Jennifer Teege egy könyvtárlátogatásnak köszönhetően tudta meg a vérszerinti családja sötét titkát: a nagyapja Amon Göth náci parancsnok volt, egy gyilkos, aki a saját kezével (is) végzett ki tudja hány ártatlan emberrel. Ez önmagában is elég megrázó felismerés, ám Jennifer Teege fekete nőként tisztában van vele, ha a nagyapja még élne, valószínűleg őt is megölné a származása miatt. A nő, hogy feldolgozza a generációkon átívelő traumát, nyomozni kezdett a nagyapja, a családja után, és kiírta magából a tényeket, érzéseket, gondolatokat. A Park Könyvkiadónak köszönhetően megtudhatjuk mi is, milyen érzés, Amon Göth unokájának lenni. A könyvről ezúttal három bloggerünk mondja el a véleményét, és természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt belőle.
Miért választottam ezt a könyvet?
Sokféle szemszögből olvastam már a második világháborúval kapcsolatos eseményekről, de ez egy teljesen újféle nézőpont volt. Kíváncsi voltam, hogy miként érez a történtekkel, a családjával és önmagával kapcsolatban valaki, aki az egyik legkegyetlenebb gyilkos leszármazottja. Láttam a Schindler listája című filmet többször is, és mindig a hideg rázott, amikor Göth megjelent, mert totálisan kiszámíthatatlan, szadista pszichopatának látszott, aki élvezi a gyilkolást. Sosem gondoltam bele, hogy egy ilyen embernek lehetnek leszármazottai, érdekelt, hogy vajon kik ők, hogyan élnek, miképpen gondolkoznak, hogyan éreznek Göth iránt.
Véleményem a könyvről
A könyvnek igazából két írója van. Az egyik maga Jennifer Teege, aki E/1-ben leírja a kutatását, a gondolatait, az érzéseit, mesél a múltjáról, a vér szerinti és örökbefogadó családjáról. A másik Nikola Sellmair, aki Teege fejezetei között beavat minket a történelmi tényekbe, valamint kívülállóként, külső szemmel nézve ír Jennifer életéről, arról, hogy mások mire emlékeznek Jenniferrel kapcsolatban a múltból.
Amikor belekezdtem a könyv olvasásába, kicsit féltem tőle, vajon milyen hatással lesz rám. A családom nagy része Auschwitzban halt meg, a dédszüleim és a nagypapám szerencsére túlélték a nácikat (bár a dédimamám lebénult deréktól lefelé a bujkálás, menekülés alatt, és az egész életét ágyhoz kötve töltötte ezt követően), de mivel a családunk érzelmileg érintett a történelem ezen szörnyűségeiben, tartottam tőle, hogy felkavar majd, ha egy náci bűnösről és a leszármazottjáról kell olvasnom.
Aztán ahogy kinyitottam a könyvet, faltam a betűket. A könyv felkavart, de közben teljes mértékben le is kötött. Alig néhány óra alatt végeztem is az olvasással, mert képtelen voltam félbehagyni, míg az utolsó mondathoz nem értem. Nagyon érdekes volt, ahogyan Jennifer feldolgozta, egy gyilkos vére folyik az ereiben. Ez egyfajta pszichológiai utazás volt számára és számomra is olvasóként.
Jennifer először nagyon rosszul viselte, amit megtudott. Ez érzelmileg érthető, logikailag viszont számomra nem. Én úgy gondolom, hogy a vér semmit nem számít. A bűnt az adott ember követi el, nem a rokonai, leszármazottai. Ők tőle teljesen független emberek, akik ha jó emberként élnek, nem cipelhetik a rokonuk tetteinek súlyát a hátukon. Szóval megértem Jennifer érzéseit, de én magam egyáltalán nem azonosítom őt a nagyapjával. Nem ő tehet arról, hogy Amon Göth unokájának született. És hát, Jennifer jó ember, nem hisz a náci eszmékben, nem akar ártatlan embereket megölni, vagyis neki nincs semmi bűne.
Az azért kicsit furcsa volt számomra, ahogyan a nevelőszüleitől eltávolodott a titok kiderülése után. Ha addig nem tudta volna, hogy örökbe fogadták, vagy a nevelőszülei tudtak volna arról, ki a nagyapja, akkor érthető lenne. De tisztában volt vele, hogy nem a vér szerinti családja nevelte fel, és a nevelőszülők semmit nem tudtak a titokról, szóval nem értem még a könyv olvasása után sem ezt az érzelmi eltávolodást. Pl., hogy elkezdte őket a keresztnevükön szólítani a korábbi anya, apa helyett.
Ami számomra igazán érdekes volt a könyvben, az a nagymama, Ruth és az anya, Monika története és személyisége volt. Ruth elvileg szerelmes volt Amon Göthbe, egy fedél alatt élt vele, gyereket szült neki, és közben tudnia kellett, hogy egy szörnyeteg. Ami érdekes, hogy a háború után melegek, fekete bőrűek voltak Ruth albérlői, barátai. Ruth volt az egyetlen, aki szeretetet adott kisgyerekkorában a fekete bőrű unokájának, Jennifernek. A Göthnél élő zsidó cselédlányokat is időnként megpróbálta megvédeni Göthtől. Vagyis Ruth nem volt hitbeli náci, ez nyilvánvaló.
Mégis képes volt egy szörnyeteggel élni. Hihetnénk azt, hogy mert félt tőle, hiszen sok nő csak azért marad a férjével, párjával, mert tart az elhagyás következményeitől, de Ruth még a halála után is kötődött érzelmileg Göthhöz. Talán Stockholm-szindrómás volt, vagy szimplán csak gyenge jellem, aki fontosabbnak találta a saját szerelmét más emberek életénél. Nem tudom... Mindenesetre érdekes volt olvasni róla, és pszichológiai szempontból is érdekesnek találom őt, a jellemét, a tetteit, a döntéseit. Egyszerre ítélem el a döntését, és próbálom megkeresni az okát.
Agnes Kalder, a nagyanya kérlelte Monikát, hogy hallgasson, ám a kamasz lány folyton provokálta az anyját. Ha Ruth Irene Göth ráparancsolt, hogy súrolja ki a kádat, Monika így vágott vissza: "Nekem te ne parancsolgass, nem vagyok a plaszówi cseléded!" Ha pedig az anyja megütötte, ezt kiabálta: "Gyerünk, üss csak meg! Már olyan vagy, mint az apám. Nem én vagyok olyan, hanem te!"
Monika a szememben ugyanúgy nem tehet arról, ki az apja, mint ahogyan Jennifer sem arról, ki a nagyapja. Monikának azonban szerintem nehezebb a helyzete. Egyfelől, neki meg kellett küzdenie azzal is, hogy az élő, őt nevelő anyja sem bűntelen. Az ő lelki sebeinek okát és azt, hogy miért alakult úgy az élete, ahogyan, valahogy jobban megértem pszichológiai szempontból. Olvasás közben nagyon érdekelt, vajon miért döntött Jennifer örökbe adása mellett, és hogy vajon felnőttként sikerül-e Jennifernek újra megtalálni az utat az anyjához így, hogy a sötét családi titok már kiderült.
Hogy tetszett a könyv?
Ahogy belekezdtem, azonnal beszippantott, szó szerint nem bírtam letenni. Érdekes volt elgondolkozni Jennifer, a nagyanyja és az anyja helyzetén, az egymással való kapcsolatrendszerükön, aminek a középpontjában egy már halott férfi áll.
Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Azoknak, akik egy új szemszögből is meg akarják szemlélni a második világháború történéseit, a következő generációkra való hatását.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
Nyereményjáték:
Jennifer Teege szörnyű titkot fedez fel a családjával kapcsolatban. A játék során olyan filmek, sorozatok összefoglalóját találhatjátok bloggereink oldalain, amelyeknek főszereplői utólag tudnak meg valamit a családjukról. Írjátok be a film, sorozat magyar címét a Rafflecopter-doboz megfelelő helyére.
(Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.)
Összefoglaló a játékhoz:
Az örökbe adott 15 éves Lux eddigi élete során nevelőszülőktől nevelőszülőkig sodródott, míg végül úgy döntött, saját lábára áll. Ám az önállósodáshoz szükséges jogi huzavona során kiderül, hogy biológiai apja a harmincas éveiben járó Nate Bazile, anyja pedig a helyi rádió sztárműsorvezetője, Cate Cassidy. Lux önállósodásában a döntőbíró Baze-t és Cate-et jelöli ki a lány gondviselőjéül. A "régi-friss" szülők pedig most megpróbálnak szerető otthont teremteni a lánynak.
Állomáslista:
01. 15. Spirit Bliss Sárga könyves út
01. 17. Utószó
01. 19. Könyv és más
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése