Nemrég írtam egy bejegyzést arról, hogy számomra mik okoznak nehézséget az írásban. Utána beszélgettünk egy ismerősömmel erről, és előkerült az, vajon jó-e, ha egy író nyilvánosan bevallja, hogy valamiben még fejlődnie kell. Nem negatív reklám ez? Nem káros neki?
Én azt az elvet vallom, hogy nincsen tökéletes ember, és nincsen tökéletes író sem. Még a legprofibbak számára is van, ami nehézséget okoz, nemhogy azok számára, akik még nem tartoznak a legprofibb kategóriába. Szóval lényegében nyílt titok, hogy minden egyes írónak vannak gyengeségei, hibái. Kinek ez, kinek az.
A jó és a rossz írót (nem a jól és a rosszul írót!) az különbözteti meg egymástól többek között, hogy a jó író tudja, hogy nem tökéletes, képes felismerni a hibáit, és hajlandó keményen dolgozni azon, hogy kijavítsa őket. Egy egyelőre még kezdő és nem túl jól író emberke is lehet jó író, ha nem elfogult önmagával, nyitott szemmel nézi az írásait, és hajlandó időt, energiát, „vért és könnyeket” szánni a fejlődésére.
Amellett, hogy önmagunk fel- és elismerjük a hibáinkat, és ezáltal fejleszthetjük önmagunkat, azért hasznos nyíltan vállalni, hogy nem vagyunk tökéletesek, mert ezzel másoknak is segíthetünk. Sokan küzdenek önbizalomhiánnyal. Azt gondolják, „Hű, az a másik író de jól ír, én meg milyen béna vagyok!”, és elmegy a kedvük az alkotástól. Pedig lehet, hogy ha nem lenne ez a kishitűség, a gondolat, hogy a másik tökéletes, mi meg tele vagyunk kijavíthatatlannak vélt hibákkal, akkor idővel és sok munkával az illetőből zseniális író válna. Hiszen nagyon kevesen kezdik úgy, hogy elsőre világrengető művet írnak. Ahogy Harry Potter is mondja biztatásképpen a DS tagjainak, gondoljanak arra, hogy minden nagy varázsló olyan fiatal, bénázó diákként kezdte, mint ők, akkor belőlük miért ne lehetne idővel és kitartással nagy varázsló? :)
Szóval jó, ha a kezdő, bizonytalan, írással foglalkozó emberek látják, hogy senki sem tökéletes. Ez egyáltalán nem szégyen, szimplán csak természetes. És ha erre rájönnek, ha valaki kimondja nekik nyíltan, az talán segít nekik, hogy ne becsüljék le önmagukat, ne higgyék, hogy csak bennük van hiba, és ezeket nem lehet kijavítani.
Van még egy előnye annak, ha nyíltan beszélünk a gyenge pontjainkról. Esetleg jó tanácsokat kaphatunk másoktól, akik ügyesebbek azon a területen, ami számunkra nehézséget okoz. Tanácsot kérni szintén nem szégyen, ahogyan másoktól tanulni sem az. Szerintem csak így lehet egyre jobb és jobb íróvá válni.
Én azt az elvet vallom, hogy nincsen tökéletes ember, és nincsen tökéletes író sem. Még a legprofibbak számára is van, ami nehézséget okoz, nemhogy azok számára, akik még nem tartoznak a legprofibb kategóriába. Szóval lényegében nyílt titok, hogy minden egyes írónak vannak gyengeségei, hibái. Kinek ez, kinek az.
A jó és a rossz írót (nem a jól és a rosszul írót!) az különbözteti meg egymástól többek között, hogy a jó író tudja, hogy nem tökéletes, képes felismerni a hibáit, és hajlandó keményen dolgozni azon, hogy kijavítsa őket. Egy egyelőre még kezdő és nem túl jól író emberke is lehet jó író, ha nem elfogult önmagával, nyitott szemmel nézi az írásait, és hajlandó időt, energiát, „vért és könnyeket” szánni a fejlődésére.
Amellett, hogy önmagunk fel- és elismerjük a hibáinkat, és ezáltal fejleszthetjük önmagunkat, azért hasznos nyíltan vállalni, hogy nem vagyunk tökéletesek, mert ezzel másoknak is segíthetünk. Sokan küzdenek önbizalomhiánnyal. Azt gondolják, „Hű, az a másik író de jól ír, én meg milyen béna vagyok!”, és elmegy a kedvük az alkotástól. Pedig lehet, hogy ha nem lenne ez a kishitűség, a gondolat, hogy a másik tökéletes, mi meg tele vagyunk kijavíthatatlannak vélt hibákkal, akkor idővel és sok munkával az illetőből zseniális író válna. Hiszen nagyon kevesen kezdik úgy, hogy elsőre világrengető művet írnak. Ahogy Harry Potter is mondja biztatásképpen a DS tagjainak, gondoljanak arra, hogy minden nagy varázsló olyan fiatal, bénázó diákként kezdte, mint ők, akkor belőlük miért ne lehetne idővel és kitartással nagy varázsló? :)
Szóval jó, ha a kezdő, bizonytalan, írással foglalkozó emberek látják, hogy senki sem tökéletes. Ez egyáltalán nem szégyen, szimplán csak természetes. És ha erre rájönnek, ha valaki kimondja nekik nyíltan, az talán segít nekik, hogy ne becsüljék le önmagukat, ne higgyék, hogy csak bennük van hiba, és ezeket nem lehet kijavítani.
Van még egy előnye annak, ha nyíltan beszélünk a gyenge pontjainkról. Esetleg jó tanácsokat kaphatunk másoktól, akik ügyesebbek azon a területen, ami számunkra nehézséget okoz. Tanácsot kérni szintén nem szégyen, ahogyan másoktól tanulni sem az. Szerintem csak így lehet egyre jobb és jobb íróvá válni.
De persze, nemcsak gyengeségei és hibái vannak az embernek, akadnak erősségei és erényei is, és ezekkel szintén jó (és nem szégyellnivaló vagy beképzeltség!) tisztában lenni. Mert ahogyan hiba, úgy erény is van mindenkiben. Min-den-ki-ben. Szóval ismerjétek fel és meg mindkettőt magatokban, és ha szerettek írni, akkor hajrá, sose hagyjátok abba! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése