~ Sárga könyves út ~

2021. május 2., vasárnap

Sarah Devos: Nahát, ezek az egyiptomiak!



Miért választottam ezt a könyvet?

Mindig is érdekelt az ókori Egyiptom, szívesen olvasok róla bármit. Korábban volt már szerencsém egy másik kiadótól egy ehhez hasonló, tudományos, mégis szórakoztató, fiataloknak szóló könyvhöz, amely pont erről a korszakról és témáról szólt, úgyhogy kíváncsi voltam, ez miben lesz más, tud-e valami többet adni.


Véleményem a könyvről

A könyv kivitelezése nagyon tetszik. Kemény borítós, jó minőségű papírlapok vannak benne. A borítón lévő rajz máris megmutatja, miféle vicces, mégis informatív illusztrációkra számíthatunk majd a kötet oldalain.

A borító felső részére az van írva, hogy Dr. Kisagy és Nyuszi (és le is vannak rajzolva), ezért érdekelt, hogy ők miféle módon lesznek a könyv részesei, hogyan vezetnek majd végig az ókori Egyiptomon olvasóként, miféle pluszt adnak hozzá a könyvhöz. Őszintén szólva, azt vártam, hogy majd a szövegben is valamiféle szerepet kapnak, de szinte csak az illusztrációk részesei (még abba a néhány feladatba építették be őket, amikről a későbbiekben bővebben is írok majd). A rajzok viszont nagyon jól sikerültek, jókat mosolyogtam rajtuk.

A könyv lényegében minden témát végigvesz, ami az ókori Egyiptomhoz köthető. A területétől kezdve a Níluson, piramisokon és múmiákon át a fáraókon, isteneken, hétköznapi embereken keresztül egészen a hieroglifákig, hadseregig, hétköznapi életig. Tetszett, hogy külön alfejezet tárgyalta nemcsak a nők, hanem a gyerekek helyzetét is az ókori Egyiptomban. Fontos, hogy a történelem már nemcsak a férfiakról szól, és ha még nem is egyenlő arányban, de már egy picikét megjelenik a világ másik felét alkotó nő is benne.

A lányok leginkább fonatokban viselték a hajukat, a fiúkét viszont leborotválták. Egy tincset tarthattak csak meg, a fejük jobb oldalán. Ezt sokszor bebodorították, hogy úgy nézzen ki, mint egy S betű – ez egy hieroglifa, amely azt jelenti, hogy "fiatalság". Amikor a fiúból férfi lett, ezt a tincset is levágták.

A könyv tele van érdekes, izgalmas, humoros vagy épp kicsit bizarr érdekességekkel. Például lépésről lépésre leírják, hogyan is kell múmiát készíteni egy holttestből. Persze mindezt úgy, olyan megfogalmazásban, hogy az ne ijessze meg a fiatalokat, egyszerűen csak érdekes történelmi ténynek lássák.

Ahogy már fentebb is említettem, volt néhány apró feladatos játék is a kötetben, amikben szintén előtérbe kerülhetett kicsit Dr. Kisagy és Nyuszi. Egy labirintusos kincsvadászatnak köszönhetően megtalálhatjuk Nyuszi számára a piramis kincsét: egy répát. Hieroglifákat fejthetünk meg. Valamint az egyiptomi számok jelzései segítségével megtudhatjuk, hogy hány éves is Dr. Kisagy és Nyuszi.

Ez a könyv egyébként (a korábban olvasott hasonló témájú könyvhöz képest) szövegét nézve kevésbé vicces. Inkább könnyed, élvezhető stílusban ad át fontos történelmi és egyéb információkat úgy, hogy az ne legyen tankönyvszagú, mégis az olvasó hasznára váljon. Én úgy éreztem, hogy a humor részét elsősorban az illusztrációk adják a kötetnek. Nekem egyébként bejött ez, mert a szövegekből élvezettel nyerhet ki az olvasó fontos tényeket, de közben a képeket nézegetve jól szórakozhat.

A kedvenc részeim itt is azok voltak, amelyek a hétköznapi emberek életét mutatták be. A fáraókról, piramisokról, múmiákról elég sok információ van mindenfelé, de az egyszerű átlagemberekről mindig kevesebbet írnak és beszélnek (az iskolában, a könyvekben és egyéb helyeken is). Szóval imádok minden kis morzsát, amit velük kapcsolatban elszórnak az ilyen könyvekben.


Hogy tetszett a könyv?

Jól felépített, az információkat könnyeden, élvezetesen előadó könyv, amelyben viccesek és informatívak az illusztrációk is. Én valahogyan jobban beleépítettem volna a szövegbe is Dr. Kisagyat és Nyuszit, de egyébként klassz kis kötet.

Szóval összességében NAGYON TETSZIK ez a könyv.


Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Azoknak a fiataloknak, akiket érdekel Egyiptom, vagy éppen most tanulnak róla, és szeretnék kiegészíteni azt, amit az iskolában hallanak, a tankönyvben olvashatnak.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése