Kristyn J. Miller: A többi már történelem – Blogturné

Clara és Theodore gyerekkori legjobb barátok, mégis mindez megszakadt egyik pillanatról a másikra. Egy közös munka kapcsán viszont ismét találkoznak, és felszínre kerülnek a rég eltemetett érzések, sérelmek. Clara és Teddy története bizonyítja, hogy az idő sem képes eltörölni az igazi érzelmeket. Ha kíváncsi vagy, mit gondolunk a könyvről, tarts velünk a turné során, és ha szerencsés vagy, a könyv egy példányát is megnyerheted.

Miért választottam ezt a könyvet?

Nem igazán vagyok oda a szimpla romantikus sztorikért, így magamtól nem választottam volna ki ezt a könyvet, de én kaptam meg első korrektorként javításra. Egyébként ezért is szeretek regényeket korrektúrázni, mert sokszor emiatt át kell lépnem a komfortzónámat, és így új élményekhez juthatok. Van, hogy nem nagyon jókhoz, de olyan is megesik, hogy kifejezetten élvezhetőkhöz.

Külcsín és kivitelezés

Sajnos ez a könyv sincs fizikai példányként nálam, úgyhogy csak a borítóról tudok véleményt mondani. Háááááát... Egyfelől nem értem, hogy felnőtteknek szóló könyvek esetén miért kell erőltetni ezt a gyerekkönyvbe illő, rajzos stílust a borítókon. Másfelől, bevallom, nem tudom, mennyi köze volt az MI-nak a borító készítéséhez, de van egy olyan érzésem, hogy sok. Főképp a borítón lévő pasi fejtartása miatt. Amikor először ránéztem a borítóra, olyan volt, mintha a férfi felső teste előrefelé sétálna, felém, míg a lábai és a belé karoló nő, az ellenkező irányba. Nem igazán értem, miért ez lett a borító, de a KMK-val kapcsolatban valahogy sosem volt egy ízlésünk ilyen téren, a saját könyveim borítóit sem szeretem (kivéve A Szemét, mert az egyedi és szép lett szerintem). Az egyetlen, ami tetszik a borítón, az az őszi hangulatú színvilága.

Maga az illusztráció amúgy lényegében illik a sztorihoz. Azt hiszem, a borítón lévő épület az egyetem akar lenni, és a két főszereplő pedig elvileg afelé sétál egymásba karolva, mivel hát, ott dolgoznak.

Szóval a borítóra 5-ből 2 pontot adok.

Alapötlet

A főszereplő, Clara egyetemi oktató, aki eljutott arra a szintre, hogy talán kinevezett professzor lehet belőle. Ám váratlanul újra felbukkan (az egyetemen oktatóként) a gyerekkori szerelme, Teddy, akivel valami titok miatt elszakadtak egymástól, már régóta nem is beszélnek, és Clara élete újra a feje tetejére áll.

Igazából feminista szemszögből tök érdekes az alapsztori, mert arról a belső konfliktusról szól, hogy egy nő vajon képes-e megvalósítani önmagát, az álmait úgy, hogy közben a szerelmet se kelljen feladnia, vagy pedig kénytelen választani. Ezt a konfliktust pedig bemutatja úgy, hogy egy, a tinédzserkorból épphogy csak kilépő lány miképp dönt, valamint azt is megtudhatjuk, hogy ugyanez a nő, már valóban felnőttként hogyan látja a helyzetet, és miféle döntést hoz. Szóval kétféle élethelyzetet is megismerhetünk így.

Én az alapötletre 5-ből 5 pontot adnék.

Cselekmény

A történet E/1 szemszöges, és Clara bőrébe bújva, váltakozva mutatja be a jelenbeli és a múltbeli történéseket is. Ez szerintem jó ötlet volt, egyfelől, mert E/1-ben ténylegesen is tisztában lehetünk Clara minden gondolatával és érzésével, és így talán jobban megérthetjük, mit miért tesz, miért dönt úgy, ahogy. Másfelől a jelent is jobban meg lehet érteni úgy, hogy tudod, mi történt Clara gyerek- és tinédzserkorában.

A múltbeli történésekből megtudhatjuk, hogy miként találkozott Teddyvel egy nyári táborban, hogyan barátkoztak össze, és miként alakult át a barátságuk valami többé. Miféle problémákkal küzdöttek, hogyan éreztek egymás iránt, és végül, miért szakadtak el egymástól olyan szinten, hogy találkozni és beszélni is kínos lett Clarának Teddyvel, nemhogy együtt dolgozni.

Reagan előrángatott néhány emléket, felkavarta kicsit a port az archívumban, de úgysem számít, hiszen már tíz év eltelt azóta. Úgyhogy nem fogom rajta levezetni a feszültségemet. Úgy fogom kezelni a helyzetet, mint egy felnőtt.

*

– Szállj le rólam! – visítja Reagan, de alig érhető, amit mond, mert az arca a matracnak nyomódik.

A takaró és a lepedő teljesen össze van gabalyodva, mellékterméke a csatának, ami azután tört ki, hogy azt mondta, meg kéne köszönnöm neki a tegnap estét, hiszen így végre előre tudunk lépni Teddyvel. Mivel amúgy is másnapos, egy percbe sem telt, hogy felülkerekedjek rajta, most pedig a hátán ülök, és a matracba nyomom az arcát.

Imádtam ezeket a múltbeli történéseket olvasni, mert olyan volt, mintha egy kirakós játék darabkáit kapnám meg szépen sorban, hogy végül összeálljon a kép. És bár őszintén szólva valami nagyobb titokra számítottam, de én teljesen megértem azt a belső konfliktust, ami Clarában lejátszódott. Mert igen, lehet, hogy nem kellett volna feladnia az álmait Teddy mellett, de ha körülnézünk a világban, megnézzük a nők lehetőségeit, sorsát, azt láthatjuk, hogy még egy rendes, támogató férj mellett is csak ritkán tudják kiépíteni azt a karriert, amire vágynak. Sokuknál jön a babaprojekt, és onnantól kezdve a nőt bedarálja az anyaság, az álmainak meg annyi. És persze, van olyan nő, aki végül rájön, hogy így is boldog tud lenni, de sokan későn kapnak csak észbe, hogy lényegében lemondtak arról az életről, amiről álmodoztak, egy férfi miatt, a szerelem miatt, és mégsem boldogok.

Szóval bár látszólag az adott titok apróság, én feminista nőként totál megértem, miért döntött végül úgy Clara, ahogyan. És szerintem akkor és ott, ennyire fiatalon, úgy, hogy a teljes lehetséges karrierje előtte állt még, nem döntött rosszul.

A jelenbeli részeknél kíváncsi voltam, hogyan viszonyul majd egymáshoz Clara és Teddy, miként tudnak együtt dolgozni, hogyan alakul ki ismét valamiféle kapocs köztük. És az is érdekelt, hogyan dönt majd Clara ezúttal.

Ami picit furcsa volt számomra, az a felnőtt Clara. Időnként úgy viselkedett és gondolkozott, mintha még mindig tinédzser lenne. És igen, megesik, hogy találkozunk egy régi emberrel a múltból, és pillanatokra visszavedlünk azzá, akik egykor voltunk, de azért mégis csak egy egyetemi oktatóról beszélünk, aki épp most válhat kinevezett professzorrá, egy nőről, aki olyan céltudatos volt, hogy már fiatalon is képes volt meghozni nehéz döntéseket. Szóval a jelenbeli Clara nekem egy hajszállal kevésbé volt szimpi és érthető, mint a fiatalkori énje.

A cselekményre emiatt 5-ből 4 pontot adok.

Karakterek

Clara karaktere egy céltudatos, intelligens nő, aki már gyerekként pontosan tudja, mi akar lenni, mit akar kezdeni az életével, és bár van, ami néha megingatja, mégis kitart, meghozza a szükséges döntéseket, és csak megy előre, hogy megvalósítsa az álmait. A felnőttkori viselkedésében volt néhány fura dolog számomra, de alapvetően megértettem őt.

– Mi történt köztetek? – kérdezi Reagan.– Miért érdekel ennyire? – kérdezek vissza, és elzárom a csapot.– Csak úgy. – Feláll a bárszékről, és visszatolja a pult alá. – Csak kíváncsi vagyok, főleg így, hogy ő fog tanítani. Remélem, nem kapok rosszabb jegyet, ha rájön, hogy a tesód vagyok.

– Teddy nem tenne ilyet – biztosítom jóval magabiztosabban, mint az helyénvaló lenne. Igazából már nem ismerem Teddyt annyira jól; több ideje nem beszéltünk, mint amennyi ideig barátok voltunk. Gyakorlatilag idegen számomra, és ennek így is kell maradnia.

Teddy fiatalon és felnőttként is szimpatikus volt lényegében. Épp ezért tartottam Clarát erős személyiségnek, mert egy s*ggfejet könnyebb lett volna elhagyni, de valakit, aki valóban szerethető és szereti az embert, sokkal nehezebb. Kíváncsi voltam, hogy felnőttként hogyan fog Teddy viselkedni, ha újra találkozik majd Clarával. Vajon hozza-e a tipikus narcisztikusférfi-viselkedést, sértődötten viselkedik-e Clara döntései miatt... De szerencsére nagyon jól kezelte a helyzetet, egyáltalán nem mutatott red flageket ezzel kapcsolatban.

Clara húga, Reagan volt még elég egyedi és érdekes karakter. Nem tudom, mennyire örültem volna neki, ha a húgom részegen olyasmit tesz, amit ő, de a regényben leírva vicces helyzet volt. És a karaktere ellenpontozta Clara karakterét, két teljesen más hozzáállást, gondolkodásmódot ismerhettünk meg neki köszönhetően.

A többi karakter kicsit sablonos volt, ott voltak amolyan háttérfiguraként, de túl sokat nem tettek hozzá a történethez, igazából még a nevüket sem sikerült megjegyeznem.

Szóval a karakterekre 5-ből 3,5 pontot adok.

Lezárás

Kíváncsi voltam, hogy a már felnőtt Clara milyen döntéseket hoz majd, és igazából nem sikerült meglepni. A történet körülbelül úgy zárult, ahogyan azt vártam. Ami nem baj, mert végül is jó lezárás volt, csak nem volt benne semmiféle csavar vagy érdekesség.

Szóval 5-ből 3,5 pont.

Hogy tetszett ez a könyv?

A romantikus regények még mindig nem a kedvenceim, de egy történetnek jó volt. Nem untam a sztorit, a főszereplőket is egészen megkedveltem, tetszett, hogy nemcsak a jelent, de a múltat is megismerhetem, és így jobban megérthetem a miérteket. Szóval attól függetlenül, hogy munka miatt olvastam, kikapcsolódásnak is megfelelt a történet.

Összességében 5-ből 3,5 pontot adok.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Azoknak, akik szeretik a romantikus sztorikat, és vágynak egy kis olvasás általi kikapcsolódásra.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Játékunk során különböző kérdéseket teszünk fel, amelyekre a választ a beleolvasóban találjátok. A helyes megfejtéseket írjátok be az adott állomáshoz tartozó dobozba.

(Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.)

Kérdés a játékhoz:

Hogy hívják Clara egyetemi konzulensét?

Állomáslista:

Blogturné

10. 07. Milyen könyvet olvassak?

10. 09. Spirit Bliss Sárga könyves út

10. 11. Utószó

Moira MacDonald: És boldogan éltek – Blogturné

Moira MacDonald És boldogan éltek című bemutatkozóregénye könyvmolyoknak íródott, mert fókuszában a könyvek, az olvasás és a kapcsolatteremtés áll. Tartsatok bloggereinkkel, hogy megismerkedjetek a bájos könyvesbolt dolgozóival és vásárlóival, és ha velünk játszotok, esélyetek van megnyerni a General Press kiadó által felajánlott regény egy példányát is.

Miért választottam ezt a könyvet?

Alapvetően nem vagyok oda a romantikus történetekért, de amikor megláttam a borítóját, elolvastam a fülszövegét, és rájöttem, hogy egy könyvesbolt és a könyvek állnak a történet középpontjában, úgy gondoltam, adok neki egy esélyt.

Külcsín és kivitelezés

Sajnos a nyomtatott könyvet még nem kaptam kézhez a kiadótól, így kénytelen voltam a számítógépemen elolvasni a regényt, amit alapvetően nagyon utálok, de néha elvállalom, ha valamelyik könyv érdekel. Viszont így csak a könyv borítójáról tudok véleményt mondani, arról, hogy milyen minőségű maga a könyv, a lapok, a kötése, milyen a mérete, a súlya, a betűtípus, mennyire könnyen tartható kézben, cipelhető magunkkal valahová stb., sajnos nem.

Tetszik ez a könyv a könyvön koncepció a borítón. A történetben szereplő könyvesboltot jelenítették meg ugyanis rajta, de nem egy épület, hanem egy könyv formájában, aminek a borítója maga a könyvesbolt. A borítón lévő ablakból nézelődik az egyik karakter, a másik kettő, pedig a könyvborító-könyvesbolt előtt ácsorog. Ez egy egész ötletes megoldás.

Ami kicsit félrevezető számomra, az a borítóra írt idézet, amiben „furcsa szerelmi háromszögről” írnak. Mert bár háromszög valóban van a könyvben, de nehezen nevezném szerelminek, ugyanis egyik fél sem szerelmes a másikba.

Mivel még nem kaptam meg a könyvet, nem fogtam a kezemben, így csak a borítót tudom pontozni, arra 5-ből 4,5 pontot adok.

Alapötlet

Az alapötlet egy szimpla félreértés, amin rengeteg vígjáték és romantikus sztori alapul, de ha jól van megírva, nem lehet megunni. És itt egész jól van megírva.

April home office-ban dolgozik, a barátai lemorzsolódtak róla, mivel már családot alapítottak, és szörnyen egyedül érzi magát. Megtetszik neki a szomszédos könyvesboltban dolgozó srác, Westley, aki a használt könyveket nézi át eladás előtt, hogy nem maradt-e bennük valami, és egy hirtelen ötlettől vezérelve ír neki egy névtelen levelet, amiben elmondja, hogy szívesen megismerné őt, és ha ez kölcsönös, akkor tegye a válaszlevelét egy adott könyvbe. Azonban egy véletlen miatt April levelét nem Westley találja meg, hanem az özvegy Laura, aki egyedül neveli a kislányát, és a férje halála óta nem nézett másra. Ám a levelet megkapva úgy érzi, ez talán egy jel, hogy újra elkezdjen randizni, ezért belemegy a levelezésbe.

A történet lényegében erről a félreértésről szól, és arról, miként változtatja meg ennek a három embernek (és még néhánynak) az életét, a hozzáállását, a személyiségét az, hogy bár nem úgy, ahogyan azt elképzelték, mégis nyitnak a világra és az új lehetőségekre.

Ahogy már fentebb is írtam, nem igazán vagyok oda a szimpla romantikus történetekért, de ez a könyv pont azért tetszett, mert igazából nem egy romantikus történet, mivel egyik fél sem szerelmes a másikba úgy igazán. Ez a sztori inkább egy könnyed társadalomkritika, és a pszichológia, a karakterfejlődés áll a középpontjában, nem a szerelem.

Bemutatja, hogy a modern világban az emberek mennyire elszigetelődtek egymástól különböző okoktól. Nem mernek kapcsolatot kezdeményezni, inkább csak biztonságos játékok szintjén próbálkoznak (lásd levelezés), ahelyett, hogy odaálljanak a másik elé, és elmondják, hogy tetszik nekik.

Szóval azért adok 5-ből 5 pontot a történetre, mert bár nem azt kaptam tőle, amit elsőre vártam (egy szimpla romantikus sztorit), így sokkal jobban passzolt az ízlésemhez.

Cselekmény

A levelezős cselekményszál mellett nagy jelentőséget kap az a szál is, amiben egy filmforgatás helyszíne lesz ideiglenesen a könyvesbolt. Ebben a szálban bepillantást nyerhetünk a filmesek világába, jókat kuncoghatunk Westley-n, aki totál véletlenül keveredik bele statisztaként, majd helyettesként a forgatásba, és lehetőségünk nyílik rá, hogy a könyvesbolt vezetőjét, valamint a többi alkalmazottat is jobban megismerjük.

– Csak tegye a dolgát! – mondta a puhakalapos nő. 

– Mármint válogassam a könyveket? 

– Igen. Próbáljon minél kevesebbet mozogni, és ne csapjon zajt, mert a mikrofonok mindent felvesznek. És ne nézzen Kellyre! 

– De hogy dolgozzak, ha nem mozgok? Úgy nem lehet könyvet válogatni, hogy… – Ám a puhakalap már messze járt.

De akár a levelezős, akár a filmforgatós szálról van szó, a lényeg mindig a félreértések tömkelege. Nagyon vicces volt látni, ahogyan kb. minden karakter valamilyen módon kapcsolódik egymáshoz (valakinek az ismerőse, valakinek a múltjához kötődik), és a sztori bemutatja, hogy milyen kicsi is a világ. Ahogyan az is tetszett, hogy veszettül várhattam, mikor jönnek már rá a karakterek, hogy valami nem stimmel, és a levelezés nem úgy alakult, ahogyan azt gondolják. Időnként meg fogtam a fejemet, mert olyan helyzetek adódtak, amikben már ezer éve rá kellett volna jönniük, hogy valami nem stimmel, de még mindig megmagyarázták maguknak, hogy Westley csak félénk, vagy épp nem akar még továbblépni a levelezésből.

Ami kicsit fura volt számomra, hogy rengeteg karakter szemszögéből íródott fejezet, nem csak a három főszereplőjéből, és voltak fejezetek E/3-ban, de voltak E/1-ben is, ami szerintem felesleges váltás volt. És azt sem értettem, hogy néhány teljesen mellékes karakter miért kapott külön fejezetet, főképp úgy, hogy nem igazán adott hozzá semmi pluszt a szemszöge a történethez (pl. a könyvesbolt tulajának fejezete). Kicsit úgy éreztem, mintha nem lett volna meg a három főszereplő karakter szemszögéből írt fejezetekkel az elvárt karakterszám, ezért gyorsan hozzá kellett írni még néhány fejezetet más karakterek szemszögéből akkor is, ha amúgy ezek felesleges fejezetek voltak. Szóval én kivitelezés terén inkább megmaradtam volna csak az E/3-nál vagy csak az E/1-nél, és kizárólag a három főszereplő karakter, April, Laura és Westley szemszögéből írtam volna meg a fejezeteket. Így kicsit egységesebb lett volna az egész, és nem éreztem volna úgy, hogy rövid a sztori, és valamivel még ki kellett tölteni.

Voltak kis mellékszálak is, amik érdekesek voltak, April kapcsolatát például totál át tudtam érezni az öccsével. Egy tesó, aki csak úgy él bele a nagyvilágba, mert tudja, hogy ha bajba kerül, akkor majd a nővére úgyis ad neki pénzt és megoldja a dolgokat. Nos, igen, ez kb. az életem, csak egy húggal. És bár az ember szereti a testvérét, azért ez nem egy jó helyzet.

Laura kislánya édes volt, gyerekekről írni egy regényben mindig jó ötlet, ha azt akarjuk, hogy az olvasó jókat derüljön a „gyerekszáj” mondatokon, és elolvadjon a cukiságtól.

– Szerinted Ashley Kettő és Zach összeházasodik? – kérdezte Olivia. – És ha lesz esküvőjük, elmehetünk? És kaphatok majd új ruhát meg új cipőt? És lehet virág a hajamban? – Olivia még soha nem volt esküvőn, de már látott Laurával néhány, gondosan kiválasztott romkomot, és a plüssállataival sokszor vitt színre komplikált szertartásokat. Ashley-t és Zachet pedig mindig olyan kíváncsian méregette, ha együtt látta őket, mintha az lenne a nagy álma, hogy egyszer élőben láthasson menyasszonyi ruhát. 

– A  helyedben erre még nem készülnék rá nagyon – mondta Laura. – Biztos meghívnának minket az esküvőjükre, de szerintem még fiatalok ehhez. Ha jól tudom, Ashley csak huszonkét éves, vagy ilyesmi.

– Az már öreg – jelentette ki a  megszokott határozottságával Olivia, és végighúzta a kanala élét egy csokiszirupcsíkon. 

– Csak a hétéveseknek – felelte Laura.

A cselekményre 5-ből 4 pontot adok, mert érdekes volt maga a történet, igazán élveztem, de a kivitelezésben láttam némi gubancot.

Karakterek

April volt talán az a karakter, akihez a legjobban hasonlítok, így könnyű volt szimpatizálni vele. Magának való, a barátai élik a saját kis életüket, így időnként egyedül érzi magát, imádja a könyveket, de közben néha vágyna valami többre is, viszont nem tudja, hogyan lépje át a kis kuckójának a küszöbét, hogyan nyisson a világ felé. Szereti a kis romantikus dolgokat, de nehezen tud rendes kapcsolatot kezdeményezni másokkal. Az egyetlen különbség kettőnk között, hogy én szívesen dolgoznék home office-ban, míg April inkább bejárna dolgozni valahová.

Laura szintén szimpatikus karakter, bár az ő élete cseppet sem hasonlít az enyémre. Elvesztette élete szerelmét, és egyedül kell nevelnie a kislányát, és hát, egyik sem könnyű dolog. Még úgy sem, hogy a kislánya tündéri. Rengeteg teher szakadt a nyakába, lelkileg is, munkaügyileg is, ami miatt teljesen érthető, hogy jó ideig elzárkózott attól, hogy ismét randizni kezdjen. Olvasás közben kicsit féltem tőle, hogy lelkileg ne sérüljön még jobban, amikor kiderül, hogy az egész levelezősdi félreértés volt. Azt hiszem, érte jobban aggódtam, mint Aprilért ilyen szempontból.

Westley pedig az a pasi, akire minden nő vágyik. Veszettül jóképű, de nem él vissza ezzel. A nők rámásznak szinte, de ő becsülettel elhajtja mindegyiket. És imádja a könyveket és az olvasást. Vagyis ő tényleg csak egy könyves álompasi, akit egy író talált ki, mert ha létezik is hasonló a valóságban, ritka madár lehet. Nagyon érdekelt, hogy a végén esetleg ad-e esélyt akár Laurának, akár Aprilnek, de ahogy haladtam előre a történetben, egyáltalán nem tűnt úgy, mintha felkeltette volna a figyelmét bármelyikük is. Szóval nem igazán tudtam elképzelni, hogy végül összekeveredik egyikükkel.

A mellékkarakterek kicsit sablonosak voltak, de olyan sok karakter volt a történetben, hogy igazából nem csodálom, hogy nem jutott lehetőség rá, hogy mindenkinek a személyisége rendesen ki legyen bontva.

A karakterekre 5-ből 4 pontot adok.

Lezárás

Nos, örültem a történet végének, mert klassz, amikor az ember barátokra lel, de nekem kicsit felesleges volt az, hogy a végén mindenkire ráerőltetett az író egy-egy párt is. Azt nem mondom meg, ki kivel jött össze végül, de valahogy hirtelen mindenkinek összejöttek a szerelmi dolgok. Én jobban örültem volna, ha azzal a tanulsággal zárul a sztori, hogy nem a szerelem az egyetlen mód arra, hogy ne legyünk magányosak, és a barátságok is adhatnak legalább annyi klassz dolgot, szeretetet, mint egy párkapcsolat (ha nem többet...).

Szóval a lezárás nálam 5-ből 4 pontos emiatt.

Hogy tetszett ez a könyv?

Annak ellenére, hogy kénytelen voltam a gépen olvasni, egészen gyorsan haladtam vele, ami annak volt köszönhető, hogy kifejezetten szórakoztatónak találtam ezt a történetet. A karakterek kedvelhetőek voltak, a levelek miatti kavarodás pedig viccessé tette a helyzetet, és alig vártam, hogy végre rájöjjenek az igazságra. A kivitelezés nem volt tökéletes, mégis klassz könyv lett ez.

Szóval összességében 5-ből 4 pontot adnék a könyvnek.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Mindenkinek, aki kedveli a félreértéseken alapuló kicsit humoros, kicsit romantikus cselekményszálakat. És azoknak, akik nem bánják, ha egy romantikusnak mondott történetben a romantika helyett inkább a karakterek lelki világa, lelki fejlődése kap nagyobb szerepet.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A regényben sok filmre történik utalás, ezek közül egyet-egyet elhelyeztünk a bloggereknél, megoldásnak a film címét adjátok meg.

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Kép a játékhoz:

Állomáslista:

Blogturné

10. 04. Olvasónapló

10. 06. Spirit Bliss Sárga Könyves út

10. 08. Hagyjatok! Olvasok!

Cyril Gely: Szohó mester utolsó teája – Blogturné

A Trend Kiadónak köszönhetően megismerkedhetünk a 19. századi Japánnal, a szamurájok életével és a teázás misztikumával. Tartsatok velünk Cyril Gely Szohó mester utolsó teája című könyvének turnéján, és természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.

Miért választottam ezt a könyvet?

A fülszövege keltette fel a kíváncsiságomat, amiből kiderül, hogy a könyv egy japán lányról szól, aki elhatározza, hogy bármi áron szamuráj lesz belőle. Feminista nőként pedig érdekelnek a női sorsokról szóló regények, akár a múltban, akár a jelenben játszódnak.

Külcsín és kivitelezés

A kötet az átlagosnál kisebb méretű, vékonyka, alig több mint 150 oldal, és nagyon könnyű. Ami azért fontos számomra, mert sokszor cipelem magammal a munkahelyemre az éppen aktuális olvasmányomat, és ennek egyfelől alig volt súlya, másfelől ha a buszon akartam olvasni, akár állva is megtehettem, mert apróbb női kézhez van méretezve és nem tört le tőle a csuklóm.

A könyv borítóján található illusztráció szerintem gyönyörű. Egyfelől nagyon illik a könyv témájához és hangulatához is, másfelől a rajta lévő jelképek passzolnak a történethez és Japánhoz. A színvilága kék és rózsaszín, ami szintén nagyon bejön.

Élfestett könyv, de szimplán csak egyszínű rózsaszín, nincs rajta semmiféle minta. Máskor kicsit csalódott vagyok, ha csak egyszínűre van festve a könyv éle, mert olyan feleslegesnek tűnik ilyenkor az élfestés, de ebben az esetben valahogy ez a szimpla rózsaszín nagyon illik a borítóillusztrációhoz, és olyan kellemes ránézni.

Szóval 5-ből 5 pontot adok rá.

Alapötlet

Az alapötlet igazán feminista téma, úgyhogy nekem bejött. Egy fiatal lány, Ibuki, aki egész életében olyan jövőre vágyott, ami korábban csak a férfiaknak adatott meg. Aki egész életében azt hallgatta, hogy ő nem lehet az, aki lenni akar, helyette feleségül kell mennie valakihez, mert ez a nők dolga. Aki bár szereti az apját, sőt, szereti azt is, akihez hozzáadnák, mégis inkább a szabadságot választja. Férfiruhát ölt, megszökik, nekiindul a veszélyes világnak, hogy megtalálja a szamurájt, aki hajlandó a mestere lenni. És ha nem is teljesen úgy, ahogyan azt elképzelte, de lényegében megéli az álmait, és rálel a szabadságára.

Rengeteg régi és modern történet szól hasonlóról, ez talán azért más kicsit, mert számunkra egzotikus és kevéssé ismert környezetben játszódik, így megismerhetünk egy olyan gondolkodásmódot, ami a női elnyomás tekintetében hasonló a nyugatihoz, ám mégis sok mindenben teljesen más.

A másik, ami megkülönbözteti ezt a történetet a többitől, hogy Ibuki egy olyan utat választ, ami régen valóban dicső volt, de mostanra elavulttá vált, és megszűnőfélben van, így egyfajta kettős akadállyal kell szembenéznie. A japán uralkodó ugyanis szélnek eresztette a szamurájokat, akik azóta lényegében munkanélküliek. Sok közülük beállt bűnözőnek, mások próbálják megtartani a becsületüket. És közben olyan konfliktus van köztük és az uralkodó között, ami fegyveres összetűzéssel fenyeget.

Én az alapötletre 5-ből 5 pontot adok.

Cselekmény

A könyv rövidke fejezetekből áll, amit szeretek, mert ha épp dolgom van, megzavar valami, nem egy fejezet közepén kell félretennem az olvasnivalómat.

A fejezetekből megismerhetjük Ibukit, a múltját, a kalandjait, hogy hová fut ki az élete végül, és a mesterét, Szohó Akirát is. Szohó egy olyan szamuráj, aki eljutott arra a pontra, hogy már képtelen volt gyilkolni, ezért becsületbeli öngyilkosságra ítélték, ám ő nem tette meg, inkább hazament a feleségéhez, ezzel a kultúrájában szégyent hozva a saját és a felesége fejére. A felesége végül meghalt, ő pedig a világtól elvonulva, szégyenben éli az életét, míg Ibuki fel nem bukkan.

– A kardforgatás titka abban rejlik, hogy az ember nem vonja ki a kardját a hüvelyéből.

A regény stílusa nagyon tömör, és sok helyen elvont is. Az író a konkrét cselekmény esetében csak a lényeget írja le, és időnként beszúr valami filozófiai elmélkedést vagy néhány mondatot a tájról, a természetről, a teáról. Bár a regény írója francia, szerintem ezzel jól hozza a régimódi keleti stílust. Az már más kérdés, hogy én nem vagyok kibékülve ezzel a stílussal. Azért nem vagyok kibékülve vele, mert bár sok mindent megtudhat az ember a regény karaktereinek múltjáról, jelenéről, gondolatairól, valahogy ez a stílus mégis távol tart tőlük olvasóként. Nem utáltam a karaktereket, csak épp megszeretni sem tudtam őket. Semmiféle érzést nem váltottak ki belőlem, teljesen semlegesek maradtak a számomra. Szóval, aki bírja a tipikus régies keleti stílusú történeteket, annak nagyon be fog jönni ez a könyv, hozzám viszont sokkal közelebb állnak a modern stílusú keleti történetek.

A cselekményre 5-ből 3 pontot adok, mert a könyvben található versek (dzsiszeik) nagyon tetszettek, és a filozófiai gondolatok közül is sok megjáratta az agyamat. Viszont a cselekmény nem nagyon kötött le, és érzelmileg nem vonzott be a történet.

Karakterek

Ibuki karaktere feminista szempontból izgalmas. Egy nővel, aki a férfiak világában keresi a helyét, még a 21. században is lehet azonosulni. Az más kérdés, hogy ha már „férfiak világa”, biztosan nem a harc része vonzana. A harc, a háború a férfiak hülyesége, az ő farokméregetésük és kapzsiságuk miatt tör ki szinte mindig, a nők meg csak szenvednek az egésztől. Ha már háborúval akarnék foglalkozni, akkor azzal foglalkoznék, hogyan lehetne megakadályozni, elkerülni. De ettől függetlenül maga az érzés, hogy nőként vágysz valamire, de a férfiak szerint nem kaphatod meg, pusztán azért, mert nő vagy, nagyon ismerős.

Ibuki igazán kitartó, mindent felad, hogy az álmáért küzdhessen. Ami számomra igazán erőssé tette a döntését, hogy nem egy rossz emberhez akarták férjhez adni, az apja is szerette őt, szóval nem rossz körülményekből, rossz életből szökött meg, hanem egy lényegében biztonságos környezetből, ahol szerették, és ahol ő is szerette mind az apját, mind a számára kiválasztott férjet. De annyira vágyott megvalósítani a céljait, hogy az fontosabb volt számára mindennél. Enélkül, bármilyen is a környezet, amiben élt, tudta, hogy nem lenne képes boldog lenni.

Vagyis ő az a karakter, aki tökéletesen megmutatja, hogy mindenki mástól és másképp boldog, nincs egyetlen recept rá. Nem kell feltétlenül rosszul élni ahhoz, hogy boldogtalan legyél, épp elég, ha nem úgy élsz jól, ahogyan arra mindig is vágytál.

Szohó mester karaktere, nos, elég érdekes. Ő az a szamuráj, akinek a becsületénél többet ért az, hogy a feleségét ne hagyja magára. És bár a felesége ezt szégyenként élte meg, mert olyan társadalomban nőtt fel, amiben ez a döntés annak számított, szerintem nagyon bátor döntés volt. A társadalmi megvetést és kirekesztettséget választani a szerelmedért... nos, én ezt egyáltalán nem tudom elítélni. Mondjuk, ha simán azért nem gyilkolta volna meg magát, mert nem akar meghalni, azt sem tudnám elítélni. Ez a rituális öngyilkosságosdi is egy tipikus férfihülyeség a szememben. Mert ilyenkor nem feltétlenül te magad akarsz meghalni, mint egy átlagos öngyilkosságnál, amikor valamiért nem látod a kiutat a problémáidból, mert beszűkült a tudatod. Ez nem igazán saját döntés. Hanem mások várják el tőled, hogy a becsületedért megtedd. Akkor is, ha te még élni akarnál.

– (...) A kard szükségszerűen rövid életű. A tea maradandó. De legfőképpen ezt jegyezd meg jól: a kard életeket vesz el. A tea életet ad.

– Nem azt mondta, hogy a kardforgatás és a teaivás közben ugyanazt az ízt érzi az ember?

– Valóban. De gondolj csak bele: az alvás és a halál is sok mindenben hasonlít. Pedig milyen különbözőek...

Szohó mester és Ibuki között valamiféle nagyon furcsa apa-lánya kapcsolat alakult ki, ami időnként azért zavarba hozott. Pl. amikor Szohó meztelenül mászkált Ibuki előtt, csak mert elmondása szerint hülye lenne nem kihasználni a lehetőséget, ha megteheti... He? Szóval Szohó karakterének ez az a része, amivel egyáltalán nem tudtam szimpatizálni. Ha valakit a lányomnak érzek, meg úgy alapvetően semmilyen nőt nem hozunk zavarba azzal, hogy meztelenül mászkálunk előtte. Ez nem nudista életmód, ahol ha oké neked a meztelenség, akkor elmehetsz az adott nudista helyre, ha nem oké, akkor a közelébe sem kell menned, hanem lényegében szexuális zaklatás. Szóval igen, Szohó mestert csak azért nem utáltam, mert tudom, hogy abban a régi világban még másképp gondolkoztak az emberek, és nem foglalkoztatta őket a nemi erőszak sem nagyon, nemhogy „egy kis zaklatás”.

Megszeretni nem igazán tudtam a karaktereket az elbeszélés stílusa miatt, de Ibuki karakterében feministaként azért láttam a lehetőséget, szóval 5-ből 3 pontot adnék.

Lezárás

A történet lezárása nagyot dobott a történeten számomra, az utolsó fejezeteket jobban élveztem, mint a könyv nagy részét. Olyan csavar történt ugyanis a végén, amire nem igazán számítottam, és Ibuki élete és sorsa is másképp nyert értelmet, mint ahogyan azt vártam. Ami számomra pozitív volt, mert elvileg a szamurájság volt az álma, lényegében viszont inkább a szabadság, ami ezzel járt volna. És ez utóbbit nem feltétlenül csak úgy érhette el, hogy szamurájjá válik. De erre csak szép lassan jön rá Szohó mester tanításai során, amikor megismeri a teakészítés, a teafogyasztás művészetét.

Szóval a lezárás nekem 5-ből 5 pont.

Hogy tetszett ez a könyv?

Az alapsztori feminista szemmel nézve érdekes volt, a történet lezárása is nagyon tetszett, de valahogy ez a régimódi, keleti stílus nem az én világom. Ettől függetlenül voltak a sztoriban izgalmas filozófiai gondolatok, amik elgondolkoztattak, és nem esett nehezemre elolvasni ezt a könyvet.

Szóval összességében 5-ből 3,5 pont.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Azoknak, akik kedvelik a régimódi keleti stílusban megírt regényeket, a tömör cselekményt, némi filozofálással és természeti leírásokkal vegyítve.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A turné minden állomásán találhattok majd egy kérdést, amire a beleolvasó alapján tudtok választ adni. Írjátok be a Tallyba, a megfelelő helyekre a helyes válaszokat.

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Kérdés a játékhoz:

Mivel foglalkozott Szohó Akira édesapja?

Állomáslista:

Blogturné

09. 30. Spirit Bliss Sárga könyves út

10. 02. Szembetűnő

10. 04. Könyv és más

10. 06. Ambivalentina

Tally-űrlap:

Gregus Gábor: Az Esszencia urai

Miért választottam ezt a könyvet?

Nos, az írója keresett meg engem e-mailben, hogy szerinte érdekelhet a regénye, nem szeretném-e elolvasni. Megnéztem a weboldalát, azt, hogy miket és körülbelül milyen stílusban ír, és hogy miről is szól az adott regény, és mivel érdekesnek tűnt, sőt, olyasminek, ami pont az én ízlésem, igent mondtam.

Külcsín és kivitelezés

A borító a régi stílust képviseli, fekete háttér egy egyszerű szimbólummal, egy lángoló, villámló szívvel. Ez a szimbólum az aranyszín sötétebb és világosabb árnyalataiban játszik, ami szerintem jó választás volt, mert illik a könyv történetéhez. Az arany ugyanis a gazdagság jelképe, márpedig a történet a világot irányító, piszkosul gazdag halhatatlanokról, az Alkotókról szól. Természetesen a szív és a villámok is kapcsolódnak a sztorihoz.

Bevallom őszintén, mivel anno rengeteg ilyen fekete hátterű, egyszerű szimbólumot tartalmazó borítót láttam a Könyvmolyképzőnél, sőt, az én hét könyvemből is hat ilyen stílusú borítót kapott a kiadó döntésére (én mást választottam volna, de nem rajtam múlt), ezért ezek a fajta borítók számomra kicsit unalmasak. De ez egyéni ízlés kérdése. Akinek anno is bejött ez a stílus, annak szerintem tetszeni fog ez is.

A könyv egyébként teljesen átlagos méretű, átlagos minőségű, puha borítójú kötet.

Szóval én 5 pontból 4 pontot adnék, mert bár a borító tökéletesen illik a történethez, az én egyéni ízlésemhez nem igazán passzol.

Alapötlet

Sok történet szól halhatatlan emberekről, nekem elsőre a Hegylakó és A halhatatlan gárda jutott eszembe erről a témáról. Ezért kíváncsi voltam, hogy Gregus Gábor tud-e valami újat mutatni és mondani ebben a könyvben. Spoiler: tudott.

Ahogy belekezdtem a könyvbe, azonnal fel is keltette a kíváncsiságomat, ugyanis rögtön egy rejtéllyel indított. Egy férfi felébred egy vadidegen helyen, az utcán, fogalma sincs, hogy került oda, fogalma sincs róla, hogy kicsoda, ahogyan arról sem, kik akarják épp megölni. Az én agyam pedig azonnal be is indult, elkezdtem az elméletgyártásokat, és nagyon kíváncsi voltam, hogy végül mi derül ki róla. Azután meg főleg, hogy kiderült, különleges képességekkel bír és halhatatlan.

De nemcsak ez fogott meg rögtön, hanem az is, hogy teljesen másféle halhatatlanokat kaptam ebben a történetben, mint akikkel egyéb sztorikban megismerkedhettem. A korábbi filmekben és könyvekben a főszereplő halhatatlanok majdhogynem mind jók voltak. Próbáltak jót tenni, védték az embereket, voltak igaz barátaik, valamiféle választott családjuk. Na itt nem ez a helyzet.

Ez a regény több karakter nézőpontját mutatja be E/3-ban, és így lényegében főszereplőkké teszi ezeket a halhatatlanokat, de alig találni köztük jó embert. Ezek a karakterek nem élnek, hanem visszaélnek a halhatatlanságukkal és a képességeikkel. És az Esszencia is inkább tűnik valamiféle gonosz dolognak, mint isteni ajándéknak. Ezt már az is mutatja, hogy úgy juthat valaki az Esszenciához, hogyha valami tökéletes dolgot alkot (tökéletes festmény, étel, szobor, regény, épület, bármi...), és aztán megeszi egy számára fontos ember szívét. Ezt követően pedig úgy tarthatja meg a halhatatlanságát és a képességeit, ha időről időre újabb emberi szíveket fogyaszt. Szóval igen, ezek a halhatatlanok határozottan nem jó emberek.

– Hát, tudja, ebben a brancsban mindenkinek megvan a története az Alkotókkal. Érdekes lenne tudni, hányan léteznek a bolygón, akiket tönkretettek ezek a gazemberek, vagy tanúi voltak a bűntetteiknek. Gondolom, rengetegen ismerik az igazságot, de nem tesznek semmit. És nem is hibáztathatjuk őket. Bemész a rendőrségre, hogy itt egy szekta, ami pár ezer éve alakult, tagjai halhatatlan varázslények és titokban ők irányítják a Földet?

– Elég hamar zártosztályra kerülne az ember.

Ami még izgalmas volt, hogy kiderült, minden halhatatlan valamiféle nagy művész. Még sosem láttam a művészeket ennyire negatív módon ábrázolni egy művész által, de kifejezetten egyedi és érdekes ötlet volt. Annak ellenére, hogy én művészként biztos, hogy nem akarnék ilyen áron halhatatlan lenni. De az emberi természetet elnézve, biztosan lennének olyanok, akik kapnának az alkalmon.

Az alapötletre 5-ből 5 pontot adnék, mert sikerült egy sokszor feldolgozott témát új ötletekkel egyedivé és érdekessé tenni.

Cselekmény

A történet több szálból áll, amik aztán végül szépen összeérnek. Egyfelől ott van a titokzatos amnéziás halhatatlan, Adam szála. Ez azért volt érdekes, mert Adammel együtt teljesen tudatlanul próbálhattam én is kideríteni, hogy ki is lehet ő pontosan. Adam az elejétől kezdve másnak tűnt, mint a többi halhatatlan. Bár kiderült, hogy hogyan lesznek a halhatatlanok, hogy emberi szíveket esznek időről időre, hogy egoisták, pénzéhesek, imádják a hatalmat, és a többi halandó számukra csak szolga vagy eltaposandó bogár, valahogy mégis azt éreztem, hogy Adam a kivétel. Vagyis inkább reméltem. Mert azért a lelkem mélyén féltem tőle, hogy egyszer csak visszatér az emlékezete, és kiderül, hogy ugyanolyan s*ggfej, mint a többiek. De a félelmem ellenére faltam az oldalakat, hogy minél többet megtudhassak róla.

A nyomozáshoz és a meneküléshez Adam végül összeállt két halandóval, Kimmel, a volt Interpol-ügynökkel és Clive-val, a kirúgott pappal, akik egy olyan szervezet részei, amik meg akarják állítani az Alkotókat, hogy ne árthassanak több embernek. Ez a kis csapat is igencsak egyedire sikerült, és nemcsak egyedi személyiségek lettek, hanem együtt is nagyon jó kis dinamikát mutattak. Clive kifejezetten vicces karakter lett, élveztem a kicsit morbid poénjait és beszólásait.

– Olyannak hangzik ez az egész – mormolta Adam –, mintha a Pokol egy része idekerült volna a Földre, úgy, hogy senki sem tud róla.

A pap keserűen elmosolyodott:

– Szerintem a pokol ugyanolyan, mint a föld. Csak kicsit más stílusban.

– Én úgy képzelem, hogy ott a borzalom és a halál az úr.

– Ahogy mondod, mint a Föld. Csak kicsit más stílusban.

A történet többi szálában egy-egy Alkotó szemszögéből láthatjuk az eseményeket. Ezek a részek lényegében modern kori udvari intrikákat vonultatnak fel. A halhatatlanoknak ugyanis nincsenek barátaik, bár úgy tűnik, hogy összedolgoznak, valójában mindegyik azon gondolkozik, hogyan iktathatná ki a másikat, és vehetné el a hatalmát.

Mindig is szerettem az ilyen udvari intrikákat, természetesen nem a valóságban, hanem csak a történetekben. Ugyanis bár nem szimpatizálok a gonosz karakterekkel, valahogy mégis érdekesnek tartom őket akkor, ha intelligensek. Márpedig az ilyen intrikákhoz kell a csavaros észjárás. Az pedig különösen tetszett, hogy többször is sikerült meglepni. Voltak jelenetek, amikor azt gondoltam, hogy „ó, oké, sikerült totál megvezetni és átverni XY-t, most tutira vége van”, aztán kiderült, hogy XY vezetett meg engem és más karaktereket. De olyan is volt, amikor egyáltalán nem számítottam egy karakter bukására, és azt hittem, hogy úgysem lesz semmi baja, aztán puff, beütött a ménkű. Pedig engem baromi nehéz meglepnie egy sztorinak, általában mindig tudom legalább nagyjából, hogy mi fog történni.

Szóval a cselekményre 5-ből 5 pontot adnék.

Karakterek

Adam karaktere nagyon rejtélyes volt, szóval azonnal kíváncsi lettem rá. Meg is kedveltem őt, de közben meg féltem, hogy mi lesz, ha visszanyeri az emlékezetét, és kiderül, hogy ugyanolyan rohadék, mint a többi Alkotó. Nagyon bírtam őt a kis halandó csapatával, és tetszett az a szerelmi szál, ami közte és Kim között alakulgatott.

– Elgázolom őket – vicsorgott rájuk Clive, és elfordította a slusszkulcsot.

– Miféle pap vagy te? – bukott ki Adam száján a hátsó ülésről.

– Egy kizárt pap! Ezek miatt a tetvek miatt!

Az Alkotók nagy része nem volt szimpatikus, lévén gonoszak és hataloméhesek voltak, viszont baromi jól kidolgozott karaktereknek találtam őket. Mindegyiküknek volt izgalmas háttérsztorija, egyedi személyisége, mozgatórugói. Szóval egyszerűen érdekesek voltak. Ahogyan a Defenzoraik is, akik valamiféle legfőbb testőrök és szolgálók. Érdekes volt elgondolkozni rajta, hogy vajon ők miért vállalták ezt a szerepet, mert hát, az Alkotók velük sem mindig bántak túl jól, és akkor ez még enyhe kifejezés.

Nem tudom, hogy Gregus Gábor mire gondolt, miközben megalkotta az Alkotókat, de nekem azonnal eszembe jutott a valóság, a gazdag üzletemberek és politikusok világa, akik körülbelül ugyanúgy működnek sok helyen, mint az Alkotók. Ők uralják a világot, de ahelyett, hogy jobbá tennék, ugyanolyan egoisták, kapzsiak, ugyanúgy lenézik az embereket, és simán eltapossák őket, csak épp halhatatlanság és különleges képességek nélkül.

Bár több gonosz is volt a sztoriban, akadt egy főgonosz, akit a történet végén ismerhettünk csak meg személyesen. Az ő legfőbb céljával körülbelül úgy voltam, mint anno Thanoséval a Bosszúállókban. Volt némi igazság abban, amit a világgal és az emberiséggel kapcsolatban gondolt, mert hát, valljuk be őszintén, mi, emberek vagyunk ennek a bolygónak a legintelligensebb és egyben legkárosabb állatfaja. De közben meg ott vannak az egyének, akik között vannak jó emberek, ártatlanok, akik nem érdemlik meg a halált. És senkinek nincs joga istent játszani, kollektívan ítélkezni az emberek felett, eldönteni, ki gonosz, ki jó, ki élhet, ki haljon meg. Aki pedig mégis megteszi, az vagy őrült, vagy velejéig gonosz.

A karakterekre 5-ből 5 pontot adok, mert mindegyikük nagyon egyedi és érdekes volt.

Lezárás

Amikor kiderült, ki a főgonosz, nagyon kíváncsi lettem, hogy Adam mit kezd majd vele. Igazából bármit el tudtam volna képzelni, azt is, hogy végül mellé áll, meg azt is, hogy szembeszáll vele. De valami alternatív harmadik megoldást is. Az, ami végül ténylegesen történt, kicsit meglepett, de szerintem bátor döntés volt az írótól. Ritkán látok hasonló megoldást és lezárást, és én szeretem az egyedi és bátor dolgokat, ha könyvekről van szó.

Szóval 5-ből 5 pontot adnék.

Hogy tetszett ez a könyv?

Nagyon örülök, hogy vállaltam az elolvasását, mert egyedi és szórakoztató volt. Érdekesnek találtam a karaktereket, izgalmas, rejtélyes, akciódús és fordulatos volt a sztori, és egyszerűen élveztem olvasni.

Szóval összességében 5-ből 5 pontot adok rá.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Azoknak, akik szeretnének egy nagyon újszerű látásmódú halhatatlanokról szóló történetet olvasni.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT