~ Sárga könyves út ~

2018. április 29., vasárnap

David Levithan: Nap nap után


David Levithan Nap nap után című regényére a filmváltozat trailere hívta fel a figyelmemet. Néhány éve láttam egy koreai filmet, amely ugyanezt a témát dolgozta fel, csak annak felnőttek voltak a főszereplői, és érdekelt, hogy egy ifjúsági regényben hogyan is dolgozzák fel ezt az egyáltalán nem könnyű alapsztorit.

A regény egy „A” nevű lélekről szól, aki születése óta minden egyes nap más ember testében ébred. Arra az egy napra átveszi az irányítást az adott test fölött úgy, hogy a testhez tartozó lélek valamiféle módosított emlékeket kap a 24 óráról. Vagyis senki sem tud „A” létezéséről. Egészen addig, míg egy nap „A” egy Justin nevű fiú testében nem ébred, és össze nem ismerkedik a fiú barátnőjével, Rhianonnal. „A” ugyanis beleszeret a lányba, és képtelen 24 óra után örökre elszakadni tőle. Hogy vele maradhasson, elárulja neki létezése titkát.

Minden nap egy új nap

A regény legnagyobb erőssége, hogy fenntartja az ember kíváncsiságát. Valahányszor „A” egy napjának végére érsz, muszáj tovább olvasnod, mert érdekel, hogy legközelebb kinek a bőrében fog felébredni, és mi történik majd vele az adott ember testében. Drukkolunk neki, hogy valami klassz emberben ébredjen, de közben meg azt is várjuk, hogy egy problémás életben találja magát, amit izgalmas elviselnie egy napon keresztül.

A sok-sok élet közül nekem az öngyilkosságot tervezgető lány története volt a legérdekesebb. Kíváncsi voltam, mit kezd „A” azzal a tudattal, hogy ha nem tesz semmit, akkor a lány nemsokára meg fog halni. Vajon kibírja, hogy nem avatkozik a test életébe, vagy kitalál valamit, hogy megmentse a lányt…

Burok és lélek

Sokszor halljuk azt, hogy a külső nem fontos, a lélek szépsége számít igazán, és ez nagyon szépen is hangzik, csakhogy részben igaz. A külsőnk, akármilyen szomorú is ez, meghatároz minket. Például, ha én nem így néznék ki, ahogy, valószínűleg más élmények értek volna az életben, és más személyiségem lenne. És ezzel szerintem mások is így vannak. Persze a külső nem minden, ha valakinek rohad a lelke, akkor mindegy milyen jól néz ki, nem ér semmit. Viszont sok olyan szép lelkű ember van, aki szörnyen magányos, mert a külseje alapján esélyt sem kap másoktól arra, hogy megmutassa, milyen is ő igazán és mennyire szerethető.

Szóval igen, áltathatjuk magunkat, de a külső a legtöbb esetben legalább minimális szinten számít.

Épp ezért érdekes kérdés az, mi van, ha valaki minden napot más testben tölt. Egyik nap fiú, másik nap lány, fekete, fehér, ázsiai, magas, alacsony, beteg, egészséges, túlsúlyos, sovány, csúnya, gyönyörű. Lehetséges, hogy valaki mindenféle testet szeretni tudjon, csak mert szerelmes a testekben lévő lélekbe? És lehetséges, hogy valaki ép elmével elviselje, hogy minden egyes nap más külsővel ébred más élethelyzetben?

A legnehezebb

„A” egész életében testről testre utazott, így nem ismeri az érzést, hogy milyen egyetlen testhez tartozni. Gyerekként nem is tudta, hogy különleges. Bár érezte, hogy valami furcsa, azt gondolta, hogy minden ember pont úgy él, ahogyan ő. Később döbbent csak rá, hogy ez nem így van, és talán onnantól kezdve vált ez az egész nehézzé számára. Onnantól más lett, mint a többiek, és olyan titkot kellett őrizgetnie, amely miatt kitaszítottá vált. Szóval talán nem is az a legnehezebb számára, hogy minden reggel egy új testbe és új életbe csöppen, hanem az, hogy nincsen, akivel megoszthatja a titkait, érzéseit, gondolatait. Vagyis magányos.

Ez a magány viszi rá, hogy elmondja a titkát Rhiannonnak, akit egyébként alig ismer, hiszen csak egyetlen napot töltöttek együtt, míg ő a lány fiújának a testében volt. Azt a napot mindketten csodásnak élték meg, de normális esetben ennyi nem lenne elég ahhoz, hogy valaki bevallja egy másik embernek a legféltettebb titkát, ami akár a létezését is veszélybe keverheti.

Ám „A” magánya hatalmas, sokkal nagyobb, mint amit egy átlagos ember el tud képzelni, ezért beszél, ezért lesz szerelmes egyetlen nap után egy lényegében ismeretlen lányba, ezért vállalja a kockázatot.

Szabadság és jövő

Ami még nagyon nehéz lehet „A”-nak, hogy nincsen jövője úgy, ahogyan más embereknek. Nincs családja, nem lehetnek barátai, nem tud minden nap a szeretett nő mellett ébredni, hiába akar, nem lehet szakmája, állása. Minden új nap egy új kezdet, amely teljesen tiszta lappal indul.

Ez egyfelől szörnyen szomorú, mert az emberek többsége állandóságra, biztonságra vágyik. Ha nem is mindenben, de legalább az olyan alapdolgokban, mint hogy legyen hová hazamennie, vagy legyen legalább néhány ember az életében, akit a családjának mondhat.

Másfelől ez az élet szabadsággal is jár, hiszen ha elrontottál valamit az adott napon, annak másnap rád nézve már nincsenek következményei. Ezzel persze egy jó ember nem él vissza, „A” is próbál minél kevesebb bonyodalmat okozni azoknak a lelkeknek, akiknek kölcsönveszi a testét. Ám néha nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogyan szeretné, és ilyenkor nem neki kell tartani attól, hogy mi lesz másnap.

Szerelem?

Bár teljesen megértem Rhiannon kétségeit, végig úgy éreztem, hogy ő nem szerelmes „A”-ba. Legyezgeti a hiúságát, hogy egy ilyen különleges lény beleszeretett, izgalmasnak találja, hogy egyedül ő ismer egy ilyen fajsúlyú titkot, és néha jól esik neki kalandozni „A”-val. De nem szerelmes.

Bár megértem, hogy az ember nem vonzódhat mindenkihez fizikailag, amikor „A” olyan testbe került, ami Rhiannont egyáltalán nem vonzotta, úgy éreztem, hogy a lány teljesen elvesztette az érdeklődését „A” iránt. Nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is. Csak és kizárólag akkor szeretett vele lenni, amikor „A” kölcsönteste fizikailag is vonzotta őt. Ez pedig nem szerelem az én értelmezésemben.

Még ha egy test nem is vonz, attól még, ha valaki szerelmes, szereti együtt tölteni az idejét az adott lélekkel. Nem kell fizikai vonzalmat érezni iránta, anélkül is lehet érdeklődni az adott lélek iránt, beszélgetni vele, élvezni vele az adott programot, megélni vele a napot. Én, ha Rhiannon helyében lennék, és valóban szeretném „A”-t, így álltam volna a dolgokhoz.

Micsoda „A”?

Nagyon érdekelne, hogy mi is „A” valójában. Van rá ezernyi elméletem a letaszított angyaltól kezdve, a földönkívüli testmegszállón át, a gyermekig, akinek bár a teste túl korán meghalt, a lelke még nem akarta elhagyni a földet. Sajnos az első könyvben csak kérdések vannak, válaszok nem, ám úgy hallottam, hogy még idén megjelenik a történet folytatása, és abban remélhetőleg „A” származása és kiléte is magyarázatot kap majd.

Arra is nagyon kíváncsi vagyok, vajon tényleg van-e mód arra, hogy „A” örökre egyetlen testben maradhasson úgy, hogy közben nem árt más léleknek. Mondjuk egy haldokló vagy egy kómás beteg megszállása, vagy valami hasonló. És kérdés, hogy mire ez kiderül, vajon Rhiannon hol tart már az életében… Mert én úgy érzem, nem valószínű, hogy várni fog „A”-ra.

Szóval kíváncsian várom a folytatást, valamint a filmet is nagyon szeretném majd megnézni, mert a trailere alapján izgalmasnak tűnt.

Kicsoda „A”?

Sok olvasóban felmerül a kérdés, hogy „A” vajon lány vagy fiú, és hetero-, homo- vagy biszexuális. Hiszen egyszer ilyen, egyszer olyan testben van, és elmondása szerint az első szerelme fiú volt, Rhiannon viszont lány. Rhiannon számára is fontos kérdés „A” neme, ahogyan a testek neme is, amelyekben „A” lakik éppen az adott napon.

„A” számára furcsa, hogy Rhiannon nem vonzódik hozzá, amikor ő lánytestben van, hiszen ő, akkor is ő, a test meg csak egy burok, a felszín, semmi több. Vagyis „A” számára egyáltalán nem fontos, hogy milyen nemű, vagy nincsen neme, vagy lány és fiú is egyszerre. És neki más emberek neme sem számít, ha szerelmes lesz, akkor nem egy testet szeret, hanem a benne lévő lelket, legyen az fiúé vagy lányé.

A valóságban is létezik ilyesmi, úgy nevezik pánszexualitás. Aki pánszexuális, az képes lány és fiút is szeretni, de csak azért, mert számára nem a test, hanem a lélek az elsődleges. Beleszeret egy ember személyiségébe, és hogy az adott személyiség női vagy férfi nemi szervekkel bír-e, az mindegy. Akinek megszereti a személyiségét, ahhoz nemtől, testtől függetlenül vonzódni fog fizikailag is.

Szóval én úgy tekintek „A”-ra, mint aki egyfajta egész jin és jang, vagyis megvannak benne a női és a férfi lélek jellemzői is egyszerre. És szerintem ő pánszexuális, vagyis más lelkekbe szeret bele, és mindegy számára, hogy az illető férfi-e vagy nő.

Rhiannonnal kapcsolatban viszont teljesen egyértelmű, hogy heteroszexuális, mert semmiféle vonzalmat nem mutat „A” lánytestei iránt.

A regényt azoknak ajánlom, akik szeretnének egy olyan regényt olvasni, amely fejezetről fejezetre fenntartja a kíváncsiságukat, és nem ereszti őket, míg a történet végére nem érnek.

Kedvenc karakter: „A”

Kedvenc jelenet: amikor „A” elmondja Rhiannonnak, hogy kicsoda.

Kedvenc idézetek:

„Attól, hogy beleszeretünk valakibe, még nem látunk bele a fejébe. Legfeljebb a saját érzéseinkkel vagyunk tisztában.”

„Eleinte nehezen kezeltem, hogy nem kötődöm senkihez, és nem marad nyoma az ottlétemnek. Amikor fiatalabb voltam, ki voltam éhezve a barátságokra, és az emberek közelségére. Anélkül alakítottam ki kötelékeket, hogy tisztában lettem volna vele, milyen gyorsan és végérvényesen befejeződhetnek. Személyes sorsomként éltem át másokéit; mintha a barátaik az enyémek lettek volna, a szüleik pedig az én szüleim. Egy idő után azonban megálljt parancsoltam magamnak. Túl fájdalmas volt a megannyi szakítás.
Sodródom csupán, magányos vagyok, ugyanakkor független és szabad.”

„Tudod… tisztában vagyok vele, hogy szörnyen hangzik az egész, mégis jó, hogy annyi mindent tapasztaltam. Nehéz átfogó képet kapni az élet sokszínűségéről ugyanabból a testből és nézőpontból szemlélve a dolgokat. Amikor azonban minden nap változol, közelebb kerülsz az egyetemességhez. A mindennapok apró részleteihez. Ahány ember bőrébe bújsz, annyiféleképpen érezheted a cseresznye ízét. A kék árnyalatait. Láthatod, hogy a fiúk felé milyen elvárásokat támasztanak. Megtanulod, ha egy szülő esti mesét mond neked, az azt jelenti, hogy jó szülő lehet, mert tudod, hogy sokan erre nem szakítanak időt. Megtanulod, mennyit ér egy nap, mert tudod, hogy mennyire különbözhetnek egymástól. Ha megkérdezed az embereket, hogy mi volt a különbség a hétfői és a keddi napjuk között, legfeljebb annyit vesznek észre, hogy más volt a vacsora. De nem nekem. Ezer nézőpontból ismerem a világot, és tisztában vagyok a sokrétegűségével.”

„Azt hittem, a szerelem mindent legyőz. De a szerelem egymaga nem győzhet le semmit.”

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
               

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
 

2018. április 27., péntek

Marie Lu: Az ifjú kiválasztottak - Blogturné


A Könyvmolyképző Kiadó elhozta Nektek, a Blogturné Klub 5 bloggere pedig örömmel mutatja be Marie Lu, a nagysikerű Legenda trilógia írónőjének új sikersorozatát, a The Young Elitest. Az írónő ezúttal a komor jövő helyett egy, a középkori Olaszország mintájára felépített, fantasztikus világ hasonló sötét korszakába kalauzol el Benneteket, különleges képességű fiatalok közé.
Tartsatok velünk, olvassátok el az értékeléseket és a regényhez tartozó extrákat. Vegyetek részt a játékban, ahol a kiadó által felajánlott 3 példányt nyerhetitek meg, ha helyesen válaszoltok a kérdésekre.
 

Marie Lu Az ifjú kiválasztottak című regénye tipikus ifjúsági fantasynek tűnt a fülszövege alapján. Persze szeretem a tipikus ifjúsági fantasyket, kikapcsolódásnak tökéletesek, ezért is szerettem volna elolvasni ezt a könyvet. Ám legnagyobb meglepetésemre sokkal többet kaptam ettől a regénytől, mint amit előzetesen vártam.

A történet világában kitört egy járvány, amely a betegek többségét megölte, ám akik túlélték, azokon furcsa változásokat hagyott hátra a kór. A túlélők többségének csak a testén látszik a változás, nem természetes szem-, hajszínűk lesz, hegek, sebek maradnak rajtuk, ám azt pletykálják, hogy vannak olyan kiválasztottak, akik különleges képességeket is kaptak a felgyógyulásuk után. A malfettókat megveti a társadalom, a kiválasztottakat pedig van, aki hősnek, van, aki gyilkosnak tartja. Adelina is malfetto, de sokáig nem jelentkeznek rajta különleges képesség jelei. Mígnem egyik éjjel furcsa árnyalakokat szabadít rá az apjára, és megöli őt.

Amitől különleges ez a történet

Az alapsztori nem túl egyedi, ugyanilyen hatású vírusról szól például a Sötét elmék sorozat is, csak ott nem fantasy, hanem disztópia formába van öntve a történet. Ennek ellenére ez a regény nagyon is különleges. Ezt pedig azzal érte el az írónő, hogy egyedi karakter választott főszereplőnek.

Adelina ugyanis nem egy színtiszta pozitív karakter, sőt, egyelőre az sem biztos, hogy egyáltalán pozitív karakter, ugyanis valódi sötétség él a lelkében. Miután malfetto lett, az apja úgy bánt vele, akár egy szörnyszülöttel. Nemcsak hogy elhitette vele, semmire sem jó, gonosz lélek, de fizikailag is bántalmazta. Adelina önbizalomhiányát és keserűségét csak növelte, hogy a húga következmények nélkül élte túl a járványt, és vele az apjuk szeretettel bánt. A lány vágyta az apja szeretetét, de közben gyűlölte is őt, és a húgát is egyszerre szereti és utálja.

Amikor az apja megpróbálja eladni őt, és szökés közben elkapja, csak menekülni akar tőle, nem akarja bántani, megölni meg főleg nem. Ám az ereje elszabadul, és valahol a lelke legmélyén élvezi a bosszút és a hatalmat, ami akkor mutatkozott meg benne először.

Azután a Tőr Társaságához kerül, amelynek tagjai ugyanolyan hatalommal bíró kiválasztottak, mint ő, és azt gondolja, végre megtalálta az otthonát. Barátokat, akik hasonlítanak rá. Ám hamar csalódnia kell, ugyanis bár a Tőrök befogadják maguk közé, a hatalma eredetét látva tartanak is tőle. Így ismét szörnyetegnek érzi magát, aki még más szörnyetegek közé sem illik.

Mi volt előbb?

Míg más kiválasztottaknak a boldogság és más pozitív érzések adnak erőt a hatalmuk irányításához, addig Adelina képességét a félelem, gyűlölet és nagyravágyás táplálja. Tudatosan nem akar ártani senkinek, ám valahol mélyen élvezi, amikor használhatja a hatalmát, és félelmet vagy fájdalmat okozhat másoknak. A Tőrök meg tudják állapítani, milyen érzelmek aktiválják egy-egy kiválasztott képességét, és mikor rájönnek, hogy Adelina esetében ezek veszélyes, sötét, negatív érzések, megijednek tőle.

A regény emiatt a tyúk és a tojás problematikáját vetette fel bennem. Adelina valóban eredendően gonosz lélek, akitől joggal félnek mások, vagy pedig alapjában véve jó ember lenne, és mások félelme készteti végül rossz döntésekre és cselekedetekre őt? Vajon, ha az apja szereti és elfogadja, és a Tőrök azonnal bizalmat szavaznak neki, akkor ugyanígy felpislákolna benne a gonoszság? Vagy akkor otthonra találna, megbízna másokban, és véletlenül sem tenne olyasmit, ami rossz? Eredendő sötétség van benne, vagy másoknak köszönhető, hogy gonosz gondolatok és érzések kezdik őt gyötörni?

Jók és rosszak?

Őszintén szólva, ebben a regényben nincsen egyértelmű jó vagy rossz oldal. A Tőrök nem önzetlen hősök, akik megmentenek minden ártatlant. Ha valaki erő nélküli malfetto, akkor közbelépés nélkül végignézik, ahogy az Inkvizíció kivégzi. Csak akkor cselekszenek, ha a kivégzendő malfettónak olyan képessége van, amely segítheti őket az ügyükben. A céljuk ugyanis az, hogy meggyilkolják a királyt és a királynét, és helyettük a malfetto herceget, egyben a Tőrök vezetőjét, Enzót ültessék a trónra. Ha pedig valakiről kiderül, hogy mégsem hasznos számukra, mert nem képes irányítani az erejét, akkor megölik.

Egyénenként egyébként szimpatikusak a Tőrök (vagy legalább is többségük), Enzo, Rafaelle, Gemma mind kedvesek Adelinával, és úgy gondolom, a végére valóban megszeretik őt, még ha nem is tudnak teljesen bízni benne. Ám szervezetként tesznek olyan dolgokat, amelyek nem feltétlenül helyesek, és a céljaik sem feltétlenül önzetlenek.

A másik oldalon pedig ott az Inkvizíció és annak vezetője, Teren, aki maga is malfetto. Ő Adelina mellett a legérdekesebb és legösszetettebb karakter a történetben. Bár neki is van ereje, szörnyetegnek tartja önmagát és a többi kiválasztottat is. Úgy véli, nem is lenne szabad létezniük, mert a természet megcsúfolásai, akik nem mellesleg veszélyesek is. Épp ezért annak szenteli az életét, hogy elpusztítsa az összes hozzá hasonlót. Elnézve a Tőröket, akik képesek hidegvérrel megölni egy közülük valót, ha szükséges, és Adelinát, akinek nyilvánvalóan van egy gonosz oldala, az ember önkéntelenül is elgondolkozik azon, vajon nincs-e igaza Terennek. Közben persze olvasóként megkedveljük a Tőröket, így nem akarjuk, hogy Teren legyőzze őket, ám a kétség ott marad az ember lelke mélyén.

Testvérnek lenni

Végre egy olyan történet, amelyben két testvér szereti egymást, ám nem olyan túlidealizált módon, ahogyan a legtöbb sztoriban.

Adelina és Violetta alapvetően védelmezik a másikat, ám tudnak önzők is lenni egymással szemben. Violetta éveken keresztül szó nélkül figyelte, hogy az apja hogyan bántalmazza a nővérét, és bár közbeléphetett volna, nem tette. Neki kényelmes volt, hogy az apja szereti őt, és bár sajnálta a nővérét, megvetette az apja tetteit, nem akart lemondani a kényelmes, biztonságos pozíciójáról a családon belül. Vagyis a testvére helyett önmagát tette az első helyre.

Adelina pedig félti, óvja a testvérét, de a lelke mélyén irigy rá, amiért rajta nem hagyott nyomot a betegség, és ezáltal kiérdemelte az apjuk szeretetét, amit ő sosem kapott meg. Az irigység pedig néha konkrét gyűlöletet vált ki belőle a húgával szemben. Egyszerre szereti és utálja őt.

A testvéri köteléket persze nem lehet eltépni. Hiába féltékenyek, dühösek, önzőek, az egymás iránti szeretetük mindig össze fogja kötni őket. Vagyis a történet szépen bemutatja azt, hogy esendő emberek, akik képesek negatív érzésekre azokkal szemben is, akiket szeretnek. Ám ha igazán szükséges, akkor a szeretetük legyőzi a negatív érzéseiket.

Izgalom, lelki folyamatok, izgalom

A történet eleje nagyon izgalmasan indult, aztán egy kicsikét megcsappant ez a lendület, ahogy Adelina a Tőrökhöz került. Ekkor elsősorban a pszichológiai szál került előtérbe, hogy megérthessük Adelina sötét oldalát, a Tőrök céljait és Teren személyiségét. A történet végén pedig ismét beindul az akció, és rághatja az olvasó a körmét.

Mivel engem nagyon érdekel a pszichológia, és ezáltal a karakterek személyisége és személyiségváltozásaik, ám a kalandokat is kedvelem, ezért a teljes történet lekötötte a figyelmemet. De ha valaki nincs oda a pszichológiai szálakért, akkor lehet, hogy a történet közepét kicsit lassúnak fogja találni. Azért persze ott is történnek érdekes és kalandos dolgok, nem kell emiatt aggódni, csak nem azokon van a hangsúly.

A regényt azoknak ajánlom, akik szeretnének egy olyan fantasyt olvasni, amelynek igazán különleges a főszereplője, ugyanis nem lehet eldönteni, hogy pozitív vagy negatív karakter.

Kedvenc karakterek: Adelina, Rafaelle, Violetta, Teren.

Kedvenc jelenet: amikor Violetta elmondja önmagáról az igazságot Adelinának.

Kedvenc idézetek:

„– Ha még egyszer megérem, hogy ilyen kínos helyzetbe hozol – folytatja a király –, a fejedet vétetem.
Teren még mélyebbre hajol.
– Nem fogod megérni, felség – feleli hangosan.
A király elégedetten bólogat. Elkerülte a figyelmét Teren szavainak kétértelműsége.”

„Senkitől sem kaptam kedvességet anélkül, hogy cserébe ne remélt volna valamit tőlem.”

„Szeretni annyi, mint félni. Megijeszt, halálra rémít, hogy mi történhet a szeretteiddel. Csak gondolj be a lehetőségekbe! A szíved elszorul a gondolatra? Hát, barátom, ez a szeretet. És a szeretet rabszolgává tesz minket, mert nem szerethetünk félelem nélkül.”

„– Mit fogunk csinálni? – kérdem suttogva.
Enzo hátradől, és kibámul az ablakon.
– Elfoglaljuk a trónt, természetesen.”

„Légy önmagad, mondta egyszer Violetta, mikor hasztalan próbáltam elnyerni apám szeretetét. De ez is olyasmi, amit csak mondogatnak az emberek, de senki sem gondolja komolyan. Senki sem akarja, hogy az légy, aki valójában vagy. Azt akarják, hogy olyan legyél, amilyennek ők szeretnének.”

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT 


Nyereményjáték:

Mostani játékunkban a fantasy regények férfi főszereplői jutnak rivaldafényhez. Minden állomáson találtok egy nevet, a ti dolgotok pedig annyi, hogy a Rafflecopter megfelelő dobozába beírjátok, hogy melyik könyvben szerepel (elég a címet megadnotok). Ha velünk tartotok megnyerhetitek a kiadó által felajánlott három nyereménypéldány egyikét!

Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

Név a játékhoz: Kai herceg 

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

04.23. Deszy könyvajánlója
04.25. CBooks
04.27. Spirit Bliss

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
 

2018. április 24., kedd

Cecelia Ahern: A Vétkes


Cecelia Ahern A Vétkes című regénye már elég régóta várja, hogy elolvassam, de most úgy gondoltam, ideje sort kerítenem rá. Nagyon szeretem a disztópiákat, mert mindig érdekes számomra, hogy mennyire tudok párhuzamot vonni a történetek és a saját világunk között. Sajnos a legtöbb esetben elég sok a kapcsolódási pont, ahogyan természetesen ezen könyv esetében is.

A történet egy olyan világban játszódik, ahol ha valaki nem úgy viselkedik, beszél, cselekszik, ahogyan az a rendszernek megfelel, kikiáltják Vétkesnek. A Vétkesekre billogokat nyomnak, hogy mindenki láthassa rajtuk, kitaszítottak, és ők se feledhessék ezt el. Komoly korlátozó szabályok szerint kell élniük, még azt is megmondják nekik, mit ehetnek, mikorra kell hazaérniük, és szigorúan ellenőrzik is minden nap végén, hogy betartanak-e mindent. A legnehezebb azonban az, hogy a „tökéletesek” megvetik a Vétkeseket. Úgy bánnak velük, akár a szeméttel. Celestine tökéletes volt, a rendszert irányító bíró fiának a barátnője, és ő is úgy gondolta, hogy a Vétkesek megérdemlik, amit kapnak, hiszen valamilyen bűnt követtek el. Aztán egy nap őt is megvádolják azzal, hogy Vétkes.

Bűnösök és vétkesek

A Vétkes világában lényegében mindenki bűnös, akkor is, ha nem viseli a Vétkesek jelét. Sőt, talán a billog nélküliek még vétkesebbek, mint maguk a Vétkesek. A billogot ugyanis az kapja meg, aki elég bátor úgy cselekedni, ahogyan azt a lelkiismerete diktálja. Míg a „tökéletesek”, bár ugyanúgy megvannak a hibáik, hiszen emberek, nem szentek, elnyomják, titkolják azokat, és megtagadják önmagukat, csak hogy belesimulhassanak a rendszerbe.

Azért, hogy biztonságban tudhassák magukat, nemcsak saját valójukat nyomják el, hanem valódi megvetést és undort éreznek a Vétkesek iránt is. Ezek az érzések szerintem félelemből és frusztrációból fakadnak. Félnek önmaguktól, a hibáiktól, a nem megfelelő érzéseiktől és gondolataiktól, és dühösek azokra, akik fel merték vállalni a „vétkeiket”, mert ők is szívesen megtennék, csak túl gyávák hozzá.

Hogy ne kelljen önmagukat utálniuk a gyávaságukért, inkább elhitetik önmagukkal, hogy a Vétkesek megérdemlik, amit kapnak.

Egyébként nagyon szép párhuzam ez a valódi világgal. Sok ember ugyanis mások által határozza meg, ki is ő. Ha elégedetlen önmagával, akkor elkezdi másokban keresni a hibát, csak hogy önmagát egy kicsit is értékesnek érezhesse. Kicsiben és nagyban is megy ez. Például ha egy munkahelyen valakit senkiként kezel a főnöke, akkor elkezdi ő is senkiként kezelni az alatta lévőket, csak hogy valakinek érezhesse magát. Vagy ott van globális szinten a gyűlölet kérdése. Amikor valaki csak úgy tudja pozícionálni önmagát adott bőrszínű, nemű, vallású, nemi beállítottságú emberként, ha mindenkit gyűlöl, aki nem olyan, mint ő.

Rendszer és társadalom

A regénybeli vétkek többsége inkább erény, semmint valódi vétek. Celestine-t azért vádolják meg vétkességgel, mert a buszon egy Vétkes öregember rosszul lesz, ő pedig megpróbál ülőhelyet szerezni számára. Vagyis együtt érez egy Vétkessel és segíteni akar neki. Celestine zongoratanárnőjét pedig azért bélyegzik meg, mert teljesíti a szenvedő, halálos beteg édesanyja kívánságát, kicsempészi őt külföldre, ahol eutanáziával segítenek rajta.

Vagyis ez a társadalom azokat bünteti, akik együtt érzők, segítőkészek, kedvesek, lelkiismeretesek, röviden: emberek az embertelenségben. És kitermel egy olyan réteget, aminek a tagjai vagy tele vannak gyűlölettel, utálattal, megvetéssel és rosszindulattal, és örömmel támogatják a rendszert, vagy féltik önmagukat, a családjukat, és ha van is lelkiismeretük, inkább csöndben maradnak.

Legnagyobb sajnálatomra ez a módszer is tökéletes párhuzamot mutat a mi világunkkal.

Tökéletesből Vétkes

Celestine egy tinédzser, aki nem igazán látja át az igazságot a történet elején. A családja mindig is tökéletesként próbált viselkedni, ezt a példát látta maga előtt. A rendszert irányító Crevan bíró fiával jár, és kedveli leendő apósát, aki mindig kedves vele. El sem tudja képzelni, hogy Crevan bíró ne lenne igazságos és jó ember. Vagyis Celestine olyan környezetben nőtt fel, ami egyáltalán nem kérdőjelezi meg a rendszert, és azt, hogy jól, igazságosan működik-e.

Akkor inog meg először, amikor az Őrszemek eljönnek a zongoratanárnőjéért. Korábban csak számára idegen embereket vittek el, akikről úgy vélte, biztosan rossz emberek voltak. De a tanárnője a szomszédban lakik, ismeri őt, jó ember. Vagyis a rendszer nem tévedhetetlen. És ha egyszer téved, lehet, hogy máskor is tévedett már. Lehetséges, hogy vannak még olyan Vétkesek, akik valójában jó emberek.

Veszélyes gondolatok, amelyek ráveszik Celestine-t arra, hogy más szemmel nézzen a Vétkesekre. Emberként. Talán ártatlan emberként.

Igazi család

Amikor Celestine bajba kerül, és megbélyegzik, nemcsak az élete változik meg, hanem a családja is. Ekkor látja meg a szülei igazi arcát, azt az arcot, amely nem ért egyet a rendszerrel, és amely csak a család védelmében viselt eddig maszkot. Most azonban a maguk módján kiállnak a lányuk mellett akkor is, ha ez esetleg bajt hoz a saját fejükre is. Talán Celestine anyján látszik meg legjobban a változás, akiről eredetileg úgy tűnt, hogy csak a divat, a bulvár és a külsőségek érdeklik.

Egyébként ez is jellemző a világunkra. Mivel úgy érezzük, nem tudunk mit kezdeni az élet valódi gondjaival, nem tudunk változtatni a rendszeren, ezért inkább mások életével foglalkozunk. Bulvárújságokat bújunk, bulvármagazinokban olvasunk olyanok életéről, akik látszólag boldogabbak nálunk, pletykálkodunk, shoppingolunk. Megveszünk egy csomó olyan tárgyat, amire valójában nincs is szükségünk. Hogy miért csináljuk ezt? Mert ha elfoglaljuk magunkat a felszínnel, akkor nem kell lenéznünk a mélybe.

Sajtószabadság

Még egy pont, amelyben a könyv és valóság egyezik. Ugyanis, bár látszólag sajtószabadság van a könyv világában, valójában a hatalom irányít mindent. Csak az, és csak olyan formában jelenhet meg az újságban vagy a tévében, ahogyan arra az ország vezetői rábólintottak. A sajtó irányítása pedig nagy hatalom, ugyanis ezzel lehet teljesen átmosni az emberek agyát. Olyannyira, hogy simán elhiggyék egy nyilvánvalóan bűnös emberről, hogy nem Vétkes, és egy ártatlanról, hogy az.

Elég, ha a megfelelő formában tálalják a dolgokat, a megfelelő szavakat és kifejezéseket használják, és újra meg újra az emberek képébe nyomják az adott „hírt”. Amit ugyanis sokszor hall az ember, azt egy idő után nagy valószínűséggel el is hiszi.

Ebben a sajtós szálban nagyon izgalmas karakter Pia Wang. Ő egy újságíró, tévériporter, aki eleinte teljesen kiszolgálja a hatalmat. Nem azért, mert rossz ember, hanem mert ő is olyan naiv, akárcsak Celestine a regény elején. Hiszi, hogy ha el is ferdítenek apróságokat az általa írt hírekben, interjúkban, a lényeg akkor is igaz marad.

Celestine esete és a lány személyisége az, amely elkezdi Piát is megváltoztatni. A személyiségfejlődése pedig egyszerűen gyönyörű. Nagyon kíváncsi vagyok, hová növi ki magát a folytatásban, szerintem nagy dolgokra hivatott.

Szerelmi szálak

Tudom, sokan nem szeretik a szerelmi háromszögeket, de nekem, ha jól ki vannak dolgozva és érdekesek, semmi bajom velük. Itt is tetszett ez a szál.

A háromszög egyik csúcsa Art. Ő Crevan bíró fia, így eleinte nem tudtam, mit várhatok a karakterétől. Valahányszor politikailag kínos téma került elő, próbálta elviccelni, ám érezni lehetett, hogy csak azért, nehogy Celestine-nek és a családjának baja legyen belőle. Vagyis az első pillanattól nyilvánvaló volt, hogy nem ért (teljesen) egyet az apjával, ám kérdéses volt, hogy vészhelyzetben vajon szembe merne-e szállni vele. Ahogyan az is, hogy szereti-e Celestine-t annyira, hogy kiálljon mellette.

A másik háromszögcsúcs, Carrick. Ő először csak egy név nélküli idegen Celestine számára, aki a szomszéd cellában ül, és rosszfiús kinézete alapján valódi Vétkesnek tűnik. De nemcsak Celestine ítéli meg tévesen a fiút, hanem a fiú is őt. Carrick úgy gondolja, Celestine egy elkényeztetett lányka, akit Crevan bíró úgyis kiment a slamasztikából, ő pedig élni is fog a férfi segítségével, mert túl gyáva vállalni a tettét és következményeit. Amint rájönnek, hogy tévedtek egymással kapcsolatban, kialakul közöttük egy sorsközösség még úgy is, hogy két mondatot tudnak csak váltani egymással a fogságuk alatt.

Mind Art, mind Carrick nagyon izgalmas karakter, úgyhogy mindkettejük sorsára kíváncsi vagyok. Artra azért, mert előbb vagy utóbb szembe kell néznie a saját apjával, és nagyon nehéz döntéseket kell meghoznia. Carrickre pedig azért, mert kedvelem a rosszfiús jófiú karaktereket, és érdekel, hogyan kerül majd ő is előtérbe a folytatásban.

Érzelmi hatások

Bár történik a regényben jó néhány izgalmas esemény, számomra mégis inkább az érzelmi része volt az érdekes. Hogyan változnak a karakterek, főképp Celestine, milyen lesz az élete kitaszítottként, hogyan próbálja túlélni a változásokat. Nagyon tetszett, hogy néhány jelenet igazi erőteljes érzést váltott ki belőlem. Például Celestine megbillogozásának leírása alatt egyszerre jött ki rajtam az iszonyat és a mélységes, tehetetlen düh. De érzelmileg nagyon ütött az a jelenet is, amelyben a saját iskolatársai rabolják el azért, hogy megszégyenítsék őt.

Pozitív érzéseket is sikerült kiváltani belőlem, például büszkeséget, amikor Celestine mellett kiállt az anyja egy nyilvános eseményen az öltözködése által, vagy amikor rájöttem, hogy Pia miben is mesterkedik.

Szóval igen, nemcsak izgalmas ez a sztori, hanem szépen hatott az érzéseimre is.

Azoknak ajánlom ezt a regényt, akik szeretik a disztópiákat, és érdekes számukra a szociálpszichológia. Valamint azoknak, akik egyszerűen csak szeretnének egy izgalmas, kalandos regényt olvasni.

Kedvenc karakterek: Celestine, Carrick, Pia.

Kedvenc jelenet: amikor Celestine édesanyja elmondja, miért akar olyan ruhát viselni a partin, amilyet.

Kedvenc idézetek:

„Eddig soha nem volt időm regényeket olvasni, a való világot részesítettem előnyben. A matematikát, bizonyos megoldásokat, olyan dolgokat, amik közvetlen hatással voltak az életemre, de most már értem, miért olvasnak az emberek kitalált történeteket, miért szeretnek belefeledkezni mások életébe. Némelyik mondatnál felkapom a fejem, mert olyan dologról szól, amit én is éreztem, de soha nem fogalmaztam meg magamnak. Bele akarok bújni a könyv oldalába, elmondani a szereplőnek, hogy megértem az érzéseit, hogy nincs egyedül, és én sem vagyok egyedül, hogy nem baj, ha ilyeneket gondol.”

„- Nem mindig jelenik meg, amit írunk, vagy nem úgy, ahogyan akartuk. Van, hogy nem mi határozzuk meg, mit és hogyan mondunk el.
(…)
Elnézem Piát, és tudom, min vívódik: megírja-e a hatodik billog történetét, vagy sem? Megbuktassa-e Crevant, vagy ne?
- Hát akkor mondja meg nekik, hogyan akarja ön megírni!
- Ez nem ilyen egyszerű.
- Dehogynem.
- Nem hallgatnak rám.
- Akkor mondjon fel! Menjen máshová dolgozni!
- A világ nem így működik.
Megvonom a vállam.
- Mondjuk, hogy feladom ezt a nagyon jól fizető állást, ahol beszámolhatok az eseményekről, még ha néha nem is pontosan úgy, ahogyan szeretném, ahol saját műsorom, saját rovatom van – akkor ki adna enni a két gyerekemnek?
- Jobb hazugsággal etetni őket?
Ez érzékenyen érinti, újra elhallgat.”

„Anyu leengedi és összeborzolja csodás hullámokban a vállára omló haját.
- Na, mit gondolsz? – kérdi úgy általában, mi az új külsejével kapcsolatos benyomásom.
Soha életemben nem láttam még őt ilyen szedett-vedett szerelésben, de nem akarom megsérteni, mert félek, hogy kiborulna. Már ha nem borult még ki. Félek, hogy ez az átrendeződés már annak a jele.
- Nagyon menő.
Anyu a homlokát ráncolja, mintha nem értene valamit.
- Ó!
- Nem azt akartad, hogy menő legyen?
- Nem – jelenti ki, és fog egy zebracsíkos nadrágot. – Egyáltalán nem. – Édesdeden rám mosolyog. – Meghívtak minket Candy Crevan házavató bulijába.
- Candy Crevan költözik Tinderék helyére?
- Igen, közvetlenül a testvére mellé, hogy támogathassa ebben a vészterhes időben. – Ezt a szarkazmus legapróbb jele nélkül mondja, de tudom, hogy nem gondolja komolyan. – Apád kedvéért elmegyek abba a buliba, mert Candy szereti, ha egy nemzetközileg elismert modell vendéggel is dicsekedhet – magyarázza fogcsikorgatva. – Ott sasszézok majd közöttük a gyönyörű ruházatomban, és lelkesen elmesélem nekik, hogy ez lesz a jövő szezon divatja. Ha minden jól megy, ők rohannak majd vásárolni, és a jövő héten mind úgy néznek ki, mint a bohócok. Majd én megmutatom nekik, milyen a tökéletesség!
Indulatosan lerántja magáról a pulcsit, és a szoba túlsó sarkába hajítja a pólót. Izmos karjával és öklével kiadja magából a feszültséget, de az arca valahogy eközben is rezzenéstelen marad.”

„- Az Élet Párt tagja, és az én oldalamon áll.
- (…) A második helyesbítés: nem mondhatod, hogy a te oldaladon áll, nem szükségszerűen. Enya politikus, ráadásul karrierpolitikus. Azt hiszem, fontos számára az ügy, nagyon is fontos, de attól még arra fordul, amerre a szél fúj. Észrevette, hogy a Vétkes-rendszert a népesség egyre nagyobb része helyteleníti, és van ebben a mozgalomban elég lendület ahhoz, hogy ő meglovagolja.
(…)
- Ha csak egyszer hibázol, félredob téged. Jelenleg te vagy számára a jelkép, a vezetői szerephez és a hatalomhoz vezető rövid út. A hatalom. Minden csak erről szól, ne feledd! Az emberek csak pénzre és hatalomra vágynak. Téged melyik érdekel?
Elkomorodok.
- Egyik sem.
Alpha a homlokát ráncolva méreget.”

„ Vajon megváltozott a véleményem róla most, hogy tudom, Vétkes emberek gyermeke?
Igen.
Tizennyolc évig szüntelenül mosták az agyát, sulykolták belé, hogy a szülei semmirekellők, alantasak, hogy ő jobb náluk, és erre amint kiszabadult onnan, a keresésükre indult. Ő győzött, mert a szeretetet nem lehetett kiirtani belőle, azt megóvta a lelkében. Carrick még annál is bátrabb, mint gondoltam. Valóban katona.”

„- (…) Igaz, hogy egyre többen állnak a Vétkesek mellé, de láthattad, hogy a tömeget nagyon könnyen el lehet riasztani. Az emberek szeretik támogatni a gyengét, de csak addig, amíg nem veszélyes ezt tenni.”

„A vattakorongokra, kötszerekre és sebfertőtlenítőkre összpontosítok, a csomagolásukat figyelem, a kanyargó betűket, a boldog kis vattalényeket, akiknek kezük, lábuk van, és vidáman mosolyognak a zacskón. A marketingesek mindenbe lelket akarnak önteni, mindennek személyiséget adnak, az embereket mégis megfosztják az érzéseiktől. Emberivé teszik a tárgyakat, és embertelenné az embereket.”

„- Becsület! – ordítok a rendőrre, és szabadjára engedem a haragomat. Az iskolában tanítják a rendőri munka alapelveit. Ezt mindenki tudja. Ő vajon miért nem ismeri a rá vonatkozó szabályokat, amiket én megtanultam, és amiket biztosan neki is megtanítottak? – A négy szabály közül az első a becsület – folytatom. Hallom, hogy remeg a hangom, de nem a félelemtől, hanem a haragtól. Igyekszem uralkodni magamon. – A rendőr becsületes és erkölcsös, tetteit az igazság és igazságosság vezérli! A következő a felelősség: a rendőr személyes felelősséget vállal a tetteiért, és kikényszeríti a társadalmi felelősségvállalást!
A tömeg morajlani kezd. Folytatom, egy pillanatra sem veszem le a szemem a rendőrről.
- A harmadik szabály a tiszteleté. A rendőr tiszteletben tartja az embereket, az emberek jogait és szükségleteit!
A tömegben már többen is helyeselnek, bólogatnak. A rendőr közelebb lép hozzám, a szájához emeli a rádióját, és erősítést kér.
- Vigyázz! – figyelmeztet halkan a balomon álló férfi.
A rendőr már közvetlenül előttem áll vigyorogva.
(…)
- Professzionalizmus – mondom végül halkan, csak a rendőrnek. – A rendőr professzionális rendőri szolgáltatást nyújt a közösségeknek.”

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2018. április 23., hétfő

Könyvfesztivál 2018.


Az idei Könyvfesztivál sajnos rövid volt számomra, de annál tartalmasabb. A MÁV kicsit megnehezítette, hogy eljussak Pestre, ugyanis átszervezték a Pécs-Budapest és Budapest-Pécs járatokat. Igen, igen, szeretjük a MÁV-ot. Ahogy Kolozs Kitti mondta, nem megszívattak, hanem kalandossá tették az utat. Éljen a pozitív gondolkodás! :D

Odafelé nem elég, hogy az út egy részében vonatpótló busszal kellett jönni, a járat még csak be sem ment a három nagy pályaudvar egyikébe, hanem Kelenföldön volt a végállomása. Még sosem jártam Kelenföldön, de egy kis segítséggel kitaláltam, hogyan is juthatnék el onnan a Délibe, aztán meg a Millenárisra. Szerencsére akadt kísérőm is Kitti személyében, aki várt rám Kelenföldön, és együtt kisakkoztuk a pontos útvonalat. Az utazás egyébként nem volt kényelmetlen, csak izgultam, hogy minden rendben menjen, és odaérjek a Millenárisra időben. Igaz, egyszer kicsit eltévedtünk, de végül Kittivel szerencsésen megérkeztünk a Könyvfesztivál helyszínére.


Körbejártuk a standokat, és csöpögött a nyálunk rendesen az érdekesebbnél érdekesebb könyvek láttán. Kitti megígértette velem, hogy nem hagyom könyvet venni, de végül elbuktam, mert mégis vett magának egyet. :D Én a 21. Század Kiadótól elhoztam Naomi Alderman A hatalom című könyvét, amire nagyon-nagyon kíváncsi vagyok, egyfelől a témája miatt, másfelől, mert úgy tudom, hogy Emma Watson is ajánlotta, és nagyon adok a véleményére. Valamint a Fumax Kiadótól is átvettem négy könyvet, W. E. Schwabtól a Viszály, Sarah Andersentől a Macskapásztor, Seanan McGuire-től a Minden szív kaput nyit című könyvet, és a Veszélyes amazonok című antológiát, amelybe olyan nagy nevek írtak novellát, mint George R. R. Martin, Diana Gabaldon, Lev Grossman vagy Joe Abercrombie.

Ó, egyébként a 21. Század Kiadó standjánál láttam Bárdos Andrást és Máté Krisztinát, ami számomra nagy szó volt, de nem zargattam őket, csak szépen átvettem a könyvemet, és örültem, hogy a képernyőn kívül is találkozhattam velük.

A mászkálás után kerestünk néhány széket, ahová leülhetünk, mert voltam olyan bolond, hogy egy új cipőben vágtam neki az útnak, és hát, mondjuk úgy, hogy nem nekem sikerült betörnöm őt, hanem neki a lábamat. :D Míg a dedikálásra várakoztunk, összefutottunk Krisztiékkel, és beszélgettünk egy kicsikét, valamint megnéztük, ki milyen könyvet szerzett be.

Végül megérkezett Benina is, és együtt figyeltük a hosszú sort, ami a dedikálásunkra várakozott. Jó önbizalom-hiányosként, mondtam is Beninának, hogy biztosan rá várnak, mert ő már régen volt könyves eseményen, és az új könyve is most jelent meg, de legnagyobb meglepetésemre, mindkettőnkhöz sokan jöttek, és végigdedikáltuk az egy óránkat. :)

Egyébként nagyon szeretek Beninával együtt dedikálni, mert mindig megnevettet, és jól elszórakoztatjuk egymást, valamint az olvasóinkat. Ezúton is üzenem neki, hogy még mindig reménykedem, hogy Könyvhétre is el tud jönni. :)

Ahogy említettem, nagyon sok olvasó várt ránk, volt néhány régi ismerős, de nagyon sok új arc is. Végre személyesen is találkozhattunk Alexával, és eljött hozzám Judit is, akivel minden könyves eseményen összefutunk hosszabb vagy rövidebb időre. Volt egy szülinapos lányunk, aki nagyon boldognak látszott, hogy egy könyves eseményen ünnepelhet, jó volt látni a mosolyát. Eljött hozzánk egy rövid hajú, nyári ruhás, mosolygós lányka is, akire egyszerűen jó volt ránézni, mert az embernek igazi nyári hangulata lett tőle. :) Ó, és persze ott voltak a hőseink is, akik nemcsak egy könyvet hoztak dedikáltatni, hanem az összes eddig megjelent könyvünket elcipelték. Mivel én is sokszor mászkáltam hatalmas könyvtoronnyal ilyen könyves eseményeken, pontosan tudom, hogy ez mekkora súly és macera. Úgyhogy tényleg hősök, és megtisztelő volt számunkra, hogy annyira vágytak az aláírásunkra, hogy vállalták érte a cipekedést. :)


Dedikáltunk sok-sok könyvet, sok-sok könyvjelzőt, még egy Klasszi körképet is a saját bemutatkozó oldalunknál, és úgy elrepült az az egy óra, hogy szinte észre sem vettem.

A dedikálás után még volt annyi időm, hogy válthassak néhány szót V. K. Bellone-val, akinek imádom a Felvont vitorlák című könyvét, szóval olvassátok, olvassátok, mert tényleg baromi jó, valamint Róbert Katával is beszéltem egy kicsikét, és elmondtam neki, hogy május végén adom le a Rabszolgák kora átírt kéziratát, azután remélhetőleg nekiállhatunk a közös szerkesztésnek.

Végül Bellone-val átsétáltunk Varga Bea (On Sai) dedikálására, mert Kolozs Kitti a dedikálásom fotózása után átszaladt Beához egy autogramra és fotóra. Bea aranyos volt, mert küldött Kittivel nekem egy csokit, sajnos beszélni nem tudtunk, mert őt lefoglalták az olvasói, nekem meg rohannom kellett az egyetlen vonathoz, amit a MÁV a Déliből elindított Pécsre. Szóval ezért volt rövid a Könyvfesztiválon töltött időm, mert dedikálás után sajnos szinte azonnal mennem kellett a vonathoz, hogy rendben hazajussak.

Kittivel kisiettünk tehát a Délibe, ahol egy furi (értsd a korábbiakra nem hasonlító) IC várt, de olyan, amin nem volt helyjegy, és az egyik fele Pécsre ment, a másik meg isten tudja hová. Nos, elsőre sikerült az isten tudja hová menő kocsiban leülni, úgyhogy Kelenföldön rohanhattam át az első kocsik egyikébe, amelyek már Pécsre mentek. Természetesen már foglalt volt minden hely, úgyhogy leültem a középen lévő mosdó előtti rész kihajtható székeire, ami elsőre rossz döntésnek tűnt, de később kiderült, hogy a legjobb döntés volt.

Ugyanis vagy ezernyi érdekes, mókás embert ismerhettem meg a több mint 3 órás út alatt, akik épp a mosdóra várakoztak. Iszonyatosan fáradt voltam már addigra, szinte zombi üzemmódban futottam, mégis lehetetlen volt megállni, hogy az ember ne szórakozzon jól az adott szituációkon és emberkéken.

Volt egy diákokból álló csoport, akik valami osztálykirándulásról tartottak haza. Elég hangosak voltak, ami másokat zavart, de engem nem igazán. Valahányszor odajöttek csoportostul a mosdóhoz, mindig jókat mosolyogtam rajtuk, olyan beszólásaik voltak.

Aztán végighallgattam egy idősebb és egy fiatalabb férfi értekezését a pisilésről. Megtudtam, hogy öregkorban már nem megy csak úgy parancsszóra, és azt is, hogy a fiatalabb srác nem tud piszoárnál pisilni, mert zavarban van. De nem is a téma volt a mókás, hanem inkább az, hogy valóban olyan komolyan beszélgettek a pisilésről, mintha valami tudományos értekezést folytatnának. Alig bírtam elfojtani a kuncogásomat.

Volt egy nagyon cuki, idősebb néni is, aki bement a mosdóba, aztán rövid időn belül jött ki, hogy segítsek neki, mert ahogy belépett, felgyulladt magától valami fény, és valami zúg is, van ezer gomb, ami nem tudja, mire való, meg hogyan kell egyáltalán megnyitni a csapot, ugyanis ő pisilés előtt is mindig kezet szokott mosni higiéniai okokból. A mosdó olyan volt belülről, akár egy űrhajó, szóval én sem tudtam mindegyik gombról, hogy mire való, de amit tudtam, segítettem neki. Bent töltött olyan tíz percet, azután jött ki boldogan, odahajolt hozzám, és azt mondta suttogva: „Kipróbáltam ám az összes gombot! És kitisztítottam a vécét, mert az előttem lévők nem nagyon tették. Legalább az utánam lévőnek legyen jó.” Csak csendben bólogattam neki, annyira nagyon aranyos volt. Tipikusan az a néni, akit bárki szívesen elfogadna a nagymamájának.

Az út végére egyébként én lettem a „Vannak bent?” lány, ugyanis akárki jött a mosdóba, tőlem kérdezte meg, hogy vannak-e már bent, mivel nem égett a kis figyelmeztető lámpa az ajtó fölött. :D

Amikor épp nem jött senki érdekes a mosdóba, akkor olvastam. Az út alatt kivégeztem Sarah Andersen Macskapásztorát, elöljáróban annyit róla, hogy néha alig bírtam visszafojtani a kuncogásomat, annyira találó képregények vannak a könyvben. De majd később írok róla bővebben is egy blogbejegyzésben. Valamint belekezdtem a Veszélyes amazonok első novellájába, ami nagyon izgalmas.

Végül hazaértem Pécsre, ahol anyu várt rám, és együtt hazabuszoztunk. Otthon kiörömködtük magunkat a kutyusaimmal (nagyon rosszul viselik, ha hosszabb időre elmegyek valahová), vacsoráztam, megírtam Kittinek, hogy élve hazaértem, majd kidőltem aludni.

Hát ennyi volt az én rövidke, de tartalmas Könyvfesztiválom. :)

Itt megnézheted a többi Könyvfesztiválról készült fotót: KATT

Ó, és ezer hála Kolozs Kittinek a társaságáért, azért, hogy végigfotózta a dedikálást, és köszönöm neki a finom parfümöt is, amit ajándékba adott! :)

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz