~ Sárga könyves út ~

2020. szeptember 29., kedd

Lőrinc László: 25 szelfi a török korból – Blogturné


Lőrinc László történelemtanár folytatja rendhagyó ismeretterjesztő sorozatát, az Árpád házi szelfik után kiderül hogy vajon mit osztottak volna meg a közösségi médián a török világ idején élő akalok életük meghatározó eseményeiről. A Kolibri Kiadó gondozásában megjelent szórakoztató történelemkönyv alapvetően iskolásoknak készült de az idősebb generáció számára is nagyon szórakoztató lehet. A blogturné három állomásán bloggereink is megosztják veletek, mit szerettek benne. Játsszatok velünk, és nyerjetek egy példányt a kötetből!


Miért választottam ezt a könyvet?

Nos a 25 szelfi az Árpád-korból nagyon tetszett anno, ezért úgy gondoltam, ez az új rész is szórakoztatni fog majd, és esetleg tanulhatok is belőle, ahogyan az előzőből is sikerült. 
 

Gondolataim a könyvről

Mivel olvastam az előző részt, nagyjából sejtettem, hogy mire számíthatok a folytatásban, de néhány dologgal így is sikerült meglepni. Az egyik, hogy bár az Árpád-koros köteten is sokat kuncogtam, a török kori posztok és az alattuk lévő kommentfolyamok ezúttal még többször csaltak elő belőlem nevetést. Azok a poénok tetszettek a leginkább, amelyek valós történelmi dologra reflektáltak.

A másik meglepetés az volt, hogy nemcsak szelfik és kommentfolyamok tartoztak ezúttal a történelmi leírásokhoz, hanem néhány képregény is. Ezeket is érdekesnek találtam, de őszintén szólva a kommentek sokkal jobban szórakoztattak, úgyhogy nem bántam, hogy a képregényekből csak kettőt kaptam.

Ahogy a cím is mutatja, a szelfik a török korban készültek. A készítők és kommentelők között ugyanúgy, mint az előző kötetnél, vannak híres személyek, akik valóban léteztek, és kitalált "közemberek" is, akik akár élhettek is volna a múltban. A témák is nagyon változatosak. Nemcsak konkrét történelmi eseményeket dolgoznak fel a fejezetek, mint például a visegrádi királytalálkozó, a nándorfehérvári diadal vagy a mohácsi vész, hanem bepillanthatunk az akkori emberek hétköznapjaiba, orvoslásába, vallási kérdéseibe, ünnepeibe, szokásaiba, kultúrájába is.

A fejezetek továbbra is három részből állnak. Van egy szelfi, ezt vagy egy képregény, vagy egy vicces kommentfolyam követi, végül pedig elolvashatjuk, hogy mi igaz az adott képregényből, kommentekből, hogyan is történtek valójában az adott események, mik a tények, és mi az, amit a kötet írója csak hozzáköltött a fejezethez.

Ezek a kétoldalas magyarázatok is szórakoztatóak. Bár sokat tanulhatunk belőlük, egyáltalán nem szárazak, és nemcsak konkrét adatok (évszámok, nevek, helyek stb.) vannak bennük, hanem sok apró érdekességet is megtudhatunk belőlük. Olyasmiket, amikről anno a történelemórákon nem beszéltek nekünk. Például, hogy a török kori emberek mikor ebédeltek, és hogyan is működött náluk a vendégek meghívása. Vagy hogy hogyan kapcsolódott a szurok a leprásokhoz.
 

Hogy tetszett a könyv?

Nos, remélem, hogy nemsokára egy újabb korszakról kapunk majd szelfiket és kommenteket. Szerintem ez egy nagyon jó ötlet, ami humorral, könnyeden, élvezetesen tanít.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.
 

Kiknek ajánlom a könyvet?

Gimibe járó fiataloknak, mert sok érdekes és fontos információ rájuk ragad majd olvasás közben, emellett pedig jól is fognak szórakozni. Valamint felnőtteknek, akik szeretnének jókat kuncogni, és olyan történelmi infókról is olvasni, amelyekről korábban talán még nem hallottak a saját iskolaéveik alatt.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT 
 

Nyereményjáték:

Mostani feladványunkban a könyv és a török kor egy-egy szereplőjét bújtattuk el az értékelések sorai közé. A feladatotok, hogy megtaláljátok a kiemelt betűket, és a helyes sorrendbe téve beírjátok őket a rafflecopter doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)



Állomáslista:

09. 25. Olvasónapló
09. 27. Könyv és más
09. 29. Spirit Bliss Sárga könyves út


a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

 

2020. szeptember 28., hétfő

Gryllus Vilmos: Vízcseppmesék – Blogturné

 
 


Gryllus Vilmos meséin és dalain már több generáció cseperedett fel. Legújabb, Vízcseppmesék című kötetében két rövid történetet olvashatunk, melyekben központi szerepet tölt be éltető elemünk, a víz. Ha kíváncsiak vagytok erre a bájos kötetre, tartsatok bloggereinkkel a három állomáson át, és játsszatok a Teknős Könyvek által felajánlott nyereménypéldányért!


Miért választottam ezt a könyvet?

Gyerekkoromból kevés magyar gyerekeknek való tévéműsor maradt meg a fejemben, inkább a külföldi mesékre, családi sorozatokra emlékszem. De Gryllus Vilmos és az Égből pottyant mesék azon kevesek közé tartozik, amik megmaradtak az emlékeim között. Ezért érdekelt, hogy vajon ennyi év elteltével milyen mesét tud nekem mondani a szerző.
 

Véleményem a könyvről

A könyv kivitelezése szép lett. Kis méretű kötetről van szó kemény borítóval, vastagabb lapokkal. Kisgyerekek kezébe illik, egyfelől, mert belefér, másfelől, mert a papírminőség miatt talán kisebb az esélye, hogy elszakítják, összegyűrik. Az illusztrációkat is imádni fogják kicsik és nagyok. Nagyon aranyos kis rajzokat készített Megyeri Annamária a két meséhez. Főképp az első mese kis vízcseppje tetszik, ahogy mosolyog még a szemével is, az igazán édes.

Ilyen egy klassz mese a legkisebbeknek. Vagyis két mese, mert ennyit tartalmaz a kötet. Az elsőben egy kis vízcsepp útját követheti végig a gyerkőc, ezáltal pedig már apró gyerekként megtanulhatja a víz körforgását úgy, hogy az szórakoztatja őt. A másodikban a felhőket ismerhetik meg, szintén olyan módon, hogy a tudás észrevétlenül marad meg a fejecskéjükben. Nekem ez nagyon tetszik. Én amióta az eszemet tudom, imádok tanulni, gyerekként is mindig azok a mesék kötöttek le, amikből ismereteket szerezhettem. Amiken gondolkozhattam.

Nekem az első mese tetszett jobban. Talán, mert az élet körforgásáról szólt, míg a második mesében benne volt az elmúlás is, hiszen a kis felhő végül eltűnik az önfeláldozásának köszönhetően. Szóval az első mese pozitívabb, attól mosolyognom kellett. A másodikat sem mondanám tragikusnak, mégis ott van benne az, hogy semmi nem örök. Egy kicsit szomorú, hogy a kis felhő mindenkinek jót akart, igazán önfeláldozó volt, de végül pont ő nem nyerte el a jutalmát, hanem egyszerűen semmivé vált. Megfordulhat a fejünkben, vajon jó-e ilyesmiről mesélni a gyerekeknek, de szerintem az elmúlás az élet része, és emlékeim szerint pont 3-4 évesen döbbentem rá arra, mit is jelent pontosan. Szóval úgy vélem, ha a szülő a mese után elbeszélget a gyerkőcökkel nagyon hasznos lehet ez a kis felhőmese.

Az író ezt a két mesét a gyerekeinek mesélte anno. Én is esti mesének ajánlanám elsősorban őket, mert rövidkék, aranyosak, jól olvashatók közösen anyával, apával, nagyszülőkkel. A nagyobb testvérek is segíthetnek olvasni, mivel a szöveg igényesen egyszerű, könnyen olvasható egy a betűkkel még csak ismerkedő gyereknek is.
 

Hogy tetszett a könyv?

Szeretem az illusztrációit, nagyon aranyos és pozitív az első mese, a második pedig, bár valamivel szomorkásabb, sokat taníthat a gyerekeknek akár az elmúlásról is. Ez szerintem fontos, főképp a mai világban, amikor az elmúlás még inkább itt van köztünk, mint korábban hittük.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Kisgyerekeknek esti meseként, akár úgy, hogy valaki felolvassa nekik, akár olvasásgyakorlásra.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT 
 
 
Nyereményjáték:

Mostani nyereményjátékunkban Gryllus Vilmos dalainak nyomába eredünk. Minden állomáson találtok egy-egy versszakot, aminek azonban hiányzik az utolsó szava! A ti feladatotok, hogy a hiányzó szót beírjátok a rafflecopter doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)



Versszak a játékhoz:

- Háló mélyén pókcsalád,
mi volt ma a vacsorád?
- Volt egy szúnyog, volt egy légy,
muslincából ___________.
 
 

Állomáslista:

Blogturné Klub

09.28. Spirit Bliss Sárga könyves út

10.01. Veronika's Reader Feeder

10.04. Könyv és más

 

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

 

2020. szeptember 27., vasárnap

Frank Miller–Thomas Wheeler: Cursed (Átkozott) – Blogturné


A Libri Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Thomas Wheeler nagysikerű regénye, a Cursed - Átkozott, amiből Netflix sorozat is készült. Ennek örömére a Blogturné Klub nyolc bloggere bemutatja Nimue különleges, izgalmakkal teli történetét, melyben minden új megvilágításba kerül.

 

Miért választottam ezt a könyvet?

Bevallom, az Artúr-mondakör sosem érdekelt úgy igazán. Viszont az igen, hogy egy már létező történetet, mondát, hogyan tudnak a kortárs írók feldolgozni újszerűen, izgalmasan, érdekesen. Ezért választottam ezt a könyvet. Izgatott, hogy miképpen lehet valami újat kihozni abból a mondakörből, amit már ezerszer feldolgoztak regényként, filmként, sorozatként.

 

Véleményem a könyvről

Először beszélnék egy kicsit a külsőségekről. A könyv belső borítója nagyon klasszul néz ki a vörös-fekete színvilággal, nekem tetszik. Erre került rá most a filmes borító, ami viszont érdekesen lett kivitelezve. Amikor kivettem a könyvet a csomagból, először azt hittem, hibás példányt kaptam, ugyanis a filmes borító sokkal kisebb volt, mint maga a könyv. Aztán kiderült, hogy mások példánya is ilyen, szóval nem hibáról van szó. Kicsit úgy néz ki emiatt a könyv, mint egy tízéves, akire ráadták az ötéves testvére ruháit. Szóval, ha már filmes borító került a régi borítóra, szerintem méretre kellett volna csináltatni, mert így elég furcsa. De nekem egyáltalán nem hiányzik a filmes borító a könyvre, mert az eredetije, ahogy fentebb is említettem, jól néz ki.

Emellett a könyvben is található jó néhány illusztráció, ami bár nem az én stílusomban készült, mégis feldobja a kötetet.

És most térjünk rá a fontosabb dolgokra, vagyis a történetre. A regény röviden egy Nimue nevű mágikus képességekkel rendelkező lányról szól, aki a törzsével éldegél viszonylagos békében. A törzsében is kitaszítottnak számít, mert valami démon megjelölte őt gyerekkorában. Egyszer csak felbukkan egy vallási fanatikus csoport, akik elkezdik lemészárolni a mágiabíró törzseket. Nimue édesanyja, mielőtt meghalna, rábíz a lányára egy kardot, és azt a küldetést adja neki, vigye el azt Merlinnek. A lány azonban úgy érzi, a kard hozzá tartozik, ha azt forgatja, legyőzhetetlen. Így ahelyett, hogy Merlinnek adná, elkezd ellenállást szervezni a vallási fanatikusok ellen, hogy megvédje az életben maradt mágiabírókat.

Kicsit féltem attól, hogy a szokásos kerekasztalsztorikat fogom viszontlátni a könyvben, és nem ad majd semmi újat számomra a regény. Szerencsére nem így történt. A már ismert történetek csak haloványan köszöntek vissza, főképp a karakterek által. Hiszen megjelenik a regényben Arthur, Merlin, Morgana és Lancelot is. De korántsem olyan szerepekben, amilyenekben eddig.

Arthur egy erkölcsileg nem túl helyes úton járó bandával kalandozik, míg össze nem fut Nimuéval. Morgan(a) egy dühös, mégis a jó oldalon álló lány, aki Nimue és Arthur mellett harcol. Merlin egy idős, varázserejét vesztett varázsló, aki ide-oda ténfereg a különböző oldalak között, és fogalma sincs arról, mit kéne tenni (nem mellesleg a múltja összeköti Nimuéval). Lancelot pedig egy sebzett lelkű férfi, akinek vallási fanatikusok átmosták az agyát, ezért ártatlan varázserővel bíró embereket gyilkol.

De ami a legfontosabb, nem ők a főszereplők, hanem Nimue. Az Artúr-mondakör leginkább ismert alakjai itt csak mellékszereplők, akik hatnak Nimue útjára így vagy úgy, de nem nyomják el őt.

Tetszik, hogy Nimue nem tökéletes. Simán elragadja a harag és a bosszúvágy, hoz helyes, de rossz és felelőtlen döntéseket is. Élvezi a kard nyújtotta erejét és legyőzhetetlenségét. Viszont jót akar, megmenteni a népét és eltörölni a különböző varázstudó törzsek közötti viszályokat. Ő az a karakter, akinek drukkolsz, mert reméled, hogy ő lesz a hős, aki elhozza a jobb világot, de közben azt is simán el tudod képzelni, hogy idővel, az átélt borzalmak hatására kegyetlen zsarnokká változtatja a hatalom. És éppen ezért izgalmas, mert Nimue karaktere összetett, képes meglepetéseket okozni az olvasónak.

De a többi karakter is pont ennyire érdekes. Arthur sem egy hős királypalánta. Nem akarja feláldozni magát a jó ügyért. Jó ember és becsületes lovag akar lenni, de folyton meginog, amikor döntenie kéne. Szereti Nimuét, de képes cserben is hagyni. Vagyis hús-vér férfi, aki még keresi önmagát. Aki esendő, hibázik, bizonytalankodik, kicsit önző, de azért próbál helyesen cselekedni, még ha néha kicsit fáziskésésben is van.

 

"– (...) Soha ne az általad megölt emberek számával mérd a saját bátorságodat. Ennyi az egész. Néha a valódi bátorság azt jelenti, hogy elkerülöd azt a csapást, ami kioltja egy ember életét. Azok, akik aszerint mérik értéküket, hogy hány embert öltek meg, alacsonyabb rendűek. Azok nem lovagok."

 

Vagy ott van Lancelot, aki szintén nem egy hős lovag. A vallási fanatikusok egyik vezetője átmosta az agyát, gyilkológépet csinált belőle. Vannak érzései, alapjában véve nem kegyetlen, hiszen például képtelen gyerekeket bántani, mégis ártatlanok gyilkosa. Nagyon izgalmas az a pszichológiai törés, ami őt azzá tette, aki. És nagyon érdekes az a folyamat is, ahogyan elkezd másképp gondolkozni, és meglátja az igazságot. Persze, még így sem biztos, hogy végül a jó oldalra áll, de van esély rá.

A politikai szál is izgalmassá teszi a történetet. Adott egy törvényesen elfogadott király, aki valójában csak egy hazugság miatt kerülhetett trónra. Adott egy törvényesen nem elfogadott király, akinek viszont megjárna a trón a törvények szerint. Adott egy fanatikus vallási csoport és egy üldözött, de lázadásra felkészült mágikus képességekkel bíró törzsi csapat. A fanatikusokkal vagy a törzsekkel érné meg szövetséget kötni egyik vagy másik királynak? Hogyan döntenek? Meg lehet bízni bennük? Vagy képesek szövetséget színlelni, aztán elárulni a szövetségesüket?

 

Hogy tetszett a történet?

Féltem belekezdeni, de nagyon pozitívan csalódtam. Teljesen lekötött, izgalmasnak találtam a cselekményt, összetettnek a karaktereket. Az alapja az Artúr-mondakör, de sikerült valami egyedit alkotni. Nagyon várom a következő részt.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

 

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki szereti a jól kivitelezett, izgalmas fantasytörténeteket.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT 


Nyereményjáték:

Játékunk során az Arthur mondakör kap főszerepet. Minden állomáson találtok egy ehhez kapcsolódó kérdést, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a helyes választ beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába.

 
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

 

Kérdés a játékhoz:

Milyen asztal körül ültek a lovagok az Artúr-mondakörben? 

 

Állomáslista:

09. 21. Kelly & Lupi olvas
09. 23. Utószó
09. 27. Spirit Bliss Sárga könyves út
09. 29. Függővég
10. 01. Readinspo
10. 03. Olvasónapló
10. 05. Deszy könyvajánlója
10. 07. Dreamworld

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

 

2020. szeptember 22., kedd

A rövidlátó zsiráf és a többiek – Vidám állatmesék – Blogturné


 
Nemrég jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában A rövidlátó zsiráf és a többiek című, elbűvölő és gyönyörűen illusztrált vidám állatmese-gyűjtemény. A kötetből ti is megtudhatjátok, miért nem akart a zsiráf szemüveget hordani, milyen munka való az elefántnak, vagy éppen hogyan utazott a kiskutya a Holdra. Tartsatok négy bloggerünkkel, és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott három példány egyikét!
 

Miért választottam ezt a könyvet?

Szeretem a meséket, szeretem az állatokat, ha ezt a kettőt egyetlen könyvben megkaphatom, nem is kérdés, hogy el szeretném olvasni. 
 

Véleményem a könyvről

Az egyik legcukibb kicsiknek való mesekönyv, ami mostanában a kezembe került. Az illusztrációi vidámak, színesek, szerethetőek, nagyon jól passzolnak az adott mesékhez. A könyv kemény borítós, nagy alakú, ezért inkább közös mesélésre való szülővel együtt, viszont a rajzok közös nézegetése, és a közös olvasás nagy élményt nyújt a kicsiknek.

Emellett a nagyobb testvérek is aktív résztvevői lehetnek a mesélésnek, ugyanis a betűméret, szövegmennyiség és szöveg elrendezése tökéletesen alkalmas arra, hogy az olvasást gyakorolhassák. A betűk elég nagyok, a betűtípus jól olvasható. Egy oldalon csak néhány mondatnyi szöveg található, és a nyelvezet egyszerűsége is megfelel az adott korosztálynak.

A könyvben a házi és egzotikus állatok is megjelennek. A gyerkőcök így az eddig csak maximum az állatkertben vagy a tévében látott állatokkal is megismerkedhetnek, de viszontláthatnak olyan "barátokat" is, mint a kutya, süni, mókus, nyuszi és a vakond.

A mesék mind hordoznak valami tanulságot a gyerekek számára. Ám mindezt nem szájbarágósan teszik, hanem úgy, hogy a gyerekek élvezzék a mesét, és maguktól jöjjenek rá a lényegére. Emellett jó kedvre is derítik mind a gyerek, mind a felnőtt olvasót, mert humorosak, aranyosak.

Mindegyik mese nagyon tetszett, de három személyes kedvencem van a kötetből. Az első a Valér, a hős című történet volt, amely egy kis vakondgyerekről szól, aki hőssé akar válni. A második Az elefántnak való munka, amelyben egy kiselefánt arra próbál rájönni, milyen munka illik hozzá. Végül rájön, hogy mindenkinek olyan szakmát kell választania, amiben alapból tehetséges és szívesen is csinálja, mert csak így lehet jól és hasznosan dolgozni. A harmadik kedvencem a címadó mese, A rövidlátó zsiráf, amelyben egy rosszul látó zsiráf nem akarja felvenni a szemüveget, mert attól fél, hogy bután fog kinézni benne. Ám pont azért kerül végül buta helyzetekbe, mert nem lát.

Az első két kedvencem önmagunk kereséséről és megtalálásáról szól, a harmadik pedig arról, hogy a hiúság csak árt mindenkinek.
 

Hogy tetszett a könyv?

Szerintem egy nagyon aranyos, humoros, tanulságos kis mesegyűjtemény, amely szórakoztató egy felnőtt számára is, a gyerekek viszont egyenesen imádni fogják.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.
 

Kiknek ajánlom a könyvet?

Kicsiknek közös olvasásra, nagyobbaknak az olvasás gyakorlására. Vagy olyan gyermeklelkű felnőtteknek, mint amilyen én is vagyok.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT 
 

 
Nyereményjáték

Mostani nyereményjátékunkban állatokhoz kapcsolódó találós kérdéseket találtok. Fejtsétek meg a vidám kis fejtörőket, és az állatok nevét írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő helyére!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Fejtörő a játékhoz:

Négy oszlopos lábán ballag,
Ráncos bőre szürke, vastag.
Lapátfülét billegeti,
Az ormányát meglengeti.


Állomáslista:

Blogturné Klub
09. 16. Könyv és más
09. 19. Utószó
09. 22. Spirit Bliss Sárga könyves út
09. 25. Veronika's Reader Feeder



a Rafflecopter giveaway

 

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

 

2020. szeptember 19., szombat

Diridongó – Válogatás 70 év legszebb verseiből óvodásoknak – Blogturné


 

Az idén 70 éves Móra Kiadó arra vállalkozott, hogy egyetlen kötetben összegyűjtse az elmúlt 70 év legszebb, óvodásoknak írt verseit. A kötetben a régről ismert és kortárs versek válogatását Láng Anna gyönyörű illusztrációi gazdagítják. Tartsatok velünk a Blogturnén, és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott két példány egyikét a könyvből!

 

Miért választottam ezt a könyvet?

Sok mesekönyvet olvasok mostanában, de kisgyerekeknek szóló versek már rég voltak a kezemben. Gondoltam, itt az ideje, hogy újra belevessem magam a mondókák és rímek világába. Nem mellesleg nagyon aranyosnak tűnt a borító illusztrációja, úgyhogy ezúttal a külsőségek is vonzottak.



Véleményem a könyvről

Nagyon klassz élmény volt végigolvasni és nézegetni ezt a kötetet. Talán most jött elő belőlem leginkább a nosztalgikus érzés, ugyanis egy csomó olyan versike volt a könyvben, amit anno óvodáskoromban kívülről fújtam, anyák napján és egyéb alkalmakkor szavaltam. Annyira kellemes volt visszaemlékezni ezekre az időkre, hogy azonnal fel is olvastam édesanyámnak azokat a verseket, amelyek a múltban fontosak voltak mindkettőnk számára. Sőt, van olyan versike (pl. Nemes Nagy Ágnestől a Tavaszi felhők), amit könyv nélkül mondtam el neki most is, mert annyira megmaradt a fejemben, hogy még mindig szóról szóra emlékeztem rá.

Egyébként minden verset hangosan motyogva, ritmusra olvastam, akár egy kisgyerek, és nagyon élveztem.

Az illusztrációk szépek, aranyosak. Pont egy ilyen verses gyerekkönyvbe valók. Számomra felidézték a régi mesekönyveimet is, valahogy hasonló stílusúak a rajzocskák.

A kötetben 48 költőtől találhatunk verseket. Vannak köztük még élő, kortárs költők (pl.: Bartos Erika, Erdős Virág, Finy Petra, Lackfi János), és vannak olyanok is, akik már elhunytak (pl.: Csukás István, Gazdag Erzsi, Nemes Nagy Ágnes, Romhányi József). Nők és férfiak alkotásai is vegyesen megtalálhatók a lapokon. Öt fejezetbe sorolták be a verseket, mindegyik fejezet más-más témakört dolgoz fel. Az első a növényekről szól, a második az állatokról, a harmadik a városról, a negyedik az otthonról, az ötödik pedig az álmok világáról. Szóval mint láthatjuk, elég sokszínűen válogatták be a verseket mind a költők, mind a témák szempontjából.

Szerintem ez a könyvecske a felnőtteknek való nosztalgiázáson kívül két dologra használható tökéletesen. Egyfelől esti mese helyett vagy mellett mondókázhatunk egy kicsit a gyerkőcökkel. Szerintem nagyon élvezni fogják. Hagyjuk, hogy ők is velünk mondják a kedvenceket, sőt, egy idő után valószínűleg már maguktól is el tudják szavalni ezeket. Másfelől óvónők és óvó bácsik számára tökéletes kis könyvecske, hogy a különböző ünnepekre könnyedén találjanak szavalnivalót a kicsiknek.



Hogy tetszett a könyv?

Nagyon aranyos volt, sikerült vele egy jót nosztalgiáznom, ezúttal nemcsak egyedül, hanem anyával együtt, és jó szórakozást nyújtott egy rövidke időre.

Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.



Kiknek ajánlom a könyvet?

Kisgyerekes szülőknek és óvó néniknek, óvó bácsiknak. Jó móka lesz közösen szavalni ezeket a versikéket a gyerekekkel akár otthon, akár az óvodában.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT 


Nyereményjáték:

Játékunk során az egyes állomásokon egy-egy olyan szerzőről találtok fényképet, akinek a verse bekerült a kötetbe. A feladat az, hogy kitaláljátok, hogy ki szerepel a képen, és a helyes megoldást beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Kép a játékhoz: 


Állomáslista:

09. 15. Veronika’s Reader Feeder

09. 17. Csak olvass!

09. 19. Spirit Bliss Sárga könyves út

09. 21. Könyv és más

a Rafflecopter giveaway

 

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2020. szeptember 17., csütörtök

Omid Scobie–Carolyn Durand: A szabadság nyomában – Harry és Meghan (Egy modern királyi család) – Blogturné

 

Harry és Meghan. Nem valószínű, hogy a két keresztnevet egymás mellett hallva, olvasva nem tudná valaki, kikről is van szó. Még ha kiléptek is a királyi család kötelékéből, mindenkinek rögtön eszébe jut a világraszóló, mesés esküvő, Diana és persze az őket gyakran követő botrányok és viták. A szabadság nyomában az ő történetük - a királyi családban töltött hónapjaik meséje, az ő szemszögükből. Vajon kik ők? És hogyan jutottak el addig a döntésig, hogy feladják királyi életüket? A Blogturné Klub tagjai 6 állomásos turnén mutatják be a könyvet, amit a végén meg is nyerhettek!



Miért választottam ezt a könyvet?

Nem igazán szeretem a celebpletykákat, és hiszem, hogy a hírességeknek is joga van a nyugodt, békés magánélethez. Szóval ritkán olvasok olyan könyveket, amelyek bulvárkönyvnek minősülnek. Ezzel a könyvvel azért tettem kivételt, mert bár sokan utálják Meghant, én egy erős, független nőnek látom, aki nem hagyja, hogy rabszolgává tegyék, és megfosszák a személyiségétől buta szokások és elavult hagyományok miatt. Megszerezte a szerelmet, a boldogságot és a szabadságot is egy olyan helyzetben, amiben mások behódolnának.

Ő egy erős női példakép szerintem. És nemcsak azóta, hogy Harryvel összejöttek, hanem már előtte is az volt, egészen kislánykorától. Hiszen ő már akkoriban kiállt a női egyenjogúság mellett. Szóval engem Meghan és Harry nem mint hírességek érdekeltek, hanem mint olyan emberek, akik véleményem szerint nagyon helyesen gondolkoznak az emberi értékekről ebben a bolond világban, és elég erősek, merészek megharcolni a szabadságukért.



Véleményem a könyvről

Szegezzük le, hogy fogalmam sincs róla, mennyi igazság van a könyv lapjain, és mennyi hozzáköltés, képzelgés, mese. Éppen ezért, fenntartásokkal kell hozzáállni, és inkább úgy olvasni, mint egy érdekes történetet, ami a valóságon alapul, de nem teljesen azonos a valósággal. Persze a könyv tele van tényekkel, hiszen Harry és Meghan jó pár az életével kapcsolatos eseményén jelen volt a sajtó, megerősítette a palota és hasonlók. De az, hogy pontosan mikor mit érezhetett, gondolhatott Meghan és Harry, valamint hogy mik történtek a privát pillanataikban, nem hiszem, hogy annyira részletesen ismerheti a könyv két írója. Megpróbálhatták átérezni a házaspár érzéseit, meghallgathattak pletykákat (a könyv végén azt olvastam, hogy csak olyan dolog került a könyvbe, amit legalább két informátor is megerősített nekik, de hát, ettől az még nem biztos, hogy igaz is), de biztosra, 100%-ra nem tudhatják ezeket. Csak sejthetik.

Annak ellenére, hogy számomra inkább egyfajta valóságon alapuló történet volt a könyv, nagyon élveztem. Mert sok olyan valós infót is megtudhattam belőle, amiről egyébként nem hallottam korábban. Lévén nem olvastam soha celebhíreket sem Harryről, sem Meghanről.

Fogalmam sem volt arról, hogy Harry milyen depresszióval küzdött az anyja halálát követően. Ahogyan arról sem, hogy miféle jótékonysági és szociális területeken segített Meghan előtt és után is. És nemcsak pénzzel, hanem odament a szükség helyeire, és kőkeményen dolgozott. Arról sem tudtam, hogy katonaként milyen akciókban vett részt, pedig ott volt a sűrűjében, sőt, volt, amikor ő volt az ellenség konkrét célpontja. Mégis tenni akart azért, amiben hitt, és ez nagyon szimpatikus.

Meghanről sem tudtam, kicsoda. Nem néztem a Brilliáns elméket, nem tudtam, milyen a családi háttere. Fogalmam sem volt arról, hogy már gyerekkorában ténylegesen tenni próbált a női egyenjogúságért. Ahogyan arról sem, hogy felnőttként milyen elvek mellett állt ki aktívan.

Szóval voltak tények, amik valóban tények, és amiket ennek a könyvnek köszönhetően ismerhettem meg. Ezek nagyon érdekesek voltak, árnyalták azt a képet Harryről és Meghanről, ami innen-onnan önkéntelenül is eljutott hozzám. És azt kell mondanom, bár mindkettejüknek megvannak a maguk hibái, mindkettejüknek vannak sötét foltok a múltjában, számomra ezekkel együtt lettek még emberibbek és kedvelhetőbbek.

Aztán persze az életrajzi tények mellett kaptunk egy nehézségekkel és akadályokkal teli romantikus mesét is. Amiről bár nem tudom, mennyi benne az igazság és mennyi a hozzáköltés, mégis jól sikerült. Mert szórakoztatott, hatott az érzéseimre, élveztem olvasni.

Sokan azt gondolják, Harry és Meghan története azért tündérmese, mert a félvér származású, egyszer már elvált, amerikai színésznő hozzámehetett egy herceghez, és bekerülhetett a királyi családba. Tévednek. Ez azért egy tündérmese, mert ez a színésznő és ez a herceg elég erős volt otthagyni a királyi családot a szabályaikkal és hagyományaikkal együtt, hogy végre önmaguk lehessenek. Mindketten. Mert nem csak Meghan nem illett bele ebbe a világba, hanem Harry sem. Már gyerekkorától kezdve nem. Harry másképp látja a világot, mint a családi "cég". És őszintén... Egy valódi tündérmesében végül ő kerülne a trónra, és megváltoztatná ezt az egész rendszert úgy, hogy az értékei megmaradjanak, de ami már elavult benne, az eltűnjön.

De persze ez nem a világ számára írt tündérmese, itt az a maximum, hogy egy házaspár boldog, teljes, szabad életet élhet. Én ezt kívánom nekik.
 
Hozzáteszem, mindenki azt gondolja, Meghan a szerencsés, hogy megkapta Harryt, de ez szerintem fordítva is így van. Meghan kellett ahhoz, hogy Harry el merje hagyni azt a világot, amiben sosem volt igazán boldog és sosem lehetett igazán önmaga.



Hogy tetszett a könyv?

Nagyon élveztem olvasni. Azt is, ami igaz benne, és azt is, ami nem feltétlenül. Bár fenntartásokkal kell olvasni ezt a könyvet, mégis megismerhető belőle Harry és Meghan személyisége. Nem pletykák, hanem életrajzi tények által.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki bele akar látni egy kicsit a házaspár valódi személyiségébe, motivációikba, és meg akarja érteni, miért döntöttek végül úgy, hogy a szabadságot választják.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT 
 
 
Nyereményjáték:

Mennyire követtétek a Harry és Meghan életével kapcsolatos eseményeket?
Most ezt tesszük próbára!
A turné minden állomásán találtok egy fotót és egy esemény nevét - ám ezek nem passzolnak össze. A feladat egyszerű: minden fotó és esemény kapott egy betűt és egy számot, nektek annyi a feladatotok, hogy a helyes betű-szám kombinációkat beírjátok a Rafflecopter doboz soraiba. Fontos! A párosok sorrendje teljesen mindegy, a lényeg, hogy passzoljanak a párok.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Kép és esemény a játékhoz:

A kép betűjele: C
 


3 – Az oroszlánkirály premierje 
 
Állomáslista:
 

09. 13. Utószó
09. 15. Sorok között
09. 17. Spirit Bliss Sárga könyves út
09. 19. Readinspo
09. 21. Flora the Sweaterist
09. 23. Deszy könyvajánlója 
 
 

a Rafflecopter giveaway

 

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

 

2020. szeptember 16., szerda

Laura Ellen Anderson: Vámpyr Vilma és az úrikornisok – Blogturné



Még alig tértünk magunkhoz a Vámpyr Vilma és a barbárbál után, máris megérkezett a legújabb szuper történet a kis vámpírlányról a Móra jóvoltából, melyben a jól ismert kis csapat újabb kalandokba keveredik. Vilma és barátai ezúttal a veszedelmes Napvilág Birodalmába látogatnak el, és a barátságosan baljós árnyaktól eltávolodva egy eddig ismeretlen, csillogó világot fedeznek fel. Tartsatok bloggereinkkel, ismerjétek meg ti is ezt a birodalmat, és nyerjétek meg a könyv egy példányát!
 

Miért választottam ezt a könyvet?

Nos, a sorozat első részét imádtam. Talán a legjobb mesesorozatnak tartom, amit mostanság "szörny" főszereplőkkel írtak, mert olvastam az elmúlt évben egy párat hasonló témában. Aranyos, kalandos, izgalmas és mindig van valami fontos tanulsága.

Véleményem a könyvről

Történetünk ott ért véget az előző könyvben, hogy Mandaréról kiderült, az édesanyja a Napvilág Birodalmából származik, így ő egyszerre tartozik ahhoz a világhoz és a Sötétség Birodalmához. Az anyukája évekkel ezelőtt eltűnt, de Vilma és a barátai megígérték Mandarénak, hogy együtt megkeresik őt. Ez a második rész lényegében arról szól, hogyan vágnak neki Vilmáék a kutatásnak.

Ahhoz, hogy rábukkanjanak Napsugár királynéra, Vilmának és a kis csapatának át kell kelniük Napvilág Birodalomba. Itt döbbennek rá arra, hogy a napvilágiak ugyanúgy gonosznak, félelmetesnek és veszélyesnek tartják őket, a Sötétség Birodalmához tartozókat, mint ahogyan nekik is azt tanították, hogy a napvilágiaktól félniük kell.

Szép lassan rájönnek, hogy valami nem stimmel, hiszen ők nem gonoszak, és a napvilágiak között is találkoznak, kedves, barátságos lényekkel. Újabb rejtélyként rájönnek, hogy nemcsak Mandaré édesanyja tűnt el, hanem jó pár napviláginak nyoma veszett.

A nyomozás izgalmasra és humorosra sikeredett. Az egyik főgonosz kilétét az elejétől kezdve sejtettem, de volt egy másik gyanúm is, az viszont nem jött be. Szóval sikerélményt és meglepetést is tudott okozni a történet, ami nagyon klassz.

A mese fő tanulsága is tetszett. Vagyis hogy az emberek (és a fantázialények) számára is az az ijesztő, amit nem ismernek. Ha pedig valamit nem ismernek, könnyen meg lehet győzni őket hazugságokkal arról, hogy az adott ismeretlen veszélyes. Bár ez egy mese, nagyon szépen bemutatja, hogyan lehet manipulálni mások gondolkodásmódját, hogyan lehet idegengyűlöletet ébreszteni bennük a tudatlanságuk miatt.

A mese nagy kérdése már csak az, hogy a sötétségben és a napvilágban élők vajon képesek-e megbízni egymásban, hagynak-e lehetőséget arra, hogy megismerjék a másikat, és rájönnek-e, hogy mekkorát tévedtek...

A könyv szereplőit mind nagyon megszerettem. Mindegyikük igazi egyéniség, ami egy mesekönyvben szerintem nagy teljesítmény. Ezúttal Mona volt a kedvencem, mert jókat derültem az általa létrehozott humoros történéseken. Például a kívánságkutas esetlenkedésén. Mindegyik kívánságnál már előre vártam, hogyan fogja elszúrni a dolgot. És végül a bosszúja a kúttal szemben... Hangosan felkuncogtam rajta.

Hogy tetszett a történet?

Aranyos, tanulságos és humoros volt. Nagyon megszerettem a karaktereit is. A legszórakoztatóbb szörnyes mese, ami eddig a kezembe került, pedig több jót is olvastam mostanság. És ahogy a végére értem, azonnal olvastam volna tovább. Szóval nagyon remélem, hogy hamarosan érkezik a folytatása.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Bár ez egy mese, szerintem egy felnőtt számára is ugyanolyan kalandos és vicces tud lenni, mint egy gyereknek.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT


Nyereményjáték:

Vilma új kalandjai során a napvilág számos ijesztő teremtményével találkozik, például katicabogarakkal, tündérekkel és persze unikornisokkal. Ezért aztán mostani játékunkban unikornisokról szóló mesekönyveket gyűjtöttünk össze, a ti feladatotok pedig az lesz, hogy a borítók részletei alapján kitaláljátok, hogy melyik könyvre gondoltunk. Ezután már csak annyi a dolgotok, hogy helyes megfejtést beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kép a játékhoz:


 

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

 

[Blogturné Klub]

09. 12. Utószó

09. 14. Veronika’s Reader Feeder

09. 16. Spirit Bliss Sárga könyves út

09. 18. Hagyjatok! Olvasok!

09. 20. Könyv és más

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

 

2020. szeptember 13., vasárnap

Tittel Kinga: A Duna kincsei – Blogturné



Tittel Kinga először a Mesélő Budapest című kötettel lopta be magát az olvasók szívébe, majd elindította Mesélő Zsebkönyvek-sorozatát, melynek darabjai a főváros egy-egy kiemelt területével vagy témájával foglalkoznak. A sorozat másodikként megjelent kötete, A Duna kincsei segít abban, hogy jobban megismerjük hazánk legjelentősebb folyóját és a hozzá kapcsolódó történeteket, érdekességeket. Tartsatok bloggereinkkel az öt állomáson át, és játsszatok a Kolibri Kiadó által felajánlott nyereménypéldányért!




Miért választottam ezt a könyvet?


Nos, néhány ismerősöm olvasta Tittel Kinga korábbi könyveit, és annyira lelkesek voltak, hogy úgy éreztem, meg kell néznem, milyenek is ezek a mesélő zsebkönyvek a szerzőtől. Egyébként is, bár nem vagyok egy nagy utazó (nem azért, mert nem szeretnék utazni, hanem mert kevés lehetőségem van rá), szeretek körülnézni a világban. És szívesen megismertem volna kicsit jobban az országunk nagy folyóját, a Dunát.
 

Véleményem a könyvről

A borító miatt én abban a hitben voltam korábban, hogy ezek a kis zsebkönyvek gyerekeknek szóló könnyed történeteket tartalmaznak az adott helyről, ez esetben a Dunáról. Csak akkor jöttem rá, hogy tévedtem, amikor elkezdtem olvasni a kötetet. Mert határozottan felnőtteknek szól, én az érdekes útikönyv kategóriájába sorolnám. Ha valaki fel akarja fedezni a Duna kincseit, akár külföldiként, akár a hazáját megismerni vágyó magyarként, annak tökéletes kis olvasmány ez a könyvecske.

Vannak benne tények, évszámok, történelmi események, de az ember mégsem unja az olvasását. Egyfelől, mert ezek a tények is érdekesen lettek megírva, másfelől, mert a tényeket megszakítják a plusz izgalmas adalékok. Legendák, akkori emberek levelei, versrészletei, naplórészletei. De klasszak a képek, illusztrációk is. Az embert visszarepítik a múltba, az akkor élő emberek közé. Láthatja, hogy hogyan éltek, milyen ruhát viseltek, megcsodálhatja az akkori tájakat, építményeket. Akárha időutazáson venne részt az olvasó.

Nagyon tetszik, hogy szerző aktívan bevonja az olvasót is a felfedezésbe a könyv végében található kis kutatójáték által. Felsorol és képekkel bemutat szobrokat és egyéb érdekességeket, amelyek a Duna kincsei közé tartoznak, és arra kér, vegyük a nyakunkba a lábunkat, keressük meg ezeket. Ha valakinek van erre lehetősége, az igazán jót játszhat ezzel a kutatói feladattal. Sajnos, én pécsi vagyok, és nem valószínű, hogy mostanában eljutok a megadott helyekre, de talán majd egyszer...

A fejezetekből sok mindent megtudhatunk, földrajzi, történelmi, irodalmi, építészeti és egyéb adatokat és érdekességeket. Nekem a kis plusz emberi történetek tetszettek igazán, mint például Wesselényi Miklós báró árvíz során tanúsított bátorsága. Ahogy a vészhelyzetben gondolkodás nélkül mentette az embereket. A naplójából is kaptunk egy kis részletet, és amit írt, nagyon megrázó volt.

Vagy Magyar Miklós élménybeszámolója arról, milyen érzés volt léghajón utazni Budapest és a Duna felett. A leírás annyira érzékletes, hogy az ember teljesen át tudja érezni, milyen is lehetett.

Az a fejezet is tetszett, amelyből olyan szakmákat ismerhettem meg, amik a Dunához kapcsolódtak régen, de ma már nem léteznek. Egy csomó új információt tudhattam meg ezekről.
 

Hogy tetszett a könyv?


Bár nem feltétlenül azt kaptam a könyvtől, amire előzetesen számítottam, örülök, hogy elolvashattam. Jó szórakozás volt, sok új információt tudhattam meg a Dunával kapcsolatosan, részt vehettem egy kis képzeletbeli időutazáson, és olyan irodalmi, történelmi, társadalmi adalékokat tudhattam meg, amelyekről máshonnan még sosem hallottam.

Vagyis összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.
 

Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik szeretnének érdekes, izgalmas információkat megtudni a Dunáról, és ezáltal egy kicsit jobban megismerni az országuk egyik legfontosabb folyóját.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT
 

Nyereményjáték:

Mostani nyereményjátékunkban olyan versek nyomába eredünk, melyekben központi szerepet tölt be a Duna. Minden állomáson találtok egy részletet, a ti feladatotok pedig, hogy a költő nevét beírjátok a rafflecopter doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)



Versidézet a játékhoz:
 
A Duna csak folyt. És mint a termékeny,
másra gondoló anyának ölén
a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
és nevetgéltek a habok felém.
Az idő árján úgy remegtek ők,
mint sírköves, dülöngő temetők.
 

a Rafflecopter giveaway

 

Állomáslista:

Blogturné Klub

09.13. Spirit Bliss Sárga könyves út

09.15. Zakkant olvas

09.17. Readinspo

09.19. Könyv és más

09.21. Veronika's Reader Feeder

 

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz