Gimiben olvastam a Don Quijote című könyvet Cervantestől, és bár nem sokra emlékszem belőle, csak az alapsztori maradt meg, érdekelt, hogy vajon egy kortárs író hogyan ülteti át a mi korunkba és világunkba az ismert történetet.
Első gondolatok
Ahogy belekezdtem a könyvbe, azonnal érdekesnek találtam Quichotte karakterét, és azt, ahogyan a szerző felhasználta Cervantes történetét. Érdekelt, hogy mi fog ebből kisülni, hová lyukad majd ki a sztori, úgyhogy lelkesen vetettem bele magam az olvasásba.
Véleményem a történetről
A sztori egy idősödő férfiról szól, aki egy "agyi történés" miatt zavarosan gondolkozik és rossz a memóriája. A tévé világában él, mindenféle műsort, valóságshow-t ismer és néz, és egyfajta alternatív valóságként éli meg a képernyőn látottakat. Kiszúr magának egy híres színésznő-műsorvezetőt, Miss Salma R.-t, és azt gondolja, hogy a nő élete szerelme, és ha páncélos lovagként végighalad egyfajta spirituális úton, akkor végül elnyerheti a nő szerelmét.
Vagyis Quichotte egy bolond vénember, akiről olvasás közben végig nem lehet eldönteni, hogy az ártalmatlan fajtából való, vagy abból, aki végül megöli birtoklási vágyának tárgyát, amikor rájön, hogy nem szeretik őt viszont.
A történet egy kicsit meg van csavarva, ugyanis két különböző síkon halad párhuzamosan. Az egyik, ahogy fent is említettem Quichotte-é, a másik viszont Quichotte megalkotójáé, az íróé. Aki a könyv végét figyelembe véve, vagy egy kitalált karakter, akinek Salman Rushdie a bőrébe bújt mesélőként, vagy maximum részben testesíti meg Rushdie-t. Fogalmam sincs róla, melyik lehetőség az igaz, mivel semmit nem tudok Rushdie-ról mint íróról és mint emberről. Lehet, hogy a saját gyerekkorát, múltját és jelenét szőtte bele a regénybe, de az is, hogy egy teljesen fiktív írókaraktert alkotott meg.
A két sík időnként összeér. Egyfelől a könyvbeli író és Quichotte élete, múltja nagyon hasonló egymáshoz. Vannak apró eltérések, de az író mintha Quichotte karakterének megalkotásával akarná feldolgozni a saját életében megtörtént traumákat. Másfelől Quichotte a gondolataival és a vágyaival létrehoz magának egy saját gyereket (egy tinédzserfiút, akit Sanchónak hívnak), aki úgy érzi, az apja megteremtette őt, de Quichotte is valakinek csak a teremtménye (az íróé, aki valamiféle isten a saját regényének lapjain). A könyv végére pedig a két idősík teljesen egymásra talál egy meghökkentő csavarral.
Ez egy elvont történet, amit nem egyszerű értelmezni, de a feladat mégis szórakoztató. Vajon mi a valóság? Mit jelent igazi hús-vér embernek lenni? Lehet a semmiből valamit teremteni?
Aztán persze ott van a társadalomkritikai része is a regénynek. A televízió átmossa a befolyásolható emberek agyát. Sokan már nem is a valóságban élnek, hanem a tévéműsorok világában. Az, amin Quichotte keresztülmegy, a mi világunkra is nagyon jellemző. Az emberek úgy beszélgetnek valóságshow-szereplőkről, színészekről, mintha kedves ismerőseik lennének, pletykálnak róluk, aggódnak értük, velük örülnek. Miközben valójában semmit nem tudnak róluk úgy igazán. Quichotte is csak egy álomképbe szerelmes. Miss Salma R. egyáltalán nem olyan tökéletes, amilyennek ő elképzeli a tévében látottak alapján.
„Millió
csatorna, és semmi sem tartja össze őket. Szemét is van, meg nagyszerű dolgok
is, és ezek a valóságnak ugyanazon a szintjén élnek egymás mellett, mind a
hitelességnek ugyanazt a légkörét árasztják. Hogyan kellene egy fiatalnak
megkülönböztetnie őket? Hogyan válogasson? Minden műsor minden csatornán
ugyanazt mondja: igaz történeten alapul. De ez sem igaz. Az igaz történet az,
hogy nincs többé igaz történet. Nincs többé olyan igazság, amiben mindenki
egyetért.”
Az idegengyűlölet sem marad ki a történetből. Az író és Quichotte is indiai származású, és mindketten megtapasztalhatják a könyvben, mit jelent "másnak" lenni olyanok szemében, akik nem viselik el a másságot.
Családon belüli molesztálás, testvérek elhidegülése, birtoklási mánia, a drogok káros hatásai, korrupció és az emberek elembertelenedése – ezek mind megjelennek a történetben. Annak ellenére, hogy ennyi fontos témát elővett az író, a regény nem tűnik túlzsúfoltnak vagy felszínesnek. Hol szimbolikusan, hol ténylegesen belemerülhetünk ezekbe a nehezen emészthető emberi és társadalmi problémákba, és sok új gondolattal is találkozhatunk, amikkel korábban talán más könyvekben nem.
Érdekes ellentmondás, hogy bár Quichotte személyisége eléggé zizzent, mégis nagyon reális. És így van ez a többi karakterrel is. Mindegyikük sérült lelkű valamilyen módon, de pont ettől lesznek emberiek. A könyv így már nem torz tükröt mutat az emberiségről és a világunkról, ahogyan azt hinni szeretnénk, hanem a valóságot mutatja meg nekünk. Hiszen a mi világunk és az emberek is elég zizzentek mostanság. A családok szétesnek, egyre több a családon belüli zaklatás, erőszak és tönkretett gyermeki lélek. Sokan nem tudják megkülönböztetni a valóságot a fantáziától, a tudományos tényeket az összeesküvés elméletektől. A férfiak azt hiszik, hogy a szerelem egyet jelent a birtoklással, ha kinéznek maguknak egy nőt, akkor úgy vélik, joguk is van hozzá. Terjed a "más" emberek elleni gyűlölet is, akár a pestis, és megmérgezi a lelkeket. Szóval igen, bár elsőre úgy tűnhet ez egy groteszk történet, ha mélyebben belegondolunk, rájövünk, hogy pontosan leképzi a mi groteszké vált világunkat.
Hogy tetszett a könyv?
Nem mondom, hogy könnyű olvasmány, de nagyon érdekes volt. Rengeteg gondolkoznivalót adott. Tele van olyan filozófiai, társadalmi témákkal, amelyek nagyon érdekelnek, és amelyet érdekes volt Rushdie tolmácsolásában látni.
Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Azoknak, akik szeretik használni az agyukat, mert a szépirodalmi nyelvezet, a történet filozófiai mélységei megkívánják a komoly agymunkát.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
