Spirit Bliss oldala

2022. február 16., szerda

Klassz könyvek kezdő olvasóknak – Már tudok olvasni 1. és 2. szint – Blogturné

A Móra Kiadónak köszönhetően ezúttal egy Klassz könyvek kezdő olvasóknak turnét tartunk. Ennek keretében a Már tudok olvasni, a Rém jó könyvek, valamint a Harisnyás Pippi-könyvek közül mutatunk be nektek néhányat. Ezek a kis mesék az olvasni tanuló gyerekeket segítik a betűk világának megismerésében, miközben szórakoztatják is őket. Öt bloggerünk mondja el ezúttal a véleményét ezekről a mesekönyvekről, és természetesen ti is nyerhettek a könyvek közül saját példányt.

Miért választottam ezeket a könyveket?

Nos, magyartanár végzettséggel – bár nem dolgozom a szakmámban – nagyon érdekelnek azok a mesekönyvek, amik nemcsak szórakoztatnak, hanem akár okítanak is. Ebben az esetben elsősorban az olvasásra. Kíváncsi voltam, hogy miképpen épülnek fel ezek a mesék, a történeteken kívül milyen érdekességek találhatók a könyvekben, miféle illusztrációkkal próbálják felkelteni a gyerekek érdeklődését.

Véleményem a könyvekről

Egy 1. szintű és két 2. szintű mesekönyvet olvastam el, amelyek a még csak most tanuló, valamint a rövid ideje olvasni tudó gyerekekhez szólnak. Az 1. szintű könyvek esetében 1–3 sor van egy oldalon, rövid szavakból áll a történet, amelyek ismétlődnek, nagy a betűméret, sok az illusztráció, és szótagolással segítik az olvasást. A 2. szintű könyvek esetében már 4–10 sor van oldalanként, több fejezetből áll egy mese, tartalmaz egyszerű és bővített mondatokat és hosszabb szavakat is, és körülbelül azonos arányban találkozhatunk szöveggel és rajzzal az oldalakon. Ezekben szómagyarázatot is fellelhetünk, és természetesen a bonyolultabb szavaknál előkerül a szótagolásos módszer is.

1. szintű könyvként Tamás Zsuzsától a Türkiz, a tűzoltó című mesét választottam. A mese egy kis sárkányról szól, aki nem tud úgy tüzet fújni, mint a testvérei, lángok helyett víz jön a szájából. Nagyon szomorú eleinte amiatt, hogy ő más, ezt egyfajta gyengeségnek gondolja, mígnem egy lángoló szalmabálának köszönhetően rájön, hogy a képessége áldás, amivel akár életeket is menthet.

A mese nyelvileg tényleg nagyon egyszerű, az olvasni tanuló legkisebbek gyakorolhatnak a segítségével. Segíti őket, hogy oldalra szótagolva is ki van írva néhány érdekesebb szó. A betűk mérete, az illusztrációk is pont megfelelők ennek a korosztálynak. Ami igazán tetszik, hogy bár a mese egyszerű, mégis fontos tanulságot ad át: ha más vagy, mint a többiek, az nem feltétlenül rossz. A különleges tulajdonságod lehet előny is, ha megfelelően tudod használni. Fogadd el önmagad, és gyere rá, hogy amiben más, különleges vagy, miképpen fordíthatod a javadra.

A könyv végén két feladatot találhatunk, az egyik a memóriát segíti, valamint színezésre ad lehetőséget, a másik egy egyszerű kis rejtvény, ami szintén azt vizsgálja, mennyire tud visszaemlékezni a gyerkőc az olvasottakra. Aranyos matricák és egy díszoklevél is található a könyvben jutalomként, hogy az adott gyerkőc képes volt önállóan elolvasni a könyvet.

2. szintű könyvként először is Stiglincz Milántól a Kincskeresés Nagymarosont olvastam el. A cím keltette fel az érdeklődésemet, mert kíváncsi lettem, mennyire izgalmasan lehet megírni egy kincskeresést a legkisebbek számára.

A történet Lujziról és Boriszról szól, akik unokatestvérek, és együtt töltik a nyarat Nagymaroson. Borisz apukája elejt nekik egy megjegyzést valamiféle elrejtett aranyról, amit ők is meg akartak keresni gyerekként, de végül ez elmaradt. Lujziék elhatározzák, hogy majd ők megtalálják a kincset. Végigjárják a környéket, érdekes kalandokba keverednek, közben többféle "aranyra" is rábukkannak, hogy aztán ott találják meg a legjobbat, ahol nem is gondolták volna.

A szöveg itt már valóban bonyolultabb, és a történet is összetettebb. Őszintén szólva, ezt a szintet már én is élveztem felnőttként. Aranyos volt a sztori, kíváncsian vártam, hogy legközelebb miféle "arannyal" találkoznak majd a gyerekek. Tetszett, hogy a költővel való beszélgetés során játékos pluszfeladatot kaptak mind a főszereplők, mind az olvasó gyerekek azzal, hogy ki kellett találniuk a versikék végén a rímeket.

A szótagolás továbbra is megmaradt az oldalak szélén, hogy segítsék az olvasást a gyerekeknek, valamint újdonságként bekerült az utolsó oldalak egyikére egy szómagyarázat rész, ami a furcsább, gyerekek számára esetleg nem ismert kifejezéseket megmagyarázza. Természetesen ezúttal is kerültek a könyv végébe játékok, szám szerint három. Az első kis versikés, amiben ugyanúgy egy állatot kell megfejteni, mint a mesében, ám ezúttal matrica is tartozik a megfejtéshez. A második ismét egy keresztrejtvény, ami segít visszaidézni a történetet. Végül pedig össze kell párosítani a nyomozás során felbukkanó embereket a hozzájuk tartozó tárgyakkal. A matricák és a díszoklevél ezúttal sem maradhat el jutalom gyanánt.

A második 2. szintű könyv Miklya Luzsányi Mónikától a Zűrös Zénó. Ebben az esetben megint a cím volt az, ami miatt el akartam olvasni a mesét. Kíváncsi lettem, hogy Zénó vajon mitől zűrös... A főszereplő kisfiú, Zénó, egyáltalán nem rossz gyerek, sosem akar semmi bajt okozni, mégis valahogy mindig zűrbe keveredik. Katicák, "feltuningolt" autó, bonyolult jelmezkérés... Zénó többféle kalamajkának is a részesévé válik, amik szórakoztathatják, megnevettethetik az olvasókat. A történet itt is már összetettebb, kalandosabb, a szövegből is több van, bonyolultabb szavakkal. Az olvasást természetesen segíti a szótagolási módszer, a megértést pedig a könyv végén található szómagyarázat.

A három feladat közül ezúttal az egyik számolási, a másik a színek felismerését segíti, az utolsóban pedig színezni kell, valamint visszaemlékezni a mese egy részletére. A matricák és díszoklevél ismételten a könyv végében várja a gyerekeket.

Mindhárom könyv illusztrációi aranyosak, de hozzám a Zűrös Zénó könyvben lévők álltak a legközelebb, amelyeket Bogdán Viki készített.

Hogy tetszettek a könyvek?

Őszintén szólva meglepődtem azon, hogy mennyire aranyos és élvezhető kis mesekönyvek ezek. Olvasás előtt attól féltem, hogy engem felnőttként nem kötnek majd le, de még az 1. szintűben is találtam olyat, ami tetszett, a 2. szintű könyveket pedig kifejezetten élveztem. A kedvencem a Kincskeresés Nagymaroson volt, mert azt találtam a legkalandosabbnak. Szerintem mindhárom kötet megfelel az adott korosztálynak, és annak a célnak, amit oktatás-fejlesztés terén el akartak érni velük.

Vagyis összességében NAGYON TETSZETT mindhárom könyv.

Kiknek ajánlom a könyveket?

Olyan gyerekeknek, akik most tanulnak vagy csak nemrég tanultak meg olvasni. Ezek a mesék segíthetnek nekik az olvasástanulásban, szórakoztatóak, szépek és kreatívak.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyveket:

KATT (Türkiz, a tűzoltó)

KATT (Kincskeresés Nagymaroson)

KATT (Zűrös Zénó)

Nyereményjáték:

Első olvasós élményeitekről teszünk fel ezúttal kérdéseket nektek a turné állomásain. A feladatotok az, hogy beírjátok a választ a Rafflecopter-doboz megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kérdés a játékhoz:

Mi volt az első könyv, amit az iskolában el kellett olvasnod?

Állomáslista:

Blogturné

02. 16. Spirit Bliss Sárga könyves út

02. 17. Könyv és más

02. 18. Veronika’s Reader Feeder

02. 19. Nem félünk a könyvektől

02. 20. Csak olvass!

02. 21. Spirit Bliss Sárga könyves út

02. 22. Veronika’s Reader Feeder

02. 23. Nem félünk a könyvektől

02. 24. Spirit Bliss Sárga könyves út

02. 25. Könyv és más

a Rafflecopter giveaway

2022. február 11., péntek

Douglas Stuart: Shuggie Bain

Miért választottam ezt a könyvet?

A fülszöveg fogott meg elsősorban. Egyfelől szeretem Skóciát, érdekelt, hogy vajon milyen lehetett ott élni a 80-as években. Másfelől érdekesnek hangzott, hogy ez egy önéletrajzi regény, vagyis azt reméltem, hogy hiteles képet kapok majd erről a korról, országról.

Véleményem a könyvről

A történet egy Shuggie Bain nevű kisfiúról szól, aki az anyja második házasságából született. Egy kis lakásban élnek a nagyszülők, a szülők, Shuggie és a két idősebb féltestvére, Catherine és Leek. A szülők házassága nem működik túl jól, az apa, Shug taxisként dolgozik az éjszakában, és állandóan különböző nőügyei vannak. Az anya, Agnes eleinte csak boldogtalan, depressziós, aztán amikor kiköltözik a család a világ végi, mélyszegénységbe süllyedt kis bányászfaluba és Shug elhagyja őket végleg, alkoholista lesz. A gyerekei próbálják életben tartani, megóvni őt, főképp Shuggie, akinek az anyja a mindene. Rengeteg szenvedésen megy át a kisfiú, mert amellett, hogy az anyját istápolja gyerekfejjel, a társai is bántják, kiközösítik, mert "más", mint ők. "Lányosan" viselkedik, furcsán beszél, jár, és focilabda helyett színes pónikkal játszik.

Ez a könyv nagyon bevonzott. A stílusa tökéletes számomra, a család pedig, amelybe bepillantást nyerhettem, hamar a szívem egy kis sarkába került. Haragudtam Agnesre, de közben szántam is őt. A férfiak tönkretették, az alkohol még inkább tönkretette, a gyerekei sokat szenvedtek miatta, ennek ellenére tisztán látszott, hogy szereti a gyerekeit. Csak épp gyenge volt, hagyta, hogy a férfiak lehúzzák őt a mélybe. Catherine-nek volt kiugrási lehetősége, drukkoltam neki, hogy egyfelől éljen vele, másfelől bizonyuljon jó döntésnek a dolog, és ne derüljön ki, hogy ugyanabba a cipőbe került, amiben az anyja is jár. Leeket nagyon megkedveltem, kamaszfiú létére nagyon felnőtt volt, szintén drukkoltam neki, hogy sikerüljön valahogyan kitörnie. Tetszett az a testvéri kapcsolat, ami közte és Shuggie között volt.

És végül Shuggie... Annyira láttam magam előtt a koszos, durva bányászkölykök között, ahogy kis gengszteröltönyben sétálgat, makulátlanul, és közben felnőttes stílusban mondja a magáét. Nagyon megszerettem őt, annyira hatalmas szíve volt. Az, ahogyan vigyázott az anyukájára, mert végig hitt abban, hogy megváltozhat és új emberként jobb életet kezdhetnek, egyszerre volt édesen naiv és mélységesen szomorú. Egy csomószor éreztem azt olvasás közben, hogy jaj, istenem, de megölelgetném ezt a szegény gyereket. A tudat pedig, hogy ha nem is minden úgy történt a könyvben, ahogyan a valóságban, de azért ez mégis csak egy önéletrajzi ihletésű regény, csak még jobban meggyötörte a lelkem. Egyetlen gyereknek sem lenne szabad átélnie azt, amit Shuggie-nak és a testvéreinek.

Bár imádtam Shuggie-t, imádtam olvasni ezt a könyvet, a lelkemet nagyon megviselte. Abban az egy hétben, amíg az oldalakat faltam, borzalmasan aludtam, állandóan zaklatottnak éreztem magam. Shuggie-val együtt reménykedtem, de közben végig attól rettegtem, hogy az amúgy is rossz helyzet még rosszabbá válhat, még több trauma érheti ezt a szegény kisfiút. Közben az is ott motoszkált a fejemben, hogy vajon hány kisgyerek élhet hasonló módon ebben az országban, hiszen mi vagyunk sajnos az alkoholisták országa a statisztikák alapján. Szörnyű belegondolni, hogy az alkohol és a gyenge szülők egyszerűen elrabolják sok-sok kisgyerek felhőtlen gyerekkorát. Ezeknek a gyerekeknek, ahogyan Shuggie-nak és Leeknek is, hamar fel kell nőniük. Olyasmiket kell megtenniük, amiktől mi, felnőtt emberek is hidegrázást kapunk. És mindezt egy olyan ember miatt, akinek a legjobban kéne vigyáznia rájuk.

– Azt hittem, mostanra már megjött az eszed. Sose fog leállni az ivással.
Shuggie a mocsaras lébe bámult.
– De, talán. Csak erősebben kell próbálkoznom, hogy segítsek neki. Jónak kell lennem hozzá. Rendet kell tartanom magam körül. Rendbe tudom hozni.

Megértem Agnes fájdalmát. Csalódott a férjében, csalódott a férfiakban. A szegénytelepen munkatapasztalat, szakma és pénz nélkül kellett tengődnie először három, aztán két gyerekkel segélyen. De! Nem értem meg Agnes gyengeségét. Ahelyett, hogy kivergődött volna a mélyből, még mélyebbre ásta magát, és magával rángatta a gyerekeit is. Láttam benne időnként a küzdeni akarást, volt egy időszak, amikor még bennem is remény éledt, de végig rettegtem, hogy ez csak hiú remény.

Azt mindenesetre elmondhatom, hogy rohadtul dühös voltam a könyvbeli férfiakra. Kettőt leszámítva, akik becsületesen viselkedtek (a szerelőműhelyes pasi az esőben, valamint a taxis, aki elvitte a legvégén Shuggie-t Leekhez), mind rohadékok vagy mélységesen ostobák és egoisták voltak. Ha nincsenek ezek a szörnyű alakok, valószínűleg teljesen másképp alakul Agnes és a gyerekek sorsa.

A 80-as évek bányásztelepének életébe is érdekes volt betekinteni. Az egymás között házasodó emberek, akik egyfajta összezárt nagycsaládot alkotnak, és ha új ember keveredik közéjük, azonnal kinézik, a segélyen tengődő sokgyerekesek, akik már alig tudnak enni adni a hetedik gyereknek, de már útban van a nyolcadik, a munkájukat vesztett és ezért semmittevésbe süllyedő férfiak, akik végül cserbenhagyják a feleségüket és a gyerekeiket, mert megunják őket... Sajnos ez mind-mind ismerős, és nem a múltból, hanem a jelenből, nem Skóciából, hanem innen, Magyarországról. Sajnos itt is működnek Pitheadhez hasonló nyomorfalvak, amikben hasonlóan kilátástalan az emberek élete, mint a könyvben.

Tökéletesen bemutatta a regény, hogy azok, akik a szegénység miatt kilátástalanok, sokszor nagyon kegyetlenek tudnak lenni egymással és a kívülállókkal. Ahogyan azt is, hogy a gyerekek is szörnyen gonoszak tudnak lenni azokkal a társaikkal, akik valamiben különböznek tőlük. Ezt a bántalmazó-bántalmazott dinamikát nagyon reálisan festi meg az író, ami persze nem csoda, mivel neki is át kellett élnie.

– Még mindig vernek a kölkök az iskolában?
– Nem. – Shuggie kicsavarodott Leek szorításából. – Néha.
– Ne izgasd magad. Ha látnak valakit, aki egy kicsit is különlegesebb náluk, akkor ráakaszkodnak.
Shuggie felnézett.
– Megmondtam őket Barry atyának. Megkértem, hogy állítsa le őket. – Shuggie megigazította a nadrágja hajtását. – De csak ott tartott tanítás után. Az üldözött szentekről olvastatott velem.
Leek igyekezett nem elvigyorodni.
– Semmirekellő vén rohadék. Ezt tudja az egyház: ne panaszkodj, jöhet még rosszabb is.

Az egyetlen, aminek örülök, hogy mivel Douglas Stuart könyve megjelenhetett, ebből úgy érzem, sikerült kitörnie neki (Shuggie-nak) abból a borzalomból, amiben élnie kellett. Talán ez a regény segített neki végleg feldolgozni a történteket, és nagyon remélem, hogy most már élete végéig jobb körülmények között élhet boldogan.

Hogy tetszett a könyv?

Iszonyatosan megviselt lelkileg, szó szerint aludni is alig tudtam abban az egy hétben, amíg olvastam, és állandóan a történeten járt az eszem akkor is, amikor épp nem volt időm kézbe venni a könyvet és folytatni az olvasást. Vagyis nagyon mélyen hatott rám a történet. Imádtam Shuggie-t, nagyon megszerettem Leeket, és bár dühös voltam Agnesre, valahol mélyen sajnáltam is őt. A regény stílusa nagyon bejött, remélem, hogy olvashatok még a jövőben Stuarttól.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Akik szeretnének reális bepillantást abba, milyen egy alkoholista szülővel bíró család mechanizmusa, közben pedig azt is megnéznék, hogyan működik egy mélyszegénységbe süllyedt, 80-as évekbeli, skót bányásztelep. Az viszont fontos, hogy csak olyankor vegyék kézbe ezt a könyvet, amikor alapból nincsenek mélyponton, mert nagyon hat az emberre érzelmileg.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

2022. február 5., szombat

Ésik Sándor: Sanyikám, én nem politizálok – Az baj, mert akkor más fog helyetted

Miért választottam ezt a könyvet?

Nos, undorodom a politikától, de közben nagyon izgalmasnak is találom. Ez pont olyan számomra, mint a kriminálpszichológia, hidegrázásom van a gyilkosoktól, erőszaktevőktől és egyéb bűnözőktől, viszont rohadtul érdekes megérteni azt, hogy miképpen működnek és miért. A pártpolitikában nem veszek részt, de maga a politika kifejezetten érdekel, mert izgalmasak az összefüggései, megvan a maga logikája, és ha sikerül nagyjából átlátni, akkor nem fogunk vak hittel menetelni senki után, hanem lesz eszünk átgondolni, ki mit miért csinál, egyetértünk-e vele, és megéri-e támogatni, avagy sem.

Véleményem a könyvről

Őszintén bevallom, előzetesen fogalmam sem volt arról, hogy kicsoda Ésik Sándor. Azt sem tudtam, miféle elveket vall, milyen oldalinak vallja magát (már ha vallja egyáltalán bármilyennek is), szóval teljesen fehér lappal kezdtem bele a könyvbe pusztán azért, mert megtetszett a címe. Azt reméltem, hogy akármelyik oldalon is áll Ésik, majd olyasmikről ír, amik segítenek jobban átlátni az országunk, Európa és a világ politikai és egyéb helyzetét, és elgondolkoztatnak. És ez így is lett.

A könyv az általánosból indul ki, végigveszi, hogy hogyan is működik a közösségünk, az állami szervezetek, a bürokrácia, a civil szervezetek, a szavazások, választások, a képviselők általi irányítás és az ő elszámoltathatóságuk. Vagyis, hogy miképpen működik a mi kis hétköznapi életünk, hogyan segíti vagy épp nehezíti meg az állam az ügyeinket, és mi mit tehetünk, ha valamin változtatni akarunk. Ezekből a fejezetekből leginkább a bürokráciarésznél bólogattam nagyon, mert ami ezen a területen folyik, az a gáznál is gázabb. Amikor évek kellenek ahhoz, hogy nyilvánvaló, semmiféle vitás kérdést nem felvető ügyekben döntsön a bíróság, akkor valami nagyon nem jól működik. Éppen most éljük át ezt egy családi ügyben, amiben kb. félóra alatt logikus, törvényszerű, minden félnek megfelelő döntést lehetne hozni (hiszen mindenki egyetért minden kérdésben, egyáltalán nincs köztünk vita), mégis több mint egy éve húzzák az egészet. A könyvnek köszönhetően most már értem, miért is van ez, miért működik a bürokrácia úgy, mint egy törött lábú csiga, aki rágóba ragadt. Persze az, hogy értem, nem vigasztal, de valahogy mégis jó átlátni.

Az általános fejezetek után különböző konkrét és aktuális témák kerültek terítékre. Ésik majdnem mindent górcső alá vett, bár azt sajnálom, hogy két, számomra nagyon fontos témáról nem igazán esett szó (vagy csak más témákba minimálisan beleszőve): a gyermek- és női jogokról. Meg voltak említve a Pride-ról szóló fejezetben egyfajta párhuzamként a szüfrazsettek, sőt, a prostitúcióról is szó esett, de az nem került szóba, hogy a nők helyzete még ma sem egyenlő a férfiakéval, bármennyire is hangoztatják egyesek az ellenkezőjét. Ahogyan az sem, hogy még mindig olyan társadalomban élünk, ahol a politikával szorosan összefüggő társadalmi nyomások miatt a nők sokszor rá vannak kényszerítve a házasságra, gyerekvállalásra, vagy ha ellenállnak, annak megvan az indirekt büntetése. A családon belüli erőszak, az érzelmi és anyagi függőség sem lett megemlítve. És a gyerekek bántalmazása és védelme is elsikkadt. Szóval igen, ezt a két témát hiányoltam, kaphattak volna legalább egy-egy külön fejezetet, mert legalább annyira fontosak, mint a többi téma a könyvben.

A könyvbe bekerülő témakörök viszont nagyon sokszínűek, tényleg rengeteg dolgot végigvesz bennük a szerző. Olvashatunk a többi közt a bűnözőkkel való bánásmódról (hogy megoldást jelenthetnének-e a szigorúbb büntetések, avagy sem), arról, hogy beszélhetünk-e "cigánybűnözésről", a környezetvédelemről, a bevándorlásról, az LMBTQ+ emberekről, a bal- és jobboldal meghatározásairól, a mélyszegénységről, valamint a vállalatokról és az euró bevezetéséről is.

Teljesen elszoktunk attól, hogy végiggondoljuk, hogy attól, hogy másnak jobb lesz, nekünk nem feltétlenül lesz rosszabb.

Tetszett, hogy bár az író nyilvánvalóvá tette a könyvben, hogy ő maga miként gondolkozik, milyen elveket vall, nem fröcsögött sem politikai pártokra, sem azokra az átlagemberekre, akik vele ellentétesen gondolkoznak. Általánosságban beszélt egy-egy jelenségről, témáról, és érvekkel próbálta megmagyarázni, hogy az adott dolog hogyan működik, mely reakciónk és döntésünk, miféle kimenetelt eredményezhet. Például a migráció kapcsán nem azt mondta, hogy az egy jó dolog, és minden migráns ártatlan ember, akit nekünk kötelességünk befogadni és a keblünkre ölelni. Helyette azt mondta, hogy a migráció elkerülhetetlen dolog, amivel szembe kell néznünk, mert ha megtesszük, akkor irányíthatjuk úgy a dolgokat, hogy ne okozzon nekünk hatalmas károkat, sőt, kihasználhatjuk a nyilvánvalóan meglévő előnyeit. Ha viszont homokba dugjuk a fejünket, és nem vesszük tudomásul, hogy márpedig migráció van és lesz is, nem állíthatjuk meg, akkor jól meg fogjuk szívni.

Azt is pozitív volt számomra, hogy a fejezetekben ki lett emelve, bár nem gondolkozunk mind ugyanúgy, a gyűlölködés semmire nem vezet. A címkék pedig sokszor nem is azt jelentik (vagy nem teljesen), amit hiszünk. Én például alapvetően liberálisan gondolkozom, de az életem sok területén konzervatív vagyok. Ugyanígy, aki alapvetően konzervatív, lehet, hogy bizonyos témákban teljesen nyitott és elfogadó. Nem lehet egyetlen címkével meghatározni senkit, ezért megítélni sem érdemes ilyen alapon. Gyűlölni pedig végképp nem. Ahogy Ésik is írja, az egymással való szolidaritás a kulcs inkább. Meghallgatni a másikat, megérteni és elfogadni a gondjait, érzéseit, támogatást nyújtani.

Címkéket gyártunk, és ezeket a címkéket a jobboldali, baloldali, konzervatív, liberális vagy bármilyen más fogalom eredeti jelentésétől függetlenül az adott országban szokásos politikai törésvonalak és viták alapján osztogatjuk. Ezeknek a címkéknek ugyan kevés köze van bármilyen rendszerezett politikaelmélethez, de ez nem feltétlenül baj, ameddig nem dehumanizáljuk és démonizáljuk a másik oldalt. A politikai életben ugyanis elkerülhetetlen valamiféle általánosítás, természetes az egyet nem értés, és belefér egymás minősítése is. A másik fenyegetése, illetve megbélyegzése – miszerint ő lenne a nemzetre rontó Gonosz – azonban már azt jelzi, hogy az adott országban nem demokrácia működik, hanem valami más.

Én hiszek a beszélgetés erejében. A munkahelyemen is azt tapasztalom, hogy ha valamiről hallgatunk, az csak mérgezi a lelkünket, ha viszont megbeszéljük (még akkor is, ha ellenkező állásponton vagyunk, és ez esetleg a beszélgetés végére sem változik), akkor képesek vagyunk az ellentétes nézetek ellenére nemcsak együtt dolgozni, hanem még kedvelni is a másikat. Még gyerekcipőben jár a vitakultúránk, hozzáteszem, minden oldal esetében. Mert itt is, ott is vannak gyűlölködő fröcsögők, akik ha valaki csak egy hajszálnyi dologban nem ért egyet velük, akkor már sátánnak kiáltják ki (holott lehet, hogy sokkal több dologban ért velük egyet, mint amennyiben nem). Szerintem a legnagyobb feladatunk, hogy megtanuljunk rendesen beszélgetni, vitatkozni. Tisztelni a másik véleményét, meghallgatni őt, aztán érvekkel megcáfolni, ha tudjuk. Átgondolni, vajon tényleg nekünk van-e igazunk, vagy csak az erőteljes érzéseink miatt nem tudunk logikusan gondolkozni. Ha ezekre képesek leszünk, már boldogabb és jobb világban élhetünk attól teljesen függetlenül, hogy épp kik irányítják az országot, a világot.

Nagyon sok dologgal egyetértettem olvasás közben, néhány aprósággal részben nem (de ettől függetlenül elgondolkoztam az olvasottakon). Őszintén szólva, én nem bánnám, ha minden egyes témakörről külön könyvet olvashatnék, mert bár a fejezetek érdekesek, elgondolkoztatók voltak, minden területről sokkal-sokkal többet lehetne írni, elmélkedni és beszélgetni. Gondolatindítónak viszont teljesen rendben volt a könyv, és bár a pártpolitikát továbbra is háttérbe szorítom majd az életemben, nem hagyom, hogy más politizáljon helyettem.

Hogy tetszett a könyv?

Sok érdekes gondolat volt benne, leírta olyan dolgoknak a folyamatait, okait is, amiket eddig nem értettem, de most már igen. Nem mindennel értettem egyet, de sok mindennel igen, és tetszett, hogy a könyv nem gyűlölködésre, utálkozásra buzdít, hanem összetartásra és egymás iránti szolidaritásra. Azt kicsit sajnálom, hogy a nők és gyerekek helyzetéről nem olvashattam legalább annyit, mint a többi témáról.

Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, mert politizálni fontos (még akkor is, ha néha forog tőle az ember gyomra), hiszen szó szerint az életünk múlik rajta.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

2022. február 3., csütörtök

Shunmyo Masuno: Zen – Az egyszerű élet művészete – Blogturné

A 21. Század Kiadónak hála nemrég csodás díszkiadásban jelent meg újra Shunmyo Masuno zenről szóló könyve! A kerttervezőként is dolgozó japán szerzetes megosztja tapasztalatait és gondolatait olvasóival arról, hogy a mai nyüzsgő, gyors világban miként lelhetnek békére, hogyan hozhatják el a nyugalmat az életükbe. Tartsatok bloggereinkkel a zenhez vezető úton, és ne feledjétek, hogy a blogturné végén egy szerencsés olvasónk meg is nyerheti a könyvet!

Miért választottam ezt a könyvet?

Szerintem mindannyian érezzük, hogy valami nagyon nem stimmel a világgal, aminek a részei vagyunk. Állandóan rohanunk, stressz és zaj vesz körbe minket vég nélkül. Én például ezeket a buddhizmusról szóló könyveket olvasva döbbentem rá, hogy lényegében tényleg 0–24-ben, megállás nélkül zajban élek mindenki mással egyetemben. Még éjszaka is zúg az áram, a tévének a kis fekete dobozkája, odakint autók és buszok járnak, a szomszéd átdobog a fejem fölött a mosdóba stb. Egyszerűen az ember agya képtelen kikapcsolni még akkor is, amikor pihenünk, alszunk, mert a 21. században egyszerűen nincsen csend egyetlen percre sem. Szóval azért választottam ezt a könyvet, mert egy ideje nagyon érdekel, miképpen élhetnék nyugodtabban, kevésbé stresszesen, egészségesebben, boldogan és csendesen, meglátva az élet apró szépségeit úgy, hogy közben nem kell kiszakadnom a társadalomból, és elköltöznöm egy barlangba remetének.

Véleményem a könyvről

A könyv al-alcímében is benne van, miről is szól a könyv: 100 zen gyakorlat a szebb és nyugalmasabb hétköznapokért. Az oldalakon valóban 100 tanácsot kapunk azzal kapcsolatban, miképpen élhetünk nagyobb lelki békével akár a 21. századi társadalom részeként is (nem csak abból kiszakadva).

Mindig igyekszem olyan szerzőktől választani önfejlesztő témákban, akikről úgy gondolom, saját tapasztalatból tudják, miről is beszélnek. Szóval nem bort isznak, vizet prédikálnak, hanem csak olyan tanácsokat adnak, amiket ők maguk is képesek betartani, és amikről tudják, hogy valóban hatásosak. Shunmyo Masuno egy zen buddhista templom főpapja, vagyis a fenti kitételeimnek tökéletesen megfelel.

Amit elsőként meg kell említenem, hogy a könyv kivitelezése nagyon tetszik. A könyv kisebb mérete, a papír minősége, a borító kék-fehér színvilága, a betűk stílusa és tördelése és az illusztrációk valahogy tökéletesen passzolnak a zen témához. Jólesik az embernek kézbe venni ezt a gyönyörű kötetet, és még jobban esik lapozgatni, olvasgatni. Az illusztrációkat külön is meg kell említenem, egyszerűen csodálatosak, nagyon szeretem ezeket a keleti témájú és színvilágú, festményszerű alkotásokat. Látszik, hogy ez egy díszkiadás, és nagyon odafigyeltek arra, hogy méltó is legyen a megnevezéshez.

Az előszó arra biztat minket, hogy kis lépésekkel, apró változtatásokkal is boldogabbá, könnyebbé tehetjük az életünket. Mivel a világot valószínűleg nem változtathatjuk meg gyökeresen (vagy legalábbis nem egyetlen varázsütésre, hanem csak hosszadalmas munkával, talán meg sem élhetjük azt a változást, amit beindítunk), ezért ha boldog életet szeretnénk, magunkon kell változtatni. Hogy bármilyen is a világ éppen, megtaláljuk benne azt, amitől jól érezhetjük magunkat benne és a bőrünkben.

Ezt követően jön a 100 tanács és ötlet négy fejezetre bontva. Az első fejezetben 30 tippet olvashatunk arról, hogyan töltsük fel magunkat energiával, miképpen lehetünk kevésbé fáradtak. A második fejezet elsősorban a másokkal való viszonyaink jobbításához, a bizalmunk és bátorságunk erősítéséhez ad szintén 30 tanácsot. A harmadik fejezet a félelem, zavarodottság, aggodalom elűzését segíti, vagyis ahhoz nyújt segítséget 20 tanáccsal, miképpen tisztíthatod meg önmagad a negatív érzésektől, és hogyan töltheted fel magad pozitívakkal. Végül a negyedik fejezet 20 ötlete megtanít arra, miképpen vedd észre az apró szépségeket, örömöket az életben és hogyan értékeld azokat. Minden tanácsnak két oldalt szenteltek, akad amelyikhez illusztráció is tartozik, de nem mindegyikhez.

Leginkább az érdekelt, hogy az adott tanácsok megvalósíthatók, betarthatók-e egy 21. századi, nagyvárosi ember számára is, vagy csak a világtól elzárva, mondjuk egy buddhista kolostorban működőképesek. Vagyis, hogy hasznosak-e számomra és más a társadalom részeként élő ember számára. Olvasás után azt kell mondanom, hogy igen, a tanácsok nagy részét egy városi átlagember is beépítheti a mindennapjaiba. Nem mondom, hogy mindent egyszerű lesz, de nem lehetetlen.

Persze akad egy-két tanács, ami nem megvalósítható, például, hogy vegyünk részt közösségi zazenen. Lévén, itt nincs a közelben valódi buddhista templom, és maximum jó zsíros pénzért lehet különböző buddhista meditációkon részt venni (mert nálunk még a lelki békét is csak pénzért akarják adni), ezért a zen közösségi élményként való megélése kilőve.

Sok olyan dolgot megemlít a könyv, amiről már korábban is olvastam. A korábbi reggeli kelést, a légzéstechnikákat, étkezéssel kapcsolatos dolgokat, a magunk körüli rend fontosságát, a természettel való kapcsolatot, a jelenben élés és a hála, valamint mások szolgálatának fontosságát stb. De egyáltalán nem bántam az ismétlést. Egyfelől, mert az ismert gondolatok kiegészültek új apróságokkal, másfelől, mert fontos, hogy időről időre emlékeztessem magam arra, miképpen is segíthetek magamon.

Ha meg akarsz változni, fontos, hogy először magadon tudj észlelni minden belső változást.

Emellett voltak új tanácsok is. Például a mezítláb járás, vagy az, hogy ha lépésről lépésre én készítek el valamit, akkor jobban fogom értékelni, mintha gyorsan egy gép összedobná nekem néhány másodperc alatt. A könyv a kávékészítést említi, de szerintem ezt nem kell szó szerint venni, hanem csak az alapelvet átültetni olyasmire, amire képesek vagyunk. Mivel tűzifát gyűjteni, tűzet gyújtani, kávét őrölni kézzel és hasonlók lehetetlenség egy panellakásban, ezért én más tevékenységek során hasznosítom az ötletet. Például nem használok szeletelőgépet, hanem fogom a kést, és magam vágom fel az alapanyagokat az ételemhez. Nem használok mosogatógépet, hanem szépen a saját két kezemmel mosom el a tányérokat, evőeszközöket és edényeket. Nem a boltban veszem meg az egészséges alapanyagokból álló liszt- és cukormentes sütit az ünnepekre, hanem magam készítem el és sütöm meg. És hasonlók...

Őszintén szólva, minél többet olvasok ebben a témában, annál nyugodtabbnak érzem magam. Nem alkalmazok mindent ebből a könyvből sem, de a tanácsok nagy részét igen, és ezektől valóban pozitívabb, nyugodtabb, boldogabb vagyok. Persze nem lett minden azonnal tökéletes, és én sem lettem az, de sokkal kevesebbet stresszelek, sokkal kevesebb feszültség van bennem, sokkal ritkábban vesztem el a türelmemet, és sokkal könnyebben meglátom az apró szépségeket és örömöket az életben.

Hajlamosak vagyunk másokhoz hasonlítani magunkat. Irigykedünk a szomszédra, mert neki könnyű munka jutott. Látunk valakit, aki tehetséges, és elkeseredünk. Pedig végső soron meg lehet találni az örömöt, ha újra meg újra elvégezzük a hozzánk illő feladatot.

Amiben ez a könyv megváltoztatta a gondolkodásmódomat, az például a buszozás a munkahelyre és haza. Korábban felesleges nyűgnek és időpazarlásnak tartottam. Idegesített, hogy el kell vesztegetnem egy csomó időt azzal, hogy buszra várok, aztán pedig buszozok, hát még az, amikor rohantam a buszhoz, de az orrom előtt ment el. A könyv viszont rádöbbentett, hogy felfoghatom ezt pozitívan is. Mikor munkába buszozok van időm az otthoni állapotomból átváltani a munkahelyi állapotomba. Amikor pedig hazabuszozok, van időm letenni a munkahelyi állapotom terheit, és már békésen, felszabadultan érkezni haza az otthoni szerepemben. Ha rohanni kell a buszhoz, és elérem, akkor szerencsém volt, korábban hazaérhetek. Ha viszont lekésem, akkor is szerencsém volt, mert amíg várok a következő buszra, van időm lélegezni, a világ szépségeit szemlélni, gondolkozni, meditálni. Szóval rájöttem, hogy mindennek megvan az előnye, még ha elsőre nem is vesszük ezt észre.

Hogy tetszett a könyv?

Még ha nem is tudok mindent betartani a 100 tanácsból, sok mindent sikerülhet, és a betartott ötletek valóban kellemesebbé teszik az életemet. Nem mellesleg ez a könyv gyönyörű, igazán szép a kivitelezése, és emiatt kellemes érzés lapozgatni.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Akik érzik, hogy valami nem oké az életükkel, és bár a világon nem tudnak hirtelenjében változtatni, önmagukon hajlandóak egy boldogabb, nyugodtabb élet eléréséért.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT