Ide pakolgatom fel az írásaimat, firkálásaimat, novelláimat, gondolataimat, és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2017. december 15., péntek

Margaret Atwood: Alias Grace - Blogturné


A szolgálólány meséje után, a Jelenkor Kiadó jóvoltából immár Margaret Atwood eredetileg 1996-ban megjelent regényét, az Alias Grace-t is olvashatjuk magyar fordításban. A Blogturné Klub bloggerei a 19. század hírhedt gyilkosnője történetének nyomába eredtek, s egy négy állomásos turné keretében be is számolnak nyomozásukról. Tartsatok velünk, hiszen az érdekességek és beszámolók mellett, a turné végén meg is nyerhetitek a könyv egy példányát. 

Margaret Atwoodtól A szolgálólány meséje nagy hatást gyakorolt rám, ezért amikor kiderült, hogy újabb könyve jelenik meg Atwoodnak magyarul, azonnal tudtam, hogy el szeretném olvasni. Előzetesen annyit tudtam az Alias Grace-ről, amennyit a fülszöveg elmesélt róla, úgyhogy nagyon kíváncsian vártam, hogy életem második Atwood könyve vajon mennyire fog tetszeni. Azt hiszem, sokat elárulok azzal, ha azt mondom, újabb női író került fel a példaképeim listájára.

A történet röviden egy Grace nevű cselédlányról szól, akit először halálra, majd életfogytiglanra ítéltek, mert állítólag meggyilkolta a szeretőjével karöltve a munkaadóját és annak házvezetőnőjét (aki egyben a munkaadó szeretője is volt). Grace már húsz éve sínylődik a börtönben, amikor felbukkan egy fiatal és lelkes orvos, akit az elme betegségei foglalkoztatnak, és eléri, hogy beszélgethessen Grace-szel. A lány ugyanis azt állítja, hogy egyáltalán nem emlékszik a gyilkosságokra, és fogalma sincs róla, ő követte-e el őket vagy sem.

Egy új irányvonal

A szolgálólány meséje azért tetszett, mert akár valóság is lehetne, és ettől a gondolattól végig borzongva, gyomorgörccsel, kisebb pánikrohamok közepette olvastam a könyvet. Vagyis a témája volt az, ami igazán rabul ejtett. Az Alias Grace ezzel szemben a karakterekkel fogott meg, főképp Grace karakterével, valamint a „krimiszállal”.

Grace nagyon izgalmas, titokzatos és összetett személyiség. Jó embernek tűnik, aki őszintén mesél Dr. Jordannek az életéről és a gyilkosságok előzményeiről és az utána következő időszakról, ám az ember mégsem lehet biztos benne, hogy valóban az igazat mondja-e. Talán ez csak a részigazság, és Grace eltitkol valamit. Vagy egy velejéig gonosz, ám profi „színésznő”, aki könnyedén elhiteti másokkal, hogy ártatlan.

Miközben a gyerekkoráról, fiatalkoráról olvastam, annyira megsajnáltam, együtt éreztem vele, hogy a kételyeim csak nagyon halványan villogtak az agyam egyik hátsó zugában. Egy dolgos, kedves, tudatlan és tiszta lányka képe jelent meg előttem, aki maximum akkor lenne képes a gyilkosságra, ha meg kell védenie önmagát vagy valaki mást.

Aztán jött egy-egy mondat, gondolat, amely hirtelen elbizonytalanított. Olyasmik, amik egy átlagember fejében is megfordulnak néha, de persze, csak röpke gondolatként. Mint mikor felidegesít valaki, és átfut az agyadon, hogy bárcsak leesne a lépcsőn, de természetesen nem mész oda lelökni. Ám Grace esetében nem lehet tudni, hogy ilyen röpke gondolatokról van-e szó, vagy ennél sokkal többről.

Mi történhetett?

Atwood zseniálisan építette fel ezt a regényt, úgy, hogy mindvégig ébren tartsa a kíváncsiságunkat. Ahogy Grace elmeséli az életét Dr. Jordannek, úgy kapunk egyre több kis információmorzsát Grace személyiségével és a bűnesettel kapcsolatban. Persze az mindvégig kérdéses, hogy ezek az információmorzsák mind igazak-e, mivel nagyrészt Grace szájából halljuk őket.

Olvasás közben ezernyi elméletem támadt, talán ennyi még egyetlen regény esetében sem jutott eszembe. A legegyszerűbb magyarázat az volt számomra, hogy valóban az történt, amit McDermott állított, vagyis Grace a szeretője volt, és a női praktikáival rábeszélte, hogy öljék meg Mr. Kinneart, a munkaadójukat és Nancyt a házvezetőnőt, aztán fogják az értékeiket, és szökjenek meg új életet kezdeni az USÁ-ba. Grace pedig egyszerűen csak hazudik, és megjátssza az ártatlant.

A másik elméletem az volt, hogy Grace-nek valóban amnéziája van, ennek ellenére tényleg ő a gyilkos. Viszont történt valami, mondjuk dulakodás közben beverte a fejét, emiatt felejtette el a történteket, és bár bűnös, ő maga valóban nem tudja ezt.

A harmadik elmélet szerint tényleg Grace gyilkolt, de csak azért, mert ő volt a valódi áldozat. Mr. Kinnear szereti a nőket, Nancy a szeretője, és Grace-szel is közvetlenül bánt. Lehet, hogy egy alkalommal nemcsak a szemét legeltette rajta, hanem tovább merészkedett, Grace pedig csak védekezett. Nancy meg nem törődve a tényekkel féltékenységből esett neki, és Grace szintén csak megvédte önmagát. McDermott valamilyen módon részt vett egyikük megölésében a dulakodás közben, és mivel megijedt, hogy önvédelem helyett gyilkossággal vádolják majd, fogta Grace-t, magával vitte.

Aztán ott van az a lehetőség is, hogy Grace teljesen ártatlan, McDermott a gyilkos, és csak rá akarta kenni Grace-re az egészet, hátha ő úgy kisebb büntetéssel is megússza.

Az is lehetséges, hogy mindketten ártatlanok, és egy harmadik ember akarta rájuk kenni a gyilkosságot. Arra nézve is több tippem volt, hogy vajon ki lehet ez a harmadik ember.

Eszembe jutott még egy furcsa ötlet is, amelyet itt nem tudok kifejteni spoilermentesen, mert némiképpen kapcsolódik ahhoz, ami végül a könyvben kiderül, bár nem teljesen ugyanaz.

Ó, és persze, felmerült bennem az is, hogy egyáltalán nem tudunk meg majd semmit az igazságról, és ugyanúgy lezáratlan véget kapunk, mint A szolgálólány meséje esetében. A lezárás nélküli könyveket nem szerető embereket ezennel megnyugtatnék, hogy bár maradnak homályos foltok a történetben, mégis vannak a regényben apró nyomok, morzsák, amik alapján minden olvasó eldöntheti, hogy Grace bűnösségében vagy ártatlanságában hisz-e. Vagy esetleg abban, amiben én is, hogy egyszerre mindkettő.

Kicsoda J?

Grace és fiatalkori barátnője, Mary Whitney egy este almahéjból próbálták megjósolni, hogy milyen betűvel kezdődik annak a férfinak a neve, aki feleségül veszi majd őket. Mary esetében a jóslás bejött, így az ember önkéntelenül is elgondolkozott azon, hogy vajon Grace-nél is bejön-e. Az ő kezdőbetűje J lett, ami egyáltalán nem könnyítette meg a helyzetet, ugyanis jó pár J betűs férfi szerepel a történetben.

Dr. Jordanről alapvetően pozitív véleménnyel voltam a regény elején, ám ahogy haladt előre a regény, és kibontakozott a személyisége, megláttam egy csomó rossz tulajdonságát is. Megalkuvó, hiszen hisz egyfajta orvosi módszerben, de amikor rájön, hogy nem olyan könnyű egy új módszereken alapuló elmegyógyintézetet megalapítani, akkor hajlandó lenne a régi módszereket is beengedni oda.

Aztán ott vannak a magánéleti zűrjei, amelyeket szintén nem túl pozitívan kezel. Tipikusan az a férfi, aki kihasználja a lehetőségeket, de ha komolyra válik a helyzet, akkor menekül, mint patkány a süllyedő hajóról.

Grace-hez viszont vonzódik, kedveli őt, és valóban érdekli, hogy mi is az igazság vele kapcsolatban. Szóval simán el tudtam volna képzelni, hogy a regény végére egymásba szeretnek, a doktor megoldja a bűnesetet, kiszabadítja Grace-t, és elveszi feleségül. Természetesen, csak miután összekapta magát, és végre igazi férfi lett.

A házaló Jeremiah is nagyon érdekes karakter, és felmerül a neve lehetséges férjként is. Grace még az első munkahelyén ismeri meg őt, és a férfi újra meg újra felbukkan az életében. Alapvetően szimpatikus karakter volt számomra, ám épp ezért gyanús is. Az ember sokkal inkább gyanakszik egy kedvesnek tűnő karakterre, semmint valakire, aki alapvetően agresszív, bűnözőalkat. Talán, mert túl egyszerű és kézenfekvő megoldásnak tartjuk, hogy az legyen a hunyó, aki elsőre annak tűnik.

Az is gyanús volt, hogy közvetlenül a gyilkosságok előtt is felbukkant Grace-nél, és megpróbálta elcsalni őt a háztól, mintha érezné (vagy tudná), hogy ott valami történni fog, de nem akarná, hogy Grace-nek is baja legyen.

Nagyon tetszett az a mód, ahogyan végül a börtönévek alatt visszatért a karaktere. Ötletes és izgalmas volt, és azt mutatta számomra, hogy Jeremiah, akár benne van a keze a gyilkosságokban, akár nem, Grace-szel valóban törődik, és segíteni akar neki.

Jamie Walsh jelentéktelen szereplőnek tűnik az elején, egy egyszerű fiú a szomszédból, aki átjár dolgozni és furulyázni Mr. Kinnear házához. A gyilkosságok idején nagyon fiatal még, és plátói módon fülig szerelmes Grace-be. Cuki srác, ám az ember nem tulajdonít neki nagy jelentőséget. Egészen addig, míg végül lényegében az ő vallomása miatt nem kerül Grace életfogytiglan a börtönbe. Ekkor viszont elgondolkozik azon, hogy a fiú valójában csak másfél évvel fiatalabb Grace-nél, vagyis attól még, hogy mi gyerekként tekintünk rá, lehetne elkövető is.

Az igazság az, hogy mindegyik férfiszereplőre gyanakodtam J-ként, kire jobban, kire kevésbé, azt is el tudtam volna képzelni, hogy egy negyedik J-s alak lesz végül a befutó, akit csak a könyv végén ismer meg Grace, és az is felmerült bennem, hogy a jóslat végül mégsem teljesül be.

Hogy mi is történt végül, és ki lett J (vagy lett-e valaki egyáltalán), azt nem árulom el, de annyi biztos, hogy bár mindenre számítottam, mégis sikerült meglepni.

Akik vérre és pletykára vágynak

Ha valaki bűnt követ el, főképp, ha gyilkosságot, nemi erőszakot, gyerekbántalmazást vagy hasonló súlyos tettet, támogatom, hogy kemény büntetést kapjon, akár tényleges életfogytiglant. De nem vagyok a halálbüntetés híve. Mert igencsak kevés esetben lehet száz százalékra tudni, hogy az adott vádlott valóban bűnös. És nem venném a lelkemre, hogy egy ártatlan ember életét vetessem el pusztán bosszúvágyból.

Ám az emberek jó része nem így gondolkozik.

Azt hiszem, Grace mondja azt a regényben egy helyen, hogy ha történik egy bűneset, akkor az embereknek szükségük van egy bűnösre is, akit megbüntethetnek. Az, hogy az illető valóban bűnös-e, teljesen mindegy nekik. Sokat gondolkoztam azon, hogy ez miért lehet így, és a vérszomjasság mellett felmerült bennem egy másik gondolat is. Az emberek szeretnék azt hinni, hogy a sors igazságos. Hogy ha nem bántanak senkit, akkor őket sem fogja senki bántani. Vagy ha mégis, a törvény megbünteti majd az illetőt. Ha egy bűnesetnek nincsen meg a tettese, a látszólagos kis biztonságérzetük felborul, nyugtalanná válnak, félni kezdenek. Ezért ha valaki nem is bűnös, elhitetik magukkal, hogy az, és hogy igazságszolgáltatás történt. Pedig valójában csak szimpla bosszú.

Grace esetében is ez a helyzet, nem tudni, hogy valóban bűnös-e, mégis először halálra ítélik, aztán életfogytiglant kap. Nehéz helyzet, mert ilyen esetben nincsen jó döntés. Ha elengednek egy gyilkost, az legalább annyira szörnyű, mint ha örökre bezárnak egy ártatlant.

Sajnos anno, Grace idejében nem léteztek még azok a helyszínelői és pszichológiai módszerek, amelyek által nyilvánvalóvá válhattak volna a történtek, és a nép bűnbakot akart, a „csábító gyilkosnő” pedig kapóra jött nekik, és egyfajta egzotikum is volt számukra, egy „bulvárpletyka”, amin csámcsoghatnak.

A regényt azoknak ajánlom, akik szeretik a pszichológiai szálra alapozott történeteket, az egész történeten átívelő titkokat, és az izgalmas, összetett karaktereket.

Kedvenc karakterek: Grace, Jeremiah, Mary.

Kedvenc jelenet: a hipnotizálós jelenet.

Kedvenc idézetek:

„Néha kíváncsiskodnak, incselkednek velem, azt mondják, Grace, hát miért nem mosolyogsz vagy nevetsz te sose, sosem látunk mosolyogni, mire én azt felelem, hogy Azt hiszem, kisasszony, hogy leszoktam róla, a szám már nem görbül abba az irányba.”

„Ez érdekli őket igazából – az urakat meg az úri hölgyeket is. Nem az, hogy megöltem-e bárkit is, akár több tucatnyi torkot is átvághattam volna, ezt még csodálják is a katonákban, a szemük se rebbenne. Nem: hogy a szeretője voltam-e, ez érdekli őket legfőképpen, s még ők maguk se tudják, hogy igent vagy nemet szeretnének-e válaszképp.”

„Amúgy fogalmuk se volt róla, milyen is egy bolond, mivel a Tébolydában a nők jó része nem volt bolondabb az angol királynőnél. Sokan közülük egész épelméjűek voltak józanul, hisz a bolondságuk a palackból jött, azt a fajtát én magam is jól ismerem. Az egyik azért volt odabent, hogy elmeneküljön a férje elől, aki kékre-zöldre verte, az volt az őrült, de őt bezzeg senki se volt hajlandó bezárni; (…)”

„- Téged nem érdekel, hogy én jó véleménnyel vagyok-e rólad, Grace?
A nő gyors, szúrós pillantást vetett rá, azután folytatta a varrást.
- Engem már elítéltek, uram. Bármit gondol is rólam, az nem számít.
- Igazságos ítélet volt, Grace? – Nem tudta megállni, hogy ezt megkérdezze.
- Nem számít, hogy igazságos vagy igazságtalan – felelte a nő. – Az embereknek kell egy bűnös. Ha bűntényt követtek el, akkor tudni akarják, hogy ki a tette. Nem szeretik nem tudni.”

„Mary azt mondta, igaz, hogy nagyon fiatal vagyok, és tudatlan, de jó eszű, mert az ostoba meg a tudatlan között az a különbség, hogy a tudatlan képes tanulni.”

„Például nekünk mindig azt mondták, hogy a hátsó lépcsőt használjuk, hogy ne legyünk útban a családnak, de igazából épp fordítva volt: az elülső lépcső volt arra való, hogy a család ne legyen a mi utunkban. Kóvályogjanak csak az elülső lépcsőn a cifra ruháikban, a csecsebecséikkel, míg az igazi munka a házban a hátuk mögött folyik, anélkül, hogy ők zavarognának, beleavatkoznának, bosszantanának minket. Gyönge és tudatlan teremtmények, ámbár gazdagok, s a legtöbbjük még akkor se volna képes begyújtani, ha már elfagyna a lába, mert nem tudja, hogyan kell, és hogy kész csoda, hogy képesek kifújni az orrukat egyedül, vagy a hátsójukat kitörölni, s annyi hasznot se hajtanak, mint papon a pöcs – már megbocsásson uram, de a Mary így mondta -, (…)”

„És Mary azt mondta, hogy Most már nő vagy, amitől újból elsírtam magamat. (…) Azután kölcsönadta nekem a vörös flanel alsószoknyáját, amíg nekem nem lesz sajátom, s megmutatta, hogyan kell összehajtogatni és megtűzni a kelmét, és azt mondta, van, aki ezt Éva átkának hívja, de őszerinte ez butaság, s hogy Éva igazi átka az volt, hogy el kellett viselnie Ádám ostobaságát, mert amint baj volt, Ádám nyomban Évára kent az egészet.”

„De ennek ellenére megtanult néhány fontos leckét. Egyrészt azt, hogy milyen könnyen halnak az emberek; másrészt, hogy milyen gyakran. És hogy milyen ravaszul kapcsolódik egymáshoz test és lélek. Kicsit megcsúszik a kés, és az ember félkegyelműt csinál valakiből. Ha ez igaz, az ellenkezője vajon miért nem? Lehetséges volna összefércelni és összeollózni egy zsenit?”

„De az imádság formája bizonyára nem számít, és az Isten csakis a jóakarat meg a rosszakarat között tesz különbséget – legalábbis én erre jutottam, ebben hiszek.”

„(…) de ha egyszer az embernek férfit találnak a szobájában, akkor úgyis ő maga a bűnös, bárhogy jutott is be az illető. Ahogy Mary mondogatta, egyes gazdák azt hiszik, hogy az ember napi huszonnégy órában köteles szolgálni őket, s hogy a unka nagy részét hanyatt fekve kellene végeznie.” 

Nancy felszegte a fejét, nem nézett se jobbra, se balra; nekem meg az járt a fejemben, hogy ez itt hideg és büszke népség, és nem jó szomszédok. Képmutatók, azt hiszik, a templom egy ketrec, ami arra való, hogy Istent abban tartsák, és be lehet oda zárni, és akkor nem kóborol majd szerte a földön a hét többi napja során, és nem üti bele az orrát az ő dolgukba, és nem tekint bele a szívüknek mélyébe és sötétségébe és kétszínűségébe, és nem látja az igazi emberszeretetük hiányát; és hogy ezek azt hiszik, hogy csak vasárnaponként kell törődni Istennel, amikor felöltik a legszebb ruhájukat meg a rezzenéstelen arcukat, és megmossák a kezüket, és kesztyűt húznak rá, és előre kigondolják, mit fognak mondani. De Isten mindenütt ott van, őt nem lehet bezárni úgy, ahogy az embereket.”

„De hát ezzel nem szegsz törvényt?, kérdeztem tőle. És mi volna, ha rajtakapnának?
A törvény azért van, hogy megszegje az ember, felelte, és ezeket a törvényeket nem én hoztam, sem nem az enyéim, hanem az épp uralkodó hatalmasságok, márpedig a saját hasznukra. De én senkinek se ártok ezzel.”

„(…) mert a gyilkos fontosabb, mint a meggyilkolt, azt jobban megbámulják; (…)”

„Diákéveiben mindig úgy érvelt, hogy amennyiben egy nő számára nincs más kiút, mint az éhezés, a prostitúció vagy az öngyilkosság, a prostituáltat, aki a legszívósabb önfenntartó ösztönről tesz tanúbizonyságot, erősebbnek és józanabbnak kellene tekinteni, mint gyengébb és már halott társnőit.”

„Ha mindenki bíróság elé állítanának a gondolatai miatt, mindannyian akasztófán végeznénk.”

„Azóta elgondolkoztam, milyen érdekes, hogy amint egy embernek némi pénz csörög a zsebében, akárhogy is szerezte, nyomban azt hiszi, joga van hozzá és mindenhez, amit csak kapni lehet azon, és azt képzelni, hogy ő a jani.”

„Azt is a szememre hányták, hogy először higgadt voltam , és jókedvű, meg hogy nyugodt és tiszta volt a tekintetem, amit ők érzéketlenségnek vettek; de ha sírtam-ríttam volna, akkor meg azt mondták volna, hogy látszik rajtam, hogy bűnös vagyok; mert eleve eldöntötték, hogy bűnös vagyok, és ha a népek elhiszik, hogy az ember bűnt követett el, akkor bármit is tesz, azt bizonyítéknak veszik; (…)”

„Nem tudom, észrevette-e, uram, hogy akadnak olyanok, akik örömüket lelkik halandó embertársaik gyötrelmeiben, főként, ha azt hiszik, hogy a halandó embertársuk bűnt követett el, ami még nagyobb élvezetet okoz nekik. De ki az, aki közülünk nem bűnös, ahogy a Biblia is mondja? Én szégyellném magamat, ha mások szenvedésében lelném örömömet.”

„Rájön, hogy Grace Marks eddig az egyetlen olyan nő, akit szívesen feleségül venne. Hirtelen gondolat, de most, hogy felötlött benne, kóstolgatja, ízlelgeti. A sors különös iróniája, hogy talán Grace az egyetlen, aki az anyja összes gyakran hangoztatott elvárásának megfelelne, illetve szinte az összesnek: mert Grace például nem gazdag.”

Értékelés: IMÁDOM.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT 


Nyereményjáték

A könyvben sok szerző sokféle műfajú írása is megjelenik az egyes fejezetek elején, illetve magában a történetben is. A regényhez kapcsolódó nyereményjátékunkban ezen szerzők munkáiból szemezgettünk. Minden állomáson találtok egy-egy idézetet olyan alkotó művéből, aki valamilyen formában feltűnik a kötetben. A feladatotok, hogy az idézett szerző nevét beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Idézet a játékhoz:

Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelemmel hunyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad.

a Rafflecopter giveaway



Állomáslista:

12.09. - Szembetűnő
12.11. - Olvasónapló
12.13. - Always Love a Wild Book
12.15. - Spirit Bliss

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
 

2017. december 11., hétfő

Colson Whitehead: A föld alatti vasút


Mindig is érdekeltek az emberi jogok, de általában olyan könyveket olvastam eddig a témában, amik vagy a jelenbeli gondokkal foglalkoztak, vagy egy olyan jövőt vázoltak fel, amely akár velünk is megtörténhetne. Ezzel szemben Colson Whitehead A föld alatti vasút című regénye a múltban játszódik, és az USA déli területein lévő rabszolgaságról szól. Vagyis egy olyan embertelenül aljas és kegyetlen emberjogi problémáról, ami látszólag már megoldódott. Ennek ellenére úgy éreztem, érdemes lehet elolvasni ezt a könyvet, mert a múlt eseményei sokszor levetíthetők a saját korunk eseményeire.

A regény egy Cora nevű, tinédzserkorú rabszolgalányról szól, aki egy nap fogja magát, és egy férfi rabszolgával megszökik a gazdájától. A szökésben a föld alatti vasút nevű abolicionista szervezet segíti őket, ám így is rettenetes körülmények között kell megtenniük az életveszélyes utat.

Elképzelhetetlen valóság

Az ember sokszor tisztában van vele, mégsem tudja elképzelni, milyen szörnyűségek történtek és történnek ma is a világban. Amikor pedig érzékletesen elénk vetíti a híradó, egy film vagy egy könyv, úgy érezzük, mintha gyomron vágtak volna minket. Én, normális emberként el sem tudom képzelni, hogyan képes valaki vagyontárgy módjára tartani egy másik embert. Hogyan bírja megütni, megcsonkítani, megkínozni, megerőszakolni, meggyilkolni. Márpedig ez a számomra teljesen elképzelhetetlen dolog valaha megtörtént, sőt, sok elmaradott országban még ma is létezik a valódi rabszolgaság (a fejlettebb országokban pedig a legális, gazdasági rabszolgaság).

Az is megrázó volt, ahogyan a föld alatti vasút működött. Előzetesen úgy gondoltam, hogy ez egy jól kiépített szervezet, amelynek segítségével a rabszolgák a lehető legnagyobb (viszonylagos) biztonságban kerülhetnek át olyan területre, ahol már nem bánthatják őket. Sosem gondoltam bele mélyebben, hogy hogyan is működhetett ez az egész. Amikor pedig összeállt bennem, hogy ez egy rendes emberekből álló szervezet, amely azonban igencsak korlátozott lehetőségek között és elég szervezetlenül tud minimális segítséget nyújtani a szökésekhez, akkor jött az újabb döbbenet. Ugyanis a szökés körülményei legalább annyira elborzasztóak voltak, mint egy korbácsolás vagy egyéb kínzás az ültetvényen. Konkrétan embertelen körülmények között juthattak csak el a szökött rabszolgák a szabadságba. Már persze, ha nem haltak meg útközben…

Érzelemmentesen sokkolni

A könyv nagyon érzékletesen, mégis szinte érzelemmentesen szemlélteti a borzalmakat, ez az ellentét pedig nagyon izgalmas volt olvasóként. Cora rabszolgaként rengeteg erőszakot lát, amelyek a mindennapjai részévé válnak, épp ezért nem engedheti meg magának, hogy ez érzelmileg megrázza. A könyv során csak egyszer engedi át magát az érzéseinek, amikor ösztönösen, mindenféle előzetes megfontolás nélkül megoltalmaz egy rabszolgagyereket az ütésektől, és ezzel lényegében önmagának és a kisfiúnak is még nagyobb büntetést vív ki. Vagyis az érzések számára és a többi rabszolga számára is veszélyesek. Ez persze nem jelenti azt, hogy elfelejtenek érezni, csak annyit, hogy megtanulják nem kimutatni, elfojtani. Épp ezért az az érzelemmentes stílus, amivel az E/3 szemszögű narrátor elmeséli a szörnyűségeket, nagyon jól passzol a rabszolgák és elsősorban Cora viselkedéséhez.

Ez az érzelemmentes érzékletesség arra is jó, hogy még inkább megrázzák az olvasót az események. A kínzások; a szűk lyuk, amiben Corának hosszú ideig bujkálnia kell; a tető és falak nélküli vasúti kocsi, amin ülve egy kötélbe kapaszkodva tudja csak a platón tartani magát az ember száguldás közben, és úgy süvölt a képébe a levegő, hogy alig tud lélegezni, mindezt pedig órákon át ki kell bírnia… Azáltal, hogy pontos leírást kapunk ezekről, viszont érzelmek nélkül, kénytelenek vagyunk mi magunk elképzelni és átérezni a különböző helyzeteket, így pedig sokkal sokkolóbbak, mintha a szájunkba rágnák, milyen érzelmeket váltanak ki a szereplőkből.

Hirdetések és kitekintők

A fejezetek elején olyan korabeli, valós hirdetések szövegei találhatók, amelyekben szökött rabszolgákat keresnek. A leírás, amit a gazdák adnak róluk, olyan érzést keltett bennem, mintha eltűnt állatokról olvasnék felhívásokat. Teljesen tényszerűek, szerepel rajtuk a nem, kor, személyleírás, különleges ismertetőjegyek, és hogy mire kell vigyázni az adott rabszolgával. Ezek a hirdetések alig néhány mondatból állnak, mégis sokkoltak. Főképp azért, mert a könyv végén lévő írói köszönetnyilvánításból tudtam, hogy ez nem fikció, akiket a hirdetésekben keresnek, valaha élő emberek voltak. És ki tudja, mi történt velük végül…

A fővonal Cora szökésének történetét meséli el, ám ezen fejezetek közé beszúrtak néhány kitekintő fejezetet is. Ezeknek a kitekintéseknek köszönhetően más karakterek életébe is beleláthatunk egy kicsikét: Cora nagymamája, a rabszolgavadász Ridgeway, egy hullarabló orvostanhallgató, a vasút egyik tagjának felesége, Caesar és Cora édesanyja, Mabel is kapott egy-egy fejezetet. Ezen fejezetek közül talán az orvostanhallgatóé érdekelt a legkevésbé, a legütősebbre pedig Mabelé sikeredett.

Sokszínű szereplők

Sok regényben vannak a rosszak és vannak a jók, akik egymással harcolnak, és általában a jók győznek. Nos, ebben a könyvben nem lehet ilyen könnyen kategóriákba sorolni az embereket. Alapjában véve azt mondanánk, hogy a rabszolgák és az őket segítő fehérek képviselik a jó oldalt, a rabszolgatartó fehérek pedig a rosszat, de ez nem feltétlenül ennyire egyszerű.

Corát például, amint „nővé érik”, a saját rabszolgatársai közül erőszakolják meg többen. Vagy ott van a fekete bőrű fiú, Homer, aki egy rettegett rabszolgavadász jobbkeze. Nem kellene mellette maradnia, mert megkapta a szabadságlevelét, ő mégis úgy döntött, hogy továbbra is segít a sajátjai levadászásában. De Cora is tesz olyan dolgokat a túlélése érdekében, amelyek nem feltétlenül helyesek.

Vagy ott vannak a dél-karolinai fehérek, akik látszólag segítik a rabszolgákat, gyakorlatilag viszont semmivel sem jobbak, mint a többi rabszolgatartó. Sőt, talán még rosszabbak, mert a gazdák nyíltan teszik, amit tesznek, míg a dél-karolinaiak kígyó módjára először odahízelgik magukat a feketékhez, úgy tesznek, mintha segíteni akarnák őket, aztán beléjük marnak. Vagyis reményt adnak, aztán gyorsan el is veszik, ami talán még rosszabb, mint a teljes reménytelenség.

A föld alatti vasút tagjai is sokszínűek. Annyi biztos, hogy mind nagyon-nagyon bátrak, hiszen jól tudják, hogy ha lebuknak, a halál vár rájuk, méghozzá valószínűleg nem egy kellemesebb módja. Ez a fajta emberség és elvhűség számomra csodálatra méltó. Kevés ember képes ilyesmire, talán ezért is olyan szervezetlen a föld alatti vasút, mert csak kevesek hajlandóak csatlakozni hozzá veszélybe sodorva ezzel önmagukat és a családjukat is.

Talán Ethel karaktere a legérdekesebb ilyen szempontból. A férje, Martin a vasút tagja, Ethel ezáltal nem önként, hanem a férje döntése miatt keveredik bele az egészbe. Retteg a férje tetteinek következményeitől, ám mivel tudja, őt is bűnrészesnek tartanák, segít a szökevények bujtatásában. A félelmei ellenére viszont nem rossz ember, hiszen, amikor a szükség úgy kívánja, előbújik belőle a gondoskodó énje.

Szerelem a szörnyűségek idején

Caesar az a férfirabszolga, aki rábeszéli Corát a szökésre. Azt mondja, szerencsemalacként van szüksége rá babonából, mivel Cora édesanyja az egyetlen az adott birtok történetében, aki sikeres szökést hajtott végre, és azóta sem kapták el, és hátha Cora is örökölte a szerencséjét. A valódi ok persze nem ez, egyfelől tetszik neki Cora, másfelől lát benne valamit, amitől úgy gondolja, képes lesz kibírni az utat.

Nagyon-nagyon tetszik Caesarral kapcsolatban, hogy bár vonzódik Corához, egyáltalán semmit sem vár el tőle azért cserébe, hogy magával viszi őt. Sok férfi kihasználta volna a helyzetet, minimum azzal, hogy lelkifurdalást kelt Corában azáltal, hogy lényegében neki köszönhető a nő szabadsága, így tartozik neki. Caesar sosem él vissza ezzel. Igazi férfi, a szó nemes értelmében.

Mondhatni, Cora szerencsés a szerencsétlenségben, mivel felbukkan az életében egy másik férfi is, akit Királynak neveznek. Ő is szökött rabszolga, aki eljutott a szabadságba, ám ezzel nem elégedett meg, hanem beállt a vasúthoz, és segít a még szolgaságban senyvedő társainak a szökésben. Ő is igazán rendes, becsületes férfi, aki szívből beleszeret Corába.

A szerelmi szálról többet spoiler nélkül nem igazán tudok mondani, annyi biztos, hogy én többször is sokkolódtam a történtek miatt.

Rabszolgavadász fekete gyermekkel

Ridgeway egy fejvadász, aki abból él, hogy elfogja, és visszaviszi a gazdáiknak a szökött rabszolgákat. Jól végzi dolgát, mert a rabszolgák éjszakánként a mumus helyett az ő nevével riogatják a gyerekeiket, ha azok nem akarnak aludni. Egyetlen egyszer nem tudta visszahozni a rabszolgát, akinek a felkutatásával megbízták, mégpedig Cora édesanyja esetében. Ez pedig felpörgeti teljesen, és Cora elfogása lesz a mániája.

Nagyon érdekes karakter, mert egyértelműen rossz, amit csinál, és mégis van benne néhány emberi vonás. Ott van például Homer, a fekete kisfiú, akit maga mellé vett, és felszabadított. Lényegében úgy neveli, mintha a saját gyereke lenne, és a fiú is apaként tekint rá. Ennek ellenére, mégis abból él, hogy Homer népére vadászik.

Még mindig próbálom megfejteni a benne lévő paradoxont, mert számomra érthetetlen, hogyan lehetséges, hogy Homerrel fiaként bánik, más rabszolgákat pedig, akár gyerekeket is, simán visszavisz a gazdáikhoz a halálba vagy ő maga öli meg őket.

A szökött anya

Cora apró kisgyermek volt még, amikor egy reggel arra ébredt, hogy az édesanyja, Mabel búcsú nélkül megszökött, és őt otthagyta a gazdánál a birtokon. A lelke mélyén szereti az anyját, az ő szökése motiválja arra, hogy maga is belevágjon Caesarral a szökésbe, mégis ott van benne a harag iránta, amiért cserbenhagyta. Teljesen megértettem őt, lévén, az ördög elől sem szöknék meg úgy, hogy hátrahagyom neki a gyerekemet.

Épp azért, mert végig együtt éreztem Corával, amikor elolvastam Mabel kitekintő fejezetét, az nagyon ütött. Ott állt össze a gyermekét elhagyó anyával kapcsolatos kép. Megint csak nem akarok spoilerezni, de nagyon örülök, hogy ez a fejezet bekerült a könyvbe.

A regényt azoknak ajánlom, akik nemcsak szórakozni és kikapcsolódni vágynak, hanem mélyen elgondolkozni és érezni is. Ez a könyv tökéletes lesz hozzá.

Kedvenc karakterek: Cora, Mabel, Caesar, Király, Ethel.

Kedvenc jelenet: amikor kiderül, mi történt Mabellel.

Kedvenc idézetek:

„A fehérember nap mint nap meg akar ölni, néha lassan, néha gyorsan. Miért könnyítsük meg a dolgát?”

„Corára rátelepedett valami. Évek óta nem érzett ilyet, mióta szétverte Blake kutyaólját a baltával. Látott férfiakat lógni a fákon, keselyűk, varjak prédájaként. Nőket, akiket csontig hasogatott a kilencfarkú macska. Testeket, eleveneket és holtakat sülni a máglyán. Látta, ahogy fiúkat és lányokat, ennél is fiatalabbakat, agyba-főbe vernek, és mégsem csinált semmit. Ma este megint rátelepedett ez a valami. Torkon ragadta, és mielőtt rabszolgaénje utolérte volna emberi énjét, pajzsként borult a fiú teste fölé. Kezével úgy markolta a fölemelt pálcát, mint mocsárlakó a kígyót, és látta a díszt is a végén. Az ezüstfarkas vicsorgatta ezüstfogait. Aztán kirántották a kezéből. Lesújtottak vele a fejére. Újra lesújtottak, és most az ezüstfogak végigszántottak a szemén, és vér fröcskölt a földre.”

„Régen, ezt Cora anyja mesélte, ez a félnyelv volt az ültetvény hangja. Az óceánon túlról hozott szavakat idővel aztán kiverték belőlük – az egyszerűség kedvéért, meg azért, hogy kitöröljék az eredetüket, és csírájában fojtsák el a lázongást. Minden egyes szót, kivéve azokat, amiket magukba zártak a korábbi létükre még emlékezők. Úgy dugdosták a szavakat, mint az aranyat, mondta Mabel.”

„(…) – Rövid ideig maradnak ott –tette hozzá a fehér nő. – Optimisták vagyunk.
Cora nem tudta, mi az az „optimista”. Este megkérdezte a lányoktól, ismerik-e a szót. Még egyikük sem hallotta. Végül úgy döntöttek, azt jelenti, hogy „igyekszünk”.”

„A fehérek azért jöttek erre a földre, hogy új életet kezdjenek, hogy uraik zsarnokságától megmeneküljenek, mint ahogy a szabados menekült a magáétól. De a maguk elé tűzött eszményeket másoktól megtagadták. (…) A föld, amit ő művelt, amin dolgozott, indián föld volt. Tudta, hogy a fehérember szeret dicsekedni a mészárlásai hatékonyságával, amikor nőket és csecsemőket gyilkolt, és bölcsőjükben fojtotta meg a jövendőjüket.”

„Cora rosszul aludt. Nyolcvan nő horkolt, mocorgott a lepedők alatt. Úgy feküdtek le, hogy azt hitték, kiszabadultak a fehérember uralma alól, már nem parancsolgathatnak nekik, hogy ezt tegyék, azt tegyék. Hogy kezükbe vették az életük irányítását. Pedig még mindig terelgetik, domesztikálják őket. Nem áruk, mint régen, de jószágok: tenyésztik, ivartalanítják őket. Közös hálókba zárják, ketrecekbe, ólakba.”

„Carpenter acsarogva ejtette ki a szót, ahogy a rühös kutya őrzi a csontját: „nigger”. Stevens ellenben sohasem használta. Nem helyeselte a faji előítéleteket. Mi több, egy Carpenter-féle műveletlen ír tahónak, akit a társadalom arra kényszerít, hogy sírokban kotorásszon, több közös vonása van a négerekkel, mint egy fehér orvossal.”

„Martin ismét bocsánatot kért a felesége viselkedéséért.
- Tudja, halálra van rémülve. A sors kezében vagyunk.
- Vagyis úgy érzik magukat, mint egy rabszolga? – kérdezte Cora.
- Nem Ethel választotta ezt az életet – mondta Martin.
- Csek beleszülettek? Mint egy rabszolga?
Ezzel vége is lett az aznapi beszélgetésnek.”

„A fehérek joggal félnek. Egy nap vérözönbe fúl a rendszer.”

„Nem csoda, hogy a fehérek a parkot róják a sűrűsödő sötétben, gondolta Cora, fejét a fának nyomva. Kísértetek ők maguk is, két világ közt rekedtek: bűneik valósága és a túlvilág között, mely utóbbi a bűneik miatt megtagadtatott tőlük.”

„Ethel gyerekkori, maszatos Bibliáját adta oda Martin Corának.
(…)
- Nem világos, amikor azt mondja, hogy aki embert lop, és eladja azt, halállal lakoljon – mondta Cora. – Mert később meg azt mondja, hogy a szolgák az ő uraiknak engedelmeskedjenek, mindenben kedvüket keressék. – Végül is vagy bűn egy másik embert birtokolni, vagy Isten áldása. De hogy ráadásul mindenben a kedvüket keressék! Valami rabszolga-tulajdonos lopózhatott be a nyomdába, az tette bele.”

„Homer minden este körülményesen kinyitotta a táskáját, és elővett egy bilincset. Odaerősítette magát a bakhoz, a kulcsot zsebre vágta, és lehunyta a szemét.
Ridgeway elkapta Cora pillantását.
- Azt mondja, csak így tud aludni.”

„ - (…) Erősnek kell lennetek, hogy kibírjátok a munkát, és még nagyobbá tegyetek bennünket. A disznót sem azért hizlaljuk, mert tetszik nekünk, hanem mert szükségünk van rá a túléléshez. De azt nem engedhetjük meg, hogy túl okosak legyetek. Nem lehettek olyan erősek, hogy el tudjatok futni előlünk.”

„„Az vagyok, amit a botanikusok hibridnek neveznek – mondta, amikor Cora először hallotta szónokolni. – Két különböző család keveréke. Virágban az ilyen kotyvalék tetszetős a szemnek. De amikor az egyesítés hús-vér alakot ölt, vannak, akik felháborodnak. Mi ebben a teremben tudjuk, mi ez – új szépség született a világba, itt virít körös-körül.””

„Cora az idő fordultával egyre többet járt a könyvtárba. (…) Egyszer, amikor éppen belépni készültek, megállította őket egy fuvaros.
- A gazda mindig azt mondta, csak egyvalami veszedelmesebb még a fegyveres niggernél is – mondta -, ez pedig a könyves nigger. Hát, odabe’ jókora halom puskapor lehet!”

„Milyen furcsa, hogy éppen ez az ember, aki soha életében nem szedett le egyetlen gyapotmagházat sem, nem ásott árkot, nem tapasztalta meg a kilencfarkú macskát, éppen ez emeli fel a szavát azok érdekében, akik mindet átélték, számtalanszor.”

„A férfiak kezdetben jók, aztán a világ aljassá teszi őket. A világ kezdettől aljas, és napról napra aljasabb. (…) A világ aljas, de az embernek nem muszáj aljasnak lennie, ha nem akar.”

Értékelés: IMÁDOM.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2017. december 10., vasárnap

Karácsonyozz a Blogturné Klubbal!


"Ó, a Karácsony!
Már az ünnep puszta említése is kedves emlékeket ébreszt a legtöbb emberben: ezüstszálakkal és üvegdíszekkel teleaggatott hatalmas örökzöld fenyő, a lábánál szétszórt, vidáman, színesen becsomagolt ajándékok, a kandallóban lobogó tűz, itallal teli poharak, az ajtóban összesereglett énekesek, akiknek hetykén félrecsapott kalapja felfogja estükben a hópelyheket, a tálon egy almákkal körülrakott, szép, hízott liba. Desszertnek pedig természetesen fügepuding."
"Végtére is a szép emlékek és a varázslatok teszik emlékezetessé minden karácsonyunkat."



Mi, a Blogturné Klub tagjai szívesen emlékezünk a régmúlt idők karácsonyaira. Ám amikor felidézzük ezeket a pillanatokat, rájövünk, hogy a kis apróságok adják a legbensőségesebb boldogságot. Hisz nem az ajándék mérete a fontos, hanem az, akitől kapjuk.
A karácsony a szeretet ünnepe. A legtisztább emberi érzelemé.
Nem kell hozzá pénz, elég egy érintés, hang, mosoly, vagy néhány egyszerű, kedves szó. A szavaknak pedig ereje van!
Ezért most egy rendhagyó, karácsonyváró turnézásra invitálunk Benneteket!
Korábbi turnéink során megtapasztalhattátok: a csoda bizony létezik. Életre keltek a könyvek, megelevenedtek szereplőik, hangot kaptak szerzőik, az elképzelhetetlennek vélt találkozások és kívánságok pedig beteljesedtek! Láthattátok, kedvenceitek miként várják és töltik az ünnepeket. Idén viszont papírt és pennát adunk a kezükbe!

Mától kezdve minden nap egy könyves karakter kíván valamely szereplőtársának kellemes ünnepeket. Hogy ezt mókásan, rejtélyekkel tűzdelve, könnyfakasztóan, netán szerelmesen teszi, az csak tőle - vagy az őt megálmodó szerzőtől - függ. De hogy ezek a képeslapok megérkezzenek valódi címzettjeikhez, az rajtad áll, ugyanis a Blogturné Klubnál történt egy kis galiba. Valamelyik tréfás kedvű manó elmaszatolta a címzettek neveit, nekünk pedig nem sikerült megfejtenünk őket.
Gyere, foglalj hát helyet közöttünk, s ha már kényelmesen ülsz, segíts nekünk! Fogadjunk, hogy ügyesebb leszel nálunk! Ígérjük, jutalmad nem marad el. Ha mindegyikük nevét kitalálod, meglehet, hogy a feléd tartó postás pompás csomagot nyom a markodba. Nem, azt nem árulhatjuk el, hogy mi lesz benne, hiszen akkor oda lenne a meglepetés! De garantáltan tetszeni fog, hiszen az Angyalok erre is ügyelnek. :)

Jó szórakozást!
A szerzőknek pedig ezúton is köszönjük, hogy idén is segítettek és támogattak minket!


Nyomtatható képeslapok

Az Olvasónapló és Függővég bloggerei készítettek nektek néhány sablont, amit – akárcsak az állomásokon található kész képeslapokat – kinyomtathattok és meglephetitek vele szeretteiteket. Vagy felhasználhatjátok a nyereményjáték bónuszpontjainak megszerzéséhez. 


Nyereményjáték:

Mostani játékunk során nincs más dolgod, mint kényelmesen elhelyezkedni foteledben, elolvasni az adott állomáson található karácsonyi képeslapot és kitalálni, a feladó kinek szánhatta. Ha ez megvan, elég csak a címzett nevét beírnod a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Amennyiben mindegyik állomással megpróbálkozol, esélyed nyílik megnyerni valamely meglepetés könyvet, amit a Blogturné Klub bloggerei ajánlottak fel.

Extra pontokat szerezhetsz, ha kinyomtatod, vagy valamilyen technika segítségével elkészíted a képeslapjainkat, majd valahol, amerre jársz, elhagyod - és ezt meg is örökíted. A kép linkjét úgyszintén a rafflecopterbe linkelheted. Ezt akár naponta is megteheted, annyi a lényeg: legyen rajta az adott üzenet, és az, hogy Karácsony a Blogturné Klubbal!

Segítsetek egy kis szeretet csempészni a világba!

Fontos! A játékban csak az vesz részt, aki mindegyik kérdéssel megpróbálkozott. Továbbá csak magyarországi címre tudunk postázni, a nyerteseknek pedig 72 óra áll rendelkezésükre, hogy válaszoljanak a kiküldött értesítőre, ellenkező esetben újat sorsolunk.

Kinek írták ezt a képeslapot?



A képeslapon lévő szöveg (a jobb olvashatóság kedvéért):

Egyetlen és örök szerelmem!

Még jó időbe telik, mire ez a levél eljuthat hozzád, hiszen az idő folyama elválasztott minket egymástól, én mégis megírom. Minden karácsonykor így teszek, mióta csak tragikus hirtelenséggel kiszakadtál az én átkozott féléletemből. Ezekkel a levelekkel próbálom emlékeztetni magam évről évre, immáron kétszáz esztendeje, hogy az elválásunk nem örökre szól: csak türelmesnek kell lennem, és újra viszontláthatlak majd.

Ha úgy működik annak a szörnynek a szerkentyűje, ahogyan sejtem, akkor számodra csak egy pillanat lesz az elválás. A múltban behunytad a szemed, és mire a jövőben kinyitod, én már a közeledben leszek. Megtalállak, erre megesküszöm! És boldog vagyok a gondolattól, hogy neked nem kell megszenvedned a magány és kétségbeesés fájdalmát.

Hogy eltereljem a figyelmemet, csak azzal foglalkozom, hogy kiépítsem az ellenállásunkat. Most is az egyik rejtekhelyünkön vagyok, amit az emberi társaim feldíszítettek az ünnep alkalmából. Lehetőségeinkhez képest minden gyönyörű lett, én mégis csak arra tudok gondolni, hogy amíg nem oszthatom meg veled az élményt, addig számomra semmit sem ér.

Próbálok mosolyogni az embereim miatt. Ébren kell tartanom bennük a tüzet, amit átadhatnak majd a gyermekiknek, az unokáiknak, és ők is a saját leszármazottaiknak, hogy amikor végre ismét egy időben leszünk majd, mindenki készen álljon a harcra. A világ és a te védelmedben.

Addig is, míg ez bekövetkezik, hű szerelemmel ölel:

C.

Boldog karácsonyt, szerelmem!


a Rafflecopter giveaway


Állomások:

12/09 Olvasónapló
12/10 Spirit Bliss
12/11 Függővég
12/12 Dreamworld
12/13 Betonka szerint a világ...
12/14 Könyvvilág
12/15 Bibliotheca Fummie
12/16 Betonka szerint a világ...
12/17 Zakkant olvas
12/18 Kelly & Lupi olvas
12/19 Spirit Bliss
12/20 Szembetűnő
12/21 Betonka szerint a világ...
12/22 Insane Life
12/23 Dreamworld
12/24 Blogturné Klub

A sorrend változtatásának jogát fenntartjuk, de ez a játékot nem befolyásolja, mindig a következő sorba kell írni a megoldást.

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz