Jonathan Safran Foer világszerte nagy sikert aratott regénye, most a Helikon Kiadó jóvoltából újra megjelent országunkban. A kötet nemcsak olvasók ezreinek, hanem bloggereink szívét is meghódította. A Rém hangosan és irtó közel egy csodálatos regény a szeretetről és a gyászról. Tartsatok velünk, ismerjétek meg Oskar Schell történetét és ha nektek kedvez a szerencse akkor nyerhettek is egy példányt a kiadó jóvoltából.
Miért választottam ezt a könyvet?
Évekkel ezelőtt, amikor valamiért szabadadás volt az HBO-n, véletlenül elkaptam a könyvből készült film legvégét. Érdekesnek találtam, de mivel nem láttam az elejét, sok mindent nem értettem belőle. A filmet azóta sem sikerült megnéznem elölről, de gondoltam, most elolvasom a könyvet, aztán majd pótlom a filmes elmaradásomat utána.
Véleményem a könyvről
A történet lényegében három szálon fut. Az egyik szál Oskar Schellé, a kilencéves kisfiúé, akinek az édesapja meghalt 2001. szeptember 11-én a mindenki által jól ismert terrortámadásban. Oskar alapvetően egyedi fiúcska, nagyon elvont gondolkodású, nagyon magának való (bár nem írnak róla a könyvben, de valamiféle autizmusa lehet talán), de az apja elvesztése, a halálának a körülményei extrán megviselik őt. Amikor az apja holmija között talál egy titokzatos kulcsot egy borítékban, amelyre a Black nevet írták rá, nyomozni kezd, hogy megtalálja a zárhoz tartozó kulcsot. Úgy érzi, a rejtély megoldásának kutatása közben egy kicsit még közel érezheti magához az édesapját. Nyomozás közben több barátságot is köt, és megismerkedik a nagymamája furcsa bérlőjével is.
A másik szál Oskar nagymamájáé, aki Oskarnak ír leveleket. Elmeséli neki a kislánykorát, a házasságának a történetét, az érzéseit és gondolatait. Kiderül, hogy a második világháború egyik bombázásában elhunyt nővérének a szerelméhez ment hozzá sok-sok évvel később, a házasságuk nagyon furcsára, bizarra sikerült, és a férje elhagyta, amikor megtudta, hogy a nő megfogant Oskar édesapjával.
A harmadik szál pedig Oskar nagyapjáé, aki a meghalt nővértől sosem megszületett gyerekéhez, valamint a feleségétől született gyerekéhez ír leveleket, hogy elmondja a saját szemszögét, a saját fájdalmát és történetét.
(...)mire mentem valaha is a gondolkodással, boldog-e, aki együgyű, nem is tudom, de a gondolkodás annyira fáj, meg különben is, mire mentem valaha a gondolkodással, melyik az a nagyszerű hely, ahová általa eljutottam? Gondolkodom, gondolkodom, gondolkodom, már egymilliomodszor gondolom ki magamat a boldogságból, de belegondolnom még egyszer sem sikerült.
Mindhárom szemszög beavat az adott karakter érzéseibe, gondolataiba, tele van gyásszal, veszteséggel, ezért tragikus és lelkileg megterhelő. Bármilyen furán is hangzik, mindhárom karakterrel együtt tudtam érezni, még Oskar nagypapájával is, bármennyire is utálom, amikor egy férfi megfutamodik és cserbenhagyja a nőt és a gyerekét. Őszintén szólva, a nagyszülők házasságában két lelkileg nagyon sérült ember került össze, és a különböző szabályaikkal, azzal, ahogyan együtt éltek, csak még mélyebbre rántották egymást. Lényegében olyanok voltak, mint a fuldoklók, akik egymásba kapaszkodnak, de ezzel csak azt érik el, hogy lerántják a másikat, és mindketten megfulladnak.
A legjobban persze Oskar szemszöge tetszett. Egyfelől, mert imádom az okos gyerekeket, azokat, akiknek van fantáziája, akiknek másképp jár az agya, mint a szokásos. Igazán érdekfeszítő volt egy ilyen kisfiú érzéseibe és gondolataiba belelátni. Imádtam a különleges "találmányait", azt a sok furcsának tűnő, mégis nagyon intelligens és lényeglátó kérdést, amit feltett a felnőtteknek. És persze nagyon sajnáltam őt, amiért elveszítette az apukáját, és amiért a vele kapcsolatos titkának a súlyát egyedül kell cipelnie.
Aznap este az ágyban feltaláltam egy spéci vízelvezetőt, amelyik végigmegy minden New York-i párna alatt, és a víztározóba vezet. Amikor az emberek álomba sírják magukat, a sok könny mind ugyanoda folyik, és reggel az időjárás-jelentésben bemondhatják, hogy a Könnyek Vízgyűjtőjében csökkent vagy nőtt a vízszint, és akkor mindenki tudná, hogy New Yorkban az emberek milyen szomorúak.
Az anyukájával való kapcsolata is jól volt felépítve. Tetszett, hogy az anyja mennyire türelmes vele, pedig neki sem lehetett könnyű, nagyon nem. Oskar sokszor megbántotta őt a szavaival, viselkedésével, ő mégsem a sértődést és elfordulást választotta, hanem megértette a gyereke haragjának okát, azt, hogy az valójában nem is harag, és nem ellene irányul, hanem mélységes fájdalom, és mellette maradt. Minden gyerek ilyen anyát érdemelne.
A kulcskeresős nyomozás is érdekes volt. Nem olyan módon, mint más könyvekben, mert túl nagy kalandokkal, fordulatokkal nem találkozhat a könyvben az olvasó, hanem inkább azért, mert rengeteg különböző és érdekes embert ismerhettünk meg Oskar kutatása során. Mindegyikük más miatt volt izgalmas.
Nagy hatással volt rám a Hirosimára ledobott atombomba után készült interjú, ami nem tudom, hogy valós-e, vagy csak az író találta ki, de igazán szíven ütött.
TOMOJASZU (...) "Anya" – kiáltott valaki. Megismertem a hangját. Rettenetes állapotban találtam. És álmaimban ma is így látom magam előtt. "Milyen sokáig tartott" – mondta.Bocsánatot kértem. "Jöttem, mihelyt tudtam" – mondtam.Csak mi ketten voltunk. Nem tudtam, mit tegyek. Nem vagyok ápoló. Férgek voltak a sebeiben és ragacsos sárga folyadék. Megpróbáltam megtisztogatni. De a bőre lemállott. Ellepték a kukacok. Nem törölhettem le róla, mert bele jött volna a bőre, az izmai. Ki kellett szednem őket. Megkérdezte, mit csinálok. "Semmiség, Maszako" – mondtam neki. Bólintott. Kilenc óra múlva meghalt.KÉRDEZŐ Végig a karja közt fogta?TOMOJASZU Igen, a karomban fogtam. Azt mondta: "Nem akarok meghalni." "Nem fogsz meghalni" – mondtam neki. "Megígérem, hogy nem halok meg, amíg haza nem érünk" – mondta. De rettenetes fájdalmai voltak, és egyre azt hajtogatta: "Anya."(...)Arra gondoltam, ha mindenki látta volna, amit én láttam, soha többé nem lenne háború.
Azért egy kis meglepetés maradt a végére. Egyfelől az, hogy milyen zárhoz is tartozik a kulcs. Nem igazán emlékeztem arra, hogy a filmben hogyan alakult ez a szál, úgyhogy végül is sikerült meglepni. A másik, amire nem emlékeztem és számítottam, hogy Oskar anyukája miért is engedte el olyan nyugodtan mindig Oskart a városban császkálni, miközben annyit sem kérdezett meg, hová megy.
Hogy tetszett a könyv?
Nem voltak benne túl nagy csavarok, fordulatok, kalandosnak sem mondanám (a kulcs után való nyomozás ellenére sem). Viszont tele volt a könyv érdekes karakterekkel, gondolatokkal, érzésekkel, és én ezt talán jobban szeretem és sokkal izgalmasabbnak tartom, mint a kalandregényeket.
Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Azoknak, akik kifejezetten kedvelik az elmélkedő, emberi lélekről szóló történeteket, és nem vágynak izgalmas, kalandos cselekményre.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
Nyereményjáték:
Oskar Schell, a Rém hangosan és irtó közel kilencéves főszereplője, a 2001. szeptember 11-i terrortámadásban veszítette el édesapját. Az irodalom sokszor szolgál gyógyírként az emberek lelkére, segítheti a feldolgozás folyamatát és az áldozatok emlékének az ápolását. Ezért ebben a játékban azoké a regényeké lesz a főszerep, amelyekben szintén megjelenik a terrortámadás. Minden állomáson találtok egy idézetet, és nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni hogy melyik könyvből származik az adott idézet.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Idézet a játékhoz:
– Apám mindig azt mondta, hogy ha valami nehézségem támad, nézzek körül, és meglátom, hogy mindenki másnak vannak gondjai, amit ők ugyanolyan komolynak éreznek, mint én a magamét.
Állomáslista:
09. 19. Csak olvass!
09. 20. Spirit Bliss Sárga könyves út
09. 22. Könyv és más
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése