A Könyvmolyképző Kiadó az Ünnepi Könyvhétre egy újabb mély mondanivalóval rendelkező, különleges francia Young Adult könyvvel lepi meg az olvasóit.
A Bicebóca szívekről a Blogturné Klub öt bloggere meséli el a véleményét, tartsatok velünk a turnén!
Séverine Vidal és Manu Causse Bicebóca szívek című regénye azért érdekelt, mert alapjában véve kedvelem a francia írók különleges stílusát, és az alapsztori is izgalmasnak tűnt. Az igazság az, hogy nagyon mást kaptam, mint amire a fülszöveg alapján számítottam, ugyanis azt végigolvasva úgy hittem, ez elsősorban egy romantikus sztori lesz, amelynek a lényege egy lelki-pszichológiai szál, ami bemutatja, hogyan szeret bele egy egészséges lány egy mozgássérült srácba.
A történet Vladról szól, aki egy integrációs program keretében egészséges gyerekek közé kerül az iskolában néhány mozgás- és értelmi sérült társával egyetemben. Vlad szerelmes lesz egy egészséges lányba, Lou-ba, aki épp egy másik, egészséges sráccal jár. Mindennek ellenére Lou és Vlad összebarátkoznak, így mikor Vlad jelentkezik egy rövidfilm-készítő pályázatra, Lou-t választja az egyik főszereplőnek.
Fontos téma
Úgy gondolom, a regény két írója nagyon fontos alaptémát választott. Nem tudom, mi a helyzet Franciaországban, de nálunk, Magyarországon, nagyon ráfér az emberekre, hogy egy kis nyitottságot és toleranciát tanuljanak. Ebben pedig sokat segíthetnek az olyan regények, amelyek bemutatják a „másnak” tartott emberek életét. Ezáltal lehetőségünk van rájönni, hogy ők is pont ugyanolyanok, mint mi, csak épp másfélék a mindennapi problémáik, mint nekünk.
Ez a regény azonban nem csak azért érdekes, mert megismerhetjük általa a sérült embereket, hanem azért is, mert bemutatja, hogyan lehet sikeresen integrálni őket az egészséges diákok közé egy iskolában. Olvastam pár cikket és tanulmányt ezzel kapcsolatban, és sajnos többször találkoztam azzal a gondolattal, nemcsak átlagemberek körében, hanem tanárok és politikusok körében is, hogy az integrációs törekvések elbuktak. Ezek az emberek úgy gondolják, hogy aki „más”, annak speciális iskolába kéne járnia, elzárva egészséges társaitól.
Ám ez az elszigetelés azt eredményezi, hogy ha egy felnőtt ember véletlenül találkozik egy sérült embertársával, fogalma sincs róla, hogyan viselkedjen vele. Szóval szerintem, már gyerekként fontos lenne, hogy az egészséges gyerekek a mindennapokban is találkozhassanak sérült társaikkal, mert csak így szerezhetnek tapasztalatokat arról, milyen lehet betegen élni, miben és hogyan tudnak segíteni, hogyan viselkedjenek egy beteg társukkal. Vagyis így lehet őket nyitottságra, elfogadásra és megértésre nevelni.
Szóval úgy gondolom, hogy ez a regény segíthet megértetni az olvasókkal, mennyire fontos is az integráció. Hiszen ha Vlad nem kerül be ebbe az iskolába, és nem talál támogató, egészséges barátokat sérült barátai mellé, akkor valószínűleg sosem vág bele a filmezésbe. De ez fordítva is igaz, ha egészséges barátai nem találkoznak soha Vladdal, az ő életük is teljesen másképp alakul, és sokat vesztettek volna ezzel, főképp Lou és Saïd.
Túl rövid
Olvastam már rövidke francia regényt (Lakótárs kerestetik!), és azzal kapcsolatban nem éreztem semmiféle hiányérzetet. Itt viszont sajnos igen. Úgy érzem, az alaptörténetben egy csomó lehetőség rejlett volna még, amelyeket a szerzők sajnos nem ragadtak meg.
Nem mutatják be például azt a folyamatot, amely Lou és Vlad között lejátszódik. Az egyik pillanatban találkoztak, a másikban már barátok, Vlad persze szerelmes, de Lou eleinte nem így tekint rá, azután Lou hirtelen elkezdi másképp látni Vladot. De hogy Lou hogyan jutott el idáig, az egyáltalán nincs kifejtve, pedig igazán érdekes lehet az a lelki folyamat, amely lejátszódott benne. Ahogyan az a folyamat is, amely során megpróbálja elfogadni az érzéseit, és azokat az örömöket és nehézségeket, amelyek rá várhatnak, ha Vladot választja.
Izgalmas karakterfejlődések
Bár a szerelmi szál kifejtése szerintem hiányos, vannak olyan karakterek a történetben, amelyek gyönyörű lelki fejlődésen mennek keresztül. Ott van például Saïd. A srác bár nem beteg, a származása miatt pontosan tudja, milyen „másnak” lenni. A rossz tapasztalatoknak köszönhetően pedig állandóan dühös, folyton bajba keveredik, és képtelen uralkodni magán. Lényegében a könyv elején ő az iskola rosszfiúja, nem a pozitív, vonzó értelemben. Aztán Vlad hozzáállásának és eszének köszönhetően Saïd elkezd változni. Kicsit olyan volt nekem a kettejük barátsága, mint mikor valaki megszelídít egy vadállatot.
A másik szereplő, aki izgalmas és jól kidolgozott volt ilyen szempontból, az Mathilde. Ő egy kerekesszékes lány, aki képtelen elfogadni önmagát, és utálja az egész világot. Ám az ő életében is történik egy csomó új dolog, és ez elkezdi megváltoztatni az önmagáról és másokról alkotott képét is.
Érdekesek, de céltalanok
Volt két olyan karakter, akik bár önmagukban nézve érdekesek voltak, mégsem éreztem azt, hogy bármit hozzátennének a cselekményhez, és nem értem, hogy miért kaptak külön fejeteket. Az egyikük Dylan, egy downos fiú, akinek az alapszemélyisége nagyon szerethető. Egy csomó olyan megnyilvánulása volt, ami mosolyt csalt az arcomra olvasás közben, és… nos, egyszerűen cuki volt. De semmit nem tett hozzá a cselekményhez. Ha nem szerepelt volna a történetben, akkor is pont így alakult volna minden.
A másik feleslegesnek tűnő karakter Flachard igazgatóhelyettes. Ha esetleg ténylegesen támogatta volna Vlad forgatását valamivel, akkor azt mondom, hatása volt a cselekményre. De igazából az ő részei csak arról szóltak, hogy halálra dolgozza magát az igazgató helyett, folyton sorozatokat néz, és elégedetlen az életével. Ha kimaradt volna a könyvből, szintén nem éreztem volna hiányát a történet szempontjából.
Szóval, én őket mindenképpen csak mellékszereplőként jelenítettem volna meg saját fejezet nélkül.
A támogatás fontossága
Ami viszont gyönyörűen ki lett fejtve a regényben, hogy mennyire fontos mások támogatása. Ha vannak, akik melletted állnak és segítenek a céljaid elérésében, akkor lényegében bármire képes vagy. Egészséges és sérült emberként egyaránt. Azt hiszem, ennek a rövid regénykének ez a valódi mondanivalója, és ez éppen elég ahhoz, hogy örüljek, amiért végigolvashattam.
A könyvet azoknak ajánlom, akik szeretnének kicsit belelátni néhány mozgás- és értelmi sérült fiatal mindennapjaiba, kíváncsiak rá, hogyan éreznek és gondolkoznak. És persze azoknak, akik egy cuki, mégis komoly témákról szóló könyvre vágynak.
Kedvenc karakter: Saïd, Vlad
Kedvenc jelenet: amikor Saïd először találkozik Vladdal.
Kedvenc idézetek:
„– Azt mondtam neki, hogy ezer okból lehet szeretni vagy tisztelni a fogyatékosokat, de csak azért semmiképpen sem, mert fogyatékosok.
Tudom, hogy Lou meglátta a botomat. Így folytatom:
– Lehetünk például viccesek, helyes srácok, konyhaművészek, jó fejek. De lehetünk síkhülyék is. Síkhülyék, mint bárki más. Se jobban, se kevésbé. Szóval megfelelő okból tiszteljen bennünket, igazgató úr. Na, hát ezt mondtam Flachardnak. Úgy nagy vonalakban.”
„– (…) Na gyerünk, hagyd ezt abba, öltözz, és spurizz a suliba, meglátod, jobban leszel.
– Spurizzak a suliba?
– Igen, illetve… jó, te is tudod, mit akarok mondani, Vladimir, nem kell minden szavamat betű szerint venni. Menj olyan gyorsan, ahogy tudsz…
– Vagyis botorkálj el a suliba!”
„– Szép napot, kicsi rozsdás robotom!
– Szép napot, édesanyukám!”
„– Már megint rád jött. Nagyon vladulsz ma.
– Midulok?
– Vladulsz. Vladulni azt jelenti, hogy haragszol az egész Földre, másokat büntetsz a fogyatékosságodért.”
„Utálatos fejet vág. Jól ismerem az ilyet: sunyi tekintet, fagyos kis mosoly. Ez is egy Dehátazé.
– Egy mi? – kérdi Lou hangyányit zabosan.
(…)
– Egy Dehátazé – magyarázom neki türelmesen. – Nem ismered? Az a típus, aki nem rasszista, de hát azé’…”
Értékelés: TETSZETT.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
A történet Vladról szól, aki egy integrációs program keretében egészséges gyerekek közé kerül az iskolában néhány mozgás- és értelmi sérült társával egyetemben. Vlad szerelmes lesz egy egészséges lányba, Lou-ba, aki épp egy másik, egészséges sráccal jár. Mindennek ellenére Lou és Vlad összebarátkoznak, így mikor Vlad jelentkezik egy rövidfilm-készítő pályázatra, Lou-t választja az egyik főszereplőnek.
Fontos téma
Úgy gondolom, a regény két írója nagyon fontos alaptémát választott. Nem tudom, mi a helyzet Franciaországban, de nálunk, Magyarországon, nagyon ráfér az emberekre, hogy egy kis nyitottságot és toleranciát tanuljanak. Ebben pedig sokat segíthetnek az olyan regények, amelyek bemutatják a „másnak” tartott emberek életét. Ezáltal lehetőségünk van rájönni, hogy ők is pont ugyanolyanok, mint mi, csak épp másfélék a mindennapi problémáik, mint nekünk.
Ez a regény azonban nem csak azért érdekes, mert megismerhetjük általa a sérült embereket, hanem azért is, mert bemutatja, hogyan lehet sikeresen integrálni őket az egészséges diákok közé egy iskolában. Olvastam pár cikket és tanulmányt ezzel kapcsolatban, és sajnos többször találkoztam azzal a gondolattal, nemcsak átlagemberek körében, hanem tanárok és politikusok körében is, hogy az integrációs törekvések elbuktak. Ezek az emberek úgy gondolják, hogy aki „más”, annak speciális iskolába kéne járnia, elzárva egészséges társaitól.
Ám ez az elszigetelés azt eredményezi, hogy ha egy felnőtt ember véletlenül találkozik egy sérült embertársával, fogalma sincs róla, hogyan viselkedjen vele. Szóval szerintem, már gyerekként fontos lenne, hogy az egészséges gyerekek a mindennapokban is találkozhassanak sérült társaikkal, mert csak így szerezhetnek tapasztalatokat arról, milyen lehet betegen élni, miben és hogyan tudnak segíteni, hogyan viselkedjenek egy beteg társukkal. Vagyis így lehet őket nyitottságra, elfogadásra és megértésre nevelni.
Szóval úgy gondolom, hogy ez a regény segíthet megértetni az olvasókkal, mennyire fontos is az integráció. Hiszen ha Vlad nem kerül be ebbe az iskolába, és nem talál támogató, egészséges barátokat sérült barátai mellé, akkor valószínűleg sosem vág bele a filmezésbe. De ez fordítva is igaz, ha egészséges barátai nem találkoznak soha Vladdal, az ő életük is teljesen másképp alakul, és sokat vesztettek volna ezzel, főképp Lou és Saïd.
Túl rövid
Olvastam már rövidke francia regényt (Lakótárs kerestetik!), és azzal kapcsolatban nem éreztem semmiféle hiányérzetet. Itt viszont sajnos igen. Úgy érzem, az alaptörténetben egy csomó lehetőség rejlett volna még, amelyeket a szerzők sajnos nem ragadtak meg.
Nem mutatják be például azt a folyamatot, amely Lou és Vlad között lejátszódik. Az egyik pillanatban találkoztak, a másikban már barátok, Vlad persze szerelmes, de Lou eleinte nem így tekint rá, azután Lou hirtelen elkezdi másképp látni Vladot. De hogy Lou hogyan jutott el idáig, az egyáltalán nincs kifejtve, pedig igazán érdekes lehet az a lelki folyamat, amely lejátszódott benne. Ahogyan az a folyamat is, amely során megpróbálja elfogadni az érzéseit, és azokat az örömöket és nehézségeket, amelyek rá várhatnak, ha Vladot választja.
Izgalmas karakterfejlődések
Bár a szerelmi szál kifejtése szerintem hiányos, vannak olyan karakterek a történetben, amelyek gyönyörű lelki fejlődésen mennek keresztül. Ott van például Saïd. A srác bár nem beteg, a származása miatt pontosan tudja, milyen „másnak” lenni. A rossz tapasztalatoknak köszönhetően pedig állandóan dühös, folyton bajba keveredik, és képtelen uralkodni magán. Lényegében a könyv elején ő az iskola rosszfiúja, nem a pozitív, vonzó értelemben. Aztán Vlad hozzáállásának és eszének köszönhetően Saïd elkezd változni. Kicsit olyan volt nekem a kettejük barátsága, mint mikor valaki megszelídít egy vadállatot.
A másik szereplő, aki izgalmas és jól kidolgozott volt ilyen szempontból, az Mathilde. Ő egy kerekesszékes lány, aki képtelen elfogadni önmagát, és utálja az egész világot. Ám az ő életében is történik egy csomó új dolog, és ez elkezdi megváltoztatni az önmagáról és másokról alkotott képét is.
Érdekesek, de céltalanok
Volt két olyan karakter, akik bár önmagukban nézve érdekesek voltak, mégsem éreztem azt, hogy bármit hozzátennének a cselekményhez, és nem értem, hogy miért kaptak külön fejeteket. Az egyikük Dylan, egy downos fiú, akinek az alapszemélyisége nagyon szerethető. Egy csomó olyan megnyilvánulása volt, ami mosolyt csalt az arcomra olvasás közben, és… nos, egyszerűen cuki volt. De semmit nem tett hozzá a cselekményhez. Ha nem szerepelt volna a történetben, akkor is pont így alakult volna minden.
A másik feleslegesnek tűnő karakter Flachard igazgatóhelyettes. Ha esetleg ténylegesen támogatta volna Vlad forgatását valamivel, akkor azt mondom, hatása volt a cselekményre. De igazából az ő részei csak arról szóltak, hogy halálra dolgozza magát az igazgató helyett, folyton sorozatokat néz, és elégedetlen az életével. Ha kimaradt volna a könyvből, szintén nem éreztem volna hiányát a történet szempontjából.
Szóval, én őket mindenképpen csak mellékszereplőként jelenítettem volna meg saját fejezet nélkül.
A támogatás fontossága
Ami viszont gyönyörűen ki lett fejtve a regényben, hogy mennyire fontos mások támogatása. Ha vannak, akik melletted állnak és segítenek a céljaid elérésében, akkor lényegében bármire képes vagy. Egészséges és sérült emberként egyaránt. Azt hiszem, ennek a rövid regénykének ez a valódi mondanivalója, és ez éppen elég ahhoz, hogy örüljek, amiért végigolvashattam.
A könyvet azoknak ajánlom, akik szeretnének kicsit belelátni néhány mozgás- és értelmi sérült fiatal mindennapjaiba, kíváncsiak rá, hogyan éreznek és gondolkoznak. És persze azoknak, akik egy cuki, mégis komoly témákról szóló könyvre vágynak.
Kedvenc karakter: Saïd, Vlad
Kedvenc jelenet: amikor Saïd először találkozik Vladdal.
Kedvenc idézetek:
„– Azt mondtam neki, hogy ezer okból lehet szeretni vagy tisztelni a fogyatékosokat, de csak azért semmiképpen sem, mert fogyatékosok.
Tudom, hogy Lou meglátta a botomat. Így folytatom:
– Lehetünk például viccesek, helyes srácok, konyhaművészek, jó fejek. De lehetünk síkhülyék is. Síkhülyék, mint bárki más. Se jobban, se kevésbé. Szóval megfelelő okból tiszteljen bennünket, igazgató úr. Na, hát ezt mondtam Flachardnak. Úgy nagy vonalakban.”
„– (…) Na gyerünk, hagyd ezt abba, öltözz, és spurizz a suliba, meglátod, jobban leszel.
– Spurizzak a suliba?
– Igen, illetve… jó, te is tudod, mit akarok mondani, Vladimir, nem kell minden szavamat betű szerint venni. Menj olyan gyorsan, ahogy tudsz…
– Vagyis botorkálj el a suliba!”
„– Szép napot, kicsi rozsdás robotom!
– Szép napot, édesanyukám!”
„– Már megint rád jött. Nagyon vladulsz ma.
– Midulok?
– Vladulsz. Vladulni azt jelenti, hogy haragszol az egész Földre, másokat büntetsz a fogyatékosságodért.”
„Utálatos fejet vág. Jól ismerem az ilyet: sunyi tekintet, fagyos kis mosoly. Ez is egy Dehátazé.
– Egy mi? – kérdi Lou hangyányit zabosan.
(…)
– Egy Dehátazé – magyarázom neki türelmesen. – Nem ismered? Az a típus, aki nem rasszista, de hát azé’…”
Értékelés: TETSZETT.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
Nyereményjáték:
A Bicebóca szívek egyik főszereplője az álma, hogy rendező lehessen. Éppen ezért a mostani játékunk során híres francia rendezőkről találtok egy-egy képet, a feladatotok pedig kideríteni, hogy ki is ő. Egy ismertebb filmjének a címét azért a kép alá tesszük, hogy tuti meglegyen a megoldás.
A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából a helyes megfejtők között 3 példányt sorsolunk ki a regényből.
A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésükre a megküldött értesítő levélre válaszolni. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz.
A Bicebóca szívek egyik főszereplője az álma, hogy rendező lehessen. Éppen ezért a mostani játékunk során híres francia rendezőkről találtok egy-egy képet, a feladatotok pedig kideríteni, hogy ki is ő. Egy ismertebb filmjének a címét azért a kép alá tesszük, hogy tuti meglegyen a megoldás.
A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából a helyes megfejtők között 3 példányt sorsolunk ki a regényből.
A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésükre a megküldött értesítő levélre válaszolni. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz.
Üvöltő szelek (1985)
Állomáslista:
05.23. Sorok Között Könyves Blog
05.25. Zakkant olvas
05.27. Könyvvilág
05.29. Szembetűnő
05.31. Spirit Bliss
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése