Kíváncsian, mégis félve vártam, hogy megnézhessem a Legendás állatok és megfigyelésüket a moziban. Anyummal és a húgommal mentünk el, lévén ezt adtam nekik előzetes karácsonyi ajándékként.
Amikor a vagy húszperces reklámblokk után végre elkezdődött a film, az első gondolatom az volt, hogy milyen klasszul visszaadják a korabeli USA hangulatát a ruhákkal, frizurákkal, díszlettel. Nagyon jó ötlet volt egy cuki varázslényes, humoros jelenettel kezdeni a történetet, mert bevonzott engem és a többi nézőt is a filmbe. Egyaránt hangosan nevettünk a bankos jeleneten. Itt kezdtem megnyugodni, hogy talán még jó is lehet ez a film. És hála az égnek, így is lett.
A Harry Potter kötetekből mindig is hiányoltam, hogy kicsit jobban összeolvadjon a mugli- és a varázsvilág. Persze, ott voltak Dursley-ék, ott volt a mugli miniszterelnök, mégsem tudtunk meg sokat arról, hogy a hétköznapi muglik mellett hogyan élnek a mágusok, hogyan tudnak ennyi mindent eltitkolni. A Legendás állatok és megfigyelésükben ezt a hiányt pótolták számomra egy főszereplőnek mondható mugli karakterrel, aki véletlenül keveredik bele a nagy varázskalandba.
Általa megtudhatjuk, mi a protokoll olyan esetben, ha egy mágus lebukik egy mugli előtt. Azt is láthatjuk, milyen, amikor egy mugli először szembesül a varázsvilág létezésével, és ezen belül először látja a különböző apró vagy épp nem is olyan apró csodákat. Kiderül, hogyan tudna beilleszkedni egy mugli ebbe a varázslatos világba, és hogyan állnának a mágusok őhozzá. Ezek az új helyzetek pedig rengeteg vicces, aranyos, kedves jelenetet szültek. Számomra az egyik legkedvesebb és legérdekesebb szereplő ebben a varázslatról, boszorkányokról és varázslókról szóló filmben, ez a teljesen átlagos mugli. Talán azért, mert de jó lenne a helyében lenni! A segítségével elképzelhetjük, milyen lenne, ha ez az egész csoda velünk is megtörténne…
Amikor a vagy húszperces reklámblokk után végre elkezdődött a film, az első gondolatom az volt, hogy milyen klasszul visszaadják a korabeli USA hangulatát a ruhákkal, frizurákkal, díszlettel. Nagyon jó ötlet volt egy cuki varázslényes, humoros jelenettel kezdeni a történetet, mert bevonzott engem és a többi nézőt is a filmbe. Egyaránt hangosan nevettünk a bankos jeleneten. Itt kezdtem megnyugodni, hogy talán még jó is lehet ez a film. És hála az égnek, így is lett.
A Harry Potter kötetekből mindig is hiányoltam, hogy kicsit jobban összeolvadjon a mugli- és a varázsvilág. Persze, ott voltak Dursley-ék, ott volt a mugli miniszterelnök, mégsem tudtunk meg sokat arról, hogy a hétköznapi muglik mellett hogyan élnek a mágusok, hogyan tudnak ennyi mindent eltitkolni. A Legendás állatok és megfigyelésükben ezt a hiányt pótolták számomra egy főszereplőnek mondható mugli karakterrel, aki véletlenül keveredik bele a nagy varázskalandba.
Általa megtudhatjuk, mi a protokoll olyan esetben, ha egy mágus lebukik egy mugli előtt. Azt is láthatjuk, milyen, amikor egy mugli először szembesül a varázsvilág létezésével, és ezen belül először látja a különböző apró vagy épp nem is olyan apró csodákat. Kiderül, hogyan tudna beilleszkedni egy mugli ebbe a varázslatos világba, és hogyan állnának a mágusok őhozzá. Ezek az új helyzetek pedig rengeteg vicces, aranyos, kedves jelenetet szültek. Számomra az egyik legkedvesebb és legérdekesebb szereplő ebben a varázslatról, boszorkányokról és varázslókról szóló filmben, ez a teljesen átlagos mugli. Talán azért, mert de jó lenne a helyében lenni! A segítségével elképzelhetjük, milyen lenne, ha ez az egész csoda velünk is megtörténne…
A cím alapján arra is nagyon vártam, hogy minél több, minél varázslatosabb lényeket ismerhessek meg a filmből. Régi „ismerősöket” és újakat is. Ezt is tökéletesen megkaptam. A mágikus állatok egy része cuki, a másik része fenséges és gyönyörű, a maradék meg vicces. Nem volt olyan lény benne, ami valamilyen módon ne hatott volna rám, az egyiken nevettem, a másikat kedvem lett volna megszeretgetni, és volt olyan is, akit nagyra nyílt szemmel, elvarázsolva bámultam, akár egy gyerek.
A történet alapkoncepciója is elnyerte a tetszésemet. A Harry Potter sorozatnak, bár sokan mesének tartják, nagyon komoly mondanivalója volt. Nem véletlenül állított Rowling párhuzamot a történet és a II. világháború között, olyan problémát dolgozott fel a sárvérű-aranyvérű konfliktussal, ami a könyvek megjelenésekor és jelen pillanatban is nagyon aktuális.
A film mondandója hasonlóan aktuális problémát vet fel. Ne fojtsd el, aki vagy, ne mutasd magad másnak azért, hogy a tucatemberek befogadjanak, mert ideig-óráig viselhetsz maszkot, de hosszútávon belehalsz (és lehet, hogy mások is körülötted). Azt olvastam a neten, hogy néhányan a homoszexualitás és annak titkolásaként értelmezték ezt az üzenetet, de szerintem, bár egy meleg emberre is vonatkozhat a tanulság, úgy nagy általánosságban mindenkire levetíthető. Ki ne viselkedett volna életében minimum egyszer másképp, mint ahogyan szeretett volna, csak azért, mert el akarta nyerni mások figyelmét és szeretetét? A magazinok, a tévé, a társadalmi elvárások mind azt hirdetik, ilyennek, olyannak, amolyannak kell lenned, hogy normális, szép, okos, szerethető legyél. És ennek köszönhetően az emberek többsége nem önmaga, álarcot visel, mert megpróbál megfelelni az elvárásoknak. Többek között emiatt van annyi boldogtalan ember.
A színészi alakításokkal szintén elégedett vagyok. Eddie Redmayne nagyon jól hozta a különcök közt is különcnek számító Salmander figuráját. Magába forduló férfi, aki jobban boldogul az állatai között, mint az emberek között. Tetszett, hogy amikor másokkal beszélt, általában elbámult valamerre, és ha bele is nézett valaki szemébe, látszott rajta, hogy nehezen teszi meg, szinte azonnal el is kapta a pillantását. Ez és az ehhez hasonló kis apróságok sokat hozzátettek a karakter személyiségéhez.
A történet alapkoncepciója is elnyerte a tetszésemet. A Harry Potter sorozatnak, bár sokan mesének tartják, nagyon komoly mondanivalója volt. Nem véletlenül állított Rowling párhuzamot a történet és a II. világháború között, olyan problémát dolgozott fel a sárvérű-aranyvérű konfliktussal, ami a könyvek megjelenésekor és jelen pillanatban is nagyon aktuális.
A film mondandója hasonlóan aktuális problémát vet fel. Ne fojtsd el, aki vagy, ne mutasd magad másnak azért, hogy a tucatemberek befogadjanak, mert ideig-óráig viselhetsz maszkot, de hosszútávon belehalsz (és lehet, hogy mások is körülötted). Azt olvastam a neten, hogy néhányan a homoszexualitás és annak titkolásaként értelmezték ezt az üzenetet, de szerintem, bár egy meleg emberre is vonatkozhat a tanulság, úgy nagy általánosságban mindenkire levetíthető. Ki ne viselkedett volna életében minimum egyszer másképp, mint ahogyan szeretett volna, csak azért, mert el akarta nyerni mások figyelmét és szeretetét? A magazinok, a tévé, a társadalmi elvárások mind azt hirdetik, ilyennek, olyannak, amolyannak kell lenned, hogy normális, szép, okos, szerethető legyél. És ennek köszönhetően az emberek többsége nem önmaga, álarcot visel, mert megpróbál megfelelni az elvárásoknak. Többek között emiatt van annyi boldogtalan ember.
A színészi alakításokkal szintén elégedett vagyok. Eddie Redmayne nagyon jól hozta a különcök közt is különcnek számító Salmander figuráját. Magába forduló férfi, aki jobban boldogul az állatai között, mint az emberek között. Tetszett, hogy amikor másokkal beszélt, általában elbámult valamerre, és ha bele is nézett valaki szemébe, látszott rajta, hogy nehezen teszi meg, szinte azonnal el is kapta a pillantását. Ez és az ehhez hasonló kis apróságok sokat hozzátettek a karakter személyiségéhez.
A Kowalskit játszó Dan Fogler külön gyöngyszem volt számomra. Nagyon jól hozta a szegény gyármunkás karakterét, aki többre vágyik a gyártósor melletti munkánál, jóindulatú, de kicsit hebehurgya. A varázsvilágot nem valami veszélyként, hanem csodás lehetőségként fogja fel, amit a nehézségek és ijesztő dolgok ellenére is meg akar ismerni. Olyan, akár egy nagy gyerek, és ez nagyon vicces és nagyon aranyos benne.
A Goldstein testvérpár, Tina és Queenie szimpatikusak voltak, de lényegében nem adtak semmi különöset nekem. Tina természetben pontosan illik Salmanderhez, Queenie pedig Kowalskihoz, együtt cukik, külön a női karakterek lényegtelennek tűntek számomra. Amit kicsit sajnálok, mert szeretem az érdekes, izgalmas női karaktereket, akik pasitól és szerelmi száltól függetlenül is lekötik a nézőt.
A Credence-t alakító Ezra Miller játéka is nagyon tetszett, csak szerintem túl keveset kaptunk belőle. Az a néhány jelenet, amit Colin Farrellel közösen forgattak le, zseniálisan sikerült, kicsit jobban is kibonthatták volna Credence szálát, mert érdekesnek tűnt.
Johnny Depp viszont… Esküszöm, félretettem azt, hogy elég nagy esély van rá, hogy nőverő. Úgy ültem le a film elé, hogy jó, ez van, nem tudom nézőként lecserélni, nézzük a színészi játékát, és azzal foglalkozzunk. Nem sokat játszik a filmben, de azt a keveset szerintem nem túl jól. Egyáltalán nem ilyennek képzeltem Gridelwaldot. Külsőleg sem, de ami fontosabb, belsőleg sem. Egy okos, karizmatikus, vonzó és erős mágust képzeltem magam elé a könyvek alapján, lévén még Dumbledore-t is képes volt elbűvölni, megvezetni és belevinni a rosszba. Helyette kaptam egy öregedő, botoxos arcú, hülyén felnyírt és kiszőkített hajú, cseppet sem karizmatikus, inkább szánalmasnak tűnő Gridelwaldot. Nem, félretéve minden bulvárhírt, ami vagy igaz, vagy nem, Depp alakítása egyáltalán nem tetszett. :(
A krimi szálból, bár kevesebbet kaptunk, azért érdekesnek találtam. Azt, hogy ki a keresett gyermek, az első másodperctől tudtam, a film végén lévő csavart viszont nem sejtettem. Szóval lényegében adtak sikerélményt, mert volt, amit magamtól kitalálhattam, és adtak meglepetést is, mert az utolsó, nagy csavar egyáltalán fel sem merült bennem.
A képi világ gyönyörű volt, a zenék nagyon passzoltak a Harry Potter filmek világához, a karakterek többségét sikerült megszeretnem. Imádtam a vicces részeket, imádtam a legendás állatokat. Összességében úgy gondolom, az apró hibák ellenére egy nagyon jó filmet kaptam, ami visszahozta a Harry Potter történet nosztalgiáját, de ennél többet is adott: még szélesebb látókörben való bepillantást a varázsvilágba.
Nagyon várom a következő részt!
Kedvenc karakter: Kowalski, Salmander
Kedvenc rész: az elején a bankos jelenet
Kedvenc legendás állatok: orrontó furkász, bólintér
A Goldstein testvérpár, Tina és Queenie szimpatikusak voltak, de lényegében nem adtak semmi különöset nekem. Tina természetben pontosan illik Salmanderhez, Queenie pedig Kowalskihoz, együtt cukik, külön a női karakterek lényegtelennek tűntek számomra. Amit kicsit sajnálok, mert szeretem az érdekes, izgalmas női karaktereket, akik pasitól és szerelmi száltól függetlenül is lekötik a nézőt.
A Credence-t alakító Ezra Miller játéka is nagyon tetszett, csak szerintem túl keveset kaptunk belőle. Az a néhány jelenet, amit Colin Farrellel közösen forgattak le, zseniálisan sikerült, kicsit jobban is kibonthatták volna Credence szálát, mert érdekesnek tűnt.
Johnny Depp viszont… Esküszöm, félretettem azt, hogy elég nagy esély van rá, hogy nőverő. Úgy ültem le a film elé, hogy jó, ez van, nem tudom nézőként lecserélni, nézzük a színészi játékát, és azzal foglalkozzunk. Nem sokat játszik a filmben, de azt a keveset szerintem nem túl jól. Egyáltalán nem ilyennek képzeltem Gridelwaldot. Külsőleg sem, de ami fontosabb, belsőleg sem. Egy okos, karizmatikus, vonzó és erős mágust képzeltem magam elé a könyvek alapján, lévén még Dumbledore-t is képes volt elbűvölni, megvezetni és belevinni a rosszba. Helyette kaptam egy öregedő, botoxos arcú, hülyén felnyírt és kiszőkített hajú, cseppet sem karizmatikus, inkább szánalmasnak tűnő Gridelwaldot. Nem, félretéve minden bulvárhírt, ami vagy igaz, vagy nem, Depp alakítása egyáltalán nem tetszett. :(
A krimi szálból, bár kevesebbet kaptunk, azért érdekesnek találtam. Azt, hogy ki a keresett gyermek, az első másodperctől tudtam, a film végén lévő csavart viszont nem sejtettem. Szóval lényegében adtak sikerélményt, mert volt, amit magamtól kitalálhattam, és adtak meglepetést is, mert az utolsó, nagy csavar egyáltalán fel sem merült bennem.
A képi világ gyönyörű volt, a zenék nagyon passzoltak a Harry Potter filmek világához, a karakterek többségét sikerült megszeretnem. Imádtam a vicces részeket, imádtam a legendás állatokat. Összességében úgy gondolom, az apró hibák ellenére egy nagyon jó filmet kaptam, ami visszahozta a Harry Potter történet nosztalgiáját, de ennél többet is adott: még szélesebb látókörben való bepillantást a varázsvilágba.
Nagyon várom a következő részt!
Kedvenc karakter: Kowalski, Salmander
Kedvenc rész: az elején a bankos jelenet
Kedvenc legendás állatok: orrontó furkász, bólintér
10/10 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése