Ide pakolgatom fel az írásaimat, firkálásaimat, novelláimat, gondolataimat, és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2018. április 18., szerda

Kathleen Glasgow: Lány, darabokban - Blogturné


A Könyvmolyképző Kiadó jelentette meg Kathleen Glasgow: Lány, darabokban című regényét, amely tabutémát boncolgat egy önbántalmazó lány szemszögéből. Három bloggerünk véleményezi a regényt a blogturné során, kövesd az állomásokat és esélyed lesz megnyerni a könyv egy példányát a kiadó felajánlásában. 

Kathleen Glasgow Lány, darabokban című könyvére azért voltam kíváncsi, mert mindig is érdekelt a pszichológia, a lelki bajok. Igaz, a fizikai önbántalmazás gondolata nagyon távol áll tőlem, mert rosszul vagyok a sebektől, vértől és a gondolattól, hogy a testem megsérüljön, de a lelki önbántalmazás mikéntjét és miértjét teljesen megértem. Ezért érdekelt, hogy vajon a könyvnek sikerül-e megmagyaráznia számomra, hogyan jut el valaki odáig, hogy fizikailag is ártson önmagának.

A történet egy 17 éves lányról, Charlie-ról szól, akinek az apja meghalt, az anyja bántalmazta őt, majd kidobta otthonról. Sokáig az utcán élt szörnyű körülmények között, mígnem olyan súlyosan megvagdosta magát, hogy kórházba, onnan pedig egy pszichiátriai intézetbe került. Azt követhetjük végig a regényben, hogyan próbálja újra összerakni önmagát és az életét.

Fiatalos stílus, nagyon komoly téma

A regény stílusa, nyelvezete fiatalos, ennek ellenére nem csak fiataloknak ajánlanám ezt a könyvet. A pszichológiai szál ugyanis nagyon szépen kidolgozott, és a felnőttek számára is nagyon érdekes lehet.

A téma nagyon fontos, mert bár mostanság nyíltabban lehet beszélni a pszichológiai, lelki gondjainkról, a többség még mindig keveset tud ezekről, nem érti őket, és nem tudja hogyan kezelni az ilyen gondokkal küzdő embereket. Nemhogy segíteni képtelenek nekik, de a viselkedésükkel, meg nem értésükkel sokszor még ártanak is.

Ez a történet megmutatja, mik azok a döccenők, amelyeket egy átlagos ember talán gond nélkül vesz a hétköznapjaiban, ám egy lelkileg sérült ember számára akár a visszaesést is jelenthetik a pokol mélyére. Elég egy megjegyzés a ruhájára, egy nem gonosznak szánt, őt mégis megsebző mondat. Vagy az, hogy önbecsülés híján egy olyan ember hálójába esik bele, aki ahelyett, hogy segítené őt a gyógyulásban, inkább visszarántja magával a mélybe.

Ha ismerjük az adott problémát, tudjuk, hogyan érez és gondolkozik egy ilyen betegséggel küzdő ember, akkor segíthetünk neki abban, hogy feldolgozza ezeket a döccenőket, helyes döntéseket hozzon, és ne térjen le a gyógyulás útjáról.

Amit egy picikét sajnálok és furcsállok, hogy a regény elején szerintem túl rövid ideig van Charlie a pszichiátriai intézetben. A valóságban kétlem, hogy néhány hét alatt talpra lehet állítani valakit úgy, hogy aztán akár csak esélye legyen a boldogulásra a külvilágban. Azt is furcsállom, hogy egy 17 éves lányt csak így kitesznek onnan. Tudom, hogy az USÁ-ban pocsék a társadalombiztosítási rendszer, de annyira, hogy ha egy kiskorúnak a testi épsége és élete múlik rajta, akkor sem tesznek semmit érte? Az orvosok meg kiadják őt az anyjának úgy, hogy tudják, hogy a nő bántalmazta korábban a lányát, és azt is sejtik, hogy végül meg fog szabadulni tőle? Nem tudom, mit lehetne tenni ilyen esetben, de ha orvos lennék, én biztosan nem hagynám ennyiben.

A lány, aki darabokra esett

Charlie olyan életet élt még az utcára kerülése előtt is, amely tőlem nagyon távol áll. Bulizás, pia, drogok, rossz társaság és züllés. A magányosságát teljesen megértettem, de ezeket a reakciókat rá nem, épp ezért kicsit tartottam tőle az elején, hogy vajon meg tudom-e kedvelni őt, képes leszek-e együtt érezni vele. Szerencsére az író olyan háttérsztorit és alapszemélyiséget talált ki számára, amelynek köszönhetően a köztünk lévő gondolkodásbeli különbségek ellenére nagyon is a szívembe tudtam zárni.

El sem tudom képzelni, hogyan élte túl a pszichiátriai intézet előtti időt. Az apja elvesztését, az agresszív anyját, az utcát, a veszélyt, az éhezést, a hideget, a szexuális bántalmazást, és bár nem mondják ki, de valószínűleg a nemi erőszakot is. Az is segített abban, hogy megszeressem őt, hogy láttam, mennyire próbálkozik, mennyire helyre szeretné hozni az életét. Igaz, hogy voltak hibás lépései, botlásai a gyógyulás felé vezető úton, de akkor is küzdött. Ezzel pedig kiérdemelte a tiszteletemet.

Gyógyír vagy méreg?

Amikor előjött a szerelmi szál, és vele együtt az alkohol- és drogproblémákkal küzdő Riley, kicsit megijedtem, hogy elmegyünk egy olyan irányba, ami hihetetlenné és hiteltelenné teszi majd számomra a történetet. Ugyanis, ha két függő, lelkileg beteg ember összekerül, abból a legritkább esetben lesz az, hogy megmentik egymást. A szerelem ilyen esetben nem gyógyír egyik fél gondjaira sem, hanem méreg. Szerencsére a történet megmaradt a realitásnál, és nagyon szépen bemutatta, hogyan húzza egymást két ember egyre mélyebbre és mélyebbre.

Szóval nagyon tetszett, ahogy az írónő felépítette ezt a szálat is, mert bár voltak romantikus részek, érezni lehetett, hogy Charlie mennyire ragaszkodik Rileyhoz, és azt is, hogy Riley is érez iránta valamit, tökéletesen kirajzolódott egy romboló, káros szerelmi kapcsolat képe a történetben.

Barátok

Charlie a vele történt szörnyűségek ellenére szerintem nagyon szerencsés. Szerencsés, mert olyan barátokra, támogatókra lelt, akik megértik őt, elfogadják őt, és segítenek neki, amikor szüksége van rá. Szerintem egy ilyen súlyos lelki, pszichológiai betegségből csak így lehet kijönni, ha valaki az ember mellé áll, és még ekkor sem biztos, hogy sikerül. Az azonban száz százalék, hogy aki mellett senki nem áll, annak majdhogynem esélye sincs kikecmeregni a gondokból.

Mikey régi ismerőse Charlie-nak, valaha együtt éltek kicsapongónak mondható életet, azután elszakadtak egymástól. Mire ismét összehozza őket a sors, Mikey már más ember. Abbahagyta az ivást, dolgozik, van egy komoly kapcsolata és vannak céljai. Ő az első, aki Charlie segítségére siet, ennek ellenére ő az is, aki az első sebeket ejti rajta önhibáján kívül.

Julie egy kis kávézó/étterem tulajdonosa és Riley testvére. Tőle kapja Charlie talán a legnagyobb segítséget, ugyanis Julie munkát ad neki, és amikor problémák adódnak, akkor sem rúgja őt ki. Nem lenne kötelessége, hogy megvédje és támogassa Charlie-t, főképp, hogy a testvére gondja is a nyakában van, ugyanis Rileyt is mindig neki kell kimentenie a gondokból, ő mégis segít a lánynak.

Ariel Mikey főbérlője, aki megengedi Charlie-nak, hogy két hétig meghúzza magát Mikey-nál, aki éppen turnén van. De nem is ez a két hét az, ami miatt pozitív hatással van a lány életére, hanem az, hogy bevezeti Charlie-t a művészek világába, és ráébreszti a lányt, hogy van valami, amiben tehetséges, és ami által kezdhetne valamit az életével.

Blue esetében sokáig nem tudtam eldönteni, hogy pozitív vagy negatív hatással lesz-e majd Charlie életére. A két lány a pszichiátriai intézetben ismerte meg egymást, így mikor Blue ismét felbukkan Charlie-nál, tartottam tőle, hogy ő is Riley-hoz hasonló szerepet kap majd, és hozzájárul ahhoz, hogy Charlie minél gyorsabban ismét a lejtő aljára érjen. Persze, hogy így van-e, azt nem árulom el, majd kiderül a regényből mindenki számára.

És végül ott van Linus, Tanner és Felix. Linus és Tanner testvérek, Felix pedig a nagyapjuk. A testvérek együtt dolgoznak Charlie-val az étteremben, és nemcsak fizikailag és lelkileg segítik őt, amikor szüksége van rá, hanem azzal is jót tesznek vele, hogy összeismertetik Felix-szel. A nagyapjuk ugyanis művész, és szintén nagy lökést ad Charlie-nak, hogy esetleg a megfelelő utat válassza végül.

Anyának lenni

Az anyaság sokszor nehéz, főképp, ha egy gyerek pszichológiai gondokkal küzd, ám úgy vélem, a nehézségek egyáltalán nem mentik fel Charlie anyját a tettei alól. Ahogyan a gyász sem, amit a férje halála miatt érez. Egy anya is követhet el természetesen hibákat, de a bántalmazás, és az, hogy valaki utcára teszi a gyerekét, nem hiba, hanem bűn. Olyan is előfordulhat, hogy egy gyereknek jobb, ha nem otthon él az anyjával, ám ebben az esetben is az anya felelőssége és feladata az, hogy egy biztonságos helyet találjon a lányának, és gondoskodjon arról, hogy legyen hol laknia és mit ennie. Szóval Charlie anyja véleményem szerint nem igazi anya, és nem érdemel együttérzést.

Ez nem egy romantikus, rózsaszín, szerelmes regény, úgyhogy azoknak ajánlanám, akik egy realista, sötét, megrázó történetre kíváncsiak. És persze azoknak, akiket érdekel a pszichológia.

Kedvenc karakter: Charlie

Kedvenc jelenetek: amikor Mikey elmegy a pszichiátriai intézetbe, de nem engedik be, és papírokat feltartva üzen Charlie-nak.

Kedvenc idézetek:

„A lányok élete a legrosszabb élet a világon. A lányok élete ennyi: megszületsz, vérzel és elégsz.”

„– (…) Az egyik dolog, amit mindig mondogatok a diákjaimnak, és mindig meglepődnek rajta, isten tudja, miért, hogy a művész élete csak a munkáról szól. Senki sem végzi el helyetted. Nem csak abból áll, ami megjelenik a papíron vagy a galéria falán. Türelem kell hozzá, és sok csalódással jár.”

„– Miért ilyen jó hozzám? Hiszen nem is ismer.
– Mert végső soron, Charlotte, a jóság mozgatja a világot. Egyszerűen így kell, hogy legyen, mert különben saját magunkat sem tudnánk elviselni.”

„Négy harminckor Riley azt mondja, hogy mehetek. Leveszem a kötényt, és végigfuttatom a mosogatógépen, ahogy mutatta. Beleizzadtam a hosszú ujjú felsőmbe, és most felhúzom az ujját, hogy lehűljek.
Riley éppen átadná a pénzt, amikor azt mondja:
– Hű, azt a mindenit! Mi van a kezeddel?
Rémülten lenézek, és gyorsan visszahajtom a ruhám ujját a karomra.
– Semmi – motyogom. – Megkarmolt a macska.
Elkapom a pénzt, és begyömöszölöm az overálom zsebébe.
Riley dörmög:
– Remélem, megszabadulsz attól a macskától! Rohadt egy dög lehet, Fura Lány!
Magamon érzem a tekintetét, de nem nézek az arcába. Ennyi volt. Ki vagyok rúgva. Tuti, hogy nem dolgozhatom itt.
– Mindenképpen – válaszolom idegesen. – Még ma. Most azonnal!
Gyorsan a hátsó ajtó felé indulok.
Utánam kiált:
– Holnap gyere reggel hatra, és beszélj Julie-val! Szólok egy jó szót az érdekedben.
Hálásan és döbbenten nézek vissza. Másnap visszajöhetek, és talán még azután is. Akaratlanul is elvigyorodom, ő meg mintha rám nevetne, mielőtt visszafordul a grill felé.”

„Ha megvan valamelyik osztályképed, tuti, hogy megtalálsz rajta. Nem lesz nehéz. Ki az a lány, aki nem mosolyog? Ki az, aki még két másik gyerek között állva is úgy néz ki, mintha egyedül lenne, mert egy kis távolságot tartanak tőle? A ruhája valahogy olyan… szimpla? Koszos? Lötyög rajta? Valahogy olyan semmilyen. Egyáltalán, emlékszel a nevére? Azokat a lányokat is kiszúrod, akik könnyen veszik a dolgokat. Nem kell sokat magyarázni, kik azok. Kiszúrod azokat a lányokat, akik az eszükből élnek meg. Kiszúrod azokat a lányokat, akik azért boldogulnak, mert szívósak vagy sportosak. És aztán ott vagyok én, az a kis elhanyagolt (mondjuk ki, csóró) gyerek, aki soha semmit nem csinál jól, egyedül ül a menzán, állandóan csak rajzol, ellökik a folyosón, és csúfolják, mert ez az ő skatulyája, (…)”

„Páran odabólintanak nekem, de inkább Riley-val és Linus-szal beszélgetnek. Nem zavar. Sosem volt ellenemre, hogy másokat hallgassak. Különben is, jobban megy, mint a beszéd.”

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT  


Nyereményjáték:

A téma komolysága miatt most eltekintünk a játéktól és megelégszünk a rafflecopter doboz kitöltésével.

Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

04. 18. Spirit Bliss

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése