Amber Smith: Amilyen most vagyok – Blogturné

A Magnólia Kiadó rekordidő alatt elhozta nekünk az Amilyen akkor voltam folytatását, mely Amilyen most vagyok címmel és ismét csoda szép borítóval jelent meg hazánkban. Ha tetszett az első rész, akkor mindenképp tarts bloggereinkkel a turnénk során, és ha szerencséd van, akár meg is nyerheted az Amilyen most vagyok egy példányát.

Miért választottam ezt a könyvet?

Az első rész nagyon megrázó, de érdekes volt, és kíváncsi voltam, miként alakul Eden élete, valamint a kapcsolata Joshsal. Ahogyan arra is kíváncsi voltam, vajon Kevin, Eden megerőszakolója elnyeri-e a méltó büntetését.

Véleményem a könyvről

A történet egy kicsivel az első könyv után játszódik. Eden próbálja összeszedni magát, feldolgozni a vele történteket, felhagyni az egészségtelen tettekkel, és új életet kezdeni. Ám ez nem könnyű úgy, hogy ugyanabban a szobában él még mindig, ahol megerőszakolták, és Kevin meghallgatása, tárgyalása is még előtte áll, ahol tanúskodnia kell majd. Hogy kiszabaduljon kicsit ebből az egészből, Eden jelentkezik az egyetemre, ahová Josh is jár, és legnagyobb meglepetésére fel is veszik. Reméli, hogy az új egyetemi közeg Joshsal a közelében jó hatással lesz rá, ahogyan azt is, hogy Josh talán mégsem csak barát marad számára, hanem ismét sikerült egymásra találniuk.

Az eseményeket ezúttal nemcsak Eden, hanem Josh szemszögéből is láthatjuk, ugyanis a fejezetek váltott szemszögben íródtak. Ennek azért örültem, mert bár az előző részben is szimpatikusnak találtam Josht, így még jobban beleláthattam a személyiségébe, az érzéseibe, a gondolataiba, és ez csak megerősítette bennem azt az érzést, hogy ő egy igazán rendes srác.

Jó volt látni, hogy Eden végre a gyógyulás útjára lépett most, hogy megszabadulhatott a titkától. Bár tudtam, hogy ez egy nagyon hosszú folyamat lesz, mégis jobb érzés volt végigkísérni ezen az úton, mint az elsőkönyv-beli önpusztító útján. Így, hogy mellette álltak a szülei, a bátyja, a legjobb barátnője és Josh, reméltem, hogy nem fog visszaesni. A benne lezajló érzéseket, változásokat egyébként nagyon hitelesen adta vissza az író, teljesen elhittem, hogy egy fiatal lány, aki hasonlókon ment keresztül, pont ugyanígy érezne, gondolkozna, beszélne és cselekedne.

Nagyon hiteles volt az is, ahogyan Eden családja működött. Bár száz százalékban hittek Edennek, és teljesen támogatták őt, mégis egyfajta törés keletkezett közöttük. Eden és a bátyja, Caelin először azt hiszik, hogy az apjuk rájuk dühös, Edenre, mert nem védte meg magát és évekig hazudott, a testvérére pedig azért, mert behozta barátként a családjukba Kevint. De az első pillanattól érezni, hogy nem erről van szó. Az apjuk egyszerűen úgy érezheti, hogy neki kellett volna biztosítania a saját otthonukban a gyerekei biztonságát, és önmagára dühös, amiért ez nem sikerült. A könyv ezt így nem mondta ki, de nekem végig ez volt az érzésem.

Mindig szeretem azokat a könyveket, amik egy kicsit visszavisznek az egyetemre, mert anno az egyetem hozta el számomra az igazi szabadság érzését, és jó a karakterekkel együtt nosztalgiázni. Eden új barátra talál a lakótársában, új állást szerez, ismét zenélni kezd, és megtudva, hogy Josh szakított a barátnőjével, abban reménykedik, hogy eseteg újra összejöhetnek. A történet nagy része erről is szólt. Hogy egymást kerülgetik, randiznak, együtt vannak, gondjaik adódnak, megpróbálják megoldani ezeket. Vagyis ez a történet nagyrészt egy romantikus regény, ami azt mutatja be, hogy egy átélt trauma után miként lesz képes valaki arra, hogy megbízzon egy másik férfiban, közel engedje magához, és eléggé összerakja saját magát ahhoz, hogy képes legyen egy normális párkapcsolatra.

– Mi a fene történt veled?

– Hogy érted ezt?

– Lementél a földszintre, és valaki másként tértél vissza. Kábé az ellentéte annak, hogy kimész, és pofon vágnak.

– Hozzám szólt – válaszolom.

– Mit mondott?

– Hogy nem akar beszélni.

Hunyorogva a levegőbe emeli a kezét, félúton a felfelé meg a lefelé tartott hüvelykujj között.

– Szóval... örülünk? – kérdezi bizonytalanul

– Aha, mert legalább szólt hozzám – ismétlem meg.

– A heterók tényleg tökre mások.

Ahogy már fentebb is említettem, Josh karaktere nagyon szimpatikus volt ebben a részben is, kíváncsi voltam rá, hogy vajon sikerül-e Edennel hosszú távon barátokká, vagy annál többé válniuk. Az biztos, hogy nagyon odafigyelt Edenre, vigyázott rá, támogatta, türelmes volt vele, és amikor veszekedtek, szerintem Joshnak teljesen igaza volt.

Leginkább arra voltam kíváncsi, hogy mit kezd az igazságszolgáltatás Kevinnel, de ebből a szálból elég keveset kaptam, lényegében néhány jelenetből állt a meghallgatás és a bírósági tárgyalás. De az tény, hogy azok a jelenetek nagyon velősek és ütősek voltak. Például a védőügyvéd kérdése, és a válasz, amit Eden a meghallgatáson, majd később a tárgyaláson adott rá, szépen bemutatta, hogy hogyan is áll ez a világ a nemi erőszakhoz. Ha nem mondasz konkrétan nemet, hiába tiltakozol másképp, hiába sérülsz meg az erőszak közben, a szemedre vetik, hogy talán nem is volt erőszak. Emiatt utáltam az ügyvédet, de nagyon tetszett, Eden második válasza, tényleg tökéletes visszavágás volt.

Amúgy ezekből a jelenetekből az jött le, hogy Amerikában sem jobb a bántalmazottak helyzete, mint nálunk. Ott is szembesítik őket a meghallgatáson, tárgyaláson életük legborzalmasabb élményét okozó emberével egy kis teremben. Ott sem veszik figyelembe a traumájukat, nem kapnak lelki segítséget a tárgyaláshoz. Az ügyvédek ott is tenyérbemászóan áldozathibáztatók. Mert értem én, hogy mindenkinek jár az ártatlanság vélelme, és ők a vádlottat védik, de attól még nem szükséges áldozathibáztató kérdéseket feltenni.

Hogy tetszett ez a könyv?

Nem voltak a könyvben nagy fordulatok vagy meglepetések, viszont lelkileg szépen végigvezette az olvasókat a történet a gyógyulás és továbblépés folyamatán. Úgyhogy bár az első rész kicsit jobban megfogott, de örülök, hogy megszületett ez a második rész is, és teljesen lezárta Eden történetét.

Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik tudni szeretnék, milyen lelki és pszichés folyamatok játszódnak le egy nemi erőszak fiatal áldozatában.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Ahhoz, hogy részt vegyetek a játékunkban, nincs más dolgotok, mint elolvasni a könyv beleolvasóját, és válaszolni a blogokon található kérdésekre. A helyes válaszokat pedig ne felejtsétek el beírni a Rafflecopter-doboz megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kérdés a játékhoz:

Mi volt Josh utolsó üzenete Edennek?

Állomáslista:

Blogturné

07. 18. Utószó

07. 20. Kitablar

07. 22. Pandalány olvas

07. 26. Spirit Bliss Sárga könyves út

07. 28. Zakkant olvas

07. 30. Könyv és más

a Rafflecopter giveaway

   

Pip Williams: Elveszett szavak szótára

Miért választottam ezt a könyvet?

Elolvastam a fülszövegét, amiben egyfelől könyvekről és a nyelv szeretetéről van szó, vagyis íróként, korrektorként, könyvmolyként az én terepemnek éreztem a történetet, másfelől kiemelik benne, hogy a főszereplő olyan szavakat kezd gyűjteni, ami a nőkhöz és az elnyomott rétegekhez köthető, és amikkel a jómódú férfiak világa nem foglalkozik, liberális feministaként pedig ez a téma kifejezetten érdekelt.

Véleményem a könyvről

A történetben Esme sorsát követhetjük végig kisgyerekkorától egészen élete végéig. Esme édesanyja meghalt, az apja neveli egyedül, aki lexikográfus, és az Oxford English Dictionaryn dolgozik, vagyis több munkatársával egyetemben az a célja, hogy az összes fontos angol szót összegyűjtse egy értelmező lexikonsorozatban. Esme így kiskorától kezdve a szavak bűvöletében él, amit szerencsére az apja támogat is. Bár a világ akkoriban nem tartotta sokra a nőket, Esmét az apja mindig egyenlőként kezelte, odafigyelt arra, mit akar a lánya, fontosnak tartotta az oktatását, és lényegében támogatta, hogy Esme is felnőve az szótár elkészítésének szentelje az életét. Ahogy azonban Esme egyre jobban beleássa magát a szavak világába, rájön, hogy a szótár mégsem teljes. A főszerkesztő és a szerkesztők, akik mind jómódú férfiak, kihagynak belőle olyan általuk jelentéktelennek vélt szavakat, amiket nagyrészt a nők vagy a szegényebb réteg képviselői használnak nap mint nap. Esme felismeri ezeknek a szavaknak a fontosságát, és elkezdi megalkotni a saját szótárát, amit elnevez Elveszett Szavak szótárának.

Őszintén szólva, amikor belekezdtem a könyvbe, fogalmam sem volt róla, hogy mire számítsak, de az biztos, hogy rögtön beszippantott a történet. Esme pont olyan kíváncsi, az olvasás, szavak iránt érdeklődő gyerek volt, mint anno én, és nagyon cuki karakterre sikeredett, úgyhogy imádtam a gyerekkoráról olvasni. A szavak iránti rajongása, lelkesedése rám is erőteljesen átragadt, annyira mágikusnak, varázslatos erejűnek találta őket, hogy úgy éreztem, mintha nem is egy valós történelmi tényeken alapuló regényt, hanem egy fantasyt olvasnék. Én is elkezdtem érezni a szavak erejét neki köszönhetően.

Aztán ahogy Esme felnőtt, előkerült történetszálként a feminizmus és a szüfrazsettek mozgalma. Ekkor azt gondoltam, hogy a regény valójában erről a harcról fog szólni. Részben tévedtem, részben nem. Mert bár a szüfrazsettek tevékenységébe csak röpke betekintést nyerhettünk újságcikkek és Esme egyik jó barátnője révén, Esme életét mégis áthatották azok a problémák, amik csak azért voltak problémák, mert egy velejéig patriarchista, a nőket teljesen elnyomó korban élt. Bár legalább akkora tudás volt a fejében, mint bármelyik a szótáron dolgozó férfinak, mégsem kapott rendes pozíciót és rendes fizetést a munkájáért. Meg kellett hoznia egy szörnyű és borzalmasan nehéz áldozatot, amire csak azért volt szükség, mert ha nem tette volna, nőként egyfelől megbélyegzik, másfelől minden addigi munkája fuccsba menne, és az álmai odavesznének örökre. Csendben kellett tűrnie olyan férfiak kioktatását, akik okosabbnak hitték magukat nála, és közben végignézhette, ahogy a nála még rosszabb sorba, szegénységbe született nők még inkább szenvednek a szeme előtt.

Esme nem egy harcos típus, ezért időbe telik neki, míg felnyílik a szeme, de gyerekkorától kezdve mégis ösztönösen harcol a nők jogaiért azzal, hogy nem hagyja megsemmisíteni a szavaikat, a titkos szótárával pedig hangot ad nekik. A szavakkal való harc is harc, és sokszor ugyanannyira hatásos, mint fegyvert ragadni. Nem véletlen, hogy a férfiak el akarták törölni ezeket a női szavakat, és nem véletlen az sem, hogy a diktatúrákban mindig az az első lépés, hogy átveszik az irányítást a média felett, és jelmondatokkal, szavakkal mossák az emberek agyát.

Imádtam Gareth karakterét, aki férfiként nemcsak látszatfeminista volt, hanem valódi feminista. Az édesanyja egyedül nevelte őt, így a saját szemével láthatta, miféle küzdelmeken és szenvedéseken kell átmenni egy nőnek abban a világban. Az első pillanattól tökéletesen úgy bánt Esmével, ahogyan az egy feminista férfitól elvárható. Tisztelettel, megbecsülve őt, elismerve a tudását, egyenlőként. Amikor átadta Esmének a nagy meglepetését, konkrétan bekönnyezett a szemem, mert arra gondoltam, ő a Tökéletes Férfi. Aki Tényleg Érti!

Esme apja is feminista volt, de neki még voltak néha megingásai. Például felvetette Esmének, hogy esetleg férjhez kéne mennie, mert féltette a lányát egyedül a világban. De ha fel is villantak régimódi gondolatok a fejében, mindig gyorsan elvetette őket, mert meghallotta a lánya szavait, vágyait, gondolatait, érzéseit, és tiszteletben tartotta ezeket. Gareth viszont egyetlen pillanatra sem ingott meg, soha. Szóval igen, egy picit szerelmes lettem belé olvasás közben. Kár, hogy a valóságban kevés az ilyen férfi, őszintén szólva talán még sosem találkoztam olyannal, aki 100%-ban ennyire hűen tartja magát a feminista elveihez. Több Gareth kéne a világba, és akkor több boldog nő is lenne.

A történet nemcsak azt mutatta be, hogy mennyire szörnyű a nőknek egy, a férfiak által uralt és vezetett világban, hanem azt is, hogy ez a világ ugyanolyan káros hatással van a férfiakra is. Mert bár a gazdag, fehér férfiak nagyon élvezik a pénzüket és hatalmukat, a kevésbé gazdag vagy szegény férfiak értéke ugyanúgy csak arra korlátozódik, hogy mennyi pénzt tudnak termelni a munkájukkal ezeknek a gazdag, fehér férfiaknak, vagy épp hogy jók lesznek golyófogónak egy háborúban, amiben a gazdag, fehér férfiak még nagyobb vagyonra tehetnek szert.

A történet vége nagyon megviselt. A kollégáimnak úgy jellemeztem, hogy ez a legszomorúbb végű könyv, amit valaha olvastam. Persze azért pislákol a végén a remény, de... Nos igen, meggyötörte a lelkemet. Ennek ellenére nagyon örülök, hogy elolvashattam, mert annak ellenére, hogy nem egy fantasyregény volt, mégis áthatotta a varázslat, a szavak mágiája.

Kedvenc idézetek:

Megmutattam Lizzie-nek a lapot.

– Még egy titok – mondtam.

– Nem tudom, hogy szabad-e titkokat elhoznod a pajtából.

– Apa azt mondta, ez egy másodpéldány. Azt jelenti, hogy van egy másik, amin pontosan ugyanez áll.

– És mi áll rajta?

– Hogy neked szolgálnod kell, nekem meg hímeznem, amíg csak egy úriember el nem vesz feleségül.

– Tényleg? Ez van odaírva?

– Azt hiszem.

– Hát, megtaníthatlak hímezni – jegyezte meg Lizzie.

Elgondolkodtam.

– Nem, köszönöm, Lizzie. Mr. Mitchell azt mondta, lexikográfus is lehet belőlem.

* 

Eluntam a várakozást, és elkezdtem Ditte egyik apának címzett levelét olvasni. Gondolkodtál már azon, hogy mit fogsz csinálni, amikor Esme kinövi a St. Barnabast? – kérdezte a levélben. Lelki szemeim előtt láttam, ahogy a fejem kilóg az osztályterem kéményén, a karjaim meg kétoldalt az ablakokon kidugva kalimpálnak. 

*

– De ha úgysem akarsz férjhez menni, miért nem akarsz inkább szerkesztő lenni? – tette fel a kérdést Mr. Sweatman.

– Mert lány vagyok – mondtam bosszankodva.

– És az számít?

Elpirultam, és nem feleltem. Mr. Sweatman félrebillentette a fejét, és felhúzta a szemöldökét, mintha csak azt mondaná: Nos?

* 

– (...) Ha megkérdezel, én mindig elmondom a véleményemet, de immár felnőtt nő vagy. És bár ezzel sokan nem értenének egyet, én hiszem, hogy jogodban áll dönteni a saját sorsodról, és nekem nem szükséges a döntéseidet jóváhagynom – mondta, és az ajkához emelte a fura ujjaimat, megcsókolta, majd az arcához szorította őket.

* 

– Félsz, ennyi az egész – mondta Tilda tenyerét az arcomra simítva, mintha kisgyerek lennék. Bill kezében nyomott egy köteg röpcédulát, és elindult visszafelé. – Csak az a baj, Esme, hogy nem attól félsz, amitől kéne. Választójog nélkül semmi sem számít, amit mondunk. Inkább ettől kéne halálra rémülnöd. 

*

– Egészen pontosan milyen a jó család, apa?

Láttam rajta, hogy kissé megkönnyebbült, hogy a beszélgetésünk némileg irányt váltott.

– Nos, felteszem, egyesek számára azt jelenti a jó család, hogy jó hírű, tiszteletre méltó. Másoknak azt jelenti, hogy gazdag. Megint másoknak talán a tanultság vagy a szakmai előremenetel lehet a kulcs.

– És számodra mit jelent?

Megtörölte a száját szalvétával, aztán az üres tányérra helyezte a kést és a villát.

– Nos?

Megkerülte az asztalt, és leült mellém.

– Szeretetet, Essy. Az a jó család, ahol szeretet van.

*

– Hogy haladsz a tanulmányaiddal, Elsie? – kérdeztem.

– Befejeztem. Tavaly júniusban tettem le a záróvizsgáimat – újságolta ragyogó arccal.

– Ó, gratulálok! – mondtam. És eszembe jutott, hogy a Kicsi tavaly júniusban volt egyéves. – Nem is tudtam.

– Diplomát természetesen nem kaptam. Se semmilyen egyetemi fokozatot. De épp elég tudnom, hogy mindkettő meglenne, ha nadrágot viselnék.

*

Néztük, ahogy Gareth felhajtja a vizet. Amikor megitta, odavitte a poharat a mosogatóhoz, és kiöblítette. Lizzie elképedve meredt rám.

(...)

– Soha életemben nem találkoztam hozzá hasonló férfival – jelentette ki lelkendezve. – Na, talán egyedül apádat leszámítva. Hogy elmosogatja maga után a poharat!

*

– És mit tud ön a mi küzdelmünkről, Gert? – kérdeztem.

Shona megpróbálta elfojtani a mosolyát.

– Hogyan, kérem?

– Nos, úgy fest, nem mindannyian harcolunk egyformán. Talán nem igaz, hogy Mrs. Pankhurst kész volt tárgyalni a vagyonos és tanult nők választójogáról, de kihagyta volna az olyanokat, mint például Gareth édesanyja?

Tilda leesett állal ült, szemében mosoly játszott. Gert és Betty elképedten kapkodtak levegőért. Shona egy pillanatra felsandított, majd újra lesütötte a szemét. A közvetlenül mellettünk ülő férfiak mélyen hallgattak.

– Nagyszerű, Esme – mondta Tilda, felemelve immár üres poharát. – Épp azon tűnődtem, mikor szállsz be végre a játékba.

*

– Mindig azt mondtad, hogy egy szó jelentése képes megváltozni aszerint, hogy ki használja. Szóval lehet, hogy a cseléd jelenthet valami többet is annál, ami azokon a cédulákon van. Én a cseléded vagyok egész kislánykorod óta, Essymay, és mindennap hálát adok érte.

Hogy tetszett ez a könyv?

Tökéletesen nekem való volt. A szavak világa beszippantott, a feminista szálat imádtam, a vége pedig meggyötört. Nagyon megszerettem Esmét és az apját, még jobban megszerettem Garethet, és volt még jó pár érdekes és/vagy szerethető karakter a történetben.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki szeretne egy zseniális, valóságon alapuló, feminista regényt olvasni.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

   

Alice Oseman: Szerelem nélkül (Loveless) – Blogturné

Alice Oseman legújabb magyarul megjelent regényének főszereplője örök romantikusként definiálja magát, ám még sosem volt igazán szerelmes senkibe és nem is csókolózott soha. Ez a történet nemcsak Georgia első egyetemi évéről szól, hanem arról, hogy bogozza ki a szerelemhez és a testiséghez kapcsolódó érzéseit, majd fogadja el önmagát.Tartsatok bloggereinkkel a Loveless ​– Szerelem nélkül című regény blogturnéján, és ne feledjetek el játszani se, hiszen a Könyvmolyképző Kiadónak köszönhetően egy szerencsés olvasónk a turné végén megnyeri a könyvet!

Miért választottam ezt a könyvet?

Nos, ahogy Alice Oseman eddigi regényeit és kisregényeit, úgy ezt a történetét is én fordítottam. Előzetesen alig tudtam valamit az aszexualitásról és az aromantikusságról, viszont nagyon érdekelt a téma, szóval mindenképpen el akartam olvasni a történetet, és nagyon örülök, hogy szintén én fordíthattam.

Véleményem a könyvről

Sajnos nem volt túl egyszerű dolgom ezúttal. Egyfelől néhány hétig egyáltalán nem tudtam dolgozni a mélyvénás trombózisom miatt, másfelől a munkámat akadályozták a trombózis következményei. Például a regény nagy részét kényelmetlen körülmények között, ágyban fekve fordítottam úgy, hogy a már évekkel ezelőtt használtan vett laptopomon nem működött a Word, ezért alternatív megoldást választottam, ahol viszont nem tudtam hosszú kötőjeleket, idézőjeleket és egyebeket írni. Ezeket később, amikor már felkelhettem, az asztali gépemen kellett javítanom, meg a szerkesztőm, Róbert Kata segített javítgatni, ami még elmaradt. Itt kell megemlítenem, hogy a korábbi könyveknél is nagyon sokat segített Kata, de ezúttal még inkább szükségem volt a támogatására és segítségére, amit meg is kaptam tőle. Szóval ezer hála neki!

Ami még egyedi volt ennek a könyvnek a fordításakor, hogy szakértőhöz fordultam, hogy biztosan a lehető legpontosabb fordítást adjam nektek az aszexualitás/aromantikusság témája terén. Mivel ahogy fentebb is említettem, alig tudtam valamit erről, és amit tudtam, az sem feltétlenül volt pontos, ezért Kata összehozott az egyik ismerősével, akinek megvolt a tudása ahhoz, hogy felvilágosítson a témában. A nevét nem tudom, kiírhatom-e, ezért inkább nem teszem, de ezúton is köszönöm neki, hogy válaszolt a kérdéseimre, és mindent elmagyarázott, amit nem értettem. Általa sokkal jobban megértettem mind a könyvet, mind a főszereplőt, Georgiát, és remélhetőleg a legérthetőbb formában tudtam nektek is átadni a fordításban a tényeket, gondolatokat, érzéseket.

Szintén aprócska nehézség volt számomra, hogy ez volt az első olyan Oseman történet, amit múlt időben kellett fordítanom (a többi regénye és kisregénye jelen idejű), és véletlenül állandóan jelenben akartam írni az első néhány fejezetben, mert annyira megszoktam azt. Aztán szerencsére sikerült a múlt időt is megszoknom, és a harmadik, negyedik fejezettől már nem váltottam át ösztönösen.

Na, de térjünk át a történetre... A regény egy Georgia nevű lányról szól, aki épp egyetemre készül a barátaival, Pippel és Jasonnel, de nem felhőtlen az öröme, mert azon gyötrődik, hogy még sosem volt szerelmes, még csak csókolózni sem csókolózott soha. Mások kigúnyolják emiatt, ő maga pedig úgy érzi, lemarad valami fontosról. Ezért elhatározza, hogy az egyetem más lesz, megpróbál nyitni a világ, az emberek és a szerelem felé, hogy végre megtalálja az igazit. Az új szobatársa, Rooney felajánlja neki, hogy segít neki párt keresni, ám Georgia továbbra sem érez semmiféle vonzalmat senki iránt. Ennek ellenére, hogy ne okozzon csalódást Rooney-nak, és hogy ne érezze azt, valami fontosat feladott, elkezdi követni Rooney tanácsait, amik csak még nagyobb kalamajkába sodorják.

Ahogyan anno a Paszinászban Torit, úgy Georgiát is azonnal rokonléleknek éreztem. Visszahúzódó, félénk, tépelődő típus, aki nehezen érti meg a saját érzéseit és nehezen is beszél másoknak ezekről. Nehezen alakít ki még baráti kapcsolatokat is, viszont ha valaki elfogadja olyannak, amilyen, akkor nagyon mélyen képes a baráti kötődésre. Nem szeret bulizni, viszont imádja a színházat, a filmeket és a könyveket. Tori és közte annyi a különbség, hogy Georgia nem egy depressziós karakter, ő képes élvezni a barátai társaságát és az életet a gondjai ellenére is. Szóval nagyon megkedveltem Georgiát, és épp ezért imádtam az ő történetét olvasni és fordítani.

Örültem, hogy ez a történet már nem a gimiben, hanem az egyetemen játszódik, mert a huszonéves korosztály, a problémáik, a gondolkodásmódjuk közelebb áll hozzám már csak a korom miatt is, az egyetem világában pedig szívesebben nosztalgiázom (a gimit utáltam anno, de az egyetemre a nehézségek ellenére is jó szívvel gondolok vissza). Érdeklődve követtem végig Georgia, Rooney, Jason és Pip első napjait, heteit, évét az egyetemen, mert bár nekik más élményeik voltak, mint anno nekem, mégis jó érzés volt kicsit visszatérni abba a világba.

Rooney karaktere volt talán a legösszetettebb és legizgalmasabb számomra a regényben, pedig mindegyik karakter izgalmas volt. Rooney elsőre egy vidám, belevaló csaj, aki elég szexpozitív, szeret bulizni, pasikat felszedni egyetlen éjszakára és hasonlók. Vagyis Georgia teljes ellentéte (és az enyém is). Ennek ellenére nemcsak szobatársak lesznek, hanem legjobb barátok is. A barátságuknak természetesen megvannak a döccenői, mégis olyan kötelék alakul ki köztük, amire bevallom őszintén, kicsit irigykedtem. Ami még érdekes volt, hogy az első pillanattól érezni lehetett, Rooney vidámsága csak álarc, a lelke mélyén olyan szomorúság, magány és titkok rejtőznek, amik végig egyfajta rossz érzéssel töltik el az olvasót. Én is végig úgy éreztem, hogy valami történni fog Rooney-val, mert nincs rendben lelkileg.

Annak ellenére, hogy Rooney állandóan pasizott, mégis ott volt egyfajta szikra közte és Pip között. Egyfajta kutya-macska módon vonzódtak egymáshoz, miközben halálba bosszantották a másikat. Fogalmam sem volt az elején, hogy Rooney biszex, vagy a pasizás csak az álca része, és valójában leszbikus, esetleg valami más kategóriába tartozik, de nyilvánvaló volt, hogy tetszik neki Pip. Ahogyan Pipnek is Rooney. Bár Georgiának nem volt szerelmi szála a történetben, Pip és Rooney pótolta ezt a hiányt azok számára, akiknek szüksége van egy regényben erre. Rooney falán egyébként van egy fotó egy titokzatos lányról, Bethről, akit a barátjának nevez, de furcsán viselkedik, valahányszor szóba kerül. Volt egy tippem, hogy miért, de végül sikerült Osemannak meglepnie, mert totál mást kerekített ebből a szálból, mint amire számítottam, és ez klassz volt.

Jason a történetben a tipikus rendes srác. Nagyon szereti Georgiát, nem csak barátként, és ez okozza a bonyodalmat közöttük. Egy ideig azt gondoltam, hogy a száluk hasonló lesz Tori és Michael szálához, de szerencsére Oseman nem lőtte el ugyanazt a „poént”, hanem egy teljesen más végkifejletet adott nekik. Olyan végkifejletet, amivel teljesen elégedett voltam.

És végül ott van Sunil. Míg Rooney-t tartottam a legösszetettebb és legérdekesebb karakternek, addig Sunil volt számomra a legszelídebb, legbölcsebb, legszerethetőbb. Ő felsőbb éves az egyetemen, és Georgia egyetemi szülője lesz (egyfajta idősebb segítő diák), valamint szintén aszexuális karakter, vagyis ő segít Georgiának rájönni és feldolgozni az érzéseit és a helyzetét.

Sunil karakterének köszönhetően kerül be a történetbe az egyetemi Pride Egyesület is, ugyanis ő az új elnöke. Izgalmas volt belelátni egy ilyen szervezet dinamikájába, és tetszett, hogy Oseman nem egysíkúan jó emberként ábrázolta az LMBTQ+ közösséghez tartozó embereket. Mert igen, attól még, hogy valaki meleg, nem biztos, hogy jó ember. Az egyesület előző meleg elnöke ugyanis eléggé bigott, szűk látókörű zsarnok volt, aki másokat kirekesztve irányította az egyesületet, míg Sunil nagyon nyitott, nagyon elfogadó, és bárkit szívesen fogad az egyesületben, aki úgy érzi, közéjük akar tartozni. Az előző elnök persze nem nyugodott bele a vereségébe, szóval Sunilnak nagyon keményen kell dolgoznia, hogy megtartsa a pozícióját, és ezáltal mindenkinek segíthessen, akinek szüksége van rá.

– Láttam a kibaszott szórólapokat, amiket a Gólyák Börzéjén osztogattál. Aszexuálisok, bigenderek és akármik. Egyszerűen bárkit beengedsz, aki úgy gondolja, valami kitalált internetes identitása van...

Rövid csend következett, aztán Sunil ismét megszólalt, a hangja megkeményedett.

– Tudod mit, Lloyd? Igen. Igen, ezt teszem. Mert a Pride Egyesület inkluzív, nyitott és szeretetteli, és többé nem te irányítod! És mert még mindig vannak olyan szomorú kis cisz melegek, mint te, akik úgy tűnik, más queerek puszta létét fenyegetésnek veszik a polgárjogotokra nézve, még a gólyákét is, akik első alkalommal jelennek meg itt – néhányan közülük valószínűleg soha életükben nem vettek részt queer eseményen –, és csak próbálnak találni egy helyet, ahol lazíthatnak és önmaguk lehetnek.  És nem tudom, hogy tisztában vagy-e ezzel, Lloyd, mert tudom, hogy nem ismersz el bármilyen Pride-zászlót, ami nem a kibaszott szivárványos, de valójában én vagyok az egyik ilyen kitalált internetes identitás. És tudod, mit? Én vagyok az elnök. Szóval takarodj a picsába a fogadásomról.

A színház világába is ugyanilyen érdekes volt bepillantani. Georgia és a barátai ugyanis imádják a színházat, főképp Shakespeare-t, és elhatározzák, hogy saját társulatot hoznak létre. Ahhoz viszont, hogy ezt engedélyezzék, év végéig össze kell hozniuk egy elfogadható darabot. Úgyhogy végigkövethetjük a küzdelmeiket, a próbáikat, láthatjuk, hogy mennyi örömet okoz számukra a színészet, és persze láthatjuk azt is, mi lesz a végén az előadás és a társulat sorsa.

A fő szál azonban arról szól, hogy Georgia hogyan próbálja kideríteni, ki is ő, aztán amikor rájön, miként dolgozza fel a sokkot. Ugyanis aszexuálisnak és aromantikusnak lenni nem egyszerű. Bár nem akar sem romantikus, sem szexuális kapcsolatot senkivel, mert egyszerűen nem vágyik rá, mégis úgy érzi, hogy elveszített valami fontosat. Egész életében azt hallotta, hogy a nők sorsa, hogy párt találjanak maguknak, aztán férjhez menjenek és gyerekeket szüljenek, a családjában is ezt a példát látta (leszámítva egy fontos karaktert), úgyhogy mikor rájön, hogy ez neki sosem adatik meg, érthető módon kiborul. Izgalmas volt végigkövetni azt az önismereti utazást, amin Georgia keresztülmegy. Oseman szerintem nagyon jól átadta ezt az egészet, az is megértheti és átérezheti Georgia helyzetét, aki nem aszexuális és aromantikus.

És ez a regény ezért hiánypótló. Mert egy olyan szexuális és romantikus irányultságról szól, amit kevesen ismernek. Ha valaki hallott is már róla, nem biztos, hogy a hallottak alapján úgy képzeli el az egészet, amilyen valójában. Egy csomó érdekes tényt megtudhatunk a regényből, például, hogy vannak olyan aszexek, akik simán élnek szexuális életet vagy vágynak romantikus kapcsolatra mással. Vagy hogy az aszexualitás nem feltétlenül azt jelenti, hogy soha nem vonzódsz senkihez szexuálisan, vannak olyan aszexuálisok, akik nagyon ritkán éreznek ilyen vonzódást. Szóval a regény segít, hogy mélységeiben is megértse az ember ezt a témát. Ami két szempontból is jó. Egyfelől segít azoknak az aszexuálisoknak/aromantikusoknak, akik érzik, hogy másképp működnek, éreznek, mint a körülöttük lévő emberek, de fogalmuk sincs arról, hogy miért. A regény által ráeszmélhetnek az okokra, és könnyebben elfogadhatják magukat. Másfelől a nem aszexuálisokat, aromantikusokat elfogadóbbá teheti azáltal, hogy jobban megérhetik az aro és ace embereket.

Hogy tetszett ez a könyv?

A betegségem miatti nehézségek ellenére imádtam fordítani, és még jobban imádtam olvasni. Az összes karaktert nagyon megszerettem, és rengeteg érdekes dolgot megtudtam egy olyan témáról, amiről korábban alig voltak ismereteim.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Minden nyitott, érdeklődő, kíváncsi embernek.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet amerikai borítóval:

KATT

Itt pedig brit borítóval:

KATT

Nyereményjáték:

Alice Oseman előszeretettel ír LGBTQIA+ karakerekről, a Loveless – Szerelem nélkül főszereplője például két, az irodalomban ritkán reprezentált „címkét” is magáénak tudhat, és játékunk is ezzel kapcsolatos! Mostani játékunkban a különféle LGBTQIA+ zászlókat kell felismernetek, és megírni a Rafflecopter megfelelő rubrikájába, hogy kikhez tartoznak.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Zászló a játékhoz:

Állomáslista:

Blogturné

07. 21. Csak olvass!

07. 23. Spirit Bliss Sárga könyves út

07. 25. Utószó

07. 28. Dreamworld – idézetes extra

07. 29. Dreamworld

07. 30. Hagyjatok! Olvasok!

a Rafflecopter giveaway

   

Jeneva Rose: Hiba volt idejönnöd – Blogturné

A vakációs románcok általában azzal végződnek, hogy valakinek összetörik a szívét. Csakhogy Jeneva Rose csavaros regényében egészen más vár főhőseinkre. Ha kíváncsiak vagytok a rejtélyre, tartsatok három bloggerünkkel a turné állomásain, és nyerjétek meg a Magnólia Kiadó által felajánlott példányt!

Miért választottam ezt a könyvet?

A fülszöveg alapján borzongató thrillernek tűnt, amiben azt reméltem, hogy talán lesz egy-két jó csavar is.

Véleményem a könyvről

Grace Airbnb-n kibérel egy kis szobát a semmi közepén álló farmházban, aminek egy jóképő pasi, Calvin a tulaja. Az első pillanattól kezdve nyilvánvaló a vonzalom közöttük, ám a férfi körül egyre több hazugságra és titokra derül fény, és amikor Grace autója elromlik, rájön, hogy ott ragadt térerő és kocsi nélkül a világvégén egy férfival, akihez bár vonzódik, egyáltalán nem is ismer.

Az alapsztori nem egyedi, mégis érdekes. Egy nő elzárva a világtól egy férfival, akiben nem tudja, bízhat-e. Vajon a megérzései és a jelek valósak, tényleg félnie kell Calvintől, vagy csak néhány apróbb füllentés mögé többet képzel, mint ami van? Esetleg nem is Calvin a veszélyes, hanem valaki a környezetében?

A fejezetek felváltva mutatják be Grace és Calvin szemszögéből a történteket, méghozzá E/1-ben.

Őszintén bevallom, nem azt kaptam ettől a regénytől, amire eredetileg számítottam. Egy borzongató thrillert vártam, ám helyette a könyv háromnegyedében egy egyszerű romantikus sztorit kaptam. Bár ekkor is voltak füllentések, titkok, amik sejtették, hogy valami van a háttérben, mégsem éreztem azt a borzongást, amit általában a thrillerek kiváltanak belőlem. Kíváncsi voltam, mi is az igazság, de egyáltalán nem féltem vagy aggódtam olvasás közben.

Ennek pedig az volt az oka, hogy Calvin cseppet sem tűnt veszélyesnek. Egy magának való, a múltjában titkokat, a lelkében pedig sebeket hordozó férfinak tűnt, aki kedves és romantikus. És bár egy kicsit túlzottan gyorsan kezdett ragaszkodni Grace-hez, egy pillanatig sem éreztem azt, hogy valós lépéseket tenne azért, hogy fogva tartsa, bántsa vagy hasonló. Voltak furcsa dolgok, zárt pinceajtó, egy másik eltűnt lány, a szülők halála, a volt barátnő halála stb., de mindegyik esetében úgy éreztem, hogy valami más áll a háttérben, nem az, hogy Calvin őrült vagy gonosz.

– Van valami különleges Grace-ben. Valami más. Tudom, hogy hat nap múlva elmegy, de talán mégsem kellene így lennie. Talán jobban is megismerhetnénk egymást. Talán ő az álmaim nője, és akkor hagyjam elmenni az idő meg a földrajzi távolság miatt, vagy mert még nem állok teljesen készen? Azt hiszem, Grace ér annyit, hogy mindent kockára tegyek érte.

Elméletben elég sok mindent tudok a veszélyes emberek pszichológiájáról, főképp a bántalmazó férfiakéról, de Calvinnel kapcsolatban egyáltalán nem villogott a vészjelzőm. Mivel E/1-ben volt a történet, így beleláthattam a gondolataiba, az érzéseibe, és semmi nem utalt arra, hogy Grace-nek tartania kéne tőle. Épp ezért szinte biztosra vettem, hogy mindegyik titokról kiderül, hogy ártalmatlan megoldása van, vagy pedig az egyik mellékszereplőről derül ki, hogy egy kicsit pszichopata.

Furcsa és gyanús mellékszereplőkből ugyanis akadt bőven a könyvben.

Először is ott volt Calvin öccse, Joe, akiről azt rebesgették, hogy nem is balesetben, hanem szánt szándékkal ölte meg Calvin volt barátnőjét. Az nyilvánvaló volt, hogy a két testvér között rivalizálás folyik, és Joe nem volt a legszimpatikusabb karakter, szóval el tudtam volna képzelni róla, hogy beleőrült a testvérével való versengésbe az apja szeretetéért és elismeréséért.

Aztán ott volt egy pótanyaféleség, Betty, aki elég határozottan védelmezni, majdhogynem irányítani akarta Calvint, és nem igazán találta szimpatikusnak Grace-t. Nem mellesleg, valami pszichés baja volt, amire nem volt hajlandó szedni épp a gyógyszerét. Szóval eszembe jutott, hogy talán ő csinál dolgokat úgy, hogy alapvetően jó ember, aki anyaként szereti Calvint, de a betegsége miatt átlépi azt a bizonyos határt úgy, hogy fel sem fogja.

Végül pedig megjelent egy női barát, Charlotte, akivel Calvin egyszer lefeküdt, de megmondta neki, hogy az csak egy botlás volt, és nem akar tőle semmit. Charlotte határozottan nem egészséges módon ragaszkodik Calvinhez és féltékeny Grace-re, szóval belőle is kinéztem, hogy képes lenne bármire.

Vagyis az E/1-es szemszög miatt szentül hittem, hogy Calvin jó ember, és valaki körülötte a hunyó. Ha E/3-ban írja meg Jeneva Rose ezt az egészet, vagy E/1-ben, de csak Grace szemszögéből, akkor több kétség maradt volna bennem, mert úgy nem éreztem volna azt, hogy lehetetlen, hogy Calvin gonosz legyen, hiszen a fejében, a gondolatai között járok, és ott semmi gonosz nincsen. Persze, hogy igazam volt-e, jól éreztem-e a dolgokat Calvinnel kapcsolatban, nem árulom el, de olvasás közben én ezt éreztem.

Ahogyan Grace-szel kapcsolatban sem tudtam eldönteni, hogy a félelmei valósak-e, vagy pedig csak félreértelmezi a jeleket. Néha úgy éreztem, csak beképzel dolgokat, néha meg azt, hogy valóban veszélyben van, csak épp nem Calvintől kéne félnie.

A könyv első háromnegyede nagyon tetszett. Nem azt kaptam tőle, amire vártam, de nagyon kellemes kis romantikus történet volt. Megkedveltem Calvint, viszonylag Grace-t is, bár úgy éreztem, hogy ő végig kicsit játszott Calvinnel. Míg a férfinak valóban komoly érzései voltak iránta, addig Grace csak a nyaralása alatt szórakozni akart kicsit, aztán hazamenni.

A könyv vége... Nos izgalmas thriller lehetett volna ez a történet... Érdekes csavarokkal... Akkor, ha a csavar reálisnak érződik. De számomra teljesen logikátlan volt. Azt éreztem, hogy az író nagyot akart ütni, de félrecsapott véletlenül, és csak a levegőt érte.

Szóval én a helyében vagy írtam volna egy titkokkal teli valódi romantikus történetet. Vagy írtam volna egy E/3-as thrillert, ami az elejétől a végéig annak is érződik, nem pedig romantikus regénynek. Mert ez a hirtelen váltás a történet háromnegyedénél számomra nem működött.

Ennek ellenére örülök, hogy elolvashattam ezt a regényt, mert jól szórakoztam rajta. Az első háromnegyedét igazán élveztem romantikus sztoriként.

Hogy tetszett ez a könyv?

Annak ellenére, hogy szerintem nem volt reális a végén a csavar, hiba volt az E/1, és a háromnegyednyi romantikus regény sehogyan sem passzolt az utolsó negyednyi thrillerhez, élvezetes olvasmány volt, gyorsan haladtam vele, jól szórakoztam rajta a háromnegyedéig. Csak a vége... azt nem kellett volna.

Szóval összességében TETSZIK ez a könyv.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Igazából azoknak, akik könnyed kikapcsolódásra vágynak, de semmi többre.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Mostani nyereményjátékunkban a Magnólia Kiadó további kötetei után nyomozunk. Minden állomáson találtok egy-egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a regény szerzőjét és címét beírjátok a Rafflecopter-doboz megfelelő helyére!

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Idézet a játékhoz:

„Az írás magányos tevékenység. Sosem tudhatod, hogy amit alkotsz, értékes-e egyáltalán, és az első apró jelre, hogy lépéshátrányba kerültél az irodalom dzsungelében, máris száguldasz a kétségbeesés bugyrai felé. Csak a saját szövegedre figyelj, tanácsolja mindenki. Ami rohadt nehéz, amikor mindenki más az arcodba nyomja a magáét.”

Állomáslista

Blogturné

07. 15 Olvasónapló

07. 17 Könyv és más

07. 20 Spirit Bliss sárga könyves út

a Rafflecopter giveaway