Ide pakolgatom fel az írásaimat, firkálásaimat, novelláimat, gondolataimat, és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2016. augusztus 11., csütörtök

Lois Lowry: A fiú - avagy az anyai szeretet mindenható ereje


A fiú Az emlékek őre sorozat befejező része. Míg az első három könyv inkább amolyan bevezető novellának vagy kisregénynek tűnt, amely bemutatja a különböző közösségek életét és a szereplők egy részét, addig ez a könyv már valódi regény, kerek, egész történettel. A főszereplője, Claire abban a közösségben él, amelybe Jonas is született. Tizenkét éves, amikor kiválasztják szülőanyának, és tizennégy, amikor megszüli a „terméket”. Csakhogy Claire másképp viszonyul a „termékhez”, mint a többiek. Amikor szülés után elveszik tőle, csak rá tud gondolni, és mindent meg is tesz azért, hogy a közelében lehessen. Aztán jön Jonas, aki visszaadja a közösségben lakó embereknek az érzéseiket, és magával viszi Claire „termékét”, Gabe-et.

Ez a regény a feltétel nélküli, mindent felülíró anyai szeretetről szól. Claire szó szerint mindent megtesz, mindent feláldoz azért, hogy rátaláljon a gyermekére. Olyan erő, kitartás és mély szeretet van benne, ami csak és kizárólag egy anyában létezhet.

A regény három részből áll. Az elsőben megismerhetjük Claire múltját, amelyben elragadták tőle a gyermekét. Nagyon tetszett ebben a szakaszban, hogy Claire-nek fogalma sincs arról, mi az anyaság, mi a szeretet, a gondolatait és tetteit mégis úgy adta át Lowry, hogy abból érezni lehessen, ő egy szerető anya, mégse véljük úgy, hogy mindez logikátlan ebben az érzelemmentes, steril világban. Imádnivaló és szívszorító, ahogy Claire megéli az anyaságot anélkül, hogy tisztában lenne azzal, mit is jelent ez.

Az is tetszik, ahogy egybeépítették az ő történetét az első könyv történetével. Tökéletesen passzol bele, és olvasás közben végre kezd a segítségével összeállni az a hiányos kép, amit az első három könyvnek köszönhetünk.

Bár a tudatlanság okozta sterilitás ott van Claire és a kis Gabe találkozásaiban, mégis gyönyörűek azok a jelenetek, amikben rövid időre együtt lehetnek a Dajkálóközpontban.

A regény második része Claire nagy utazása szó szerint és átvitt értelemben is. A kisfia után ered, akit Jonas magával szöktetett, és miközben Gabe-et keresi, kalandokat él át, küzd, új embereket és közösséget ismer meg, és rájön, hogy a fia iránt érzett szeretete bármire képessé teszi őt. Nincsenek határai, sem fizikailag, sem lelkileg.

Ebben a részben ismét megismerhetünk egy új közösséget. Számomra ez a közösség volt a négy könyv során a legszimpatikusabb, a legemberibb. Ha választanom kéne, melyikben élnék szívesen, biztosan ezt mondanám. Alys, Sánta Einar, a gyerekek… nagyon érdekes karakterek és nagyon megszerettem őket.

A harmadik rész az önfeláldozásról szól többféle szempontból is. Erről nem írhatok túl sokat, mert nem szeretnék spoilerezni, de az biztos, hogy végigizgultam, és nagyon féltem, mi lesz a történet vége. Főképp, mert a Hírvivő elolvasása után már tudtam, hogy Lowry képes drámai véggel zárni a történeteit. Hogy ismét így tett-e vagy ezúttal megóvta az olvasóit a lelki sebektől, azt nem árulom el, érdemes elolvasni. :)

Ezt a könyvet mindazoknak ajánlom, akik elég türelmesek kirakni egy négykönyves puzzle-t. Valamint azoknak, akik szeretik a megható, érzelmes, elgondolkoztató és keserédes történeteket.

Kedvenc karakter: Claire, Sánta Einar, Gabe.

Kedvenc rész: a Kezdetben című első rész úgy egészében kedvenc, plusz az ágynál találkozós jelenet a vége felé.

Kedvenc idézetek:

„Harminchatos az álmaiba is beférkőzött. Az egyik álomban ismét a bőrmaszkot viselte, de a kezébe nyomtak valamit. Az a valami finoman mocorgott a karjában, mire Claire szorosan átölelte, mert tudta, hogy ő az, és nem akarta, hogy elvegyék tőle, és amikor megtették, zokogott a maszk alatt.
Egy másik visszatérő álomban harminchatos vele élt a Halgazdaság egyik apró szobájában, de senki sem tudott róla. Egy fiókban rejtegette, amelyet időről időre kihúzott. A gyermek felnézett rá, és elmosolyodott. A közösségben tilos volt titkolózni, és az elbújtatott újgyerekről szóló álomból mindig bűntudattal és rettegéssel ébredt. De ennél sokkalta erősebb érzés volt, ami ébredés után is elkísérte: az izgalom, amikor kihúzta a fiókot, és amikor látta, hogy a gyermek még mindig ott van, jól érzi magát és mosolyog.”

„Igen, mindig elégedett volt. Ahogy mindenki a közösségben. Minden igényüket kielégítették, semmi sem hiányzott, semmire sem… Ez az, eszmélt rá Claire. Soha nem vágyott még semmire! De most, a szülés napja óta szakadatlanul epekedett, elkeseredetten vágyott rá, hogy kitölthesse a benne lakozó ürességet.
Gyereket akart.”

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése