~ Sárga könyves út ~

2022. május 30., hétfő

Jean Webster: Kedves Ellenségem!



Miért választottam ezt a könyvet?

Gyerekként a Nyakigláb apó című történetet egy olyan kötetből olvastam, amiben benne volt a folytatása, a Kedves Ellenségem! is. Erre a történetre még kevésbé emlékeztem, mint a Nyakigláb apóra, csak annyi maradt meg, hogy az első könyv Sallie-je átveszi az árvaházat, és van valami mogorva orvos is, akivel először utálják egymást, aztán meg szerelmesek lesznek egymásba. Ha már felfrissítettem az emlékeimet Judyval kapcsolatban, úgy gondoltam, olvassuk újra Sallie történetét is, főképp, hogy ezt is az új KMK-s, gyönyörű kiadással tehetem végre.


Véleményem a könyvről

Az emlékeim helyesek voltak. Judy és a férje megvásárolták a régi árvaházat, és felkérték Sallie-t, hogy legyen az igazgató ott, szedje rendbe az intézményt. Sallie csak ideiglenesen vállalta el, és csak azért, mert a férfi, aki udvarol neki, kinevette, hogy úgysem tudná megcsinálni. Sallie pedig be akarta bizonyítani, hogy csak azért is képes rá. Csak akkor döbben rá, micsoda felelősséget vett a nyakába, amikor rájön, mi mindent kell megreformálnia a gyerekek érdekében az elmaradott, inkább börtönnek tűnő intézetben.

Sallie személyisége egy kissé megváltozott az első rész óta. Bár abban csak mellékszereplő volt, így keveset tudhattunk meg róla, mégis úgy képzeltem, hogy gazdagabb munkáscsaládból származik, vagyis nincs elkényeztetve. Ennek ellenére ebben a részben olyan volt, mintha Sallie-be beleköltözött volna egy kis Julia (Judy másik, elkényeztetett, gazdag osztálytársa volt). Külön komornával érkezett az árvaházba, rengeteget foglalkozott a külsőségekkel, kiderült, hogy korábban henye, haszontalan életet élt, és időnként vágyik is vissza oda. Szóval kicsit más lett, mint amilyennek az első rész alapján elképzeltem volna, és nem feltétlenül pozitív irányban változott.

Az igazgatói poszt viszont jót tett neki, mert végre talált magának egy olyan feladatot, ami nagyon is hasznos. Szóval a jellemfejlődés megtalálható a regényben, csak a kiindulási pont furcsa az előző részhez képest.

A történet ugyanúgy levélregény, mint az első rész, csak ezúttal Sallie írja a leveleket Judynak, a Kedves Ellenségének (MacRae doktornak), valamint Gordonnak, az udvarlójának. A levelekben főképp az árvaház működéséről, a gyerekekről, a bevezetett változtatásokról, a felmerülő problémákról mesél. Judynak ír persze a doktorral és Gordonnal való kapcsolatáról, érzéseiről is. A válaszleveleket ezúttal sem láthatjuk, azok nem képzik a regény részét, csak Sallie leveleiből tudjuk leszűrni, mit is írhattak neki mások.

Azt mindenképpen észben kell tartani olvasás közben, hogy ez a történet a 19. században íródott, amikor még teljesen másként álltak az árvákhoz, a beteg, testi vagy szellemi fogyatékkal küzdő emberekhez. Olvasás közben sokszor nyelnem kellett egyet, mert Sallie néha olyan megjegyzéseket, ötleteket írt le ezzel a témával kapcsolatban, hogy az majdnem hitleri szintű volt. Igaz, ő nem akarta bántani, megölni mondjuk a szellemi fogyatékkal élőket, csak elzárni egy szép intézetbe, hogy ne szaporodhassanak tovább. 21. századi emberként ez a gondolat borzalmas. De a csúnyább árvákról sem beszélt túl szépen, többször kijelentette, hogy őket úgysem fogja senki örökbe fogadni. Persze, lehet, hogy akkoriban valóban csak a szőke, fehér bőrű, tökéletes múltú kislányokat keresték a gazdagabb családok, de olvasni ezt nagyon rossz érzés volt.

Ennek ellenére úgy gondolom, ezt a regényt nem lehetett volna másképp megírni. Mármint a múltat nem hamisíthatjuk. Régen valóban így gondolkoztak még a jó emberek is, tudatlanságból. És csak mert mi már fejlettebbek vagyunk (már aki), nem törölhetjük el ezeket a könyveket. Sőt, szerintem jó, hogy vannak, mert tanulhatunk belőlük! A fiatalokkal beszélgethetünk arról, hogy milyen volt a múlt, és mi minden változott azóta a pozitív irányba, meg persze mi mindenen kéne még mindig változtatni. Vagyis beszélgetésre sarkallnak az ehhez hasonló, régimódi, általunk már rég meghaladott gondolatokat, elveket tartalmazó sztorik.

Szóval én ilyen szemszögből néztem, olvastam a történetet. Egyfajta történelmi lenyomatként, látva, hogy milyen volt a múlt, és milyen ahhoz képest a jelen.

Az elmaradott gondolkodás nem mindenben igaz Sallie-re. Nagyon sok valóban jó változtatást is véghezvitt az árvaházban. Valóban szereti az ottani gyerekeket, külön odafigyel azokra, akik valamiért problémásabbak, és szeretettel próbálja őket megváltoztatni, nem büntetésekkel. Odafigyel az egészségükre is, jobb, változatosabb étkezéseket vezet be, több szellőztetést, több saját teret. Kitalálja, hogyan ösztönözheti őket olyan dolgok megtanulására, amik hasznosak lehetnek a jövőben a számukra, amik által az árvaházból kikerülve is jó életük lehet. Lényegében olyan döntéseket hoz, mintha nem is árvaházról lenne szó, hanem egy hatalmas családról. Ez pedig kifejezetten tetszett.

Szóval elmondhatjuk, hogy Sallie bizonyos témákban a 19. századi tudatlanságnak köszönhetően elmaradott, de igenis jószívű, szeretetteljes ember, aki tudásához és lehetőségeihez mérten a legjobbat akarja az összes rábízott gyereknek.

Mintegy félórányi laza társalgás után Cyrus úr felállt és menni készült. Alighogy becsukódott mögötte az ajtó (és hálát adok az égnek, hogy a gyerek legalább azt megvárta), Rosszcsont rám emeli angyali barna szemét, és bizalmas mosollyal ezt suttogja:
– Az áldóját! Micsoda hülye pofája van ennek a vénembernek!

Imádtam, amikor a kis csínyekről írt a levelekben, amiket a gyerekek csináltak. Igazán édes kis jelenetek elevenedtek meg a szemem előtt. Rosszcsontpeti, Sadie Kate, Allegra és a többiek mind a szívemhez nőttek, legszívesebben ott lettem volna én is az árvaházba, hogy megszeretgethessem őket, és jókat szórakozzak a mókás beszólásaikon, tetteiken.

Ma délelőtt látogatóm van, Rosszcsontpeti személyében. Az elmúlt félóra során, amióta én buzgón körmölöm neked ezt a levelet, ő letelepedett az ablakülésre, és csöndben, jámborul foglalatoskodik a színes ceruzákkal. Betsy futtában egy puszit nyomott Rosszcsont orrára, amire ő azt mondta: – A francba! –, fülig pirult, és a férfiúi függetlenség elegáns mozdulatával letörölte orráról a puszi nyomát.

A szerelmi szálat is Sallie szemén át láthatjuk csak, ezért a leveleit olvasva MacRae doktorról csak annyit tudhatunk meg, hogy mogorva skót, aki imádja a tudományos olvasmányokat az elmebetegségekről, alkoholista szülőktől, bűnözői környezetből származó gyerekekről és hasonló nehéz témákról. Az is látszik, hogy szereti a gyerekeket, kiakad, ha nem kapják meg azt az ellátást, amire szükségük van. Azt is lehet sejteni, hogy féltékeny Gordonra. De azt sokáig nem érthetjük, hogy miért nem vallja be az érzéseit Sallie-nek és mitől olyan mogorva, miért él visszavonult életet... Hiába olvastam gyerekként már a könyvet, nem emlékeztem a titkára, de azt kicsit sajnálom, hogy nem tudhattunk meg részleteket, csak nagy vonalakban van benne a levelekben, hogy mi is történt a múltban és a jelenben. Bennem ez egy kicsit hiányérzetet okozott, mert a részletek által jobban megismerhettem volna a doktor személyiségét.

Gordon karaktere alapból nem tetszett már a történet elejétől. Az első információk egyike róla, hogy kinevette Sallie-t, amikor felajánlották neki az igazgatói állást, és azt éreztette vele, hogy úgysem boldogulna. Az sem túl szimpatikus, hogy politikus. Fogalmam sincs róla, hogy akkoriban akadt-e tisztességes politikus, de ha a mostaniakat nézzük, biztos, hogy egyikhez sem mennék hozzá semmi pénzért. A nőkről vallott nézetei is elég elavultak voltak. Az tetszett, hogy az árvaházi gyerekeknek sok mindent ajándékozott, foglalkozott velük, de Sallie levelei alapján nem tudtam eldönteni, hogy valóban jószívűségből tette-e, vagy csak Sallie-nek akart imponálni.

Szóval olvasás közben abban biztos voltam, hogy ha nem is tudok mindent MacRae doktorról, alapvetően sokkal szimpatikusabb, mint Gordon.



Hogy tetszett ez a könyv?

Bár a benne leírt dolgokkal nem mindig értettem egyet, sokszor rossz érzés volt olvasni bizonyos gondolatokat, de történelmi korképnek tökéletes. Nem hiszek a múlthamisításban, úgyhogy elfogadtam a történéseket és a karaktereket olyannak, amilyenek. A gyerekekről szóló részek nagyon édesek, viccesek voltak, azok megmelengették a szívemet. És mindennek ellenére érdekes volt egy 19. századi, akkoriban modern vezetésűnek mondható árvaház életébe belelátni.

Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik képesek elfogadni, hogy ez egy másik korban keletkezett regény, és inkább a gyerekekről szóló és romantikus szálra képes koncentrálni.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2022. május 29., vasárnap

Tóth Eszter: Pöttöm Pötty és a Folyadék Szörny – Blogturné



A Könyvmolyképző Kiadónak köszönhetően múlt év végén megjelent Tóth Eszter Pöttöm Pötty-sorozatának a második része. A gömbölyded tündérlány ezúttal a Folyadék Szörnnyel küzd meg az egészséges táplálkozás nevében. A turnén ezúttal három bloggerünk mondja el a véleményét a könyvről, valamint extraként egy interjút is olvashattok majd az íróval. Természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.


Miért választottam ezt a könyvet?

Egyfelől nagyon tetszett az első rész, Pöttöm Pötty nagyon aranyos karakter, másfelől fontosnak találom, hogy már gyerekkorban odafigyeljünk az egészséges táplálkozásra, mert állandó súlyproblémával küzdő emberként pontosan tudom, hogy ezzel mennyi testi és lelki kíntól kímélhetjük meg a gyerekeket.


Véleményem a könyvről

Először is Imelda Green illusztrációit még mindig imádom. Nagyon cukik, színesek, vidámak, és ez a festményszerű kivitelezés nagyon bejön. Pöttöm Pötty nagyon aranyosan néz ki, és úgy egészében a rajzok nagyon passzolnak a történethez.

A mese főszereplője ezúttal is Pöttöm Pötty, a dundi tündérlány, aki most a Folyadék Királyságba indul mentőakcióra. Züzüke, a gonosz manó ugyanis szabadon engedte a Folyadék Szörnyet, aki fogva tartja a királynőt. Őt kell kimentenie Pöttynek és az osztálytársának, Berkenyének, valamint meg kell tisztítaniuk a Folyadék Szörnytől az Ásvány-tengert.

Nagyon tetszett, hogy ezúttal a folyadékok világában kalandozhattunk az egészséges táplálkozás nevében, mert arról sok helyen hallani, mik az egészséges ételek, és miket kell kerülnünk, mert csak ártanak nekünk, de a különböző italokról már kevesebbet tudunk. Szóval egy olyan téma került elő, ami nagyon fontos, mégis keveset beszélünk róla.

Pöttöm Pötty egyre bátrabbá és magabiztosabbá válik a kalandok során, nagyon aranyos karakter, akit könnyű megszeretni, és akivel bármelyik kisgyerek képes azonosulni. Ezúttal azonban nem egyedül indul neki a nagy kalandnak, hanem Berkenyével. A fiú igazi rosszcsont, korábban sokat csúfolta Pöttyöt, és állandóan valami komiszságon töri a fejét, ám ezúttal a világ megmentésében kell segédkeznie. Kíváncsi voltam, miként tud majd együtt dolgozni Pötty és Berkenye, és vajon hogyan változik majd meg Berkenye személyisége és a kapcsolata a tündérlánnyal. Végül az ő karakterét is nagyon megszerettem, igazán találékonyak és aranyosak voltak együtt.

– Pedig rengetegféle tea létezik, itt mi csak gyümölcsteát tartunk, de van még fekete, zöld, sőt, fehér tea is.
– Az elég furcsán nézhet ki – jegyezte meg Berkenye.
– Igazából nem fehér színű, csak így hívjuk. De azok a teák különlegesek, csak Akvária királynő iszik meg belőlük egy-egy csészényivel reggelente. Én szoktam neki felszolgálni – húzta ki magát büszkén a tündérlány. – A gyümölcsteából bárki bátran fogyaszthat. De ha nem forr a tea, hogyan fogok teát főzni?

A második könyv ugyanolyan felépítésű, mint az első. Van a fő cél, amit el kell érni, ezúttal a Folyadék Szörny legyőzése és a királynő kiszabadítása, ám míg Pötty eljut odáig, több kisebb problémát kell megoldania. A Folyadék Szörny ugyanis amerre jár, bajt csinál. Pöttyék ásványteknősöket mentenek, gyümölcsfacsarót javítanak, teát forralnak és kalózokkal hadakoznak. Közben pedig sokféle érdekességet megtudnak a különböző folyadékokról, amik az olvasó gyerekeknek is hasznosak lehetnek.

A kalandok az én figyelmemet is lekötötték, mindig érdekelt, hogy mi lesz a következő probléma, amit majd Pöttyéknek meg kell oldaniuk. Úgyhogy egy gyerek, legyen lány vagy fiú, biztos, hogy nagyon jól fog szórakozni a történeten, érdekesnek, izgalmasnak fogja találni.


Hogy tetszett a könyv?

Aranyos és kalandos mese volt, valamint sok olyan információt találhatunk benne (nem szájba rágós módon, hanem beépítve a cselekménybe), ami hasznos lehet a gyerekeknek, hogy egészségesek maradhassanak. Szerintem érdekes és hasznos mese, aminek kíváncsian várom a folytatását.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki szórakozva szeretne információkat átadni a gyerekeknek az egészséges táplálkozásról, azon belül is arról, miféle folyadékokat igyunk vagy kerüljünk el.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

Mivel a sorozat második része a folyadékokról szól, ezért az állomásokon egy-egy ezekkel kapcsolatos kérdést teszünk majd fel. A válaszokat írjátok be a Rafflecopter megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Kérdés a játékhoz:

Melyik az a folyadék, amely nélkül a földi élet elképzelhetetlen?


Állomáslista:

05. 29. Spirit Bliss Sárga könyves út
05. 31. Könyv és más
06. 02. Nem félünk a könyvektől
06. 04. Spirit Bliss Sárga könyves út – extra

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2022. május 28., szombat

Majoros Nóra: Pityke és prém – Blogturné



A Móra Kiadónál új borítót és kiadást kapott Majoros Nóra Pityke és prém című regénye, amely először 2018-ban jelent meg. A történet egyedi módon mutatja be elnyomók és elnyomottak harcát, miközben két királykisasszony jellemfejlődését is végigkövethetjük izgalmas kalandok során. A könyvről ezúttal három bloggerünk mondja el a véleményét, és természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt belőle.


Miért választottam ezt a könyvet?

Nos, a fülszöveg alapján érdekes meseregénynek tűnt, ami majd jól elszórakoztat esti meseként a munka után.


Véleményem a könyvről

Amint belekezdtem a regénybe, azonnal rá kellett jönnöm, hogy a fülszöveg egy kicsikét megtévesztett. Ugyanis a történet nem meseregény, hanem egy fiataloknak szánt, de nagyon is komoly fantasy. Eredetileg csak szórakozást vártam tőle, de annál sokkal többet adott számomra.

Bár az alapötlet (a gazdag kizsákmányolók és a szegény elnyomottak közötti küzdelem) nem új, az írónak mégis sikerült teljesen egyedi történetet felépíteni köré. A világkidolgozás, a különböző népek szokásainak megalkotása, a karakterek felépítése kiemelkedően jól sikerült, igazán profi írói munka.

A történetben a pitykések alkotják a nemességet és a köznépet, akik elnyomják, kizsákmányolják, sokszor legyilkolják a prémeseket, akik egyszerű, a természettel szoros szimbiózisban élő, azt nagyon tisztelő, de nem túl tanult szegényebb emberek. A pitykekirálynőnek ikerlányai vannak, Govalinda és Prillaszári. Egy ünnepség alkalmával Prillaszári kikeveredik az erdőbe, ahol egy prémes fogságába esik. Ezután indul el azon a jellemfejlődési úton, amely során megérti, az ahogyan az anyja és a pitykések bánnak a prémesekkel és a természettel nagyon nem helyes. Ám fogalma sincs, mit tehetne, hogy az elnyomás megszűnjön, főképp, hogy egy szomszédos nép is épp háborút akar indítani a pitykekirálynő és birodalma ellen.

Bár a történetben egy ikerpár szerepel, valójában szerintem csak Prillaszárit tekinthetjük főszereplőnek. Govalinda is átesik egy komoly jellemfejlődésen, neki is vannak saját fejezetei, őt mégis olvasás közben végig egyfajta komolyabb mellékszereplőnek éreztem. Talán azért, mert míg Prillaszári a tetteivel, döntéseivel folyamatos ráhatással van a cselekményre, addig Govalinda (egyetlen rossz döntést leszámítva) csak ücsörög, vár, hisztizik stb. Vagyis ahelyett, hogy Govalinda lenne ráhatással az eseményekre, inkább az események hatnak majd rá.

Prillaszári karaktere egyébként a történet első pillanatától nagyon szimpatikus, én nagyon megszerettem őt. Belevaló, kalandokat kereső lány, aki bár sokáig az aranykalitka védelmében élt, mégis képes meglátni a valóságot, amint kiszabadul onnét. Nagy az igazságérzete, van benne együttérzés, és persze bátor is. Vagyis tökéletes példakép a lány és női olvasóknak.

Govalinda a történet elején egy picikét bosszantott. Elkényeztetett királykisasszony volt, aki képtelen átérezni mások gondjait, fájdalmát. Mások élete (elsősorban a prémeseké, az állatoké, de a pityke szolgálóké sem nagyon) nem sokat jelentett számára. Önmagát érezte a világ közepének (meg persze az anyját), és mindenki más csak másodlagos volt. Bár Prillaszárit láthatóan szerette, de mivel elvakultan úgy hitte, hogy egy királylánynak egyszerűen nem eshet baja (hiszen az ő életük tökéletes és mindenkinek be kell hódolnia előttük), ezért önkéntelenül is hozzájárult ahhoz, hogy Prillaszári egyre nagyobb bajba keveredjen. Aztán volt egy pont, egy nagy pofon számára, amikor megfordult vele a világ, én pedig elkezdtem először sajnálni, aztán megkedvelni őt. Végül már kifejezetten érdekelt, hogy mi lesz a regény végén a sorsa. Vajon nincs remény számára, vagy sikerül pozitív véget írni a karakteréhez...

Prillaszári prémes fogvatartója, Móg, egyszerűen imádnivaló volt. Tanulatlan, a beszédmódja is egyszerű, de a szíve, a lelke nemes, és a maga módján igazán intelligens. Az első pillanattól odavoltam érte, és azonnal megbíztam benne száz százalékig. Nagyon tetszett az a kettős, amit a kalandok során Prillaszárival alkottak. Az, ahogyan a gyűlölettől és bizalmatlanságtól eljutottak egészen a barátságig és teljes bizalomig. Ami a könyv végén kiderült Mógról, meglepett. Őszintén szólva ez egy olyan fordulat volt, amivel kapcsolatban kettős érzéseim voltak. Örültem, mert maga az ötlet nagyon klassz volt, és nem örültem, mert szinte a teljes könyv olvasása során valamiért én romantikus érzéseket képzeltem Móg és Prillaszári viselkedésébe. Persze akár lehetnének is még ilyen érzések, de a történet vége nem utalt arra, hogy így lenne.

– Most mi ütött beléd? Azért nem akarod kideríteni, hová mentek, mert gyáva vagy!
– Móg nem gyáva.
– Akkor meg miért nem megyünk?
– Prszári mond okosat, tesz butát.
– Ezt nem értem.
– Mond okosat, hogy kövessük démonok nyomát. Tesz butát, hogy rohan. El kell tüntetni a tüzet, húst, csontot. Démonok nyomát járni veszélyes.

Nagyon sok izgalmas, érdekes mellékszereplő is található még a könyvben. Ott van például Ében Hatos, a körkubik nép egyik vezetője. A körkubikok nagyon modern gondolkodású nép, akik hisznek az emberek egyenlőségében, tisztelik a természetet, épp ezért nem nézik jó szemmel a pitykekirálynő uralmát. Vagy Sanyi, aki eredetileg prémesnek született, de a pitykék elrabolták még gyerekkorában, meggyilkolták a szüleit, és pitykekatonának nevelték. Az ő jellemfejlődése mellékszereplőként is igencsak részletes és kidolgozott volt. De a gonosz pitykekirálynő és az őt szolgáló, de nagyon is tisztán látó pitykekirály karakterei is zseniálisak.

A történetnek három fő mondanivalója van. Az egyik, hogy tisztelni kell a természetet, mert akkor csodákat adhat számunkra a világ, ha viszont csak kizsákmányoljuk az állat- és növényvilágot, akkor végül mi magunk is elveszünk. A másik, hogy minden embernek egyenlőnek kéne lennie. Amikor egy szűk elit kiszipolyozza a szegényebbeket, az végül mindig visszaüt. Mert lehet, hogy a szegények egy ideig tűrik, nyelik, nehogy még rosszabb legyen, de végül mindig eljön az a pont, amikor már minden mindegy, és csak bosszút akarnak állni azokon, akik a vérüket szívják. A harmadik mondanivaló, hogy aki nem akarja, hogy megmentsék, azt nem lehet megmenteni. Erőszakkal még az elnyomottakra sem lehet rákényszeríteni az egyenlőséget. Szép lassan és ésszel kell meggyőzni őket, hogy az adott helyzetnél többet érdemelnek, és amikor ők maguk tenni akarnak, akkor melléjük állni.

Szerintem mindhárom tanulság nagyon fontos és nagyon aktuális a világunkban. Egyfelől a bolygónk már nem sokáig bírja, hogy ész nélkül élősködünk rajta. Másfelől egyre nagyobb a szakadék a gazdag elit vékony rétege és a kizsákmányoltak milliói, milliárdjai között, nem véletlen, hogy forrong szinte az egész világ, és talán egy újabb világháború küszöbén állunk (reméljük, hogy mégsem...). Bár ez a könyv nem most íródott, hiszen az első kiadása már évekkel ezelőtt megjelent, talán nem véletlen, hogy most újranyomták. Szükség van rá, hogy a művészet, a történetek felnyissák az emberek szemét az olvasás csodáján keresztül. És erre ez a könyv nagyon is alkalmas.


Hogy tetszett a könyv?

Újabb magyar író került fel a példaképeim listájára. Ha világ- és karakteralkotásról van szó, azt hiszem, sokat tanulhatok Majoros Nórától. A történet ezerszer feldolgozott témája teljesen egyedi köntöst kapott, a főszereplő karaktereket nagyon megszerettem, és a mellékszereplők is igazán izgalmasra és összetettre sikeredtek. A cselekmény izgalmas volt, a mondanivaló pedig nagyon aktuális. Őszintén szólva, nem bánnám, ha lenne folytatása a regénynek, de ha Majoros Nóra egy teljesen új fiataloknak vagy felnőtteknek szóló történetbe kezd, azt is mindenképpen elolvasom majd.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki egy minőségi, egyedien kivitelezett, izgalmas, kalandos, tanulságos történetre vágyik összetett, szerethető karakterekkel.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

A prémesek számára nagyon fontos a természet, tisztelik az állatokat. Ezúttal néhány mondat alapján kell kitalálnotok, hogy az erdő mely állatára gondoltunk, a megfejtést pedig írjátok be a Rafflecopter-doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Leírás a játékhoz:

Testhossza 95-135 centiméter, farka nagyon rövid, mindössze néhány centiméter, tömege Közép-Európában 15-30 kilogramm. Tömege és testméretei, valamint agancsképződése szoros összefüggésben állnak a helyi adottságokkal és a gondozással. Az átlagértékek tehát nem jellemzik egészen jól a tényleges viszonyokat.


Állomáslista:

05. 28. Spirit Bliss Sárga könyves út
05. 29. Szaffi polca
05. 30. Utószó

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2022. május 27., péntek

Elisabetta Gnone: Olga, a papírlány – Talányka – Blogturné





Olga Papel különleges kislány. Ismeri a fák és az állatok titkait, rendkívül érzékeny a körülötte lévő világ rezdüléseire, de ami talán ennél is fontosabb, fantasztikus történeteket tud mesélni a barátainak. Meséinek egyik főhőse a szintén Olga névre hallgató papírlány, aki varázslatos utazásra indul, hogy hús-vér emberré válhasson. Tartsatok három bloggerünkkel, ismerjétek meg Elisabetta Gnone csodálatos könyvsorozatát, és nyerjétek meg a Móra Könyvkiadó jóvoltából az eddig megjelent három kötetet!


Miért választottam ezt a könyvet?

Kíváncsi voltam Olga teljes történetére, ezért kérdés sem volt, hogy az első két kötet után a harmadikat is elolvasom majd.


Véleményem a könyvről

Valószínűleg a kiadóhoz eljutott az, amit én is éreztem a második könyv kivitelezésével kapcsolatban, hogy Olga meséinek betűtípusa nem volt túl olvasóbarát, valamint a színes illusztrációk is hiányoztak olvasóként nekem, mert a harmadik könyvben kijavították ezeket a hibákat. A betűtípust is megváltoztatták olvashatóra, valamint a papírszerű, színes rajzokat is visszakaptuk. Szerintem, klassz, ha egy kiadó meghallgatja az olvasóit, felismeri a hibáit és kijavítja azokat, szóval ez egy nagyon jó döntés volt, és minden tiszteletem érte.

Ebben a részben Olga egyik legjobb barátja, Mimma elhozza magával az iskolai szünetre a városi legjobb barátnőjét, Mirinát Balicóba. Mirina nagyon félős, kényes lány, bár a városban Mimma jól kijött vele, itt, vidéken már csak idegesíti őt, mert úgy érzi, minden kalandban hátráltatva van miatta. Olga új mesébe kezd a hatására egy Talányka nevű kislányról, aki állandóan elrejtőzik a különböző rajzokban, festményekben, plakátokon és hasonló képeken, amikor valami baja van a világgal.

– (...) Azt akarjuk, hogy felnőjenek, de nincs türelmünk ezt kivárni. Felnőttként kezeljük őket, amikor még gyerekek! Vagy gyerekként bánunk velük, amikor már szinte kész felnőttek, aztán csodálkozunk, ha gyerekesen viselkednek. Meg kell tanulniuk szembenézni a világgal – mondogatjuk, majd olyan durvának, korruptnak és kegyetlennek tálaljuk nekik a világot, amilyen. Aztán csodálkozunk, ha a képzeletbe menekülnek. Elfelejtettük, mit jelent gyereknek lenni? 

Talán ez a rész volt az, ami a leginkább tetszett nekem. Egyfelől, mert tele volt kalanddal, izgalommal, másfelől, mert pontosan tudom, milyen Mirina-féle kislánynak lenni. Én is hasonló voltam, mindentől féltem. Az emberektől, a természettől, a sérülésektől, attól, hogy koszos leszek stb. Emlékszem, amikor kirándulni mentem kísérőként a húgom osztályával, és egy füves területen megálltunk piknikezni, én nem mertem leülni, csak ácsorogtam egy helyben, és rettegtem, hogy nehogy felém szálljon valami bogár. Szóval igen, kimaradtam egy csomó klassz kalandból, csak mert mindentől rettegtem. Persze kinőttem ezt, már simán besétálok a rovarok közé a térdig érő fűbe, és más félelmeimtől is megszabadultam, de tökéletesen együtt tudtam érezni Mirinával, és sajnáltam őt.

Olga nagyon érzékeny és kedves kislány, talán ő az egyetlen, akit nem idegesít Mirina, hanem próbál segíteni neki, igyekszik kellemesebbé tenni számára a különböző helyzeteket. A Talányka-mesébe is azért kezd bele, mert a történet passzol Mirina gondjaihoz, és reméli, hogy tanul majd belőle.

A három könyv meséi közül is talán Talánykáé tetszett a legjobban, egyfelől azért, mert vele is együtt tudtam érezni, másfelől azért, mert bár tényleg be lehetne ugrálni a különböző alkotásokba, totál király lenne így elbújni kicsit a világ elől. Egyébként azt hiszem, bár a mesében szó szerint az alkotások részeivé válik Talányka (és később a barátai is), van egyfajta metaforikus értelmezése is ennek. A művészet, a fantázia világában simán el lehet rejtőzni a valóság elől. Ott kikapcsolhatsz, egy kis ideig nem kell törődnöd a gondokkal, bajokkal. Legyen szó a könyvekről, képzőművészetről, zenéről vagy bármilyen művészeti ágról, az olyan kis különcöknek, mint én, a fantázia birodalma tökéletes búvóhely.

Az ember nem hagyja magára a barátját a viharban, (...).

Olga élete is talán ebben a részben a legkalandosabb. Valódi veszélybe kerül ő és a barátai, ami bár ijesztő, mégis pozitív hatással lesz a fiatalokra. Irina jellemére is kihatással lesz, és a második részben bimbózni kezdő szerelmi szál is jobban előtérbe kerül ezáltal.


Hogy tetszett a könyv?

Örülök, hogy kivitelezésben megint minőségi kötetet kaptam, történet szempontjából pedig talán ez a rész fogott meg a legjobban. Mind Olga része, mind Talányka meséje izgalmasra sikeredett.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki úgy érzi, néha szívesen elbújna a fantázia és művészetek világában a valóság elől.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

Olga jól ismeri erdő-mező élőlényeit, ezért most ilyeneket keresünk mi is a nyereményjátékunkban. Minden bejegyzésben elrejtettünk néhány kiemelt betűt, melyeket helyes sorrendbe kell tennetek és beírni őket a rafflecopter-doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Állomáslista:

05. 27. Spirit Bliss Sárga könyves út - Talányka

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2022. május 24., kedd

Elisabetta Gnone: Olga, a papírlány – Jum, a sötét szerzet – Blogturné



Olga Papel különleges kislány. Ismeri a fák és az állatok titkait, rendkívül érzékeny a körülötte lévő világ rezdüléseire, de ami talán ennél is fontosabb, fantasztikus történeteket tud mesélni a barátainak. Meséinek egyik főhőse a szintén Olga névre hallgató papírlány, aki varázslatos utazásra indul, hogy hús-vér emberré válhasson. Tartsatok három bloggerünkkel, ismerjétek meg Elisabetta Gnone csodálatos könyvsorozatát, és nyerjétek meg a Móra Könyvkiadó jóvoltából az eddig megjelent három kötetet!


Miért választottam ezt a könyvet?

Nos, az első résszel együtt a másodikra és a harmadikra is azonnal szemet vetettem, hogy meglegyen az összes eddig megjelent rész.


Véleményem a könyvről

Először is hadd szóljak néhány szót a kivitelezésről. Sajnos ennek a második résznek ebből a szempontból több hibája is van az első részhez képest. Míg abban odafigyeltek arra, hogy a szemnek kellemes betűtípussal tördeljék az Olga által mondott mesét, itt ez nem sikerült. Nem tudom, miért tértek el az első részben már bevált betűtípustól, de az én szememet nagyon bántották a betűk. Utólag örültem, hogy még a kötőhártya-gyulladásom előtt elolvastam ezt a részt is, mert ha a betegség közben kellett volna, valószínűleg kifolyik a szemem.

A színes, papírszerű rajzok is hiányoztak nekem ebből a kötetből, amik az első részben annyira tetszettek. Fekete-fehér rajzocskák ebben a könyvben is vannak, de azok mellett én örültem volna a néhány oldalnyi színes illusztrációnak.

Míg a kivitelezésben negatívan csalódtam, addig a történetben nagyon pozitívan. Az első rész is tetszett, de talán ez a második hajszálnyival még jobban.

Míg az első részben Olga egyetlen mesét mondott el részleteiben Olgáról, a papírlányról, addig a második részben több kis történet van, amelyeket egy gonosz, szánalmas szerzet, Jum köt össze. Bár nem mondják ki, Jum az én értelmezésemben lényegében maga a depresszió. Egy sötét lény, ami a szomorú emberek könnyeit issza, élvezi a fájdalmukat. Lényegében olyan, mint egy dementor, csak nem szívja ki a lelkedet, hanem inkább minél tovább életben tart, hogy kiélvezze a szenvedést. Láthatatlan, ezért senki nem tud a létezéséről, kivéve Olgát és a kutyákat.

Ebben a részben közelebbről is megismerkedhetünk a városka lakóival, megtudhatjuk, hogy kit milyen veszteségek értek, mitől szomorú, esetleg depressziós. Olga az ő lelki gondjaik megoldásában akar segíteni, ezért mondja el a speciálisan személyre szabott meséit. Jum mindig olyan áldozatra lel, akinek hasonló baja van, mint az adott városlakónak.

Miközben Olga pszichológusmódra segíteni próbál az embereken, valami félrecsúszik, mert a városlakók egy része elkezd rettegni Jumtól. Valós szörnyetegnek hiszik, akit le akarnak vadászni. Nem értik a szimbólumot, eluralkodik rajtuk a félelem, márpedig az, ha eszetlenül rettegünk, nagyon veszélyes. Itt is rossz dolgok történnek emiatt. Nem árulhatom el, hogy mi, de azt igen, hogy nagyon aggódtam, mi lesz ennek a szálnak a vége, és meghatott, kiborított az, amikor bizonytalanul várni kellett, bekövetkezik-e a legrosszabb, avagy sem.

– Ez nem az én történetem – dünnyögte a kislány hitetlenkedve.
– Hát persze hogy nem! Ezt a tölténetet az embelek alkották.
Olga teljesen összezavarodott. A történetével először megdöbbentette Tomeót, azután megrémisztette a legjobb barátját, és most – az ő hibájából – Balico lakosai már egyenesen az életükért reszketnek.
– Nem értették meg – mondta. – Én csak azt akartam, hogy nevessenek.
– Iken? Hát nem natyon sikerült.
– Pedig Jum nevetésre sarkallja az embereket.
– Ténylek?
– Igen! Mert ahhoz, hogy megszabaduljunk tőle, nevetni kell.

A rettegő városlakók tökéletesen példázzák, mit okoz az, ha félünk az ismeretlentől ahelyett, hogy megismerkednénk vele (vagy legalábbis valós információt gyűjtenénk róla). A pletykák, tévinformációk ugyanolyan gyorsan terjednek a városkában, ahogyan az interneten. Az emberek ostobaságokat, nyilvánvalóan kamu dolgokat osztanak meg, amivel a saját és mások félelmeit is ok nélkül fokozzák. A valóság nem érdekli őket, ha valaki el akarja mondani a tényeket, azt semmibe veszik, az illetővel agresszívan viselkednek. Szóval a mesében ez a szál nagyon ismerős, mert a saját szememmel látom szinte nap mint nap.

Egy bimbódzó romantikus szál is bejött a történetbe, Olga ugyanis megtetszik az egyik városbeli fiúnak, Arinak, aki amolyan kedves vadócnak számít. Szerintem nagyon aranyosak voltak együtt, olyan igazi első szerelem szemtanúi lehetünk olvasóként, ami együtt jár a zavarral, pirulással, dadogással stb.


Hogy tetszett a könyv?

A sztori ugyanolyan aranyos és megható egyszerre, mint az első rész. Ebben is volt egy momentum, ami érzelmileg legalább annyira ütött, mint az első rész fő fordulata, és mind a mesélő Olga, mind a Jumról szóló, különálló kis mesék teljesen lekötöttek.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki szereti a komoly mondanivalókkal rendelkező, mégis gyerekeknek (is) való történeteket.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

Olga jól ismeri erdő-mező élőlényeit, ezért most ilyeneket keresünk mi is a nyereményjátékunkban. Minden bejegyzésben elrejtettünk néhány kiemelt betűt, melyeket helyes sorrendbe kell tennetek és beírni őket a Rafflecopter-doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Állomáslista:

05. 24. Spirit Bliss Sárga könyves út - Jum, a sötét szerzet
05. 27. Spirit Bliss Sárga könyves út - Talányka

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

2022. május 23., hétfő

Shunmyo Masuno: Nyugalom – 48 lecke a kiegyensúlyozott élethez – Blogturné



A 21. Század Kiadónak hála nemrég csodás kiadásban jelent meg Shunmyo Masuno NYUGALOM című könyve! A kerttervezőként is dolgozó japán szerzetes második magyarul megjelent könyvében segít olvasóinak megszabadulni felesleges félelmeitől, szükségtelen szorongásaitól. Tartsatok bloggereinkkel az elfogadáshoz vezető úton, és ne feledjétek, hogy a blogturné végén egy szerencsés olvasónk meg is nyerheti a könyvet!


Miért választottam ezt a könyvet?

Korábban olvastam a szerzőtől a Zen – Az egyszerű élet művészete című könyvet, és abban sok olyan gondolatot találtam, amiről úgy vélem, hasznos lehet a saját életemben is. Mivel az emberek élete mostanság elég stresszes, kíváncsi voltam, hogy mit írhat a szerző a nyugalom eléréséről. Vajon tényleg tud-e új hasznos tanácsokat adni, miként lehet kiegyensúlyozottabb az életünk.


Véleményem a könyvről

A könyv kivitelezése ezúttal is nagyon tetszik. A kemény borító különleges anyaga, a címet alátámasztóan nyugalmat árasztó festményszerű illusztráció rajta, amelynek a színvilága nemcsak szép, hanem tényleg békés is, tökéletesen passzol mind az író előző könyvéhez, mind a témához. A kötetet már csak kézbe venni is jólesik az ember lelkének.

Voltak olyan témák a kötetben, amikről már korábban is olvastam (ha más formában is, de a Zen című könyvben is megjelentek), de akadt jó pár új gondolat és jó tanács. Szóval a könyv képes volt újat mondani úgy is, hogy korábban olvastam a Zent, valamint más könyveket is ebben a témakörben.

A könyvben öt nagyobb rész található, amely öt különböző témakört dolgoz fel. Az elsőben a felesleges dolgoktól való megszabadulásról van szó.

Nagyon érdekesnek találtam, hogy felesleges dolgok alatt nemcsak a szükségtelen tárgyakról vagy az ártó, visszahúzó személyekről beszél a szerző, hanem más, inkább bennünk lévő dolgokról, amik nem külsőségeken múlnak, hanem a saját hozzáállásunkon. Például nem árt elengedni a téveszméinket, amik csak elbizonytalanítanak, lelomboznak minket és még csak nem is igazak (pl.: a másik mindig szerencsés, én viszont állandóan szerencsétlen vagyok). A múltról és a jövőről is sokszor felesleges merengenünk, mert így lemaradunk a jelenről. Felesleges az is, ha képtelenek vagyunk elfogadni önmagunkat és a tényeket (pl. ha megbetegszünk, azon kesergünk, miért történt ez velünk, ezzel lehangoljuk magunkat, és semmivel nem leszünk jobban, sőt!). Az előítéleteink és a büszkeségünk elengedése is nagyon fontos ahhoz, hogy másokkal jó kapcsolatunk lehessen.

Ha megsérülünk, az gyakran mozgásképtelenséggel jár. "Jaj, mozdulni sem tudok. Miért történt ez velem?" Átkozhatod a sorsod, attól még nem fogsz talpra állni. Csak még borúsabb napok köszöntenek rád.
Ezek mind olyan történések, amelyekre nincs ráhatásunk, az elfogadáson túl aligha tehetünk egyebet. Tiltakozhatsz, ám végül bele kell törődnöd.
Ha ez a helyzet, miért nem teszel így rögtön?

A második rész a célokra való koncentrálást helyezi a középpontjába. A legtöbb hasonló témájú könyvben előkerül a hála fogalma, ahogyan itt is. Értékelnünk kell a legapróbb dolgokat is, pusztán azt, hogy élünk, friss levegőt szívhatunk, van mit ennünk, van hol aludnunk, mert ezek segíthetnek félretenni a rossz érzéseinket a családunkkal, barátainkkal, kollégáinkkal stb. kapcsolatban, hiszen észrevehetjük, hogy mennyi apró jót köszönhetünk nekik.

Ebben a részben elsősorban az a fejezet gondolkoztatott el a leginkább, ami arról szól, hogy nem feltétlenül hasznos, ha rohanunk a céljaink után. Volt 4-5 évem, amikor mániákusan küzdöttem azért, hogy írhassak, megjelenhessenek a könyveim, és őszintén bevallom, nem voltam boldog ebben az időszakban. Állandóan azt éreztem, hogy én megfeszítem magam, mindent megteszek, feláldozom az időmet, energiámat, anyagilag is inkább áldozatot hozok, semmint pénzt keresnék, és mégsem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan szeretném. Aztán volt egy pont, amikor azt mondtam, lesz*rom az egészet. Kerestem egy jó állást, aminek nincs köze az íráshoz, írtam továbbra is a történeteimet a saját szórakoztatásomra, de nem érdekelt, hogy kiadják-e, vagy sem. És lássatok csodát, boldoggá, nyugodttá vált az életem. Több időm, több energiám lett, mert nem szívott le az állandó küzdés, a kétségbeesés, az esztelen rohanás a cél felé. A célomat persze nem adtam fel, csak épp már nem futok, hanem sétálok felé, és időnként megpihenek a séta közben. Szóval igen, amit a fejezetben ír a szerző, az életben is megtapasztaltam, és teljes mértékben igazat adok abban, amiket ír a témáról. A görcsös akarással egyetlen dolgot érünk el, a testi, lelki, szellemi görcsöt.

A reggel szeretetével is teljesen egyetértek, mivel én magam is élek vele. A legfontosabb dolog, ami miatt örülök neki, hogy nem kora reggelre kell munkába járnom, hogy így ki tudom élvezni a reggeleket. Nem kell kiugranom az ágyból, bekapnom gyorsan néhány falatot, magamra rángatni valami ruhát, aztán rohanni és reménykedni, hogy semmit nem felejtettem otthon. Ehelyett minden reggel hét órakor felkelek, szép nyugodtan kimegyek a mosdóba, élvezve a csendet elkészítem a kávémat és a reggelimet, szép nyugodtan és lassan (mert úgy egészséges) eszem és iszom, aztán békés sétát teszek anyával és a kutyákkal, majd indulhat a nap. Az, hogy nem kell reggel kapkodnom, idegeskednem, sokat segít abban, hogy napközben is nyugodtabb tudjak maradni. Amikor hajnalban jártam dolgozni, már ébredés után elegem volt az egész napból. Szóval igen, a reggelt minél békésebbé kell tenni, hogy mi is egész nap békésnek érezzük magunkat. Ha valaki szerencsétlenségére hajnalban megy dolgozni, érdemes negyedórával korábban ébrednie, és akár csak annyit tennie, hogy nyugodtan fekszik tovább az ágyban, hallgatja a madarak csicsergését vagy a világ más hangjait, és egyszerűen élvezi, hogy él.

És persze az este is ugyanolyan fontos, mint a reggel. Ha lefekvés előtt túl sok inger ér minket, nem tudjuk kipihenni rendesen a napot, és az új napot sem tudjuk majd úgy kezdeni, ahogyan szeretnénk.

Nagyon tetszett az a fejezet, ami arról szól, ne a társadalom és mások elvárásai szerint éljünk, hanem alakítsuk ki a saját szabályrendszerünket. Ez persze nem azt jelenti, hogy bármit megtehetünk, amit akarunk, de tudnunk kell, hogy vannak helyzetek, amikben igenis nem szükséges másoknak megfelelnünk, csak saját magunknak. Érdekesnek találtam azt is, amit a túl sokféle döntési lehetőségről írt a szerző. Kellenek az információk, de ha túl sok van belőlük, az ember képtelenné válik a döntésre. Ezért mértékkel kell a döntési helyzeteinkről infókat gyűjteni, hogy "ne süljön ki az agyunk".

A harmadik rész a versengő hozzáállás felhagyásáról szól. Ebben a kapitalista társadalomban mindig mindenhol versenyeztetni akarnak minket egymással. Az iskolában nem a saját tudásod fejlődését nézik, hanem azt, hogy a másikhoz képest többet vagy kevesebbet tudsz (bezzeg a Pistike csillagos ötöst kapott, te meg csak ötös alát), otthon is állandóan a testvéredhez vagy a szomszéd gyerekhez hasonlítanak, a munkahelyen pedig mindennapos, hogy versengeni kell a több pénzért, jobb pozícióért, előrelépésért. A verseny tud jó is lenni, ha nem lép át egy határt, ha lelkileg nem nyomorít meg sem az út, amin eljutsz a győzelemig, sem a vereség. De fel kell ismerni, hogy mikor káros a verseny, és kiszállni belőle. Valamint a hétköznapokban sem szabad magunkat mindig másokhoz hasonlítgatni. Bár a Facebook és egyéb közösségi oldalak korában ez nagyon nehéz, de nem a lájkoktól, megosztásoktól és vadidegen emberek véleményétől leszünk boldogabbak, sőt! Ha nem kezeljük a helyén ezeket, csak boldogtalanok és elégedetlenek leszünk állandóan.

Egyszerűen csak mindig a tőlünk telhető legjobban tenni kell a dolgunkat, ha sikerrel járunk klassz, ha nem jön össze az adott dolog, akkor is klassz, mert tanulhatunk a hibáinkból és fejlődhetünk tovább.

A szavakkal való bánásmódról szóló fejezet intelme volt a legtanulságosabb ebből a részből számomra. Ha emberek között vagyunk, nagyon nehéz nem beszállni a másokról való pletykálkodásba. Én sokszor vagyok úgy vele, hogy nem akarok részt venni más kibeszélésében, mégis végül valahogy belekeveredek. Mert furcsa kukán ülni, amikor mások épp beszélgetnek. Vagy mert én is részese akarok lenni az adott közösségnek. Sokszor meg az adott pletykaalany akadályoz a munkámban, nehéz vele együtt dolgozni, és ezért haragos vagyok rá, így ha tudom is, hogy nem helyes, jólesik szavakkal kiadni a frusztrációmat. Egy ideje tudatosan próbálok kimaradni a pletykálásokból, mert valahányszor megszólalok ilyen helyzetben, azonnal meg is bánom, rám tör a lelkifurdalás, de nem könnyű. Ebben még bőven fejlődnöm kell.

Válts nézőpontot, és figyel mások jó tulajdonságaira – értékeire –, és dicsérd ezeket. A legtöbb ember, ha dicsérik, maga sem akar bántó lenni, s gyakran maga is bókkal felel.
Fontos azonban, hogy ne a könnyű módját válaszd a dicséretnek, és ne gondold, hogy puszta hízelgéssel letudhatod a dolgot. Ez az első számú szabály.
A dicséretnek csak akkor van értelme, ha őszintén is gondolod. Rá kell jönnöd, mi az a másikban, ami ténylegesen elismerésre méltó.

A negyedik részben a kapcsolataink fejlesztéséről olvashatunk. Ez az a téma, ami egészében a legnagyobb gyengém. Introvertált vagyok, nem igazán szeretek más emberekkel együtt lenni, mert fáradt leszek tőlük, a legtöbb emberrel nincsen közös témám, képtelen vagyok élvezni a hétköznapi dolgokról való beszélgetéseket, más meg nem igazán szeret velem tudományról, művészetekről, az élet nagy kérdéseiről elmélkedni. Bár meghallgatom mások gondjait, és a tőlem telhető legjobban megpróbálok segíteni is, a legtöbbször ez is csak leszívja az energiáimat. Nagyon kevés olyan ember van, aki mellett valóban kellemesen érzem magam. A barátkozás is nehezen megy, mert bár kapcsolódni akarok más emberekhez, mégis inkább ellököm magamtól őket, mielőtt még megbánthatnának azzal, hogy nem tudnak elfogadni olyannak, amilyen vagyok. Szóval igen, a barátkozás nem igazán megy nekem, és ha valaki a barátom akar lenni, jó sok türelemre lesz szüksége. Olyan sokra, amennyi keveseknek van. Ezt a részt azt hiszem, jó sokszor végig fogom olvasni a könyvben, hogy megpróbáljam minél jobban befogadni a fejezetekben lévő gondolatokat, hátha idővel segítenek majd.

Az ötödik részt szintén mintha egyenesen nekem címezte volna az író. A különféle dolgok (pénz, betegség, halál stb.) miatti aggódásról szól. Bár az öregedéstől nem félek, sok egyéb dolog megrettent. Másfél évig voltam munkanélküli, úgyhogy az egyik legnagyobb félelmem, hogy megint történik valami, nem tudom majd eltartani magam, mások jóindulatára leszek szorulva, és örülhetek, ha nem élnek vissza azzal, hogy hálásnak kell lennem nekik. Ha csak ilyesmire gondolok, pánikroham tör rám. Persze ez nem jó, ahogyan az sem, hogy lelkifurdalással veszek meg egy új ruhát magamnak (nem márkásat, hanem egy sima átlagruhát), mert mi van, ha történik valami váratlan rossz, és pont az a pénz hiányozna ahhoz, hogy megoldjam. Nem smucig vagyok, hanem egyszerűen félek, hogy megint kiszolgáltatottá válok, mert annál rosszabbat még sosem éreztem életem során.

A betegség és a halál is a gyengém. Nem a saját betegségem és halálom, hanem azoké, akiket szeretek. Nem véletlen, hogy mindent megteszek (volt olyan időszak, amikor szinte mániákusan), hogy megvédjem anyát a Covidtól. De ugyanígy féltem a kutyáimat is, pedig az eszemmel tudom, hogy nagy eséllyel hamarosan el fogom veszíteni őket, hiszen már idősek. Csakhogy a szívem nincs még erre felkészülve. A húgomat meg mindig foggal-körömmel védtem mindenkitől, még önmagától is, ami megint csak nem túl jó dolog sem nekem, sem neki.

Persze tudom, amit a könyv is mond, hogy vannak dolgok, amiket nem irányíthatunk, mert csak úgy megtörténnek, épp ezért felesleges félni tőlük. Ez logikus, és az agyam fel is fogja, de az érzéseimet már nehezebb kordában tartani, mert önkéntelenül lépnek működésbe. A félelmet nehéz legyőzni. Persze próbálkozom vele, szóval ez szintén egy olyan rész a könyvben, amit többször is el fogok majd olvasni, hátha...

A könyv végén összegyűjtik a zen szólásokat. Ezek amolyan velősen összefoglalt tanulságok, amiket nem árt, ha így, külön kiemelve is néha átolvasunk. Szóval szerintem klassz ötlet, hogy kiszedték őket a fejezetekből egy helyre.


Hogy tetszett a könyv?

A Zen című könyv olvasása után is képes volt új dolgokat mondani nekem. És ami legfontosabb, mélyen elgondolkoztatott egy csomó engem is érintő dologról. Nem mondom, hogy a könyv olvasásától megváltozott az egész életem, azonnal legyűrtem a gyengeségeimet, de ez a könyv és az ehhez hasonló könyvek cseppenként hoznak változást bennem és az életemben, ezt határozottan érzem.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, akinek még vannak feldolgozandó félelmei, kétségei, rossz tulajdonságai, de szeretnék legyűrni ezeket, szeretnék legyőzni a világból felénk áradó stresszt, és egy kicsit nyugodtabb, boldogabb életet élni.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

Japán csodálatos ország telis-tele olyan helyekkel, amik örömöt és pihenést hoznak a szívünkbe, akkor is, ha csak képen nézzük őket. Minden állomáson találtok egy ilyen helyet (épületet, tavat, hegyet, etc.), és szeretnénk, ha kitalálnátok a várost vagy a prefektúrát, ahol található! Helyes válaszaitokat a rafflecopterbe várjuk!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Csak magyarországi címre postázunk.)


Kép a játékhoz:


Állomáslista:

05. 15. Csak olvass!
05. 23. Spirit Bliss Sárga könyves út
05. 25. Kelly és Lupi olvas
05. 27. Readinspo

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz