~ Sárga könyves út ~

2019. március 31., vasárnap

Miklósi Ádám (szerk.): A kutya – Blogturné


Bár rengeteg minden változott az emberek életében az elmúlt évszázadokban, van néhány dolog, ami szerencsére örök: mint például az, hogy a kutya az ember legjobb barátja. A Libri Kiadó csodaszép, gazdagon illusztrált új albumából sok mindent megtudhatunk négylábú társaink történetéről, sajátosságairól, illetve a különböző fajták egyedi jellemzőiről. Tarts a Blogturné Klub bloggereivel négy állomáson át, és legyél te a szerencsés, aki megnyeri a kiadó által felajánlott egy példányt! 

A Miklósi Ádám által szerkesztett, többszerzős A kutya című könyvet azonnal kiszúrtam magamnak. Mióta van két shi-tzu kutyusom, teljesen kutyabolond lettem, és szeretnék minél többet megtudni ezekről az állatokról, hogy a lehető legjobban értsem és ismerjem a sajátjaimat, ezáltal pedig a lehető legjobb otthont és gondoskodást tudjam nyújtani számukra.

Ami tetszett

1. Gyönyörű

Ez a könyv egyszerűen gyönyörű. Már lapozgatni, nézegetni is jólesik az embernek. Sok szöveg van benne, szóval nem egy képes album, mégis éppen elég képet, ábrát, táblázatot, diagrammot és hasonló érdekességet tettek bele ahhoz, hogy már az olvasás elkezdése előtt is felkeltse az ember figyelmét, és kellemesnek érezze a könyv kézbe vételét.

Már gyerekként is nagyon szerettem az ilyen ismeretterjesztő könyveket, rengeteg hasonlóm volt, amiből megismerhettem a világunkat, az állatokat, növényeket, világűrt és egyebeket, de így, felnőtt fejjel is nagyon élvezem a hasonló könyveket. Ez pedig kiemelkedően jól összerakott könyv volt.

2. Csodás kezdés és hozzáállás a kutyákhoz

Általában a bejegyzéseim végén szoktam csak idézni, de most másként teszek. Ugyanis a könyv első oldalán a szerzők kinyilvánították néhány mondattal, hogyan is állnak a kutyákhoz, és hogyan is kéne mindannyiunknak hozzáállni a kutyákhoz. Íme, ez a néhány mondat:

„A kutyát olyan fajként kell tisztelnünk, amelynek önálló sorsa és rendeltetése van. Hagynunk kell, hogy önmaga lehessen: kutya. Mindezek alapján talán akkor érthetjük meg leginkább az ember és a kutya közötti kapcsolatot, ha barátként tekintünk rá. A barátok egész életükben kötődnek egymáshoz, de ha a körülmények úgy kívánják, hosszabb-rövidebb ideig képesek egymástól független életet is élni. Segítik egymást, de nem igénylik a szívességek azonnali viszonzását. A barátok szeretnek együtt lenni, tisztelik egymást, és engedik, hogy a másik önálló személyiséget alakítson ki.”

Nekem ez a néhány mondat nagyon pozitívan hat. Nap mint nap látom, ahogyan az emberek agyonfotózgatják a kutyáikat, kihasználják őket a népszerűségük növelésére úgy is, hogy esetleg az adott kutya a háta közepére sem kívánja ezt az egészet. Azzal persze nincsen gond, ha egy kutya élvezi a fotózkodást, azzal sincsen, ha a gazda megörökíti őt néhány képen emlékként. De az szerintem gáz, amikor egy kutya csak rá van kényszerítve a „sztárságra”. És igen, látszik, amikor egy kutya utálja az egészet. Az enyémek utálják, és évente talán 3 kép készül róluk emlékként, mert tiszteletben tartom az érzéseiket. Én sem örülnék neki, ha a képembe nyomnának egy okostelefont, és agyonfotóznának az engedélyem és igényem nélkül.

Az is nagyon bizarr, amikor valaki kiegészítőként hordozza a kutyáját. Úgy kezeli, mint egy játék babát, ami csak azért létezik, hogy őt szórakoztassa, ám amikor épp nincsen kedve hozzá, akkor csak úgy simán beteszi a sarokba, és elvárja, hogy a kutya békén hagyja őt. A kutyának van lelke, van személyisége, vannak igényei, és van akarta is. Van, hogy nem igényli a simogatást, van, hogy magányra és nyugalomra vágyik, van, hogy szüksége van a gazdája közelségére, és ha menni kell, hát menni kell, akkor is, ha a gazda éppen fáradt, beteg, életunt, és semmi kedve nincs a sétához.

Egy kutya nem játék, nem kiegészítő, nem népszerűségnövelő. Egy kutya önálló személyiséggel bíró családtag, barát és felelősség. Hatalmas felelősség.

3. Mindenre kitérő, új infókkal teli, elgondolkoztató

Van olyan kutyákkal foglalkozó könyvem, amelyik leírja, hogyan etesd, sétáltasd, itasd a kutyádat, hogyan gondozd a szőrét, körmét, fogát, stb., vagyis elmondja, hogyan elégítsd ki az alapszükségleteit. Ám ez a könyv sokkal többet ad ennél. Megtudhatjuk belőle, honnan is származik a kutya. Én eddig csak annyit tudtam, hogy a farkastól, de ennél sokkal bonyolultabb a képlet, és új információkkal is szolgált. Azt pl. tudtam, hogy a mostani kutyafajták többségét úgy hozta létre az ember tenyésztéssel és különböző fajták keverésével, ám azt nem sejtettem, hogy az általunk ismert kutyafajták alig 150–200 éve élnek csak. Nagyon durva, hogy ilyen rövid ideje léteznek.

Megismerhetjük azt a folyamatot is a könyvből, ahogyan a kutya vadon élő rokonait háziasítottuk, és végül eljutottunk addig, hogy a kutya az ember legjobb barátja lett.

Ezután jön az anatómiai rész, amelyből megismerhetjük a kutyáinkat biológiai szempontból. Itt is voltak számomra új infók, pl., úgy tudtam, hogy a kutyák egyáltalán nem izzadnak, és lihegéssel hűtik magukat, de arról nem hallottam, hogy a tappancsaikon igenis képesek az izzadásra. Ahogyan azt sem tudtam, hogy minden egyes kutyának hasonló számú csontja van, legyen apró csivava vagy nagy német dog. És azt sem tudtam, hogy a megrövidült koponyájú kutyáknak rosszabb a szaglása, és jobb a látása. Ez pl. nagyon fontos információ volt számomra úgy, hogy az egyik kutyusomnak gond van a szemével. Két állatorvos közül az egyik azt tanácsolta, vetessük ki a szemét (a másik élete végéig tartó kezelést javasolt), mi viszont nemet mondtunk erre a drasztikus lépésre. Amíg nem fáj neki, nem zavarja, nem okoz számára valami más, súlyosabb betegséget az a szem, és valamennyire még lát vele, addig bizony nem hagyjuk, hogy kivegye az orvos. És ez alapján jól döntöttünk, mert fontos neki a látása a rosszabb szaglás mellett, még ha nem is tökéletesen lát az egyik szemével.

Ezt követően arról olvashatunk, milyen a kutya társas viselkedése. Hogyan viselkednek egymással, hogyan viselkednek az emberrel, mit jelentenek bizonyos reakcióik, miben más egy kölyökkutya és egy idősebb kutya. Hogyan kommunikálhatunk a kutyusokkal, és ők hogyan kommunikálnak velünk és egymással. Ha valakinek van kutyája, akkor ezeket nagyrészt már tapasztalta maga is, de érdekes volt így összefoglalva, megmagyarázva olvasni a témáról.

A következő fejezet a kutyák és emberek viszonyáról szól. Kapunk egy kis történelmi kitekintőt, majd arról olvashatunk, hogy a mostani világban hogyan alkotják az életünk részeit a kutyák. Olvashatunk a lakásban élő állatokról, azokról, akik részt vesznek a munkánkban és azokról is, akik állatmenhelyre kerülnek. Külön alfejezetekben tárgyalják, hogy milyen kihatással van az egészségünkre egy kutya közelsége, valamint azt is, hogy mi milyen kihatással vagyunk a kutyák egészségére például azzal, hogy néha ész nélkül szaporítjuk őket.

Ami nagyon durva, hogy írnak egy felmérésről, amely azt akarta feltárni, hogy kutyaszerető emberek miért nem lépnek fel az ellen, hogy a túltenyésztés miatt kedvenceiknek kóros elváltozásaik vannak, amelyek fájnak, betegségeket okoznak, és korai halálhoz vezethetnek. Kiderült, hogy az emberek valamiért hűségesen ragaszkodnak a hátrányos helyzetben lévő fajtákhoz, ha már egyszer volt olyan fajta kutyájuk. Az nem derül ki, hogy ennek mi lehet az oka, de én elgondolkoztam rajta. Talán, ha egy kutya beteges, akkor nagyobb szüksége van ránk, és ebben az elidegenedett világban ezáltal úgy érezhetjük, hogy van kiről gondoskodnunk, van értelme az életünknek. Ez egyfajta Teréz anya-komplexus lehet, amely által jobb, fontosabb embernek hihetjük magunkat. Vagy legalább is egyeseknél így lehet. Esetünkben például csak a véletlennek köszönhetően kerültek fajtiszta shi-tzuk a családba (a korábbi kutyánk stramm, egészséges keverék kutyus volt), és megszakad a szívem a kisebbért, aki borzalmasan beteges. Őket a világ minden kincséért sem adnám már oda, mert szívből szeretem mindkettőt, de ha lenne lehetőség arra, hogy túltenyésztéssel soha többé ne lehessen létrehozni ennyire beteges kutyusokat, akkor támogatnám. Csak azért, hogy egy kutya hű, de cuki és menő és trendi legyen, nem lenne szabad végignézni a túltenyésztésből adódó szenvedéseit.

4. Kis lexikon

A könyv végén található egy kis lexikonszerű rész a kutyafajtákról. Ennek köszönhetően megtudhatjuk mindegyikük legfőbb tulajdonságait, azt, hogy mennyire képezhetőek, mennyire gyerekszeretőek, milyen a gondozásigényük, milyen betegségek jellemzik őket, milyen a mozgásigényük, és kezdő gazdik számára mennyire ajánlott a tartásuk.

Ezt a kis összefoglalót nagyon klassznak tartom, mert ha valaki most szándékozik kiválasztani a kutyáját, akkor könnyebben át tudja látni, melyik kutya való neki. Ha pl. sokat dolgozik, akkor kisebb mozgásigényű kutyát választ, ha gyerkőcei vannak, akkor olyat, aki odavan a gyerekekért, ha házőrzőt szeretne, akkor olyat, akinek nagy a házőrzőhajlama.

Amin elgondolkoztam…

A könyvben arról is olvashatunk, hogy Svájcban már külön engedély kell ahhoz, hogy valaki kutyát tarthasson, ennek megszerzéséhez pedig el kell végeznie egy akkreditált kutyaiskolát. Nos, én szívből támogatnám ezt a lehetőséget itthon is. Sajnos én sem tudok mindent a kutyáimról, de igyekszem őket jól gondozni és biztonságban tartani. Ám annyi felelőtlen gazdát látok nap mint nap, olyanokat is, akik a saját kutyájukat veszélyeztetik, és olyanokat is, akik mások kutyáit, így az én kutyáimat is veszélyeztetik. Nem véletlen, hogy egyre többször olvashatunk kutyatámadásokról, melyeknek kisebb kutyák vagy emberek (sokszor gyerekek) az áldozatai.

Sok gazda egyáltalán nem ismeri vagy akarja követni a biztonságos kutyatartás szabályait, és tesznek rá, ha ez végül a saját kutyájuk, más kutyák vagy esetleg emberek épségébe vagy életébe kerül. Szóval igen, örülnék, ha engedélyhez kötnék a kutyatartást, és én lennék az első, aki elmenne az akkreditált kutyaiskolába, hogy még annál is többet megtudjon a kutyáiról, amennyit most tud.

Természetesen ehhez az kéne, hogy a kutyaiskola elvégzése megfizethető vagy ingyenes legyen és megfelelő tudással rendelkező emberek tanítsanak ott. De úgy gondolom, még mindig kevesebbe kerülne egy olcsó vagy ingyenes kutyaiskola támogatása anyagilag akár az állam, akár állatvédő szervezetek számára, mint azt a sok elhanyagolt, kitett, bántalmazott kutyát befogadni, ellátni.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, akinek van kutyája vagy szeretne kutyát a közeljövőben. Legyünk mindannyian felelős gazdák, ismerjük meg a lehető legjobban a kutyákat, válasszuk ki azt a fajtát, aki valóban nekünk való, illik az életmódunkhoz, és akinek jó és biztonságos életet tudunk nyújtani sok-sok éven keresztül. A kutya nagy felelősség, de annyi örömet tud adni, hogy megéri az erőfeszítést.

Értékelés: IMÁDOM.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT 


Nyereményjáték:

A könyvben sok információt találunk a különböző kutyafajtákról, így mi is egy ehhez kapcsolódó játékkal készültünk. Nincs más dolgotok, mint felismerni az állomásokon található képek alapján az adott fajtát, és nevét beírni a rafflecopter doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Kép a játékhoz:


a Rafflecopter giveaway


Állomáslista:

03.25. Könyv és más
03.27. Kelly és Lupi olvas
03.29. Szembetűnő
03.31. Spirit Bliss Sárga könyves út


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Katie Fforde: Szerelmes levelek – Blogturné


Nemrég megjelent a Libri Kiadó gondozásában Katie Fforde Szerelmes levelek című regénye, amelynek köszönhetően nemcsak betekintést nyerhetünk egy könyvfesztivál megszervezésébe, hanem egy romantikus szerelem fellángolását is végigkövethetjük. Ezúttal a Blogturné Klub 7 bloggerének véleményét olvashatjátok a könyvről, és természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy saját példányt a regényből. 

Katie Fforde Szerelmes levelek című regénye a fülszövege miatt kezdett el érdekelni. Ugyanis a könyves világban játszódik, az egyik főszereplője egy könyvesboltban dolgozik és egy könyvfesztivál megrendezésén ügyködik, míg a másik író. Szóval úgy véltem, ez a világ érdekes számomra, és szívesen olvasnék róla.

Ami tetszett

1. Könyves világ, még ha kicsit álomszerű is

A történet a könyves világban játszódik, és ez egy könyvmoly számára máris ad valami pluszt. Érdekes volt látni, hogyan is ír az írónő a külföldi könyvesboltok, könyvkiadók, könyves események működéséről, arról, hogyan élnek az írók, miként működik egy írói pályázat elbírálása és egy kreatív írás tanfolyam meg hasonlók. Még úgy is érdekes volt, hogy élek a gyanúperrel, a valóságban egy csomó minden nem így működik, pusztán az írónő fantáziája és a történet cselekményének íve miatt történhetnek meg olyan dolgok is, amelyek kicsit irreálisak. Például, hogy egy éppen bezárni készülő könyvesbolt vállalja egy nagy könyvfesztivál összes könyvének szállítását, vagy hogy az adott könyvesbolt egyik eladóját egy nagynevű kiadó vezetője egyik pillanatról a másikra kinevezi a könyvfesztivál szervezőjévé és szerkesztővé, holott az eladóban nincsen semmi különös azon kívül, hogy sokat olvas.

2. Kellemes tulajdonságok

Dermot Flynn fiatalon írt két nagy sikerű könyvet, azután eltűnt a világ szeme elől. Most Laurát bízzák meg azzal, hogy hívja meg a férfit a könyvfesztiválra. Ha sikerrel jár, komoly anyagi támogatást kap a fesztivál megszervezéséhez. Laura némi huzakodás után belevág a dologba, és elutazik Írországba, abba a kisvárosba, amiből Dermot a visszavonulása óta nem tette ki a lábát. A férfi bele is egyezik abba, hogy elmegy a könyvfesztiválra, ám cserébe azt akarja, hogy Laura feküdjön le vele.

Nos, Dermot így elsőre nem tűnik túl vonzó személyiségnek, ám én szép lassan megláttam a szerethető oldalát is. Egyfelől, bár a szülővárosát nem hajlandó elhagyni, otthon mégiscsak kiveszi a részét a városka életéből, például a helyi iskolában is tanítja az alsósokat. Másfelől van egy jelenet, amelyben Laura elmeséli, hogy a kiadó vezetője azt mondta neki, ha van két ígéretes női írójelölt a pályázaton, azt válassza ki, amelyik jobban néz ki, mert az eladhatóbb. Dermot pedig felháborodik ezen, vagyis van igazságérzete. Emellett, van felelősségtudata is. Amikor Laura megkérdezi tőle, hogy miért nem ír gyerekkönyveket is, azt mondja, hogy az túl nagy felelősség, mert egy felnőtt, ha nem tetszik neki egy könyv, csak félreteszi, és választ más olvasnivalót, viszont egy gyerek kedvét örökre el lehet venni az olvasástól, ha elsőként rossz könyv kerül a kezébe.

A kreatív írás tanfolyam alatt is jófejnek tűnik, olyannak, akitől szívesen tanulna az ember, bár az esti ivós részt azért kihagynám. Viszont a tanfolyam elején adott egy feladatot a diákoknak, amit azonnal elkezdtem én is megcsinálni. Megadott időn belül kellett írniuk a pénzről, a halálról és a születésről egy-egy novellát.

Szóval Dermot valamivel összetettebb, mint az elsőre látszik, és vannak olyan tulajdonságai, amik tényleg szimpatikusak. Sosem hittem volna, hogy egyszer majd a férfiak pártját fogom, de sokkal szimpibb karakter volt számomra, mint Laura, annak ellenére, hogy Dermotnak is megvoltak a felesleges hisztijei és hasonlók.


Laurát sajnos egyáltalán nem tudtam megkedvelni, mert az, amit ő és mások elmondanak róla (introvertált könyvmoly, aki visszahúzódva éli a kis életét) abszolút ellentétben áll a tetteivel. Számomra az a típus volt, aki megjátssza, hogy naiv, visszahúzódó jó kislány (talán még önmagát is becsapva), csak hogy mások kedveljék, ám valójában egyáltalán nem ilyen. Egy valódi introvertált, könyvmoly jó kislány sosem csinálna olyasmiket, amiket ő tett. Tapasztalatból tudom.

Amin elgondolkoztam…

Az igazság az, hogy ez a típusú romantikus regény nagyon nem az én világom. Erre olvasás közben jöttem rá. Sokkal közelebb áll hozzám a francia stílusú romantikus regény, amelyben a főszereplők nem a bizonytalanságuk által kreált fals problémák miatt szenvednek, hanem valódi lelki és egyéb gondok választják el a szerelmeseket. Szóval jobban szeretem azokat a romantikus regényeket, amelyek ennél sokkal reálisabb képet mutatnak mind a világról, mind az emberek lelki világáról, mind a szerelemről.

De ha valaki romantikus alkat és szereti a tipikus, régimódi, mesébe illő, ám kicsit irreális szerelmes regényeket, annak ez a könyv tökéletes kikapcsolódást jelenthet. Már csak azért is, mert Katie Fforde híres írónak számít a romantikus regények terén, vagyis tud valamit, amit a fenti olvasótípusok nagyon szeretnek. Nem mellesleg egy csomó regényét meg is filmesítették. A Szerelmes leveleket pont nem találtam ezek között (bár lehet, hogy ehhez is készült film, csak én vagyok béna a keresésben…), viszont sok egyéb regényének filmváltozatát szokta adni a tévé.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik nagyon-nagyon romantikus alkatok, és szeretik a régimódi, lányregényes „love story”-kat modern köntösbe öntve.

Kedvenc idézetek:

„– És gyerekeknek még sosem akartál írni?
Az elmondottak alapján kézenfekvőnek tűnt a kérdés.
– Nem. Semmilyen körülmények között. Túl nehéz, és túl nagy felelősség. Ha írok egy könyvet, és valaki utálja, akkor félredobja, és belekezd egy másikba. Ám a gyerekeknek akár egy életre elmehet a kedvük az olvasástól – felelte Dermot hevesen. A téma szemmel láthatólag érzékenyen érintette.”

„– Eleanora szerint az előnyös külső pluszpontot ér. Szerinte olyan vérre menő harc folyik az írók között, hogy ha két jelentkező nagyjából hasonló szinten ír, akkor érdemes azt választani, aki jobban mutat majd a címlapokon.
– Hát ez azért szerintem rendkívül szexista hozzáállás…”

„– És ha nem vagytok szépek, nagyon öregek, nagyon fiatalok, nem a szeretőtök vagy rokonotok egy futballsztár vagy egy kiadó igazgatója, akkor jobb, ha elfelejtitek ezt az egészet. Ha nem vagy eladható, nem vagy kiadható sem.”

Értékelés: A könyv a maga nemében és kategóriájában TETSZETT, bár nagyon nem az én ízlésem úgy egyébként.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT 


Nyereményjáték:

A könyv főszereplője, Laura Horsley igazi könyvmoly. A feladatotok ezúttal az lesz, hogy a blogjainkon található képek alapján beazonosítsatok más könyvmoly karaktereket (könyvekből vagy filmekből), és a nevüket beírjátok a rafflecopter doboz megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kép a játékhoz:


a Rafflecopter giveaway


Állomáslista:

03. 25. Deszy könyvajánlója
03. 26. Betonka szerint a világ...
03. 27. Szembetűnő
03. 28. Olvasónapló
03. 29. Könyvvilág
03. 30. Kelly és Lupi olvas
03. 31. Spirit Bliss Sárga könyves út


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2019. március 28., csütörtök

Hillary Jordan: Sárfészek


Hillary Jordan Sárfészek című regénye a fülszövege miatt kezdett el érdekelni. Nagyon fontosak számomra az alapvető emberi jogok, ezért többek között mindig is foglalkoztatott a történelem azon része, amikor a feketéket durván megfosztották ezektől. Drámai történetre vártam, és meg is kaptam, bár kicsit más módon, mint arra számítottam.

Ami tetszett

1. Mindenki fejébe belelátni

Ha egy könyv sok karakter szemszögéből mutatja be a történetet, az veszélyes. Ilyenkor vagy teljesen szétesik a regény, vagy kiemelkedően jól sikerül. Szerencsére ez a könyv az utóbbi csoportba tartozik. Beleláthatunk Laura McAllan fejébe, aki már azt hitte, örökre vénlány marad, amikor is megkérték a kezét. Úgy hitte, jól választott, a férje Henry jó életet ad majd számára és a gyerekeiknek. Ám a férfi a házasságuk után közli, hogy kiköltöznek a semmi közepére, hogy ő földet tudjon művelni. A semmi közepét pedig valóban a semmi közepeként kell felfogni, így Laura a kényelmes kis életéből kikerül Sárfészekre.

A másik szemszög Henryé, a férjé. Részben meg lehet érteni a vágyát, hogy saját földet birtokoljon. Részben viszont az ember ugyanúgy haragszik rá, ahogyan Laura. Hiszen nem partnerként kezeli a feleségét, hanem úgy gondolja, ő majd dönt az egész család életéről, Laura meg kénytelen elfogadni, és kész. Ha tisztességes lett volna, még a házasság előtt elmondja a terveit, és rábízza Laurára a döntést, hogy vele akar-e tartani. Feminista, modern nőként ettől a hímsoviniszta hozzáállástól felforrt az agyvizem. A szomorú az, hogy még a mai világban is élnek olyan férjek, mint Henry. Akik istent játszanak a családjukon belül. Mivel beleláthatunk az ő fejébe is a fejezetein keresztül, így tökéletes jellemrajzot ad erről a férfitípusról, akit nőként messziről kerülnünk kéne, ha nem akarunk elnyomottá válni.

Aztán ott van Jamie, Henry öccse. A két férfi tűz és víz, teljesen különböznek egymástól. Jamie-ről sem mondanám, hogy tökéletes, mert iszik, nőzik, bajba keveredik, viszont sokkal emberségesebb, mint Henry. Mind Laurával, mind Ronsellel, az egyik fekete földbérlőcsalád fiával. Ránézésre Jamie nem veszi túl komolyan az életet, de ez csak azért tűnik így, mert a háborúban látott dolgok után lelkileg megtört. Ezt pedig a maga módján próbálja feldolgozni.

Ott van még Ronsel, aki szintén megjárta a háborút, és ha nem feketének születik, akkor hősként tért volna vissza belőle. Így viszont, hiába harcolt a hazájáért, a rasszistáknak ez nem számít. Számukra kevesebbet ér talán, mint egy állat. Tetszett, hogy Ronsel a háború alatt magabiztosabb lett. Látta Európa egyes területein, hogy a feketéket sokkal egyenlőbben kezelik, mint az USÁ-ban, megszokta, hogy egyenlőnek érezheti magát, és ez egyszerre jó (hiszen egyenlőnek is kéne lennie, és ez ott kezdődik, hogy ő maga annak akarja érezni magát, és kiáll önmagáért) és rossz (mivel az USÁ-ba visszatérve veszélyes egy olyan fekete bőrű embernek, aki már nem hajlandó meghajolni a fehérek akarata előtt).

Florence Ronsel édesanyja. Egy belevaló fekete nő, aki bár látszólag betartja a szabályokat, mégis erős személyiség, akinek a gondolatai szabadok. Próbál a férjével együtt a lehető legjobban gondoskodni a családjukról, de nincsen könnyű dolga. Az ő szemszögén keresztül megismerhetjük az akkori korban élő fekete nők gondolat- és érzésvilágát és az életük nehézségeit. Az nagyon tetszett, hogy a karaktere párhuzamba állítható Lauráéval. Egyfelől igazi anyatigrisek, akik foggal-körömmel védik a gyerekeiket, másfelől, még ha nem is mindig látszik úgy, erős, öntudatos nők, akik ha nem is mindig tudnak kiállni önmagukért egy a nőket (és feketéket) elnyomó világban, tisztán és pontosan látják, hogy ami velük történik, az nem igazságos, és mindegyikük a maga módján, de lázong is ellene.

Hap Florence férje és Ronsel édesapja. Valamiféle vallási vezető a közösségében és közben a Henrytől bérelt földecskéjét műveli. A családból ő az, aki a leginkább hajlandó a behódolásra. Többször is figyelmezteti a fiát, hogy ha így viselkedik, abból nagy baj lesz, és Henryvel is mindig egyfajta meghunyászkodással beszél. Megértem a karakterét, valószínűleg nem önmagát félti, hanem a családját. Mondhatnám, hogy Ronsel erősebb az apjánál, de jobban belegondolva, nagyobb erő kell ahhoz, hogy a szeretteid érdekében visszafogd az indulataidat, mint ahhoz, hogy mindenre téve csak úgy szabadon ereszd őket.

Bár sok szemszögből láthatjuk a történetet, én mégis úgy érzem, hogy az igazi főszereplő itt Laura. Az ő lelki világa, válsága az, amely a középpontban van, és a többi karakter szemszöge csak kiegészítés. Nem bántam, hogy így van, mert ez meg egyfajta feminista vonalat ad a regénynek, hiszen egy a férje által elnyomott, irányított nő gondolataiba és érzéseibe láthatunk be. Az, hogy a regény vége hogyan alakul, nos, én reméltem, hogy másképp fog, de az adott korban és világban azt hiszem, nem nagyon alakulhatott volna másképp. Szóval így volt reális.

2. Rejtélyek

A regény úgy kezdődik, hogy a két testvér, Henry és Jamie éppen sietősen sírt ásnak az elhunyt apjuknak Sárfészken egy jövőbeli előretekintésben. Bár nem mondják ki, érezni, hogy itt bizony valami történt. Az öreg egy morgós, szemétkedő, rasszista alak volt, akit a családból mindenki vagy utált, vagy féltek tőle. Vagyis rögtön egy rejtéllyel indítjuk a történetet, vajon hogyan halt meg a nagyapa? Megölte valaki? Ha igen, kicsoda? Laura nem bírta tovább az apósa szemétkedéseit? Az egyik gyerek tette, akár véletlenül, mert az öreg ráijesztett? A fiai voltak? Netán Ronsel vagy a családja egyik tagja?

Izgatottan próbáltam összerakni a karakterek személyiségét, azt, melyikük hogyan kötődik a nagyapa karakteréhez, kinek mi oka lehetne a gyilkosságra. És az igazság az, hogy bár az elején gyanakodtam kicsit arra, aki végül a gyilkos volt, a végén mégis sikerült meglepni.

Ahogyan azzal is, mi történik Ronsellel. Ugyanis a könyv háromnegyedénél van egy utalás, amelyből azt hittem, tudom, milyen sors vár rá, de aztán teljesen másképp alakulnak a dolgok.

Szóval bár ez a könyv nem egy krimi vagy kalandregény, mégis volt két olyan momentum is, ami kíváncsivá tett, és sikerült mindkétszer meglepni is.

3. Női dolgok

Feministaként a könyv nőkről szóló része is nagyon foglalkoztatott. Pont, amikor belekezdtem ebbe a könyvbe, a munkahelyemen az egyik 45 éves, egyedülálló kolléganőm arról beszélt, hogy mellette már elment az élet, ő már nem reménykedik abban, hogy talál valakit. Ekkor én az orra alá nyomtam a könyvet, és csak annyit mondtam, hogy: „Laura is „vénlánykorba” lépett, amikor végül megkérték a kezét, és most, Sárfészekre hurcolva valószínűleg már baromira bánja, hogy nem maradt végül mégis vénlány. Talán a sors megvédett valami nyomorúságos jövőtől azzal, hogy nem kötötted össze az életedet azokkal a férfiakkal, akik felbukkantak az életedben. Lehet, hogy te jártál jól. Nem tudhatod…”

Szóval úgy vélem, ez a könyv jó példa arra, mikor és milyen célból nem szabad férjhez menni. Ha az ember tényleg találkozik egy olyan férfival, aki nemcsak jó ember, hanem az életcéljai is azonosak az adott nőével, akkor az totál jó, jöhet a házasság, és a „boldogan éltek, míg meg nem…”

Viszont csak azért férjhez menni egy pasihoz, mert „jaj, már kifutunk az időből és örök életünkre egyedül maradunk”, és mindezt úgy, hogy valójában egyáltalán nem ismerjük az adott férfit és a céljait, a világ legnagyobb marhasága, amivel örökre tönkretehetjük az életünket.

Laura és Henry házassága tökéletes példa arra, milyen egy a nőt elnyomó házasság. És tökéletes példa arra, mikor kell nemet mondani egy lánykérésre még akkor is, ha elsőre az adott férfi rendesnek tűnik.

Az tetszett, hogy Laura többször is fellázadt Henryvel szemben, ám szerintem rossz módon tette. Össze kellett volna pakolnia a holmiját, fogni a gyerekeket, és hazamenni a szüleihez. Henry meg vagy megy utána, mert fontosabb számára a családja, mint egy hülye földdarab, vagy különválnak, és Laura szabadon, biztonságban, boldogan élhet a gyerekeivel egy normális otthonban. Persze kívülállóként könnyű látni, mit kéne tenni, Laurának valószínűleg sokkal nehezebb volt, már csak azért is, mert olyan korban nőtt fel, ahol a nőket nem önállóságra tanítják, hanem arra, hogy függnek a férfiaktól. De így kettős érzés maradt bennem, egyfelől értékelem, hogy Laura egyáltalán mer lázadni, másfelől azt érzem, hogy nem jól és nem eléggé lázadt.

4. Belesni mások életébe

Szeretek olyan könyveket olvasni, amikben nincsenek hatalmas kalandok, fordulatok, hanem csak bemutatják néhány ember, egy család történetét. Valahogy jó belemerülni mások életébe, összebarátkozhatsz velük olvasás közben, vagy épp szívből megutálhatod őket. Várhatod, hogy jobbra forduljon a sorsuk, vagy megkapják méltó büntetésüket. Átélheted velük együtt a jó dolgokat és közösen szomorkodhattok a rosszakon.

Ezek a történetek nem viszik fel az ember adrenalin szintjét, inkább valamiféle otthonos érzéssel töltenek el. Nekem ez bejön.

Amin elgondolkoztam…

Miért nem lehet magyar felirattal vagy szinkronnal sehol megnézni a könyv filmváltozatát? Annyira bosszantó, hogy van egy könyv, ami tetszik, készül belőle film is, amit örömmel megnéznék, és nem tehetem, mert nem adják a mozik, nem adják a tévéadók, és még a neten sem találom sehol online változatban magyar felirattal. Ilyenkor kicsit mindig elszontyolodom, és csak remélni tudom, hogy egyszer később valakit, aki jól tud angolul, érdekel majd annyira ez a film, hogy készítsen hozzá feliratot is.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik nem vágynak nagy kalandokra, hatalmas fordulatokba, hanem csak örömmel belemerülnének két család életébe és néhány érdekes karakter lelki világába.

Kedvenc idézetek:

„Amikor először láttam Laura McAllant, teljesen eszét vette a mamafrász. Amikor pedig a mamafrász erőt vesz az asszonyon, hiába is várnak tőle belátást. Azt csinálja és mondja, ami tetszik neki, csak mi ne kerüljünk az útjába. Az Úr már csak ilyennek teremtett minket. Azért teremtett ilyennek, mert a kölköknek védelem kell, a férfiak meg sosincsenek kéznél, ha kellenének. Ha bármi rossz történik egy gyerekkel, az az egy biztos, hogy az apja másfelé kódorog. Ilyenkor a gyerek csakis a mamájára számíthat, Isten pedig sosem bíz ránk olyat, amihez ne adna elég erőt. A mamafrász is Tőle van, hogy az anya mást se tehessen, mint hogy gondoskodik a kölkéről.”

„Látni a szemükben, ahogy a földre néznek, mintha csak asszony lenne, akit meg akarnak hágni. A fehérek azt hiszik, hogy máris az övék. Az enyém vagy, csak várd ki, mit teszek veled. A színesek nem szerzik meg és soha nem is fogják, de attól még ugyanúgy meghágnák, és másról se álmodoznak, míg az ekét tolják, vagy a gyapotot vágják. Lehet fehér vagy színes, egyiknek sincs esze, hogy lássa: a föld uralja őket, nem pedig fordítva. Kiszipolyozza a verítéküket és a vérüket, azután az asszonyaik és a gyerekeik verítékét és vérét, majd miután végzett, elnyeli a testüket is, hogy addig rágja őket tovább, amíg egyek nem lesznek, ők és mi, mindnyájan.”

„– Költözünk, ha azt mondom – fortyant fel Hap. – A férj az asszony feje, ahogyan Krisztus a gyülekezet feje.
– Csak amíg életben van – feleltem. – Ha egy asszony megözvegyül, mentesül a törvény alól. Ez áll a Római levélben.
Éles pillantást vetett rám, én meg ugyanolyat őrá.”

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2019. március 25., hétfő

Szabolcs András–Szabolcs-Gyuris Éva: Ázsiai ízek – Blogturné


Bloggereink kitalálták, hogy kipróbálják az ázsiai konyhát, és a méltán híres Funky Pho elnevezésű étterem tulajdonosai által kiadott Ázsiai ízek (korábbi nevén: Fánki Főö) című szakácskönyvvel vágtak bele a nagy kalandba. Tartsatok velük, hogy megtudjátok hogyan született meg a Fánki Főö étterem, és megismerjétek a legkedveltebb japán, kínai, illetve vietnámi fogásokat. A BOOOK kiadó jóvoltából a turné végén egy szerencsés olvasónk meg is nyerheti a könyvet! 

Bár egyelőre nem vagyok otthon az ázsiai ízekben, mégis érdekel a keleti gasztronómia. Épp ezért szúrtam ki magamnak Szabolcs András és Szabolcs-Gyuris Éva Ázsiai ízek – receptek és történetek a Funky Pho étteremtől című könyvét.

Ami tetszett

1. 2 in 1 – Bemutatkozás, kalandok, érdekességek

Ez a korábban bemutatott receptkönyvekkel ellentétben nem csak egy receptkönyv. Egy étterem és az ott dolgozó emberek történetei önmagukról, a gasztronómiai-utazási tapasztalataikról és arról, hogyan is született meg a saját étterem ötlete, és lett az ötletből valóság.

Andrást elsősorban üzletként érdekli a Funky Pho étterem, míg Évát a főzés része izgatja, és hogy megmutassa az embereknek, a világ más tájaink miféle finomságokat esznek mások. Mielőtt belevágtak a saját étterembe, sok időt töltöttek külföldön, ha jól emlékszem, akkor 50 országban jártak összesen. Felfedezték a világot, kalandoztak, dolgoztak, tapasztalatokat szereztek és kapcsolatokat építettek. Az előzményekhez tartozik egy főzős tévéműsor is, amely hozzásegítette őket az álmaik megvalósításához, és összeismertetette őket Chef Tibivel, a Funky Pho séfjével. A könyvből őt és az étterem többi szakácsát és alkalmazottját is megismerhetjük.

Nekem bejött ez a személyes vonal. Bár először féltem tőle, hogy nem fog érdekelni vadidegen emberek élete, bemutatkozása, élményei, gondolatai, és nagyon elmegyünk direkt marketing irányba, de annyira családias, jó hangulatú volt az egész könyv, hogy már az első oldalakkal bevonzott.

2. 2 in 1 – Receptek

Persze a fentiek mellett kapunk egy csomó izgalmas, érdekes és finomnak tűnő ázsiai receptet is, de ezeket sem a megszokott módon. Először is, jön egy kis történet vagy néhány gondolat, ami az adott ételhez kapcsolódik valamilyen módon. Egy utazgatás során történt érdekes sztori, egy éttermi vagy családi történet, vagy az adott ételhez kapcsolódó privát érzések.

Aztán megkapjuk a hozzávalókat és a receptet. Az alapanyagok között van olyan, amit nehéz nálunk beszerezni, de mivel keleti konyháról van szó, ez nem meglepő. A receptek, ahogy olvastam őket, érthetőnek és pontosnak tűntek. És mellettük jelezve van, hogy az adott étel mennyire egyszerű vagy bonyolult, időigényes vagy épp gyors, és elég-e hozzá egy kezdő tudása vagy bonyolultabb szaktudást, kitartást is igényel-e.

Ezután következik néhány megjegyzés, amelyben tippeket adnak az adott recepthez, hogyan lehet könnyebben, másképp, egyéb ízesítésben vagy alternatív alapanyagokkal elkészíteni, és hasonlók.

3. Fotók

Azt már megszokhattuk, hogy a receptek mellé dukál az ételekről fotó is. Ez ebben a könyvben is megvan. Ínycsiklandó, finomnak tűnő ételek képeit kapjuk, amik miatt nagyon szeretnék egyszer eljutni majd a Funky Phóba, hogy megkóstoljam őket.

Ezen kívül viszont kapunk másféle fotókat is. Képeket az étterem tulajdonosairól, dolgozóiról. Képeket az életükből, az utazásaikról, a családjukról, privát főzőcskézéseikről. Ezek által még személyesebbé válik ez a könyv, mert nemcsak szavakkal, hanem vizuális módon is beengednek egy kicsikét az életükbe.

4. Plusz segítség

A könyv végén plusz segítséget is kapunk ahhoz, hogy esetleg még inkább megismerhessük itthon a keleti konyhát. Van egy szakácskönyvlista és egy linklista, amely abban segít, hogy hozzáértő emberektől tanulhassunk, elleshessük a konyhai titkaikat. Megtudhatjuk, hogy milyen felszerelésre és alapanyagokra van szükségünk ahhoz, hogy mélyebben beleáshassuk magunkat az ázsiai gasztronómiába. Ezen kívül, a pestiek még pontos listát is kapnak arról, hol tudják beszerezni ezeket a különleges hozzávalókat. Sajnos a vidékieknek ez nem segít, nekünk csak annyi marad, hogy ha egyszer pesten járunk, akkor egyfelől elmehetünk felfedezni a Funky Pho éttermet, másfelől gyorsan körbejárhatjuk az ajánlott üzleteket, és megvehetünk egy-két alapanyagot.

Amin elgondolkoztam…

Vajon miért nem lát senki üzletet abban, hogy vidéken is megnyisson egy bő kínálattal rendelkező, megfizethető áru ázsiai alapanyagokat áruló boltot? Ha körülnézek, sok ismerősöm van, aki szívesen vásárolna ott, és én is örömmel látogatnám. Persze, lehet, hogy üzletileg nem lenne fenntartható, nem tudom, de kár, hogy nálunk a legtöbb alapanyag nem beszerezhető, vagy ha mégis, akkor nagyon drágán.

Amit kipróbáltam…

Az okonomiyakit, vagyis a japán tócsnit választottam, amit én is inkább palacsintához hasonlítanék, mint tócsnihoz. Ez egy hagymás, káposztás, baconös keverék, leöntve egy palacsintatészta-szerű tésztával. Miután megsült mindkét oldala, ketchuppal, majonézzel és újhagymával díszítjük.

A káposztás,baconös keveréket könnyű volt elkészíteni, csak mindent meg kellett pirítani, azután összeönteni. A palacsintatészta kikeverésével sem volt gond, lévén ezerszer csináltam már életem során, még ha kicsit másképp is. Ami egy kis nehézséget okozott, hogy mikor a palacsintasütőbe tettem egy adag káposztás keveréket, és ráöntöttem a tésztát, nagyon nehéz volt úgy megfordítani, hogy ne essen szét az egész. Az elsőt el is rontottam kicsit, de után egyre inkább belejöttem, és végül egész szép japán tócsnikat készítettem már. A díszítésem kicsit béna lett, mert a ketchupos és majonézes flakonok nem akarták úgy és olyan formában adagolni a dolgokat, ahogyan azt én szerettem volna.

Összességében finom lett az étel, bár anyunak és nekem furcsa volt benne a káposzta kicsit. Azon gondolkozunk, milyen általunk jobban szeretett zöldséggel lehetne helyettesíteni, mert úgy alapjában véve jó ötlet ez a zöldséges-baconos keverék leöntése palacsintatésztával, csak kicsit a saját szájízünkre kell igazítani.



Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik szeretnék jobban megismerni a keleti konyhát úgy, hogy közben betekintést kapnak egy kis igazi és éttermi család életébe, mindennapjaiba, munkájába, terveibe és kalandjaiba.

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT 


Nyereményjáték:

Bár az Ázsiai ízek című könyv nem csupán egy átlagos receptkönyv, hiszen kalandos élettörténeteket is tartalmaz, most mégis az a feladatotok, hogy rájöjjetek, melyik a receptkönyvben is megtalálható ételre gondoltunk! Segítségképpen nem csak egy képet kaptok a keresett ételről, de a bejegyzéseinkben el is rejtjük a nevét! Keressétek meg a kiemelt betűket, és a helyes megfejtést írjátok be a megfelelő rubrikába a rafflecopterben.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kép a játékhoz:


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

03. 25. Spirit Bliss Sárga könyves út
03. 27. Hagyjatok! Olvasok!
03. 29. Ambivalentina

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
 

2019. március 23., szombat

Dr. Andrási Nóra: Mindenmentes – Blogturné


Manapság egyre többen kénytelenek áttérni különböző diétákra egészségügyi okokból, de sokan csak az egészséges életmódra hivatkozva vetik bele magukat a “mindenmentes” ételek kavalkádjába.
Ebben a folyamatban nagy segítségünkre lehet Dr. Andrási Nóra: Mindenmentes receptkönyve, melynek a címe már ismerős lehet, hisz Nóra blogja ugyanezen a néven fut, és aki kicsit is belekóstolt már a témába, biztos, hogy rátalált már egyszer-kétszer.
Most a Blogturné Klub tagjai is próbára teszik Nóra receptjeit. Ha te is érdeklődsz a vegán, mindenmentes és egyéb diétás receptek iránt, tarts velünk és játssz a nyereménykönyvért!
 

Dr. Andrási Nóra Mindenmentes című receptkönyvét azért szerettem volna tanulmányozni, hátha találok benne olyan egészséges ételeket, amelyeket szívesen készítek majd el úgy, hogy én magam nem vagyok vegán, eszem tojást, tejterméket, bár a cukrot és a fehérlisztet igyekszem hanyagolni, amikor lehet.

Ami tetszett

1. Tudás és tapasztalat

Dr. Andrási Nóra, akárcsak a korábbi egészséges receptkönyvek írói, maga is valós tudással rendelkezik az emberi szervezetről és a táplálkozásról, hiszen gyógyszerész és kutató. Emellett pedig egészségügyi gondokkal is küzd, amiket ugyan nem részletez, de ezek miatt változtatott az életmódján.

Vagyis nemcsak tanulta, hanem maga is megtapasztalta az általa mutatott életmód nehézségeit és jótékony hatásait, így mondhatjuk, hogy valódi szakértelemmel alkotta meg és válogatta össze a könyvben található recepteket.

2. Segítség

Tetszik, hogy a könyv elején külön össze van írva, hogy milyen különleges alapanyagokra és háztartási gépekre lesz szükség ahhoz, hogy a recepteket el tudjuk készíteni, így akinek van módja belelapozni a könyvbe a könyvesboltban, azonnal tudni fogja, hogy van-e lehetősége elkészíteni otthon ezeket az ételeket vagy sem.

Ezen kívül azt is elolvashatjuk, mikkel pótolhatjuk az elhagyott alapanyagokat, és mit kell tudnunk ezekről a pótalapanyagokról. Az édesítőszerek és a fehér lisztet helyettesítő alapanyagok közül már jó párat ismertem korábban is, de arról pl. fogalmam sem volt, hogy mivel lehet pótolni a tojást, főképp a sütemények esetében. Ebben a könyvben ez is kiderül.

3. Gyönyörű kivitelezés, sokszínű receptek, pontos leírás

Klassz a borító (nagyon bejön a zöld színvilága), gyönyörűek a belső fotók is, jó a papír és a kötés minősége, és igazán szép a receptek szövegének elrendezése, betűtípusa. Vagyis úgy az egész kötet jól néz ki.

Ami fontosabb, hogy a tartalma is elég sokszínű, a házi kenyéren át a saját joghurton és a mártogatósokon keresztül a főételekig és süteményekig minden megtalálható a receptek között, és természetesen mindegyik étel tejtermék-, tojás-, cukor- és gluténmentes. Szóval az ember találhat magának benne reggelit, ebédet, vacsorát, köztes étkezésekhez ennivalót, vendégváró falatokat és édességeket is, mindezt egészséges, vegán módon.

Amin elgondolkoztam…

Az igazság az, hogy én nem bírnám ezt az életmódot, hiába vannak finom vegán ételek is. Egyfelől, nem vagyok túl jóban a zöldségekkel, sosem voltam, márpedig ez az életmód a zöldségeken is alapul nagyrészt. Másfelől, lehet bármilyen finom is egy vegán étel, mégsem adja vissza pontosan azokat az ízeket, amiket megszoktam, szeretek, és amiket életem végéig újra és újra érezni szeretnék.

Szóval én ezt az étkezést életmódként csak akkor választanám, ha szó szerint az életem múlna rajta, más esetben biztos, hogy nem. Egy-egy ételt viszont szívesen megkóstolnék nem vegánként belőle. És itt a gondolkodni valóm második fele. Ahhoz, hogy ezeket a recepteket el lehessen készíteni, túl sok olyan dolog kellett volna, amit nehéz beszerezni ilyen vagy olyan okból.

Egyes alapanyagokat is az, de nekem a gondot elsősorban a konyhai eszközök hiánya okozta. Ugyanis itthon nincsen nagy teljesítményű aprítónk, turmixgépünk, kávédarálónk, kompakt robotgépünk. Emellett persze voltak olyan alapanyagok is a recepteknél, amelyekkel életemben nem találkoztam még, és a közeli boltban sem kaphatók, vagy ha igen, akkor drágán.

Vagyis ahhoz, hogy ezeket a recepteket elkészíthessük, kell egyfajta alapfelszerelés, és kell idő, energia (na meg pénz is), hogy az ember elmenjen egy távolabbi boltba, ahol esetleg kapható, amire szüksége van a főzéshez-sütéshez.

Nekem most sajnos nem volt lehetőségem arra, hogy alapanyagok után mászkáljak és megvásároljam a szükséges konyhai eszközöket, de a jövőben szeretnék majd kipróbálni több receptet is a könyvből. Mert ha életmódszerűen nem is akarnám ezt az vonalat követni, szívesen megkóstolnék néhány ételt, hiszen finomnak tűnnek.

Annyi biztos, hogy aki kénytelen követni ezt az életformát vagy pedig örömmel és szívesen vág bele a vegán életmódba, annak ez a receptkönyv tökéletes segítség. Általa sokszínű, változatos, egészséges ételeket ehet, és a képek, valamint a receptek leírása alapján, ízleteseket is.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik rendelkeznek a szükséges alapfelszereléssel vagy be akarják őket szerezni. Azoknak, akiknek valami komoly betegség miatt muszáj átállniuk erre az életmódra. És azoknak, akik továbbra is mindent enni akarnak, de közben szívesen kipróbálnának egy-egy különleges vegán receptet is.

Értékelés: TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT 


Nyereményjáték:

A mindenmentes receptek összetevői néha igazán meglepőek, mégis van pár állandó darab közöttük. Most minden egyes állomáson egy-egy leírást fogtok találni, ami alapján rá kell jönnötök arra a bizonyos hozzávalóra, amit utána a rafflecopter doboz megfelelő sorába be is kell írnotok.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Leírás a játékhoz:


Mezopotámiában már 6000 évvel ezelőtt is termesztették. Összefoglaló név, de a legismertebb faj rövidítéseként is használják. A 19. században a burgonya és a búza szorította háttérbe a termesztését Magyarországon.


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

03. 19. Ambivalentina
03. 23. Spirit Bliss Sárga könyves út

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
 

2019. március 21., csütörtök

David Attenborough: Egy ifjú természettudós történetei – Állatkerti gyűjtőutak – Blogturné


David Attenborough neve nem ismeretlen a hazai természetkedvelők körében, de főleg a felnőttkori munkái révén. A Park kiadó viszont bemutatja a híres természettudós fiatalkori éveit, amikor még az ismeretlen szigeteken és területeken segítette az állatkertek munkáit különlegesebbnél különlegesebb állatok begyűjtésével és az ott lakók életének bemutatásával.
Tartsatok a Blogturné Klub 4 bloggerével, akik bemutatják ezt az izgalmas kalandot, ha pedig velünk játszotok, akkor a könyv egyik példánya is a tiétek lehet!
 

Szeretek olyan könyveket olvasni, amelyek egzotikus utazásokról, helyekről, kultúrákról szólnak, ezért mikor megláttam, hogy David Attenboroughtól megjelent az Egy ifjú természettudós történetei című könyv, azonnal lecsaptam rá. A könyvben Attenborough három útját írja le (Guyanába, Indonéziába és Paraguayba), amiken állatokat fogtak be a tévéműsora és egy állatkert számára.

Ami tetszett

1. Az állatokhoz való hozzáállás

Az igazság az, hogy kicsit féltem, nem érzem-e majd azt, hogy Attenborough és társai érzések nélkül felhasználják, kizsákmányolják az állatokat, csak hogy meglegyen a tévéműsor és az állatkert megkapja, amit akar. Nem mondom, hogy néha nem zavart, ahogy befogták az állatokat, de az igazság az, hogy úgy gondolom, sokszor a természetes közegükben sem éltek volna tovább és jobban, mint az állatkertben. Pl. borzalmasan megrázott az a rész, ahol a helyiek az étkezésre szánt teknősök lábát átszögelték, hogy ne tudjanak megszökni, míg a fazékba nem kerülnek, és szerencsétlen teknősöknek potyogtak a könnyeik a kíntól és rettegéstől. Szóval inkább az állatkert, mint egy ilyen borzalmas és fájdalmas szituáció és a halál a természetes környezetükben.

Ez egy nagyon nehéz téma, sokan teljesen elítélik az állatkerteket, és nem tesznek különbséget a lepukkant, az állatok igényeivel egyáltalán nem törődő és az állatoknak a lehető legkényelmesebb életet biztosító állatkertek között. Egy ideális világban én is azt mondanám, hogy igen, zárjuk be az összes állatkertet, és az állatok hadd éljenek szabadon, a természetes élőhelyükön.

Ám nem ideális világban élünk, és amíg az ember az „úr” a földön, addig nem is fogunk. Nem véletlen, hogy egyre több állatfaj hal ki, hiszen kiírtjuk, tönkretesszük az élőhelyeiket, megfosztjuk őket a táplálékuktól, a tiszta víztől, leöljük őket a csontjaikért, agancsaikért, agyaraikért stb. Vagyis sok esetben nagyobb biztonságban és boldogságban élhez egy állat egy jól felszerelt, az állatokra odafigyelő állatkertben, mint szabadon. Ha rólam lenne szó, és választhatnék, hogy holnap kegyetlen módon legyilkolnak a fogaimért, vagy hosszú életet élhetek egy zárt helyen, ahol viszont rendesen gondoskodnak rólam, vigyáznak rám és szeretnek, akkor én a második lehetőség mellett döntenék.

Úgy egyébként is végig azt éreztem, hogy Attenborough és a társai tisztelik a környezetet, az állatokat, voltak olyan állatkölykök, állatok, akikről úgy gondoskodtak, mintha embergyerekek, emberek lennének. Sokukat megkedvelték, maguk nevelték egy ideig, míg lehetett. És ami nagyon tetszett, ha a helyiek olyan állatot hoztak nekik, amiről tudták, hogy képtelenek lennének rendesen gondoskodni róla, speciálisan etetni és hasonlók, azt az állatot szabadon engedték.

2. Vicces, élvezetes

Attól is féltem kicsit, mikor először kézbe vettem a könyvet, hogy túlságosan tudományos lesz, és unni fogom. Hála az égnek, ez sem így lett. Attenborough pont jó arányokban váltogatja a leírásokat, a kalandos és a humoros sztorik elmesélését.

A leírások nagyon képszerűek, az ember szinte látja maga előtt az adott tájat, az őslakosokat, az állatokat, növényeket. Őszintén szólva a regényekben sokszor hadilábon állok a leírásokkal, ám itt nagyon tetszettek és teljesen lekötöttek. Egyetlen pillanatra sem untam őket.

A kalandos jeleneteknél sikerült elérni, hogy izguljak azon, vajon mi lesz. Megsérül valaki? Sikerül befogni az adott állatot? Vagy elmenekül? Hogyan boldogulnak a kalandorok az adott falu őslakosaival? Megkapják a városi engedélyeket az állatok felkutatásához, filmezéséhez, befogásához? Igen, Attenborough képes volt arra, hogy még az elsőre unalmas tevékenységnek tűnő engedélyek beszerzésének folyamatát is izgalmassá és érdekessé tegye. Talán, mert ezek által az apróságok által is sokat megtudhattunk az adott nép szokásairól, életstílusáról, gondolkodásmódjáról, életritmusáról.

A könyv leginkább azzal lepett meg, hogy tele van humoros sztorikkal. Olyanokkal, amiken az ember tényleg hangosan felkuncog, és azonnal továbbmeséli az adott sztorit a családjának, kolléganőjének, barátainak stb., mert úgy érzi, ez annyira cuki és vicces, hogy meg kell osztania másokkal is.

3. Képek

Igaz, a könyvben lévő fekete-fehér és színes képek nem mindig a legélesebbek, legjobban sikerültek, de ez nem is csoda, hiszen akkoriban készültek, amikor az én édesanyám éppen csak megszületett, vagyis jó hatvanegynehány éve. Ám mégis örülök, hogy bekerültek a könyvbe, mert adnak egyfajta kellemes hangulatot az olvasás mellé. A munkahelyi szüneteimet többször is olvasással töltöttem, és sokszor odafordultam a kolléganőmhöz, hogy megmutassak neki egy-egy érdekesebb fotót.

Az egyetlen, amit sajnálok, hogy valószínűleg sosem láthatom majd azokat a videófelvételeket, amiket Attenborough-ék készítettek az útjaik során, pedig azokat is szívesen végignézném.

4. Új ismeretek

A könyvet olvasva rájöttem, hogy a föld állatainak csak igen minimális százalékát ismerem. Sokszor be kellett írnom a Google-ba a könyvben említett állatok nevét, hogy lássam, tudjam, milyen állatokról is van szó. Attenborough klassz külső leírásokat adott többségükről, de sokat hozzáadott az, hogy láthattam is őket a neten. Szóval ez a könyv nemcsak szórakoztat, de tanít is. Olyan állatokat, embereket, kultúrákat, tájakat ismerhetünk meg, amikről nagyrészt még sosem hallottunk vagy csak nagyon keveset.

Amin elgondolkoztam…

Igazából az okozta számomra a legnagyobb fejtörést, hogy mely idézeteket válasszam majd ki kedvencnek. Ugyanis tele post iteltem a könyvet, mert tele van olyan sztorikkal, amik valamiért nagyon tetszettek. Vagy mert viccesek voltak, vagy mert aranyosak voltak, vagy mert sokat elmondtak az adott területen élő népről.

Szóval még most is gondolkodom, hogy mely részleteket mutassam meg nektek a bejegyzés végén, és hatalmas bajban vagyok, mert nehéz választani. 

Kiknek ajánlom a könyvet?

Olyanoknak, akik nyitottak, érdeklődőek a vad és gyönyörű természet iránt, kíváncsiak néhány ember egzotikus kalandjaira, és nincsen bennük mély ellenérzés az állatkertek iránt.

Kedvenc idézetek:

„– Micsoda nagyszerű látvány lenne – súgtam oda Charlesnak –, ha ez a rengeteg madár hirtelen felszállna… Mássz ki a bokorból, én meg kiugrok a másik oldalon, aztán amikor felreppennek, állj fel és vedd fel, ahogy elrepülnek!
Charles rettentő lassan és óvatosan, nehogy idő előtt felriassza a rengeteg madarat, előmászott a bokrok közül, feltérdelt, és felemelte a kamerát.
– Most! Készülj! – súgtam felé színpadiasan, és egy harsány kiáltással, hevesen hadonászva kiugrottam a bokrok mögül.
A kócsagok a legapróbb jelét sem adták annak, hogy egyáltalán észrevettek volna. Érthetetlen volt. Tapsoltam és ordítoztam, de semmi sem történt. Egész délelőtt végtelen óvatossággal lopakodtunk és kúsztunk-másztunk a bozótosban, még suttogni is alig mertünk, nehogy felijesszük ezeket a félénknek hitt madarakat, most meg itt állunk torkunkszakadtából ordítozva, a tömérdek madár meg mélységes közönyt tanúsít irántunk – teljesen értelmetlen volt az a nagy óvatosság…”

„Nem feszegettem tovább a dolgot, és felkaptam a magnetofont. Mindjárt be is dugtam a mikrofont, és bekapcsoltam.
– És ezt elhozhatom?
– Miféle dolog az? –nézett rá mély megvetéssel.
– Hallgasd csak! – mondtam, és visszatekertem a szalagot.
– Miféle dolog az? – hangzott fel a parányi hangszóróból, meglehetősen színtelenül. A gyógyító ember gyanakvó arckifejezését széles vigyor váltotta fel.
– Ügyes kis dolog vagy te… – A dicséret a szerkezetnek szólt.”

„A faluban többen is tartottak állatokat, de teljesen érthető módon csak kevesen voltak hajlandók megválni tőlük. Az egyik asszonynak egy szelíd pakája volt; ez a bájos, vékony lábú, antilopszerű kis rágcsáló a kapibara és a tengerimalac rokona. Bundája élénkbarna, krémszínű foltokkal; gazdája öléből bámult ránk fényes, fekete szemeivel. Az asszony elmondta, hogy három évvel azelőtt volt egy kisbabája, aki igen kicsi korában meghalt. Nem sokkal később a férje az erdőben vadászva talált egy nőstény pakát a kicsinyével. Az anyát lelőtte, mert ennivalóra volt szükségük, de az elárvult kicsit hazavitte a feleségének, aki a gondjaiba vette és a saját tejével táplálta. A kicsi paka mostanra felnőtt. Az asszony igazi, anyai szeretettel paskolta és simogatta.
– Ő az én kicsikém… – mondta egyszerűen.”

Értékelés: IMÁDOM.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT 


Nyereményjáték:

David Attenborough ebben a könyvében állatkerti gyűjtőútra indul. Leleményes módon nagyon sok állatot be tudnak fogni, de van néhány, amelyik kifogott rajtuk. Ezen állatok közül mutatunk be négyet. A képek és a leírások alapján találjátok ki az állat nevét és írjátok be a rafflecopter megfelelő mezőjébe. (a névnél elfogadjuk a magyar, illetve a latin elnevezést is).

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Leírás a játékhoz:

A dél-amerikai esőerdőkben, valamint Venezuelától Észak-Argentínáig húzódó füves területeken él. Családjának legnagyobb tagja, akár 100 cm-re is megnőhet és a súlya akár 54 kg is lehet. Bőre rendkívül durva, hátán és fején sávokba rendeződött csontos lemezek találhatóak. Mellső lábán 5 nagy karom van, ebből a középső elérheti a 20 cm-t is. Magányos állat, táplálékát a termeszek, rovarok, pókok, kígyók teszik ki.
a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

03. 21. Spirit Bliss Sárga könyves út
03. 22. Szembetűnő  

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz