Spirit Bliss oldala: Soman Chainani: Hercegnő és boszorkány (Jók és Rosszak Iskolája 1.)

A Menő Könyvek jóvoltából ismét elmerülhetünk Soman Chainani méltán híressé vált regénysorozatának első kötetében, a Hercegnő és Boszorkányban. Gyertek és járjátok be velünk a Jók és a Rosszak Iskoláját, a tornyokat és a furcsa szobákat, barangoljatok velünk a kék minden árnyalatában játszó fák között a Végtelen-erdőben és fedezzétek fel velünk a mesék világát egy kissé más értelmezésben. Ismerkedjetek meg Agathával, aki biztos volt benne, hogy a Rosszak közé kerül, illetve Sophie-val, aki eredendően Jónak tartja magát. Agatha mégis Végestelen lesz, Sophie pedig Végességes. Vajon hiba történt vagy a két lány nem is az, akinek feltételezi magát?

Miért választottam ezt a könyvet?

Már korábban is érdekelt ez a könyvsorozat, de most, hogy nemsokára jön a netflixes filmfeldolgozása, és újranyomták az első részt, úgy gondoltam, eljött az ideje, hogy belevágjak a történet olvasásába.

Véleményem a könyvről

Gavaldon városából minden negyedik évben elrabolnak két gyereket, egy igazi jó kislányt vagy kisfiút és egy rosszat, hogy a legenda szerint a Jók és Rosszak Iskolájában tanulhassanak hősnek/hercegnőnek vagy gonosznak. Sophie, a város legszebb lánya biztos benne, hogy idén őt viszik majd el a Jókhoz, a barátnője, Agatha viszont, aki csúnyácska, a temető mellett lakik, feketében jár és kerüli az embereket, egyáltalán nem hisz ebben az egész elrablási mesében. Ám eljön az éjszaka, és mindkettejüknek rá kell döbbenniük, hogy tévedtek. A két lányt valóban elrabolják, tényleg elviszik őket a Jók és Rosszak Iskolájába, ám Agathából akarnak hercegnőt, Sophie-ból pedig gonosz boszorkányt képezni. Sophie biztos benne, hogy valami tévedés történt, és mindenáron be akarja bizonyítani, hogy ő teljesen jó. Agatha viszont csak haza szeretne jutni a barátnőjével együtt.

Először is, az alapsztori nagyon izgalmas, és Chainani csodás világot épített fel a könyvében. Nagyon tetszett, ahogyan az általunk is jól ismert meséket beépítette a sztoriba, ezáltal valamiféle ismerős, jóleső, nosztalgikus érzést adva. Tetszett az író stílusa is, és külön érdekes volt, hogy felnőtt férfiként mennyire jól elkapta és visszaadta két egymástól teljesen különböző fiatal lánykarakter személyiségét, stílusát, érzéseit, gondolatait.

Agatha karakterét azonnal megszeretettem, és nagyon együtt tudtam érezni vele. Agatha lényegében olyan, mint én voltam tizenévesen, ugyanazokat a dolgokat érzi, ugyanolyan torz módon látja önmagát, ugyanúgy nem tudja felmérni a saját értékeit, ugyanúgy vágyik a szeretetre és elfogadásra annak ellenére, hogy alapvetően magának való. A Sophie-hoz való ragaszkodása egyszerre volt nagyon aranyos és nagyon szomorú. Sophie nem érdemelte meg őt, de Agatha pont attól vált jóvá, hogy tűzön-vízen át kitartott mellette, és a legrosszabb helyzetben is hitte, hogy visszaterelheti Sophie-t a rossz útról a jóra.

Sophie karaktere is izgalmas volt, és bármilyen furcsa, őt is képes voltam megérteni, sőt, megkedvelni is. Láttam benne a sötétséget, de azokat a pillanatokat is láttam, amikor küzdeni próbált a saját gonosz énje ellen. Ő valóban jó akart lenni, csak valahogy nem tudta, miként tegye. De elhittem neki, hogy tényleg az akar lenni. Nem tudom, hol csúszott félre a személyisége, talán az anyja halálakor, de már a regény elején is nyilvánvaló volt, valójában nem tévedés, hogy ő került a Rosszak Iskolájába. Arra viszont kíváncsi voltam, mikor és hogyan döbben rá a két lány, hogy mindketten a megfelelő helyen vannak.

A két iskola tökéletesen illett egy kiemelkedően jó fantasyregénybe. Annyira részletgazdagon ki volt dolgozva mindkét épület, a szobák, a tárgyak, a tantermek, a tantárgyak, az ételek, az iskolák körüli terület, és minden pontosan tükrözte, hogy a jók vagy a rosszak területén járunk-e éppen (esetleg semleges területen). Megint úgy éreztem magam, mint mikor anno gyerekként a Roxfortról olvastam, egyszerűen el voltam bűvölve. Mondjuk a Rosszak Iskolája esetében sokszor gyomorforgató módon.

Bár egyértelműen megvolt a történetben a rosszak és a jók közötti különbség, mégsem egy fekete-fehér sztorit kaptunk. Nagyon nem. A jók sokszor tenyérbemászóan beképzeltek, felszínesek voltak, volt, hogy azon gondolkoztam, nem is értem, miként kerültek a Jók Iskolájába. A rosszak pedig bár tudtak kegyetlenek lenni, többször nagyon aranyosak is. Például barátság terén sokszor jobban teljesítettek, mint a jók.

A karakterek összetettségét mutatja az is, hogy a mellékszereplők közül Pötty és Hort voltak a kedvenceim, akik a Rosszak Iskolájához tartoznak. Pötty egy duci boszorkánylány, aki képes mindent csokivá változtatni, és persze fel is falja az összes csokit. Bár sokszor semmibe veszik, elárulják, ő maga nagyon jó barát. Pötty az első, aki kedvesen fordul Sophie-hoz, és ő az első, aki a gonoszok közül hajlandó szóba állni Agathával.

– A szerelmet soha nem lehet elfelejteni – vélekedett Hort; hosszú alsónadrágjának szára a padlót seperte. – Akkor sem, ha elfoglalják az ember szobáját, és ellopják a pizsamáját!

Hort pedig egy csúnyácska srác, akinek bár azt mondták, gonoszként sosem lehet szerelmes, mégis teljesen odavan Sophie-ért. És valódi szerelemmel szereti, akkor is mellette áll, amikor Sophie csúnyán bánik vele, és annyira szép, romantikus dolgokat mond és cselekszik, hogy egyszerűen imádom őt. Sokkal jobb srácnak tartom, mint a könyv jó hercegét, Tedrost.

De a többi gonoszban is láttam a jót, Hester, Mona, Vex, Arachne... mindegyikükben több van, mint amennyit ők látnak magukban, és mások látnak bennük. Igazából végig azt éreztem, hogy a jók csak azért jók, mert mások ezt mondták nekik, ők meg elhitték, a rosszak pedig azért rosszak, mert szintén egész életükben azt szajkózták nekik, hogy azok. Vagyis mindkét oldal meg akar felelni a külső elvárásoknak, valójában viszont nincsenek sem jók, sem rosszak, csak egyszerű fiatalok, akik képesek jóra és rosszra is időnként.

Igazából mindkét oldalt nagyon sajnáltam, mert az elvárások miatt senki nem lehetett teljesen önmaga. De a rossz oldalt jobban a szívembe zártam. Az, hogy ostoba szabályok miatt elhitetik velük, hogy ők sosem lehetnek boldogok, szerelmesek, hogy csak a halál vár rájuk a meséjük végén, szó szerint kegyetlenség.

– Amikor én először mondtam apának, hogy tetszik egy lány, mézbe hempergetett, és egy egész éjszakára a medvebarlangba zárt. Az hatott. Azóta nem szerettem, de még csak nem is kedveltem senkit.
– Amikor először mondtam anyámnak, hogy tetszik valaki, egy óráig sütött engem a kemencében – osztotta meg saját tapasztalatát Mona. Zöldes bőre elhaloványodott. – Most már sosem gondolok fiúkra.
– Amikor először tetszett nekem egy fiú, apám megölte.
A csoport megállt, és nézték, csak nézték Arachnét.

Ha igazán jó regényt olvasok, mindig félek attól, nehogy az író elszúrja a történet végét. Nincs rosszabb, mint mikor egy zseniális történetnek a vége össze van csapva vagy logikátlan. Mivel ezt a regényt is imádtam, félve haladtam az utolsó fejezetekkel. De szerencsére nagyon-nagyon pozitívan csalódtam. Az utolsó fejezetekre minden szépen összeállt, logikus volt, és az utolsó oldalakon egyszerre sírtam és nevettem. Tökéletesen elégedett voltam a befejezéssel. És alig várom, hogy kézbe vehessem a folytatást. Na meg persze, kíváncsian várom a Netflix-feldolgozást.

Hogy tetszett a könyv?

Zseniális az alapsztori, kitűnő és részletes a világépítés, a főszereplő karakterek és a mellékszereplők is izgalmasak, összetettek és szerethetőek. Tetszik a történet mondanivalója, hogy semmi nem fekete és fehér, hanem mindennek és mindenkinek vannak mélységei. Nincsenek tökéletes jók és tökéletes rosszak, csak esendő emberek, akikre hatással van az, hogy mit várnak el tőlük mások.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki egy zseniális és eredeti ifjúsági fantasyt szeretne olvasni.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Mostani játékunk során a Jók és Rosszak nemezisei kerülnek fókuszba. Minden állomáson láthattok egy fotót, melyen vagy egy jó vagy egy antihős fog szerepelni, nektek pedig nincs más dolgotok, mint beírni a Rafflecopter-dobozba az adott karakter nemezisének a nevét. Pl.: ha Pongó és Perdita képét látjátok, akkor Szörnyella nevét kell elküldenetek.

(Figyelem! A válaszok utólag nem módosíthatóak. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertes sorsolására kerül sor. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kép a játékhoz: