Leylah Attar Papírhattyú című könyve a második Rázós könyvem. Mivel az első nagyon tetszett, így kíváncsian vártam, hogy ezt is elolvashassam. Bevallom őszintén, előzetesen annyit tudtam róla, hogy egy lányról szól, akit meg akarnak ölni, úgyhogy majdhogynem mindenféle előzetes tudás és elvárás nélkül indultam neki a történetnek.
A regény röviden egy Skye nevű fiatal nőről szól, akit elrabolnak. A tettes először meg akarja ölni őt, aztán valamiért meggondolja magát, és magával hurcolja egy hajóra. Miközben Skye-nak el kell szenvednie elrablója testi és lelki kínzásait, rájön, hogy valójában nem ő a célpont, hanem az apját akarják büntetni egy múltbeli sérelem miatt azzal, hogy elveszik tőle, amit a legjobban szeret a világon: Skye-t.
Kezdeti para
Bevallom őszintén, amikor elkezdtem olvasni a könyvet, és rájöttem, miről fog szólni, azt hittem, nem fog tetszeni. A nők bántalmazására extra érzékeny vagyok, így elképzelni sem tudtam, hogy lehetne úgy megoldani a sztorit, hogy ne legyen számomra gyomorszorító, hogy Skye megbocsát, sőt, beleszeret a kínzójába. Ugyanis el nem tudnám képzelni, hogy bárkinek képes lennék megbocsátani azt, hogy elrabol, megaláz és megcsonkít.
Épp ezért nagyon jó ötlet volt az írónőtől, hogy nemcsak Skye szemszögét ismerhetjük meg, hanem az elrablója, Damian szemszögét is. Külön jó ötlet volt az, hogy ebben a szemszögben visszamegyünk a múltba, megelevenedik a szemünk előtt Damian gyerekkora, vele együtt élhetjük át az őt érő nagy tragédiákat, és így pszichológiai szempontból értelmet nyer az, hogy mit miért tesz a jelenben.
Szerelem helyett pszichológia
Mivel Damian tetteit megbocsáthatatlannak tartom, ezért rájöttem, hogy erre a regényre nekem nem romantikus történetként kell tekintenem, hanem pszichológiai regényként. Amint ez a gondolat megszületett bennem, képes voltam igazán élvezni a sztorit. Mert azt el kell ismerni, hogy Damian karaktere nagyon jól felépített, Skye karaktere pedig tökéletesen példázza, milyen az, amikor egy bántalmazott nő úgy gondolja, képes megváltoztatni egy rosszfiút, és megbocsát neki mindent.
Damian gyerekkori emlékei egyszerre magyarázzák a közte és Skye között lévő kötődést, valamint azt, hogy hogyan lett olyan kemény, kegyetlen, érzéketlen és bosszúálló személyiség. Skye apjának árulása, az Damian anyjával történtek, a rossz társaságba keveredés és az ottani kiképzés mind egy-egy kis lépés a pokolba vezető úton egészen az emberrablás pillanatáig.
A kisfiú Damiant nagyon megszerettem, és szívből sajnáltam. Az akkori tetteit valahol mélyen meg is értem, és bár vannak köztük erőszakos cselekedetek is, ezeket még el lehetne nézni neki. A bosszúvágyát is megérteném, ha csak és kizárólag Skye apjára vonatkozna. Az a pont, ahol a szememben végleg letért a jó emberek útjáról, Skye megcsonkítása. Ott mondtam azt, hogy bármi is történik, erre nincsen bocsánat. Legalább is részemről.
Skye is nagyon édes volt kiskorában, és együtt éreztem vele, amikor kiderült az igazság Damian kilétével kapcsolatban. Viszont, ha rajtam múlik, és a történet miatt meg kell bocsátania a férfinek, én akkor is elhúztam volna ezt. Szerintem túl hamar túllépet az őt ért bántalmazáson. Az, ahogyan később viselkedett Damiannal, főképp a regény vége felé, már sokkal reálisabbnak tűnt a szememben.
Időugrások
A regényben nemcsak a múltba ugrunk vissza, hogy megismerjük Damian és Skye gyerekkorát, hanem a jelen történéseiben is vannak olyan események, amelyek között évek telnek el. Először tartottam tőle, hogy ez elrontja a könyv hangulatát, de egyáltalán nem így történt. Minden egyes időugrásnál volt valami, ami azonnal bevonzott a cselekménybe.
Azt kicsit sajnáltam, hogy az elrablás utáni időszakot csak felszínesen érinti a regény. Kíváncsi lettem volna kicsit bővebben kifejtve mind Skye érzéseire, mind az Damiannal történtekre. Persze, megtudtam, hogyan is alakult az életük, de vannak olyan momentumok, amiket csak néhány összefoglaló mondatban kaptam meg.
Vagány kislány
Sierra karaktere a legszimpatikusabb az egész történetben. Igazi belevaló kislány, a Damiannal való első találkozásán nagyon jót kuncogtam. Meglepnie nem sikerült az írónak, mert azonnal rájöttem a kislány kilétére, de ez egyáltalán nem okozott csalódást. Inkább várakozással töltött el, hogy mikor derül ki végre minden a főszereplők számára is, és érdekeltek a helyzetre adott reakcióik.
Fontos gondolat
Csak annyit szeretnék még hozzátenni a regényhez, hogy sose keverjük a kitalált történeteket a valósággal. Ami egy regényben romantikusnak tűnik, az a valóságban fájdalmas, veszélyes, és néha az életünkbe kerülhet. Szóval, nőtársaim, bár a könyvekben a rosszfiúk esetenként képesek jó irányban megváltozni, ha a valóságban találkoztok olyan férfival, aki lelkileg vagy testileg akár csak egyszer is bánt titeket, meneküljetek az ellenkező irányba, amilyen gyorsan csak tudtok. Mert a valóságban, szerethetitek az adott rosszfiút tiszta szívetekből, biztosan nem fog megváltozni.
A regény röviden egy Skye nevű fiatal nőről szól, akit elrabolnak. A tettes először meg akarja ölni őt, aztán valamiért meggondolja magát, és magával hurcolja egy hajóra. Miközben Skye-nak el kell szenvednie elrablója testi és lelki kínzásait, rájön, hogy valójában nem ő a célpont, hanem az apját akarják büntetni egy múltbeli sérelem miatt azzal, hogy elveszik tőle, amit a legjobban szeret a világon: Skye-t.
Kezdeti para
Bevallom őszintén, amikor elkezdtem olvasni a könyvet, és rájöttem, miről fog szólni, azt hittem, nem fog tetszeni. A nők bántalmazására extra érzékeny vagyok, így elképzelni sem tudtam, hogy lehetne úgy megoldani a sztorit, hogy ne legyen számomra gyomorszorító, hogy Skye megbocsát, sőt, beleszeret a kínzójába. Ugyanis el nem tudnám képzelni, hogy bárkinek képes lennék megbocsátani azt, hogy elrabol, megaláz és megcsonkít.
Épp ezért nagyon jó ötlet volt az írónőtől, hogy nemcsak Skye szemszögét ismerhetjük meg, hanem az elrablója, Damian szemszögét is. Külön jó ötlet volt az, hogy ebben a szemszögben visszamegyünk a múltba, megelevenedik a szemünk előtt Damian gyerekkora, vele együtt élhetjük át az őt érő nagy tragédiákat, és így pszichológiai szempontból értelmet nyer az, hogy mit miért tesz a jelenben.
Szerelem helyett pszichológia
Mivel Damian tetteit megbocsáthatatlannak tartom, ezért rájöttem, hogy erre a regényre nekem nem romantikus történetként kell tekintenem, hanem pszichológiai regényként. Amint ez a gondolat megszületett bennem, képes voltam igazán élvezni a sztorit. Mert azt el kell ismerni, hogy Damian karaktere nagyon jól felépített, Skye karaktere pedig tökéletesen példázza, milyen az, amikor egy bántalmazott nő úgy gondolja, képes megváltoztatni egy rosszfiút, és megbocsát neki mindent.
Damian gyerekkori emlékei egyszerre magyarázzák a közte és Skye között lévő kötődést, valamint azt, hogy hogyan lett olyan kemény, kegyetlen, érzéketlen és bosszúálló személyiség. Skye apjának árulása, az Damian anyjával történtek, a rossz társaságba keveredés és az ottani kiképzés mind egy-egy kis lépés a pokolba vezető úton egészen az emberrablás pillanatáig.
A kisfiú Damiant nagyon megszerettem, és szívből sajnáltam. Az akkori tetteit valahol mélyen meg is értem, és bár vannak köztük erőszakos cselekedetek is, ezeket még el lehetne nézni neki. A bosszúvágyát is megérteném, ha csak és kizárólag Skye apjára vonatkozna. Az a pont, ahol a szememben végleg letért a jó emberek útjáról, Skye megcsonkítása. Ott mondtam azt, hogy bármi is történik, erre nincsen bocsánat. Legalább is részemről.
Skye is nagyon édes volt kiskorában, és együtt éreztem vele, amikor kiderült az igazság Damian kilétével kapcsolatban. Viszont, ha rajtam múlik, és a történet miatt meg kell bocsátania a férfinek, én akkor is elhúztam volna ezt. Szerintem túl hamar túllépet az őt ért bántalmazáson. Az, ahogyan később viselkedett Damiannal, főképp a regény vége felé, már sokkal reálisabbnak tűnt a szememben.
Időugrások
A regényben nemcsak a múltba ugrunk vissza, hogy megismerjük Damian és Skye gyerekkorát, hanem a jelen történéseiben is vannak olyan események, amelyek között évek telnek el. Először tartottam tőle, hogy ez elrontja a könyv hangulatát, de egyáltalán nem így történt. Minden egyes időugrásnál volt valami, ami azonnal bevonzott a cselekménybe.
Azt kicsit sajnáltam, hogy az elrablás utáni időszakot csak felszínesen érinti a regény. Kíváncsi lettem volna kicsit bővebben kifejtve mind Skye érzéseire, mind az Damiannal történtekre. Persze, megtudtam, hogyan is alakult az életük, de vannak olyan momentumok, amiket csak néhány összefoglaló mondatban kaptam meg.
Vagány kislány
Sierra karaktere a legszimpatikusabb az egész történetben. Igazi belevaló kislány, a Damiannal való első találkozásán nagyon jót kuncogtam. Meglepnie nem sikerült az írónak, mert azonnal rájöttem a kislány kilétére, de ez egyáltalán nem okozott csalódást. Inkább várakozással töltött el, hogy mikor derül ki végre minden a főszereplők számára is, és érdekeltek a helyzetre adott reakcióik.
Fontos gondolat
Csak annyit szeretnék még hozzátenni a regényhez, hogy sose keverjük a kitalált történeteket a valósággal. Ami egy regényben romantikusnak tűnik, az a valóságban fájdalmas, veszélyes, és néha az életünkbe kerülhet. Szóval, nőtársaim, bár a könyvekben a rosszfiúk esetenként képesek jó irányban megváltozni, ha a valóságban találkoztok olyan férfival, aki lelkileg vagy testileg akár csak egyszer is bánt titeket, meneküljetek az ellenkező irányba, amilyen gyorsan csak tudtok. Mert a valóságban, szerethetitek az adott rosszfiút tiszta szívetekből, biztosan nem fog megváltozni.
A regényt azoknak ajánlom, akik tudják pszichológiai szempontból nézni a történetet, mert ők érdekesnek fogják találni.
Kedvenc karakterek: Sierra, MaMaLu.
Kedvenc jelenet: Amikor Sierra először találkozik Damiannal.
Kedvenc idézetek:
„Amikor magamhoz tértem, nem szabadott volna sikítanom. Jobb lett volna, ha megkeresem a csomagtartót nyitó reteszt, kitolom a féklámpát vagy bármi olyasmit csinálok, amiről az újságírók később mindenáron ki akarják faggatni az embert.
De a pánikot nem lehet ám csak úgy elhallgattatni. A pánik egy visítozó, kapálózó picsa, aki mindenáron ki akar törni.”
„Minden egyes tovatűnő gondolat segített rettegéssé formálni a fájdalmat, és azt kell mondanom, a rettegés sokkal nagyobb köcsög, mint a pánik. A rettegés egészben nyeli le az embert.
Éreztem, ahogy mélyen a bendőjébe csusszanok.
Rettegés szaga csapta meg az orromat.
Rettegést lélegeztem.
A rettegés nyersen felzabált.”
„A mélységes, sötét érzelmek, amik olyan sokáig gyötörték, most élettelenül és elnyűtten hevertek, akár egy kupac porladó csont. A gyűlölet puszta illúzió, a düh puszta illúzió, a bosszú puszta illúzió. Csakis azért keltek ki üres magjukból, mert ő locsolta és ápolgatta őket, a végén pedig nem termettek gyümölcsöt.
(…)
Olyan erősen kapaszkodott a gyűlöletbe, hogy a szeretet kicsúszott a kezéből.”
Értékelés: TETSZETT.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése