A Móra kiadónak köszönhetően új kiadásban olvashatjuk el Sue Townsend a 13 és ¾ éves Adrian Mole életéről szóló regényét, mely 1982-ben jelent meg először, és azóta sorozatot, musicalt is készítettek belőle. Ezúttal három bloggerünk mondja el a véleményét a könyvről, és természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt belőle.
Miért választottam ezt a könyvet?
Egyfelől korábban olvastam a Szeleburdi család című könyvet (ami szintén egy naplóregény, és egy tinédzserfiú életéről szól), és az nagyon-nagyon tetszett, és azt reméltem, hogy Adrian Mole naplója is olyan vicces és aranyos lesz. Másfelől néhány turnés társam olvasta már évekkel ezelőtt ezt a könyvet, és azt mondták, hogy akkor tetszett nekik.
Véleményem a könyvről
A könyvben a 13 és 3/4 éves Adrian naplóját olvashatjuk el. A bejegyzéseiből megismerhetjük a hétköznapjait, a családi problémáit, az iskolai gondjait, a szerelmi életét, és úgy alapvetően az érzéseit és gondolatait.
Mivel a történet 1982-ben íródott, ezért olvasóként számítani kell rá, hogy elavult, időnként szexista, homofób, rasszista gondolatokat is tartalmaz. Jah, és az állatvédelem beindulásának időszaka előtt született. Őszintén szólva, amikor belekezdtem az olvasásába, szoktatnom kellett magam a gondolathoz, hogy ez egy régi könyv, és amolyan történelmi emlékként kell rá tekinteni. Amikor ez sikerült, elkezdtem élvezni az olvasást, mert egyébként vannak benne nem szexista, rasszista, homofób és az állatvédőket idegbajba kergető humoros gondolatok is. Nem mellesleg tényleg jó korlenyomat, mert tökéletesen látni a segítségével, hogy mi változott azóta, és mi nem (sajnos).
Adrian életének a középpontjában a szülei rossz házassága és az először reménytelennek tűnő szerelme áll elsősorban. Ez a két szál végigkíséri az egész könyvet, a sok egyéb mellékszál pedig színesíti a sztorit.
Adrian apja kicsit sokat iszik, aztán elveszti az állását, végül a felesége is lelép a szomszéddal, mert „kitör rajta” a feminizmus. Ez volt az a pont, ahol megpróbáltam nyugodt kívülállóként szemlélni a képet, ami más könyvek esetében is sikerült már, szóval volt benne gyakorlatom.
Apa szerint a nőknek otthon kéne ülni a fazék mellett. Súgva mondta, nehogy halálra karatézzák.
Egyfelől bekerült a feminizmus mint téma a történetbe, ami jó. Másfelől a nőket sokszor hisztis, komoly ok nélkül elégedetlen, döntésképtelen, egyik férfitól a másikig ingázó libáknak festi le az író, ami hát nem jó. Adrian anyja nem túl szimpatikus karakter, mert valóban nem törődik a fiával, megcsalja a férjét, aztán amikor rájön, hogy az új pasi sem jobb, visszatáncol, és hasonlók. Viszont ellenpontként, a fia és a férje tényleg cselédként tekint rá, tényként kezelik, hogy az ő dolga a háztartás vezetése, a főzés, mosás, takarítás, és amikor fellázad, és a fiára meg a férjére maradnak mindezek, akkor ők kiakadnak. Szóval a könyv érezteti, hogy az anyának van némi igaza, amiért elege lett, de közben mégis negatív, rossz tulajdonságokkal rendelkező, nem igazán kedvelhető karakterként ábrázolja őt az író, ami miatt a feminizmus hisztinek tűnik, nem komoly és nagyon fontos eszmének, ami valójában.
Ami kicsit ellensúlyozza a dolgokat, hogy az apa legalább annyira unszimpatikus és nem kedvelhető karakter, mint az anya. Szóval a könyv végül is nem elfogult egyik nem felé sem végletesen.
Kértem apától öt font ötvenet az osztálykirándulásra a British Museumba. Dühbe gurult, és azt kérdezte: – Hova lett az ingyenes oktatás? – Mondtam neki, hogy fogalmam sincs.
Ami vicces, hogy Adriant végül azért tudtam megkedvelni, mert a szüleit nagyon nem kedveltem. Lényegében megsajnáltam őt. Gyerekként a rossz tulajdonságait a szülei nevelésére (vagy annak hiányára) lehet visszavezetni, szóval ezekről nem ő tehet. És neki legalább vannak jó tulajdonságai is a történetben. Például önzetlenül segít egy idős, mogorvának tűnő bácsinak, aki már alig tudja ellátni magát. És végül kiderül, hogy nem is utálja annyira a kutyáját, és úgy alapvetően a kutyákat, ahogyan a történet eleji morgolódásaiból tűnt. Nem mellesleg tényleg igazi kamaszproblémái vannak, amik együttérzést váltottak ki belőlem, és úgy írt ezekről, hogy az valóban vicces volt. Azt hiszem, ezeket a részeket szerettem a könyvben a leginkább.
A szerelmi szál közte és az egyik osztálytársnője, Pandora között szintén aranyos volt. Adrian tipikus esetlen kamaszfiúként próbálta felkelteni Pandora figyelmét, ami sokáig nem járt sikerrel. Amikor pedig mégis, újféle gondjai támadtak Adriannek.
Talán Pandora karaktere volt az egyetlen, aki lényegében végig szimpatikus volt. Belevaló, karakán, feminista lány, aki még a rendszerrel (lásd iskola) is hajlandó szembeszállni az alapvető emberi jogokért (piros zokni viseléséhez való jog az előírt fekete helyett) a saját tinédzserszintjén.
Pandora szerint a nők túlélik a férfiakat. Azt mondja, ez a kárpótlás, amiért korábban a nőknek többet kell szenvedniük.
A történet nemcsak azt mutatja be, milyen nehéz felnőni, főképp egy szétesőfélben lévő családban, hanem bepillantást nyerhetünk a többi között olyan dolgokba is, mint az idős emberek gondjai és az iskolai bántalmazás dinamikája. Szóval annak ellenére, hogy a történet sok része elavult gondolatokat tartalmaz, azért nem teljesen ósdi. Vannak benne értékek is, amik miatt érdemes sóhajtva beletörődni a liberális feministaként nem tetsző sorok létezésébe.
A történet egy kicsikét hirtelen ér véget, amit sajnáltam, mert addigra már élveztem az olvasását, és érdekelt, mi lesz Adriannel. De elvileg van folytatás, szóval kíváncsian várom, mi lesz a 14 és 3/4 éves Adrian Mole sorsa.
Hogy tetszett ez a könyv?
Félre kellett tennem a liberális feminista énemet, és úgy kellett olvasnom ezt a történetet, mint az 1980-as évek kortükrét. Annak pedig érdekes volt, még akkor is, ha sok gondolatával nagyon nem értek egyet. Adrian karakterét végül sikerült megszeretnem, tényleg vicces volt a naplója. Pandora pedig klassz lány karakter volt.
Szóval összességében TETSZETT ez a könyv.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Mindenkinek, aki kíváncsi rá, milyen problémákkal küzdött az 1980-as években egy tinédzser, milyenek voltak a hétköznapjai, mi járt a fejében és miként érzett.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
Nyereményjáték:
Ezúttal olyan regények címét kell kitalálnotok, amelyben Adrianhez hasonlóan egy-egy fiatal gyerek naplóban meséli el az olvasóknak az életét. Nincs más dolgotok, mint beírni a regény címét (sorozat esetén az első könyv címét) a Rafflecopter-doboz megfelelő helyére.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Idézet a játékhoz:
„Picurka sírt, hogy teát kér. Kapott teát, akkor azért kezdett sírni, hogy kiskutyát szeretne.”
Állomáslista:
07. 08. Spirit Bliss Sárga könyves út
07. 11. Kelly és Lupi olvas
07. 14. Könyv és más
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése