Spirit Bliss oldala: Nem a felmenőink vagyunk, avagy identitáskeresés egy idegen országban (R. F. Kuang: Tajpeji történet

Mit jelent igazán hazatalálni, ha még a saját gyökereinket sem értjük? R. F. Kuang Tajpeji történet című regénye egy identitását kereső fiatal nő nyarán keresztül mesél családi titkokról és a gyász fájdalmas felismeréseiről, miközben humorral és szívszorító őszinteséggel mutatja meg a kulturális hovatartozás útvesztőit. Lily számára Tajpej nem a remélt otthon, hanem egy önismereti utazás kezdete, amely során az elhallgatott múlt és a kimondatlan kérdések legalább annyira meghatározóvá válnak, mint a válaszok. Vajon megtalálhatjuk a helyünket a világban, ha előbb azt kell megértenünk, honnan jöttünk? Tarts velünk a turnén, és merülj el ebben a különleges, keserédes történetben!

Te tudod, honnan származol? Kik voltak a nagyszüleid, dédszüleid? Mennyire ismered a családod történetét, és mit gondolsz, az mennyire hat ki a személyiségedre, az életedre? Ha foglalkoztatnak az ehhez hasonló kérdések, akkor a Tajpeji történetet élvezettel fogod olvasni.

Amikor sehol sem találod a helyedet

Lily Csen kínai-amerikai diákként Tajpejben tölti a nyarat, hogy részt vegyen egy intenzív nyelvi programon, amelyen kínaiul tanulhat. A lány megrekedt két világ között, és egyikben sem érzi igazán otthon magát. Az amerikai életéből elvágyik a nagyszülei kultúrájába, viszont nem beszéli anyanyelvi szinten a kínait, és a gondolkodásmódja is nyugati, úgyhogy Tajpej hatalmas kulturális sokk számára.

Pedig lelkesen készült a nyári utazásra, azt hitte, végre megtalálja a helyét a világban. Még az is eszébe jutott, hogy esetleg később Tajpejbe költözhet, és ott alakíthat ki magának egy új életet.

A könyv szépen átadja azt, hogy mennyire össze tud zavarni, amikor a családod több, egymástól eltérő kultúrából jön. Azt gondolnánk, hogy ilyenkor úgymond több otthona is van az embernek, de megeshet, hogy pont az ellenkezője az igaz, sehol sem érzi magát igazán otthon, és mindig oda vágyik, ahol éppen nincs.

Érdekes volt Lily szemén át megismerni Tajpejt. Először egy turista szemén keresztül, hiszen Lily számára is minden teljesen új volt, mindenre rácsodálkozott, neki is meg kellett tanulnia kezelni az új dolgokat. Aztán ahogy egyre több időt töltött ott, egy, a helyet és a kultúrát már egészen jól ismerő ember szemén keresztül, akinek néhány dolog még mindig idegen, de egyre jobban boldogul az új környezetben.

Bármikor túl késő lehet...

Nagyon érdekes a történetben Lily és a szülei, nagyszülei kapcsolata. Bár mélyebben nem megyünk bele a probléma gyökerébe, de annyit tudunk, hogy Lily szülei gyakran veszekednek, az egyik testvérével is sok a probléma, ezért ő és a másik testvére megtanultak úgy élni, hogy magukba fordulva úgy tesznek, mintha semmi nem történne épp, míg el nem ül a vihar.

Gyerekkoromban elsajátítottam egy trükköt, amivel absztrakcióvá enyhítettem a rossz dolgokat. Nem számított, hogy a nővérem azzal fenyegetőzött, felakasztja magát, vagy hogy apám azzal fenyegetőzött, felakasztja magát, vagy hogy mindenki ordibált és tört-zúzott otthon. Úgy döntöttem, hogy engem mindez nem érint. Semmi köze hozzám, és egyébként se tudnék mit tenni, tehát nem valóságos. Amíg magamra zártam az ajtót, és feltettem a fejhallgatómat, addig úgy tehettem, mintha a ház többi része nem is létezne, a tompa puffanások kintről minden csak hallucináció, és mintha az egész világ a szobámban található tárgyakra, az ágyamra, az íróasztalomra meg a könyveimre korlátozódna.

Fogalmam sincs róla, hogy milyen a valóságban egy átlagos kínai-amerikai család dinamikája. De valahányszor hasonló családról olvastam, hallottam a könyvekben vagy a filmekben, mindig ott volt valamiféle túlzott szülői szigor, amivel betartatták a már modern világban felnőtt gyerekeikkel a kulturális szabályokat, szokásokat, akkor is, ha a gyerekeket ez frusztrálta, és valahogy a szülők sosem tudták rendesen kifejezni a szeretetüket, érzéseiket a gyerekeik iránt (pedig nyilvánvalóan szerették őket). Itt is valami hasonlót éreztem.

Lily és a nagyszülei kapcsolatáról sokkal több szó esett, és valahogy érthetőbb is volt az egész számomra. Lily szereti a nagyszüleit, de nem tud rendesen kínaiul. A nagyszülők viszont csak kínaiul beszélnek. Vagyis van egyfajta nyelvi korlát közöttük, ami megakadályozza, hogy valódi unoka-nagyszülő kapcsolat alakulhasson ki közöttük, igazi mély beszélgetésekkel.

Lily mindig azt tervezte, hogy majd egyszer megtanul rendesen kínaiul, és akkor végre nem lesz kínos teher számára a nagyszülei társasága, a velük való kommunikáció. Most van lehetősége fejlesztenie a kínai nyelvtudását, csakhogy mire eljutna addig, hogy tényleg beszélni tudna a nagyszüleivel, a nagypapája váratlanul meghal, a nagymamája pedig agyvérzés következtében alig tud már kommunikálni.

Szóval Lily rájön, hogy már túl késő. Sosem fogja megismerni a nagyszülei szájából a családjuk történetét, sosem beszélhetnek egymással a múltról, az érzéseikről, vagy bármi más mélyebb dologról. Megtudhat az anyjától néhány dolgot a családjukról, de az már nem olyan lesz, mintha azok szájából hallaná, akik valóban átélték a dolgokat.

A történet szépen bemutatja, hogy nem szabad halogatnunk semmit, ami számunkra igazán fontos, mert sosem tudhatjuk, mit hoz a holnap. Ha nehezen is megy a beszéd valamiért (akár a nyelvtudás hiányosságai miatt, akár érzelmi okokból vagy a távolság miatt), akkor is beszélgessünk azokkal, akik fontosak számunkra, mert jobb egy akadozó beszélgetés, mint a teljes és örök csend.

Még mindig csak a nő a hibás

Lily a nyelvi programon összeismerkedik egy sráccal, JC-vel, aki a lakótársnőjének is bejön. Lily a fiú egy véletlen(?) hibája miatt kettesben marad vele egy napra és éjszakára egy wellnesshotelben.

Az adott éjszakával kapcsolatban elég negatív gondolataim vannak. Történnek dolgok a két fiatal között, de úgy, hogy Lily csak azért megy bele, mert kevésbé kínos számára megtenni, amit a fiú akar, mint nemet mondani. Ami érthető, hiszen össze van zárva egyedül JC-vel egy kis hotelszobába, és nem mellesleg az iskolában sem kerülheti el őt, míg véget nem ér a nyári oktatás. Így nem akarja magára haragítani.

Mondhatnánk, hogy JC csak egy fiatal srác, és nem érzékelte, hogy Lilynek semmi kedve semmiféle szexuális tevékenységhez, de... Red flag, hogy elcserélte a foglalási napokat, és bár a könyvben nem írják le, hogy tényleg direkt, de eléggé valószínű. Red flag, hogy az este után egyáltalán nem érdekelte tovább Lily. Red flag, hogy az iskolában tőle indult el a pletyka Lilyről és róla, és még csak nem is az igazat mondta, hanem kiszínezte a történteket.

Szóval hajlamos vagyok azt mondani, hogy itt nem egy még tudatlan fiatal srácról van szó, aki egyszerűen nem látott bele Lily fejébe, hanem egy srácról, aki pontosan tudta, mit akar, tudta, hogyan érje el azt, és egyáltalán nem érdekelte, hogy Lily vajon ugyanúgy akarja-e.

Sok mindennel áltathatja magát az ember, ha hisz abban, hogy egyszer még jóra fordul a sorsa.

És persze, még most, a 21. században is minden a nő szégyene. Lily az, aki mögött összesúgnak az iskolában, ő az, akinek a tanárok arra célozgatnak, hogy nem fiúzni van itt, hanem tanulni, és ő az, akire a lakótársa megsértődik, mert neki is tetszik JC. És őszintén? A legjobban a lakótárs megsértődése fájt számomra, mert egyetlen fiú sem ér annyit, hogy két lány bántsa egymást érte. A sisterhood sokkal többet ér ennél. Úgyhogy kicsit gyomorszorító érzés volt ezt a szálat olvasni, és elszomorított, hogy még mindig így viselkednek egy lánnyal, nővel. Még akkor sem lenne jogos, ha Lily valóban akarta volna az éjszakát JC-vel, és valóban megtette volna azt, amiről JC hazudik... De még csak nem is így történt.

Kultúra, nyelv, történelem

A történetből sok érdekességet megtudhatunk mind a tajpeji, mind a kínai kultúráról és történelemről, de egyéb országok is szóba kerülnek, ezenkívül ha valaki úgy odavan a nyelvészetért, mint én, akkor igazán élvezni fogja, hogy kaphat egy kis betekintést a kínai nyelv működésébe is.

Ez utóbbi azért is izgalmas, mert a kínai nyelv teljesen másképp működik, mint a magyar nyelv vagy az általunk jobban ismert nyelvek (angol, német, spanyol, olasz, francia stb.). És nemcsak a nyelv felépülésének szintjén, hanem még a nyelvi gondolkodásmód is teljesen eltérő. Olyan elvont kifejezéseket, csengjüket (szólás, közmondás) tanulnak a könyvben Lilyék, hogy sokszor elgondolkoztam azon, vajon ezekkel hogyan lehet kommunikálni a hétköznapokban. Az egész olyan volt, mintha költőnek tanultak volna, vagy nem is tudom... Pedig az adott kifejezéseket a kínai nyelvben a hétköznapi beszélgetésekben használják, csak az én agyam nem áll rá, hogy miként.

Nem mellesleg olyan furcsa témákról is tanultak, amiket ha az angol- vagy a németóra keretében felhozott volna a tanár, eléggé meglepődök. Például az öngyilkosságról.

Szóval a kínai nyelv nagyon furcsa, nagyon furcsa a mögötte álló gondolkodásmód is, de pont ezért érdekes volt olvasni róla a könyvben.

A kulturális és történelmi dolgok kicsit kevésbé érdekeltek. Őszintén bevallom, keveset tudok Kína és Tajpej történelméről, és így időnként nem igazán álltak össze számomra olvasás közben a dolgok.

Identitáskeresés egy ismerős-idegen országban

Őszintén bevallom, amikor belekezdtem a könyvbe, kicsit túl tömény volt számomra. Túl sok új információ ömlött rám egy számomra teljesen idegen kultúráról, és féltem tőle, hogy végül nem fog beszippantani a történet. De szerencsére nem így történt. Bár sokkal jobban szeretem Kuang fantasytörténeteit, végül ez is felkeltette az érdeklődésemet, voltak benne olyan szálak, amik kifejezetten érdekeltek. Szóval nem ez a kedvenc könyvem tőle, de azért tetszett.

🤯🤯🤯🤯 5/4 – Olvasás közben elgondolkoztatott a történet identitásról, felmenőkről, múltról és jelenről.

🔥 5/1 – Volt benne szexuális jelenet, de az inkább rossz érzéseket keltett bennem amiatt, hogy Lilyvel együtt csapdában éreztem magam az adott jelenetben.

🤧 5/1 – Nem egy sírós könyv, vagy legalábbis számomra nem volt az.

💔 5/1 – Sajnáltam a nagypapa halálát, de mivel nem ismerhettem meg őt a történetből úgy igazán, ezért nem törte össze a szívemet.

🍵🍵🍵🍵🍵 5/5 – Mivel Lily a könyvben konkrétan részt vesz egy teatúrán Tajpejben, ezért a könyvben említett mézillatú, kabócák rágta oolongot ajánlom most az olvasás mellé.

✈✈✈ 5/3 – Csak azért adok 3-ast rá, mert Kuang összes korábbi könyve sokkal jobban tetszett ennél. Nem volt ez sem rossz, csak nem volt annyira jó, mint a korábbiak.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT