Sue Monk Kidd: A méhek titkos élete – Blogturné

A méhek titkos élete az Amerikai Egyesült Államokba kalauzolja az olvasót, s Lily történetével egészen az 1960-as évekig utazunk vissza az időben. Sue Monk Kidd regénye, amellett, hogy komolyan foglalkozik a rasszizmus kérdésével, arra is rávilágít, hogy a családi összetartásnak egyetlen meghatározója: a szeretet. A Blogturné Klub nyolc bloggere indul turnéra a könyvvel, hogy bemutassa ezt a magával ragadó történetet, melyet a 21. Század Kiadó csodálatos, új kiadásában olvashatunk. A turnéval tartva, ahogy lenni szokott, most is lehetőségetek van megnyerni a könyv egy példányát a kiadó felajánlásában.

Miért választottam ezt a könyvet?

Sue Monk Kidd Vágyak könyve című regényét olvastam már korábban, nagyon tetszett a stílusa és maga a történet is, ezért kíváncsi voltam rá, hogy miket írt még. A méhek titkos életének a címét hallottam már korábban, de a regényről semmit sem tudtam azon kívül, hogy létezik, viszont a fülszövege alapján úgy gondoltam, olyan emberjogi témákról szól, amik érdekelnének.

Véleményem a könyvről

A 14 éves Lily édesanyja egy balesetben meghalt, ő pedig a cseppet sem kedves apjával éli az életét, aki fizikailag és lelkileg is bántalmazza. Na meg a dajkájával, a fekete bőrű Rosaleennel, akivel viszont imádják egymást. A nő összeszólalkozik néhány helybeli rasszistával, akik ezek után szó szerint veszélyesek lehetnek az életére is, ezért Lily, hogy megszabaduljon az apjától és megmentse Rosaleent, megszervezi a szökésüket. Tiburonba mennek, mert Lily az anyja holmija között talál egy fényképet, amin a fekete Mária van, a hátuljára pedig ráírták a város nevét. Lily ki akarja deríteni, miért járt az anyja Tiburonban, és hogyan került hozzá a fotó. A városba érve szinte azonnal észreveszi a fekete Mária képét néhány eladó mézesüvegen, ezért a közeli farmon köt ki, ahol három, fekete bőrű lánytestvér egy méhészetet vezet.

Először is Lily olyan karakter, akivel nagyon együtt lehet érezni. A múltjában történt tragédia, a szeretet nélküli, erőszakos „otthon” az apja mellett, a Rosaleen iránti szeretete és a halott anyja utáni sóvárgása mind együttérzést vált ki az olvasóból. Sok könyv szól a fekete bőrű emberekkel szembeni rasszizmusról, de amiket én olvastam eddig, azok általában egy (vagy több) fekete bőrű ember szemszögéből mutatták be a helyzetet. Ebben a könyvben viszont Lily, a szőke, fehér bőrű, de sebzett lelkű kislány szemén át láthatjuk a rasszizmust. Ez többféle szempontból is érdekes.

Egyfelől ő még naiv, ártatlan lélek, vagyis egyfajta újdonságként fedezi fel a rasszizmust és hatásait Rosaleen és a Boatwright testvérek közelében. Másfelől, ahogy egyetlen fehérként bekerül egy fekete közösségbe, a saját bőrén is megtapasztalja, milyen másnak lenni. A szerelmi szála csak hab a torta tetején, ugyanis összeismerkedik a méhésztelepen egy fekete bőrű fiúval, Zachhel, akivel kölcsönösen kötődni kezdenek egymáshoz, ám abban a korban a „kevert” kapcsolatok még szó szerint tilosak voltak. Szóval Lily karaktere a naiv kívülállóból nagyon is érintetté válik szép lassan, nemcsak megérti, hanem át is érzi a fekete bőrű emberek helyzetét, és általa mi, olvasók is megtehetjük ezt egy kicsikét.

Ha belepusztulok sem tudom megérteni, miért alakult ez ki, miért a színes bőrű nők kerültek a legalacsonyabbra a ranglétrán. Csak rájuk kellett nézni, hogy az ember lássa, mennyire különlegesek: mintha álruhás királynők járnának közöttünk.

Ahogyan mindig, a rasszista jelenetek nagyon feldúltak és dühös lettem tőlük. Nem értem, hogy egyesek miért érzik felsőbbrendűnek magukat csak mert fehér a bőrük színe. Mintha ez valamiféle érdem lenne, nem pedig véletlen. Azt sem értem, hogy miként képes valaki egy másik embert gyűlöletből bántani. Mármint a pszichológiai hátterét értem, de emberként mégsem tudom felfogni.

A Boatwright nővérek birtoka, az élet, ami élnek, igazán érdekes. Az a szó jut eszembe róla, hogy otthonos. Nem véletlen, hogy Lily is azonnal megtalálja ott a helyét. A fekete bőrű embereknek nem sok lehetőségük volt abban a korban, de Boatwrighték a méhészetükkel megalapozták az életüket anyagilag. A könyv tele van a méhek életének tanulságaival, amik az emberi életre is vonatkoztathatók. Bár gyerekkoromban volt egy kellemetlen találkozásom egy méh-vel, aminek köszönhetően injekcióért kellett rohangásznunk allergiás reakció miatt, ezért parázok azóta is az olyan kis lényektől, amik képesek csípni, mégis érdekes volt a méhekről, méhészetről olvasni, mert mind a legidősebb Boatwright nővér, mind Lily annyira lelkesen végezték a dolgukat egyfajta misztériumot szőve a méhek köré.

– Tudod, Lily, vannak az életben olyan dolgok, amelyek kevésbé fontosak. Például egy ház színe. Ugyan mekkorát nyom ez a latban a nagybetűs élet rendjében? Viszont egy embert boldogabbá tenni – no, ez az, ami számít. Az emberekkel az a legnagyobb baj, hogy...

– ...hogy nem tudják, mi számít és mi nem! – fejeztem be helyette a mondatot, és nagyon meg voltam magammal elégedve, hogy kitaláltam a gondolatát.

– Én úgy mondanám, a baj az, hogy tudják, mi számít, és mégsem azt választják. Tudod, milyen nehéz ez, Lily? Szeretem Mayt, de mégis annyira nehéz volt megvennem ezt a karibi rózsaszínt. Nincs nehezebb a földön, mint azt választani, ami tényleg számít.

A misztérium másképp is megjelenik a történetben, egy fekete Madonna-szobor által, ami a Boatwright testvérek otthonában áll, és egész kis saját vallást alakítanak ki körülötte a szomszédjaikkal, barátaikkal együtt. Mindig összegyűlnek, különböző szimbolikus szertartásokat végeznek, és mindez úgy van leírva, hogy az ember ateistaként is átérzi a fontosságát az adott emberek számára.

Lily lelkének amúgy szüksége van ezekre a misztériumokra, mert az anyjával kapcsolatos titkok, valamint az apjának köszönhető bánásmód miatt sebesült a lelke. Bűnösnek hiszi magát, azt gondolja, hogy őt nem lehet szeretni. Hiányzik neki az anya is, akire alig emlékszik, és azt reméli, hogy Augustéktól visszakaphat egy kicsikét belőle, hiszen valaha ott járt Tiburonban, a méhészetben. Ám képtelen őszinte lenni a nővérekkel, mert attól fél, hogy ők is csak eltaszítják majd maguktól, ha megtudják, kicsoda és mit tett.

Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy mi derül ki Lily anyukájának a múltjáról, hogyan kapcsolódik Augustékhoz, mit keresett Tiburonban, és végül, hogy hogyan is halt meg pontosan. Olvasás közben alig vártam, hogy Lily végre őszintén elmondja Augustnak, hogy ki is ő valójában, és választ kapjak a rengeteg kérdésemre.

A történetben a rasszizmus mellett sok más nehéz téma is előkerült. A depresszió, öngyilkosság, súlyos anyai döntések, megbocsátás témája csakúgy jelen vannak a történetben, mint az, hogy az embernek sokszor akkor is ki kell állnia magáért, ha az veszélyes.

A sztori vége nagyon tetszett. Féltem tőle, hogy történik valami rossz, és negatív vége lesz a történetnek, de teljesen elégedett voltam a regény lezárásával.

Hogy tetszett ez a könyv?

Nagyon szeretem Sue Monk Kidd stílusát. Azt, ahogyan egyszerű emberek életét érdekessé teszi. Azt, ahogyan bemutatja nekünk a régmúltban élt nők (és ezúttal kiemelten a fekete nők) életének nehézségeit és szépségeit. Imádom, ahogyan ebben a regényében is megteremtette azt a női közösséget (az őket támogató rendes férfiakkal), akik ott állnak egymás mellett támaszként, családként. Lily karakterét nagyon megszerettem, ahogyan Augustot és Rosaleent is. És nagyon tetszett Zach karaktere, mert egy értékes fiatal férfi, aki a képzeletemben tényleg ügyvéd lett és sokra vitte.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Sue Monk Kidd-rajongóknak kötelező. Egyébként azoknak, akik szeretik átlagos, mégis különleges nők történeteit olvasni. Akik szívesen belelátnának abba, hogy régen milyen volt lánynak, nőnek, fekete nőnek lenni.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A regény nem csupán a New York Times bestsellerlistáján szerepelt több mint száz hétig, de 2008-ban filmet is forgattak a történetből. A turné nyereményjátékában tehát könnyedebb vizekre evezünk, és olyan regények nyomába eredünk, melyek adaptációval is rendelkeznek. A feladatotok egyszerű, a rövid leírásokból találjátok ki, mely könyvadaptációról van szó az adott állomáson, és a film/sorozat címét írjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Leírás a játékhoz:

Elena Greco egy idős asszony, akinek nyom nélkül eltűnik a legjobb barátnője. A nő egy könyvekkel teli házban bekapcsolja a számítógépét, és elkezdi írni a Lilával való hatvanéves barátsága történetét. 1951-ben, az általános iskola első évében találkozott Raffaella Cerullóval, akit mindig Lilának hívott. A veszélyes és lenyűgöző Nápolyban éltek és nőttek fel. Lila Elena legjobb barátnője – és bizonyos értelemben – a legrosszabb ellensége lett.

Állomáslista:

Blogturné

09. 18. Szembetűnő

09. 20. Csak olvass!

09. 22. KönyvParfé

09. 24. Zakkant olvas

09. 26. Hagyjatok! Olvasok!

09. 28. Utószó

09. 30. Readinspo

10. 02. Spirit Bliss Sárga könyves út

a Rafflecopter giveaway

   

Alice Oseman: Pasziánsz – Blogturné

Végre megjelent Alice Osemannak, a Heartstopper írójának az első regénye magyar nyelven is, bloggereink pedig alig várták, hogy belevethessék magukat a képregényekből már jól ismert Tori Spring történetébe. A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából ráadásul most kétféle különleges borítóval is beszerezhető a Solitaire – Pasziánsz, sőt, akár meg is nyerhetitek a könyv egy példányát, ha velünk játszotok!

Miért választottam ezt a könyvet?

Nos, múlt karácsonykor elhatároztam, hogy megrendelem magamnak angolul a Heartstopper első 4 könyvét, valamint a Solitaire-t, a This Wintert és a Nick and Charlie-t. Aztán elkezdtem magamnak lefordítani a This Wintert, és valami hirtelen, őrült sugallatnak köszönhetően ráírtam a Könyvmolyképző Kiadó egyik illetékes munkatársára, hogy én ezeket a könyveket le fogom fordítani magamnak, esetleg megvették-e ezekre is a jogokat, és szeretnék-e, ha a fordítást nemcsak a saját szórakozásomra készíteném el, hanem nekik adnám hivatalos fordításként. Eltelt egy-két hónap, és már meg is feledkeztem a levelemről, amikor is választ kaptam rá. A kiadó munkatársa megírta, hogy most vették meg a jogokat, küldjek nekik egy próbafordítást. Szóval elküldtem a This Winter elejét, és vártam a nemet vagy az igent. Ha találkoztatok már a Pasziánsz magyar kiadásával, akkor sejthetitek a történet végét: a válasz igen volt. Viszont elsőként nem a This Wintert kérte be a kiadó, hanem a Solitaire-t. Így belekezdtem ennek a könyvnek az olvasásába és fordításába.

Nem igazán tudom elmondani, mit is jelent számomra, hogy én fordíthattam ezt a könyvet. Nagyon-nagyon megtisztelő, de ennél sokkal több. Úgy érzem, részese lehetek ezáltal valami jónak, valaminek, ami rengeteg ember életébe boldogságot lop. Mert Alice Oseman könyvei ezt teszik.

Szóval beleadtam szívem-lelkem a fordításba (Róbert Katával, a könyv szerkesztőjével együtt), és nagyon remélem, hogy azok, akik a kezükbe veszik majd a magyar kiadást, legalább annyira odalesznek a történetért, amennyire én. Én szó szerint a rajongója vagyok, legalább annyira, mint a Heartstopper-képregényeknek.

Véleményem a könyvről

A Pasziánsz főszereplője Tori Spring, a Heartstopper-képregények Charlie-jának a nővére. Tori újabb félévet kezd meg a gimnáziumban végzősként, és azt hiszi, hogy ez is olyan unalmas lesz, mint az előző. Ám felbukkan az életében egy furcsa srác, Michael, aki zűrzavart okoz a lelkében, és visszatér egy régi barátja is, akit évek óta nem látott már. Valamint az iskolában egy magát Pasziánsznak nevező titokzatos csapat is előkerül, akik először viccesnek tűnő, a rendszer ellen lázadó akciókat visznek végbe, amiért szinte mindenki isteníti őket. Kivéve Torit, aki pontosan látja, miféle emberek alkotják a Pasziánszt, és azt is tudja, hogy valakinek meg kell állítani őket, mielőtt bárkinek komoly baja esne. Csakhogy rajta kívül senkit nem érdekel ez az egész. Így rá vár a feladat, hogy kiderítse, ki vagy kik állnak a Pasziánsz mögött, és megakadályozza őket a terveikben.

Tori története többféle szempontból is különbözik a Heartstoppertől. Egyfelől, ez nem képregény, hanem regény, ami módot ad arra, hogy igazán mélyen beleláthassunk Tori fejébe és lelkébe. Másfelől míg a Heartstopper maga a tömény szeretet, addig a Pasziánsz jóval sötétebb, depressziósabb sztori. És végül, míg a képregényekben a romantikáé és a szerelemé a főszerep, addig bár ebben a sztoriban is van romantikus szál, de inkább a lélektani, valamint a nyomozós szál van előtérben. Szóval ha valaki ugyanazt az érzést várja ettől a regénytől, mint anno a Heartstoppertől, az csalódni fog. Viszont ha elvárások nélkül áll neki a regény olvasásának, hiszem, hogy megtalálja benne az értékeket, és imádni fogja.

Mert igen, ez a történet is tele van értékekkel. Én magamban elneveztem tinédzserlélek-esszenciának. Ugyanis benne van töményen minden fájdalom, magány és kilátástalanság, amit csak egy tinédzser érezhet. Van, aki kevésbé, van, aki mélyebben átéli ezeket az érzéseket, de szerintem a többségünknek ismerősek. Ennek a könyvnek úgy vélem, az a legfőbb értéke, hogy megmutatja, nem vagyunk, voltunk egyedül ezekkel az érzésekkel, és segít olvasás közben feldolgozni a sebeinket.

Tori karaktere megérdemelte, hogy kapjon egy saját regényt, mert a személyisége nagyon érdekes. Őszintén szólva, elég sok hasonlóságot felfedeztem közte és köztem, sok mindennel kapcsolatban úgy érez, ahogyan én éreztem anno tiniként (és esetleg még most is). Szóval olyan volt, mintha egy rokonlélek történetét olvastam és fordítottam volna.

Sokszor kijelöltem magamnak egy célt, hogy hány oldalt kell lefordítanom aznap, aztán annyira bevonzott a történet hangulata, hogy a célt elérve is csak folytattam tovább, mert nagyon érdekelt a sztori. Nem is az, hogy kiderüljön, ki vagy kik állnak a Pasziánsz mögött (mert ezt nagyjából sejtettem), hanem inkább az, hogy milyen hatások érik Torit, és miként változik ezeknek köszönhetően. Na meg az is izgalmas volt, hogy milyen tetteket hajtanak végre a pasziánszosok legközelebb. Eleinte nem is igazán tudtam eldönteni az akcióik alapján, hogy ők most a jó- vagy a rosszfiúk. Lázadó hősök, akik meg akarják mutatni, hogy az iskolarendszer és úgy alapvetően a társadalom rosszul működik? Vagy feltűnésre vágyó magamutogatók, akiknek az emberélet sem számít, csak az, hogy minél több követőjük legyen?

Tori más karakterekkel való kapcsolata szintén érdekes volt. Egyfelől ott van az öccse, Charlie. Tori szereti őt, és nagytestvérként úgy érzi, hogy neki kell megvédenie az öccsét mindentől. De persze ez egy lehetetlen küldetés, nem védhetsz meg senkit a világ összes gondjától és bajától. Tori viszont úgy érzi, csődöt mondott, hogy még arra sem jó, hogy Charlie támasza legyen, szerintem ez a depressziójának az egyik fő oka. Tökéletesnek tartja Charlie-t, a legjobb embernek, aki a világon létezik. És azt látnia, hogy mégis szenved, hogy bántja saját magát, hogy evési zavarai vannak, egyszerűen feldolgozhatatlan számára. Nekem is nagyon nehéz volt olvasni ezeket a részeket, mert nagyon féltettem Charlie-t, és nagyon aggódtam Tori lelki egészségéért is.

– Mégis ki vagy te?

Lefagy, hátramozdul, széttárja a karját, mintha ő lenne Krisztus második eljövetele, és mély, visszhangzó hangon közli:

– A nevem Michael Holden.

Michael Holden.

– És ki vagy te, Victoria Spring?

Nem jut eszembe semmi, amit mondhatnék, mert valójában ez lenne a válaszom: semmi. Egy vákuum vagyok. Üresség. Semmi vagyok.

Érdekes egyébként, hogy a Spring szülők nem vették észre Charlie gondjait, csak miután ő segítséget kért tőlük, és ezután kapott csak szakemberektől segítséget. De nem veszik észre azt sem, hogy Torival szintén baj van, ugyanúgy szüksége lenne a segítségre. Tori ugyanis depressziós, ezenkívül ő is nagyon közel áll ahhoz, hogy evési rendellenessége legyen (ez a diétás limonádé titka, ami állandóan a kezében van a sorozatban is). Sőt, az öngyilkossági gondolatok sem állnak távol tőle. Szóval legalább akkora segítségre lenne szüksége, mint az öccsének, de a szüleinek ez fel sem tűnik, Charlie pedig... nos, ő érzékeli, hogy gond van, de ugyanúgy nem tudja, mit tegyen, ahogyan Tori sem tudta, hogyan segíthetne rajta. Igazából... szerintem az egész család érzelmi analfabéta. Valahogy képtelenek kimutatni, feldolgozni az érzéseiket (leszámítva talán Olivert, Tori másik kisöccsét, aki nem tudom, hogy ilyen családi környezetben miként, de egészséges, boldog, vidám kisfiú). Amit teljesen át tudok érezni, mert én is hasonló családból jöttem, én magam sem vagyok túl jóban az érzéseimmel és azok kimutatásával. Nekem is sokat kell tanulnom még erről, hogy azt mondhassam, lelkileg teljesen egészséges vagyok. Ennek ellenére kicsit bosszús voltam a Spring szülőkre, mert akármi is a gondjuk-bajuk, ha már vállaltak három gyereket, igenis az lenne a dolguk, hogy foglalkozzanak velük. Mert egy gyerekkel való törődés nemcsak azt jelenti, hogy fedelet és ételt biztosítunk számára, hanem azt is, hogy odafigyelünk a lelki egészségére. És ha a saját szüleidhez nem fordulhatsz segítségért, akkor kihez fordulhatnál?

Mondanám, hogy a barátokhoz, de Tori számára ez sem olyan egyszerű. Az iskolában egy néhány lányból álló csapatnak a része, ahogyan ő nevezi, a Mi Osztályrészünké, de a név is mutatja, hogy ez nem olyan igazi barátság. Sokat gondolkoztam egyébként, hogyan is fordítsam le az „Our Lot” kifejezést, végül azért döntöttem a Mi Osztályrészünk mellett, mert ez magyarul azt is kifejezi, hogy az osztályunknak azon része, akikkel egy csapatot alkotunk, és azt is, hogy nem azért barátkozunk egymással, mert annyira hasonlítanánk vagy szeretnénk egymást, hanem pusztán azért, mert ők jutottak osztályrészül nekünk. Szóval Tori és a többi lány csak azért csapódtak egymáshoz, mert nem volt máshoz csapódni, de nem igazi barátok.

Becky az egyetlen a Mi Osztályrészünkből, akihez Tori valóban kötődik érzelmileg, de sokáig nem igazán tudtam eldönteni, hogy kedveljem-e Beckyt, vagy sem. Csinál olyan dolgokat, amiket egy barátnak nem lenne szabad, sokszor úgy bánik Torival, mintha egy sérült lelkű kisgyerek lenne, aki örülhet, hogy ő pátyolgatja. Ez is ismerős érzés volt számomra. A „barátok” sokszor még jobban rá tudnak erősíteni arra, hogy az emberrel valami nincsen rendben úgy, hogy közben azt hangsúlyozzák, mennyire elfogadnak, vigyáznak rád, gondoskodnak rólad. Ezzel a saját önbecsülésüket próbálják növelni, mert milyen jó emberek is ők, hogy képesek barátkozni egy nehéz esettel, de közben téged meg még jobban a földbe döngölnek, még inkább elhitetik veled, hogy hibás áru vagy, aki örülhet, hogy egyáltalán valaki elviseli. Igen, Becky időnként ilyen barátnak tűnt. Máskor viszont úgy éreztem, hogy Tori az, aki eltaszítja őt magától. És nem tudtam eldönteni, hogy melyik megérzésem a helyes. Az ő száluk lezárása végül nagyon tetszett, és a végén az iskolai jelenetnél már teljesen biztos voltam abban, hogy milyen ember is valójában Becky (hogy negatív vagy pozitív értelemben, azt természetesen nem árulom el, majd kiderül a könyvből számotokra is).

– Az iskola szó szerint nem foglalkozik veled, kivéve, ha képes vagy jól leírni a dolgokat, jól memorizálsz, vagy meg tudod oldani azokat az átkozott matematikai egyenleteket. Mi a helyzet az élet egyéb fontos dolgaival? Mint rendes embernek lenni?

– Gyűlölöm az iskolát – mondom.

– Te mindent gyűlölsz.

– Ez vicces, mert igaz.

Végül ott van a két srác, Michael és Lucas. Lucas volt Tori legjobb barátja nagyon kicsi korában éveken át. Aztán az élet elválasztotta őket egymástól, és sokáig egyáltalán nem találkoztak. Végzősként azonban Lucas átjelentkezik a Higgsbe, így ismét Tori közelében lehet. Őszintén szólva nekem Lucasról mindig egy elhagyott kiskutya képe ugrott be, aki áll az esőben, és szomorú szemmel néz a távolodó gazdája után, aztán panaszosan felvonyít, hogy: „Kérlek, ne hagyj itt egyedül!”. Nagyon sajnáltam őt, mert lerítt róla, hogy magányos lélek, és annyira kereste Tori barátságát (és igen, nyilvánvalóan többet is), hogy az már szívfájdító volt. Persze, az teljesen oké, hogy ha Tori nem szereti őt, akkor nem kell vele lennie, de nem igazán értettem, hogy barátként miért taszítja el újra és újra szerencsétlent, mikor Lucas annyira próbálkozik. Nem tudom... Én szívesen lettem volna a barátja.

Michael viszont... Nos, őszintén szólva, a vele kapcsolatos érzéseim kicsit ambivalensek voltak. Egyfelől ő is magányos, sebzett lélek, amit megértettem, és sajnáltam is emiatt. Másfelől a dühkitörései, az, ahogyan időként Torival viselkedett... Nos, számomra a való életben ezek red flagek lettek volna. És vele kapcsolatban megértem Tori kétségeit, és azt, hogy nem tudta eldönteni, vajon jó ötlet-e barátkozni vele, vagy sem. Kicsit sajnálom, hogy Michael életébe nem kaphattunk teljes belátást ebben a könyvben. Tudunk róla egy-két dolgot, de például a családjáról semmit. Pedig vannak jelzések arra a történetben, hogy valami nem igazán stimmel náluk otthon. Én pont ezért nagyon örülnék egy második résznek, ami tovább viszi Tori és Michael történetét, mert jó lenne teljesen megismerni és megérteni Michael személyiségét.

– Mi történt, Oliver? Mit csinált Charlie? Hol van?
– Nem tudok bejutni a konyhába. Charlie bezárta az ajtót, és nem tudom kinyitni. Hallom őt.
– …
– Mikor jössz haza, Tori?

– Most azonnal hazamegyek.

Örültem, hogy bár ez Tori regénye, azért bőven kaptunk Charlie-ból és Nickből is. Érdekes volt Tori szemén át látni őket, mert ez kicsit hozzátett a karakterükhöz. A Ben Hope-os szál pedig, ami Nicknek és Charlie-nak köszönhetően jött be a történetbe, kifejezetten érdekes volt többféle szempontból is. Egyfelől több jelenet is, aminek Ben a részese volt, nagyon izgalmasra és gyomorszorítóra sikeredett. Másfelől olyan erkölcsi kérdéseket hozott be a sztoriba, mint például, hogy: vajon kezünkbe vehetjük az igazságszolgáltatást? Az erőszakra az erőszak a válasz? Bűnösök azok, akik bár nem vesznek részt az erőszakban, nem is segítenek megakadályozni? Miért tétlenek az emberek akkor is, ha tudják, hogy valami rossz történik, ami ellen tenni kéne?

Hogy tetszett ez a könyv?

Imádtam olvasni és imádtam fordítani! Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy megkaptam ezt a munkát egy olyan könyvvel, ami egyben a rajongásom tárgya is. Ez a regény maga a tinédzserlélek-esszencia. Töményen visszaadja azokat az érzéseket, amiket a legtöbb tinédzser nagyon jól ismer, és segít feldolgozni ezeket. Nem romantikus sztori, mégis romantikus a maga módján. A krimiszál pedig nagyon érdekes, főképp a felmerülő erkölcsi kérdések miatt. Tori igazán különleges és egyedi karakter, akit ennek a regénynek köszönhetően még jobban a szívembe zártam.

Szóval összességében IMÁDOM!!!!!!!! ezt a könyvet!

Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik kedvelik a mély lélektani, kicsit sötét és depressziós, tinédzserekről szóló történeteket némi romantikával és nyomozással.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet a brit borítóval:

KATT

Itt pedig az amerikai borítóval:

KATT

Nyereményjáték:

A Solitaire-ben számos, a Heartstopperből ismert szereplő is megjelenik, sőt, maga Tori is feltűnik a képregény lapjain. Mostani nyereményjátékunkban ezért arra vagyunk kíváncsiak, hogy ismeritek-e ezeket a karaktereket. Minden állomáson egy képet találtok, a ti dolgotok pedig csak annyi, hogy megnevezzétek a megadott karaktert, és a választ beírjátok a Rafflecopter-doboz megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kép a játékhoz:

A turné állomásai:

Blogturné

09. 29. Utószó – extra

10. 01. Spirit Bliss Sárga könyves út

10. 03. Csak olvass!

10. 05. Könyv és más

10. 07. Sorok között

10. 09. Dreamworld

10. 11. Hagyjatok! Olvasok!

10. 13. Dreamworld – extra

10. 15. Utószó

a Rafflecopter giveaway

   

Alexis Hall: Pasialapanyag – Blogturné Extra

A Könyvfesztiválra magyarul is megérkezik a TikTok egyik kedvenc könyve, a Pasialapanyag, amelyben egy rocksztár fia és egy ügyvéd létesít álkapcsolatot, amiből talán igaz szerelem is lehet...

Kövesd végig a blogturnét, ahol extra állomásokat is találsz, és ha velünk játszol, a könyv egy példányát is megnyerheted!

A jó könyvekhez a rajongók nagyon klassz fanartokat szoktak készíteni. És hát, ez egy jó könyv. Szóval az értékelésem után cuki rajongók által készített rajzokat is hoztam nektek extraként. Jó nézegetést!

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A könyv az egyik legjobb könyves témát dolgozza fel: amikor egy álkapcsolatból igaz szerelem válhat. Szerencsére sok ilyen történet olvasható el magyarul, és mi elég sokat szeretünk is ezek közül.

A mostani játékunk során olyan könyvekből találsz idézetet, amikben szintén egy álkapcsolat áll a központi szerepben. A feladatod, hogy rájöjj mely regényből idéztünk, és beírd a Rafflecopter-doboz megfelelő sorába a kötet címét.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Idézet a játékhoz:

„A szerelem félelmetes – állandóan változik, és bármikor vége lehet. Ez a kockázat vele jár. És mégsem akarok félni többé. Bátor akarok lenni.”

Állomáslista:

Blogturné

09. 22. Sorok Között

09. 28. Spirit Bliss Sárga könyves út

09. 30. Spirit Bliss Sárga könyves út extra állomás

10. 02. Hagyjatok! Olvasok! Blog

10. 05. Sorok Között extra állomás

a Rafflecopter giveaway

   

Alison Cochrun: Sármháború – Blogturné Extra

A Könyvfesztiválra a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában is megjelenik a Nagy Ő által ihletett romantikus történet, amiben a műsor főszereplőjének a figyelmét nem a versenyzők keltik fel...

Kövesd végig a blogturnét, ahol extra állomásokat is találsz, és ha velünk játszol, a könyv egy példányát is megnyerheted!

Nemsokára értékelést is hozok nektek a könyvről, ám előbb következzenek a kedvenc idézeteim belőle. Íme:

1.

– Arra gondoltam, hogy ma reggel elmehetnénk együtt villásreggelizni.

Charlie szünetet tart a szorgalmas banánhámozásban, és elkerekedett szemmel, döbbenten néz fel.

– Ööö… Miért?

Dev nekidől a konyhapultnak.

– Ma szabadnapunk van. Gondoltam, jó lenne egy kicsit kiszabadulni a forgatásról. Ismerek egy brunchozót nem messze innen, a domb alján.

– De miért? – vonja össze Charlie nyugtalanul a szemöldökét. Dev legszívesebben kisimítaná a ráncokat a hüvelykujjával, még akkor is, ha most nincsenek kamerák a közelben, amik megörökíthetnék Charlie székrekedéses ábrázatát.

– Gondoltam, jó lenne együtt lógni, és jobban megismerni egymást.

– Együtt akarsz lógni – ismétli meg lassan Charlie –, velem? Miért?

2.

– Miért nem tudod egyszerűen csak kimondani, amit gondolsz?

– Én… hajlamos vagyok, ööö… a rossz dolgokat mondani.

– Hogyhogy?

– Én csak… – Charlie a bal kezével hadonászik. – Én… én… nem bánok jól a szavakkal, és nem vagyok jó abban sem, hogy a gondolataimat közvetítsem. Az emberek mindig furcsának tartanak, ezért könnyebb, ha inkább csak nem beszélek.

– Nos – mondja Dev hosszú szünet után. – Ez a legszomorúbb dolog, amit valaha hallottam.

3.

– Aha. Oké, szóval összefoglalva – Dev a képernyőn látható színészekre mutat –, a dögös sovány fickó, a dögös kigyúrt fickó, a dögös talán indiai fickó és a dögös nő csak ide-oda repkednek az űrhajójukkal és rejtélyeket oldanak meg, mint valami Scooby-Doo az űrben?

– Távolról sem ez a sorozat lényege. Figyelsz te egyáltalán?

– Valamelyik dögös fickók összejönnek valaha egymással?

– Nem…

– Akkor mi értelme egyáltalán?

– A tudomány! – mondja Charlie, talán egy kicsit túl szenvedélyesen.

4.

– Jó, jó! És segítenek ezek a gyakorló randik?

Charlie visszagondol az elmúlt két napban lezajlott Csoportos Küldetésekre.

– Hát, tegnap megfogtam Daphne kezét, aztán megcsókoltam Angie-t anélkül, hogy pánikrohamot kaptam volna, szóval igen?

– Vigyázzanak a szívükre, hölgyeim! Casanova szabadlábon van!

5.

Charlie rettegve, lassan vonul végig a mezőn, amit békákkal árasztottak el. A válla felett hátranéz még Devre, mint egy félénk kisgyerek, akit arra kényszerítenek, hogy a vele egykorúakkal játsszon.

Dev el tudja képzelni, hogy a kis Charlie pontosan ilyen gyerek volt – az a gyerek, aki könyörgött, hogy bent maradhasson a tanárral a szünetben, a gyerek, aki megpróbált a felnőttekkel lógni a szülinapi zsúrokon. Feltéve, hogy a kis Charlie egyáltalán kapott meghívót szülinapi zsúrokra. A kis Charlie, aki mindig a válla fölött hátranézve keresi a kiutat.

6.

– Ez rossz volt. Ez nagyon rossz volt!

Dev leül mellé a padra.

– Igen – ért egyet vele. Egyik kezét Charlie hátára teszi, és megnyugtató köröket dörzsöl az öltönye rétegein keresztül.

Charlie hirtelen kiegyenesedik.

– Igen? Nem valami olyasmit kellene mondanod, amitől jobban érzem magam?

– Nem vagyok benne biztos, hogy tudnám úgy ferdíteni a történteket. Nem hiszem el, hogy azt mondtad, hogy puzzolni!

– Tehát elismered, hogy ez az egész a te hibád volt? Amiért elkorcsosítottad a puzzle szót?

– Nem ismerek el semmi ilyesmit!

7.

– Várj, te meleg vagy?

A limó hátsó ülésén feloldódik a feszültség, ahogy Dev nevetni kezd.

– Igen, Charlie! Egek! Hogyhogy nem tudtad, hogy meleg vagyok?

Őszintén szólva, ez a lehetőség fel sem merült benne.

– Mentségemre szóljon, hogy megszállottan segítesz heteróknak megtalálni a szerelmet, és a cargo nadrágod förtelmes.

8.

– Mesélj arról, hogyan kerültél a valóságshow-világba!

– Miért?

– Ó, bocsánat, azt hittem, azt akarod, hogy gyakoroljam a személyes kérdések feltételét – hadarja sietve. – De berúghatunk kínos csendben is, ha inkább azt szeretnéd.

Devnek tátva marad a szája.

– Hűha, egy kis tömény szesz, és máris pimaszkodsz velem. Már hamarabb le kellett volna itassalak!

9.

– Milyen a palacsinta?

Valahogy egyszerre égett meg és maradt nyers a közepén.

– Finom.

– Légy őszinte, Charlie!

– Azt hiszem, máris ételmérgezésem van.

10.

Nem sok ilyen emberrel találkozott – olyanokkal, akik nem feltételeznek rólad dolgokat, amikor észreveszik, hogy az agyad nem úgy működik, mint az övék; olyanokkal, akik nem ítélkeznek feletted; olyanokkal, akik egyszerűen melletted maradnak, és megkérdezik, hogyan tudnak segíteni. Olyan emberekkel, akik bizalommal átadják neked önmagukat PDF formátumban.

– Te most engem bámulsz. Van valami az arcomon?

– Konkrétan mindig – válaszolja Charlie, és Dev megint felnevet, ezúttal hangosabban.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A regényt részben a Nagy Ő című műsor ihlette, így a játékunk is ehhez kapcsolódik. Minden állomáson olyan férfiak képével találkozhattok, akik szerepeltek a Nagy Ő amerikai vagy magyar változatában. A feladatotok, hogy felismerjétek a kép alapján, hogy kiről van szó, és beírjátok a nevét a Rafflecopter-doboz megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kép a játékhoz:

Állomáslista:

Blogturné

09. 26. Sorok Között

09. 29. Spirit Bliss Sárga könyves út extra állomás

10. 01. Hagyjatok! Olvasok! Blog extra állomás

10. 04. Spirit Bliss Sárga könyves út

10. 06. Readinspo

10. 08. Hagyjatok! Olvasok! Blog

a Rafflecopter giveaway