~ Sárga könyves út ~

2017. március 28., kedd

A szépség és a szörnyeteg - avagy egy mese feminista feldolgozása


Amikor megtudtam, hogy A szépség és a szörnyetegnek lesz filmváltozata, és Emma Watson fogja játszani a főszerepet, nagyon kíváncsi lettem. Emma régóta a példaképem emberként és feministaként, ő pont azokat az elveket vallja, amiket én is, és azokért a célokért tevékenykedik a saját eszközeivel nagyban, amiért én a saját eszközeimmel kicsiben. Az első előzetesek és filmes hírek pedig csak még inkább felkeltették az érdeklődésemet, mert azokból nagyon úgy tűnt, hogy Emma egy olyan filmváltozatra mondott igent, ami tökéletesen passzol az elveinkhez. Szóval úgy gondoltam, ha ebben az évben csak egyetlen mozijegyet is tudok venni, akkor erre a filmre fogok elmenni. És ez múlt pénteken meg is történt. :)

Kezdjük az elején…

A szépség és a szörnyeteg gyerekkorom óta a kedvenc mesém, mert arról szól, hogy a külső nem minden, nem feltétlenül mutatja meg a belsőt. Egy szép ember is lehet gonosz (lásd Gaston), és egy csúnya „szörnyeteg” is jó. És azt is megmutatja a mese, hogy az igaz szerelem nem a külsőségeken múlik, hanem a belső értékeken. Egy nem túl szép, de nemes lelkű, intelligens, jóságos emberben is meg lehet látni a szépet, és simán lehet szeretni.

Bevallom őszintén, kicsit féltem a filmtől. Egyfelől, mert nagyon nagy elvárásokkal ültem be rá mind a gyerekkori szép emlékek, mind Emma, mind az előzetesek miatt, másfelől, mert csak a szinkronizált változatra tudtam elmenni (csak azt adták első vetítésként, kedvezményes jeggyel), és tartottam tőle, hogy nem leszek elégedett a szinkronhangokkal, vagy ami még rosszabb, a leszinkronizált dalokkal, és csak elrontják az élményt. Szerencsére nem így történt. Nagyon szeretném majd egyszer eredeti nyelven is megnézni a filmet, mert mégiscsak úgy az igazi, de szerencsére szinkronosan is nagyon lehetett élvezni. :)

Nosztalgia

Ami azonnal pozitívum volt számomra, hogy a film tökéletesen visszaadta a mese hangulatát. Olyannyira nosztalgikus érzést okozott, hogy az első dalnál máris elkezdtem halkan énekelni Belle-lel (szerencsére csak kevesen voltunk a teremben, és elkülönülve ültem, úgyhogy senki nem nézett hülyének). Egyébként a meséhez való hűség és a nosztalgia érzése végigkísérte a filmet mind a történet, mind a ruhák és díszletek tekintetében. Szó szerint megható volt, ahogy gyerekkorom kedvenc meséje megelevenedett a szemem előtt.

Persze, néhány dologban azért különbözött a film a mesétől, ám szerencsére, minden egyes különbség csak még jobbá tette a történetet. :)

Belle és a feminista vonal

Nagyon tetszett a feminista vonal, és annak jelzései, hogy Belle már nem az a fajta mesehősnő, akivel csak úgy történnek a dolgok, és várja, hogy a herceg fehér lovon megmentse, majd feleségül vegye, és (elvileg) boldogan éljenek, míg meg nem… Nem, Belle egy igazi feminista nő! Feltaláló, művelt és intelligens, imádja a könyveket, más lányokat tanít olvasni. És míg a mesében Belle szimplán csak menekül Gaston nyomulása elől és félve mond neki nemet azzal az indokkal, hogy „Nem vagyok elég jó hozzád.”, addig a filmbeli Belle egyenesen a szemébe mondja, hogy „Nem, nem és nem, nálad én sokkal jobbat és többet érdemlek!”

Hasonló különbség, hogy míg a mesebeli Belle beletörődik abba, hogy a Szörny az apja helyett őt fogja élete végéig fogva tartani, addig a filmbeli Belle az első pillanatban megígéri az apjának, hogy meg fog szökni, és meg is próbálkozik vele. Hatalmas poén a filmben, hogy a zárt szobaajtó előtt az elvarázsolt tárgyak épp azt mondják a szörnynek, hogy Belle most biztosan nagyon fél, miközben a szobában a lány éppen a szökését tervezi és készíti elő. :D Imádtam ezt a jelenetet, mert még jobban előhozta Belle belevalóságát. :)

A film vége is kicsit megváltozott. Amikor Gaston bezárja Belle-t és az apját, hogy ne tudják figyelmeztetni a szörnyet a városiak támadására, a mesében Belle ül a fenekén, és végül Csészike szabadítja ki a fogságból. A filmben viszont Belle rábeszéli az apját, hogy szökjenek meg, vagyis nem passzív megmentésre várakozó lányka, hanem aktív cselekvő hősnő.

Bár csak apróság, de az is baromira tetszett, hogy Belle az egyik oldalán feltűrve viselte a szoknyáját, amikor megérkezett a szörny kastélyába az apja után kutatva, valószínűleg azért, hogy ne zavarja a mozgásban annyira. Ez is olyan belevaló, vagány dolog. Nem számít neki, hogy ez nem „nőies”, az a lényeg, hogy így hatékony.

És nemcsak Belle, de az apja is határozottabb a filmben. A mesében, igaz csak egyetlen mondattal, de megpróbálja Belle-t Gaston karjába terelni, egyébként pedig passzívan viseltetik Gaston viselkedésével szemben, nem avatkozik a dolgokba. A filmben viszont nemcsak passzívan tűri, ahogy Gaston a lányát zaklatja, hanem az erdős jelenetben egyenesen a szemébe mondja, hogy soha az életben nem adná hozzá a lányát. Ezen kívül nyíltan és büszkén elismeri mind az elhunyt felesége, mind a lánya (sok férfit) és korukat megelőző zsenialitását.

Nagyon kíváncsi voltam egyébként Emma Watson alakítására. Bevallom őszintén, a Harry Potter sorozat első hat részében nem voltam túlságosan megelégedve vele, úgy éreztem, a hetedik és nyolcadik filmre érzett rá igazán a színészetre. A Harry Potteren kívül pedig csak az Egy különc srác feljegyzéseiben láttam szerepelni, amiben jó volt, jó volt, de annyira nem fogott meg a karaktere. Szóval izgatottan vártam, hogy vajon milyen lesz Belle bőrébe bújva, és hála az égnek, én teljesen elégedett voltam vele. Tökéletesen hozta azt, amit a mese alapján elvártam tőle, sőt, talán még többet is nyújtott a szerepben, mint amit anno a mesebeli karakter adott.

Az első disney-s homoszexuális karakter

Nagy felhajtást kapott még a film megjelenése előtt a hír, hogy egy meleg szereplő is lesz a filmben. Voltak, akik örültek neki, voltak, akik be akarták tiltani a filmet. Én nagyon kíváncsian vártam Le Fou karakterét, érdekelt, mit hoznak ki belőle. És azt kell mondjam, tetszett az ötlet, mert sokat hozzáadott Le Fou karakterének értelmezéséhez. Hogy miért támogatja annyira Gastont, amikor nyilvánvalóan nem ért egyet vele sok mindenben, miért hazudik érte, miért nézi el neki a gonoszságokat is. És kifejezetten tetszett, hogy a film végén, miután Gaston cserbenhagyja őt, Le Fou átáll a szörny és az elvarázsolt tárgyak oldalára a harcban. Mert ő nem rossz ember, szimplán csak elvakította a szerelem, és amint a rózsaszín köd felszállt, ismét képes helyesen dönteni.

Múltbeli kitekintők

Ahogyan Le Fou személyiségét, úgy Belle, az apja és a szörny személyiségét is kiegészítette az, amit megtudhattunk a múltjukról. Egy hideg, beképzelt, valóban szörnyeteg apa mellett nem csoda, hogy a fiatal herceg is elzüllött, és olyan férfivá vált, akit a boszorkány elátkozott végül. A betegségben elhunyt édesanya emléke mellett nem csoda, hogy az apja úgy védi Belle-t mindentől, és a zsenialitása ellenére egy kis, szűklátókörű, de biztonságos faluban rejtegeti. Ahogyan az sem csoda, hogy Belle ennyire különc, intelligens és felvilágosult, hiszen ott volt előtte egy hasonló kvalitású anya emléke példaképként.

Ami kicsit zavar, hogy ezek a múltbeli kitekintők csak morzsácskák voltak. Sokat hozzáadtak a karakterekhez, de szívesen megtudtam volna ennél sokkal többet is mindegyik karakter múltjáról. Persze, ez nem a film hibája, ebbe a történetbe ennyi fért bele, inkább az én kíváncsiságom bírt volna el még több információt.

A Szörny

Nagyon örülök, hogy ez a filmfeldolgozás hű maradt az eredeti meséhez, és a szörny valóban szörnynek néz ki. A közelmúltban készült A szépség és a szörnyhöz kapcsolódó sorozat és film pont azért nem jött be, mert a szörny mindkét esetben egy helyes pasi volt, az egyik tetoválással, a másik néhány karcolással az arcán, de lényegében egyik sem volt külsőleg valóban szörnynek mondható. Márpedig egy szörny legyen szörny, és kész. Már csak azért is, mert ennek a történetnek az az alap mondanivalója, hogy nem a külső számít, hanem a belső.

Olvastam egy kritikát a filmről, amiben a szörnyet megpróbálják bántalmazó férfiként, Belle-t pedig Stockholm-szindrómás áldozatként beállítani, ám ezzel nagyon nem értek egyet. Feminista vagyok, de a szélsőséges gondolkodás, úgy vélem, ezen a téren sem jó, ahogyan más téren sem. Meg kell látni a valódi szörnyeket, de nem kell mindenhol őket látni.

Belle egy erős nő, az utolsó pillanatig nem hagyja magát más által irányítani, azt csinál, amit akar, amit ő helyesnek vél. A szörny pedig követ el hibákat, ez tény és való, de nemcsak megjátssza a megbánást, nem manipulálásból tesz úgy, mintha változna, hanem valóban előjön az igazi, jó énje, ami valószínűleg mindig is ott rejtőzött a lelke mélyén, csak az apjának köszönhetően talán a szörny maga sem tudott róla.

Azt, hogy a szörny nem bántalmazó fél, mi sem mutatja jobban, hogy amikor Belle-nek mennie kell, akkor nemcsak hogy elengedi, hanem ő maga küldi el, pedig tudja, hogy talán sosem jön vissza hozzá a lány. Egy igazi szörnyeteg sosem eresztené ki a karmai közül.

Van azonban két momentum, ami sajnálom, hogy megváltozott a filmben, mert azok is még inkább megmutatnák a szörny valós szándékait és személyiségét. Az egyik, hogy a mesében Belle egyetlen pillanatig sem marad a cellában, és nem a cselédség viszi át a szobájába, hanem maga a szörnyeteg kíséri oda, valamint azt is mondja a lánynak útközben, hogy nem fogoly vagy, hanem „Mostantól ez az otthonod.” Vagyis tökéletesen látható, hogy sosem akarta valódi fogolyként kezelni Belle-t.

A másik megváltozott momentum, hogy miután a szörny elküldi Belle-t a bajban lévő apjához, és megkérdezik tőle, miért is tette, ő maga mondja ki, hogy azért, mert szereti a lányt. A filmben viszont teáskanna asszonyság mondja helyette. Pedig jó lett volna itt is a szörny szájából hallani.

Könyvek

Amikor gyerekként először láttam A szépség és a szörnyeteg mesét, elhatároztam magamban, hogy nem érdekel az ékszer, ruha, pénz, én ahhoz a férfihoz fogok feleségül menni, aki ugyanúgy egy könyvtárat ad majd nekem, mint ahogyan a szörny Belle-nek. Nem számít, hogy az a könyvtár csak tíz darab könyvből áll vagy ezerből, a lényeg, hogy könyveket adjon, mert ha azt ad, akkor tényleg ismer engem.

Szóval a „Belle megkapja a könyvtárat” jeleneten mindig eleresztek néhány könnycseppet mind a mese, mind a film esetében, mert ennél romantikusabb dolgot férfi nem tehet egy olyan típusú nőért, mint Belle (és én). Az pedig külön tetszett a filmben, hogy kihangsúlyozták, nem egy olyan könyvtárról van szó, ami csak dísznek van, és még az átok előtt presztízskérdésből lett kialakítva a kastélyban a látszat kedvéért, hanem a szörny valóban olvasta azt a sok könyvet (kivéve a görög nyelvűeket… :D ). Vagyis biztosra vehetjük, hogy művelt férfi. Ezt pedig megerősítik a könyvekről való beszélgetései Belle-lel.

Érdekes egyébként, hogy a szörny is el van nyomva annak köszönhetően, hogy férfi, és ez tökéletesen alátámasztja Emma véleményét a feminizmus tekintetében, amely azt mondja, hogy a nők elnyomása a férfiakra is káros. Mert így őket is belekényszerítik egy skatulyába, amiből ha kilógnak, nem tartják már őket igazi férfinak. És ez hatalmas nyomás. Itt is, a szörny a hím soviniszta társadalmi elvárások miatt úgy hiszi, le kell tagadnia, hogy szereti a romantikus regényeket, mert attól fél, ha bevallaná, elvesztené a férfiasságát Belle szemében. Csak egy lebukás után ismeri be nagy nehezen, hogy hát, igen, azért ő mégis csak szereti a romantikát.

Nagyon tetszik a boszorkány könyvének ötlete is a filmben, mert ez megmutatja a boszorkány jellemét is. Hiszen különbség van aközött, hogy megleckéztetünk valakit, aki rászolgált, hogy tanuljon a hibáiból, és aközött, hogy direkt még kínozzuk is őt. És ez a varázskönyv plusz kín a szörnynek, mert láthatja általa azt, hogy miből marad ki szörnyként, és még inkább tudatosítja benne, hogy a kinézete és a kastély foglya. Mert a szörny valóban fogoly, sokkal inkább, mint Belle valaha is.

Abban a bizonyos cikkben azt is Belle szemére hányják, hogy romantikus könyveket olvas, vagyis emiatt nem lehet feminista. De bizony, miért ne olvashatna feministaként romantikáról? Miért ne vágyhatna feministaként a nagy Ő-re? Családra, férjre, gyerekekre? Hiszen a feminizmus lényege az, hogy mind eldönthessük, mitől vagyunk boldogok. Ha Belle attól boldog, hogy romantikus regényeket olvas, és a hercegről álmodozik, akkor tegye csak. És ha az olvasás és tanulás mellett hozzá akar majd menni a már megtalált herceghez, akkor hajrá. Az ő döntései, az ő élete, az ő boldogsága, és senki, sem férfi, sem nő nem mondhatja meg neki, hogyan éljen; véleményem szerint pont ez a feminizmus.

Gaston

Igen, a végére hagytam a legjobbat. Sosem hittem volna, hogy egyszer A szépség és a szörnyeteg történetében Gastont is bírni fogom, de a film esetében így van. Ne értsetek félre, egy önimádó szemétláda, de annyira hatásosan önimádó szemétláda, hogy az ember imádja utálni. Luke Evans egyszerűen zseniálisan hozza Gaston karakterét! Sokkal összetettebbé tette, mint a mesebeli Gaston volt. A mesebeli egy szimpla tahó, aki szót sem érdemel, a filmbeli viszont egy igazán érdekes tahó, olyannyira, hogy az embert legalább annyira érdekli a személyisége, mint Belle-é vagy a szörnyé.


Hogy kiknek ajánlom ezt a filmet? Azoknak, akik még el tudják engedni a felnőtt énjüket időről időre, hogy helyet adjanak a régi kislánynak vagy kisfiúnak, aki tátott szájjal bámulhat a vászonra. Vagyis mindenkinek, aki szereti a csodálatos meséket. :)

10 / 10 pont

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2017. március 15., szerda

Sosem késő - (Tükhé novellasorozat - 1. novella)


Amikor meglátta a macskát, McGalagony professzor jutott eszébe a Harry Potterből. Annyira valószínűtlen látványt nyújtott, ahogy ott ült a sétány kellős közepén, teljesen mozdulatlanul, és sárga szemével csak bámult rá, hogy a lány összeszorította a szemhéját egy pillanatra. De a macska nem tűnt el, és középkorú boszorkánnyá sem változott. Néhány rózsaszín virágszirom hullott az állat fejére, pont a fülei közé, a fölé nyúló faágakról; cseresznyefa eső, varázslatos látvány. A macska hirtelen megrázta magát, és elindult felé, hosszú, szürke farka ide-oda lengett mögötte, akár egy nonverbális üdvözlés.

- Szia! – guggolt le hozzá a lány.

Óvatosan nyújtotta ki a kezét, hátha a macska megijed, de nem tette. Ehelyett még közelebb lépett. Feje belesimult a simogató tenyérbe, szőre meleg volt és pihe-puha. Azonnal felhangzott a mély dorombolás, hasonlított a számítógép dübörgéséhez, mikor már nagyon ki kéne tisztítani a ventilátort. Egy pillanatra átfutott a lány fején, hogy az állat talán kóbor, és haza kéne vinni, de túl jól ápoltnak tűnt ahhoz, hogy gazdátlan legyen. A nyakában lógó, gömböt formázó biléta is azt üzente, hogy tartozik valakihez. A lány hüvelyk- és mutatóujja közé vette az apró fémdarabot, cím nem volt belevésve, csak egy név: Tükhé.

- Hát így hívnak? Erre laksz? – nézett körbe. Nem messze családi házak sorakoztak, szép, gondozott kerttel, fehérre festett kerítéssel. Egyetlen kivétel akadt, egy bokrokkal és gazokkal sűrűn benőtt épület, amely lakatlannak tűnt. A macska felnyávogott, mintha válaszolni akarna, a lány azt remélte, igennel. Az út vége felé pislantott, majd az órájára. – Ne haragudj, de mennem kell! Menj szépen haza! – intett a macska feltételezett otthona irányába. Az állat felnézett rá, egyenesen a szemébe, és a lány esküdni mert volna rá, hogy elmosolyodott. A következő pillanatban már csak a macska farkát látta becsusszanni két kerítésléc között, az elhanyagolt ház kertjébe.

Megnyugodva ment tovább, majd észbe kapva gyorsabbra vette a lépteit. El kellett érnie a buszt, hogy odaérjen a zongoraórájára. Folyton késett, de most időben elindult, mert múlt héten a tanárnő rátelefonált az anyjára, és érezte, hogy kezdi kihúzni a gyufát otthon. Őt sosem érdekelte a zenélés, csak az édesanyja akart mindenáron zongoraművészt faragni belőle. Pedig a lány ujjai tömzsik voltak, még egyetlen oktávot sem tudott átfogni velük.

Ahogy befordult a sarkon, és kiért a főutcára, azonnal észrevette a kék jármű hátulját. A busz már bent állt a megállóban, az emberek tülekedve próbáltak felszállni rá. Rohanni kezdett, miközben bal karja integetve a magasba emelkedett. A táska lecsúszott a válláról, ijedten kapott utána futás közben, és gyorsan visszaigazította a helyére.

- Várjon! – kiáltotta. Hogy a motorhang nyomta-e el a hangját, vagy a sofőrnek aznap rossz kedve volt, és meg akarta szívatni, sosem tudta már meg. Az ajtó becsukódott, a jármű elindult, ő pedig csak nézett utána lihegve.

Épp a mobilját kereste a táskájában, hogy felhívja a tanárnőt, és bocsánatért esedezve közölje vele, megint nem ér oda időben, amikor a hangos csattanás összerántotta minden tagját. A busz táncot járt az oldalról belecsapódó teherautóval. Megperdültek, forogtak, hol összekapaszkodtak, hol elengedték egymást, csak hogy a következő pillanatban ismét találkozhassanak. Egy házfal állította meg őket. Az irodaépület beleremegett az ütközésbe. Emberek sikoltottak fel, az üres utcán hirtelen egész tömeg jelent meg.

A lány csak állt ott, nézte a villámgyorsan kiérkező, kéken villódzó fényeket, a rohanó embereket. Hol kivehető volt az alakjuk, hol elmosódott csíkká váltak a szeme előtt, mintha megmaradt volna a pillanatban, miközben körülötte felgyorsult az idő.

- Ez szörnyű, az ember sosem tudhatja, mikor jön el a vég – állt meg valaki mellette. Oldalra fordította a fejét, egy idős néni volt az. Haja teljes őszbe borult, nyakán megnyúlt a bőr, egész arcát ezernyi ránc szántotta át. Szomorkásan csóválta a fejét.

- Igen, szörnyű – felelte a lány. Hátat fordított, és rohanni kezdett az ellenkező irányba. Csak el innen, el jó messzire ettől a helytől. Legközelebb a sétányon torpant meg újra. A gondolat élesen hasított belé, tekintete a macskát kereste. Ha ő nincs… ha nem állítja meg… Könnycseppek formájában tört ki belőle a sokk.

- Köszönöm – súgta a levegőbe.

Miközben hazafelé tartott, elhatározta, hogy legközelebb tényleg nem fog késni zongoraóráról.

Mert el sem megy rá.

Túl rövid az élet ahhoz, hogy olyan helyről késsünk el, ahol nem is akarunk lenni.

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2017. március 7., kedd

Bookworm book TAG


Emlékszel, hogyan szeretted meg az olvasást?

Anyukámnak és a dédimamámnak köszönhetően. Amióta az eszemet tudom, azt láttam tőlük, hogy olvasnak, úgyhogy a lehető legjobb példát mutatták nekem ezen a téren. Olyannyira, hogy három évesen néhány képregényből magamtól megtanultam olvasni, mert érdekelt, hogy mi van a képek mellé írva. Anyuék egyszer csak azt vették észre, hogy már nem a rajzokat nézegetem, hanem felolvasom, mi van a buborékokba írva. A mai napig nem tudják, hogyan tanultam meg magamtól olvasni, de onnantól kezdve könyvmoly lettem.

Általában hol olvasol?

Nagyrészt itthon, de amikor bejárósként dolgoztam, akkor a buszon olvastam, most pedig, hogy megint iskolába járok, az órák közti szünetekben is olvasással szórakoztatom magam. Az előttem ülő lány minden alkalommal vigyorogva várja, hogy elővegyem az éppen aktuális könyvemet, hogy megnézze, mi jót olvasok a héten.

Egyszerre szigorúan csak egy könyvet olvasol, vagy több is jöhet egyidejűleg?

Változó. Van, amikor csak egyetlen könyvet olvasok, de olyan is, amikor hangulattól függően több könyvet váltogatok.

Melyik a kedvenc műfajod?

Nincsen kedvenc műfajom, bármit örömmel elolvasok, ami igazán jó.

Van olyan műfaj, amit a világért sem olvasnál?

Nem zárok ki semmit, de van olyan műfaj, ami távol áll tőlem. Pl. az erotikus ponyvák vagy a hard sci-fi regények. Viszont hajlandó vagyok ezekkel is próbálkozni, mert sosem lehet tudni, hol talál az ember kincseket.

Van kedvenc könyved?

Sok kedvenc könyvem van. J. K. Rowling összes könyve, Anna Gavaldától a Vigaszág és az Együtt lehetnénk, Murakami Haruki könyvei, Émile Zolától a Germinal, Nabokovtól a Lolita, George R. R. Martintól pedig a Tűz és Jég dala sorozat.

Melyik a leghosszabb könyv, amit valaha olvastál?

Huh, azt hiszem, George R. R. Martin sorozatából a Kardok vihara, ami 1135 oldal volt.

Milyen könyvet vettél utoljára?

Egyszerre több könyvet vettem legutoljára, mert a Posta Paletta utalványomat el kellett költeni 2016. december 31-ig. Stephenie Meyertől A vegyészt, Murakami Harukitól a Szputnyik, szívecskémet és Jandácsik Páltól az Állatok maszkabálját.

A könyvtári vagy a saját (vásárolt) könyveket szereted jobban?

A sajátot. Ha a könyvtárból veszek ki egy könyvet, és igazán tetszik, akkor sajnálom visszavinni. Szeretem a polcomon tudni a könyveket.

Jelenleg mit olvasol?

Pillanatnyilag Rejtő Jenőtől a Piszkos Fred közbelép című könyvet. Ez az első könyvem Rejtő Jenőtől. Amióta az eszemet tudom, olvasni akartam tőle, de valahogy sosem jött össze. Most karácsonykor megvettem ajándékba ezt a könyvet valakinek, akit a barátomnak hittem, de aztán úgy alakult a dolog, hogy teljesen megszakadt a kapcsolatunk, és végül nem adtam át neki. Mondjuk, nem bánom, hogy rajtam maradt a könyv, a Sors úgy tűnik, így látta jónak.

Hol veszed a könyveidet?

Változó, ahol éppen olcsóbban megkapom, ami érdekel. Szoktam vásárolni a Könyvfesztiválon és Könyvhéten, mert sok standnál van ilyenkor akció, leárazás, és általában karácsony előtt online rendelek könyveket az ünnepi akciók keretében. Ilyenkor mindig összeírom, mi érdekel, és végignézem, hogy melyik online boltból tudom a legolcsóbban megrendelni. Van, hogy több helyről rendelek, mert úgy jövök ki a legjobban anyagilag.

Előrendeltél már valaha könyvet?

Nem, mindig csak azután rendelem meg, hogy már megjelent az adott könyv.

Mit gondolsz az antikvár könyvekről?

Mindegy, hogy egy könyv új vagy antikvár, a polcomon jó otthonra lelhet, szóval várom szeretettel.

Egymás mellett tartod a már elolvasott és a még olvasásra váró könyveidet?

A még olvasásra váró könyveim általában az ágyam melletti asztalon várnak rám. A már elolvasott könyvek pedig a könyvespolcaim egyikén kapnak helyet.

Az összes könyvet el akarod olvasni, ami a magánkönyvtáradban van?

Nem valószínű. Sok száz könyvem van, rengeteget a dédimamámtól és anyutól örököltem, és van köztük olyan is, ami nem igazán érdekel. De így is rengeteg olvasnivalóm van, mert sok olyat is kaptam, amit szeretnék majd szép lassan elolvasni, és amiket én magam veszek meg, azokat mindig végigolvasom.

Mit csinálsz azokkal a könyvekkel, amik a polcodon sorakoznak, de tudod, soha az életben nem olvasod el őket még egyszer?

Félreteszem őket a leendő gyerekeimnek. Már ha lesznek. Ha esetleg nem lesznek, akkor halálom után árva és szegény gyerekeknek akarom adományozni a könyvtáramat.

Adományoztál már könyvet?

Igen. Néhány régi mesekönyvemet odaadtam egy mélyszegény család három kisgyerekének két éve karácsonykor néhány régi játékommal egyetemben. Az egyik ismerősöm egy iskolában dolgozik, ő ismeri a családot, így biztosra tudtam, hogy valóban oda és jó helyre kerül majd, amit adok. Egyszer írtam e-mailt a helyi gyermekotthonnak is, hogy adományoznék nekik könyveket és játékokat, de nem kaptam sajnos választ. Remélhetőleg kaptak már elég adományt a gyerekek, és ezért nem válaszoltak, nem pedig a gyerekek iránti érdektelenségből…

Volt már könyvstopod?

Mármint, hogy olyan időszak, amikor nem esett jól az olvasás? Egyetlen egyszer. Huszonévesen beleszerettem egy könyvsorozatba, és annyira benne éltem a történetben, hogy nem volt kedvem mást olvasni. Aztán egy barátomtól megkaptam Anna Gavalda Együtt lehetnénk című könyvét, és onnantól a könyvstop feloldódott. Azóta sem éreztem olyat, hogy ne akarnék olvasni.

Mit gondolsz, szerinted túl sok könyved van? 

5 könyvespolc van a szobámban, és az előszobai szekrény is tele van könyvekkel. Rengeteg könyvem van, több száz, ha nem ezer. De nem, nincsen túl sok könyvem. Olyan, hogy túl sok könyv, nem létezik. Könyvből sosem elég.

ATAG-et az alábbi oldalról szedtem: Lilapulcsis világa

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2017. március 2., csütörtök

A másik nő


Határozott léptekkel haladt előre. Egyik keze a táskaszíjba kapaszkodott, a másikban szatyor. Piros kabátjában feltűnő jelenségnek számított, ha valaki épp kikukkantott a szomszédos házak egyik ablakán, biztos, hogy azonnal megakadt rajta a szeme. Hullámos haja tökéletesen omlott vállára, sminkjével nem foglalkozott sokat, mégis úgy tűnt, mintha órákon át a tükör előtt állt volna. Tekintete előre szegeződött, nem nézett se jobbra, se balra. Azt sem vette észre, hogy a mellette elsétáló középkorú férfi végigstíröli. Fejében a vacsora receptje pörgött végig, azon töprengett, vajon minden hozzávaló ott lapul-e a szatyrában, vagy valamit mégis elfelejtett megvenni. Nem írt listát, egészen addig bízott a memóriájában, míg el nem hagyta az üzletet. Ám ahogy kilépett a mozgóajtón, azonnal pánikba esett, hogy valami mégis kihullott a fejéből, akár a lisztszemek egy lyukas zacskóból.

Most már úgyis mindegy – nyugtatgatta magát, ám a gyomrából nem tudta eltüntetni a csomót. Azt akarta, hogy minden tökéletes legyen. Az étel, a bor, a hangulat és a reakció is. Annyira akarta, hogy keze összeszorult a táska szíján, körmei pedig a tenyerébe vájtak. Már fel sem tűnt neki a fájdalom.

Cseperegni kezdett az eső, ezért gyorsabbra vette a lépteit. Mindig is szerette az esőillatot, a megtisztulás érzetét hozta magával. Talán ez egy jel, hogy ma új nap kezdődik elmosva a korábbi bűnöket. Jobb keze elengedte a szíjat, és a hasa felé mozdult. Úgy tett, mintha megigazítana egy gombot, de lopva végigsimított magán. Még egyáltalán nem látszott semmi, a parányi lélek valószínűleg nem is érezte az érintést, mégis felmelegedett a nő mellkasa a gondolattól, hogy odabent van.

A kapualj alá húzódva kinyitotta a táskáját, és vadul kutatni kezdett a kulcsa után. A kapu számkóddal nyílt, de odabent már nehézkesen ment a keresgélés. A mozgásérzékelős lámpák folyton fel-le kapcsolódtak, itt viszont a szűk hely miatt addig maradt világos, amíg be nem lépett a lépcsőházba. Arrébb lökte a pénztárcáját és a mobilját, néhány zsebkendőt meg egy apró parfümös üveget, míg végül a táska alján kezébe akadt a kulcs.

Beütötte a kódot, a zár berregve engedett. A súlyos ajtót erőlködő mozdulattal húzta meg, majd beslisszolt a résen. A lépcsőházat cigarettafüst szaga járta át. Máskor is zavarta az orrát, ám most még inkább. Gyomra kavarogni kezdett. A lifthez sietett, és az alsó ajkát harapdálva várta, hogy kinyíljon előtte az ajtó. A fémdobozba beszállva még erősebb lett a szag és az émelygés is. Áldotta az eszét, amiért előkészítette a kulcsait. Ahogy bejutott velük a lakásba, ledobta a szatyrot és a táskát a földre, és feltépte a vécé ajtaját.

Nem evett túl sokat ebédre, de az a néhány rozsos keksz is kijött belőle. A gyomra, mintha külön életre vágyna, ki akart szakadni a mellkasából, hogy torkán át a világra jöhessen. Jó ideig öklendezett, aztán vécépapírral megtörölte a száját, és feltápászkodott a hideg csempéről. Lába fájt a térdeléstől, ezért megdörzsölte. Lehúzta a vécét, majd megkerülve a földre dobott halmot a fürdőhöz sétált. Elsőként szájat öblített, csak aztán mosta meg a kezét. Pillantása a tükörképére tévedt, arca sápadt volt, szinte már szürke színt öltött, bal szemében elpattant egy apró ér a korábbi erőlködéstől. Bosszúsan felsóhajtott – ennyit arról, hogy minden tökéletes lesz.

Becipekedett a konyhába, megszabadult a kabátjától, és elkezdte kipakolni a szatyrot. Dubarry szeletet fog készíteni. Tamás imádja, de otthon sosem kap, mert a feleségét „puffasztja a karfiol”. Direkt ezért választotta ezt vacsorára, mindent meg kellett adnia Tamásnak, amit otthon nem kap meg. A legszebb hússzeleteket választotta, és úgy mosta meg őket, mintha valami kincset tartana a kezében. A gond a hússütésnél és a karfiol párolásánál kezdődött. A kis konyhát megtöltötték a szagok, amiket máskor kellemesnek talált volna, most viszont csak gyötörték. Annak ellenére, hogy hűvös volt, sarkig tárta az ablakot, és felvett egy kardigánt.

Már majdnem fél hét volt, mire elkészült, a terítésnél gyorsnak kellett lennie. Elővette azt az étkészletet, amit még a nagymamájától örökölt, remélte, hogy szerencsét hoz neki. Eredetileg virágot is akart tenni az asztal közepére, de a gyomra miatt inkább lemondott az édeskés illatot árasztó csokorról. Eligazgatta a szalvétákat, majd hátralépett, és megszemlélte a művét. Elégedettség járta át.

Gyorsan levetkőzött, beállt a zuhany alá, és lemosta magáról az egész nap fáradtságát. Semmi kedve nem volt most szexelni, mégis olyan fehérneműt vett fel a ruhája alá, amely azt feltételezte, hogy fog. A szeme még mindig be volt vérezve, de minden tőle telhetőt megtett, hogy jól nézzen ki.

Végül megállt az előszoba közepén úgy, hogy rálásson a bejárati ajtóra és a konyha falát díszítő órára. Tikk-takk – a másodpercmutató egyenletes hangja bekúszott a fülébe, és visszhangot vert a fejében. Hét órakor a gyomra megint szűkülni kezdett, de mélyeket lélegzett, nem akarta lekésni a kopogtatást. Nyolckor leült a konyhában, és a kezében szorongatott mobilt figyelte. Kilenckor megpróbált telefonálni.

Csak negyed tizenkettőkor adta fel, amikor lecsordult az első könnycsepp az arcán.

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz