~ Sárga könyves út ~

2024. május 10., péntek

Neal Shushterman: Próféta (Kaszások kora 3.) – Blogturné



Neal Shusterman trilógiája az utolsó részéhez érkezett. Lépjünk be együtt ismét a kaszások világába, és derítsük ki közösen, hogy vajon sikerül-e a hataloméhes főpengének átvenni az irányítást az egész világ felett. Tartsatok velünk, merüljünk el együtt a kalandokban és ha nektek kedvez a szerencse, akkor tiétek lehet a kiadó által felajánlott nyereménykönyv.


Miért választottam ezt a könyvet?

Nos, ennek a trilógiának az első két részét olvastam már, és mivel érdekes, egyedi alaptörténete van, nagyon kíváncsi voltam, hogyan is végződik az egész mind a főszereplők számára, mind a könyvbeli emberiség számára. Eszembe sem jutott, hogy kihagyjam az utolsó kötetet.


Véleményem a könyvről

Örökkévaló megsemmisült a második könyv végén, Citra és Rowan pedig a tenger fenekén bezárva, azt remélve haltak meg, hogy valaki majd megtalálja és újraéleszti őket. Közben Goddard átvette az uralmat a kaszások többsége fölött, ő lett a főfőpenge, csak néhány terület áll ellen a diktatórikus és kegyetlen hatalmának. A Viharszem pedig Greyson kivételével mindenkit kihágóvá minősített a világon, így egyedül Greyson az, aki még képes kommunikálni vele. És itt kezdődik a harmadik könyv.

Nem tudom, olvastam-e valaha olyan könyvet még ezen és a Trónok harca-könyveken kívül, ami ennyi szálon futott egyszerre. De ahogy Martin, úgy Shusterman is rájött arra, hogyan kezelje úgy ezt a sok szálat, hogy az ne legyen zavaró az olvasó számára. És a regény végén természetesen végül mindegyik szál ugyanott ért össze.

Ami még fontos, hogy mindegyik szál teljesen lekötött, mindegyik főbb karakterei és cselekménye érdekelt. Még a fejezetek végén található kis jövőbeli testamentum-kommentár-értelmezés hármasok, levelek és a Viharszem párbeszédei is a kísérletezése közben, mert ezekben olyan előre- vagy visszautaló szimbólumokat, jelzéseket találtam, amik beindították az agyamat, elgondolkoztattak azon, vajon mit is jelentenek pontosan, mi is fog történni a könyv jövőjében vagy a kommentár-értelmezésekhez képest mi történt a múltban.

Mivel a könyv egy részében kicsit ugráltunk az időben, ugyanis nyomon követhettük, mi történt Örökkévaló megsemmisülése után közvetlenül, valamint a három évvel későbbi eseményekbe is bepillantást nyerhettünk, ezért időnként elejtettek egy-egy infót a három évvel későbbi szálban, hogy mi is történt az elmúlt három év során, én meg izgulhattam, hogy valóban úgy történtek-e a dolgok, ahogyan elmondták őket, vagy esetleg van valami csavar a dologban. Ez kifejezetten tetszett, mert amikor a múltbeli szálban odaértünk az elejtett infóhoz, konkrétan izgultam, hogy tényleg megvalósul-e az adott dolog, vagy sem...

Egyébként míg az első könyv csak úgy átlagosan tetszett, a második már egészen megfogott, mégis ez a harmadik könyv volt az, ami teljesen levett a lábamról. Pont azért, mert érzelmileg hatott rám. Tényleg néha szó szerint faltam az oldalakat, mert annyira elkapott a cselekmény, annyira aggódtam a karakterekért, annyira izgalmasak voltak az akciójelenetek, ezt az előző részek esetében nem éreztem ilyen mértékben. És ez nemcsak azért volt, mert aggódtam, hogy az utolsó részben vajon ki fog meghalni és ki marad életben végül, hanem azért is, mert tényleg nem volt egyetlen fejezet sem, amiben ne történt volna valami igazán érdekes, elgondolkoztató vagy izgalmas.

Citra és Rowan szála azért volt érdekes, mert újra és újra szétvált és összetalálkozott, és minden alkalommal, amikor ez a két karakter külön utakra került, attól féltem, hogy ez most már végleges. Még az utolsó pillanatban is kaptunk egy csavart a szálukban, ami kicsit kiborított. A szétválás egyébként szerintem jó ötlet volt, nemcsak azért, mert azon izgulhatott az ember, hogy vajon a két szerelmes végül boldogan élhet-e, míg meg nem..., hanem azért is mert így egymástól függetlenül jobban megismerhettük a személyiségüket. Azt akik ők maguk a másik nélkül. Citra például igazi harcos lázadó, aki sosem adja fel. Rowan viszont csak egy egyszerű srác, aki bár jó ember, és próbált helyesen cselekedni Lucifer kaszásként, valami jót tenni a maga módján, a bajban mégis csak arra jut, hogy hülyeség volt az egész, és nem akar mást, csak élni. Mindkettejüket tökéletesen meg tudtam érteni, Citra hősies, Rowan pedig egy jólelkű, de esendő ember.

Goddard szála tökéletesen bemutatta, milyen is egy egoista, hatalommániás vezető, aki Istennek képzeli magát. Nagyon örültem, hogy bepillantást nyerhettünk a múltjába, megtudhattuk, ki is volt még azelőtt, hogy Goddard kaszás, majd főfőpenge lett belőle. Ez árnyalta a személyiségét, így jobban megértettem, hogy mit miért tett, miért olyan, amilyen. Nagyon érdekes volt látni azt is, hogy a többi főpenge, kaszás és úgy alapvetően az emberek hogyan viszonyultak Goddardhoz, ki az, aki behódolt neki, ki az, aki ellenállt, mit és meddig tűrt el neki az egyszerű köznép. Szerintem minden reakció, amit Goddard főfőpengévé válása és tettei kiváltottak teljesen reális volt, mert azt látom magam körül is, hogy míg csak a távolban lévő embereket mészárolnak le, addig maximum elszörnyedünk, és írunk néhány felháborodott Facebook-posztot, és csak akkor kezdünk el valóban tettekkel is lázadni, amikor már hozzánk is közel ért a vész, a saját és a szeretteink bőrén érezzük, hogy valaki veszélyes.

– A sikeres hazugságot nem a hazug táplálja, hanem a követői, akik készek hinni a hazugságban. Nem leplezhetjük le a hazugságot anélkül, hogy először ne rombolnánk le a hinni akarást. Ezért van az, hogy sokkal hatékonyabb, ha az embereket rávezetjük az igazságra, mint ha pusztán szembesítjük őket vele.

Rand kaszás karaktere is rendkívül érdekes volt ebben a szálban, ő Goddard jobbkeze annak ellenére, hogy nem igazán ért egyet a férfi tetteivel, és veszélyesnek találja őt magát is. Nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon végig kitart-e mellette, vagy pedig végül eljön az a pont, amikor ő is azt mondja, hogy elég volt. A Tygerhez fűződő kapcsolata pedig pszichológiai szempontból volt érdekes, hiszen ő ölte meg a fiút a második könyvben, hogy Goddardot feltámaszthassa, de érezhettük és valószínűleg ő is tudta, hogy a színjátéka során szépen beleszeretett Tygerbe.

A számomra legérdekesebb szál azonban Greysoné volt. Vicces, mert ateista vagyok, de nagyon szeretem a vallásokkal kapcsolatos történeteket, mert a vallások érdekes mesék számomra. Hogy épp pozitív vagy negatív módon, az mindig az adott vallástól, az adott vallás vezetőitől és követőitől függ. Mivel Greyson maradt az egyetlen, aki képes volt beszélni a Viharszemmel, így egyfajta Jézusként kezdtek rá tekinteni az emberek. Ő a Toll nevet adta magának, és egész kis vallást épített fel maga köré. Bár kedves srácnak ismerhettem meg az előző könyvből, mégis elgondolkoztam azon, vajon végül a hirtelen jött hatalom miatt olyanná válik-e, mint Goddard. Reméltem, hogy nem, de egyfelől a második részben túlságosan élvezte a kihágó életmódot, másfelől ténylegesen belement, hogy egy hazugságokkal övezett vallás vezetője legyen. De a céljai jónak tűntek, szóval reméltem, hogy a jó úton marad végül.

Maga a hangolók vallása is izgalmas volt, már csak azért is, mert nem egy homogén vallást képviseltek, hanem a különböző szektáik más és más vallási szabályokat követtek. Voltak köztük nagyon békés szekták, de olyanok is, akik hajlamosak az erőszakra. Először azt gondoltam, hogy a történet végül oda fut ki, hogy Goddard és a kaszásai, valamint Greyson és a hangolói szembekerülnek majd egymással, és egyikük leszámol a másikkal (vagy legalábbis megpróbálja). De rá kellett jönnöm, hogy ez a történet egyáltalán nem kiszámítható. Aminek nagyon örültem, mert bár szórakoztató néha átlagos sztorikat is olvasni, időnként jólesik egy-egy olyan, ami tényleg egyedi, és bár teljesen logikus, az ember mégsem tudja előre kitalálni, mi fog történni.

Jeri karakteréről is még beszélnem kell, őt igazából több szálhoz is tudnám kötni egyszerre, mert mind Citra, mind Greyson szálában fontos szerepet játszik végül. Jeri Madagaszkárról származik, ami egy kísérleti régió, és ahol a gyerekeket gender nélkül nevelik, aztán felnőttként maguk választhatnak maguknak nemet. Jeri viszont nem választott, hanem ha szép idő van, akkor nő, ha borús, rossz idő van, akkor férfi, vagyis genderfluid (azt hiszem, így nevezik ezt hivatalosan...). A karaktere igazán érdekes volt, mert nagyon kötődött Citrához, és azt gondoltam, talán Rowan valahogyan odaveszik, és végül ő és Citra alkot majd egy párt. De aztán Greysonnal is érezhető kötelék alakult ki közöttük. Szóval vártam, hogy most akkor mi is fog történni szerelmi téren, és őszintén szólva, annyira kedveltem mindegyik karaktert, hogy tudtam, bármelyik párosításnak örülnék, és közben sajnálnám azt vagy azokat, akik hoppon maradtak (esetleg meghaltak).

Faraday kutatása az első kaszások vészterve után pedig... Nos, őszintén bevallom, hogy az első könyvben egyáltalán nem értettem és értettem meg, miként is működik ez a kaszások és a Viharszem által irányított világ. Totál értelmetlennek tűnt, hogy eljut egy társadalom oda, hogy halhatatlanná tudja tenni az embereket lényegében, és a túlnépesedést úgy oldja meg végül, hogy profi gyilkosokat küld rájuk a kaszások személyében. Ennyi erővel hagyhatták volna továbbra is, hogy a balesetek vagy a betegségek végezzenek az emberekkel. Nos, ebben a harmadik részben végre kicsit összeállt a kép. Hogy valójában mi is volt az eredeti terv, és az végül miért nem működött, és hogyan jött létre végül így a kaszások rendje a mostani formájában.

Faraday egyszer azt mondta neki és Citrának, hogy azért hívják őket kaszásoknak, és nem aratóknak, mert ők nem gyilkolnak; csupán eszközként szolgálnak a társadalom kezében, amely igazságos halált oszt a világban. Ha azonban fegyver vagy, akkor puszta eszköz vagy valaki másnak a kezében.

Őszintén szólva, sosem hittem volna, hogy végül oda fut ki a történet, ahová. Mármint, a legtöbb sztori cselekményének az a lényege, hogy van a gonosz, vannak a jók, és a történet végére a jóknak le kell győzniük a gonoszt, hogy megmentsék a világot. Nos, itt nem ez történik. Nem igazán tudok spoilerezés nélkül erről többet mondani, de igazán tetszett ez az egyedi lezárás.

A regény legvége nagyon-nagyon izgalmas volt, tényleg féltem, hogy kit veszítek majd el, és ki maradhat életben, és aki életben marad, azzal végül mi lesz... És arra is kíváncsi voltam, vajon az emberiség túléli-e, és ha igen, miféle társadalmi formában folytatják majd az életüket.


Hogy tetszett ez a könyv?

Ez volt szerintem a trilógia legizgalmasabb, legfordulatosabb, legjobban összerakott könyve. Nekem legalábbis ez tetszett a legjobban. Az összes szál lekötött, olvasás közben állandóan járt az agyam a rejtélyeken, elejtett utalásokon, szimbólumokon, és érzelmileg is hatott rám a történet, mert szó szerint aggódtam a karakterek életéért egy-egy helyzetben.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik egy egyedi, fordulatos, izgalmas, kalandos fantasyregényt szeretnének olvasni.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

Ebben a játékban most nincs más dolgotok, mint figyelmesen elolvasni a kiadó által feltöltött beleolvasó fájlt és válaszolni a feltett kérdésekre, a megoldást pedig beírni a Rafflecopter megfelelő sorába. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Kérdés a játékhoz:

Amikor az ügynökök iránymutatást kértek Viharszemtől, milyen választ adott nekik?


Állomáslista:

04. 25. Csak olvass!
04. 26. Utószó
05. 08. Sorok között
05. 09. Spirit Bliss Sárga könyves út

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2024. május 5., vasárnap

Híragi Szanaka: Az elvesztett emlékek lámpása – Blogturné



A Libri Könyvkiadónak hála a japán irodalom szerelmesei egy újabb gyöngyszemet tarthatnak a kezükben. Az elvesztett emlékek lámpása megható történet azokról a hétköznapi apróságokról, amelyek megszépítik az életünket és meghatározzák hogy kik vagyunk. Tartsatok velünk, merüljünk el együtt a történetben, és ha nektek kedvez a szerencse, akkor nyerhettek is egy példányt a kötetből.


Miért választottam ezt a könyvet?

A keleti kultúra nagyon eltér a miénktől, de talán épp ezért találom érdekesnek. Bár sokszor az eltérő gondolkodásmód miatt túl elvontnak találom a japán történeteket, mégis valahogy vonzanak. Ahogy ez a könyv is tette.


Véleményem a könyvről

Amikor az emberek meghalnak, egy az élet és a túlvilág között létező fotóstúdióba kerülnek, ahol egy titokzatos férfi, Hiraszaka fogadja őket. Hiraszaka eléjük tesz egy csomó fényképet az életükről (minden egyes napjukról egyet), nekik pedig ki kell választaniuk ezek közül annyit, ahány évet megéltek. Ha ez megtörténik, akkor a képek bekerülnek egy forgó árnylámpásba, az elhunyt végignézheti élete képeit, és átkerülhet a túlvilágra. Ám néha előfordul, hogy egy fénykép elhalványul. Ilyenkor az elhunyt visszatérhet élete azon napjára, amikor az adott kép készült. Senki nem látja, senki nem hallja, de ő újra elkészítheti az adott fényképet az árnylámpásába. Hiraszaka is ember volt valaha, ám nem emlékszik az életére, és neki nincsenek fényképei sem, de fogalma sincs, hogy ennek mi az oka.

A könyvben három ember életét ismerhetjük meg három különböző fejezetben, valamint megtudhatjuk azt is, hogy mi történt Hiraszaka emlékeivel.

Az első részben egy idős női elhunyt, Hacue jelenik meg Hiraszakánál, akinek teljes és viszonylag boldog élete volt. Hacue óvónő volt, aki fiatalon rengeteg nehézséggel megküzdött csak azért, hogy fenn tudjon tartani egy óvodát, és gondoskodhasson a szegényebb emberek gyerekeiről. Önzetlen, kedves, sokszor túl önfeláldozó személyiség volt, akinek a hivatása és a gyerekei voltak a mindenei. Nagyon megkedveltem őt, és drukkoltam neki, hogy sikerüljön valahogy épületet találniuk az óvodának. Az ő története kellemes érzéssel töltött el, jó lenne, ha mindenkinek legalább ennyire értékes, értelmes élet jutna a világon, akkor elégedetten halhatnánk meg végül. Amikor a halála után egy pillanatra előkerült egy fiatal óvónő karaktere, először azt hittem, hogy ő csak egy utalás arra, hogy bár Hacue meghalt, lesz utódja a világban, aki ugyanúgy vigyáz majd a gyerekekre, mint ő. De végül kiderült, hogy az adott karakter ennél sokkal jelentőségteljesebb, és amikor összeállt a kirakós, rájöttem, ki is ő, az megint csak megsimogatta a lelkemet. Természetesen nem árulom el, ki a fiatal óvónő, de olvasás közben jegyezzétek majd meg a nevét.

– A gyermek kincset ér. Ha még egyszer újjászületek, megint óvónő szeretnék lenni.
– Imádkozom, hogy az lehessen.

A második részben Vanigucsi, egy gengszter kerül a fotóstúdióba. Vanigucsit valaki egy karddal hátba szúrta, így halt meg. Először azt gondoltam a karakteréről, hogy nem kár érte, de amikor belátást kaptam az életébe, rájöttem, hogy túl elhamarkodottan ítélkeztem. Vanigucsi bűnöző volt, megesett, hogy embereket bántott, de mindig megvédte a gyengébbeket, a kitaszítottakat. Vagyis volt benne jó is. Szerelőként alkalmazott (rendes állásban, nem bűncselekményekhez) egy nagyon furcsa fiatal férfit, Egeret, aki talán autista lehetett, bár ez nem volt kimondva a történetben. Minden esetre Egér nagyon nem illett ebbe a világba, de zseniálisan volt abban, ha valamit meg kellett javítani. Szó szerint zseniális. Nagyon megható volt a fényképes javítása. De Vanigucsi nemcsak Egér mellett állt ki, hanem egy migráns családból származó kisfiút is megvédett az iskolai bántalmazóitól. Szóval igen, bár tudom, hogy bűnöző volt, valahol egyben hős is, a fejezete végére megláttam a pozitív oldalát. Vagyis a története jó volt arra, hogy emlékeztessen rá, semmi nem fekete vagy fehér, mindegyikünkben van jó és rossz is, csak eltérő arányban. A hörcsögös „javítás” miatt támadt egyébként egy gondolatom, miként fog befejeződni a fejezet, de sikerült meglepni és megint csak meghatni is.

Jó, hogy pont én mondom, aki megadtam a módját a pénzbehajtásnak, de azért a szívatásnak is van határa, és vannak dolgok, amit az ember már egyszerűen nem lép meg, és kész. Én nem tudom, milyen kölkök lehettek ezek, de aki képes szórakozásképpen ilyet csinálni, annál azért félrecsúsztak a dolgok, de nagyon.
Egy karsérülés vagy akármi idővel rendbe jön, de a seb, amit azzal ejtenek rajtunk, hogy egy ilyen fontos holminkat ennyire tönkreteszik, az nem gyógyul be soha.

A harmadik rész sok mindenben más volt, mint az első kettő. Egyfelől egy gyermek, Micuru érkezett Hiraszakához. Másfelől a gyerek nem halt meg, csak nagyon közel állt a halálhoz. Hiraszakának ezért ezúttal nem kellett volna fényképeket válogattatni, sőt, semmit csinálni, csak megvárni, míg a lány a való világban magához tér. De Hiraszaka ehelyett elvitte kirándulni, adott neki egy csodálatos napot. És ennél többet is. De erről nem tudok többet írni spoilerek nélkül. Ez az a fejezet, amiből megtudhatjuk végül, mi történt Hiraszakával, miért nem emlékszik az életére, miért nincsenek fényképei az életéről, mint minden más halottnak. Ez a fejezet volt a legmegrázóbb és legcsodálatosabb is egyben. Hiraszaka az előző két fejezet alapján is szimpatikus ember volt, de ebben a fejezetben szerettem meg úgy igazán. Micuru pedig... Nos egyfelől megszakadt érte a szívem, másfelől annyira édes kislány volt, hogy előhozta az anyai énemet, és kedvem támadt megölelgetni, és kedvem támadt ölni érte (nem vagyok erőszakpárti, de ha elolvassátok a könyvet, megértitek...).

Micuru mohón letépte az ezüstpapírt a magukkal hozott csokoládéról, és egyből befalta.
– Még a végén kilyukad a fogad!
– Sebaj.

Azon egyébként egyáltalán nem lepődtem meg, hogy ez a könyv az életről, halálról, túlvilágról szólt, mert eddig akárhány japán regényt olvastam, mindegyikben fontos szerepet játszottak ezek a dolgok. A japánok valahogy szeretnek az élet értelmén elmélkedni, és azon, mi következhet utána. Viszont ez a regény eltért abban az általam korábban olvasott japán regényektől, hogy nem volt annyira elvont és furcsa. Amit egyáltalán nem bántam. Sokkal jobban megértettem, átéreztem ezt a könyvet, mint a korábbi japán könyveket.

A könyv borítója egyébként nagyon szép szerintem, nagyon japán stílusú, és bár először elgondolkoztam rajta, mi köze lehet a történethez a dombnak, fáknak, és úgy alapvetően az egész borítóillusztrációnak, végül beugrott, hogy talán azt az erdőt és kilátót akarja jelképezni, ahová Hiraszaka és Micuru kirándultak.


Hogy tetszett ez a könyv?

Az általam olvasott japán regények közül nekem eddig ez a kedvencem. Mindhárom fotóstúdióba érkező személy története érdekes volt. Volt, amelyik megsimogatta a lelkemet, volt, amelyik meghatott és megrázott. És nemcsak érzelmileg érintett meg ez a történet, hanem sok mindenről el is gondolkoztatott. Életről, halálról, arról, hogy az emberek mennyire összetettek, arról, hogy ne ítéljek elhamarkodottan.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki szereti a filozofikus, elgondolkoztató regényeket.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

Az utóbbi időben egyre népszerűbbek hazánkban is azok a regények, melyek az ázsiai kultúrából merítenek ihletet, így a mostani játékunk is ehhez kötődik. Minden állomáson találtok egy idézetet, mely egy olyan kötetből származik, amelyben markánsan jelen van az ázsiai kultúra. Nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy mi a könyv címe, ahonnan idéztünk.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Idézet a játékhoz:

„Ez az oka, amiért az álmok olyan veszélyesek: úgy terjednek, mint a tűz, és néha tökéletesen elpusztítanak bennünket.”


Állomáslista:

04. 29. Csak olvass!
05. 05. Spirit Bliss Sárga könyves út
05. 07. Szembetűnő
05. 09. Hagyjatok! Olvasok!
05. 11. KönyvParfé

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2024. május 4., szombat

Laurie Lico Albanese: Skarlátszín öltések – Blogturné



A Libri Könyvkiadónak hála a magyar olvasók is kezükben tarthatják Laurie Lico Albanese könyvét, mely az 1800-as évekbe kalauzolja az olvasóját. A regény arra keresi a választ, vajon létezhet-e valódi szabadság a nők számára egy férfiak által uralt világban. A kiadónak köszönhetően pedig csodás, élfestett kiadásban szerezhetik be a történetet az olvasók.
Tartsatok velünk, merüljünk el együtt a történetben, és ha nektek kedvez a szerencse, akkor nyerhettek is egy példányt a kötetből.


Miért választottam ezt a könyvet?

A fülszöveg alapján úgy gondoltam, hogy egyfelől érdekes romantikus történet lesz, másfelől tele lesz művészettel kapcsolatos dolgokkal, amik közel állnak hozzám.


Véleményem a könyvről

A történet főszereplője Isobel, aki miután a férje a drogfüggősége miatt elvesztette mindenüket, egy Amerikába tartó hajón találja magát, hogy új életet kezdjenek. Az Új Világba, konkrétan Salembe érkezve a férje ismét hajóra száll, hogy pénzt keressen, Isobelt pedig magára hagyja teljesen pénztelenül, egyedül, úgy, hogy senkit nem ismer az új „otthonában”. Isobelnek különleges tehetsége van, gyönyörűen hímez, így a tűivel próbálja fenntartani magát, míg a férje vissza nem tér. Közben azonban találkozik egy másik férfival, Nattel, akibe azonnal beleszeret. Ám ez a szerelem és a házasságtörés az 1800-as évek elején még szó szerint halálos bűnnek számított.

Miért van az, hogy a férfiak egy zászló, egy nemzet mellett kötelezik el magukat, míg a nők a szenvedély és a szerelem mellett? Miért ragaszkodnak a férfiak annyira a múlthoz, amikor az általam ismert nők mind azon vannak, hogy rendbe tegyék a jelent, miközben a jövőről szóló reményeiket építgetik?

Bár a regény elsőre szerelmi történetnek tűnik, nagyon nem az. Ahogy nem is fantasy. Bár megjelennek benne boszorkányok, mesélnek különböző mitológiai lényekről, és a szinesztézia is előkerül, aminek köszönhetően Isobel színesnek látja a betűket és az emberek hangját, de Isobel képessége, a hímzéseinek „mágiája” valójában nem igazi mágia, egyszerűen csak egy nő tehetsége, belső, lelki ereje, intelligenciája.

Szóval ez valójában egy igazi feminista regény, aminek nagyon örültem. A gazdag, fehér férfiak által elnyomottak története. A tulajdonként kezelt nőké, a rabszolgává tett fekete embereké, akik rájönnek, hogy csak egymásra számíthatnak, ha túl akarnak éni ebben a világban.

Szó sincs róla, hogy boszorkányok lennénk vagy tündérek, vagy hogy tagadnánk Istent. Arról van szó, hogy együtt szebbek és erősebbek vagyunk, mint külön-külön.

A cím és a történet alapján valószínűleg nyilvánvaló, hogy a regény A skarlát betű című regényt dolgozza fel. De nemcsak a sztorit magát, hanem Albanese konkrétan az eredeti regény íróját is beleszőtte ebben a történetbe. A skarlát betűt Nathaniel Hawthorne írta, ennek a könyvnek pedig az egyik nagyon fontos karaktere az író maga. Az ő fiktív szerelmi sztoriját, életét vetette papírra Albanese ebben a regényben. Ami szerintem igazán eredeti ötlet volt, és amikor a végére összeállt a kirakós, igazán élveztem az összképet.

Először azt gondoltam a könyvről, egy átlagos romantikus sztorit kapok majd. A szomorú múltú, művészlelkű Nat beleszeret a boldogtalan, rosszul házasodott, gyönyörű és tehetséges Isobelbe, de a drogfüggő, tolvaj, csaló, semmire nem jó és talán veszélyes férj akadályként áll a szerelmük előtt. Ám nagyon nem azt kaptam, amit vártam. Valami sokkal-sokkal jobbat kaptam ennél. A valóságot. Azt a valóságot, ami bemutatja, milyen naivak is tudnak lenni a nők, amikor szerelmesek lesznek. Amikor egy férfi kedvesnek tűnik. Egyszerűen nem veszik észre időben az apró jeleket.

Isobel pedig alapvetően valahogy nagyon rossz emberismerő. Akiről én az első pillanattól tudtam, hogy megbízható és csak jót akar neki, attól ő félt és távolságot tartott tőle. Akivel kapcsolatban pedig éreztem, hogy valami nem stimmel vele, azt azonnal megkedvelte. Talán a fiatalsága miatt volt ez így, vagy csak én vagyok már elég tapasztalt ahhoz, hogy észrevegyem a vörös zászlókat, nem tudom... De olvasás közben néha rákiáltottam volna, hogy nyissa már ki rendesen a szemét.

A naivsága ellenére igazán megkedveltem Isobelt. Aggódtam érte, nem akartam, hogy baja essen. De nem csak őt kedveltem meg. Ez a történet tele volt nagyon szerethető karakterekkel. Isobel két olyan barátnőt is talált Salemben, aki akkor is mellette állt, amikor a legnagyobb bajban volt. És a szomszédban lakó fekete család összes tagját is a szívembe zártam. Bár Isobel ezzel kapcsolatban is elég vak volt, én végig tudtam, hogy milyen titkaik is vannak, és reméltem, hogy nem esik majd semmi bajuk.

Ó, és Darling kapitány, a férfi, akinek a hajóján Isobel és a férje Amerikába utazott... Nos, ő volt az a férfi, akibe az első pillanattól beleszerettem. Abban a pillanatban, amikor elmondta Isobelnek, hogy ő is szokott hímezni (ami ugye, akkoriban kifejezetten női munka volt, ő férfiként mégis bevallotta ezt). Aztán amikor kiderült, hogy mennyire dühös a rabszolgaság létezése miatt, csak még szimpatikusabbá vált. És amikor anyagokkal, fonalakkal és szavakkal is önbizalmat öntött Isobelbe, hogy valósítsa meg a hímzéssel kapcsolatos álmait, akkor végleg elnyerte a szívemet. Darling kapitány egy igazi feminista férfi, egy jó és bátor ember. Számomra ő volt ennek a történetnek a valódi férfi főhőse, hiába nem szerepelt túl sokat a regényben.

Isobel története mellett egyébként megismerhetjük kicsit a múltat is a fejezetek végén lévő kis visszapillantásokból. Egyfelől végigkövethetjük Isobel ősének szenvedéseit, akit boszorkánysággal vádoltak, és el kellett menekülnie terhesen a vádlói elől. Valamint a salemi boszorkányperek is megelevenednek előttünk. Ez utóbbiak azért is érdekesek, mert Nat őse volt az egyik férfi, aki elítélte a teljesen ártatlan nőket, köztük egy kislányt is, vagyis ártatlanok vére tapadt a kezéhez.

Azt is érdekes volt látni, hogy Salemben hogyan élnek egymás mellett azoknak a leszármazottai, akiket anno boszorkánysággal vádoltak meg (és többeket közülük ki is végeztek), valamint azoké, akik megvádolták vagy elítélték őket. Salem története borzalmasnak, de nagyon érdekesnek tűnik, szívesen olvasnék az ott történetekről majd a későbbiekben regényt.

A könyv vége nagyon izgalmas volt, és teljesen elégedett voltam a történet lezárásával.


Hogy tetszett ez a könyv?

Először azt hittem, csak egy átlagos romantikus sztori, de tévedtem. Ez egy nagyon jól felépített feminista regényt. Tökéletesen bemutatta, hogy anno milyen volt nőként vagy feketeként a fehér férfiak irányította világban élni. Ahogyan azt is, hogy az elnyomottak csak akkor élhetik túl, csak akkor győzhetnek az elnyomóik felett, ha összefognak. Mert egyenként gyengék, de együtt bármire képesek.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a regényt.


Kiknek ajánlom a regényt?

Az összes nőtársamnak és minden feminista férfinak.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

A kötet a Libri Kiadó gondozásában jelent meg, így mostani játékunkban az általuk megjelentetett kötetekre koncentrálunk. Minden állomáson találtok egy idézetek, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy mi a könyv címe, ahonnan idéztünk.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Idézet a játékhoz:

„Az életben néha a legrosszabb dolgokból keletkeznek a legjobbak.”


Állomáslista:

04. 30. Csak olvass!
05. 02. Kitablar
05. 04. Spirit Bliss Sárga könyves út
05. 07. Könyv és más
05. 08. Szembetűnő

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2024. május 1., szerda

Maja Lunde–Hans Jorgen Sandnes: Fehér Mancs, a jegesmedveherceg – Blogturné



Maja Lunde rajongói most egy teljesen más műfajban ismerhetik meg az írónőt! A Cser Kiadó ugyanis elhozta nekünk a Fehér ​Mancs, a jegesmedveherceg című képregényt, mely egy gyönyörű norvég mesét dolgoz fel. Tartsatok velünk a blogturné négy állomásán keresztül, ismerjétek meg ezt a különleges történetet, és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott példányt!


Miért választottam ezt a könyvet?

Mostanában nagyon rákattantam a képregényekre, és ez a borítója alapján igazán szép kivitelezésűnek tűnt, úgyhogy gondoltam, biztosan jó szórakozás lesz elolvasni.


Véleményem a könyvről

Először is a kivitelezés tényleg gyönyörű, nemcsak a borítón, hanem a belső lapokon is. A rajzok csoda szépek, a színvilág, a karakterek megalkotása, minden. És a könyv minősége is kiváló a kemény borítóval, vastagabb, fényes belső oldalakkal.

A történetben egy elkényeztetett hercegnő, Eira azt akarja, hogy Valemont herceg feleségül vegye őt, ám a herceg jólelkű, nem lenne képes egy olyan lányt szeretni, mint a hercegnő. Mikor erre Eira rájön, megátkozza a herceget, nappal jegesmedve képében kell élnie, éjszaka pedig visszaváltozhat emberi alakjába, de úgy senki nem láthatja meg.

Valemont medveként éli az életét, egyedül, magányosan, mígnem találkozik egy szegény, ám jólelkű lánnyal az erdőben. Liv, hogy a családjának segítsen, a medve mellé szegődik társnak. Összebarátkoznak, megszeretik egymást. Liv rájön arra is, hogy éjszakánként a medve fiúvá változik, de a medve figyelmezteti, hogy sose nézzen rá ilyenkor. Liv egy idő után azonban megszegi ezt a tiltást, és ekkor az átok és Eira királynő gonoszsága elszabadul. Livnek pedig meg kell mentenie Valemont herceget és a birodalmat.

Őszintén bevallom, maga a mese nem hatott rám túlságosan, de ez nem az író hibája, hiszen egy már létező norvég mesét írt át, aminek a cselekményén nem igazán tudott változtatni. Egyébként a történet több olyan mesére is hasonlított, amit korábban már hallottam, láttam. Emlékeztetett a Mackótestvérre, A hat hattyúra és még más történetekre is. Nem volt túl kalandos, fordulatos, érdekes. Legalábbis egy felnőtt számára. Egy kisgyerek azonban valószínűleg szívből élvezné ezt a mesét, főképp a gyönyörű rajzokkal együtt. Szóval szerintem maga a történet kifejezetten a kisebb gyerekeknek szól, a felnőttek viszont a rajzok minőségét élvezhetik úgy igazán, ha végiglapozzák a könyvet.

A mese tanulsága talán az volt, hogy ne legyél nagyravágyó, mindig csak annyit akarj, amennyire tényleg szükséged van, és hogy ne akarj másokat birtokolni, mert az emberek nem tulajdontárgyak. Ez egyébként ebben a kapitalista világban egy elég jó tanulság a gyerekek és a felnőttek számára is.




Hogy tetszett ez a könyv?

A kivitelezése, a rajzok gyönyörűek, nagyon bejön az stílusuk, élvezet volt végiglapozni ezek miatt a könyvet. A mese elég kis egyszerű volt, úgyhogy engem felnőttként nem igazán kötött le, viszont szerintem a gyerekeknek tetszeni fog, és a mese tanulsága is fontos lehet számukra.

Szóval összességében a mese TETSZETT, az illusztrációkat viszont IMÁDOM.


Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

A mesét leginkább a kisebb gyerekeknek, ha viszont valakit érdekelnek a képregények, a rajzolás, az illusztrálás, annak felnőttként is érdemes végiglapozni ezt a könyvet.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

Mostani nyereményjátékunkban Maja Lunde további kötetei után nyomozunk. Minden állomáson találtok egy-egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a könyv címét beírjátok a Rafflecopter-doboz megfelelő helyére!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Idézet a játékhoz:

„Amióta az eszemet tudom, arról álmodtam, hogy történjen valami, ami mindent megváltoztat. Hogy változzon valami az életemben és a világban, hogy minden jobb legyen.”


Állomáslista:

05.01. Spirit Bliss Sárga könyves út
05.03. Csak olvass!
05.05. Utószó

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz