~ Sárga könyves út ~

2022. február 27., vasárnap

Rupi Kaur: otthon test – Blogturné extra



Ismét a Könyvmolyképzőnél érkezik a legismertebb instaköltő, Rupi Kaur új könyve. A harmadik, "otthon test" című verseskötetében a tőle már jól megszokott stílusban olvashatunk szösszeneteket többek között a feminizmus, depresszió, bántalmazás, önmegvalósítás témaköreiben. Tartsatok velünk, ha érdekel, mit gondolunk a kötetről!


Íme a 10 + 2 kedvenc idézetem a könyvből:

1.

minden ami csak kell
már megvan bennem
nem kell
sehol máshol keresnem


2.

semmi sem ízletesebb
mint önmagad mellé állni


3.

próbáltam beilleszkedni egy rendszerbe
ami csak ürességet hagyott bennem

– kapitalizmus


4.

akkor találok majd békét
ha mondhatjuk erőszak
és nem vágják
az arcunkba hazudsz


5.

nem vagyok az életem áldozata
amin átmentem
előhozta belőlem a harcost
igazi megtiszteltetés hogy én ez a harcos lehetek


6.

ha valakinek nincs szíve
nem megoldás
hogy felkínálod neki a tiédet


7.

nem fogok úgy tenni mintha
butább lennék mint vagyok
csak hogy egy férfi
jobban érezhesse magát velem
akit megérdemlek
az majd látja nagyságomat
és még feljebb akar emelni


8.

senki sem jogosult eldönteni mit érsz
te ébredsz fel nap mint nap és éled az életed
egyedül a te véleményed
számít rólad


9.

akkor lett önbizalmam
amikor arra jutottam hogy a szórakozás
sokkal fontosabb mint
a félelmem hogy hülyét csinálok magamból

– tánc nyilvánosan


10.

micsoda megkönnyebbülés
felfedezni hogy
a fájdalmat amit
csakis a magaménak hittem
annyian mások
is érzik


10 + 1

ezen a bolygón
senki sem hitegeti magát jobban
mint a fehér férfi
aki minden elébe táruló
bizonyíték ellenére
azt hiszi a rasszizmus a szexizmus
meg a világ összes fájdalma nem is létezik


10 + 2

beszélgetés zajlik benned
nagyon figyelj oda
mit mond neked
a belső világod


Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

Ebben a játékban magyar instaköltőket keresünk. A feladatotok, hogy keressetek ilyen szerzőket vagy Instagram oldalakat, és írjátok be azok nevét a Rafi dobozba – minden állomáson mást. Ha nem ismertek ilyeneket, segítségképp az értékelések szövegében elrejtettünk egy-egy linket, amelyek instaköltők oldalaira vezetnek, és ezeket felhasználhatjátok a játékban.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Állomáslista:

02. 25. Readinspo
02. 27. Spirit Bliss Sárga könyves út extra
03. 01. Hagyjatok! Olvasok! extra
03. 03. Hagyjatok! Olvasok!

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2022. február 26., szombat

Kurucz Adrienn: A nő, aki nem tud parancsolni a kezének



Miért választottam ezt a könyvet?

Időnként elolvasok egy-egy wmn.hu cikket, de nem vagyok az oldal állandó követője, viszont érdekel, hogy kik készítik az oldalt, és vajon mivel foglalkoznak még. Ezért szerettem volna elolvasni Kurucz Adrienn-nek, a wmn.hu szerkesztőjének a novelláskötetét. Érdekelt, hogy mik foglalkoztatják, mikről ír novellát és hogyan.


Véleményem a könyvről

A kötet négy fejezetre van felosztva: Tavasz, Nyár, Ősz, Tél (és tavasz), és összesen negyven novella található benne, de fejezetenként nem egyenlő arányban elosztva. A novellák rövidek, néhány oldalasak. Elsősorban a szerelemről, párkapcsolatokról, családi kapcsolatokról szólnak. Egy részük E/1-ben mesél úgy, mintha egy ismerőssel beszélgetne a főszereplő karakter, vagy belső monológot folytatna, esetleg nekünk, olvasóknak mesélne, de vannak E/3-as novellák is.

Az író stílusa kellemes, főképp az E/1-es novellái tetszettek, mert jól visszaadták az adott karakterek stílusát, valahogy mélyebben megismerhettem őket ezáltal annak ellenére, hogy nem regényt, hanem rövid novellákat olvastam. Úgy éreztem, mintha hozzám beszélnének, mintha ismerném őket.

A legtöbb novella számomra elég negatív hangulatú volt (akadt, amelyik csak kicsit, míg más történetek nagyon). Rossz házasságok, megcsalások, hazugságok, tönkrement életek, összetört szívek, kiüresedett kapcsolatokban megrekedt emberek... Bár ez a lelkemre hatással volt, igazából nem bántam, szeretem, ha valaki a realitások talaján marad íróként is, és a valóságot mutatja be. Mert hát,valljuk be őszintén, ritka a boldog ember, a boldog és örök kapcsolat/házasság, és sokkal gyakoribb a válás, megcsalás, lelépés, valamint a rossz kapcsolatban élés kényszerből, félelemből vagy megszokásból.

Szóval, ha valaki romantikus történetekre vágyik, akkor nem ez lesz az a könyv, amelytől megkapja ezeket. Ha viszont valaki reális emberi kapcsolatokat akar látni, biztos, hogy leköti majd ez a kötet.

Érdekes volt a Szíria és a Columbo című novella. Ezek összefüggtek egymással, lényegében ugyanazt a helyzetet láthatjuk egy nő és egy férfi szemszögéből. A nő odavan a férfiért, össze akar jönni vele, minden negatív tulajdonságát megmagyarázza magának valahogyan, és egy kedves, érzékeny lelkű pasit képzel maga elé, a valóságot pedig nem látja meg. A férfi ezzel szemben majdnem teljesen érdektelen a nő iránt, maximum szexelni akar vele, de azt se nagyon, cseppet sem kedves, cseppet sem érzékeny, csak azért hallgatja meg a nőt, mert unatkozik és nincs mit mondania. Ez a novella szépen megmutatja, hogy mi nők mennyire képesek vagyunk jót látni ott is, ahol valójában nincsen. Annyira vágyunk a szerelemre, az Igazira, hogy átverjük saját magunkat is. Ez a két novella egyszerre volt ironikusan humoros és egyben szomorú.

A Főnyeremény, úrifiú! című novella tökéletesen bemutatja, miképpen lehet valaki önbizalmát teljesen porig rombolni pusztán szavakkal. A lány, akiről a történet szól, bántalmazó kapcsolatban él, bár nem verik. Ám a lelkét olyan szinten gyilkolja a fiú, akivel együtt van, hogy az legalább annyira borzalmas, mintha megütné őt. Tipikus, hogy a lány próbálja megmagyarázni magának, hogy a fiú ezért meg azért ilyen, és ő megérdemli tulajdonképpen a kritikát, ahogyan az is tipikus, hogy a körülöttük élők semmit nem vesznek észre a lelki bántalmazásból, sőt, főnyereménynek tartják a srácot.

A Te most szépen vigasztalódjál című novellát lényegében végignevettem, de kínomban. Annyira tökéletesen sikerült elkapni az olyan nő karakterét, aki úgy tesz, mintha nagyon együttérezne egy nőismerősével, közben viszont minden mondata egy mérgezett tőr az ember szívébe. Imád pletykálkodni, a legnagyobb élvezet számára, ha olyasmit mondhat el, ami a másiknak fájdalmat okoz, ám úgy, mintha ő csak segíteni akarna. Hát igen, van, amikor a nő nőnek farkasa.

A Házasságban gondolkodom is hasonló érzéseket váltott ki belőlem, mint az előző novella. Ezúttal egy olyan férfi szövegét kellett E/1-ben "végighallgatnom" egy első randin, akitől visítva menekülnék az ellenkező irányba. Volt már hasonló randim sajnos, akkor még fiatal voltam, én hülye nem akartam megbántani az illetőt, ezért végigszenvedtem azt a néhány órát egy kényszermosollyal az arcomon. A novella olvasása közben ez az élmény jutott eszembe, és ismét csak kínos nevetés tört elő belőlem. Legalább olyan jól sikerült megfogni ezt a karaktert is, mint a pletykálkodó, kígyónyelvű nőét.

Ahogy írtam is a levélben, komolyak a szándékaim, kedves. Házasságban gondolkodom, feleséget keresek. Ágy, asztal közös legyen. Öreg vagyok már a huzavonához, de hát maga is. Idős édesanyám  fél éve otthonba került, mit mondjak, hiányzik a női gondoskodás, azért is jelentkeztem a társkeresőbe. Olyan asszonykát keresek így vénülő fejjel, aki tesz-vesz otthon szépen, akinek nem büdös a munka, aki vacsorát főz és melegen tartja az ágyat, ugye, érti, kedves, mire célzok finoman, hehehe, biztos elszokott már a férfiaktól a maga korában, de higgye el, öreg ember nem véd ember, megnyalom én még a sót.

A Hívjál. Fel. Légy. Szíves. című novella azért különleges, mert egy anya-lánya kapcsolatról szól. A lány már tizenhét éves, ki akar repülni a fészekből önállósodni szeretne, és éppen fülig szerelmes. Egy anya viszont mindig anya marad, félti a lányát. Próbál közeledni hozzá, próbálja játszani a jófej lazát, fáj neki az elutasítás, a nemtörődömség. Azt hiszem, egy ponton minden anya-lánya kapcsolat átmegy egyszer a leszakadási fázisban, aztán a jó kapcsolatok végül ismét normalizálódnak szerencsére. Ennek ellenére anyaként nehéz lehet megélni azt, hogy a gyereked nem szívesen beszélget veled, nem szívesen van veled, nem hallgat rád (még ha csak időszakosan is). Bár nem vagyok anya, mégis nagyon együttéreztem a novella főszereplőjével.

A Ne most, anyu! szintén hasonló témát dolgoz fel, csak egy már idősebb anyával és az idősebb lányával. Ebben az esetben is szörnyen sajnáltam az anyát. Már kicsit szenilis, kicsit nehéz vele, de szereti a lányát, állandóan próbál valamiféle kapcsolatot kialakítani vele, kommunikálni, de folyton visszautasításba, falakba ütközik. A lánya csak szégyelli őt mások előtt. Szomorú lettem ettől a novellától, mert egy jó anya nem ilyen bánásmódot érdemel.

A Nem is volt komoly! című novella azért tetszett, mert talán ez volt az egyetlen a kötetben, aminek a végén volt egy kis csavar. Sikerült meglepni vele, és szeretem ezt az érzést olvasóként.


Hogy tetszett a könyv?

Elég negatív látásmódot közvetített, de egyben realistát is, és én szeretem, ha valaki az igazat írja meg, nem pedig a rózsaszín szemüvegen át manipulált valóságot. Voltak olyan novellák a könyvben, amik nem fogtak meg, de olyanok is, amik érzelmileg hatást gyakoroltak rám.

Szóval összességében TETSZETT ez a könyv.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki borúsabb hangulatú, realista novellákat akar olvasni a szerelemről, házasságról, családról.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2022. február 24., csütörtök

Klassz könyvek kezdő olvasóknak – Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi-könyvek – Blogturné



A Móra Kiadónak köszönhetően ezúttal egy Klassz könyvek kezdő olvasóknak turnét tartunk. Ennek keretében a Már tudok olvasni, a Rém jó könyvek, valamint a Harisnyás Pippi-könyvek közül mutatunk be nektek néhányat. Ezek a kis mesék az olvasni tanuló gyerekeket segítik a betűk világának megismerésében, miközben szórakoztatják is őket. Öt bloggerünk mondja el ezúttal a véleményét ezekről a mesekönyvekről, és természetesen ti is nyerhettek a könyvek közül saját példányt.


Miért választottam ezeket a könyveket?

Először a Szívek szállodája című sorozatban hallottam Harisnyás Pippiről, csak akkor film formájában. Rory és az anyja olyan lelkesedéssel beszéltek róla, hogy amikor megláttam, hogy ez a történet létezik könyvként is, mindenképpen el akartam olvasni.


Véleményem a könyvekről

A könyv ismertetője alapján léteznek hosszabb Pippi-regények is, ezek a kis mesekönyvek pedig ezeknek a rövidített, egyszerűsített, a legkisebb gyerekeknek szánt (6+-os) változatai. Elvileg az eredeti történetek nagy része benne van ezekben a mesekönyvekben is, csak gondolom, egyszerűbb nyelvezettel, több rajzzal, az adott korosztály szintjének megfelelve.


Az Ismered Harisnyás Pippit? című rész egyfajta bevezető kötet. Tomi és Annika szomszédjába beköltözik egy különös kislány, Harisnyás Pippi. A gyerek képes a feje fölé emelni egy lovat, szeleburdi, hatalmas fantáziával rendelkezik és szereti a kalandokat. A három gyerek azonnal összebarátkozik.

A történet több fejezetre van osztva, ezek különféle kalandokat tartalmaznak. A gyerekek hol hétköznapi dolgokkal foglalkoznak, reggelit készítenek, házi munkát végeznek, hol pedig különleges, egyedi és vicces tevékenységekben vesznek részt, például érdekes tárgyak után kutatnak, elmennek a cirkuszba (de nem csak nézőnek!), betörőt fognak, vagy épp szülinapoznak.

Hogy Pippi mitől olyan erős és ügyes, azt végül is nem tudjuk meg, egyszerűen ő csak ilyen. Tomival és Annikával együtt nagyon szerethető karakterek mindhárman, és igazán cukin vannak megrajzolva, ebben a kötetben a piros és fekete színek segítségével. Szerintem a fiatal olvasók könnyen megkedvelik őket, és azt kívánják, bárcsak ők is a szeleburdi kislány barátai lehetnének.


A Harisnyás Pippi talál egy csunkot című könyv számomra egy picivel izgalmasabb volt. Ez már nem egy bevezető rész, amiben több apró sztori található, hanem egyetlen történetszálat visz végig a könyvön az író. Pippi kitalál egy érdekes szót: csunk, de fogalma sincs róla, mi is az a csunk. Ezért ő, Tomi és Annika nekiállnak felkutatni. Elmennek sok helyre, a cukorkaüzletbe, a vaskereskedésbe, az orvosi rendelőbe, bemásznak egy nyitott ablakon is, ám végül a csunkot ott találják meg, ahol nem is gondolták volna.

Ez a rész azért tetszett, mert engem is végig érdekelt, mi a manó lehet az a csunk. Kíváncsi voltam, hogy hová megy legközelebb a három gyerek kutatni, és végül, mire jutnak az egész keresgélés során. Hogy mi is a csunk, azt persze, nem árulom el, majd megtudjátok a mesekönyvből ti is.

Az illusztrációk ebben a kötetben is nagyon cukik, de itt kék-fekete színek alkotják őket. És a könyv végén olvashatunk néhány érdekességet Pippiről, valamint játszhatunk egy kis különbségkeresős játékot is.

Mindkét könyv esetében a betűk nagyméretűek, minden oldalon csak néhány sor található (néhány oldal kivételével, ahol kicsit több az írás), vagyis tökéletes a könyv az olvasás gyakorlásához a gyerekeknek.




Hogy tetszettek a könyvek?

Aranyosak voltak, a csunkos második rész egy kicsivel jobban lekötött, mint az első, bemutatkozó kötet. Szívesen elolvasnám az eredeti regényeket is egyszer majd, mert azok valószínűleg a korom okán még jobban tetszenek majd.

Vagyis összességében NAGYON TETSZETT ez a két könyv.


Kiknek ajánlom a könyveket?

Minden kisgyereknek, aki szeret vicces kalandokban részt venni, és éppen az olvasás rejtelmeit tanulmányozza.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

Első olvasós élményeitekről teszünk fel ezúttal kérdéseket nektek a turné állomásain. A feladatotok az, hogy beírjátok a választ a Rafflecopter-doboz megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Kérdés a játékhoz:

Melyik mesét utáltad gyerekként?


Állomáslista:

02. 19. Nem félünk a könyvektől
02. 20. Csak olvass!
02. 21. Spirit Bliss Sárga könyves út
02. 22. Veronika’s Reader Feeder
02. 23. Nem félünk a könyvektől
02. 24. Spirit Bliss Sárga könyves út
02. 25. Könyv és más

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2022. február 23., szerda

R. J. Hendon: Médák (Overtoun-trilógia 2.) – Blogturné



R.J. Hendon Korcsok című könyvével már futott egy turnénk, de most a Blogturné 3 bloggere újra ebbe az izgalmas disztópiába veti bele magát. Ráadásul segítünk azoknak is, akiknek szükségük van a történet felelevenítésére, hiszen az egyik bloggerünk által felidézzük az első részt is, a másik két bloggerünk pedig a második részt és az előzménytörténetet véleményezi. Természetesen a játék sem maradhat el, a turné végén Ti is nyerhettek egy példányt az egyik regényből.


Miért választottam ezt a könyvet?

Az első rész igazán egyedi, izgalmas, érdekes és szórakoztató volt számomra, ezért fel sem merült bennem, hogy ne érdekelne a folytatás. Biztosra vettem, hogy ezzel a résszel is teljesen elégedett leszek, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire.


Véleményem a könyvről

Eltelt néhány év, Rany már felnőtt és beházasodott a Mentmore-családba. Férjét, Ayerst diplomáciai küldetésre küldik a juraiakhoz, Rany pedig annak ellenére, hogy csak érdekházasságban élnek, örömmel vele tart felfedezni egy új országot. A boldog izgatottsága azonban nem tart sokáig. Egy furcsa vihar csap le, amely elpusztít mindent, amire az alkotójának nincs már szüksége. De vajon ki teremthette a vihart, és mi a célja vele? Eközben Overtounban a médák (akikről az ott élők azt gondolják, hogy mesterségesen alkotott, gyereknek kinéző, de érzelmekkel és saját akarattal nem rendelkező rabszolgák) kezdenek az öntudatukra ébredni.

Először kicsit megijedtem, amikor rájöttem, hogy éveket ugrottunk előre az időben, mert nagyon szerettem Rany karakterét belevaló gyerekként. Kíváncsi voltam, vajon felnőttként képes leszek-e ugyanúgy megkedvelni őt. Aztán rájöttem, hogy az alapszemélyisége mit sem változott. Hiába él a Mentmore-ok között, hiába ment feleségül egyikükhöz, még mindig az a szabadság és boldogság után áhítozó, másokkal együttérző lélek, aki korábban is volt.

Ayerst is elég hamar megkedveltem. Bár a családja hatására vette feleségül Ranyt, a szíve mélyén mégis kötődik a feleségéhez, és ő is hozzá. Megtartják egymástól a távolságot, nem tudják, mennyire bízhatnak a másikban, ennek ellenére pislákol bennük a szerelem. Imádtam a kettősüket menekülés közben, ahogy ösztönösen vigyáztak egymásra, aggódtak a másikért, és még ők maguk sem értették ennek az okát.

Nagyon tetszett, hogy ebben a könyvben kicsit jobban kinyílt az olvasók előtt a megteremtett világ. Az első részben csak Overtounnal és a körülötte lévő szűk környezetével ismerkedhettünk meg. Azt sem tudtuk, létezik-e máshol működő emberi közösség. Most viszont ténylegesen is megismerkedhettünk egy újabb néppel, valamint a karakterek beszélgetéséből, gondolataiból egyéb helyekről is tudomást szerezhettünk. Ezenkívül Ranyék vándorlása során is eljuthattunk különböző helyekre.

A juraiak közössége eleinte szimpatikusabbnak tűnt, mint az overtouniak, ám Rany kilovaglós jelenete után rá kellett jönnöm, hogy minden közösségnek megvan a jó és rossz oldala, nincsenek utópiák, és sosem lehet boldog minden egyes ember.

Örülök, hogy az állatok, főképp a kutyák ebben a részben is felbukkantak. Angyalon kívül újabb eb került a történet középpontjába, és általa valaki más is a múltból. Bár egyelőre még nem tudtuk meg, ki az illető, nekem van egy tippem. Kíváncsi leszek majd a harmadik rész olvasásakor, hogy bejön-e.

Baid karaktere is visszatért, és bár továbbra is negatív szereplő, akiben valódi gonoszság lakozik, ennek ellenére nagyon szerettem róla olvasni. Érdekes, összetett férfi, akiről nem tudni soha, hogy megölni akar, vagy épp valamilyen okból megmenteni. A második könyv vége után úgy vélem, a harmadik könyvben nagyon fontos szerepe lesz, kíváncsi vagyok, hogy miképpen, és végül marad-e a sötét oldalon...

Tisztábban látta a saját szürkeségét, mint valaha. Régi-új szavak formálódtak benne, és kaptak értelmet.
Eldobható.
Pótolható.
Alárendelt.
Rabszolga.

A médák is érdekesek voltak. A vihar irányítóival egyetemben felvetették azt az igazán izgalmas kérdést, vajon mikortól számítunk embernek, mi tesz minket emberré. A médákat úgy tenyésztették, kinézetre olyanok, mint a gyerekek, mesterséges körülmények között nevelik, tartják őket, és veszélyes, nehéz, gusztustalan munkákat bíznak rájuk. Megtanították nekik, miképpen kapcsolhatják át az agyukat, de ez az elmemanipuláció nem tökéletes. A médák mindennek ellenére éreznek, és egyre többet fognak fel abból, hogy miképpen is tartják őket. Öntudatra ébrednek szép lassan, egyre többen. Én olvasás közben nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy gyerekek. Legszívesebben mindegyiket megölelgettem és megvédtem volna. És alig vártam, hogy végre letépjék a láncaikat. Ami pedig a végén kiderült róluk... Nos, kíváncsi leszek, mi sül ki a dologból.


Hogy tetszett a könyv?

Számomra ilyen egy valóban tökéletes regény. A stílusa, a cselekmény- és karakterépítése, a mondanivalója... nos, semmiben nem találok hibát. R. J. Hendon ezzel felkerült a top 5 kedvenc íróm és a magyar író példaképeim listájára. Ő azon kevés magyar író egyike, akitől mindent el akarok olvasni, amit csak ír, mert tudom, hogy valami kiemelkedően jót kapok a kezembe.

Vagyis összességében IMÁDOM, IMÁDOM, IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki egy igazán minőségi disztópiát szeretne olvasni.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

A Korcsok blogturnéjában is a kutyák álltak a középpontban, itt sem lesz ez másként. Most azonban picit szűkítünk a körön és olyan kutyákat mutatunk Nektek, “akik” disztópiákban, poszt-apokaliptikus filmekben / sorozatokban tűntek fel. Annyit segítséget adunk, hogy nem a kutyák nevét kell kitalálni:), hanem a FILM / SOROZAT CÍMÉT kérjük beírni a rafflecopter megfelelő mezőjébe. (lehet, angolul vagy magyarul is, bármelyiket elfogadjuk).

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Kép a játékhoz:


Állomáslista:

02. 23. Spirit Bliss Sárga könyves út - Médák értékelés
02. 25. Kelly &Lupi olvas - Médák értékelés
02. 27. Könyv és más - Médák értékelés
03. 01. Spirit Bliss Sárga könyves út - Gyomláló értékelés
03. 03. Kelly & Lupi olvas - Gyomláló értékelés
03. 04. Spirit Bliss Sárga könyves út - extra interjú

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2022. február 21., hétfő

Klassz könyvek kezdő olvasóknak – Már tudok olvasni 3. szint és Rém jó könyvek 6. szint – Blogturné




A Móra Kiadónak köszönhetően ezúttal egy Klassz könyvek kezdő olvasóknak turnét tartunk. Ennek keretében a Már tudok olvasni, a Rém jó könyvek, valamint a Harisnyás Pippi-könyvek közül mutatunk be nektek néhányat. Ezek a kis mesék az olvasni tanuló gyerekeket segítik a betűk világának megismerésében, miközben szórakoztatják is őket. Öt bloggerünk mondja el ezúttal a véleményét ezekről a mesekönyvekről, és természetesen ti is nyerhettek a könyvek közül saját példányt.


Miért választottam ezeket a könyvet?

Korábban megnéztem, miféle könyvekkel fejlesztik a legkisebbeket, de az is érdekelt, hogy a már kicsit nagyobbaknak szóló fejlesztő mesék milyenek.


Véleményem a könyvekről

Ezúttal a Már tudok olvasni-sorozatból egy 3. szintű mesét, valamint a Rém jó könyvek-sorozatból egy 6. szintű mesét választottam kíváncsiságból elkövetett tesztolvasásra.

A 3. szintű mesekönyvek hosszabb, bonyolultabb történetet tartalmaznak, maximum 17 sor található egy oldalon. Bonyolultabb mondatokat, szószerkezeteket találhatnak a gyerekek a könyvekben, és ezúttal már több a szöveg, mint a rajz.


Én Kertész Edinától A repülő teknős című mesekönyvet választottam ki olvasásra. Szintén az érdekes cím fogott meg, hiszen nem mindennapi dolog, hogy egy teknősbéka repül.

A mese egy Peti nevű kisfiúról szól, aki új lakótelepre költözik. Mivel szeret nyomozósdit játszani, azonnal nekiáll felfedezni a környéket. Talál egy plakátot, amin a Simon család segítséget kér, mivel nyoma veszett a görög teknősüknek. Peti azonnal készen áll az újabb nyomozásra, elhatározza, hogy mindenáron megtalálja az eltűnt háziállatot.

A történet ezúttal is kalandos, izgalmas, mivel nyomozás közben Petivel bejárhatjuk a környéket, új embereket ismerhetünk meg, nyomok után kutathatunk. Peti számára nemcsak szórakoztató ez a kaland, hanem hasznos is, hiszen új barátokat szerezhet. A kisfiú igazán nagy fantáziával rendelkezik, szerintem a könyv olvasása után sok kisgyerek kezd majd különböző érdekes esetek kinyomozásába.

A könyv végén, a szómagyarázat után ismét játék várja az olvasókat. A feladatok száma is bővült az újabb szintváltással, ezúttal már négyet találhatunk az utolsó oldalakon. Az elsőben az emlékezetünket fejlesztjük, a másodikban plakátot készítünk, és szöveget egészítünk ki, a harmadikban fogalmazást kell írni a háziállatunkról (vagy arról, hogy milyet szeretnénk), és le is kell rajzolnunk, a negyedik feladatban pedig egy hiányos képet kell kiegészíteni a megfelelő részlettel. A matricák és díszoklevél ezúttal is jár az olvasóknak.


A 6. szintű Rém jó könyvek egyszerűbb szövegek olvasására készültek. Én a Bosnyák–Knézics–Dudás triótól a Sáfrány és a szörnyanyák című kötetet választottam. Ebben nem egyszerű mese, hanem verses mese található. Oldalanként egy-két versszak van, amik egy történetet mondanak el a gyerekeknek vicces-rímes formában.

A történet egy Sáfrány nevű sárkányról szól, aki három banya házi kedvence. Álmában meglátogatja őt a banyák dédnagyanyja, aki azon szomorkodik, hogy három dédunokája nem elég gonosz. Megbízza hát Sáfrányt, hogy a kedves banyákat terelje a helyes, vagyis a gonosz útra. Sáfrány meg is próbálkozik ezzel, ám nem olyan egyszerű ez a feladat.

Mivel a történet verses formába lett öntve, valóban már a nagyobbakhoz szól. Hiszen nehezebb egy rímes, lírai szöveget értelmezni, mint egy egyszerű, epikus formában megírt mesét. Ennek ellenére a kicsik is élvezhetik a könyvet, csak éppen nem maguktól olvasgatva, hanem esetleg szülőkkel, tanár nénivel átbeszélve.

Sáfrány mesterkedései viccesek, a szöveg is humoros, az illusztrációk pedig színesek, vidámak, úgyhogy szerintem ez a kötet is magához vonzza az gyerekeket, öröm lesz számukra elolvasni. Ebben a sorozatban a könyv végén nem találhatók feladatok, matricák és egyéb érdekességek, de talán a nagyobbak számára ez nem is szükséges ahhoz, hogy élvezzenek egy könyvet.





Hogy tetszettek a könyvek?

Mivel ezek már nagyobbaknak szólnak, én is jobban élveztem őket. Tetszett, hogy a Rém jó könyvben egy verses mesét kaptam, ez újdonság volt a korábbi prózai mesék után.

Vagyis összességében NAGYON TETSZETT ez a két kötet.


Kiknek ajánlom a könyveket?

A 3. szintűt még mindig azoknak, akik egyelőre gyakorolják az olvasást, és éppen megszeretni készülnek a könyveket. A 6. szintűt viszont azoknak, akik viszonylag otthonosan mozognak már a betűk világában, értik a bonyolultabb, akár lírai szövegeket is.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

Első olvasós élményeitekről teszünk fel ezúttal kérdéseket nektek a turné állomásain. A feladatotok az, hogy beírjátok a választ a Rafflecopter-doboz megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Kérdés a játékhoz:

Melyik mesét fogod mindenképpen felolvasni a gyerekednek (ha lesz)?


Állomáslista:

02. 20. Csak olvass!
02. 21. Spirit Bliss Sárga könyves út
02. 22. Veronika’s Reader Feeder
02. 23. Nem félünk a könyvektől
02. 24. Spirit Bliss Sárga könyves út
02. 25. Könyv és más

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2022. február 19., szombat

Max Brallier: Az utolsó srácok a földön és a Rémálom Király – Blogturné



Már harmadik alkalommal szegődhetünk Jack, a Posztapokaliptikus akcióhős és barátai mellé, hogy megtudjuk, hogyan élhet túl néhány kölyök egyedül egy szörnyektől és zombiktól hemzsegő városban. Humoros és tanulságos történet birtokába kerülhetünk, melyből kiderül, mennyit is ér a barátság.


Miért választottam ezt a könyvet?

Nagyon tetszett a sorozat első két kötete is, ezért biztos voltam benne, hogy a harmadik részben sem fogok csalódni. Szórakoztató, kalandos és izgalmas lesz, egy nehéz nap végén segít kikapcsolni az agyamat.


Véleményem a könyvről

A történet ott folytatódik, ahol a második könyvet abbahagytuk. Jack és a barátai immár barátságos szomszédságban élnek a szörnyek többségével. Vannak azért kivételek. Ilyen például a Rémálom Király, aki különböző jövőképeket ültet Jack agyába. A srácok közben találnak egy rádiót, amelyen más túlélők adása hangzik fel valahonnan a városon kívülről, így Jack kivételével (aki árvaként nőtt fel) mindenki abban reménykedik, hogy megtalálják a családjaikat. Jack viszont attól retteg, hogy emiatt elveszíti majd a barátait, és ismét egyedül marad.

Mindig szeretem kézbe venni ennek a sorozatnak a köteteit, mert tudom, hogy jól fogok szórakozni. A kivitelezés már ismerős volt, egyfajta képregény és regény keverékének élményét adta számomra a könyv, hiszen itt az illusztrációk elég erőteljesen a sztori részei. Közvetlenül beleilleszkednek a szövegbe, humorosak és még kis buborékban szöveg is tartozik hozzájuk.

A történet ezúttal számomra inkább a lelki útról szólt, amit Jack tett meg. Persze ezúttal is akadt főellenség, kalandok, szörnyekkel való bulizás és harc is, ám elsősorban arról szólt a könyv, hogy Jack képes-e a múlt árnyai okozta félelmei elé helyezni a barátai érdekét, vagy pedig az önzőség egy olyan útjára lép, amivel akár végleg el is veszítheti a barátai bizalmát.

Olyan nagy titok és csavar ezúttal nem volt a könyvben, végig tisztában voltam vele, hogy ki is a főgonosz és mi a célja, de ez egyáltalán nem zavart. Jókat kuncogtam a történeten, a beszólásokon, élveztem, hogy Jackék és a jó szörnyek mennyire képesek élvezni az életet még a világvégét követően is. Velük együtt izgultam, hogy vajon az emberek vagy a szörnyek nyernek-e a különleges olimpián, velük élveztem a szeméttelepi ottalvós bulit, és képzeletben velük tartottam Mókaföldre, a vidámparkba szórakozni. Egyetlen percig sem unatkoztam.

Tetszett, hogy Jack, Quint, June és Dirk milyen jó barátok, mennyire összetartanak. Jack persze a múltja miatt bizonytalan, hiszen hozzászokott, hogy őt mindig cserben- és egyedül hagyják, csak önmagára számíthat. Mind neki, mind a barátainak próbán kell átmennie, hogy bizonyítsák, ami összeköti őket, az már szétvághatatlan.

Nagyon vicces volt Skaelka karaktere, ő egy női szörny, aki pusztán egy megtisztelő rítus miatt állandóan le akarja fejezni Jacket és a barátait. Remélem, hogy ő még visszatér a folytatásban, mert jókat derültem rajta.

– (...) Néhány nappal ezelőtt hát... hangokat hallottunk.
Skaelka gerince mentén megmerednek a tüskék. Rajta így látni, hogy gyanakszik.
– Hangokat? Az agytekervényeitekben? Megőrültetek? Rendre utasítsalak benneteket azzal, hogy levágom a fejedet? Megtiszteltetés lenne számomra végrehajtani a lefejezés rítusát rajtad, Jack.
– Nem, nem, nem! – felelem. – Semmi szükség lefejezési rítusra. Azért köszi. Arra gondoltam, hogy hangokat hallottunk a rádión.
– Rádión? – értetlenkedik Skaelka.
– Ööö... az olyan, mint a tévé, csak hang van benne.
Skaelka eltöpreng ezen egy pillanatra.
– Rendben, tájékoztass, amennyiben lefejezési szolgáltatásra merül fel igényetek. Vagy ha rájöttök, hogy megőrültetek.
Azzal elballag, maga után vonszolva a hatalmas fejszéjét.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a folytatásban mit tudunk majd meg a rádiós túlélőkről, kik ők, hol voltak eddig, mik a céljaik, és valóban köztük vannak-e a srácok családtagjai, avagy sem.


Hogy tetszett a könyv?

Humoros, kalandos, szórakoztató volt. Ezúttal a nagy csavar hiányzott belőle, de egyetlen pillanatig sem unatkoztam olvasás közben. És imádom ezt a képregény-regény stílust.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki szeretne egy jót szórakozni – emberkölykök és szörnyek társaságában.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

Ha már Rémálomkirály, ezúttal olyan könyveket keresünk, melyek fülszövege szintén rémálmokat tartalmaznak. Minden állomáson találhattok egy rémálmos fülszövegrészletet (a fontosabb szereplők nevét kihagytuk, hogy egy kicsit kutatnotok is kelljen), nektek pedig annyi a dolgotok, hogy megírjátok nekünk a Rafflecopter megfelelő sorában, hogy az egyes fülszövegek melyik könyvekhez tartoznak (szerező+cím).

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Fülszöveg a játékhoz:

Xy számára azonban kész rémálom Kiválasztottnak lenni. Azt jelenti ugyanis, hogy hátat kell fordítania titkos szerelmesének, …nek, aki egy alsóbbrendű kasztba tartozik. El kell hagynia az otthonát, hogy beszálljon az ádáz küzdelembe egy koronáért, amire nem is vágyik.


Állomáslista:

02.19. Spirit Bliss Sárga könyves út
02.21. Könyv és más
02.23. Hagyjatok! Olvasok!

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2022. február 18., péntek

Bessenyei Gábor: Tested és lelkem – Blogturné extra



Bessenyei Gábor legújabb ifjúsági kötete egy, a napjainkban nagyon elterjedt problémát dolgoz fel, amely nem más, mint az internetes zaklatás és ennek a következményei. Ha kíváncsi vagy arra, hogy a történet két főszereplője ezután mihez kezd, tarts velünk, ráadásul most meg is nyerheted a Könyvmolyképző Kiadó által felajánlott nyereménypéldányt!


1. Nemrég megjelent az új, Tested és lelkem című regényed, amely egy nagyon aktuális problémát boncolgat. Luca szakít a barátjával, Áronnal, aki bosszúból közszemlére teszi a privátban neki küldött intim fényképeket a lányról. Az internetes zaklatás, zsarolás, bosszúpornó (ezúttal képek szintjén), kapcsolati erőszak sajnos már a gimnazista korosztályt is érinti, de mivel érzékeny téma, nem könnyű írni róla. Mi motivált, ihletett meg téged, hogy mégis ezt válaszd a regényed alapjául?

Már lehet, egy évtizede is megvan, hogy először szembejött velem a bosszúpornó jelensége. Akkor az egyik legnépszerűbb hírportál foglalkozott egy olyan oldallal, ami arra specializálódott, hogy exbarátnők meztelen képeit hozza nyilvánosságra, amihez nyilván jó néhány bosszúra szomjas exbarát biztosított muníciót. Bántotta az igazságérzetemet az a fajta megalázottság, amit ezeknek a lányoknak át kellett élnie, és hogy a rendőrség tehetetlen az ügyben. (Érdekes mellékszál, hogy ennek az oldalnak később elindult a párja, amiben volt barátnők osztották meg az exük intim fotóit, videóit. Szóval ez nem minden esetben csak nőket és lányokat érintő probléma.) Az ezt követő években minden ilyen típusú cikket elolvastam, ami szembejött velem, beleástam magam a hozzászólásokba, és csalódottan láttam, hogy az évek alatt nemhogy javult volna, de talán még romlott is a helyzet. Eleinte nem hiszem, hogy terveztem konkrétan a bosszúpornóval regényben foglalkozni, inkább csak a megszégyenítés, a megalázottság természete és az erre adott reakciók érdekeltek. Aztán ez olyan méretes és aktuális problémává terebélyesedett, hogy már nem tudtam elmenni mellette, és éreztem, hogy külön történetben kell foglalkoznom vele.


2. Az eseményeket egy fiú, Bálint szemszögén keresztül követhetjük végig. Ő Áron legjobb barátja, ám emellett maga is szerelmes Lucába, csak korábban nem mert közeledni hozzá Áron miatt. Érdekes, hogy nem az áldozat, nem a bántalmazó, hanem egy lényegében kívülálló, érzelmileg mégis érintett karakter fejébe, gondolataiba, érzéseibe láthatunk bele. Miért döntöttél úgy, hogy ezt a „kívülálló” szemszöget választod? Miféle pluszt ad szerinted a történethez ez a döntés?

Ez lényegében a második romantikus regényem, de talán jobban igaz, ha azt mondom rá, hogy a második olyan, ami párkapcsolati témákkal foglalkozik. Ezekkel mindig az a célom, hogy őszintén és kendőzetlenül mutassam be a fiúk gondolatait, a hozzáállásukat a lányokhoz, az ismerkedéshez. Szerintem ez sokszor hiánycikk a romantikus történetekben.

Normális esetben (értem ezalatt, hogy egy átlagos romantikus regényben) Bálintnak kellene lennie a lovagnak, aki mindenben támogatja Lucát, és segít neki átvészelni a nehézségeket. Tipikus romantikus hős lehetne, ha Luca szemén keresztül látjuk a történetet. De Bálint nem tipikus hős, ahogy egyik fiú és egyik lány sem lenne az ilyen helyzetben. Én pedig azt akartam, hogy ezt lássuk. Hogy hogyan küzd meg a fiú egy olyan helyzettel, amiben nem ő az áldozat, de a történtek az ő életében is helyrehozhatatlan károkat okoznak.

Lényegében ő is áldozattá válik, de szabad-e magát annak gondolnia, ha az igazi csapás Lucát éri? Fel kell-e áldoznia mindent a szerelemért? Neki tényleg mindent magára kell vennie, mert Luca szenved? Szabad-e kilépni egy ilyen kapcsolatból, hogy a saját életét mentse, vagy ezzel rögtön rosszfiú szerepbe helyezi magát? Szerintem ezek mind olyan kérdések, amik egy átlagos romantikus történetben fel sem merülnek, épp ezért izgalmas innen közelíteni a témát. Meg azért is, mert kiderül, ha te bosszúból csapást mérsz a volt barátnődre, lehet ő szenved majd a legjobban, de közel sem biztos, hogy csak őt találod el, hiszen ott vannak mellette barátok, család, lehetséges szerelem, akik a maguk szintjén szintén megsínylik a helyzetet. Nyilván a zaklató szempontjából ez nem lényeges, legfeljebb járulékos veszteség, de íróként és olvasóként is érdekes lehet foglalkozni ezekkel a ritkán látott következményekkel.


3. Férfiként nehéz volt átlátni, hogy egy fiatal lány miképpen reagál, érez egy ilyen helyzetben?

Úgy gondolom, hogy a megszégyenítés, a szégyenérzet, a megalázottság érzése nemektől független érzelem, a legtöbben éltek át ilyet, bele tudnak helyezkedni egy ilyen szituációba. Nyilván a regényben szereplő helyzet viszonylag speciális, valamennyire talán nemspecifikus is (még ha nem is minden esetben), de ha az alapérzelmeket, magát a szégyenérzetet sikerül átvenni, utána már könnyű továbbgondolni, hogy ez milyen reakciókat, töréseket okozhat, függetlenül attól, hogy férfi író vagyok, és egy lány érzelmeiről van szó.


4. A könyv karakterei különféle módokon reagálnak a történtekre. Melyik reakciót volt a legérdekesebb megírni számodra?

A történet főszereplője ugye Bálint, az ő fejlődése, reakciói minden esetben izgalmasak voltak, mert nem azokat a válaszokat adja, amik elvárhatók egy romantikus regény hősétől. Tudtam, hogy ezzel kicsit kockáztatok, talán nem minden esetben nyerem el az olvasók szimpátiáját, de végig élveztem, hogy őt írhattam, mert éreztem, hogy vele újat tudok mutatni.

Lucának sok megaláztatást kell elviselni hozzá nem túl közel álló emberektől is. Ezen is érdekes volt átrágni magam, hogy ki milyen bántásokig megy el, hogy megkapja a maga néhány másodperces hírnevét, és egyszer az életben mindenki az ő poénján nevessen.


5. Mit gondolsz, mit lehetne tenni azért, hogy a fiatalok megértsék, egymás bántalmazása (bármiféle módon), nem vicces, nem helyes, nem menő?

Általában úgy bontjuk le ezt a kérdést, hogy vannak a zaklatók és vannak az áldozatok. Pedig ez sohasem kétszereplős történet. Mert ott van köztük a közeg, amiben mindketten élik a mindennapjaikat, mondjuk az iskolai környezet, az osztálytársak, a barátok. Ha ez a közeg szembemegy a zaklatóval, számonkéri, nem tolerálja, akkor kénytelen lesz visszahúzódni, alkalmazkodni a közösséghez. Ha viszont nem ütközik ellenállásba, esetleg azt látja, hogy ezzel imponál egyeseknek, vezérszerepbe emelkedik, akkor nyilvánvalóan folytatni fogja.

De úgy gondolom, hogy a közeg, ami az áldozat és a zaklató között van, a leggyakrabban passzív szemlélődő. Nem örül a történteknek, de fél, úgy van vele, hogy addig sem őt zaklatják, és a „jobb a békesség alapon”, szembemenve akár a saját értékrendjével is, hagyja megtörténni a dolgokat. Szerintem, ha változtatni akarunk a bántalmazók viselkedésén, akkor először nem is feltétlenül a bántalmazóval kell foglalkoznunk, hanem az őt körülvevő közeget kell kimozdítani a passzivitásából. Azt a közeget, ami képes jutalmazni, de büntetni is az egyén cselekedeteit. De hogy ezt hogyan lehet megtenni, arra nem biztos, hogy tudom a választ. Talán több időt kellene fordítani a közösségépítésre, amire az osztálykirándulás, amikor sokan csak azzal foglalkoznak, hogy hogyan tudják kijátszani a tanáraikat és kicsit alkoholizálni, nem feltétlenül alkalmas.


6. A regények sokszor segítenek az olvasóknak megoldani, feldolgozni egy-egy problémát a valóságban is. A könyv megjelenése óta esetleg kaptál valamiféle visszajelzést az adott korosztálytól? Vagy idősebbektől, akik anno fiatalon hasonló dolgokat éltek át?

A regény megjelenése után a TikTok-csatornámon készítettem egy videót, amiben megmutattam, hogy mi a történet fő konfliktusa, és ez alá a videó alá rengeteg hozzászólás érkezett. Köztük sajnos több olyan is, amiben a hozzászólók arról írtak, hogy ők maguk is érintettek voltak hasonló esetben. Ez még inkább megerősített abban, hogy ez egy túlságosan is aktuális és kezeletlen probléma.

Másrészről az olvasói visszajelzések eddig nagyon pozitívak. Számtalan privát üzenetet kaptam olyanoktól, akik mindenképp el akarták mondani nekem, hogy milyen fontosnak tartják ezt a könyvet, és ha tehetnék, akkor a lehető legtöbb tizenéves kezébe belenyomnák.

Amikor megírtam a regényt, éreztem, hogy ez egy fontos történet, és reméltem, hogy képes lesz arra, hogy megszólítsa az olvasókat, esetleg segítsen nekik abban, hogy hasonló szituációkban jó döntéseket hozzanak. És nagyon-nagyon jó érzés, hogy most azt látom, az olvasók pontosan ezt jelzik vissza, a reményeimet, amiket beletettem a történetbe. Ezek után pedig még inkább szeretném, ha sokakhoz eljutna, mert úgy érzem, jó néhány fiatalnak tényleg segítség lehet bizonyos élethelyzetekben.


7. Szerinted a valóságban mit érdemel az a bűnös, aki olyasmit követ el valaki ellen, mint Áron? Az embereket (időnként engem is), akik együttéreznek az áldozattal, általában a harag hajtja, és méltó büntetést követelnek, de vajon egy tinédzser esetében működhet büntetés helyett az edukáció? Rá lehet vezetni, hogy amit tett, az rossz, és képes lehet a változásra? Mit gondolsz erről?

Azért nehéz ez a kérdés, mert én számtalan ilyen cikk hozzászólásait olvastam, és ugye, ott rendszeresen megjelennek azok a vélemények, hogy miért küldött magáról képeket? Az én képeimet senki sem tudná nyilvánosságra hozni, mert én nem mutogatom magam. Ő volt a felelőtlen, aztán most csodálkozik. És mielőtt bárki félreértené, ez ilyenkor nem egy hangos kisebbség véleménye, hanem általában ez a többségi vélemény. Ilyen társadalmi környezetben, hogyan hitetjük el egy tizenévessel, hogy problémás, amit tett, ha amúgy a legtöbben megérdemeltnek tartják az áldozat megszégyenülését a felelőtlensége miatt?

Nem tudom, lehet nem lesz népszerű a hozzáállásom, de én úgy gondolom, hogy súlyosabban kellene szankcionálni a mások intim képeivel való visszaélést. És igen, megoszlanak arról a vélemények, hogy van-e visszatartó ereje a súlyos büntetéseknek, de én úgy gondolom, hogy ezekben a szituációkban akár lehet is. Mert itt a legtöbb esetben nem bűnözőkről van szó, hanem olyan fiatalokról, akik nem tudják felmérni a tetteik következményét, vagy az adott hevületben kellően kockázatmentesnek tartják, hogy ilyen módon alázzák meg a volt párjukat. Viszont, ha olyan történetek jutnának el hozzájuk, amikben az ilyen tetteknek súlyosan szankcionált következménye van, és a felelősségre vonás rendszeres lenne, akkor ez szerintem igenis visszatartó erő lehetne. Mert ahogy már mondtam, a legtöbb ilyen esetben, nem bűnözők, nem minden mindegy alapon követik el ezeket a tetteket.


8. Hogyan lehetne segíteni szerinted az áldozatoknak, egyfelől, hogy ne váljanak áldozattá, másfelől, hogy ha mégis megtörtént a baj, fel tudják dolgozni, tovább tudjanak lépni?

Ez egy nagyon nehéz szituáció, mert olyan helyzetben kellene bizalmatlannak lennie egy fiatalnak, amikor ő épp mindenképp bízni akar. Hogyan magyarázod meg valakinek, aki épp fülig szerelmes, hogy vigyázz vele, mert visszaélhet a bizalmaddal, ha köztetek vége mindennek? Neki akkor eszébe sem jut, hogy ez a kapcsolat nem örökké fog tartani.

Megoldás csak az lehet, ha már erre valamilyen szinten fel van készülve. Ismer ilyen helyzeteket, történeteket, látott már következményeket, és ez tényleg nem arról szól, hogy a saját regényem ajánlgassam, de például, ha az ilyen történetek minél több fiatalhoz jutnának el, akadnának köztük olyanok, akik ennek hatására igenis óvatosabbá válnának.

Ha pedig mégis megtörténik a baj, akkor úgy gondolom, a leghasznosabb az lenne, ha az áldozat szakember segítségét kérné a feldolgozáshoz. Persze, hogy ez mennyire megvalósítható, mennyi támogatást kap a környezetétől, a családjától, vagy marad a csendben szenvedés, a szőnyeg alá söprés, az már más kérdés.


9. A következő könyved is a fiatalokhoz szól majd? Mik a terveid a közeljövőre nézve?

Mindenképpen maradok a fiataloknak szóló irodalomnál. Most egyszerre több mindenen is dolgozom. Vannak köztük olyanok, amik kalandosabb történetek, és a middle grade korosztálynak szólnak, de ezt a korhatáros Young Adult irodalmat sem tervezem elengedni. A Tested és lelkemnek az volt az érdekessége, hogy ez volt az első realista történetem, amiben sem misztikum, sem fantasyelemek nem szerepeltek. Engem is meglepett, hogy milyen jól éreztem ebben magam, szóval nem kizárt, hogy a jövőben gyakoribb vendég leszek a realista történetek háza táján.


10. Hol és mikor tudják legközelebb dedikáltatni veled az olvasók a saját példányaikat?

A járványhelyzet ugye sok mindent megkavart az elmúlt években, rengeteg rendezvény maradt el, reméljük, hogy ez már visszaszorulóban van, és például a júniusi könyvhetet sem veszélyezteti majd semmi. Még nem tudom pontosan, mi történik tavasszal, de most az tűnik a legbiztosabbnak, hogy a júniusi könyvhéten ott leszek, és dedikálni fogok. Illetve talán érdemes azt is megemlíteni, hogy a Könyvmolyképző oldalán már kaphatók dedikált példányok a Tested és lelkemből, illetve Az első csók és egyéb démonokból is.

Köszönöm szépen az interjút, remélem, hogy júniusban tényleg találkozhatunk majd a könyvhéten. 

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

Mostani játékunkban olyan könyvekre fókuszálunk, amelyek magyar szerző tollából származnak és középiskolásokról szólnak. Nincs más dolgotok, mint kitalálni, hogy az egyes állomásokon lévő idézetek melyik könyvből származnak, ezután pedig írjátok be a könyv címét a Rafflecopter megfelelő dobozába!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Idézet a játékhoz:

„– Néha olyan vagy, mint anyád.
– Mint egy diktátor?
– Hallottam ám! – kiabált a konyhából anya.”


Állomáslista:

02. 14. Könyvvilág
02. 18. Spirit Bliss Sárga könyves út - extra
02. 20. Veronika' Reader Feeder

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz