A Könyvmolyképző Kiadónak köszönhetően egy igazán különleges hangulatú regényt vehetünk a kezünkbe. Jean-Baptiste Andrea Vigyázni rá című könyvével a 20. század Olaszországába utazhatunk, ahol megismerkedhetünk egy tehetséges, de nehéz utat bejáró szobrásszal. Tarts velünk a turnén, és a végén te is nyerhetsz egy példányt a könyvből.
Miért választottam ezt a könyvet?
Nos, én voltam az egyik korrektora, szóval lényegében munka miatt került a kezem közé, de ez is egy olyan alkalom volt, amikor nagyon örültem ennek. Magamtól a borítója miatt nem biztos, hogy megvettem volna, pedig sajnálhatnám, ha lemaradtam volna a történetről.
Külcsín és kivitelezés
Nos, a könyv borítóján egy város képe található, ami erdővel van körülvéve. És igen, ez akár lehetne az a város is, ahol a könyv jó része játszódik, de... nem volt ennél érdekesebb motívum, jelkép, bármi a történetben, ami passzolt a könyvhöz, és figyelemfelkeltőbb lett volna? Az a betűtípus pedig, amivel a címet írták, olyan, mint amikor jó tizenöt éve én próbáltam valamit összerakni számítástechnikai analfabétaként Paintben. Borzalmas.
Nem is akarom tovább taglalni ezt a borítót, mert nagyon nem tetszik, nagyon nem tartom figyelemfelkeltőnek, sőt, inkább elriasztana a vásárlástól, és nagyon nem tartom profinak, ahogy összerakták. Szóval ez most nagyon nem jött be nekem...
5-ből 2 pont, egy pont csak azért, mert amúgy a könyv minősége (papírminőség és egyebek) hozza a KMK-tól elvártakat.
Alapötlet
A történetnek igazán különleges hangulata és főszereplője van. A szöveg szépirodalmi minőségű, de nem az uncsi, elvont, túldíszített módon, hanem úgy, hogy egy átlagolvasó is élvezhesse a történetet és a nyelvezet szépségét. Ez adja többek között azt a kellemes hangulatot is, ami körüllengi a történetet még akkor is, amikor rossz dolgok történnek éppen. A 20. század eleji Olaszország pedig egyfajta egzotikus környezetet biztosít a történésekhez. Olyan ezt a könyvet olvasni, mintha besétálnánk a múltba, olvasás közben szó szerint abban a régi világban érezhetjük magunkat.
A főszereplő pedig... Nos, nagyon kevés történetet ismerek, amiben kis növésű ember szerepel, olyat pedig még kevesebbet, amiben ő a főszereplő. Arról már ne is beszéljünk, hány történetben olyan főszereplő, hogy a romantikus szál is hozzá kapcsolódik. Szóval ilyen szempontból ez a regény nagyon is egyedi alapötlettel bír. Bemutatja, hogy milyen nehézségekkel kellett anno megküzdeniük a kis növésű embereknek a 20. század elején, és azt is láthatjuk, hogy a kis növés milyen hatással van a főszereplő, Mimo személyiségére. De a hangsúly a sztoriban mégsem ezen van, hanem inkább azon, hogyan próbálja Mimo kibontakoztatni a tehetségét szobrászként, és azon, hogy miféle kötelék alakul ki közte és a gazdag, jó családból származó, átlagos magasságú Viola között.
Szóval az alapötlet nekem 5-ből 5 pont.
Cselekmény
A történet két idősíkon fut. Az egyikben 1986-ban járunk, és egy haldokló idős embert láthatunk az ágyában feküdni öntudatlanul egy apátságban, körülvéve a papokkal, akikkel jó ideje ott élt. Már nem tud velük kommunikálni, de a tudata jelen van, és lényegében ő meséli el a gondolatai által a másik szálban a múltját nekünk.
A múltbeli szál a 20. század első felében játszódik. Lényegében születésétől kezdve végigkövethetjük Mimo életét vagy a tényleges cselekmény, vagy emlékek elmesélése által. Már az elején tudni lehet, hogy Mimo kivételes tehetségű szobrász, épp ezért izgalmas figyelni az útját a részeges és agresszív bácsikája melletti inaskodástól kezdve a sikerig, és azt követően. Még a mai világban is nehéz lenne boldogulnia ebben a szakmában egy kis növésű embernek, de a 20. század elején még ennyi lehetősége sem volt. Nehéz volt látni, ahogy semmibe veszik, lenézik Mimót, még esélyt sem akarnak adni neki a legtöbbször. Nagyon együttéreztem vele, és drukkoltam azért, hogy találjon valakit, aki felkarolja, vagy bizonyítsa be olyan módon a tehetségét, amit már nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Viola felbukkanásával a baráti-szerelmi szál is kezdetét veszi. Mimo és Viola még gyerekként találkozik egymással, és bár mondhatnánk, hogy csak barátok voltak, a kezdetektől tudni lehet, hogy Mimo szerelmes a lányba, és azt is érezni, hogy ez nem egy viszonzatlan dolog. Nagyon érdekelt, hogy hová fut ki végül a kapcsolatuk, sikerül-e legyőzniük az őket elválasztó családi, társadalmi és egyéb akadályokat, vagy elszakítják őket egymástól, esetleg megmaradnak csak barátnak.
Mimo életének felnőttkori része tele volt elgondolkoztató társadalmi, filozófiai kérdésekkel. Vajon egy művésznek kell foglalkoznia a politikával? Lelkifurdalás nélkül dolgozhat bárkinek, mivel ez csak egy munka? Mi a művészet, és mit jelent művésznek lenni? Na és mi a boldogság, és mi az élet valódi értelme?
A történetben egy misztikus szobor is felbukkan, a Mimo által készített Pietà, amivel kapcsolatban a múltban furcsa események történtek, és összeesküvés-elméletek is terjedtek róla. Az, ahogyan a szobor körüli történésekről egyre többet megtudtam, csak még kíváncsibbá tett. Éreztem, hogy van valami titok, amire még nem derült fény, és nagyon érdekelt, hogy mi is az.
A történet olvasása közben egyébként sokféle érzés keringett bennem, voltam dühös, aggódó, kíváncsi, megesett, hogy mosolyogtam, vagy épp romantikus hangulatba kerültem, és feltámadt bennem a feminista is Viola álmait és küzdelmeit látva. Szóval ez a történet tele van izgalmas dolgokkal, amik gondolatokat és érzéseket váltanak ki. És hát mi jellemezne jobban egy kiváló regényt?
Karakterek
Mimo karaktere nagyon összetett, Jean-Baptiste Andrea nem egy tökéletes férfit alkotott Mimo személyében. Mimo sokszor rosszul dönt, gyáva, még az is megesik, hogy bűncselekményt követ el, többször a rossz oldalra áll, iszik, nőzik, a drogot is kipróbálja, elcsábítja a pénz és a hírnév, és időnként elfelejti, hogy mik is a valóban fontos dolgok az életben.
Őszintén bevallom, megesett olvasás közben, hogy kifejezetten dühös voltam rá, pedig pszichológiai szemszögből értem, miért viselkedett úgy, ahogy. Aki fél életében azt gondolta, hogy ő egy senki, és esélye sincs az életben, azzal hajlamos elszaladni a ló, amikor mégis feljebb jut. Talán, mert tudat alatt attól fél, hogy nem tart majd a szerencse sokáig, és addig kell kiélvezni, amíg van. Ami érdekes, hogy ennek ellenére mégis kedveltem Mimót, mert a legrosszabb pillanataiban is láttam benne azt a fiút, aki valaha volt, és reméltem, hogy egyszer visszatér hozzá.
Viola karaktere sokkal szimpatikusabb volt számomra, és a problémáit is jobban átéreztem feminista nőként. Abban a korban, amikor Viola még fiatal volt, a nők nem igazán tanulhattak, nem lehettek tudósok, nagy művészek. Kevesebb esélyük volt valóra váltani az álmaikat tehetséges, intelligens nőként, mint egy tehetséges, de kicsit kevésbé intelligens, kis növésű férfinak.
Viola tanulni akar, felfedező akar lenni, tudós, olyasvalaki, aki valami jót és egyedit alkot. Szó szerint repülni akar. De a férfiak világában ez nem akar összejönni neki, főképp úgy, hogy a családja sem támogatja. Tökéletesen át tudtam érezni a vágyait, a kétségbeesését, a szenvedését, az őrületét, mindent... És nagyon aggódtam érte, mert féltem tőle, hogy az ő álmainak rosszabb vége lesz, mint Mimójénak.
Viola egyébként sokkal elvhűbb, mint Mimo. Ő tudja, mi a jó, és mi a rossz, és igyekszik helyesen cselekedni. Időnként ő is megbotlik, de általában mégis ő az, aki lelkiismeretesebb, és aki Mimo lelkiismereteként is megpróbál funkcionálni.
Mimó és Viola családtagjai inkább családtagokként, mint egyéni karakterekként voltak érdekesek. Az volt izgalmas, miként hatottak a fiatalokra (volt egy-két ember, aki pozitívan, a többségük negatívan), a személyiségükre, az életükre, valamint, hogy hogyan hozták be a történelmet, politikát, háborút és az ezekkel járó szenvedést és kegyetlenséget a történetbe.
A karakterek nekem 5-ből 5 pontot értek.
Lezárás
Nos, mivel már a regény elején tudjuk, hogy Mimo egyedül haldoklik éppen idősen az apátságban, így nyilvánvaló volt, hogy egyfelől neki nem esik majd baja a múltban, valamint az is, hogy Viola viszont kikerül az életéből. Azt nem tudtam, hogy meghal-e, és ha igen, mikor és hogyan, vagy csak elszakadva élnek egymástól, jó távol, de sejtettem, hogy valamiféle rossz véget ér az ő élete. Érdekes volt megtudni, hogy miért és hogyan került Mimo az apátságba, ahogyan a Pietà titkát is.
Igazából nagyjából olyan véget kaptam, amilyenre számítottam, csak pluszban a Pietà titka adott egy kis feminista csavart a lezárásnak, aminek örültem.
Szóval 5-ből 5 pont.
Hogy tetszett ez a könyv?
A borítóján kívül én mindent imádtam benne. Bár Mimo esendő volt, akadtak jó és rossz tulajdonságai és döntései is, mégis megszerettem őt. Violát pedig még inkább a szívembe zártam, és teljesen együtt tudtam érezni vele. A történetnek nagyon különleges és egyedi hangulata volt, már az első mondatnál beszippantott magába és az utolsóig nem is eresztett.
Szóval 5-ből 5 pont.
Kiknek ajánlom ezt a könyvet?
Akik nem várják el, hogy a főszereplő férfi tökéletes jellemű legyen, mert esendő emberként is tudják őt szeretni. És azoknak, akik egy egyedi hangulatú könyvre vágynak épp.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:
.jpg)
Nyereményjáték:
Játékunk során kérdéseket teszünk fel nektek, melyekre a kiadó oldalán található beleolvasó alapján találhatjátok meg a helyes választ. A feladatotok, hogy a helyes válaszokat beírjátok a Tally megfelelő helyére.
Figyelem! A sorsolóprogram észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.
Kérdés a játékhoz:
Hogy hívták a főszereplő bácsikáját, akihez az anyja elküldte szobrászinasnak?
Állomáslista:
11. 15. Könyv és más
11. 17. Spirit Bliss Sárga könyves út
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése