Michael Chabon Ragyog a hold című regénye Pulitzer-díjat nyert, ezért kezdett el érdekelni engem. Kíváncsi lettem, vajon milyen regénynek adták oda ezt a díjat, és szerintem jogosan kapta-e. Nos, így olvasás után azt kell mondanom, hogy igen.
Az író lényegében a nagyapja életének történetét meséli el gyerekkorától kezdve egészen a haláláig. Ebben a történetben azonban a valóság fiktív kitalációkkal keveredik. Háború, szerelem, börtön és a halálos ágy. Boldogság és küzdelem. Titkok, hazugságok és az igazság. Egy átlagos ember átlagos élete igazán különleges módon elbeszélve.
Darabokra szedve
Nehéz erről a könyvről írni, mert az agyamban a gondolatok legalább annyira össze vannak kavarodva, mint a regény fejezetei. A nagyapa emlékeit ugyanis nem időrendben kapjuk, hanem össze-vissza elmesélve. Valószínűleg pont úgy, ahogyan egy öregember elmesélheti az életét a betegágyában a halált várva. Szóval ilyen szempontból a regény hangulata tökéletesen visszatükrözi a valóságot. Mintha mi is ott lehetnénk az idős ember ágya mellett, és hallgathatnánk a történeteit olyan sorrendben, ahogyan éppen beugrik neki valami.
Van egy gyerekkori szál, ami elég rövidke, konkrétan egy fejezet. Ez még a regény elején található, és bemutatja, hogy a nagyapa már kisfiú korában is szembe ment a szabályoknak, olyan helyekre szökdösött el, ahová tilos lett volna. Viszont azt is megtudni belőle, hogy van egyfajta megmentő hajlama, főképp a bajba került nőkkel kapcsolatban. Csak utólag gondolkoztam el rajta, hogy ez a fejezet, amelyben egy halálos beteg utcalányt szán meg, előrevetíti azt, hogy miért egy lelkileg-szellemileg összetört nőt vesz végül feleségül felnőttkorában.
Van egy katonai szál, amely valamiféle titkosügynöki akcióról szól, amelyben a II. világháború ideje alatt tevékenykedő náci tudósokat kell elfognia a nagyapának, hogy a tudásukat felhasználhassa az USA. Ez persze nem egyszerű, főképp, hogy a Szovjetunió is keresi ezeket az embereket, hogy a saját kutatásaikat segítsék. Ehhez kapcsolódik némileg a NASÁ-s űrrakéta-programos szál és nagyapa munkahelyi konfliktusa és bebörtönzése.
Van egy múltbeli családi szál, amelyből megismerhetjük, hogyan találkozott a nagyapa a feleségével, miért szeretett bele, hogyan vált a nő korábban született kislányának az apjává, miként tört ki a feleségén az elmebaj, és hogyan próbálták legyőzni azt. Ehhez kapcsolódik később az a szál is, amit már Mike, az unoka mesél a saját kisfiúkoráról, arról, hogyan viselkedett akkoriban a nagyanyja és a nagyapja, és ő maga milyen furcsaságokat vett észre a nagyanyja viselkedésén.
És végül ott vannak a jelenbeli szálak, amelyek szintén többfelé ágaznak el. Nagyapa időskori szerelmi kalandjára, amely egy óriáskígyó vadászat kalandjaival keveredik. Arra a szálra, ahogy nagyapa már a betegágyában meséli az emlékeit Mike-nak, és végül arra, amely Mike-ról és az édesanyjáról, valamint az édesanyja emlékeiről szól.
Szóval, igen, mint látszik, időben és témákban elég szerteágazó és sokszínű a történet, amely az olvasást és a történet élvezetét csak fokozta számomra, a gondolataim összeszedését ehhez a bejegyzéshez viszont nagyban megnehezítette.
Igazság, hazugság, titkok és elhallgatások
Chabon a könyv elején azt írja, hogy bár a regény tényeken alapszik, nem minden igaz benne, ugyanis engedett az írói szabadságnak, és neveket, dátumokat, eseményeket, motivációkat változtatott meg úgy, hogy az illeszkedjen a terveibe. Vagyis összemosta a fikciót a valósággal.
Olvasás közben nem lehet eldönteni, hogy mely részek történtek meg valójában, és melyek Chabon kitalációi. Ez azonban cseppet sem zavarja meg az embert az olvasásban. A történet annyira magával sodorja az olvasót, hogy amíg a könyv a kezében van, eszébe sem jut, hogy bármit is megkérdőjelezzen belőle, egyszerűen csak élvezi a nagyapa életének (kitalált vagy valós) kalandjait.
Utólag viszont érdekes elgondolkozni azon, hogy vajon ez meg az valóban igaz-e vagy sem; mint egy olvasást követő krimi játék. Én is nekiálltam kutakodni a neten különböző információk, Chabon interjúi után, hátha beszélt valahol arról, hogy mit hallott valóban a nagyapjától, és mi az, amit ő „költött hozzá” a regényhez.
Egyébként nem Chabon az egyetlen, aki a történet során „hazudik”, mint elbeszélő. A regénybeli nagymama múltjában is vannak olyan történések, amelyekről mást mesélt a férjének, mint ami valójában történt. Ezekre a titkokra csak a regény vége felé derül fény.
Ahogyan arra is, hogy mi történt a nagyapa és aközött a náci tudós között, akit fel kellett volna kutatnia. A nagyapa először valamiféle lelkitárs érzéssel eredt a tudós nyomába, mert ugyanúgy érdekelte őket a világűr és az űrrakéták. Aztán történik valami, ami ezt az érzést teljesen a visszájára fordítja, és már azért üldözi a tudóst, hogy végezzen vele. De hogy mi is történt ezután, mi lett a nagyapa és a náci tudós közti történéseknek a vége, azt Mike is csak a halálos ágynál tudja meg, ahogyan mi is csak a könyv végén.
Szóval bár a történet maga egy egyszerű ember életéről szól, vannak benne olyan fordulatok, titkok, amelyek fenntartják az olvasóban a feszültséget és kíváncsiságot, mert meg akarja tudni, mi is lett ezeknek a szálaknak a vége.
Kedvenc szálam és egy érdekes szimbólum
Érdekes volt mindegyik történetszál, nekem mégis a családi a kedvencem. Az a legemberibb, legérzelmesebb, legromantikusabb számomra. A nagyapa találkozása a feleségével, a közös életük, bármennyire is gondokkal teli, mégis szép. A mostani világban nem sok férfi tartana ki egy ennyire összetört nő mellett, hamar lelépnének a felelősség elől, és jó látni, hogy legalább a múltban voltak még Igazi Férfiak.
Mivel mindig is érdekelt a pszichológia, így valószínűleg ez is szerepet játszik abban, hogy ezt a szálat kedveltem meg a leginkább. A Bőrtelen Ló szimbólumáról is sokat elmélkedtem; vajon miért pont egy ilyen szörnyalakot hallucinál mindig a nagyanya? Csak a gyerekkori cserzőműhelyben látottak miatt? Vagy történt vele valami szörnyűség a második világháború alatt, amelynek köze van ehhez a jelképhez? Mivel a Bőrtelen Ló nemi szerve is szerepet kap a hallucinációkban így felmerült bennem, hogy esetleg nemi erőszakról lehet szó, de ez túl egyszerű értelmezésnek tűnt. És miért tárolta azt az ijesztő lókoponyát a varrószobájában?
Annyi kérdés, és nagyon érdekelt, mire milyen választ kapok a könyv végéig, vagy egyáltalán kapok-e valamilyen választ rájuk.
Egy hosszú élet végén
Nagyapa karaktere igazán összetett mind fiatal, mind idősebb korában. Megvannak a maga hibái, bolondságai, még börtönben is volt, mert megpróbálta megfojtani a főnökét, miután kirúgták őt. Szóval nem tökéletes. De vannak jó tulajdonságai is. Kitartóan tud szeretni, egy olyan lány szerető apja tudott lenni, aki nem tőle van, nagyon értett a munkájához, szenvedélyesen szerette az űrutazással kapcsolatos hobbiját.
Nagyon tetszik, hogy öregkorában is azt éreztem, hogy bár a teste öreg, a lelke még nem. Az óriáskígyó vadászat, amibe belekezdett, egyfelől bátor, másfelől romantikus és persze veszélyes őrültség is. De szerintem klassz, hogy az élete végén is bele mert vágni ilyesféle őrültségekbe.
A regényt azoknak ajánlom, akik kedvelik az olyan történeteket, amik hétköznapi emberek hétköznapi, mégis érdekes életéről szólnak.
Kedvenc karakterek: nagyapa, nagyanya, Mike anyja.
Kedvenc jelenetek: nagyapa és nagyanya második találkozása, és az apácazárdás jelenet.
Kedvenc idézetek:
„Az egyiptomi Szúzában, Júdás Makkabeus idejében Isten közbelépett, hogy erős kézzel és kitárt karral megóvjon bennünket; nagy ügy. Amikor a kemencébe küldtek bennünket, Isten a kinyújtott hüvelykujját a fenséges seggébe dugva ült, és hagyott bennünket elégni. 1947-ben nagyapám szemében egyetlen ok létezett, hogy valaki miért nevezze magát zsidónak, miért legyen továbbra is zsidó a világ előtt: hogy ezzel is azt üzenje Hitlernek, „Kapd be”.”
„- Ezt a baromságot – mondta Diddens.
A nyílvesszőre értette a bal lábfejében. Fenyőből és lúdtollból készített finom darab volt. Egy másik nyílvessző állt koppanva egy virágládába jó pár lépésnyire nagyapámtól, mielőtt fedezékbe rángatta Diddenst egy törmelékhalom mögé Vellinghausen főutcáján. Kellett egy perc Diddensnek, hogy legyőzze a hitetlenkedését.
- Ez meg milyen dolog? (…) Egy kibaszott nyíl?
- Legalább nem mindig az unalmas golyók – mondta nagyapám.
- Nem a te lábadból áll ki, bazmeg!”
„Nem arról volt szó, hogy nagyapám nem félt.
- Egész végig féltem – mondta nekem. – Attól a pillanattól kezdve, hogy odaértem. Még akkor is, amikor nem lőtt rám, nem dobott bombát a fejemre senki. Viszont amikor meg lőttek rám, akkor dühös lettem.
- És a düh győzött.
- Teljesen elborított.
- Ja.
- Elmosott minden mást. Akkor… egész életemben csak akkor vettem hasznát. Amikor valaki lőtt rám. – A szája megrándult. – De addig a napig nem tudtam, hogy nyílvesszővel is működik.”
„- Nagyon kedves öntől, atyám – mondta nagyapám. Furcsán meghatotta az öreg pap önérzete. – Sajnos tovább kell mennünk.
- A barátja lába megsérült.
- Akkor is.
- Amikor reggel eljöttem a házból, hogy megkeressem a biciklimet, a nővérem egy tyúkot vágott le. Azt hiszem, pörköltet akar főzni belőle. Van sárgarépa, krumpli és egy kis liszt a nokedlihez.
Nagyapám Diddens és Gatto felé fordult, és bár tudta, hogy mit lát majd az arcukon, mégis meglepte a kutyaszerű nyomorultság mélysége.
- A hadnagy lába nagyon fáj – mondta Gatto.
- Diddens bólintott. – Aú.
- Jobb nem úton lenni sötétedés után – mondta nagyapám.”
„- (…) A telefonban voltam, te meg azt mesélted, hogy rizspuding vagy mit tudom én, mi volt vacsorára, de közben kígyóvadászatra készültél?
Felfogta az értelmetlen kérdést, és félrenézett.
- Jó – mondtam. – Miért?
- Láttad a műsort. Idegenek inváziója. Nem csak a kisállatokat ette meg. Helyi madarakat és hüllőket is, méghozzá aggasztóan széles skálán.
- Igen?
- Veszélyeztetett fajokat.
- És macskákat.
- Idegen volt. Nem tartozott oda.
- Az ember se tartozik oda. Azt miért nem vadásztad?
- Nem tudom. Nem került rá sor.
- De igazából Sally miatt, nem?
- Mit Sally miatt? Miről beszélsz?
- A kígyó hónapok óta ette az állatokat, de addig nem érdekelt. Aztán megismerkedtél Sallyvel, és hirtelen meg akartad ölni. Az ő kedvéért csináltad.
- Igen?
- Ne már, nagyapa.
- Talán.
- Abszolúte.
- Hát, rosszabb ok is van a gyilkolásra, nekem elhiheted.”
Az író lényegében a nagyapja életének történetét meséli el gyerekkorától kezdve egészen a haláláig. Ebben a történetben azonban a valóság fiktív kitalációkkal keveredik. Háború, szerelem, börtön és a halálos ágy. Boldogság és küzdelem. Titkok, hazugságok és az igazság. Egy átlagos ember átlagos élete igazán különleges módon elbeszélve.
Darabokra szedve
Nehéz erről a könyvről írni, mert az agyamban a gondolatok legalább annyira össze vannak kavarodva, mint a regény fejezetei. A nagyapa emlékeit ugyanis nem időrendben kapjuk, hanem össze-vissza elmesélve. Valószínűleg pont úgy, ahogyan egy öregember elmesélheti az életét a betegágyában a halált várva. Szóval ilyen szempontból a regény hangulata tökéletesen visszatükrözi a valóságot. Mintha mi is ott lehetnénk az idős ember ágya mellett, és hallgathatnánk a történeteit olyan sorrendben, ahogyan éppen beugrik neki valami.
Van egy gyerekkori szál, ami elég rövidke, konkrétan egy fejezet. Ez még a regény elején található, és bemutatja, hogy a nagyapa már kisfiú korában is szembe ment a szabályoknak, olyan helyekre szökdösött el, ahová tilos lett volna. Viszont azt is megtudni belőle, hogy van egyfajta megmentő hajlama, főképp a bajba került nőkkel kapcsolatban. Csak utólag gondolkoztam el rajta, hogy ez a fejezet, amelyben egy halálos beteg utcalányt szán meg, előrevetíti azt, hogy miért egy lelkileg-szellemileg összetört nőt vesz végül feleségül felnőttkorában.
Van egy katonai szál, amely valamiféle titkosügynöki akcióról szól, amelyben a II. világháború ideje alatt tevékenykedő náci tudósokat kell elfognia a nagyapának, hogy a tudásukat felhasználhassa az USA. Ez persze nem egyszerű, főképp, hogy a Szovjetunió is keresi ezeket az embereket, hogy a saját kutatásaikat segítsék. Ehhez kapcsolódik némileg a NASÁ-s űrrakéta-programos szál és nagyapa munkahelyi konfliktusa és bebörtönzése.
Van egy múltbeli családi szál, amelyből megismerhetjük, hogyan találkozott a nagyapa a feleségével, miért szeretett bele, hogyan vált a nő korábban született kislányának az apjává, miként tört ki a feleségén az elmebaj, és hogyan próbálták legyőzni azt. Ehhez kapcsolódik később az a szál is, amit már Mike, az unoka mesél a saját kisfiúkoráról, arról, hogyan viselkedett akkoriban a nagyanyja és a nagyapja, és ő maga milyen furcsaságokat vett észre a nagyanyja viselkedésén.
És végül ott vannak a jelenbeli szálak, amelyek szintén többfelé ágaznak el. Nagyapa időskori szerelmi kalandjára, amely egy óriáskígyó vadászat kalandjaival keveredik. Arra a szálra, ahogy nagyapa már a betegágyában meséli az emlékeit Mike-nak, és végül arra, amely Mike-ról és az édesanyjáról, valamint az édesanyja emlékeiről szól.
Szóval, igen, mint látszik, időben és témákban elég szerteágazó és sokszínű a történet, amely az olvasást és a történet élvezetét csak fokozta számomra, a gondolataim összeszedését ehhez a bejegyzéshez viszont nagyban megnehezítette.
Igazság, hazugság, titkok és elhallgatások
Chabon a könyv elején azt írja, hogy bár a regény tényeken alapszik, nem minden igaz benne, ugyanis engedett az írói szabadságnak, és neveket, dátumokat, eseményeket, motivációkat változtatott meg úgy, hogy az illeszkedjen a terveibe. Vagyis összemosta a fikciót a valósággal.
Olvasás közben nem lehet eldönteni, hogy mely részek történtek meg valójában, és melyek Chabon kitalációi. Ez azonban cseppet sem zavarja meg az embert az olvasásban. A történet annyira magával sodorja az olvasót, hogy amíg a könyv a kezében van, eszébe sem jut, hogy bármit is megkérdőjelezzen belőle, egyszerűen csak élvezi a nagyapa életének (kitalált vagy valós) kalandjait.
Utólag viszont érdekes elgondolkozni azon, hogy vajon ez meg az valóban igaz-e vagy sem; mint egy olvasást követő krimi játék. Én is nekiálltam kutakodni a neten különböző információk, Chabon interjúi után, hátha beszélt valahol arról, hogy mit hallott valóban a nagyapjától, és mi az, amit ő „költött hozzá” a regényhez.
Egyébként nem Chabon az egyetlen, aki a történet során „hazudik”, mint elbeszélő. A regénybeli nagymama múltjában is vannak olyan történések, amelyekről mást mesélt a férjének, mint ami valójában történt. Ezekre a titkokra csak a regény vége felé derül fény.
Ahogyan arra is, hogy mi történt a nagyapa és aközött a náci tudós között, akit fel kellett volna kutatnia. A nagyapa először valamiféle lelkitárs érzéssel eredt a tudós nyomába, mert ugyanúgy érdekelte őket a világűr és az űrrakéták. Aztán történik valami, ami ezt az érzést teljesen a visszájára fordítja, és már azért üldözi a tudóst, hogy végezzen vele. De hogy mi is történt ezután, mi lett a nagyapa és a náci tudós közti történéseknek a vége, azt Mike is csak a halálos ágynál tudja meg, ahogyan mi is csak a könyv végén.
Szóval bár a történet maga egy egyszerű ember életéről szól, vannak benne olyan fordulatok, titkok, amelyek fenntartják az olvasóban a feszültséget és kíváncsiságot, mert meg akarja tudni, mi is lett ezeknek a szálaknak a vége.
Kedvenc szálam és egy érdekes szimbólum
Érdekes volt mindegyik történetszál, nekem mégis a családi a kedvencem. Az a legemberibb, legérzelmesebb, legromantikusabb számomra. A nagyapa találkozása a feleségével, a közös életük, bármennyire is gondokkal teli, mégis szép. A mostani világban nem sok férfi tartana ki egy ennyire összetört nő mellett, hamar lelépnének a felelősség elől, és jó látni, hogy legalább a múltban voltak még Igazi Férfiak.
Mivel mindig is érdekelt a pszichológia, így valószínűleg ez is szerepet játszik abban, hogy ezt a szálat kedveltem meg a leginkább. A Bőrtelen Ló szimbólumáról is sokat elmélkedtem; vajon miért pont egy ilyen szörnyalakot hallucinál mindig a nagyanya? Csak a gyerekkori cserzőműhelyben látottak miatt? Vagy történt vele valami szörnyűség a második világháború alatt, amelynek köze van ehhez a jelképhez? Mivel a Bőrtelen Ló nemi szerve is szerepet kap a hallucinációkban így felmerült bennem, hogy esetleg nemi erőszakról lehet szó, de ez túl egyszerű értelmezésnek tűnt. És miért tárolta azt az ijesztő lókoponyát a varrószobájában?
Annyi kérdés, és nagyon érdekelt, mire milyen választ kapok a könyv végéig, vagy egyáltalán kapok-e valamilyen választ rájuk.
Egy hosszú élet végén
Nagyapa karaktere igazán összetett mind fiatal, mind idősebb korában. Megvannak a maga hibái, bolondságai, még börtönben is volt, mert megpróbálta megfojtani a főnökét, miután kirúgták őt. Szóval nem tökéletes. De vannak jó tulajdonságai is. Kitartóan tud szeretni, egy olyan lány szerető apja tudott lenni, aki nem tőle van, nagyon értett a munkájához, szenvedélyesen szerette az űrutazással kapcsolatos hobbiját.
Nagyon tetszik, hogy öregkorában is azt éreztem, hogy bár a teste öreg, a lelke még nem. Az óriáskígyó vadászat, amibe belekezdett, egyfelől bátor, másfelől romantikus és persze veszélyes őrültség is. De szerintem klassz, hogy az élete végén is bele mert vágni ilyesféle őrültségekbe.
A regényt azoknak ajánlom, akik kedvelik az olyan történeteket, amik hétköznapi emberek hétköznapi, mégis érdekes életéről szólnak.
Kedvenc karakterek: nagyapa, nagyanya, Mike anyja.
Kedvenc jelenetek: nagyapa és nagyanya második találkozása, és az apácazárdás jelenet.
Kedvenc idézetek:
„Az egyiptomi Szúzában, Júdás Makkabeus idejében Isten közbelépett, hogy erős kézzel és kitárt karral megóvjon bennünket; nagy ügy. Amikor a kemencébe küldtek bennünket, Isten a kinyújtott hüvelykujját a fenséges seggébe dugva ült, és hagyott bennünket elégni. 1947-ben nagyapám szemében egyetlen ok létezett, hogy valaki miért nevezze magát zsidónak, miért legyen továbbra is zsidó a világ előtt: hogy ezzel is azt üzenje Hitlernek, „Kapd be”.”
„- Ezt a baromságot – mondta Diddens.
A nyílvesszőre értette a bal lábfejében. Fenyőből és lúdtollból készített finom darab volt. Egy másik nyílvessző állt koppanva egy virágládába jó pár lépésnyire nagyapámtól, mielőtt fedezékbe rángatta Diddenst egy törmelékhalom mögé Vellinghausen főutcáján. Kellett egy perc Diddensnek, hogy legyőzze a hitetlenkedését.
- Ez meg milyen dolog? (…) Egy kibaszott nyíl?
- Legalább nem mindig az unalmas golyók – mondta nagyapám.
- Nem a te lábadból áll ki, bazmeg!”
„Nem arról volt szó, hogy nagyapám nem félt.
- Egész végig féltem – mondta nekem. – Attól a pillanattól kezdve, hogy odaértem. Még akkor is, amikor nem lőtt rám, nem dobott bombát a fejemre senki. Viszont amikor meg lőttek rám, akkor dühös lettem.
- És a düh győzött.
- Teljesen elborított.
- Ja.
- Elmosott minden mást. Akkor… egész életemben csak akkor vettem hasznát. Amikor valaki lőtt rám. – A szája megrándult. – De addig a napig nem tudtam, hogy nyílvesszővel is működik.”
„- Nagyon kedves öntől, atyám – mondta nagyapám. Furcsán meghatotta az öreg pap önérzete. – Sajnos tovább kell mennünk.
- A barátja lába megsérült.
- Akkor is.
- Amikor reggel eljöttem a házból, hogy megkeressem a biciklimet, a nővérem egy tyúkot vágott le. Azt hiszem, pörköltet akar főzni belőle. Van sárgarépa, krumpli és egy kis liszt a nokedlihez.
Nagyapám Diddens és Gatto felé fordult, és bár tudta, hogy mit lát majd az arcukon, mégis meglepte a kutyaszerű nyomorultság mélysége.
- A hadnagy lába nagyon fáj – mondta Gatto.
- Diddens bólintott. – Aú.
- Jobb nem úton lenni sötétedés után – mondta nagyapám.”
„- (…) A telefonban voltam, te meg azt mesélted, hogy rizspuding vagy mit tudom én, mi volt vacsorára, de közben kígyóvadászatra készültél?
Felfogta az értelmetlen kérdést, és félrenézett.
- Jó – mondtam. – Miért?
- Láttad a műsort. Idegenek inváziója. Nem csak a kisállatokat ette meg. Helyi madarakat és hüllőket is, méghozzá aggasztóan széles skálán.
- Igen?
- Veszélyeztetett fajokat.
- És macskákat.
- Idegen volt. Nem tartozott oda.
- Az ember se tartozik oda. Azt miért nem vadásztad?
- Nem tudom. Nem került rá sor.
- De igazából Sally miatt, nem?
- Mit Sally miatt? Miről beszélsz?
- A kígyó hónapok óta ette az állatokat, de addig nem érdekelt. Aztán megismerkedtél Sallyvel, és hirtelen meg akartad ölni. Az ő kedvéért csináltad.
- Igen?
- Ne már, nagyapa.
- Talán.
- Abszolúte.
- Hát, rosszabb ok is van a gyilkolásra, nekem elhiheted.”
„Akkor is elég jó történet – mondtam. – Ezt el kell ismerned.
- Az? – Miután eltüntette a magányos könnycseppet, összegyűrte a papír zsebkendőt. – A tiéd lehet. Neked adom. Ha már nem leszek, írd le. Magyarázz meg mindent. Rejts mögé jelentést. Használj benne sok olyan flancos metaforát. Tedd az egészet időrendbe, ne ilyen összevissza, ahogy én. Kezdd azzal az éjszakával, amikor megszülettem. 1915. március másodika. Akkor éjjel holdfogyatkozás volt. Tudod, mi az?
- Amikor a Föld árnyéka eltakarja a Holdat.
- Nagyon jelentőségteljes. Biztos tökéletes metafora lesz valamire. Kezdd azzal.
- Elég közhelyes – mondtam.
A fejemhez vágta a papír zsebkendőt. Lepattant az arcomról, és a padlóra pottyant. Lehajoltam, hogy felvegyem. Valahol a rostjaiban benne volt az a könnycsepp, ami talán nagyapám utolsó könnye.”
„- Miért nem akarta Isten, hogy felépítsék Bábel tornyát? Miért keverte össze a nyelveket, hogy ne értsék egymást az emberek?
(…)
- Talán Isten nem akarja ezt a tornyot – vélekedett nagyanyám. A nappali közepén állt, kezében nagyapám kabátja, az aktatáska és az összegyűrt esi újság. – Mert a tetejéről az emberek belátnának a házába, és látnák, hogy egy nagy disznó.”
Értékelés: NAGYON TETSZETT.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése