~ Sárga könyves út ~

2009. november 17., kedd

Sötétség

Ezt a verset még gimis koromban írtam. Azt hiszem, az összes versemet akkor írtam... :D Az volt a depis, lírai korszakom. :D Aztán egy tanár közölte velem, hogy nem tudok verset írni, és valahogy elmaradt az egész, és a próza maradt az én szócsövem. :) Szóval, csak annak ajánlom a verseim elolvasását, aki a tartalomra és az érzésekre kíváncsi, nem pedig a verstan alapjainak és szabályainak betartására. :)
Délután lehet, hogy teszek fel még valamit, mert ez olyan kis rövidke... :)


Sötétség

Három fajta sötétség van ezen a világon,
Az első az, amelyben feléled a nyugalom.
Sötét leple betakar, ha vége van a napnak,
A fekete égen ezüst csillagok ragyognak.
A szerelmest rejti a kíváncsi szemek elől,
Mindenki lelke békés, ha ez a sötét eljön.

Van rémisztő sötét, melytől megijed a gyermek,
A mumust véli látni, ha kihunynak a fények.
Ennek a sötétnek mélyén megbújik a gonosz,
Áldozata nem tudja, hogy az árnyékban motoz.
Életre kel a valóság és lelkünk démona,
De messzire űzi őt a nap első sugara.

A legrosszabb sötétség nem az éjjellel jön el,
Bennünk van örökké, a lelkünk mélyén figyel.
Az emberek többsége mélyen rejti magában,
Nagy ritkán szikrát kap bennük, de hamar ellobban.
De akiben a sötétség erősebb, mint a fény,
Az már nem is igaz emberi lény.
Gonosz lelkén nem tud győzni az eredendő jó,
Az már nem is e világra való.
Aki elveszi egy másik embertől életét,
Annak a pokol váltsa meg a nem lévő lelkét.
Az igazságot ebben a borzalmas esetben,
Egy törvényben találjuk, a „Szemet szemért!” elvben.

15 megjegyzés:

  1. Ezt komolyan te írtad? (költői kérdés) nehezen tom elképzelni, te ilyen depis voltál? XD szerintem amúgy nem rossz!! Azért ilyet sem tud bárki írni... okés

    VálaszTörlés
  2. Pedig gimis koromban pont olyan depis voltam, mint a fiatalok többsége. :D De túljutottam ezen a korszakon, hála az égnek... :D
    Köszönöm, örülök, hogy tetszik nektek. :)

    VálaszTörlés
  3. Szerintem a tanárod tévedett!!!
    Még ehhez is van tehetséged! Legalább is nekem nagyon tetszett!!! (lehet, hogy egy kicsit én is depis vagyok...XD)
    Puszi

    VálaszTörlés
  4. Spirit!Tegyél fel további írásokat plíííz! :)

    Üdv!

    VálaszTörlés
  5. ez gyönyörű lett spirit... és annyira igaz a mondandója... köszönöm, hogy megosztottad velünk... tudtod nélkül most rengeteget segítettél nekem... :)

    VálaszTörlés
  6. Lina: Hát, verstanilag tényleg nem a legtökéletesebb, de számomra az a lényeg, hogy legyenek benne érzések és gondolatok, amelyek hatással vannak az olvasóra. :) Köszönöm, jól esik, hogy így gondolod. :)

    Andi: Tettem. :)

    Névtelen: Örülök, hogy sikerült segítenem neked. Nem tudom, hogy miben, de már a tudat, hogy megtehettem, ismét bizonyította számomra, hogy megéri írni. :) Nagyon köszönöm, hogy írtál hsz-t. :)

    VálaszTörlés
  7. Spirit láttam! Már el is olvastam! Köszi! :D

    Üdv!

    VálaszTörlés
  8. Nagyon tetszik ez a vers :D
    De komolyan,a tanárod ennyire vak volt vagy mi a fene??(bocs a kitörésem miatt)

    VálaszTörlés
  9. Egyik iró sem kezdte hibatlanul.A festők között is van hiba,még szerintem Picasso is bénáyott egy kicsit mire belejött.Vagy csak én gondolom rosszul?Ha igen szóljatok

    VálaszTörlés
  10. Hát, a tanároknak a verstani szabályok a fontosak, nektek és nekem pedig inkább a sorok mögött lévő lélek és mondandó. :)

    Egyébként, nem gondolod rosszul. Nem hiába mondják, hogy gyakorlás teszi a mestert. Ahhoz zseninek kell lenni, hogy valaki profin alkosson a kezdetektől. :)

    VálaszTörlés
  11. Hogy legyen egy kritikád is, én pont azt remélem, hogy ami a versből átjön "sorok mögött lévő lélek és mondandó" az már nem jellemző Rád, mert nekem az utolsó rész, nem szimpi! A szemet, szemért elv ugyanolyan gonosz, mint amilyen gonoszságot Te elítélsz. És ha valaki azért "veszi el egy ember életét", hogy megmentsen egy másikat? Vagy nem is egy embert, hanem egy állatot, egy kiskutyát, vagy akár egy legyet? Vagy ha valakinek döntenie kell, mert két ember közül csak egyet tud megmenteni, akkor a másikat cserbenhagyta és megölte? Vagy ez megbocsájtható? Ha igen, mi alapján? Mert oké, hogy csak egy embert tudott megmenteni, de miért nem a másikat mentette meg? Hogyan lehet eldönteni, hogy kinek az élete a fontosabb? De hogyan lehet egyáltalán azt mondani, hogy egy ember élete többet ér egy állaténál, vagy egy növényénél? Ezeket a kérdéseket nagyon leegyszerűsíti a fenti vers gondolatmenete! Amíg életünk alatt több milliárd élőlényt pusztítunk el, kényelmi, meg luxus okokból, addig azt képzelni magunkról, hogy "a mi lelkünkben fény van" alapvetően, és csak néha van sötétség, az az emberi faj felsőbbrendűségi komplexusának netovábbja! (ami sajna majdnem mindenkire jellemző, csak hát kitalálunk magunknak egy halom kibúvót, hogy ezért, meg azért, mi nem is vagyunk olyanok ám!)
    Lehet, hogy a saját lelkünket fehérnek látjuk, és azt hisszük, hogy ez alapján meg tudjuk ítélni, hogy mi a fekete, de ha Isten (nem a bibliai, mert az is fekete-fehérben gondolkodik) lenézne a Földre, akkor mindenkit egyforma szürkének látna, és csak apró különbségek lennének.
    Ne haragudj, hogy ezeket leírtam, nem téged akarlak bántani, csak sokan el se gondolkodnak ilyeneken, mert folyamatosan általánosítunk és leegyszerűsítünk és a világot is így akarjuk látni!
    A vers többi része tetszett!
    És a "Civilizálódás" novelládért mindent megbocsájtok, és kapsz egy hatalmas virtuális ölelést! :D

    Puszi

    VálaszTörlés
  12. Hát, én az utolsó részt konkrétan a lelketlen gyilkosokra értettem, akik pusztán kegyetlenségből, kapzsiságból, élvezetből megölnek egy ártatlan embert. Mondjuk, ha valaki az én gyerekemet gyilkolná meg, csak annyit kérnék, hogy zárjanak össze vele egy szobába úgy, hogy azt tehetek vele, amit csak akarok. Lehet, hogy ez kegyetlenül hangzik, és az is lehet, hogy ha odajutnék, nem tudnék ártani még annak sem, akit tiszta szívből és jogosan gyűlölök, nem tudom... Nem tudhatom, hogy bosszúból képes lennék-e megtorolni a gyermekem halálát. De az biztos, hogy az ilyen gyilkosok megérdemelnék azt, hogy képes legyek rá.
    Ilyen esetben minimum halálbüntetés párti vagyok.
    Azok az esetek, amiket felsoroltál a hsz-edben, már teljesen más kalap alá tartoznak, mert nem gonoszságból történének meg.
    Egyébként, persze, ez a kérdés nagyon bonyolult, egy egyszerű versben nehéz kifejteni úgy, hogy érthető és átérezhető legyen, szóval, megértem a kétségeidet, amiket leírtál. :) A témához minimum egy 200 oldalas értekezést kéne írni, hogy az ember minden gondolatot pontosan leírhasson.

    VálaszTörlés
  13. Történnének... Nem tudok írni... :D

    VálaszTörlés