Alexandra Bracken: Sötét idők (Sötét elmék 1,5)

Miért választottam ezt a könyvet?

Alexandra Bracken összes magyarul megjelent regényét olvastam eddig, és nagyon kedvelem a stílusát. A Sötét elmék-sorozat karaktereit is nagyon megszerettem, épp ezért kérdés sem volt, érdekel-e az új rész, a Sötét idők. Amint lehetőségem akadt, azonnal lecsaptam rá.


Első gondolatok

Őszintén szólva, nem néztem utána a könyvnek, mielőtt belekezdtem volna, így meglepetésként ért, hogy milyen rövid, összesen 112 oldal. Csak ezek után döbbentem rá arra, hogy a Sötét idők nem folytatás, vagyis nem az ötödik része az eddig négyrészes Sötét elmék-sorozatnak, hanem egy köztes kisregény, amely az 1. és 2. könyv közötti időszakban játszódik.

Amikor elkezdtem olvasni a történetet, csak homályos emlékeim voltak arról, hogy az eredeti sorozatba hogyan illeszkedik be ez a kisregény. Valami rémlett, hogy amikor Rubyék rátalálnak Zura (a 3. könyvben azt hiszem...), akkor teljesen sokkban van, ki van borulva, mert valami trauma érte őt. Az is csak halványan rémlett, hogy valami fejvadász is részese a traumájának, aki végül a szakmája ellenére segített Zunak. Ám mivel már nagyon régen olvastam az eredeti sorozatot, az már egyáltalán nem rémlett, hogy mi is lett ezzel a fejvadásszal, ő is felbukkan-e az eredeti sorozatban vagy csak megemlítik őt...

Szóval mondhatjuk azt, hogy minimális tudással vágtam bele az olvasásba.


A történet

A sztorit Gabe, egy zöldfülű fejvadász szemszögéből követhetjük végig. Huszonéves, úgyhogy ő már nem kapta el a vírust, ami miatt a gyerekek pszí-képességei előjöttek, de még így is nagyon fiatal. Az apja meghalt, magára maradt pénz és lehetőségek nélkül egy gazdaságilag, szociálisan és minden egyéb szempontból pusztuló világban. Úgy gondolja, azzal tudna egy kis pénzt szerezni, ha beállna fejvadásznak.

A vicces az, hogy Zu úgy kerül hozzá, hogy fejvadász létére megmenti őt más fejvadászoktól. Azt tervezi, hogy leadja a kislányt a PSF-nek. Ez viszont azt jelentené, hogy Zu visszakerül egy, a koncentrációs táborokhoz hasonlító helyre, ahonnan egyszer már megszökött.

A történetben akadnak kalandos, izgalmas részek, de azt hiszem, ezúttal nem a pörgős cselekmény a fontos, hanem inkább Gabe lelki világa, személyiségfejlődése, az az út, amelyen Zuval végighaladva eldönti, hogy mégsem fejvadász lesz, hanem valaki, aki segíti a pszí-gyerekeket.

„Olyan sok sötétség, olyan sok gonosz van a világban, de te visszahoztál egy kis fénysugarat ebbe a sötétbe... nem a pénzért, nem a dicsőségért vagy ilyesmi, hanem azért, hogy segíts egy másik emberi lénynek. Ez pedig ritka. Nagyon ritka. Jó ember vagy. Legyél büszke magadra!”

Karakterek

Gabe karaktere azért szimpatikus, mert ő egy átlagsrác, így könnyű megérteni a benne kavargó érzéseket, gondolatokat. Egy olyan világban kénytelen élni, amelyben nincsen túl sok kilátása a jövőre nézve még úgy sem, hogy ő nem betegedett meg. Ha nem akar nyomorogni, éhen halni, akkor az egyetlen lehetősége az, ha beáll fejvadásznak. Ahhoz viszont, hogy jó fejvadász legyen valakiből, el kell hinnie tiszta szívből, hogy a pszí-gyerekek nem emberek, hanem szörnyek, vagy maximum ösztönállatok. Egy alapvetően jó embernek azonban nehéz erről meggyőznie önmagát.

Gabe karaktere a történet rövidsége ellenére nagyon precízen ki lett dolgozva. Ő nem hős, pusztán jó ember, aki valójában nem is tudja magáról, hogy mennyire jó ember.

Próbál beilleszkedni egy borzalmas világba, ám amint szemtől szemben találkozik egy pszí-gyerekkel, Zuval, azonnal meginog mindaz, amivel önmagát győzködte. Zu nem szörnyeteg, nem ösztönállat, hanem egy rettegő, traumákkal küzdő kislány. Szép lassan rádöbben, hogy a pszí-gyerekek pusztán azért tűnnek ijesztőnek, mert az emberek nem ismerik őket, és az ismeretlentől való félelmükben olyan tettekre kényszerítik szerencsétlen gyerekeket, amelyekre aztán bizonyítékként tekintenek azzal kapcsolatban, hogy: „Aha, hát igazunk volt, ezek a kölykök tényleg gyilkosok, veszedelmesek.” Holott, ki ne küzdene foggal-körömmel olyanok ellen, akik az életére törnek? A pszí-gyerekek egyetlen „bűne” az, hogy nem tűrik csendben azt, hogy elrabolják, bezárják, bántalmazzák, megöljék őket. A tetteik oka a felnőttek félelme és kegyetlensége, nem pedig az, hogy ők maguk gonoszok, állatok, szörnyek lennének. Ők csak kisgyerekek, akik rettegnek és védekeznek.

„Kezdem azt gondolni, hogy azok a dolgaik, amiktől annyira félünk, amiket nem akarunk, hogy megtörténjenek velünk, valahogy azzal vannak összefüggésben, hogy muszáj megtenniük, hogy túléljék a felőlünk feléjük áradó gyűlölet- és félelemhullámot.”

Lépésről lépésre alakul át Gabe gondolkodásmódja, míg végül teljesen másképp tekint a világra, a pszí-kölykökre, önmagára és a jövőre is. Nagyon megkedveltem őt, és a kisregény vége ellenére örültem, hogy elolvashattam az ő történetét is.

Zu meg, hát az ő karakterét imádtam mindig is a legjobban a Sötét elmék-sorozatból. Annyira édes, és minden vele történt borzalom ellenére még képes a bizalomra és a szeretetre. Imádni való kölyök, nem csoda, hogy Gabe szívébe is be tudta lopni magát.


Hogy tetszett a könyv?

A történet elejébe bele kellett zökkennem, ki kellett tisztulnia a képnek, hogy ki is Gabe, mit tudunk róla az eredeti könyvből, hol is vagyunk pontosan az eredeti könyv idejéhez képest és hasonlók... És persze bele kellett szoknom egy új karakter szemszögébe is. De ez elég hamar megtörtént, sikerült könnyedén megkedvelnem Gabe-et, és onnantól kezdve, hogy Zuval összekapcsolódik a sorsuk, érzelmi, pszichológiai, karakterépítési szempontból kiemelkedően izgalmassá vált számomra a sztori. Imádtam együtt Gabe és Zu karakterét, imádtam, ahogy Gabe gondolkodása szép lassan megváltozik. Még a történet végét is imádtam annak ellenére, hogy... Nos, igen, nem spoilerezhetek...

Szóval összességében IMÁDTAM ez a könyvet.


Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Mindenkinek, aki kedvelte a Sötét elmék-sorozatot. Akik pedig még nem olvasták, azok tegyék meg, megéri, aztán jöhet ez a könyv is, ha már az eredeti sorozatot felfalták.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT