Neal Shusterman: Viharszem (Kaszások kora 2.) – Blogturné

Rowan és Citra kalandos története a Kaszások kora sorozat második részében folytatódik! Tartsatok bloggereinkkel a Viharszem blogturnéján, ismerjétek meg Lucifer kaszást, aki a rossz útra tért kaszásokat iktatja ki, és Anasztaszija kaszást, aki belülről próbálja helyretenni a Kaszáskört!

Ne felejtsetek el játszani se, ugyanis a turné végén egy szerencsés olvasónk meg is nyerheti a könyvet a Lampion Könyvek kiadónak hála!

Miért választottam ezt a könyvet?

Az első rész érdekesen indult, bár elég sok morális kérdés felmerült bennem a történet világával kapcsolatban. Mindenképpen kíváncsi voltam rá, merrefelé halad majd a sztori, mi lesz Citrával, Rowannel, vajon továbbra is fennmarad-e a kaszások és az adott világ rendje, vagy sikerül változásokat elérni.

Véleményem a könyvről

A történet lényegében ott folytatódik, ahol az első véget ért. Citrából kaszás lett Anasztaszija néven, és a saját szemszögéből nézve könyörületes módon próbálja végezni a begyűjtéseket (vagyis az emberek megölését). Rowan elbukott a kaszássá válás utolsó lépcsőfokán, és azóta illegalitásba vonulva önjelölt kaszásként működik, aki a korrupt, szadista, kegyetlen kaszásokkal végez örökre. A kaszások természetesen el akarják kapni őt, de nemcsak ő van veszélyben. Anasztasziját és Curie kaszást is meg akarja valaki gyilkolni, ám felbukkan egy titokzatos fiú, aki időben figyelmezteti őket. De vajon ki áll a gyilkossági kísérlet hátterében, és miféle összeesküvés készülődik a konzervatív nézeteket valló kaszások ellen?

Az első könyv is tetszett, de valamiért ez a második sokkal jobban beszippantott. Talán azért, mert volt időm feldolgozni a gondolatot, hogy egy olyan világba lépünk be olvasóként, ahol az emberek halálának idejéről és módjáról más emberek csoportja dönt, és ezeket a döntéshozókat, a kaszásokat, bár lényegében sorozatgyilkosok, mégsem feltétlenül gonoszként, hanem sokszor jó emberként, sőt, hősként jeleníti meg az író.

Elsőre furcsa volt ez a felállás, mert sosem hittem a halálbüntetésben még a súlyos bűnöket elkövetők esetében sem (szerintem az túl könnyű büntetés egy kegyetlen bűnözőnek, inkább egész életükben végezzenek kemény, veszélyes munkát a társadalom érdekében és az ellátásukért cserébe), itt pedig még csak nem is bűnözőkkel végeznek a kaszások, hanem átlagemberekkel. Gyerekekkel, nőkkel, férfiakkal, idősekkel, fiatalokkal. Sosem lehet tudni, kit választanak ki.

Nem mellesleg, mint a második kötet még mélyebben bemutatta, egyáltalán nem igaz, hogy a kaszások mind bölcsen, objektíven és emberségesen végzik a munkájukat, mert igazi pszichopaták is vannak köztük, akik a mi világunkban lényegében szimpla sorozatgyilkosnak számítanának, és legalább életfogytiglant kapnának a tetteikért. De a korrupció, hatalomvágy is jelen van a köreikben, ami szintén kegyetlen és igazságtalan döntésekhez vezethet.

Szóval bár megszoktam, hogy ez egy ilyen világ, még mindig nem értek egyet a működésével. Én inkább hagynám a régi és természetes halált dolgozni, az is érheti váratlanul az embert és okozhat szenvedést, de legalább nem korrupt és nem tudatosan kegyetlen.

Nagyon érdekes volt belelátni a Kaszáskör mellett a világ másik irányítójának a gondolataiba. A Viharszem egy mesterséges intelligencia, ami a világ összes tudását magában hordozza, mindent lát, mindent hall (vagy legalábbis majdnem mindent), ő hozza az embervilág törvényeit, csak és kizárólag a kaszások dolgaiba nem szólhat bele (kivéve, ha megtalálja hozzá a kiskaput).

A Viharszemmel kapcsolatban kettős érzéseim vannak. Egyfelől jóindulatúnak gondolom őt. Olyan programnak, ami valóban jót akar az embereknek. Másfelől ijesztő, hogy ő dönti el, mi a legjobb az embereknek, akár még a memóriájukat is törölheti vagy hamis emlékeket ültethet a fejükbe. Jobbító szándékkal tenné ezt, mert úgy vélné, ettől boldogabb lesz az adott ember, de... nos, igen, a szabad akarat ebben a világban lényegében nem létezik. Ami ijesztő.

Az sem könnyíti meg, hogy az ember objektívan tudja megítélni a Viharszem működését, létét, hogy a gondolataiba belelátva, mintha egy magányos, szeretetre vágyó ember fejébe néznénk. A Viharszem sokszor olyan, mintha élne és érezne. Épp ezért, bár nem ember, csak egy mesterséges intelligencia, mégis érző lényként gondoltam rá olvasás közben. Az biztos, hogy számomra ő volt az egyik legérdekesebb karakter a könyvben, és sokat filozofáltam vele kapcsolatban. Nem mellesleg sokszor teljesen egyetértettem az elveivel és gondolataival.

Az öntelt diktátorok engedik az alattvalóiknak, hogy a világ bajaiért azokat hibáztassák, akik a legkevésbé képesek megvédeni magukat. A dölyfös uralkodók Isten nevében engedélyezik a mészárlásokat. Az önelégült államfők szabad utat engednek mindennemű gyűlöletnek mindaddig, amíg ez a saját érdekeiket szolgája. És sajnálatos igazság az, hogy az emberek erre nagyon is fogékonyak. Az engedély a szabadság hatalmasra puffadt hullája.

Citra és Rowan, bár a történet főszereplői, valahogy most mégis háttérbe szorultak az események mögött. Sokkal inkább lekötött olvasóként a politikai szál, a merénylős szál, mint az ő szerelmi száluk. Ami szerintem egyáltalán nem baj, sőt. Szeretem, amikor egy sztori nem csak a romantikára épít.

Amikor kiderült, hogy ki is áll a merénylet és a politikai összeesküvés mögött, eléggé meglepődtem. Őszintén szólva, először nem is tudtam, hogy mit gondoljak. Még egy ilyen világban is kissé furcsa volt az a megoldás, ahogy a főgonosz megjelenik. Lehet, hogy én inkább behoztam volna a sztoriba egy teljesen új főgonoszt, nem tudom... Bár az tény, hogy az illető baromi jól hozza a gyűlölni való, kegyetlen ellenfelet, akit alig várjuk, hogy a főszereplők végre legyőzzenek.

A regény vége izgin zárult többféle szempontból is. Citra és Rowan is érdekes helyzetbe került, valamint a Viharszem is megkavarta az állóvizet a világban. Kíváncsian várom a harmadik könyvet.

Hogy tetszett a történet?

Nekem egy kicsivel jobban tetszett, mint az első rész. Jobban belementünk a politikai szálba, jobban beleláthattunk, hogy milyen is valójában a Kaszáskör és milyenek a kaszások. Ahogyan Viharszem gondolatai is egyfelől tisztábbá tették a képet erről a világról, másfelől pont hogy ezernyi újabb kérdést vetettek fel az emberben. Imádtam a Viharszem fejezeteit olvasni, számomra ő volt a legérdekesebb „karakter” a sztoriban, és nagyon bejött a politikai szál is.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki egy nagyon egyedi világban játszódó fantasyt szeretne olvasni.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A Kaszás folytatásának megnyeréséhez el kell olvasnotok a könyv első pár fejezetét, amit meg is találhattok beleolvasóként a kiadó honlapján, és válaszolnotok kell az állomásokon található kérdésekre!

(Az értesítő levél megküldése után a nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni az e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz!)

Kérdés a játékhoz:

Xenokratész szerint ki felelős a jelenlegi helyzetért?

Állomáslista:

Blogturné

05. 19. Hagyjatok! Olvasok! – Borítómustra

05. 22. Utószó

05. 26. Kelly és Lupi olvas

05. 28. Csak olvass!

05. 31. Sorok között

06. 03. Könyv és más

06. 06. Fanni's Library

06. 09. Spirit Bliss Sárga könyves út

06. 12. Hagyjatok! Olvasok!

a Rafflecopter giveaway

   

Pamela Butchart: Űrlény lett a tanárnőm! (Izzy-könyvek 1.) – Blogturné

A Móra kiadó jóvoltából egy igazán vicces, fiatalokról, de nem csak fiataloknak szóló történetet vehetünk a kezünkbe Űrlény lett a tanárnőm! címmel. Ezúttal három bloggerünk nyomoz az iskolai furcsaságok után, és természetesen, ha velünk tartotok, a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.

Miért választottam ezt a könyvet?

Szeretem a vicces, könnyed, fiatalokról és fiataloknak szóló történeteket, mert jól elszórakoztatnak. Ennek a könyvnek pedig már a címe, a borítója (a rajta lévő szöveg is: „A könyv írása során egyetlen tanár sem lett űrlénytámadás áldozata”) is jó kikapcsolódást ígért.

Véleményem a könyvről

Sok hasonló 8–14 év közöttieknek szóló történetet olvastam már, de eddig ennek tetszett a leginkább a stílusa és a humora. Annyira aranyos volt az egész történet, a karakterek, a főszereplő beszédmódja, miközben elmeséli a történteket, hogy kb. végigvigyorogtam és -kuncogtam az egész könyvet.

A történet egy Izzy nevű kislányról szól, akinek a tanárnője elkezd furcsán viselkedni, ezért ő és a barátai azt gondolják, hogy megszállta egy űrlény a testét. Attól tartanak, hogy az űrlény-tanárnő le akarja igázni az egész iskolát, talán az egész bolygót is, ezért meg kell állítaniuk őt.

A történetet Izzy meséli el E/1-ben, kiszólva hozzánk, olvasókhoz, mintha a barátai (vagy a naplója) lennénk, akikkel megosztja a napjait, gondolatait, érzéseit. Ez a közvetlen stílus is hozzájárult ahhoz, hogy igazán élvezzem a történet olvasását.

A könyv lapjain egyszerű, de nagyszerű, fekete-fehér illusztrációk vannak, amik nemcsak illenek a történethez, de egyenesen elragadóak is.

Izzy nagyon édes kislány. Bátor, belevaló, és olyan gyermeki módon fifikás is. Igaz, hogy ő és a barátai félreértenek és félreértelmeznek egy csomó mindent a könyv során, de ettől nem buták, csak éppen gyerekek, akik néha még szó szerint vesznek mindent, és akiknek hatalmas a fantáziájuk. Ami nagyon klassz.

Na mindegy, szóval egyik nap Zach, a földszinten lakó barátom meg én rohantunk hazafelé az iskolából, hogy aztán elmeséljünk valami NAGYON FONTOSAT anyának egy ESEMÉNYRŐL, ami aznap történt, de anyu persze ránk se fütyült. Pedig teljesen kifulladva, csapzottan értünk haza, olyan gyorsan szaladtunk. Zach még el is esett, és lehorzsolta a térdét, meg minden! De anyu ÚGY nézett rám, mint amikor azt gondolja, csak kitaláltam az egészet, és MEGINT azt mondta:

– Ne butáskodj már, Izzy!

Anyu sose hiszi el, amit mondok. Szerinte TÚL ÉLÉNK A FANTÁZIÁM.

Erre csak annyit tudok mondani, hogy nem én tehetek róla, hogy velem mindig annyi fura dolog történik!

A gyerekek nyomozása, hogy kiderítsék, mi történt a tanárnőjükkel, és megakadályozzák őt a világleigázó terveiben, annak ellenére teljesen lekötött, hogy felnőtt olvasóként azonnal tudni lehetett, hogy csak félreértések sorozatáról van szó. Izzy és a barátai azonban annyira hittek a saját elméletükben, hogy olvasóként átragadt rám az aggodalmuk, lelkesedésük.

A gyerekek beszólásai, a helyzetkomikumok tényleg feldobták az estémet, lényegében 1-2 óra alatt befaltam a könyvet, mert nem tudtam letenni. És amint befejeztem, az volt az első gondolatom, hogy remélem, hamar megjelenik majd a következő rész, mert klassz lenne ismételten ennyire jól szórakozni.

Pamela Butchartnak van egy kisfia, és egy gimiben tanárnő, vagyis egy csomó gyerek és tinédzser veszi őt körül, ami meg is látszik ezen a történeten. Egyfelől nagyon szerethető gyerekkaraktereket alkotott, másfelől olyan stílusban írt, amit imádni fognak a fiatalok (és a felnőttek is). Szerintem ilyennek kell lennie egy igazán jó, 8–14 éveseknek szóló regénynek.

A történet olvasása során a fiatalok tanulhatnak néhány dolgot a barátságról, összetartásról, bátorságról és kitartásról, szóval tanulságoknak sincs híján a könyv.

Hogy tetszett ez a könyv?

Számomra a legszórakoztatóbb, leghumorosabb 8–14 éveseknek szóló könyv volt, amit mostanában olvastam (pedig olvastam egy párat...). Izzy és a barátai karaktere imádnivaló, a történet pedig vicces és kalandos.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Nos, elvileg a célközönség a 8 éven felüli fiatalság, de őszintén, szerintem akármilyen korú ember nagyon jól fog szórakozni ezen a történeten. Szóval mindenkinek.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Tinédzserek és űrlények állnak ezúttal a játékunk középpontjában. Ki kell találnotok, hogy mely sorozatban vagy filmben szerepelnek az adott karakterek, és beírni a sorozat vagy film címét a Rafflecopter-doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Karakterek a játékhoz:

Max Evans, Isabel Evans, Michael Guerin, Alex Whitman, Jim Valenti sheriff, Liz Parker, Maria DeLuca.

Állomáslista:

Blogturné

06. 03. Spirit Bliss Sárga könyves út

06. 05. Könyv és más

06. 07. KönyvParfé

a Rafflecopter giveaway

   

A sötétség szavai – Rémtörténetek a világ minden tájáról – Blogturné

Az Agave kiadó jóvoltából rémtörténetekkel ismerkedhetünk meg a világ minden tájáról A sötétség szavai című novelláskötet által. Borzongjatok velünk a turné alatt, és természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.

Miért választottam ezt a könyvet?

Fogalmam sincs, miért, de gyerekkorom óta szeretem a hátborzongató, ijesztő sztorikat. Persze nem az értelmetlenül kaszabolósakat, hanem azokat, amiknél a vérengzés mögött van valami több, valami pszichológiai vagy egyéb mondanivaló. A novellákkal is jóban vagyok, főképp, mert amikor az embernek kevés az ideje, akkor könnyebb rövidebb sztorikat olvasni megszakítás nélkül, mint egy hosszabb regényt. Szóval azt reméltem, hogy ezek a novellák jó szórakozást nyújtanak majd esténként, mint egy jobbfajta horrorfilm vagy thriller.

Véleményem a könyvről

A könyvben tizenkilenc novella található a világ minden tájáról, köztük egy magyar író története is, aminek kifejezetten örültem, és kíváncsian vártam, hogy odaérjek az olvasással. A novellák téma tekintetében igazán változatosak, így érdeklődve haladtam történetről történetre várva, hogy ezúttal milyen világba csöppenek majd. Voltak novellák, amik egyáltalán nem hatottak rám, és akadtak olyanok is, amiktől teljesen beparáztam. Meg persze pár olyan is, ami nem volt rossz, de annyira jó sem, szóval az átlagos kategóriába sorolható. Ez egy novelláskötet esetében teljesen normális, és arányaiban azt mondhatom, ez egy igazán érdekes és minőségi rémtörténet-gyűjtemény volt.

Leginkább azok a sztorik tetszettek, amiknek az alapötlete számomra egyedinek tűnt, mert hasonlót nem nagyon olvastam még korábban, vagy amik lelkileg megráztak valamilyen szempontból. Nagy örömömre Veres Attila Méltósággal viselt című novellája mindkét kategóriába tökéletesen illett. Nagyon érdekelt, hogy vajon egy magyar író rémtörténete mennyire jön majd be nekem, fogalmam sem volt, mire számíthatok, mert korábban még sosem olvastam semmit Veres Attilától, de bizton állíthatom, hogy ez változni fog a jövőben. A novellája egy kisgyerekről szól, aki nagyon ragaszkodik a plüssjátékához, ezért az anyja azt hazudja neki, hogy a játék halálos beteg, hamarosan elpusztul. A szomszéd anyukák pedig átveszik ezt az ötletet a saját gyerekeik esetében. A gyerekek persze nem akarnak elszakadni szeretett játékaiktól, ezért mindent megtesznek, hogy megmentsék az életüket. Őszintén megrázó volt végigkövetni azt a lelki traumát, amit az anya okozott a gyerekében a hazugsága által. Ha nem lett volna semmi természetfeletti a sztoriban, engem már ez borzongásra bírt. Elképzelni sem tudom, hogyan képes egy anya ilyen szörnyűséget hazudni a gyerekének, és ezzel örök sebet ejteni a lelkén. Ez igazi kegyetlenség, gyűlöltem emiatt az adott anyákat, a gyerekeket pedig meg akartam vigasztalni. Ez a novella igazából azért tetszett, mert gyönyörűen le volt vezetve pszichológiai szemszögből a hazugság hatása és a hazugság következményeinek hatása.

A másik kedvencem a mexikói rémtörténet Senor Ligotti címmel. Ez egy íróról szólt, aki nem keres annyit, hogy venni tudjon magának és a feleségének egy saját lakást. Aztán egyszer csak felbukkan egy furcsa öregember, aki alkut akar kötni az íróval. Nekiadja a luxuslakást, amelyben az elhunyt feleségével éltek, ha cserébe megígéri, hogy meglátogathatja őt, amikor kedve tartja. Az író persze örül a lehetőségnek, és elfogadja, ám arra nem számít, hogy ennek milyen következményei lesznek. Egyfelől teljesen együttéreztem az íróval, az anyagi problémáival, a vágyával, hogy saját otthona legyen és a szomorúságával, hogy tudta, ez a vágya kb. lehetetlen. Másfelől Senor Ligotti karaktere a hideglelést hozta rám. Nagyon para karakter volt, tökéletesen illett egy ilyen rémsztoriba. Tetszett, ahogy lélektani szempontból felépítette a novella írója a novellabeli író összeomlását.

A holland Csontok a tekintetében is a lélektani háttér miatt tetszett. Egy fiatal nőről szólt, aki véletlenül elütött egy macskát (jobban mondva az öngyilkossági céllal kiugrott elé), lelkifurdalásában pedig felkeresi az idős gazdáját. A pokol ekkor szabadul el, ugyanis nem véletlen, hogy az a macska nem akart tovább élni. A történet hangulata igazán sötét, elsősorban azért, mert egy olyan tényleg kedves, jó lelkű ember kerül lényegében kilátástalan helyzetbe, aki nem ezt érdemelné.

A dán Adomány című novella azért talált az elevenembe, mert szerintem nincs is rémisztőbb egy horrorsztoriban, mint egy furcsa kisgyerek. A gyerekek általában cukik, ártatlanok, nem gondolnád, hogy félned kell tőlük, épp ezért, amikor egy ilyen történetben mégis felbukkannak, az extra hidegrázást okoz. Pszichológiai szempontból is érdekes ez a novella, mert egy szerelmespár kapcsolatába nyerhetünk őszinte bepillantást.

Volt a kötetben két LMBTQ-novella is, egy meleg- és egy leszbikustörténet, amit igazán értékelek, mert ahogyan a világban is minden 30 emberből legalább egy az LMBTQ-közösséghez tartozik valamilyen formában, úgy a történetek terén is az a reális, ha egy novelláskötetben felbukkan legalább 1-2 hasonló sztori. A melegnovella alaptörténete annyira nem jött be, de a leszbikusnovellának igazán szomorú, mégis kedves hangulata volt.

Hogy tetszett a könyv?

Arányaiban elég sok igazán jó vagy átlagosan jó történetet találtam a kötetben, csak néhány sablonos novella volt. Érdekes volt látni, hogy a különböző országokban miféle rémsztorik foglalkoztatják az írók fantáziáját. És nagyon örültem, hogy a kötetben található magyar író, Veres Attila novellája ennyire tetszett, szeretem, amikor igazán jól író magyar írótársakra bukkanok.

Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki szeret rémtörténeteken borzongani.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Ezúttal horrorfilmek híres alakjairól lesz szó. Minden állomáson elrejtőzött egy sorozatgyilkos, találjátok ki, melyik filmhez kapcsolódnak, és írjátok be a film magyar címét (ha többrészes, akkor az első rész címét!) a Rafflecopter-doboz megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Állomáslista:

Blogturné

05. 30. Spirit Bliss Sárga könyves út

05. 31. Könyv és más – Extra

06. 02. Könyv és más

a Rafflecopter giveaway

   

Lucy Worsley: Agatha Christie – Egy sejtelmes nő – Blogturné

Agatha Christie vitathatatlanul a krimi királynője volt, de vajon ő maga ezt hogyan élte meg? Mennyire lehet őt megismerni a regényei alapján? A Helikon Kiadó jóvoltából most mi is kézbe vehetjük Lucy Worsley életrajzát, melyben a szerző alaposan utánajár nemcsak ezeknek a kérdéseknek, de még sok más az írónővel kapcsolatos mítosznak is. Tartsatok ti is velünk ezen a turnén, ismerkedjünk együtt Agatha Christie életével, műveivel és azok hatásával. A turné végén pedig megnyerhetitek a könyv egy példányát is.

Miért választottam ezt a könyvet?

Őszintén bevallom, ez a könyv egy tévedés volt részemről. Na nem azért, mert nem tetszett, hanem mert amikor kiválasztottam, figyelmetlen voltam, és azt hittem, ez egy Agatha Christie-krimi Egy sejtelmes nő címmel. Aztán amikor meghozta a futár a csomagot, és rájöttem, hogy ez valójában a híres író életrajza, meglepődtem. De nem bántam a tévedést, mert feminista nőként imádok híres nők életéről olvasni.

Véleményem a könyvről

Korábban olvastam már egy regényt Agatha Christie életéről, ami bár a valóságon alapult, mégiscsak fikció volt. Ennek köszönhetően nem volt teljesen ismeretlen számomra Christie életrajza. Például tudtam, hogy tönkrement a házassága, a férje megcsalta, neki pedig volt egy rejtélyes eltűnése, amiről többféle magyarázatot is lehetett és lehet olvasni azóta is. De a régészkedéssel és a második férjével való megismerkedése is része volt annak a történetnek.

Ez persze csak egy nagyon kis morzsája volt az életének, ebben a könyvben viszont végigkövethettem az útját gyerekkorától kezdve egészen a haláláig. Vagyis rengeteg olyan információ, érdekesség volt a kötetben, amiről korábban sosem hallottam, vagy nem ennyire részletesen, esetleg másféle szemszögből.

Az látszik, hogy Lucy Worsley nagyon beleásta magát Christie életébe, és igazi lelkesedéssel kutatott utána. Ez egyfelől tiszteletre méltó, hiszen hatalmas munka lehetett, másfelől talán ez az oka annak, hogy időnként néha túlidealizálta őt és néhány az életével kapcsolatos dolgot is. Például a második házasságát Max Mallowannel, ami Worsley szerint a valódi egyenlőségen alapult. Szerintem meg az alapján, amiket olvastam, ugyanúgy egyenlőtlen volt, mint az első házassága (talán csak más nők házasságánál volt kicsit egyenlőbb).

Agatha Christie fiatalon kötötte az első házasságát, a háború miatt elkapkodva ment hozzá Archibald Christie-hez, aki egyfelől túl fiatal volt még felnőtt férfiként állni egy saját családhoz, másfelől a háború olyan traumákat okozott neki, amik szintén nem segítették abban, hogy megbízható támaszt nyújtson férjként egy olyan nőnek, mint Agatha. Így végül elhidegültek egymástól, a férfi megcsalta őt, elhagyta, és feleségül vette a fiatalabb szeretőjét.

A második férjről, bár Worsley próbált idealizált képet festeni, a sorok mögött olvasva azért tisztán látszik, hogy ez sem volt egy tökéletes házasság, még ha Agatha boldogabb is volt benne. Max sokkal fiatalabb volt, mint Agatha, ezért a nő szerintem állandó bizonytalanságot érzett, valamint azt, hogy Max bármit is csinál, hálásnak kell lennie neki, amiért egyáltalán ránézett.

Bár Agathának szerencsére volt lehetősége ebben a házasságában is az írással foglalkozni, ami abban a korban nem sok nőnek adatott meg, mindig is második helyre szorult a férje után. Max karrierjének támogatása mind anyagilag, mind egyéb módokon sokkal fontosabb volt Agathának, mint a saját írói karrierje, boldogsága. Igaz, hogy önként támogatta a férjét pénzzel, az idejével, fizetetlen munkával az ásatásokon és azon kívül is, és még sorolhatnánk, de abban a korban nem is nagyon tehetett mást, ha már megházasodott és nem akart elválni.

Arról nem beszélve, hogy elég sok jel mutat arra, hogy Max nem volt hűséges hozzá. Egyfelől volt egy asszisztense, akit Agatha halála után el is vett feleségül, de valószínűleg már előtte is volt köztük valami. Másfelől az Agatha első házasságából született lányának írt levelei, hát... mondjuk úgy, hogy ha az én férjem írt volna olyan leveleket az én lányomnak, először hánytam volna, aztán összeszedem a cuccait és fel is út, le is út. Azok a levelek szerintem nem egy nevelőapa levelei voltak a nevelt lányának, hanem inkább egy férfi írta őket egy fiatalabb lánynak. Rossz érzésem volt a sorait olvasva, nagyon rossz. Persze, lehet, hogy tévedek, de a megérzéseim általában jók szoktak lenni ezen a téren.

Szóval én egyáltalán nem láttam tökéletesnek sem Agatha Christie második házasságát, sem Maxet. Sőt, Max kifejezetten unszimpatikus férfi volt számomra. Ahogyan Archibald is.

Viszont érdekes volt látni, hogy a múltban hogyan éltek a nők, miként boldogultak a férjeik árnyékában, hogyan tudott Agatha mégis reflektorfénybe kerülni íróként, és mindezt miként élte meg ő egy olyan világban, ahol természetes volt, hogy a nők csak másodikok lehetnek. Számomra például szomorú volt megtudni, hogy bár Agatha Christie az egyik leghíresebb krimiíró a világon, ő maga mindig azt íratta az útlevelébe a foglalkozásához, hogy: "férjes asszony". Ő viszont büszkén vállalta ezt a "foglalkozást".

A lányával való kapcsolata is érdekes volt, bár egy kissé szomorú. Agatha nem igazán volt anyatípus, amit Rosalind jócskán megszenvedett. Bár szerették egymást, Agatha imádott világot látni, régészkedni, amikor pedig otthon volt, lefoglalta az írás. Ami persze, egyáltalán nem baj, a nőknek is joguk van megélni az álmaikat. Csak éppen szerintem ilyen esetben rossz ötlet gyereket szülni, mert a gyereknek viszont kell egy anya. Rosalind viselkedésén, személyiségén is látszik, hogy nyomokat hagyott rajta Agatha állandó távolléte, elhanyagoltnak érezte magát.

A 21. századi könyvkiadás menetéről van némi ismeretem, de hogy miként ment ez az egész a múltban, főképp, ha nő volt az ember, fogalmam sem volt. Annyit tudtam, hogy nőként nehezebb volt boldogulni. Épp ezért kíváncsivá tett, vajon Agatha Christie-nek miként sikerült. Az biztos, hogy nagyon termékeny író volt. És kitartó. Annak ellenére, hogy nehéz dolga lehetett, mert az írás mellett gondoskodnia kellett az első, aztán a második férjéről, a háborúnak köszönhetően ápolónőként és gyógyszerészasszisztensként is dolgozott jó ideig, valamint először szolgálók segítségével, aztán lényegében neki magának el kellett vezetnie egy háztartást. Az első kiadója sem volt túl megbízható, megpróbáltak élősködni rajta. De aztán Agatha Christie felnőtt a feladathoz, és megtanulta, hogyan álljon ki magáért és az érdekeiért. Így is adódtak anyagi gondjai, lévén az USA-beli adózása körül jogi viták alakultak ki, a hazája pedig a háború miatt olyan pénzek után is nagy adókat követelt tőle, amiket még meg sem kapott. Szóval bármennyire is azt hisszük, tökéletes és gondtalan élete volt, ez azért korántsem igaz.

A könyvben az ismerőseiről, barátairól, sorstársairól és egyéb, valamiképpen hozzá köthető, érdekes emberekről is olvashatunk információkat, történeteket, ami ad némi pluszt az életrajzhoz.

Ez az életrajz egyáltalán nem száraz tényadatokból áll, nagyon olvasmányosan megírt, élvezhető egy átlagember számára is. Egyfelől tele van érdekes kis sztorikkal, másfelől bepillantást nyerhetünk levelekbe, újságcikkekbe és egyéb érdekességekbe. Valamint jó pár korabeli fotó is gazdagítja a könyvet.

Agatha Christie életének egyik legizgalmasabb momentumát, az eltűnését is hosszan taglalja a kötet. Worsley amellett a teória mellett áll ki, hogy Agatha Christie, miután megtudta, hogy a férje megcsalja és el akarja hagyni őt, annyira összeomlott, hogy öngyilkossági céllal autóba ült, „balesetet” szenvedett, túlélte, de a traumától elvesztette az emlékezetét, és mivel íróként nagy volt a fantáziája, belebújt egy általa kitalált karakter bőrébe úgy, hogy valóban annak hitte magát. Hogy tényleg ez történt-e, fogalmam sincs róla. Mivel nem voltam ott, nem nyomoztam az ügyben, így ítélkezni sem akarok, sem Agatha Christie, sem a férje fölött. Sok korabeli cikk állította, hogy Agatha a férjét akarta bajba keverni tudatosan az eltűnésével, hogy ezzel büntesse őt az árulásáért, de hogy mi is volt az igazság, sosem fogjuk megtudni. Mindenesetre érdekes volt Worsley elméletéről és bizonyítékairól olvasni a könyvben.

Agatha talán az első sztárok egyike volt, akinek az életébe bele akart látni a sajtó és az átlagemberek is. Aki felett cikkek alapján ítélkeztek olyanok, akik sosem ismerték. A megítélése akkor is kétes volt, rengetegen imádták őt és a könyveit, és rengetegen szólták le az írásait, és kiabáltak rá kígyót-békát. Most, a 21. században pedig előkerült az a kérdés is, hogy vajon hogyan álljunk Agatha Christie politikailag nem túl korrekt karakteralkotásaihoz, könyvbeli kijelentéseihez.

Amikor nemrég olvastam egy cikket arról, hogy a Tíz kicsi néger című könyvének átírták a címét, őszintén bevallom, felvontam a szemöldökömet, mert nem hiszek abban, hogy a történelmünket át kéne írni. Abban igen, hogy a jelenbeli és jövőbeli dolgokon változtatnunk kell, de ha letagadjuk a múltat, ez szerintem nehezen fog menni. Aztán a könyvből megtudtam, hogy az USA-ban már Christie életében átírták az adott könyv címét, sőt, kicenzúráztak az amerikai kiadásokból sok rasszista mondatot, mert az ottani olvasók gyomra nem vette volna be ezeket. És elgondolkoztam azon, hogy igen, az, hogy minket épp nem bánt valami, az nem jelenti azt, hogy másokat sem. Szóval nem tudom... őszintén nem tudom, miként kéne jól állni ehhez a kérdéshez. Egyfelől megértem, ha egy-egy adott csoportnak fájnak múltbeli dolgok, alkotások, könyvcímek vagy bármi más. Másfelől a múlt már megtörtént, ha átírjuk, azzal csak úgy teszünk, mintha akkor is minden rendben lett volna, mintha az akkori rasszizmus, gyűlölködés nem is létezett volna, és így joggal gondolhatják azt a ma élő emberek, hogy nem is volt semmi baj, sőt, most sincs semmi baj. Na igen, nálam sokkal okosabb embereknek kéne erre kitalálni a jó megoldást. Viszont a könyv elgondolkoztatott erről a témáról, ami szerintem klassz.

Én eddig csak és kizárólag krimiket olvastam Agatha Christie-től, de ennek az életrajznak köszönhetően most kíváncsi lettem a többi regényére is, főképp azokra, amiket a saját élete ihletett. Egyszer majd biztosan kézbe veszem és elolvasom ezeket.

Hogy tetszett a könyv?

Agatha Christie nem volt tökéletes, ahogyan az élete sem. Megvoltak a hibái, mint minden más embernek, viszont az tagadhatatlan, hogy olyat tett le az asztalra, amit kevesen. A könyvei túléltek egy évszázadot, azóta is milliók olvassák a történeteit, azóta is az egész világ ismeri a nevét. Pedig egy olyan korban élt, amiben a nők nehezen boldogulhattak. És ha nem is feltétlenül szimpatikus minden tekintetben, ezt azért értékelem benne.

Az életrajza nagyon érdekes volt. Rengeteg új dolgot megtudtam róla, és ismert dolgokat láthattam más szemszögekből. Bepillantást nyerhettem abba a korba is, amiben élt, valamint olyan könyveit ismerhettem meg, amikről korábban még csak nem is hallottam, pedig érdekesnek tűnnek.

Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Agatha Christie-rajongóknak mindenképpen, valamint azoknak, akik szeretnék egy kicsit jobban megismerni a krimi királynőjének személyiségét, életét.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A mostani játék természetesen Agatha Christie-hez kapcsolódik az ő regényeiből találtok idézetet a blogokon. A Rafflecopter-doboz megfelelő helyére a könyv címét írjátok be, ahonnan az idézet származik!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Idézet a játékhoz:

„Boszorkányság, talizmánok, csodák. Manapság persze mindezt Tudomány címszó alatt hozzák forgalomba. Ma már senki sem hisz a varázslókban, senki sem hiszi, hogy a varázspálca egyetlen suhintásával békává lehet változtatni az embert. De ha azt olvassák az újságban, hogy bizonyos mirigykivonatokból készült injekcióval tudósok megváltoztatják az ember szöveteit, és egyszeriben egészen más ember lesz belőle, hát ezt mindenki azon nyomban elhiszi.”

Állomáslista:

Blogturné

05. 26. Olvasónapló

05. 28. Spirit Bliss Sárga könyves út

05. 31. KönyvParfé

a Rafflecopter giveaway