Aki sosem olvasott még hasonlót, annak elsőre nehezen emészthető lehet. Én már többször is találkoztam ilyen stílusú regényekkel, úgyhogy hamar sikerült belezökkennem a történetbe, és onnantól kezdve már csak sodort magával a cselekmény.

A másik oka annak, hogy ez egy nehéz olvasmány az, hogy nagyon megviseli az ember lelkét. Néha szó szerint szorongtam olvasás közben, mert teljesen átéltem, átéreztem azt, milyen lehet vakon élni a karanténbörtönben. De a legnagyobb szorongást az okozta, hogy ismét bemutatót kaptam abból, milyen is az ember. Az egyes emberek is és úgy alapvetően az emberi faj.

Persze vannak emberek, akik segítik egymást, áldozatokat hoznak (nem is kicsiket), és megpróbálnak jó emberek maradni egy pokoli helyzetben. De többen vannak azok, akik bizonyosságot nyújtanak arra, hogy az ember valóban csak egy állat. Amint leolvad a civilizáció máza és következmények nélkül lehet erőszakoskodni, gyilkolni, kegyetlenkedni, azonnal eltűnik a lelkiismeret.

Főképp a férfikarakterek lettek visszataszítóan ábrázolva számomra. És sajnos nem csak a gonosz, kegyetlen karakterek. Azok, akik a helyzetet kihasználva bandákba tömörülve erőszakoskodtak, alapból igazi rohadékok voltak, alig vártam, hogy elnyerjék méltó büntetésüket. De azok a férfiak, akik csak gyáván nem tettek semmit, sőt, simán odalökték az asszonyaikat (még őket vonták felelősségre, amiért nem akarják feláldozni önmagukat a férfiakért), talán még gusztustalanabbaknak tűntek. A történetben végig a nőkre maradt a piszkos munka, ők voltak, akik bátrabbnak bizonyultak. Ők azok, akik megvédték önmagukat és egymást. Valamint a férfiakat. Míg a férfiak csak nyüszögtek egy sarokban és sajnáltatták magukat.

Én csak remélni tudom, hogy a valóságban azért több bátor és jó férfi létezik, mert a könyv legértékesebb férfikaraktere egy öregember volt, ami elég ciki a férfinemre nézve. Nem tudom, hogy Saramago férfiként valóban ennyit néz-e ki a férfi nemből, a saját neméből, de számomra sokkolóbb volt látni, hogy a férfiakat mennyire semmire nem jó alakoknak írta le a regényben, mint maga a gondolat, hogy milyen lehet megvakulni egy fertőző vírus következtében.

A regény főszereplőjének én a szemészorvos feleségét tartom elsősorban. Ő az egyetlen, akinek megmarad a látása, de azt hazudja, hogy megvakult, mert nem akarja, hogy a karanténnal elválasszák a férjétől. Így kerül a régi börtönbe. Ő az, aki végig segít nemcsak a férjének, hanem idegeneknek is úgy, hogy közben a férjén kívül mindenki vaknak hiszi. Gondolhatnánk, hogy ő járt a legjobban, de valójában nem. Ő premier plánban nézheti végig, hogyan aljasulnak le az emberek és mennek még az állati szint alá is.

A sötét szemüveges lány is gondoskodó fajta, az orvos felesége mellett még őt találtam szimpatikusnak annak ellenére, hogy a szabados életmódjával nem tudok azonosulni. Azonnal a szárnyai alá vette az kisfiút, akinek isten tudja csak, hová tűnt az anyja. És meglátta az idős férfiban a megöregedett külső alatt a belső értékeket.

A fent említett két nő, az orvos, az öregember, a kisfiú, az első vak férfi és az ő felesége furcsa kényszerközösséget alkotnak, amely az orvos feleségének köszönhetően kitart egymás mellett a szörnyű körülmények között is. Lényegében ezek az emberek az orvos feleségének köszönhetik, hogy nem haltak meg a karantén első néhány napján.

A nemi erőszakos rész... Őszintén szólva megrázó volt, és végig azt éreztem, hogy ez az egyetlen célja. Szerintem az író úgy gondolta, hogy ezzel jól gyomron lehet még vágni az olvasókat, hogy végleg átérezzék a kiszolgáltatottságot, undort, valamint a gonoszságot, mocskot, ami a törvények nélküli embert jellemzi. Viszont számomra nem volt logikus ez a rész. Én az orvos felesége helyében már akkor megtettem volna azt, amit később megtett. Volt rá akkor is eszköze, lehetősége. Szóval itt az író az érzelmi hatás miatt feláldozta kicsit a logikát. Viszont az tény, hogy ezen részek olvasása közben mélységes düh, gyűlölet és undor ébredt bennem, szóval a célját elérte Saramago.

Az állam és katonaság hozzáállása egyébként külön elemzést érdemelne. Pontosan visszaadja azt, hogy az államnak nem igazán fontosak az emberéletek. Minél gyorsabban túl akarnak lenni a nehézségeken, és hogy ez miképpen hat a vakokra, az nem nagyon izgatja őket. A katonaság pedig... Nos, egyfelől ők is emberek, rettegnek, hogy elkapják a vakságot. Másfelől sajnos a fegyveres szervek szűrőrendszere nem tökéletes, mindig jutnak át rajta olyanok, akik egyenesen élvezik a kegyetlenséget és gyilkolást.

Nagyon kíváncsi voltam, hogyan zárul végül a történet, és őszintén szólva elgondolkoztatott az, ami történt. Elsősorban azon, hogy a vakság tényleg egy betegség volt csak... Vagy valamiféle büntetés, amivel az emberiséget sújtották a viselkedésük miatt? Esetleg valamiféle oktatómódszer, hogy a megvakult emberek megtanuljanak valamit? Miért pont az orvos feleségének maradt meg a látása? Talán, mert ő már alapból ismerte az önfeláldozást és szeretetet, és már nem volt mit tanulnia?

Azon is sokat töprengtem, hogy én vajon mit tennék hasonló helyzetben. Két dolog jutott eszembe. Egyfelől, megpróbálnék minél előbb kijutni a városból, el az emberektől minél messzebb, mert ebben a helyzetben az emberek számítanak a legnagyobb veszélyforrásnak. Egyetlen kerülőt tennék, méghozzá egy állatmenhely felé, és magam köré gyűjtenék egy csomó kutyát, amik megvédhetnek másoktól. Nem kellenek vad kutyák, elég, ha ugatnak az idegenek közeledtére, mert egy vak nem láthatja, hogy valóban tartania kell-e az adott kutyától, vagy sem. Szóval igen, ilyen helyzetben is inkább bíznék az állatokban, mint az emberekben, és azt hiszem, aki elolvassa ezt a könyvet, az megérti, hogy miért.


Hogy tetszett a történet?

Rengeteg könyvet olvastam már életem során, de ezt a lelkileg legmegrázóbbak közé sorolom. Benne van a top 5-ben. Nem is maga a vakság az, ami megviselt olvasóként, hanem az, ahogyan az író az embereket, főképp a férfiakat láttatta. Olvasás közben, látván az emberi szennyet, ismét vesztettem egy kicsit az emberiség iránti hitemből. Szeretném azt hinni, hogy az író túl negatívan festett le egy ilyen helyzetet, és a valóságban az emberek másképp viselkednének, de tartok tőle, hogy a látásmódja inkább realista volt, nem pesszimista.

Annak ellenére, hogy a történet lelkileg megviselt, nagyon izgalmas volt, elgondolkoztatott, hatott rám érzelmileg és szellemileg is.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Akik nem félnek meglátni az állatot az emberekben...

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

Játékunkban ezúttal látáshoz (és nem látáshoz) kapcsolódó idézeteket találhattok minden állomáson. A feladatotok annyi, hogy megírjátok nekünk a Rafflecopter megfelelő sorába, hogy az idézet melyik író melyik művében található (író+cím).

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Idézet a játékhoz:

Szerelmes fiam: a süketnek éles szemeket adott az ég, hogy lássa, amit meghallani nem bír; a vaknak finom hallást, hogy pótolja szemeinek látását; de te vak is vagy, süket is vagy; neked érezned kell; ütést kell érezned, kemény ütést, hogy magadhoz térj.


Állomáslista:

07. 21. Spirit Bliss Sárga könyves út

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2021. július 20., kedd

Stefanie Stahl: Mindenki képes kapcsolatra – Blogturné



A Park Kiadó nemrég egy újabb pszichológiai kötettel lepett meg bennünket, melynek középpontjában a kapcsolatok (vagy az arra való képtelenség) állnak. A téma útvesztőjében az önbecsüléssel, kötődési problémákkal foglalkozó német pszicholterapeuta, Stefanie Stahl kalauzol bennünket. Tarts velünk, ha kíváncsi vagy, mit gondolunk a könyvről!


Miért választottam ezt a könyvet?

Nos, mindig is kételkedtem abban, vajon nekem való-e egy kapcsolat. Képes vagyok-e együtt élni valakivel úgy, hogy azt nem nyűgnek érzem és nem tesz boldogtalanná. Sőt, boldog leszek tőle. Elég magamnak való ember vagyok, nehezen kötök kompromisszumokat, és igen, időnként tudok önző is lenni. Szóval kíváncsi voltam, a könyv vajon meg tud-e győzni arról, hogy valóban mindenki képes kapcsolatra, és ha igen, milyen segítséget nyújt ahhoz, hogy ezt elérjük.


Véleményem a könyvről

A könyv lényegében egyetlen alapgondolatot mutat be mélyebben, hogy az alkalmazkodás és önérvényesítés esetében is meg kell találni az arany középutat, hogy a kapcsolatunk működőképes legyen. Az, hogy melyik téren vannak hiányosságaink, attól függ, hogy mit tapasztaltunk gyerekkorunkban a szüleink viselkedésén.

Nagyon fontos gondolatnak tartom, hogy nem azért vizsgáljuk meg a szüleink reakcióit, mert őket akarnánk vádolni azért, amilyenek lettünk, hanem pusztán azért, hogy önmagunkat megértsük. Ugyanis a bevésődések, traumák feldolgozhatóak, vagyis csak rajtunk múlik, hogy dolgozunk-e önmagunkon, avagy sem. Ezt felnőttként már nem lehet a szüleinkre kenni.

Tetszett, hogy az író Julia és Robert, két kitalált személy példája alapján mutatja be, hogy milyen alkalmazkodási és önérvényesítési gondokat okozhatnak a különböző szülői hozzáállások, miféle reakciókat váltanak ki ezek a gondok egy kapcsolat során a felekből, hogyan ismerhetjük fel a kötődési programunkat, és miképpen dolgozhatunk önmagunkon és a kapcsolatunkon. Az, hogy konkrét személyiségekkel példákat láthattunk arra, amit az író át akart adni, sokkal könnyebbé tette a megértést. Könnyebb volt belelátni, miképp is működnek az emberek, és ezáltal könnyebb volt átlátni, miképpen működöm én.

Ugyanezt a megértést, átélést támogatja a borító két belső oldalán található ábra az árnyékgyermekről és a napsugárgyermekről. Még nem rajzoltam meg a sajátjaimat, de mindenképpen megteszem majd.

A példákkal alátámasztott elmélet mellett konkrét feladatokat is találhatunk a könyv második felében. Az író azt javasolja, hogy vegyünk egy külön füzetet ahhoz, hogy megcsináljuk ezeket a gyakorlatokat.

Lehet, hogy mindez most egy kicsit félelmetesen hangzik. Ezért sietek hozzáfűzni, hogy az efféle bevésődéseket akkor is fel lehet dolgozni, ha traumatikus eredetűek.

A feladatok több mindenben is segítenek. Egyfelől általuk jobban ráláthatunk, milyen volt a szüleink viselkedése velünk, milyen hiedelmeket épített ki bennünk az autonómiával és kötődéssel kapcsolatban az, ahogyan ők reagáltak helyzetekre, egymásra és ránk. Másfelől segítenek a gyógyulásban, abban, hogy az árnyékgyermekünket megérthessük, és ennek köszönhetően felfedezhessük a napsugárgyermekünket. Vagyis hogy megerősíthessük az önbizalmunkat, önmagunkat, és a hiedelmeinket átfordíthassuk pozitív irányba.

A könyv nemcsak a szülőkkel kapcsolatban, velünk, kötődési problémás emberekkel szemben sem vádaskodik, csak segíteni próbál. Hangsúlyozza, hogy nem baj, ha megéljük és kimutatjuk a negatív érzéseinket sem, hiszen azok emberiek. Valamint hogy meg kell tanulnunk nemet és igent is mondani a megfelelő helyzetekben.


Hogy tetszett a könyv?

Nem mondom, hogy rögtön gyökeresen megváltozott tőle a személyiségem, de most már legalább látom az okokat, hogy miért érzek úgy, ahogyan, és azt is tudom, hogy ez szép lassan megváltoztatható valamelyest. Én a távolságtartó típus vagyok, aki ha szeret is valakit, egy idő után fullad a kötöttségektől és inkább ellöki magától az illetőt, ezen pedig nem árt dolgoznom, mert nekem sem jó így.

Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akiknek kötődési problémáik vannak, akár kapcsolatfüggők, akár szélsőségesen autonómiára vágyók.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

Pszichológiai könyvet olvasni mindig kifizetődő. Játékunkban minden állomáson megadunk egy-egy problémát vagy kérdéskört, amellyel kapcsolatban léteznek magyar nyelvű olvasmányok. Nektek csupán annyi a dolgotok, hogy keressetek ilyeneket, és pötyögjétek be a címet+szerzőt a Rafi megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Kérdéskör a játékhoz:
önbizalom


Állomáslista:

07. 10. Readinspo
07. 17. Spirit Bliss Sárga könyves út

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz