Alice Oseman: Az idei tél (Pasziánsz 0,5) – Blogturné

A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából idén karácsonyra megjelenik egy újabb történet a Heartstopper világából, ami ráadásul karácsonykor játszódik. A történetről a Blogturné Klub hét bloggere mesél, és az értékelések mellett extra tartalmak is várnak rád!

Miért választottam ezt a könyvet?

Nos, ahogy a Pasziánszról szóló bejegyzésemben is írtam, a sorozat mindhárom részét megrendeltem magamnak angolul múlt karácsonyra. A This Wintert kezdtem el elsőként olvasni és fordítani magamnak, de amikor kiderült, hogy a kiadónak is kell a fordításom, megkértek, hogy a Solitaire-t vegyem előre. Ezután kérdés sem volt, hogy a This Winter következik a sorban. Nagyon vártam, hogy folytathassam a fordítását, mert az első 30-40 oldal nagyon bejött, és kíváncsi voltam a teljes történetre.

Véleményem a könyvről

A Pasziánsz és a Heartstopper-képregények hangulata teljesen eltér egymástól. A Pasziánsz sokkal depressziósabb, sötétebb, de egyúttal mélyebb regény is, míg a képregénysorozat maga a tömény szeretet és léleksimogatás, és sokkal könnyedebb. Az idei tél számomra valahol a két hangulat között helyezkedett el. Megvolt benne a Pasziánsz borult hangulata, de voltak benne igazán vicces, romantikus, cuki részek is. Szóval úgy hiszem, ezt a kisregényt azok is szeretni fogják, akiknek esetleg a Pasziánsz depije nem igazán jött be. Akiknek meg bejött, azok egyenesen imádni fogják ezt a történetet is.

Az idei tél közvetlenül a Pasziánsz története előtti decemberben játszódik, pontosabban karácsony napján. Charlie éppen kijött a pszichiátriai intézetből, ahol az étkezési zavara, önsértése és kényszerbetegsége miatt töltött egy kis időt, hogy jobban lehessen. Tori pedig még a depressziója elején tart, és Michael létezéséről sem tud.

Három szemszögből ismerhetjük meg az eseményeket. Először Tori, majd Charlie, végül a kisöccsük, Oliver fejébe és gondolataiba kapunk betekintést. Tori és Charlie része a hosszabb, Oliver csak néhány saját oldalt kapott, de az a néhány oldal egyszerre iszonyatosan cuki, szomorkás és gyermeki módon mély.

Torinak már itt sötét a hangulata, álmatlansággal küzd, aggódik Charlie miatt, de mivel ő a legidősebb testvér, és felelősséget érez az öccsei iránt, próbál a lehető legtámogatóbb lenni karácsony napján (és úgy egyébként is). Tudom, hogy vannak, akiknek a Pasziánszban nem tetszett Tori karaktere, de én ott is és itt is imádtam őt. Anno pont ilyen magamba forduló, depis, magányos, a többi kortársamat egyáltalán nem értő tini voltam, és őszintén, még mindig maradt bennem ebből az énemből. Szóval teljesen átéreztem azt, ahogyan ő érzi magát ebben a kisregényben is. Imádom azt, hogy ennyire szereti a testvéreit, és teljesen átérzem annak a felelősségnek és tehernek a súlyát, amit amiatt érez, hogy nem tudja megvédeni őket mindentől. Bár nem az ő hibája Charlie állapota, mégis lelkifurdalása van, talán ez az egyik legfőbb dolog, ami miatt felerősödik a depressziója.

Nagyon érdekesen működik egyébként a Spring család. Ahogyan a könyv hátsó borítójára felkerült gondolatomban is összefoglaltam, ez a kisregény egy érzékeny látkép a 21. századi diszfunkcionális családokról, akik szeretik egymást, de fogalmuk sincs, miként fejezzék ezt ki. Sokan azonnal elítélik a Spring szülőket, főképp az anyát (mert hát, mindig a nők vannak elővéve, ha valami gond van a gyerekekkel...). És igen, a Spring anyuka nem tökéletes, nagyon nem az. Fogalma sincs róla, miként bánjon a gyerekeivel, hogyan kéne odafigyelni rájuk, támogatni őket.

Ahogy a Pasziánszban is láthattuk, állandóan dolgozik, ebben a történetben a karácsonyi családi vacsora körüli dolgokat kell előkészítenie, ami valószínűleg feszültté és idegessé teszi, főképp, hogy tudja, Charlie számára ez nehéz nap lesz, de fogalma sincs róla, neki miként kéne ezzel kapcsolatban viselkednie. Szóval tipikusan azt a családot jelenítik meg, ahol a szülők túlterheltek, és bár szeretik a gyerekeiket, nincs idejük, erejük, kedvük a problémáikra. Spring anyuka sokszor rosszul reagál a gyerekeire, aztán meg is bánja ezt, és próbálja kijavítani a hibáit.

Azt is be kell ismernünk, hogy azért Tori és Charlie sem szentek, ők is nagyon sokszor hibáznak. Például, bár Spring apuka segít a főzésben a feleségének karácsonykor, Tori és Charlie a kisujját sem mozdítja. Csak döglenek a kanapén, számítógépes játékot játszanak, és még azzal is húzzák az anyjuk idegeit, hogy a vendégek érkezése előtt fél órával is még pizsamában vannak. Charlie túl hamar felkapja a vizet mindenen, és tényleg néha kiismerhetetlenül viselkedik. Nem akarja, hogy minden figyelem rá forduljon, de azért ő maga vonja a figyelmet magára a viselkedésével. Azt akarja, hogy ez is csak egy normális karácsony legyen, mint a korábbiak, de mikor a szülei úgy viselkednek, mintha ez tényleg egy normális karácsony lenne, akkor kiakad. Szüksége van a támogatásra, de amikor az apukája teljesen finoman odamegy hozzá az ünnepi ebédnél és megpróbál támogató lenni, akkor az idegesíti Charlie-t.

Persze nem lehet ezt felróni neki, mert egyfelől tinédzser, másfelől még pszichiátriai gondjai is vannak, de attól még nem lehet könnyű kezelni ezeket a helyzeteket a szüleinek vagy bárki másnak. Olyan, mintha mindig tojáshéjon kéne járniuk, nem tudva, hogy Charlie épp min fog kiakadni. Tori pedig... amennyire támogató Charlie-val, annyira hideg és meg nem értő az anyjával. Értem én, hogy Charlie-nak komoly problémája van, de attól még másoknak is lehetnek gondjai. Valahányszor Tori azt gondolta, hogy ő, a szülei nem számítanak, csak Charlie számít, felsóhajtottam. Mert ez nem igaz. Charlie érzései fontosak, de ettől még másoknak is joguk van érezni, joguk van ahhoz, hogy problémáik legyenek, rosszul érezzék magukat, kiboruljanak stb.

Azt hiszem, én is nagyon próbálok igyekezni. Charlie-val ülök minden étkezésnél. Minden nap megkérdezem, hogy van, és néha elmondja nekem. Elkezdtem a barátja és a nővére is lenni egyben.

Nem mintha ez számítana. Én nem számítok. Ő számít.

Szóval igen, a Spring szülők, főképp az anyuka nem tökéletesek. Nem figyelnek úgy a gyerekeikre, ahogyan kéne. Szeretik őket, de nem tudják, hogyan mutassák ezt ki. És néha impulzív módon olyasmit mondanak, amit nem kéne. De Tori és Charlie sem tökéletesek. Persze ők még tinik, a szüleik meg felnőttek, és igen, ha már gyereket vállalt valaki, akkor mindent meg kéne tennie érte. De... őszintén szólva, azóta tudom, hogy felnőttnek lenni kb. semmit nem jelent, mióta én is felnőttnek számítok. A felnőttek sem tökéletesek, ők sem tudnak mindent, ők is félnek, ők is hibáznak, igazából csak felnőttbőrbe bújt, felnőtt szerepet játszó gyerekek vagyunk mind. Szóval mióta ezt tudom, nem ítélkezem olyan könnyen, ha egy felnőtt hülyén viselkedik.

Lényeg a lényeg. Bár nem értettem egyet Spring anyuka viselkedésével, mégsem tudtam utálni vagy elítélni őt. Nem lehet könnyű helyzetben Charlie-val, és a saját gyerekkori tapasztalatok is nehezítik a helyzetét, mert nagyon nehéz levetkőzni azokat a viselkedési normákat, amiket gyerekkorunkban a szüleinktől veszünk át. Persze lehetne jobb szülő, hiszen léteznek jobb szülők (lásd Nick anyja), de az, hogy ki mire képes szülőként nagyon sok mindentől függ. Spring anyuka valószínűleg az alapszemélyisége (pont olyan, mint Tori, és úgy gondolom, pont azért nem jönnek ki egymással, mert annyira hasonlóak, hogy az már üti egymást), a gyerekkori élményei miatt hendikeppel indult szülőként.

A konyhabeli jelenet Charlie és az anyja között összeszorította a gyomromat, mert mindkét fél fájdalmát, dühét megértettem, átéreztem. Az egy nagyon ütős jelenet volt. Ahogyan az a jelenet is, amikor erről beszél Spring anyuka Olivernek. Talán ez a két jelenet volt a kedvencem a könyvből, mert ezek érzelmileg tényleg hatottak rám. Fordítás közben is teljesen át tudtam élni őket.

Tudom, hogy egy csomó ember azt gondolja, a tinédzserkapcsolatok nem tartósak vagy nem olyan „mélyek”, mint a felnőttkapcsolatok, de én és Nick… Azt hiszem, ez valami más.

Valami nagyszerű.

Imádtam, hogy ebben a kisregényben több Nick és Charlie-t kaptam, mint a Pasziánszban. És itt tökéletesen olyan párt alkottak, amilyenek a Heartstopper-képregényekben is. Nick csodálatos ember, de tényleg. Annyira támogató, annyi szeretet van benne, szerintem ő a tökéletes társ. A fél karomat odaadnám egy saját Nickért. A romantikus jeleneteik, a Nelson-házban lévő családi karácsony volt az, ami megadta azt az igazi karácsonyi hangulatot ennek a kisregénynek. Ezeket olvasva éreztem csak azt, hogy tényleg karácsony van éppen a történetben.

Tetszett az is, hogy megismerhettem kicsit a Spring és a Nelson rokonokat, mert ez még inkább láttatta a különbséget a két család belső dinamikája között. A Springek nagyon ragaszkodnak a hagyományos nagy családi vacsorához, amihez szépen fel kell öltözni, mindennek tökéletesnek kell lennie, legalábbis külsőleg. Az ő közös ünneplésük nem a szeretetről és a felhőtlen együttlétről szól. A beszélgetéseikben ítélkeznek, mind a fiatalok, mind az idősebbek. A nagyszülők előtt titkolózni kell, mert valószínűleg homofóbok. A családtagok úgy mondanak rosszindulatú dolgokat, hogy valószínűleg észre sem veszik, mert számukra ilyen csipkelődős a megszokott társalgás.

Ezzel szemben a Nelson család minden tagja tud Nickről és Charlie-ról, azonnal szeretett rokonként fogadják be maguk közé Charlie-t. Nincsenek kötött programok a családi ünneplésükön, de mindenki jól szórakozik. Különböző játékokat játszanak egymással, nevetnek, táncolnak. Vagyis náluk a karácsony tényleg a szeretetről és a felhőtlen együttlétről szól.

– Először is – kezdi –, Nick, nem vagyok hajlandó elhinni, hogy ennyi családtagod van. Ez nem normális. Másodszor, a gusztustalan bátyád megint megpróbált flörtölni velem, és istenre esküszöm, ha nem veszi hamarosan az adást, keresek egy kibaszott kutat, és belelököm.

Az összes Lego kalózhajót építő gyerek rémülten fordul meg. Tori rájuk néz, és vészjóslóan felvonja a szemöldökét, mire gyorsan újra elfordulnak. Nick jóízűen nevet, de Tori arca nem változik.

Ebből is látszik, hogy a család milyen nagy hatással van ránk. Ha a családtagok többsége ítélkezős, beszólogatós, mereven ragaszkodik a hagyományokhoz, képtelen a szeretet kimutatására igazán, akkor nagyon nehéz másmilyennek lenni. Ha viszont a családtagok többsége nyitott, laza, ki tudja mutatni a szeretetét, tudja élvezni az életet merev hagyományok nélkül is, akkor szinte az egész család ilyen lesz. Persze mindig vannak kivételek. A Spring családnál Oliver az, hiszen ő egy kis cuki, boldog szeretetbomba, a Nelson családnál pedig Nick bátyja, David az, aki egy homofób, gonoszkodó, rosszindulatú alak. Őszintén, egyikőjüket sem tudom, hogyan lett olyan, amilyen az adott családi környezetben. Az biztos, hogy ha választhatnék, a Nelson családi karácsonyra mennék el... Az lenne életem legjobb karácsonya, azt hiszem.

És beszéljünk egy kicsit Oliverről is. Bár csak néhány oldalt kapott a regényben, az nagyon jól sikerült. Vicces volt, cuki volt, és igen, mély is. Mert bár Oliver kisgyerek, mégis látja, átérzi a körülötte lévő eseményeket, a többiek érzéseit. Nagyon szereti a bátyját és a nővérét, és nagyon kedvesen és okosan viselkedik az anyukájával is. Azt hiszem, mindig a gyerekek tudják a legjobb tanácsokat adni az embernek, ha baja van, még akkor is, ha a maguk módján fejezik ki a gondolataikat.

Ennek a kisregénynek a fordítása sokkal könnyebben, gördülékenyebben ment, mint a Pasziánszé, nemcsak a rövidsége miatt, hanem mert stílusban, nyelvileg is sokkal könnyedebb, egyszerűbb volt. Nagyon élveztem ezen a szövegen dolgozni, megint azt éreztem, hogy nemcsak dolgozom, hanem jól is szórakozom.

Hogy tetszett ez a könyv?

Én nagyon imádtam a Pasziánsz borús stílusát, de ez a könyv is belopta magát a szívembe. Kicsit borús volt, de egyben cuki is, és bár nem feltétlenül volt teljes egészében „karácsonyi” történet hangulatát tekintve, elnézve a körülöttem élő emberek karácsonyát, nagyon is reális volt. Imádtam a Charlie-Nick jeleneteket. Imádtam Olivert, mert igazán cuki volt. Tori még mindig a kedvencem. És érdekes volt bepillantást nyerni a két család rokonságába, életébe, ünnepébe. Ó, és nagyon örülök, hogy ebbe a könyvbe illusztrációk is kerültek, mert kicsit visszahozták a képregények hangulatát.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akiknek nem tetszett a Pasziánsz, ez a kisregény valószínűleg jobban be fog jönni. Akiknek meg tetszett a Pasziánsz is, azok egyenesen imádni fogják Az idei telet.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a brit borítós könyvet:

KATT

Itt pedig az amerikai borítósat:

KATT

Nyereményjáték:

Ez a Heartstopper-történet karácsonykor játszódik, így egyike a Könyvmolyképző Kiadó karácsonyi könyveinek.

A mostani játékunk során egy-egy könyvmolyképzős karácsonyi kötetből találtok idézetet, a feladat, hogy beírjátok a Rafflecopter-doboz megfelelő sorába a könyv címét. A helyes kitöltők között a könyv 1 példányát sorsoljuk ki a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Idézet a játékhoz:

„A legelső karácsonyi ajándék a szeretet volt. Egy szülő szeretete. Tiszta és makulátlan, akárcsak a legelső decemberi hó.”

Állomáslista:

Blogturné

11. 26. Sorok Között

11. 28. Spirit Bliss Sárga könyves út

11. 30. Dreamworld

12. 02. Könyv és más

12. 04. Hagyjatok! Olvasok! blog

12. 06. Utószó

12. 08. Csak olvass!

12. 10. Dreamworld extra állomás

a Rafflecopter giveaway

   

Richelle Mead: A halál csókja (Vámpírakadémia 3.) – Blogturné

Visszatérünk a Szent Vlagyimir Akadémiára, ahol a főnemesi diákok intrikái, az elhunyt barátjának szelleme, a régi és új ellenségek mellett Rose igyekszik egy kemény, hathetes terepgyakorlatot is túlélni, ugyanis nemsokára elérkezik nagykorúságának és érettségijének időpontja!

Tartsatok bloggereinkkel a Vámpírakadémia-sorozat harmadik részének turnéján, amelynek végén az Agave Könyvek kiadó jóvoltából egy szerencsés olvasónk hazaviheti A halál csókja című paranormális romantikus regényt.

Miért választottam ezt a könyvet?

Bár az első részből készült filmet nem szerettem, a sorozatot pedig még nem láttam, de a könyvsorozat első két része igazán tetszett, és kíváncsi voltam, miként folytatódik Rose története.

Véleményem a könyvről

A történet néhány héttel a második könyv vége után játszódik. Rose és társai szörnyű dolgokat éltek át, és elvesztették az egyik barátjukat, Masont is. Ám a képzésük folytatódik az akadémián, hathetes terepgyakorlaton kell bizonyítaniuk, hogy képesek megvédeni a rájuk bízott morát a strigáktól. Rose azt hiszi, könnyű dolga lesz, ám arra nem számít, hogy nem Lissát kapja védencéül, hanem Christiant. Ahogyan arra sem, hogy Mason megjelenik neki szellemként. De vajon tényleg léteznek szellemek, vagy Rose-nak kezd elmenni az esze? Esetleg más áll a szellemlátás mögött?

A második könyv esetében úgy éreztem, hogy az elsőhöz képest új kalandba kezdtünk, ám a harmadik részben visszatértünk a kezdetekhez. Viktor Daskov, az első rész főgonosza ismét felbukkant. Bár meg akarják tiltani Rose-éknak, muszáj részt venniük a férfi tárgyalásán, nehogy felmentsék a szörnyű tettei ellenére, csak mert nemesi családból származik és befolyásos. Bár a karaktere elég utálni való, örülök, hogy visszahozta az író, mert általa több olyan elmélet is felmerült, ami megmozgatta a fantáziámat mind Rose szellemlátásával kapcsolatban, mind azzal kapcsolatban, mit terveznek a rendszer ellen lázadó morák.

Ebben a részben még inkább előjöttek a társadalmi ellentétek, és még árnyaltabban láthattuk át a könyvbeli világot. A morák két táborra váltak. Az egyik tábor a régi rendet próbálja fenntartani. Ebben a rendben a Rose-hoz hasonló damfírok egyetlen és legfőbb feladata, hogy a mora nemesek testőreként az életük árán is megóvják a védenceiket. Ezeknek a mora nemeseknek nem számít a damfírok élete, és nem érdekli őket a nem nemesi morák élete sem. A másik tábor úgy gondolja, hogy a moráknak is harcba kéne szállniuk a mágiájuk segítségével, hogy megvédjék önmagukat a strigáktól, és nem lehet elvárni a damfíroktól, hogy csak ők hozzanak áldozatokat a harcban.

Elsőre a második tábort támogattam volna, és alapvetően ezt is teszem. Ám a regény ráébresztett, hogy attól még, hogy valaki a második tábor elveit vallja, nem biztos, hogy helyes tettekkel próbálja elérni a céljait.

Ez a rész egyébként tele volt rejtélyekkel, és bár az egyikre szinte azonnal rájöttem, és nem értettem, hogy Rose miért nem, a többi számomra is tudott meglepetést okozni. Ami jó volt, mert így sikerélmény is ért, de meglepni is sikerült.

Rose karaktere még mindig nem a legszimpatikusabb főszereplő karakter, de talán egy fokkal kevésbé volt hisztis és gyerekes, mint a második könyvben. Az biztos, hogy sosem lesz a kedvencem, viszont ennek ellenére nagyon élvezem a kalandjait, összetűzéseit, nyomozásait. Lissával kapcsolatban pedig, bár végig jelen van a történetben, és volt pár jó jelenete, még mindig úgy érzem, hogy csak egy kiegészítő Rose mellett. Alig várom, hogy végre belekeveredjen egy politikai perpatvarba, mert akkor talán végre igazán izgalmas szereplővé válik.

– Tása Ozera... egy bajkeverő. És kezd nagyon sok hozzá hasonló bajkeverőt gyűjteni.

– Ő csak új gondolatokat próbál felvetni. – Ekkor lettem rá figyelmes, hogy Lissa már nem fél. Bízott az elképzeléseiben, és szerette volna kifejezni őket. – A történelem folyamán mindig is bajkeverőknek hívták azokat, akik új gondolatokat igyekeztek elfogadtatni, a másképp gondolkozókat, akik változást szerettek volna. De valójában... szeretné tudni az igazat?

Tatjana arca fintorba rándult, ami már-már mosolynak tűnt.

– Mindig.

– Változásra van szükségünk. Persze, fontosak a hagyományaink. Azokról nem szabad lemondanunk. De néha, úgy érzem, becsapjuk magunkat.

– Becsapjuk?

– Ahogy halad a kor, elfogatunk már néhány változást. Fejlődtünk. Számítógépek. Elektromosság. A technológia általánosságban. Mindannyian egyetértünk abban, hogy ezek jobbá teszik az életünket. De akkor miért ne lehetne ez a tetteinkre is igaz? Miért ragaszkodunk a múlthoz, ha van jobb módja a dolgok intézésének?

Sajnos a második könyvben egyre érdekesebbé váló Mia karaktere ezúttal nem sok szerepet kapott, de úgy sejtem, hogy a folytatásban még erőteljesebben visszatér. Viszont végre jobban megismerhettük Eddie-t, és Adrian személyiségébe is mélyebb betekintést nyerhettünk. Egyébként Eddie az egyik kedvenc karakterem lett, a második részben olyan kis semmilyen személyisége volt, de a harmadik könyvben szépen kiforrta magát, és nagyon szimpatikus szereplővé vált.

Adrian pedig... Nos őt elsőre nem mondanám túl szimpatikusnak a bagózás, piálás miatt, de megértem, hogy miért csinálja. És több van benne, mint amit elsőre észrevesz az ember. Szerintem még nem láthattuk őt teljes valójában, de úgy érzem, hogy a folytatásban fog még meglepetéseket okozni.

– (...) Le kell nyugtatnunk téged, különben nem leszel formában a csatában.

– Igen? Attól tartasz, hogy előtör a potenciális elmebeteg énem?

– Nem, attól tartok, hogy a szokásos Rose Hathaway-éned tör elő, az, amelyik nem fél az események sűrűjébe ugrani, amikor azt hiszi, hogy valami úgy van jól.

Lekezelő pillantást küldtem felé.

– És mi a különbség?

– Az, hogy ettől a másodiktól félek egy kicsit.

És hát persze, ott van Dimitrij... Még mindig nem igazán értem, hogy mit lát Rose-ban, és azt sem, hogy Rose mit lát benne, de ebben a könyvben ennek ellenére működött közöttük a kémia. És hát a könyv vége... Már a barlangos jelenetnél sejtettem, hogy ez lesz (hogy mi, azt nem mondom el, mert spoiler, a könyvből megtudhatjátok...), nem is értettem, hogy Rose miért nem gondolt rá. Fogalmam sincs, hogy ezek után miként folytatódik a szerelmi száluk, de őszintén kíváncsi vagyok rá.

Hogy tetszett ez a könyv?

Azt hiszem, eddig ez a rész tetszett a legjobban, mert tele volt titkokkal, megoldásra váró rejtélyekkel, és ez megmozgatta az agyamat. Rose is egy kicsit értelmesebb lett, a Dimitrijjel való kémiája is egyre jobban működött. Eddie-t pedig felírtam az újabb kedvenceim listájára.

Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki egy fordulatos, kalandos, rejtélyekkel teli fantasyregényt szeretne olvasni.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A mostani játékunkban olvasnotok kell! A kiadó oldalán találtok egy röpke beleolvasót A halál csókjába, aminek az elolvasása után könnyedén megválaszolhatjátok az állomásokon található kérdéseket.

(Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.)

Kérdés a játékhoz:

Kinek a tárgyalására hivatalos Dmitrij?

Állomáslista:

Blogturné

10. 30. Insane Life

11. 02. Kelly és Lupi olvas – Kedvcsináló idézetek

11. 05. Kelly és Lupi olvas

11. 08. Függővég

11. 12. Hagyjatok! Olvasok! – Borítómustra

11. 16. Hagyjatok! Olvasok!

11. 17. Sorok között

11. 20. Spirit Bliss Sárga könyves út

a Rafflecopter giveaway

   

Julie Murphy: Én, a cipő meg a nagy Ő – Blogturné

A Julie Murphy-rajongók legnagyobb örömére az írónőnek már a harmadik könyve olvasható magyarul. Legújabb kötete, az Én, a cipő meg a nagy Ő a Menő Könyvek gondozásában jelent meg. Tartsatok velünk, ismerjük meg közösen Cindyt, aki a történet szerint az első és egyetlen plus-size versenyző a valóságshow történetében. Kukkantsunk be együtt egy párválasztó műsor kulisszái mögé, és ha nektek kedvez a szerencse, a kiadónak köszönhetően meg is nyerhetitek a kötetet.

Miért választottam ezt a könyvet?

Nos, az emberek szeretnek olyan karakterekről olvasni, akik hasonlítanak hozzájuk. (Ezért is nem kéne többek között fóliázni és ezáltal ellehetetleníteni az LMBTQ+ könyveket, mert így embereket fosztunk meg attól, hogy olyan könyvekhez jussanak, amiknek a karaktereivel teljesen azonosulni tudnak!) Szóval igen, csak és kizárólag azért érdekelt ez a könyv, mert egy molett lányról szól, aki megismerkedik a nagy Ő-vel.

Véleményem a könyvről

Cindy divattervezőként végzett az egyetemen, ám molett lányként nehezen jut hozzá minőségi ruhákhoz a saját méretében, ezért főképp a cipőkre fókuszálódik az imádata és figyelme. Amikor az élete megreked, úgy dönt, hogy él a váratlan lehetőséggel, és részt vesz a mostohaanyja által irányított párkereső valóságshow-ban. Na, nem azért, mert hisz abban, hogy ott találja majd meg az igazit, hanem azért, hogy felhívja a figyelmet az általa tervezett cipőkre. Ám váratlan meglepetésként kiderül, hogy a műsor Hercege az a férfi, akivel véletlenül összeismerkedett korábban a repülőtéren, és szimpatikusak voltak egymás számára. A férfi szívéért most huszonnégy másik lánnyal kell megmérkőznie, köztük a két mostohanővérével, akik szintén részt vesznek a műsorban.

A történet tagadhatatlanul egy modern Hamupipőke-sztori, de szerencsére nem teljesen. Pont annyi módosítás van az alapokban, ami feldobta a történetet. Például itt a mostoha nem gonosz, csak munkamániás. A mostohanővérek pedig, bár igazi cicababák, mégis kedvesek és jófejek Cindyvel. Az a bizonyos cipő is másféle módon jelenik meg a sztori végén, amivel kapcsolatban feminista nőként a „csavar” kifejezetten tetszett.

De térjünk vissza a történet elejéhez...

Cindy karaktere, bár duci karakter, nem igazán hasonlított rám. Ő elég magabiztos lány, aki nem fél flörtölni egy helyes pasival, nem fél szexi ruhát felvenni, és persze millió embernek megmutatni magát a kamerák előtt. A hasonlóság hiányát bántam is, meg nem is. Bántam, mert azon kívül, hogy Cindy nehezen talált a méretében szép ruhákat és azon aggódott, hogy nem férnek el mellette a repülőn és buszon az emberek, más közös problémával nem igazán rendelkeztünk. Az én súly okozta problémáim teljesen mások, mivel introvertált személyiség vagyok teljes önelfogadással, de kisebb önbizalommal. És nem bántam, mert Cindy tökéletes példakép a testpozitivitásával a súlyproblémákkal küszködő lányok, nők számára. Megmutatja, hogy egy duci lány is lehet csinos, magabiztos, még a legpocsékabb helyzetekben is. Hogy nem kell a diétáktól sanyargatva leélnünk az életünket. És azt is, hogy magunknak kell meghoznunk a nehéz döntéseket, és úgy, hogy bár nem akarunk másokat megbántani, mégsem áldozzuk fel senkiért és semmiért önmagunkat, az álmainkat, a jövőnket. Mert mindenkinek csak egy élete van...

Henry igazából nem tett rám túl mély benyomást. Szimpatikus volt a karaktere, csak nem találtam benne semmi különlegeset. Egy fiatal pasi, aki a híres divatmogul anyja árnyékában és nyomása alatt él. Nagyon meg akar felelni neki, de szeretne önmaga lenni, saját döntéseket hozni, a saját életét élni. A tipikus gazdag, de jólelkű pasi, aki képes meglátni a szépet egy olyan nőben, aki társadalmilag nem tartozik a szépségideálok közé. A problémám az volt, hogy bár lehetett érezni, hogy végig Cindy volt a kiszemeltje, mégsem láthattam bele igazán az érzéseibe, gondolataiba, és így nem láttam a mélységeit. Cindy szemén keresztül ő volt a tökéletes pasi, de valahogy nem tudta átadni azt nekem, az olvasónak, hogy miért is...

– Hahó? – mondom a walkie-talkie-ba, ahogy hajnali kettőkor ágyba kucorodok. – Henry?

Meggyőződésem, hogy már alszik, amikor végre meghallom a recsegő hangot a rádióból.

– Te vagy az, Káposztafej? Mon petit chou?

– Mon petit mi? Szerintem legutoljára akkor nevezhettek „petit”-nek, amikor még járni sem tudtam.

– Az én kis káposztám – magyarázza. – Franciául.

– Ó, a puccos srác franciául is beszél, nemde?

– Biztos még jobban forgatnád a szemed, ha azt mondanám, hogy három évig jártam egy bentlakásos iskolába.

– Már bocs, de a szemem a fejem hátuljához tapadt.

Felkuncog.

– Akkor jobb, ha a Németországban töltött két évet és az edinburgh-i négy évemet meg sem említem...

Az biztos, hogy bár jó volt arról olvasni, hogy egy férfi szépnek lát egy duci nőt, azonnal beleszeret, mint egy tündérmesében, és Cindy sem küzd semmiféle komplexussal a külsejével kapcsolatban egyetlen pillanatig sem, olvasás közben végig tudatában voltam annak, hogy ez csak egy könyv lapjain történhet így. Na jó, nem, biztosan vannak a valóságban is kivételek, de ők akkor is a kivételek. Egy duci nő ennél sokkal nehezebben boldogul az önelfogadás, önbizalom és az igaz szerelem megtalálása terén is. Mert a valóságban a Hercegek általában az olyan modelleket választják, mint a valóságshow többi huszonnégy lánya. Szóval jó volt egy ilyen álomszerű szerelmi sztorit olvasni, de közben tudtam, hogy ez nem a valóság (legalábbis nem az én valóságom).

Ami kifejezetten érdekes volt a történetben, az a Hercegért versengő lányok közötti dinamika. Megvoltak a tipikus sablonkarakterek, a törtető lány, az első pillanatban hasra eső lány, a kedves, barátságos lány, a biszex karakter stb., de kaptak némi színezetet, hátteret, amitől érdekesebbek lettek. Kíváncsi voltam, melyikük miként viszonyul majd a Herceghez, a randikhoz és az egész versenyhez, na meg egymáshoz és elsősorban Cindyhez. Ahogyan arra is kíváncsi voltam, hogy Cindy mostohanővérei miként fognak viselkedni a show alatt. Főképp, hogy a nézőknek fogalmuk sem lehetett, hogy ők egy családhoz tartoznak. Ami egyébként egy kicsit vicces volt...

Mármint, hogy ne vádolhassák a nézők és a többi versenyző elfogultsággal a műsor készítőit, ezért nem hozták nyilvánosságra sem azt, hogy Cindy és a mostohatesói a műsor producerének lányai, sem azt, hogy Cindy a lányok testvére. A kisfilmben színész játszotta el Cindy mostohaanyját és hasonlók. Ami így a 21. században elég irreálisnak tűnik. Mármint... Egy kezdő újságíró is pikk-pakk ki tudná deríteni néhány óra alatt a családi viszonyokat. Csak meg kell néznie a lányok Instáját, internetes jelenlétét, biztos, hogy vannak régi fotók a családjukról, és hasonló nyomok. Úgyhogy a történet ezen részén jót derültem. Ha az 1990-es években játszódott volna a sztori, még elhittem volna, hogy ezt meg lehet oldani, de nem, a 21. században már nem.

A történet igazán szórakoztató része maga a show volt. Kíváncsian vártam, mi lesz a következő program, kivel lesz a következő randi, ki fog kiesni, pont úgy, ahogyan egy tévébeli műsor esetében szokta az ember. Persze a legjobban arra voltam kíváncsi, amikor Cindy és Henry kerültek össze valamiféle szituációban.

A párnacsatás jelenet tetszett egyébként a legjobban, mert talán az volt az, amiben a leginkább előjött, hogy mennyire nehéz magabiztosnak lennie egy duci nőnek egy nem túl szexi ruhában és egy nem túl szexi helyzetben. Ezzel a jelenettel tudtam talán a leginkább azonosulni, még úgy is, hogy én valószínűleg nem kezeltem volna ennyire magabiztosan.

Hogy tetszett ez a könyv?

Egy kellemes kis szerelmi történet volt, egy molett főszereplővel, akire magabiztosság és divatérzék terén szeretnék egy kicsit jobban hasonlítani... Kikapcsolódásnak tökéletes volt.

Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Azoknak, akik szeretik a könnyed, romantikus történeteket.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Az Én, a cipő meg a nagy Ő című történet bizonyos tekintetben egy igazi Hamupipőke-történet. Mindannyian jól ismerjük a mesét, Hamupipőke, amikor éjfélt üt az óra, elrohan, mielőtt megtörik a varázs. A cipője azonban a lépcsőnél marad. Ebben a játékban a hercegnek kell segítenetek megtalálni a cipellőt, de vigyázzatok, a gonosz mostoha csapdákat rejtett el. Nektek nincs más dolgotok, mint a megfelelő szót beírni a Rafflecopter megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Állomáslista:

Blogturné

11. 10. Csak olvass!

11. 12. Utószó

11. 14. Hagyjatok! Olvasok!

11. 16. Szembetűnő

11. 18. Sorok között

11. 20. Spirit Bliss Sárga könyves út

a Rafflecopter giveaway

   

Böszörményi Gyula: Lopotnyik – Blogturné

A Móra Könyvkiadó gondozásában új kiadásban olvashatjuk Böszörményi Gyula mindent is megoldó macskája, Lopotnyik kalandjait. Tarts a Blogturné Klub négy bloggerével a Pukkancs utcába, ismerkedjünk meg közösen az 5. számú ház lakóközösségével, és eredjünk azoknak a kalamajkáknak a nyomába, melyekbe Lopotnyik és a ház kis lakója, Luca keveredik. A turné végén tiétek lehet a könyv egy példánya is!

Miért választottam ezt a könyvet?

Egyfelől több Böszörményi-könyvet olvastam már, és bár mindegyik nagyon különböző volt, az összes tetszett. Másfelől szeretem az ilyen lakóközösségi, családi történeteket. Olvastam már többfélét, a Lúzer Rádió-sorozat is hasonló volt, és olyan kellemes, szórakoztató hangulatuk van, ami bejön.

Véleményem a könyvről

Böszörményi Gyula neve biztosíték arra, hogy az ember jól fog szórakozni olvasás közben. Ez most sem volt másként. A kötetben tizenkét darab különálló, önmagában is kerek, egész mesét találhatunk. Ami közös bennük, hogy mindegyik a Pukkancs utca 5. lakóiról és a házba beköltözött macskáról, Lopotnyikról szól.

Az illusztrációk stílusa nagyon tetszik, igazán aranyos, humoros, illik a történetekhez. Az oldalakon találhatunk fekete-fehér és színes rajzokat is, amik tényleg feldobják a könyvet.

Nyelvi szempontból is érdekes volt ez a kötet. Böszörményi Gyula nem félt játékosan használni a magyar nyelvet. Új kifejezéseket teremtett, amik olvasóként egyáltalán nem tűnnek butaságnak vagy furcsának (sőt, tele vannak humorral), talán azért, mert érezhető, hogy egy olyan ember áll mögöttük, aki művelt volt, és jól ismerte a saját anyanyelvét. Imádtam a történetek játékos címét, de a mesék szövege is elbűvölő volt a nyelvet nagyon szerető emberként.

A mesék általában arról szóltak, hogy történik valami valós vagy mágikus probléma az épületben, amit Lopotnyik és a házban lakó kislány, Luca (sokszor a Topsics néni segítségével) végül sikeresen megold. A kalandok közepette, a sorok között sokszor olyan életbölcsességek, tanulságok bújnak meg, amelyek nemcsak a gyerekek számára lehetnek hasznosak, hanem a felnőtt olvasóknak is.

A történetekben előkerülnek mágikus elemek, például Lopotnyik egy beszélő, emberi értelemmel bíró macska, a házban lakó idős néni, Topsics néni pedig nem csak szimbolikus értelemben boszorkány, hanem ténylegesen is. Ám a lakóközösség nagyon is valódinak érződik, a karaktereket akár a saját lépcsőházunkból is ismerhetnénk.

Lakik a házban két nagycsalád, az egyikben három rosszcsont gyerkőc él, akik mindig bajba keverednek, és a családjuk életében fontos szerepet játszik a pénz. A másikhoz tartozik Luca, aki egy kedves, jólelkű gyerek, és a szülei is kedvesnek tűnnek. A házmester a vénkisasszonynak mondott lányával együtt él a földszinten, és a lány állandóan vőlegényt keres magának. Aztán van a házban még egy alkoholista férfi, egy házaspár, akinél a nő állandóan nehéz, magyaros ételeket főz, és mindig esznek. És persze, Topsics néni, a ház boszorkánya. Később pedig beköltözik egy újabb házaspár is a járóképtelen kisfiukkal, KisCsigával, akinek különleges képessége van.

– Hát tényleg nem érted? – fújt nagyot Lopotnyik. – KisCsiga pont azért szomorú, mert nem járhat iskolába.

– Ez butaság – nevetett Luca. – Miért akarna suliba menni, mikor az unalmas, nehéz és... unalmas?!

– Unalmas, tényleg? – rezzentette meg ravaszul a bajszát Lopotnyik. – Mondd csak, mi történt ma veled az iskolában?

– Hát... Először semmi, de aztán az első szünetben Krajcsovics meghúzta Annamari haját, ami persze azt jelenti, hogy szerelmes belé, ezért a lányvécében én meg a Kispál Sári megbeszéltük, hogy...

És csak mondta, mondta, sorolta a sulikalandokat, míg Lopotnyik a szavába nem nyávogott:

– Még mindig azt mondod, hogy a suli unalmas?

– Hoppá! – kapott észbe Luca. – Igazad van! Miközben én a suliban ezerféle ezt meg azt csinálok, KisCsiga egész nap a gangon ücsörög... Egyedül!

Az én kedvenceim Luca, Topsics néni és KisCsiga voltak. Luca azért, mert tényleg egy jólelkű, kedves és bátor kislány. Topsics néni azért, mert ő tipikusan az az öregasszony, aki ijesztő, éles a nyelve és mindenki kerüli, mert félnek tőle, pedig csak azért olyan, amilyen, mert magányos. KisCsiga pedig azért, mert bár a lehetőségei korlátozottnak tűnnek, az új barátai segítségével mégis megtalálja a módját, hogyan legyen hasznos tagja a lakóközösségnek, és miként éljen teljes, boldog életet.

Mindegyik mese aranyos és szórakoztató volt a maga módján, de nekem legjobban a Lopotnyik és az elbanyásodási nyomozás, valamint a Lopotnyik és az Ödön-döndülő című történet tetszett a legjobban. Az első azért, mert megismerhettük belőle Topsics néni múltját, azt, hogy miként távolodott el a lányától, és hogyan indult el ő és a lánya is az elbanyásodás útján emiatt. A második azért, mert tetszett, ahogy Lucáék összefogtak azért a célért, hogy KisCsiga képes legyen iskolába járni.

Hogy tetszett ez a könyv?

Aranyosak, humorosak és tanulságosak voltak a kötetben található mesék, imádtam az illusztrációkat, és igazán megkedveltem Lucát, Topsics nénit és KisCsigát. Na meg persze, Lopotnyikot is.

Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik szeretik azokat a különálló kis meséket, amiket a helyszín és a karakterek kötnek össze. És akik szeretnének aranyos, humoros kis történetekkel kikapcsolódni néhány órára.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Mostani játékunkban a Móra Könyvkiadó gyerekkönyvei között csemegézünk. Minden állomáson találtok egy-egy idézetet a kiadó nemrégiben megjelent könyveinek valamelyikéből. A feladatotok, hogy a könyv címét írjátok a Rafflecopter megfelelő sorába!

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Idézet a játékhoz:

„Amikor kicsi voltam, az egyik barátom mondott egy nagy butaságot.”

Állomáslista:

Blogturné

11. 08. Szembetűnő

11. 10. Könyv és más

11. 12. Spirit Bliss Sárga könyves út

11. 14. Veronika's Reader Feeder

a Rafflecopter giveaway

   

Alex Donovici: Csudi, a pacsirta – A tél megmentése – Blogturné

Csudi, a pacsirta kalandjai folytatódnak! A lehetetlen csak egy szó történetei után a Móra Könyvkiadó már el is hozta a magyar gyerkőcöknek Alex Donovici újabb mesekönyvét, melyben Csudi a tél megmentésére siet. Az első könyvben megismert pajtások mellé pedig ebben a kötetben új barátok is csatlakoznak. Tarts a Blogturné Klub négy bloggerével, ismerd meg a két történetet, és a turné végén tiéd lehet egy példány a kiadó felajánlásában.

Miért választottam ezt a könyvet?

A Csudi-sorozat első részét nagyon aranyosnak, tanulságosnak találtam többféle szempontból is, ezért kíváncsi voltam, miként folytatódnak a kis szárny nélkül született pacsirtalány kalandjai.

Véleményem a könyvről

Csudi otthonában, az erdőben a december ellenére furcsa hőség van, a levegő is rossz szagú, és valamiért nem akar elérkezni a tél a megszokott módon. Amikor kiderül, hogy mi okozza ezt, Csudi tudja, hogy tennie kell valamit ellene. Még mielőtt elpusztul az otthona, valamint az egész bolygót. Csudi a barátai segítségét kéri, és összefogva, közösen próbálják meg megmenteni a telet.

Csudi ebben a részben már egy magabiztos, önmagát szerető kismadár, aki tudja, hogy cselekednie kell, és hisz is abban, hogy képes rá. Imádni való a személyisége, bátor, másokat is feltétel nélkül elfogadó, szeretettel teli karakter, olyan, akiről a gyerekek (és a hozzám hasonló kicsit gyereklelkű felnőttek) szívesen olvasnak.

Az első részből már megismert karakterek egy része is visszatér. Buhu, a bölcs bagoly, Ség, a holló és Villámgyors úr, a csiga mindhárman jó barátai Csudinak, és jó segítőtársai, amikor baj van. Természetesen a bajt, ahogyan az előző részben és a valóságban is, az emberek okozzák. A könyv bemutatja, hogy mennyire káros a műanyag, és mindaz, amit az emberek tesznek vele. Bár arról nem szól a mese, hogy miként is védhetjük meg mi, emberek a környezetet a műanyagtól, a könyv elolvasása jó ürügy lehet arra, hogy erről beszélgessünk a gyerekekkel. Elmondhatjuk nekik, hogy ha lehet, ne műanyag dolgokat használjanak, és ha mégis használtak valami műanyagot, próbálják újrahasznosítani valamilyen formában, ami pedig már általuk nem újrahasznosítható, és kidobható, azt a megfelelő szelektív kukába tegyék.

Egy kicsit egyébként hiányoltam ezeket a tanácsokat a meséből is. Mert ott az állatok annyival oldják meg a dolgot, hogy egyszerűen rákényszerítik az embereket, hogy ők oldják meg jobban a dolgot a saját területükön, ha tudják (de hogy miként, arra nincs ötlet a mesében).

A kötetben vannak új karakterek is. Először is György, a pulyka, akinek mániája a saját szépsége. Egyébként tetszett, hogy ehhez egy pulyka karaktert választott az író, nem pedig sablonos módon egy pávát. György szépségmániája felhívhatja a gyerekek figyelmét arra, hogy jó dolog szépnek lenni, de nem szabad túlzásba vinni. Például nem szabad a saját életünket kockáztatni csak azért, hogy szépek legyünk. Mert a szépség nem minden, nem a legfontosabb dolog a világon.

A másik új karakter Hópehely, aki egy csupa szív, segítőkész, koromfekete varjúfióka. Azért hívják Hópehelynek, mert mindig belefetreng valami fehér porba, hogy mások ne tudják meg, varjú. Mert a varjakat tolvajoknak tartják, a szerencsétlenség hozóinak, a halál hírnökeinek, és Hópehely attól fél, ha az erdő állatai rájönnének, kicsoda, akkor kitaszítanák maguk közül. Az ő történetszála tökéletesen bemutatja a gyerekeknek a rasszizmust, az előítéletességet, valamint ennek ellenkezőjét, az elfogadást, nyitottságot, feltétel nélküli szeretetet is. Természetesen Csudi pontosan tudja, milyen „másnak” lenni, milyen az, amikor az embert a mássága miatt ítélik meg és el, és azt is tudja, hogy ez butaság. Ő annak látja Hópehelyt, aki valójában, egy értékes, szeretni való varjúfiókának, a barátjának.

A történetet ezúttal is két nagyobb részre bontották, bár ennek nem igazán láttam értelmét. Ugyanis míg az első kötetben ez a két rész két különálló történet volt, addig ebben a kötetben a két rész cselekménye összefüggő.

Hogy tetszett ez a könyv?

Szerintem nagyon aranyos és tanulságos történet. Az emberekkel és környezetvédelemmel kapcsolatos tanulság nekem most kicsit hiányos volt, viszont a rasszizmussal és az önimádattal, a szépség túlzott és veszélyes előtérbe helyezésével kapcsolatos tanulság tökéletesen felépített volt. Csudi még mindig nagyon szerethető karakter, és Hópehely is elnyerte a szívemet. Nem tudom, miért, de nekem ez a második rész hajszálnyival jobban tetszett, mint az első.

Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Szerintem bármelyik gyereknek, mert biztos vagyok benne, hogy szeretni fogják, és fontos dolgokat tanulhatnak belőle.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Csudi történetének nyereményjátékán minden állomáson elrejtünk nektek egy-egy karaktert a meséből a sorok közé. A feladatotok, hogy rátaláljatok az állatkákra (illetve a betűikre), és beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába. Kalandra fel!

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Állomáslista:

Blogturné

11.07. Szembetűnő

11.09. Könyv és más

11.11. Spirit Bliss Sárga könyves út

11.13. Csak olvass!

a Rafflecopter giveaway

   

Louie Stowell: Loki – Egy majdnem jó isten naplója (Loki 2.) – Blogturné

Tartsatok velünk az Egy majdnem jó isten naplója blogturnén, ahol folytatódnak a kamasztestbe zárt Loki és fivére, Thor kalandjai. Ezúttal Lokinak be kell bizonyítania, hogy nem minden csínyért ő a felelős, de a múltját és hozzáállását ismerve, ez nem lesz egyszerű. Louie Stowell gazdagon illusztrált kötetéből egy példányt meg is nyerhettek a turné végén a Manó Könyvek kiadónak köszönhetően!

Miért választottam ezt a könyvet?

A Marvel-univerzumból Loki a kedvenc karakterem. Mert érdekes, összetett a személyisége, vicces és képes pozitív értelemben a változásra. Szóval mondhatjuk, hogy minden könyvet elolvasok, ami róla szól. Ennek a sorozatnak pedig az első része kifejezetten tetszett. Könnyed, humoros, szórakoztató történet volt. Úgyhogy a második résztől is ezt vártam.

Véleményem a könyvről

A történet ott folytatódott, ahol az első könyv végén félbemaradt. Loki tinédzserfiú alakban a Földre számüzetett, hogy bizonyítsa az apjának, képes jó isten lenni. A büntetésében vele tartott Thor, a bátyja (szintén tinédzserfiú alakban), valamint Heimdall és Hyrrokkin, akik a két fiú álszüleiként működnek közre a büntetésben. A büntetés ideje alatt Lokinak mindent őszintén le kell írnia egy mágikus naplóba, ami egyfelől tudja, mikor hazudik, másfelől pontokat ad neki vagy von le tőle attól függően, hogy miként ítéli meg a tetteit. A pontok jócskán csökkennek, amikor is Thor kalapácsának nyoma vész, és a helyszínen hagyott nyomok alapján Lokit kiáltják ki bűnösnek. Azonban ez azon ritka alkalmak egyike, amikor véletlenül ártatlan. Ám ahhoz, hogy ezt bebizonyítsa, rá kell jönnie, ki is a valódi tolvaj, és miért akarta rákenni a lopást.

A regény továbbra is kifejezetten humoros és szórakoztató. Lényegében néhány óra alatt elolvastam, mert egyszerűen nem lehetett letenni, és tökéletes esti kikapcsolódást nyújtott.

Loki tinédzserfiúként is tökéletesen hozza a jól ismert személyiségét. Beképzelt, féltékeny, gonoszkodó, önfejű, ám szeretetre áhítozó, hősies és furfangos is. Esendő, mégis szerethető karakter. Próbálja elrejteni mások elől, hogy valójában vannak érzései, de persze, ez nem megy neki túl jól. Nyilvánvaló, hogy szereti Thort és az álszüleit, és nyilvánvaló, hogy fontos neki Valerie. Csak hát, meg kell tanulnia ezt jól kimutatni, mert a féltékenység nem az az út, amin meg lehetne tartani hosszú távon egy barátot. Valerie-nek ugyanis új barátnője akadt, Loki pedig féltékeny rá, ezért elsősorban a lány, Georgina a fő gyanúsítottja a kalapácslopás ügyében.

– Mit szólnál, ha azt mondanám, tudom, ki lopta el a kalapácsodat? – kérdeztem.

– Azt mondanám, add vissza a kalapácsomat, de azonnal! – morogta.

– Van egy titkos ellenséged, aki lehet, hogy most is ellened tervel ki valamit – próbáltam meg újra.

– Nem a titkos ellenségem vagy. Eléggé nyílt titok ez – mondta unottan Thor.

– Nem, nem én, te ökör – válaszoltam izgatottan. – A titkos ellenséged nem más, mint...

Loki nyomozása érdekesre és viccesre sikeredett. A valós tények gyűjtése mellett olyan nyakatekert elméletei is voltak, amiken nem lehetett nem röhögni. Főképp, mert olyan poénosan tudja előadni magát.

De nem csak ő volt a történet humorforrása. A naplója beszólásain ugyancsak jókat lehetett kuncogni. És persze azért a többieknek is voltak jó poénjaik időként.

Amik még növelték a kuncogás esélyét, azok az illusztrációk voltak, amiket maga az író készített a történethez. Nagyon jól kiegészítették a szöveget, és nagyon cukik is voltak. Rajta kívül a fordítót is meg kell dicsérnem. Az, hogy egy 9. osztályos fiú, Iglódi Brúnó Boldizsár ilyen szinten képes lefordítani poénokat, nem egy alacsony szint a fordításban. Szerintem a humor azon dolgok közé tartozik, amiket a legnehezebb jól lefordítani egy másik nyelvre.

A történet vége nem volt meglepő, ennek ellenére érdekes volt. Én pedig alig várom, hogy elolvashassam Loki harmadik kalandját.

Hogy tetszett ez a könyv?

Humoros volt, szórakoztató, imádtam a kötetben lévő vicces illusztrációkat, Loki nyomozása is érdekes volt, és a fordítás is tetszett.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Olyan Loki-mániásoknak, mint én, valamint azoknak, akik szeretnének egy kellemes, kuncogással teli estét tölteni egy könyv társaságában.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A skandináv mitológia és Loki több ifjúsági könyvben is szerepelt már, a feladványokban ezeknek a könyveknek a fülszövegeiből találtok részleteket, a feladat, hogy írjátok meg a fülszöveghez tartozó szerzőt és címet.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Csak magyarországi címre postázunk.)

Fülszövegrészlet a játékhoz:

„Furcsa dogok történnek Mariefredben. Természetfeletti erők kelnek életre. Egy testvérpár, Viggo és Alrik lesz a kiválasztott, hogy megvédjék a titkos könyvtárat, ami a templomdomb alatt fekszik. A könyvtár őrzői, az öreg Magnar és Estrid először túl fiatalnak találják a fiúkat erre a nehéz feladatra, ezért próbára teszik őket.”

Állomáslista

Blogturné

11. 06. Olvasónapló

11. 07. Könyv és más

11. 08. Spirit Bliss Sárga könyves út

a Rafflecopter giveaway