Gyerekszáj a könyvekben

A gyerekek szókimondóak, aranyosak, viccesek. A maguk módján néha sokkal jobban átlátják a dolgokat, mint mi, felnőttek. Nyitottak és elfogadók. Na és persze okosak. Ha lenne eszünk, akkor jobban megfigyelnénk a gyerekeket, mert sok mindent tanulhatnánk tőlük a szabadságról, boldogságról, az élet értelméről. Szóval most olyan idézeteket hoztam nektek az általam olvasott könyvekből, amelyek gyerekkarakterekhez kapcsolódnak, lesz köztük olyan, amin jót kuncogtam, és olyan is, amit olvasva kicsordult a könnyem.

„– Összetörte a szívedet? – kérdezte Rudi. – Az a férfi?
Mindenki elhallgatott. Sem Jo, sem Tommy nem tudott rám nézni. De Rudi igen, Rudi apró mandulavágású szemével és tökéletes gyermeki világlátásával.
– Összetörte a szívedet, Sarah?
– Én… Hát, igen – feleltem, amikor megtaláltam a hangom. – Igen, attól tartok, összetörte.
Rudi hintázott a sarkán és engem figyelt.
– Ő egy gonosztevő – jelentette ki alapos mérlegelés után. – És egy fing.
– Az – értettem egyet.” (Rosie Walsh: 7 nap szerelem)

„– Ez meg mi? – kérdezte a fiú.
– Fájdalomfal. Ha valami bajod van, azt ráírod, vagy rárajzolod – magyarázta a nő. Samu hosszan elgondolkodott a válaszon, majd intett egyet, mint aki az áldását adja:
– Oké! Jobb, mintha sírnál – férfias egyszerűséggel reagálta le. Miri közelebb ment a szekrényhez, és tisztelettel megtapogatta a világos, koszbarna papírt.
– Mit írsz rá? – faggatta az anyját merengve.
– Elhagytál – vágta rá Sára. Miri megértően bólintott.
– Rajzoljak rá neked levágott fejű embert nyakából spriccelő vérrel? – tudakolta készségesen.” (Finy Petra: Akkor is)

„Emmának azon járt az agya, hogyan szabadulhatna meg a nőtől. Lelökni a lépcsőn… Túl feltűnő. Agyonverni a vaslábossal… Úgyszintén. Talán az lesz a legjobb, ha rányitja a fürdőszoba ajtaját, és tiszta erőből ráordít. „Pisilés közben szélütés érte a gyámhivatal munkatársát.”” (Rosemarie Eichinger: Esznek-e a halottak epertortát?)

„Egy nagy boldog család

 
Ma az óvodában farsang volt.
Azt mondták,
mindenki annak öltözik,
aminek akar.
De én aztán mégsem lehettem
egy nagy boldog család,
ami lenni szerettem volna.” (Haász János: Felnőtteknek nem)

„– Örülök, hogy megismertelek, Honey!
Bizalmatlanul szemléltem a kezét. Szinte éreztem Griffin Holmes sürgetését, hogy rázzam már meg. De egy dolog szóba állni valakivel, és egészen más meg is érinteni. Előbb-utóbb minden érintésnek fájdalom a vége.
Végül félretoltam az aggályaimat, és a tenyerembe zártam a kicsi kezet. Megremegtem, amikor óvatosan megszorította, aztán elcsodálkoztam bőrének hűvös simaságán. Zach irányította a mozgásunkat, föl-le mozgatta egymásba fonódó kezünket. Az egész nagyon begyakorlottnak tűnt.
– Ezt is a bátyádtól tanultad? – kérdeztem.
– Nem, ezt apától – felelte, és huncut fények csillantak a szemében, majd egy mozdulattal oldalra fordította a kézfejem, és óvatos puszit nyomott rá. Dicsőséges mosolyt villantott. – Ezt viszont a bátyámtól tanultam.
Nem tehettem róla, ezen már nevetnem kellett.” (Benina: Mindig és soha)

„– Majd egymás mellé ülhettek a barátoddal, ha bementetek Mrs. Mason termébe – súgta neki Mrs. Parry. – De előtte Carl megmutatja neked a fiúk öltözőjét. Ott már vár rád egy fogas, rajta van a neved is. Hát nem nagyszerű?
– De én lány vagyok – mondta Luke.
Mrs. Parry kezdett hasonítani a dülledt szemű boszorkányhoz.
– Na, ne butáskodj!
– Lány vagyok!
– Csitt! No, engedd el szépen a barátod kezét!
Luke nem engedte el.
– Miért mondja, hogy én fiú vagyok?
A dülledt szempár most felmérte Luke-ot egészen az új szandáljáig, és vissza, ellenőrzés gyanánt.
– Mert Isten annak teremtett.
– Szerintem Isten ezt elrontotta.
– Azon az ajtón fogsz bemenni, a többi fiúval. Erről nem akarok több vitát. És most elengeded!
Mrs. Parry most már haragos volt, elrángatta Janey kezét.
Luke ezt nem bírta elviselni. Muszáj volt megértetnie velük. Torkaszakadtából üvölteni kezdett:
– Isten ezt elrontotta!” (Charity Norman: Luke Livingstone titkos élete)

„Misu most is a kerítésnél ült. Vele szemben, a túloldalon a kislány. Senki sem foglalkozott velük. Misu darabokat tört egy szelet kenyérből, és a lyukakon keresztül dugta át neki. Volt, amelyiket meglocsolta egy kis vízzel, mert a palackot nem tudta átadni. Piszkos és nyúzott volt a kislány arca. Lassan rágta a falatokat, néha Misura mosolygott.” (Pachmann Péter: Misu háborúja)

„Ez a lány olyan kedves, hogy valószínűleg a tenyeréből tudna etetni egy őzikét, mint az a kis hercegnő Leah egyik kedvenc filmjében. Ugyanakkor nyolcadikos korában – ezt a saját szememmel láttam! – egyszer bevitt egy gyomrost Patrick Lowensteinnek, amiért puncinak nevezte a bátyját. És még csak nem is azért tette, hogy megvédje Diegót! Ezt is tudom, mert a Patrickot kétrét görnyesztő csapás előtt Ellie így kiáltott: „A LÁNYOK NEMI SZERVE NEM JELENTI AZT, HOGY NYÁPIC!” Szerintem ez állati vagány duma volt.” (Emery Lord: Amikor összeütköztünk)

„– Miért tettél két babot a villámra? Meg akarsz fojtani? Utálom a zöldbabot! – hepciáskodik Tiffin.
– Miből van a zöldbab? – kérdezi Willa.
– Kígyószarból – közli vele Kit.
Willa leejti az evőeszközt, és szent borzadállyal mered a tányérjára.
(…)
– Lochie, én sem szeretem a zöldbabot! – siránkozik Willa.” (Tabitha Suzuma: Kimondhatatlan)

„– Ne sírj, apa! – szól rá Kitty, mire apa bólint, és a karjába zárja.
– Megtennél nekem egy szívességet, Kitty? – kérdi tőle.
– Mit?
– Mindig ennyi idős maradnál?
– Lehet szó róla, ha kapok egy kiskutyát – vágja rá Kitty gondolkodás nélkül.
Apám harsogó nevetésben tör ki, és Kitty is vele nevet.” (Jenny Han: A fiúknak, akiket valaha szerettem)

„– Mit művelsz, Laura? Hiszen ez a Biblia!
– Kivágom azokat a részeket, amik nem tetszenek.” (Margaret Atwood: A vak bérgyilkos)

(Az utolsó idézet kicsit kilóg a sorból, mivel Sutyi már fiatal felnőttnek számít a kora alapján, ám szellemileg sérült, és emiatt gyerekként gondolkozik és viselkedik.)

„Sutyi közben félhangosan játszott három kanállal. A két leveseskanál volt a papakanál és a mamakanál, a kávéskanál meg a kicsijük.
– I-di-óta vagy – mondta a papakanál. – Nem kellesz nekem.
Aria egy ideig durcásan mélázott, most viszont már azt hallgatta, mit játszik Sutyi.
– Mondjuk, hogy a mamakanál meghal. A papakanál meg bedugja a kicsit az intézésbe. Mondjuk, hogy a csésze lesz az intézés.
Sutyi a kiskanalat belemártotta a maradék kávéba.
– Segítség, megfulladok! Blublublublu, süllyedek lefelé... Mondjuk, hogy a kicsikanál meghalódik a Malicroix-ban, a testvére meg elviszi egy másik házba...
Sutyi keresett valamit az asztalon. Meglátta az Aria csészéje mellett heverő kiskanalat. Mutatóujját begörbítve, középső ujját kinyújtva araszolt a kiskanál irányába, akárcsak egy kis emberke, majd alulról felfelé nézett Ariára:
– Add ide a kanalat – súgta.
A lány odanyújtotta neki. Sutyi fülig érő mosollyal nyugtázta.
– Ő lesz a testvér – magyarázta.
– Elmegy a kicsikanálért az intézetbe?
Sutyi olyan boldogan bólintott, hogy Aria szemét elfutotta a könny.” (Marie-Aude Murail: Lakótárs kerestetik!)

Van kedvenc gyerekkarakteretek? Mi a kedvenc idézetetek tőle vagy róla?