Ide pakolgatom fel a könyvajánlóimat, novelláimat, a saját könyveimmel kapcsolatos híreket és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2017. augusztus 29., kedd

Tabitha Suzuma: Kimondhatatlan - avagy a legtiltottabb szerelem


Őszinte vallomással tartozom… Mostanában úgy válogattam össze az olvasmányaimat, hogy szinte biztosra vettem, mindegyik tetszeni fog. Vagyis biztosra mentem. Tabitha Suzuma Forbidden – Kimondhatatlan című könyve volt az egyetlen kivétel. Nagyon féltem tőle, mert pontosan tudom, hogy egy ilyen rázós témában vagy valami baromi zseniálisat, vagy valami iszonyatosan gáz regényt lehet alkotni. Nincsen középút. Szóval ez volt az én rizikó könyvem. Lássuk, mire mentem vele…

Az alaptörténet szerint Lochan és Maya a legidősebb testvérek a családban, van még két öccsük és egy kishúguk. Lényegében apaként és anyaként funkcionálnak, mert a valódi apjuk lelépett, és új családot alapított, az anyjuk pedig egy alkoholista nő, akit csak az új pasija érdekel. Lochan és Maya olyan terheket viselnek, amilyenekbe a legtöbb 16 és 17 éves fiatal beleroppanna, nemcsak a testvéreikre kell vigyázniuk, hanem attól is retteghetnek, hogy a családvédelmisek rájönnek a családi körülményeikre, és elszakítják őket egymástól. Egyetlen támaszként egymásra számíthatnak, és szép lassan a testvéri szeretetük átalakul valami többé… Egy tiltott szerelemmé.

Szerelem első látásra

Ahogy belekezdtem a regénybe, a félelmeim azonnal a háttérbe szorultak. Lochan, Maya, Willa és Tiffin egyszerűen elrabolták a szívemet. A kicsik annyira édesek, Lochan és Maya pedig annyira erősek és bátrak, hogy azon nyomban otthon éreztem magam a családjukban. Még Kitet is megkedveltem, mert tökéletesen átérzem, milyen lehet egy ilyen anya mellett középső gyerekként élni, akinek nincs szava, de már nem is olyan kicsi, hogy foglalkozzanak vele.

Bevallom, nekem nem feltétlenül hiányzott a regénybe a testvérszerelem szál, az csak egy plusz érdekesség volt. Szerintem már abból is érdekes és lelkileg mély regényt lehetett volna írni, hogyan boldogul két tinédzser egy család fenntartásával. Imádtam olvasni a hétköznapjaikról, látni, hogy mennyire szeretik a kicsiket, és milyen elszántsággal küzdenek nap mint nap azért, hogy normális életet biztosítsanak számukra.

Karakterek, akiktől megolvad a szíved

Lochan a legnagyobb testvér, így övé a legnagyobb felelősség is. Az, hogy Suzuma még pluszban egyfajta emberfóbiát és pánikrohamokat is adott neki, csak még mélyebbé és szerethetőbbé tette őt. Érdekes módon a lelki gondjai egyáltalán nem láttatták a karaktert gyengébbnek, sőt, ettől csak még erősebb lett a szememben. Mert a félelmeit, komplexusait legyűrve kellett gondoskodnia a családjáról. Mivel magam is pont ugyanilyen fóbiával küzdöttem még tinédzserkoromban, teljesen át tudtam érezni Lochan érzéseit és küzdelmeit. Az megint csak hozzátett a karakteréhez, hogy az öt testvér közül ő az egyetlen, akivel az anyjuk nemcsak hogy nem foglalkozik, de egyenesen utálja. Elvileg erre az az oka, hogy Lochannel esett először teherbe, és őt vádolja azért, hogy nem úgy alakult az élete, ahogyan fiatalon tervezte.

Maya következik a sorban Lochan után. Nagyon kicsi a korkülönbség köztük, lévén, az anyjuk szinte azonnal teherbe esett Mayával, ahogy Lochan megszületett. Talán ez is az okok között lehet, hogy miért egyenrangú viszony alakult ki közöttük, nem pedig a húga fölött álló báty viszony. Lochan és Maya megosztoznak a család életben tartásának felelősségén, pontosan megértik, mennyi stressz éri a másikat, mitől szenved, mennyire kimerült. Ha bármelyikük mélypontra kerül, akkor senki másra nem számíthat, csak a másikra. A családi jeleneteket olvasva mindig az volt az érzésem, hogy egy anyát és egy apát látok a gyerekeikkel, sosem az, hogy nagytesókat a kistestókkal. Maya a komplexusai legyőzésében is próbálja segíteni Lochant. Rengetegszer elmondja neki, mennyire értékes, okos, tehetséges ember, vagyis megpróbálja táplálni a csekélyke önbizalmát.

Kit, a középső gyerek, a család fekete báránya, akivel mindig csak a baj van. Úgy gondolom, az olvasók egy része őt nagyon utálhatja a viselkedése és cselekedetei miatt, de én úgy vagyok vele, mint Lochan és Maya, nem tudok rá igazán haragudni. Ha beleképzelem magam a helyébe, rá kell jönnöm, hogy neki is legalább olyan nehéz, mint a bátyjának és a húgának, csak más okból. Ő az a családban, aki még gyerek, de már senkinek nincsen ideje foglalkozni vele, mert vannak nála kisebbek is, akiket mindenképpen el kell látni. Nem csoda hát, ha úgy érzi, mindenki cserbenhagyta őt. A történet háromnegyedénél, a fogócskánál látszik csak igazán, hogy neki is csak egy kis szeretet és biztonságérzet kéne, és máris másképp viselkedne.

Tiffin az utolsó előtti a sorban, és róla tudok a legkevesebbet mondani. Egy kissrác, aki aranyosabb, mint Kit, de kevésbé aranyos, mint Willa. Talán róla tudjuk meg a legkevesebbet, olyankor kerül elő, amikor Willával viccelődni vagy játszani kell.

Willa… Nos, ő egy igazi kis tündérke, akit az első pillanattól imádok! Nagyon jó kislány, mindig igyekszik szót fogadni a testvéreinek, de közben olyan beszólásai vannak, hogy a végére kiakadt az állkapcsom a vigyorgástól. Talán ő az, aki miatt Lochan és Maya a leginkább küzdenek, hiszen olyan pici még, és védelemre szorul. Nem véletlen, hogy az utolsó fejezetben ő megy be Mayához, és mondja azt, amit mond. Ha másik testvér jelenik meg akkor, lehet, hogy Mayának más véget ér a történet.

Karakterek, akiket nagyon-nagyon-nagyon utálok

A gyerekek apjával kezdeném a sort, mert legalább olyan rohadék, mint az anyjuk. Megcsinált öt gyereket, aztán fogta magát, és lelépett egy másik nővel újabb gyerekeket csinálni, a régi gyerekeiről meg azt sem tudja, élnek-e vagy halnak. Nem tudom, ki lett a második felesége, de hogy nem volt sok esze, az is biztos. Néhány év, és ottmarad ő is egyedül a gyerekeivel, mert aki egyszer képes elhagyni a családját, az másodszorra is.

A gyerekek anyja meg… Értem én, hogy nehéz egyedül maradni és felnevelni öt gyereket, de ez egyáltalán nem mentség arra, ahogyan viselkedik. Az, hogy teljes mértékben tesz a gyerekeire, és átlőcsöli a felelősséget két tinédzserre, miközben őt csak az új pasija, a pia és a szórakozás érdekli, a legnagyobb rohadékság.

Bár én nagyon szeretnék gyereket, de teljes mértékben megértem az olyan embereket, akik nem akarnak. Azokat is megértem, akik szülnek, utólag jönnek rá, hogy nem kellett volna, de félretéve a saját szenvedéseiket, mégis rendesen gondoskodnak a már meglévő gyerekükről. De azokat nem értem meg, akik már valamilyen okból világra hozták a gyerekeiket, azután meg tesznek rájuk. Ha valaki meg is bánta, hogy gyereket szült, és emiatt fel kell áldoznia az egyéb terveit, akkor is, az a gyerek már ott van, arról a gyerekről már gondoskodni kell, annak a gyereknek már szeretet kell. Ebben az esetben meg, könyörgöm, mi a fenének vállalt az apa és az anyja öt gyereket, ha egyszer már az elsőnél érezték, hogy nem szülőnek teremtette őket az ég? Tudom, van olyan helyzet, amikor olyan szegény egy család, hogy nem futja a védekezésre sem, de ebben az esetben nem erről van szó. Ha arra futotta anyának már egyedül, hogy fenntartson egy lakást és kajapénzt adjon öt gyereknek, akkor nehogy már az első gyerek után ne futotta volna két felnőttnek óvszerre és gyógyszerre.

Egyébként az anyának nevezett nőszemély minden egyes megnyilvánulása olyan volt, hogy nagyon békés természetű ember létemre viszketni kezdett a tenyerem. Amikor még neki áll feljebb, és ő vág Lochan fejéhez egy csomó szemétséget, miközben Lochan és Maya az, akik gyerek létükre nevelik a nő gyerekeit, akkor tényleg azt kívántam, valaki verje már képen ezt a hülye nőt.

Tiltott szerelem

Ahogy fentebb is írtam, szerintem az alapsztoriból úgy is érdekes könyvet lehetett volna írni, ha nem kerül bele a testvérszerelem szál, de így valószínűleg többeket érdekel és többeket taszít is, vagyis nagyobb érdeklődést és érzelmi hatást vált ki, mintha csak egyszerűen két tinédzser mindennapi problémáiról szólna a könyv, akik megpróbálnak összetartani egy családot.

Ám amondó vagyok, ha már belekerült ez a szál, Suzuma a lehető legjobban bontotta ki.

Olyan karaktereket alkotott, és olyan élethelyzetet teremtett, amelyben az olvasók nagy része, még ha alapból ellenérzései is vannak a testvérszerelemmel kapcsolatban, akkor sem tudja elítélni Lochant és Mayát, és undort sem váltanak ki az érzéseik és tetteik. Ettől olvasóként én is kicsit meghasadtam, mert a valóságban elképzelni nem tudom, hogy egy rokonom iránt vonzódást vagy szerelmet érezzek, és úgy gondolom, a rokonok közötti kapcsolat valami hatalmas lelki problémára vezethető vissza, Lochan és Maya érzéseit mégsem tudtam elítélni, és szörnyen sajnáltam őket. Szóval olvasás közben az érzelmeim teljesen szembementek az elveimmel, és tökéletes erkölcsi dilemmát hoztak létre.

Azt hiszem, a regény azért tudta felülírni az alapvető erkölcsi elveimet, mert tényleg pont a megfelelő okokat vonultatta fel:

1. Lochan alaptermészete, ami mindenkitől elszakítja őt, kivéve Mayát.

2. Maya sem beszélhet mással a problémáiról, mert akkor félő, hogy megjelenne náluk a gyermekvédelem, elvinnék és elszakítanák mind az öt testvért egymástól.

3. A szüleik viselkedése, ami miatt már gyerekkoruk óta nem nagytestvérként, hanem „anyaként” és „apaként” kell funkcionálniuk a családban, emiatt pedig soha nem alakulhatott ki náluk, hogy testvérként gondoljanak egymásra.

4. A sok közösen megoldandó gond, feladat, ami nemcsak lelkileg, hanem fizikailag is közel tartja őket egymáshoz. Pl. nem nagyon járhatnak el szórakozni, mert egyszerűen otthon kell lenniük, és elvégezni a rájuk rótt feladatokat, vagyis egy kis szűk lakásba vannak összezárva.

5. Egyenrangú felekről van szó. Ha mondjuk egy nagybácsi és az unokahúga kerülne hasonló helyzetbe, vagy egy nagynéni és az unokaöccse, akkor más lenne az egész, mert abban az esetben van egy érettebb fél, akinek észnél kéne lennie, és aki akár akaratlanul is befolyásolhatja az éretlenebbet.

6. Lochan és Maya nem pusztán testileg vonzódnak egymáshoz, vagyis a vonzódásuk nem pusztán a szexről szól, hanem szerelmesek egymásba, lelkileg is össze vannak kötve. És mindketten ugyanúgy éreznek a másik iránt, nem kényszeríti rá egyik fél sem a másikra az érzéseit.

Szóval szerintem ezek a fenti okok nagyon is érthetővé teszik Lochan és Maya egymás iránti érzéseit, és ha az ember alapvetően nem is ért egyet a testvérszerelemmel, velük mégis együtt érez.

Hiteles sztori?

Még olvasás előtt beszélgettem egy lánnyal, aki azt rótta fel a történet hibájaként, hogy hiteltelen. Mert nem lehet igaz, hogy a gyermekvédelem és más felnőttek semmit sem láttak abból, mi történik Lochanék családjában. Akkor is azt mondtam neki, hogy elnézve a valóságot, ahol még egy súlyosan bántalmazó környezetből sem emelik ki a gyerekeket, és a szomszédok is tudják, mi folyik az adott családban, mégsem szólnak senkinek, simán el tudom képzelni, hogy a történet hiteles. Most, olvasás után is ugyanígy gondolom.

Mégsem vagyok jós

Általában könnyedén meg szoktam jósolni, hogy mi lesz egy történet vége, na, ez most nem sikerült. Két elméletem volt, az egyik teljes happy endet nyújtott volna, a másik egy szomorkás happy endet. De arra, ami végül a könyvben történt, egyáltalán nem számítottam. Az biztos, hogy ez az a lezárás, ami miatt az ember sosem felejti el ezt a könyvet, és még hónapokkal a befejezése után is lesznek miatta álmatlan éjszakái. Ennél többet sajnos nem mondhatok spoilerezés nélkül, csak azt, hogy olvassátok el, és megtudjátok, miről is beszéltem.

A történetet annak ajánlom, aki képes nyitottan állni mindenféle témához, olyasmikhez is, amik alapvetően nem férnek át az erkölcsi mércéjén. Nem egy könnyű könyv, de aki átlépi a saját határait, az nagyon fogja szeretni.

Kedvenc jelenet: a fogócskázós.

Kedvenc karakterek: Lochan, Maya, Willa

Kedvenc idézetek:

„- Most, hogy anya van a gyerekekkel, nem csapunk egy görbe estét? – vonom fel kérdőn a szemöldököm.
Maya hátradobja a haját. Felderül az arca, a szeme tágra nyílik az izgalomtól.
- Úgy érted, lépjünk le az országból?
- Csábító gondolat… - felelem vigyorogva. – De nekem a mozi is megfelel.”

„- Miért tettél két babot a villámra? Meg akarsz fojtani? Utálom a zöldbabot! – hepciáskodik Tiffin.
- Miből van a zöldbab? – kérdezi Willa.
- Kígyószarból – közli vele Kit.
Willa leejti az evőeszközt, és szent borzadállyal mered a tányérjára.
(…)
- Lochie, én sem szeretem a zöldbabot! – siránkozik Willa.”

„- Maya feleségül megy hozzá, és akkor ő is gazdag lesz – kotyog közbe Tiffin. – Ha Maya gazdag lesz, és én az öccse vagyok, én is gazdag leszek?
- Nem, Maya le se fog szarni, mert csak szégyent hozol a fejére. Még a szorzótáblát sem tudod – válaszolja Kit.
Tiffin szája sírásra görbül, a szeme könnyel telik meg.
- Ez nagyon rossz poén volt, nem veszed észre? – nézek Kitre.
- Nem poénnak szántam, csak kimondtam a nyilvánvalót – felesel Kit.
Tiffin szortyogva törölgeti a szemét a keze fejével.
- Mondhatsz, amit akarsz, Maya soha nem tenne ilyet, és különben is, amíg élek, az öccse leszek.
- A halálod után meg a pokolra jutsz, és egyedül maradsz, mint az ujjam – vág vissza Kit.
- Ha lenne pokol, Kit, hidd el, te már ott lennél.”

„- Foráshoz?
Willa izgága és figyelmetlen, már nagyon szeretne játszani, de azért tetszik neki, hogy végre foglalkoznak vele.
- Majdnem, de nézd csak meg az r betűt. Mit veszel észre?
- Hogy nagy?
Lochan kidugja a nyelvét, és türelmetlenül nyalogatja a szája szélét.
- A nagy r ilyen.
Gyorsan átlapozza a könyvet, hogy felkutasson egyet, de mivel nem talál, maga kanyarítja fel egy használt papírtörlődarabra.
- Brrr! Tiffin ebbe fújta az orrát.
- Willa figyelj rám! Ez a nagy r.
- Taknyos nagy r – neveti el magát Willa, és amikor találkozik a tekintetünk, én is elmosolyodom.
- Willa, ne bomolj! Nem olyan nehéz ez a szó. Tudom, hogy el tudod olvasni. Ez egy különleges r betű. Mitől különleges?
Willa a homlokát ráncolja, és megint a könyv fölé hajol; odaadó igyekezettel csücsöríti a száját, a haja félig eltakarja a lapot.
- Attól, hogy kettő van belőle! – rikkant fel hirtelen, és diadalmasan a levegőbe bokszol aprócska öklével.”

„- Mi mást tehetnénk? – néz rám esdeklőn a bátyám.
- Oké – parancsolok megálljt a gondolataimnak, az érzéseimnek. – Holnap szólok Francie-nek. Magánkívül lesz örömében. De a barátnőm rendes lány, Lochan. Meg ne halljam, hogy egy hét múlva dobod!
- Nem fogom – néz rám a bátyám könnyes szemmel. – Addig maradok vele, ameddig csak akarja. Még feleségül is veszem, ha ez az óhaja. Végül is mit számít, ki mellett kötök ki, ha nem lehetek veled?”

„Mikor visszajövök a zuhanyzásból, Maya meztelenül áll a ruhásszekrény előtt, nem veszi észre, hogy őt figyelem az ajtóból. Azután hátrafordul, összeakad a pillantásunk. Elpirul. Felkapja a gombócba gyűrt lepedőt az ágy végéből, és maga köré tekeri. A fehér anyag megmosolyogtatóan hullámzik a bokája körül. Felveszem az alsógatyámat, az ablakhoz lépek, és puszit nyomok az arcára.
- Igen.
- Maya kérdőn néz rám, majd a lepedőre sandít, és kuncogásban tör ki.
- Egészségben, betegségben? – kérdezi. – Míg a halál el nem választ?
- Még azon is túl – rázom meg a fejem. – Örökké.”

„Annyi sekélyes kapcsolatot látok magam körül, a srácok zöme kizárólag a szexre hajt, csak egy új skalp kell nekik, amivel eldicsekedhetnek, mielőtt gyorsan továbbállnak. Érthetetlen, hogy egyesek miért ugranak bele ezekbe a tartalmatlan, lélek nélküli kapcsolatokba, még sem szólja meg őket senki. „Fiatalok”, „csak szórakoznak egy kicsit”, és valóban, ha erre vágynak, miért ne kaphatnák meg? De akkor engem miért gyötör a lelkiismeret, ha a szerelmemmel vagyok? Mindenki elveheti, amit akar, szabadon kimutathatja az érzéseit, és nem kell megfélemlítéstől, zaklatástól, kiközösítéstől, üldöztetéstől vagy jogi következményektől tartania.
Az emberek gyakran még az érzelmileg lehúzó, házasságtörő kapcsolatok fölött is szemet hunynak, annak ellenére, mennyi szenvedést okoznak másoknak. Progresszív, engedékeny társadalmunkban a „szerelem” összes káros és egészségtelen válfaja megengedett – kivéve a miénket. Nem létezik még egy érzelmi kapcsolat, amit ilyen kategorikusan elutasítanának, holott a mi szerelmünk olyan mély, szenvedélyes, odaadó és erős, hogy a válás elviselhetetlen fájdalommal járna. A világ egyetlen aprócska okból büntet minket: ugyanaz a nő a szülőanyánk.”

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT 


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2017. augusztus 23., szerda

Elizabeth Hoyt: Egy ágyban a szörnyeteggel - avagy egy minőségi romantikus regény


A Facebookon láttam meg Elizabeth Hoyt Egy ágyban a szörnyeteggel című könyvének fülszövegét, és amint elolvastam, rögtön érdekelni kezdett a történet. Bár először azt hittem, hogy ez egy „szépség és a szörnyeteg” történet-feldolgozás lesz, végül kiderült, hogy erről szó sincs. Annak ellenére, hogy nem azt kaptam, amire előzetesen számítottam, mégis tetszett a történet.

Az alapsztori szerint Lily Stump színésznő elveszti a munkáját, mivel leég a színház, aminek dolgozott. Nincs hová mennie, de a főnöke megengedi neki, hogy a fiával és a dadájával beköltözzön a színház épen maradt részébe. Egyik nap a fia, Indio azzal szalad hozzá, hogy egy szörnyeteget látott a kertben. Lily persze nem hisz neki, egészen addig, míg meg nem pillant egy hatalmas termetű, nem túl szép arcú, koszos, vadnak tűnő férfit, miközben egyik este a fiát keresi a kertben. Az első ijedtség után kiderül, hogy a férfi – Apollo vagy más néven Caliban – a kertészek vezetője, aki újratervezi és -építi a leégett területet. Nem mellesleg pedig néma, és sötét titkokat rejteget.

Stílus, nyelvezet és mese a mesében

A történet azonnal bevonzott, mert mind a narrátori szöveg, mind a karakterek beszédmódja visszarepített az időben. A ruhák, környezet, szereplők viselkedése alapján is valóban hihető volt, hogy az 1741-es évben járunk, Londonban. Nagyon nehéz egy múltban játszódó regényt hitelesen megírni nyelvi szempontból, de ez Hoytnak nagyon jól sikerült. Míg a könyvet olvastam, visszarepülhettem párszáz évet az időben.

A fejezetek elején mindig szerepel egy rövid részlet a Minótaurosz legendájából, ami által a könyvet olvasva végül is, két történetet kapunk egy hosszabbat és egy rövidebbet. A legenda kapcsolódik Lily és Apollo történetéhez, ám hogy hogyan, azt nem árulom el. Csak annyit, hogy érdemes hozzáolvasni a fejezetek elejéről a legendát is.

Vagány nő egy régi korban

Lily többféle szempontból is szembemegy az adott társadalom szabályaival, annak ellenére, hogy nagyon is nőiesen viselkedik. Egyfelől egyedül neveli Indiót nem törődve az előítéletekkel, amik egy leányanyát érhetnek, másfelől színésznőként dolgozik. Nem is akármilyen színésznőként, hanem olyanként, aki előszeretettel bújik a színpadon férfiruhába. Színdarabokat is ír, méghozzá nagyon jókat, ám a bátyja a saját nevén adja el ezeket, mert egy férfi által írt darabot könnyebben megvásárolnak.

Abban is különbözik a többi nőtől, hogy képes meglátni egy első pillantásra ijesztőnek és veszélyesnek tűnő Apollóban a jót és a gyengédséget.

Számomra igazán szimpatikus karakter volt, akinek végig drukkoltam, hogy boldog lehessen.

A gyengéd szörnyeteg

Apollo Greaves rengeteget szenvedett. Évekkel ezelőtt megvádolták három barátja brutális meggyilkolásával, és egy elmegyógyintézet és börtön keverékének számító intézménybe zárták. Ott az őrök úgy bántak vele, mint egy állattal. Élvezettel verték láncra a hatalmas termetű férfit, hogy aztán kiéljék rajta a szadista hajlamaikat és kisebbségi komplexusukat. Egyik alkalommal az egyik őr a torkára lépett, amitől Apollo megnémult. Végül sikerült megszöknie az ikerhúga férjének segítségével, és egy barátja bújtatja őt a leégett színházának kertjében.

A mindennapjait a bujkálás mellett azzal tölti, hogy megtervezzen egy kertet a leégett helyére. Irányítja a munkálatokat, de részt is vesz bennük. Akkor változik meg minden, amikor véletlenül összetalálkozik a kertben Indióval és Lilyvel.

Apollo igazi gyengéd, védelmező férfi, ez már az első pillanattól látszik abból, ahogyan Indióval bánik. Az a nagy maci típus, aki elsőre baromi ijesztőnek tűnik, de aztán az ember rájön, hogy mennyire meleg lelkű és ölelgetni való. A leírások alapján az arca sem túl szép, Lily mégis elsőre vonzódni kezd hozzá, mert meglát valamit benne. Ezzel pedig nincs egyedül, mert valószínűleg a nők 99%-a is hasonlóan érez majd, ha a kezébe veszi a könyvet.

Romantikus regény egyéb szálakkal

Ahogy a könyv borítója is hirdeti, ez egy romantikus regény. A Lily és Apollo közötti kapcsolaton van a hangsúly. Hogyan ismerkednek meg, hogyan kezdenek el kötődni és vonzódni egymáshoz, milyen problémák állnak közéjük, vajon beteljesedik-e a szerelmük, és boldogok lehetnek-e, „míg meg nem…”

Tinédzserkoromban rengeteg ilyen romantikus regényt vásároltam és olvastam, emlékszem párszáz forintokért lehetett akkor még kapni őket. Viszont igencsak kevés volt közöttük, ami valóban tetszett, és amiről a mai napig állítom, hogy értékes történet. Nos, ez a regény a régi romantikus regényeimre emlékeztetett, és hála az égnek azokra, amiket nagyon szerettem.

Természetesen a romantikus szál mellett voltak azért más szálak is a történetben, csak szerintem kevésbé hangsúlyosan. Az egyik ilyen szál annak kiderítése, hogy ki kente rá Apollóra a gyilkosságokat. Ez a szál egész érdekes, ám amiatt, mert kevés kutakodással, a nyomozás megkezdése után szinte azonnal kiderül, ki a tettes, mégsem lehet ráfogni a történetre, hogy ez egy romantikus krimi. Egyébként a tettes kiléte meglepett, mert másra számítottam, és a magyarázat is jó, hogy miért Apollót tette meg az illető bűnbaknak. Szóval annak ellenére, hogy ez nem egy igazi krimi történet, a krimi szál érdekes volt számomra.

A másik szál egy olyan titokról szól, amit Lily őriz magában. Elég nagy titok, és amikor végül elmeséli, az tényleg megrázó és szomorú. Ez is meglepett, mert nem számítottam arra, amit elmondott. Viszont ez a titok is csak rövid időre lop magának helyet a történetben.

Szóval igen, ezt a könyvet tisztán a romantikus regény kategóriába lehet besorolni, annak viszont nagyon jó.

Így kell erotikus jelenetet írni!

Nemrég írtam egy cikket a Szürke trilógiáról, amiben az erotikus jelenetek számomra nemhogy izgatóak, de egyenesen röhejesek voltak, amolyan ZS kategóriás pornófilm szerűen. Így mikor Hoyt könyvét olvastam, önkéntelenül is az volt az első gondolatom, hogy: „Na, végre! Hát így kell rendes, izgalmas, izgató erotikát vinni egy történetbe!”

Az erotikus feszültség szinte az elejétől jelen van a regényben, de Hoyt szép fokozatosan építette fel. A szereplők nem esnek azonnal egymásnak, amikor mindkettejük számára nyilvánvaló, hogy vonzódnak a másikhoz, akkor sem ugranak rögtön az ágyba, ezzel a fogással Hoyt elérte, hogy az olvasó is vágyakozzon, és izgatottan várja, mikor és hogyan történik majd meg az a bizonyos első alkalom.

Amikor pedig megtörténik, az nem egy ZS kategóriás pornófilmnek hat, hanem valódi, fülledt, erotikus, romantikus szerelmeskedésnek.

A történetet azoknak ajánlom, akik kedvelik a minőségi romantikus regényeket, szeretnének egy régi világba kerülni néhány óra erejéig, és megismerni egy erős nőt és egy gyengéd, ámde férfias férfit.

Kedvenc jelenet: amikor Lily rájön, hogy mindegy, hogyan hívják a szerelmét, mert nem a névtől lesz valaki az, aki.

Kedvenc karakterek: Apollo, Lily, Indio, Nárcisz (a kutyus)

Kedvenc idézetek:

„Apollo felsóhajtott, majd tovább írt.
Másik otthont kell találnod neki.
Makepeace felemelte a fejét, elolvasta az elé tartott jegyzetet, majd kitátotta a száját, mint egy horogra akadt ponty.
- Jóságos ég, ez aztán a nagyszerű ötlet, Kilbourne! Esetleg elküldhetném az ősi családi kastélyunkba, nem igaz? Bár egy kissé romos, azért a hetvennél is több szolga és a rengeteg hold föld majd kiengeszteli. Vagy talán a dél-franciaországi kastély jobban tetszene neki? Nem is értem, miért nem gondoltam erre előbb, hiszen annyi, de annyi…
Apollo a lavórba nyomta a barátja fejét, és ezzel véget vetett a szóáradatnak.”

„Lily a tányérját bámulta, és próbált nem együttérzetni Calibannal – Apollóval -, de ez nem volt könnyű. A többiek úgy beszéltek róla, mintha egy tébolyult vadállat lenne, akit azonnal agyon kéne lőni. Vajon ő is így érezne, ha azelőtt hallotta volna a történetet, mielőtt megismerte a férfit? Vajon ő is megbélyegezne egy ismeretlent anélkül, hogy a tárgyaláson bizonyíthatná az ártatlanságát?
Valószínűleg igen. Az előítéletektől mentes, civilizált viselkedést általában legyőzi a félelem.”

„- Caliban – suttogta. – Hívhatlak így?
Az félig lehunyt szemmel pillantott le rá.
- Calibannak, Apollónak, Smithnek vagy akár Rómeónak, egyáltalán nem számít. Vagyok, aki vagyok, és mindig az leszek.
(…)
Lily felé nyújtotta a karját.
- Caliban, Apollo, Smith, Rómeó, te. Gyere ide hozzám, te, aki vagy.”

„- De azt mondtad, nem bízol benne – ellenkezett Lily.
- Általában nem is. – Apollo vágott egy grimaszt. – De segített elszökni a nagybátyám házából.
- Ezen kívül épp az imént lőttem meg …-t – tette hozzá a herceg vidáman. – Rálőjek …-ra is? Az biztos, hogy megérdemli, és van egy másik pisztoly a zsebemben.” (A neveket azért …-oztam ki az utolsó bekezdésben, hogy ne legyen spoileres az idézet, de azt hiszem, így is átjön a poén. :) )

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél itt megvásárolhatod a könyvet: KATT

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
 

2017. augusztus 21., hétfő

Marie Rutkoski: A nyertes átka - avagy szeretni az ellenséget


Már több mint egy éve el akartam olvasni Marie Rutkoskitól A nyertes átkát, és örülök, hogy ami késik, nem múlik alapon most megtehettem. A történettel barátkoznom kellett az elején, de a közepéhez érve annyira izgalmas lett, hogy elkapott a gépszíj, és szinte befaltam a könyvet.

A történet szerint a Valoriai birodalom elfoglalta Herrant, és a herraniakat rabigába hajtotta. Kestrel, a valoriai tábornok lánya a rabszolgapiacon megvásárol egy férfi rabszolgát, Arint, akivel annak ellenére, hogy ellenségek, szép lassan összebarátkoznak, és egymásba szeretnek. A probléma csak az, hogy Arin – teljesen jogosan – gyűlöli a valoriaiakat, akik megölték az egész családját, és rabszolgává tették, és épp forradalmat szervez ellenük.

Lassú barátkozás, izgalmas, mély folytatás

A történet elejével, bevallom őszintén, barátkoznom kellett. Érdekes volt, de nem találtam benne azt a pluszt, ami miatt igazán különlegesnek találtam volna. Aztán a történet közepén bumm, jött a plusz, és szinte szó szerint képen törölt. Ahogyan Rutkoski leírta Kestrel és Arin önmagukkal való meghasonlását, az zseniális. Mindketten szeretik a népüket, mindketten aktívan védeni akarják őket, a gond csak az, hogy ellenséges oldalon állnak, és egymást gyűlölniük kéne. Ám mindennek ellenére szeretik. Küzdenek önmagukkal, hűségesek akarnak lenni a népükhöz, az elveikhez, de ez lehetetlen úgy, hogy közben egymást is védeni akarják. Annyira átérezhetően és érthetően van szavakba öntve a szenvedésük, hogy olvasóként teljesen beleéltem magam. Amikor például kiderült Arin árulása Kestrel számára is, félre kellett tennem kicsit a könyvet, mert totálisan átérezhető volt Kestrel fájdalma, hogy akit szeret, az orránál fogva vezette egész végig. A közvetlenül ezt megelőző hintós jelenet pedig még jobban kiemelte ezt az elárultság érzést.

Rutkoski nagyon szépen levezette, hogyan jut el Kestrel az elárultság érzésétől, Arin gyűlöletén és az önmegvetésen át addig, hogy beismeri magának a valódi érzéseit. És azt is, hogy Arin miként küzd önmagával, mikor rádöbben, hogy szerelmes az ellenségbe. Bár már jó pár napja, hogy befejeztem a regényt, még mindig azon gondolkozom, vajon kit választanék, a népemet vagy a szerelmemet. Ennél csak az lehet nehezebb döntés, amikor két szeretted közül kell választani közvetlen életveszély esetén.

Ebben az önmagukkal való harcban nem létezhet valódi győzelem, ezt ők is tudják. Így vagy úgy, de elveszítik önmagukat, és elveszítenek valamit, amit szeretnek.

Erős nő, erős férfi

Kestrel fizikailag nem mondható erősnek, inkább intelligens, cseles és jó stratéga. Ugyan kap katonai képzést, mint minden valoriai nő, de nem igazán jó a harcban. Főképp azért, mert imád zongorázni, és mindig féltette a kezét a harci gyakorlatok során, így elmismásolta őket, amennyire csak lehetett. Az apja ugyan be akarja soroztatni a valoriai hadseregbe, Kestrel azonban ellenszegül neki, mert nem akar embert ölni.

Amikor kitör a felkelés, Kestrelnek sok mindenen át kell mennie, szörnyűségeket lát és tapasztal, és megtudja, milyen érzés, amikor rabszolgaként kezelik az embert. Ennek ellenére erős marad, végig terveket kovácsol. Elhatározza, hogy az Arinnal kapcsolatos érzései ellenére, bármennyire fáj is, meg fog szökni, amint lehetősége nyílik rá. Nem adja fel, küzd a népéért, a méltóságáért és a szabadságáért, méghozzá elsősorban az eszével.

Arin szintén erős férfi. A valoriaiak megölték az egész családját, gyerekkora óta keményen dolgoztatják, megalázzák, mégsem törik meg. Meghajtja a fejét, ha kell, de közben végig azt tervezgeti, hogyan szabadíthatná fel a népét. Az egyetlen, ami meg tudja ingatni, Kestrel. Jól átérezhető a kettős lelkifurdalása, egyfelől, mert átveri a nőt, akit szeret, és aki az első perctől barátként (később többként) viselkedett vele, másfelől, mert közben már pusztán az érzései által is elárulja a népét és az ügyét. Végül is, egy olyan nőt szeret, akinek az apja is részt vett a családja és más herraniak lemészárlásában és rabszolgává alacsonyításában.

A történet világa

A valoriaiakkal kapcsolatban kettős érzéseim vannak. Egyfelől ők a hódítók, vagyis földterületért, vagyonért, hatalomért harcoltak, öltek. Az én szememben ebben semmi hősies nincsen, barbár dolog bármi olyasmiért harcolni, ami nem az adott ember, a szerettei vagy a népe túlélését szorgalmazza. Nem elég, hogy legyilkoltak egy csomó herranit, akik túlélték, azokat rabszolgává tették. Ami a szememben megint csak barbár dolog. Az sem tetszik, hogy bár a nőket kiképzik a harcra, szorgalmazzák azt is, hogy katonák legyenek, a nem katonai sorban lévő nőkkel eléggé elnyomóan bánnak. Kísérő nélkül nem mehetnek sehová, ha nem lesznek katonák, akkor kötelező nekik 21 éves korukban férjhez menni és gyerekekkel gyarapítani az országot.

Az egyének azok, akik miatt mégis látom a valoriaiak pozitív oldalát is. Kestrel barátai, Jess és Ronan, kitartanak mellette akkor is, amikor gonosz pletykák miatt a nemesi réteg elfordul tőle. Vagyis igazi, jó barátok. Kestrel korábban felszabadíttatta az apjával a herrani dadáját, aki azóta is ott él a birtokukon szabadon, saját házat kapott és szabadságot. Arinnal sem úgy viselkedik, mint egy rabszolgával, megérti a büszkeségét, és próbálja nem letörni. Szóval, ha maga a valoriai nép egységesen nem is szimpatikus, vannak benne egyének, akiket jó embernek tartok.

Ugyanígy kettős érzéseim vannak a herraniakkal is. Sajnálom őket a veszteségeikért, a rabszolgaként való szenvedésekért és megaláztatásokért, amiket el kellett szenvedniük az évek során, és teljesen megértem, hogy nem tűrik tétlenül, hanem lázadást szerveznek. Ha rabszolgaként tartanának, én is minden másodpercben azon gondolkoznék, hogyan vághatnék vissza, és hogyan lehetnék újra szabad. Tetszik az is, hogy a harcok során a valoriai gyerekeket nem bántják, hanem gondoskodni akarnak róluk a lázadás után is.

Az viszont egyáltalán nem tetszik, hogy a felnőtt valoriaiak között nem válogatnak, és a jó embereket is hajlandóak lennének megölni. Nem akarok spoilerezni, csak annyit mondok: bor. Tudom, hogy egy háborúban vannak járulékos veszteségek, de én ezt nem tartom felmentő érvnek. Az kicsit enyhít Arin bűnén, hogy utólag megtesz mindent, hogy kijavítsa ezt a cselekedetét.

Nagyon megkedveltem Sarsine-t, Arin unokatestvérét, annak ellenére, hogy keveset szerepelt a regényben. Igazán jóindulatú, kedves teremtés, aki megérti Arin érzéseit. Ezzel szemben Smúzt rühelltem. Hiába herrani, egy undorító féreg. Vagyis a herraniak között is vannak jó és rossz emberek.

Vég és folytatás

A történet vége annyira, annyira nyitva hagy egy csomó kérdést, hogy az ember majd beleőrül, hogy nem veheti a folytatást azonnal a kezébe. Úgy hallottam, hogy valószínűleg ősszel jön majd ki a következő rész, remélem, hogy tényleg így lesz, mert nehéz várni rá.

A történetet azoknak ajánlom, akik szeretik az elnyomós-lázadós-szerelmes fantasyket, valamint, akik olyan történetet akarnak olvasni, amelyben az emberi érzések, kétségek, félelmek, vágyak jól felépítve, hihetően, életszerűen és átélhetően vannak leírva.

Kedvenc jelenetek: amikor Arinról minden kiderül Kestrel számára is, valamint a könyv legvégén található kikötős jelenet, amelyben lényegében kiderül, hogy Arin a népét vagy a szerelmét választja-e.

Kedvenc karakterek: Kestrel, Arin, Sarsine.

Kedvenc idézetek:

„Hát nem erről szólnak a mesék? A hamisból valót, a valóból hamisat csinálnak, nem?”

„- Ezt a lovat választottad?
- Ez a legjobb – felelte Arin komolyan.
- Az apámé.
- Nem hibáztatom érte a lovat.”

„- Fejezd be! – mondta. – Ne tégy úgy, mintha meggyászolnál valakit, aki nem is a véred!
Ujjai bilincsként kulcsolódtak a lány csuklójára. Kestrel kirántotta a kezét, és a fiú szavainak kegyetlensége új könnyeket csalt a szemébe.
- Szerettem – suttogta.
- Azért szeretted, mert mindent megtett, amit csak akartál.
- Nem igaz!
- Ő nem szeretett téged. Nem szerethetett. Hol van az igazi családja, Kestrel?
Kestrel nem tudta. Mindig félt megkérdezni.
- Hol van a lánya? Az unokái? Ha szeretett is, csak azért tette, mert nem volt más választása, senkije sem maradt.”

„A boldogság forrása a szabadság, mondta gyakran a tábornok, a szabadság pedig a bátorságon múlik.”

„Arin elkapta a lány pillantását.
- Te magad vagy a hazugságok istene! – sziszegte Kestrel.”
 

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2017. augusztus 20., vasárnap

Azok az imádnivaló, csúnya férfiak...


Míg más lányok, nők csak a tökéletes szépfiúkat imádják a különböző könyvekben, addig nálam simán előfordul, hogy kiszúrom magamnak a valamiért nem túl szép, vagy egyenesen csúnyának tartott férfiakat, és képes vagyok totálisan beléjük zúgni. Persze, ahhoz, hogy ez megtörténjen, találnom kell bennük valamit, amit szeretni lehet, de ha ez megvan, akkor egyáltalán nem érdekel, hogy egyébként mások a csúnya kategóriába sorolják őket. Na, de lássuk, kik rabolták el eddig a szívemet…

1. Perselus Piton (Harry Potter sorozat)

Zsíros haj, sárgás bőr, karvalyorr és persze, pokróc természet. Elsőre senki nem mondaná azt, hogy Piton álmai férfija. Engem mégis első pillanattól megfogott már a film előtt, a könyv olvasása során, mert éreztem, hogy több van benne, mint amit mások látnak. Igazam volt. Ő az a férfi, aki igazán tud szeretni. Akkor is, ha nem szeretik viszont. Akkor is, ha akit szeret, már évek óta halott. „Always” – azt hiszem, ez az egy szó tökéletesen elmondja, miért is szeretnivaló Perselus Piton.

2. Tyrion Lannister (Trónok harca sorozat)

A Trónok harca törpéje a könyvben felemás szemű, mostanra az orrából is hiányzik egy darab, és hát, alacsony. A filmben a Peter Dinklage alakította Tyrion konszolidáltabb kinézetű, mint a könyvben, például a feketevízi csata után is megvan az orra, ám én előbb olvastam az első könyvet, minthogy a sorozatba belenéztem volna, így elsőként a könyvbeli Tyriont kedveltem meg. Igazán intelligens férfi, aki bár élvezi a nagyok játszmáját, mégis jóindulatú. Nemcsak a saját érdekeit nézi, hanem jót akar az egyszerű emberek számára is.

3. Sandor Clegane / a Véreb (Trónok harca sorozat)

Még kisgyerek volt, amikor a pszichopata bátyja belenyomta az arcát a forró parázsba. Hatalmas sebhely maradt rajta, a könyvben nagy területen hiányzik a haja, kilátszik az állkapocscsontja, és csonka a fél füle. A filmben rajta is szépítettek egy hajszálnyit, például nem látszik ki a csontja. Viszont megvan a kopasz foltja, a fél arcát beborító sebhelye és égett azon az oldalon a füle is. És hogy miért szerettem meg mégis? Nos, először akkor figyeltem fel rá, amikor elkezdődött a szépség és a szörnyeteg történetszál közte és Sansa között. Ekkor vettem észre először, hogy Sandor csak a felszínen olyan, amilyennek a többség látja, valójában nem csak egy „kutya”, aki a király parancsára öl, és még élvezi is. Mostanra pedig hatalmas karakterfejlődésen ment át, a Véreb meghalt benne, és már csak Sandor maradt, a sérült lelkű, morgós, de egyébként szeretetre és jóra vágyó férfi, aki remélem, a GoT durvasága ellenére, a végén elnyeri a boldogságot.

4. Apollo / Caliban (Egy ágyban a szörnyeteggel)

Hatalmas, ijesztő termetű és kinézetű férfi, akit a főszereplőnő, Lily kisfia első látásra igazi szörnyetegnek hisz. A történet szerint egyáltalán nem jóképű, sőt. Mégis van benne valami, ami elsőre megfogta Lilyt és engem is. Apollo szökött fegyenc, természetesen olyan gyilkosságokkal vádolják, amiket nem ő követett el. Évekig volt egy szörnyű börtön és elmegyógyintézet keverékének nevezhető helyen, ahol fizikailag bántalmazták, aminek köszönhetően megnémult (az egyik őr rálépett a torkára). Szóval szörnyűségeken ment át, és még mindig úgy kell élnie, mint egy a kopók elől rejtőzködő vadnak. Egy barátja bújtatja, aki egyben munkát is ad neki, egy leégett színház területére kell új parkot terveznie. Apollo igazi művész, egy lenyűgöző park terveit hozza össze. Ami viszont a legvonzóbb benne, hogy hatalmas termete ellenére gyengéd és gondoskodó. Az első pillanattól úgy bánik Lily kisfiával, hogy az ember lánya csak olvadozik tőle.

5. Xcor (Fekete tőr testvériség sorozat)

Xcor nyúlszájú. A könyv szerint, még a prostituáltak sem képesek ránézni undor és félelem nélkül, úgy gondolja, nincs az a nő, aki önként a közelében akarna lenni. Vad, erős harcos, aki a rossz oldalon áll, a Testvériség ellen van, és le akarja taszítani Wrath-t a trónról. Aztán megjelenik az életében Layla, az egyetlen nő, aki nemhogy nem fél vagy undorodik tőle, hanem vonzódik hozzá. És Xcor szép lassan elkezd megváltozni. Már nem számít neki a hatalom, a trón, csak és kizárólag egyet akar, A Nőt. Azt hiszem, a benne lévő szeretetvágy volt az, ami azonnal a kedvenc karakteremmé tette, amint felbukkant a történetben, ez az érzés mindig is ott volt benne, már Layla előtt is. Rengeteget fejlődött a könyvek során, és nagyon remélem, hogy egyszer megjelenik majd a sorozat folytatása magyarul is, mert igazán érdekelne, mi lesz a sorsa Laylával együtt.

+1 Valdemar (Démoni érintés sorozat) A saját történetemből is van olyan, akit a külseje ellenére igazán a szívembe zártam. Valdemarra a fekete szín jellemző, fekete haj, fekete ruha, és fekete szempár. Sokáig abban sem lehetünk biztosak, a lelke nem fekete-e. Olyan, akár egy ijesztő halálmadár. Nem lehet tudni, kinek az oldalán áll, mit akar, mit miért tesz, hűséges vagy áruló. Viszont az, ahogyan a kicsi Marcus megolvasztja a szívét, igazán édes. Ő az első, aki meglátja a férfiban a sötétség ellenére a fényt is, és ő az, aki elérte, hogy én is meglássam benne a lehetőségeket, és megszeressem.

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2017. augusztus 19., szombat

Habsburg Book TAG


1. I. Ferdinánd (1503-1564): Az ő neve Magyarország három részre szakadásához (is) köthető. Azt már kevesebben tudják, hogy hosszú évekig használt közigazgatási rendszert hozott létre. Talán ez a „legszárazabb” tananyag vele kapcsolatban. Tehát melyik a legunalmasabb könyv, amit eddig olvastál?

Azt hiszem, az Odüsszeiát untam a leginkább még gimiben. Muszájból végigolvastam, mert jó kislány voltam, de nem leltem benne semmi élvezetet.

2. II. Miksa (1527-1576): „Kakukktojás” volt a családon belül, protestáns nézeteket vallott, és igazi művészlélek volt. Nem igazán tudott megfelelni a vele szemben támasztott elvárásoknak. Sokszor ingatag volt a véleményét illetően. Melyik az a könyv, aminek megítélésében bizonytalan vagy?

A könyvtolvaj. Tetszett, és jó könyvnek tartom, de nem vagyok biztos benne, hogy egy olyan nagyon komoly témát, mint a II. világháború, szabad-e egy nem létező karakter, a halál szemszögéből feldolgozni. Mármint… manapság sok az ostoba, gyűlölködő ember, akik azt is megkérdőjelezik, ami tagadhatatlan tény, és azáltal, hogy egy kitalált lény meséli el a történetet, kissé hiteltelennek tűnik, mint egy mese. Pedig hát, ha maga a sztori kitalált is, amin alapszik, az sajnos a valóság.

3. Mátyás (1557-1619): Nagyon későn nősült meg, ötven felett, szóval nem siette el a dolgokat. Melyik az a könyv, aminek az olvasását régóta halogatod?

A Trónok harca negyedik és ötödik részét, a Varjak lakomáját és a Sárkányok táncát már régóta végig szeretném olvasni. Az egyetlen dolog, ami miatt a negyedik könyv felénél félretettem a történetet, és halogatom a továbbolvasást, hogy iszonyatosan kis betűkkel van nyomtatva a történet. Rossz a szemem, sokszor kitör rajtam a migrén is, és nagyon nehezen olvasok olyasmit, ami ennyire kisbetűs és hosszú.

4. I. Lipót (1640-1705): Egy ideig sikerült abszolút uralkodóként érvényesülnie a Magyar Királyságban, noha íratlan alkotmányunk ezt tiltotta. Melyik az utolsó három hónapból az a könyv, ami a kedvenced, vagyis „mindent visz”?

Hű, az a helyzet, hogy nagyon szerencsés vagyok, mert az elmúlt három hónapban szinte csak olyan könyveket fogtam ki, amik nagyon tetszettek. Szóval nem tudok választani Benjamin Alire Sáenztől az Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában, Ava Dellairától a Kedves halottak!, Amy Tinterától a Rebel – Az új kezdet, Alexandra Brackentől az Az idő vándorai, Jenny Hantól A fiúknak, akiket valaha szerettem és Marie Rutkoskitól A nyertes átka című könyv közül. Mindegyik más, de mindegyik totál beszippantott olvasás közben.

5. Mária Terézia (1717-1780): Nagyon sokat tett az oktatásért. Ezért a kérdés, hogy melyik az a kötelező olvasmány, amit nyugodt szívvel ajánlanál bárkinek?

Nincsen olyan kötelező olvasmány, amit mindenkinek ajánlanék. Minden ember más és más, mindenkinek más tetszik, így biztos, hogy a szerintem legjobb kötelező olvasmányokat is unná vagy egyenesen utálná valaki. Amondó vagyok, hogy mindenki válassza ki azt, amelyik neki bejön.

6. II. József (1741-1791): Jelentős rendeletei és intézkedései mellett elterjedt róla, hogy rettentően szeretett spórolni. Melyik könyvre költöttél a legkevesebbet? (Nyilván az ingyenes és ajándékkönyveket kívül.)

100 Ft-ért vettem Robin Cooktól az Agy című könyvet két évvel ezelőtt a Könyvfesztiválon. A plusz poén, hogy csak itthon jöttem rá, hogy már megvan tőle ez a könyv, igaz, egy régebbi kiadásban. XD

7. Erzsébet királyné (Sissy, 1837-1898): Életmódját tekintve jelentősen megelőzte a századot, amiben élt. Rendszeresen lovagolt, tornázott. Tehát melyik az a könyv, ami mostanában megmozgatta a fantáziádat?

Legutóbb Marie Rutkoskitól A nyertes átka. Nehezen indult a barátságunk, de a közepétől már faltam az oldalakat, és nagyon izgalmasnak találom azt a szinte legyőzhetetlen ellentétet, ami a két főszereplő szerelme között áll akadályként.

8. Erzsébet királyné (Sissy, 1837-1898): Mivel ő a kedvencem, megérdemel egy ráadást. :) Köztudott volt, hogy nagyon szerette a magyarokat. Az udvarhölgyei között is voltak néhányan. Itt egyszerűen kedvenc magyar szerzőkre, illetve kedvenc magyar könyvekre vagyok kíváncsi!

Gárdonyi Gézától az Egri csillagok, On Saitól a Calderon, Jandácsik Páltól az Állatok maszkabálja és Beninától a Megsebzett szabadság.

9. Rudolf főherceg és a szeretője Mary Vestera (1858-1889, 1871-1889): Valószínűsíthetően együtt lettek öngyilkosok Mayerlingben. A trónörököshöz pedig nagy reményeket fűztek. Melyik az a dráma, vagy drámai történet, amelyiken nagy hatással volt rád?

Nagyon kedveltem anno gimiben Molière drámáit. Olyannyira, hogy a Tartuffe mellett, ami kötelező volt, elolvastam Molière többi történetét is, csak úgy, szórakozásból.

10. Ferenc Ferdinánd főherceg és a felsége, Zsófia (1863- 1914, 1868-1914): 1914-ben Szarajevóban merénylet áldozatai lettek. Ennek kapcsán ki az a szereplő páros, akit szívesen likvidálnál?

A Trónok harcából Cersei és Jaime. Igaz, Jaime sokat fejlődött pozitív irányba a történet során, de még mindig nem jött rá, hogy Cersei velejéig gonosz. Szerintem rá fog jönni, és ő fogja végül megölni, hogy megakadályozzon valami szörnyű tettet, de aztán képtelen együtt élni a tudattal, és önmagával is végez valamilyen módon. Valószínűleg feláldozza magát egy harcban, miközben megment valaki mást (vagy úgy kompletten az emberiséget). Szóval Cersei megérdemelné a halált, Jaime pedig, mivel elválaszthatatlanok, mindenképpen követné.

A Book TAG-re Bakos Laura hívott ki, köszönöm neki. :) Az ő válaszait itt találhatjátok: https://moly.hu/karcok/956582

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz