Somfai Anna legújabb ifjúsági regényén keresztül Walesbe repíti az olvasókat, ahol egy fiatal zongorakedvelő lány élete nagy kalandját éli át egy táborban, ahol nem csak kalandokra, de lassan önmagára is rálel. Tartsatok velünk a blogturnén, és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott példányt a könyvből!
Miért választottam ezt a könyvet?
Nagyon szeretek olyan történeteket olvasni, amelyek más országban játszódnak, és a segítségükkel kicsit felfedezhetem a világot. Wales egész érdekes választásnak tűnt, mert semmit nem tudok róla, szóval azt reméltem, hogy megismerhetem egy kicsit a regénynek köszönhetően.
Külcsín és kivitelezés
Egy puha borítós, átlagos méretű könyvről van szó. Nem okozott gondot számomra, hogy magammal cipeljem a buszutakon, be a munkahelyemre, mert nem egy súlyos darab. A borító behajtott fülein egy idézet és az író rövid életrajza található.
A borító kékes árnyalatú, az ég, a tenger és egy világítótorony látszik rajta. Az ég kicsit borús, mintha épp vihar készülődne. Van egy viharjelenet a történetben, szóval valószínűleg erre utalhat a kép. A borító egész jól néz ki, és tetszik, ahogyan a cím O betűjét egy csésze kávé jeleníti meg.
Szóval 5-ből 5 pont.
Alapötlet
Ahogy már fentebb említettem, szeretem az olyan történeteket, amik elvisznek magukkal külföldre. Érdekes új kultúrákat, tájakat, szokásokat megismerni, és kicsit tényleg olyan, mintha az ember kiszakadna a megszokott kis világából.
A zenét is szeretem, szóval jó ötletnek találtam, hogy a főszereplő, Lili szeret zenélni, keresi a jövőjét ezen a téren, és próbálja leküzdeni az akadályokat, amiket az anyja és az élet elé tesz.
A fiatalok útkeresése, önmaguk felfedezése nem új téma, de ha sikerül olyan problémákat előhozni egy történetben, amik sok tinédzser érintenek, amiket olvasóként könnyű átélni, akkor a sokszor feldolgozott téma is adhat valami újat és valami fontosat. Itt is előkerültek családi problémák, a jövővel kapcsolatos tervek, szerelmi civakodások és hasonlók, amik a legtöbb fiatal életében így vagy úgy, de valamikor felbukkannak.
5-ből 5 pont.
Cselekmény
Lili egy katedrálisokat restauráló diáktáborba utazik a nyáron Walesbe. Itt megismerkedik egy csomó más fiatallal, többek között Dylannel, Oliverrel és Paolával. Dylan az első perctől tetszik neki, de Oliver sem hagyja teljesen hidegen. Paolának és egy új ismerősüknek köszönhetően pedig lehetőséget kap arra, hogy egy kicsit azzal foglalkozzon, amivel a legjobban szeret: a zenével.
Ami tetszett, hogy bár a történet a fiatalok nyelvén szól a fiatal olvasókhoz, mégis minőségi a stílusa, gördülékenyen lehet olvasni. Érezni, hogy az író ismeri a mai tinédzserek nyelvezetét, szlengjét. Azt nem tudom, hogy ő maga hány éves, mert nem néztem utána, de vagy nemrég volt fiatal, vagy sok fiatal veszi körül, vagy nagyon szépen utánakutatott a mai fiatalok nyelvének.
Lili szülei éppen válófélben vannak, mert az apja beleszeretett egy, a feleségénél sokkal fiatalabb nőbe, és otthagyta a családját. Lili emiatt összeveszett az apjával, egy ideje nem beszélt vele, nem találkozott vele, de nagyon hiányolja őt. Viszont nem igazán tudja, hogyan léphetnének túl a történteken. Az anyjával sem felhőtlen a viszonya, mert a nő nem támogatja őt a zenélésben, inkább azt akarja, hogy ügyvéd, orvos legyen, vagy valami más komolyabb szakmát válasszon. Dylan pedig sosem ismerte az apját, most viszont lehetősége van rá életében először, hogy találkozzon vele. Bár az apámmal kapcsolatos problémáim nekem teljesen mások voltak, mint kettejüknek, ettől függetlenül át tudtam érezni a csalódottságot, elhagyatottságot, dühöt, félelmet, szeretetvágyat, amit érezhettek.
Vannak házasságok, kapcsolatok, amik nem működnek, és ilyenkor egyáltalán nem baj, ha a felek elválnak. De sosem mindegy, hogy hogyan, milyen körülmények között. Például, nem mindegy Lili esetében, hogy az apa még benne volt a házasságában, amikor már félrenézegetett, ahogyan az sem, hogy nem ült le rendesen átbeszélni a dolgokat, a döntéseit, a döntése gyerekeire vonatkozó következményeit Lilivel (és a többi gyerekével). Szóval igen, Lili jogosan volt kiborulva emiatt. És az sem mindegy, hogy Dylan apja vajon tudott-e arról, hogy gyereke született, vagy sem, amikor eltűnt Dylan anyjának az életéből.
Azt is teljesen megértettem, milyen, amikor van egy álmod, de egy csomó akadály hárul eléd. Anya engem szerencsére mindig támogatott az írásban, de voltak emberek, akik hülyének néztek az álmaim miatt, és voltak más nehézségek is, amiket nehéz volt legyőzni. És hát, fiatalon ének-zene tagozatos voltam általános iskolában. Ha az akkori kórusvezetőnk, Magdi néni nem hív félre engem és egy másik osztálytársamat, hogy közölje, hogy nehogy a Művészetibe merjünk jelentkezni, mert nem akar szégyenkezni miattunk, akkor lehet, hogy másképp alakul az életem, és a zenei pályán megyek tovább. (Hozzáteszem, nem lett volna oka szégyenkezni, de olyan természete volt annak a nőnek, hogy a versenyeink előtt mindig leüvöltötte a fejünket, hogy mennyire sz*rok vagyunk, lemondja az egészet, aztán másnap valahogy mégis mindig arany minősítést kaptunk, első helyen végeztünk... Szóval egy megkeseredett, tanárnak totálisan alkalmatlan nőszemély volt. Csak hát gyerekként ezt még nem láttuk át, és elhittük neki, hogy bénák vagyunk.)
Szóval érdeklődve vártam, hogy Lili mire is jut a zenéléssel, főképp, hogy a történet során több különböző lehetősége is volt arra, hogy esetleg elinduljon a zenei pályán valamilyen formában. Jó ötlet volt egyébként a közösségi média használata első lépésként, mert a 21. században ez valóban kiugrási lehetőség lehet egy tehetséges ember számára.
A könyvben egyébként egy csomó klasszikus és modern zeneszám említve van, és dalszövegrészleteket is találhatunk az oldalakon. Ez azért klassz, mert arra ösztönzik az olvasót, hogy rákeressen ezekre a zenékre, és meghallgassa őket.
Ha nem is részletesen kifejtve, központi témaként, de egyéb fontos, a tinédzsereket (is) érintő témák is előkerültek a történetben. Például az evési nehézségek, az önelfogadás kérdése, az egyik szerettünk elvesztése okozta gyász feldolgozása, vagy épp a menekültek kérdése és a magyarországi politikai helyzet.
Ami kicsit távolabb állt tőlem a történetben, az a táborozós és a romantikus szál. Lehet, hogy végérvényesen felnőttem, nem tudom, de már nehezen viselem, ha egy könyvben a karakterek ostoba és felelőtlen döntéseket hoznak (egymás után többet is). Az még hagyján, amikor fiatalok teszik ezt, mert hát, fiatalok (bár ők is felbosszantanak, mert ennyi idősen azért nekem már volt felelősség- és veszélyérzetem), de amikor felnőtt emberek képtelenek vigyázni a rájuk bízott fiatalokra, az ténylegesen dühít. Lényegében a cselekmény nagy része abból állt, hogy Liliék kiszöktek a szállásukról a tiltás ellenére, bajba keveredtek, leszidták őket, aztán újra kiszöktek, megint történt valami gond, megint leszidták őket, aztán újabb hülyeséget csináltak, megint leszidták őket, és így tovább, és így tovább, míg végül lényegében olyan életveszélyes döntéseket hoztak, hogy csodálom, nem adták el a veséiket szervkereskedők, vagy valami hasonló. Őszintén szólva, csak a szerencsén és az írón múlt, nem Liliék döntésein.
Sajnáltam, hogy a restaurálásból végül nem sok minden lett, mert a fiatalok a tábor témája ellenére konkrétan alig dolgoztak valamit. Ez persze tinédzserszemszögből elég reális, mert ki akarna dolgozni, ha helyette kalandozhat is... Olvasóként viszont érdekes lehetett volna bepillantást nyerni mind egy régi katedrális múltjába, mind a restaurálás folyamatában. De ezt kevésbé bántam, mint azt, hogy végül alig kaptam valamit Walesből.
A történet lényegében akárhol játszódhatott volna, mert nem igazán tudtam meg Walesre jellemző érdekességeket, szokásokat, bármit, aminek köszönhetően el akarnék oda utazni, hogy megnézzem a saját szememmel. Amikor anno az Otthon, svédes otthon című könyvet olvastam, az annyi mindent átadott Svédországról, hogy néhány napon belül beszereztem egy csomó svéd nyelvkönyvet, és elhatároztam, hogy egyszer eljutok oda, mert annyira elvarázsoltak az ottani népszokások, a nyelv, a táj, minden... Itt viszont a tengerparton és a fókákon kívül lényegében semmi Walesre jellemzőt nem igazán kaptam, ami beszippanthatott volna. Így Wales lényegében csak a történet díszlete lett, nem egy „élő-lélegző” helyszín.
5-ből 3,5 pont.
Karakterek
Lili alapvetően egy szimpatikus tinilány, akinek vannak átérezhető családi gondjai és olyan álmai, amiknek a megvalósulásáért drukkolunk olvasás közben. Bár voltak neki is felelőtlen döntései, azért ő mindig kicsit visszafogottabb volt, és általában mások vitték bele a bajba. Szerintem, ha tiszta a feje (értsd: nem vakítja el a rózsaszín köd), akkor kevesebb bolondságot követ el. De ez egy tinitől nem szokatlan, csak hát, felnőttként arról olvasni, hogyan hoz egymás után rossz és veszélyes döntéseket, egy kicsit kiborító volt. Időként kedvem lett volna elé toppanni, és megkérdezni tőle, hogy: „Mi a túrót csinálsz, édes lányom?” 😅 Szóval igen, felnőttem, és már felnőtt szemszögből látom a tinédzser karakterek viselkedését.
Dylan horkantva felnevet, széttolja a könyökét az asztalnál, és egy mozdulattal lesodorja az egyik kávéscsészét.– Oh, damn it!A barista odaugrik egy ronggyal, de véletlenül nekicsapja a vizes rongyot Dylan lábának.– Húzz már innét – förmed rá Dylan, mire a lány szemét elfutja a könny.– Bocsánat, nem akartam – suttogja.– Mi kérünk bocsánatot – hajolok le hozzá, és segítek feltörölni a kávét. – A barátom kicsit másnapos.– Semmi bajom! – ugrik fel Dylan, és cseppet sem izgatja, hogy ezzel kilöki Teresa kezéből a pekándiós szeletet. – Leszámítva, hogy egész reggel Oliverrel lógtál.
A könyvben van egy szerelmi háromszög Lili, Dylan és Oliver között. És ezzel kapcsolatban is csak azt tudom mondani, hogy igen, felnőttem. Dylan karaktere számomra egy hatalmas red flag volt végig. Dühkitörései vannak, ilyenkor bunkó másokkal, szélsőségesen féltékeny, állandóan balhézik emiatt, folyton veszélybe keveri Lilit, és nem törődik azzal, hogy a lánynak baja eshet, és hasonlók. És persze, a történet megmagyarázza ezt azzal, hogy rajta van az autispektrumon, de ez nem mentség, attól ő még egy red flages srác egy fiatal lány számára. Végig azért drukkoltam olvasás közben, hogy Lili jöjjön rá erre, és végül Olivert válassza.
Mert Dylannel szemben Oliver egy nagyon rendes srác. Például: Lili elázott az esőben, reszket, fázik, Oliver első gondolata az, hogy odaadja neki a kabátját, aztán, tudva, hogy Lili Dylannel van, nem vár hálát, még egy jó szót sem, hanem arrébb vonul, és békén hagyja Lilit. Erre megjelenik Dylan, aki észre sem veszi, hogy Lili majdnem halálra fagy, hogy beteg lehet a hideg miatt, hanem inkább azon kezd balhézni, hogy a lány miért viseli a másik fiú kabátját. Red flag, red flag, red flag!
Szóval nem igazán értem, hogy Lili miért volt oda annyira Dylanért, bár igen, tudom, vannak totálisan önsorsrontó lányok és nők sajnos. Én minden esetre az első pillanattól kezdve határozottan Olivert választottam volna, és végig reméltem, hogy Lili szeméről is feloszlik a rózsaszín köd Dylannel kapcsolatban. Hogy így történt-e, azt természetesen nem spoilerezem le.
És ahogy sejthetitek, igen, Oliver volt a könyvből a kedvenc karakterem, mert ő a jó fiú, és én a jó fiúkat szeretem.
Paola karaktere viszont még Lilinél is felelőtlenebb volt szerelmi téren, és bár a könyv utalt erre néhány helyen, nekem hiányzott a végső tanulság ebből a szálból.
5-ből 4 pont.
Lezárás
Maradtak bennem amolyan nyitott kérdések, több szál nem lett úgy elvarrva, ahogyan arra számítottam volna (pl. Paoláé), és kicsit túl gyorsan és könnyen meg lett oldva a hazajutás problémája.
5-ből 3,5 pont.
Hogy tetszett ez a könyv?
Ha tinédzserként olvastam volna ezt a könyvet, valószínűleg jobban viselem a könyvbeli fiatalok döntéseit, felnőttként viszont nehéz volt látni, hogy mennyire felelőtlenek, és mennyire nincsen veszélyérzetük. Viszont így legalább végigizgultam a könyvet, mert állandóan attól rettegtem, hogy valami bajuk történik. Lili családi és a jövőbeli terveivel kapcsolatos problémáit teljesen át tudtam érezni, viszont a szerelmi szál esetében nem értem, miért volt oda annyira Dylanért, amikor ő határozottan red flages srác. Én Oliver mellett, aki egy igazi imádni való, rendes srác, észre sem vettem volna Dylant, az biztos. Szerettem volna kicsit többet látni Walesből is, megismerni az országot, a szokásait, az ott élőket és hasonlók.
5-ből 3,5 pont.
Kiknek ajánlom ezt a könyvet?
Főképp tiniknek, mert ők valószínűleg jobban meg fogják érteni a könyv szereplőinek döntéseit, érzéseit.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:
Nyereményjáték:
A regényben nagy szerepe van a zenének, így a mostani játékunk során olyan előadók neveinek betűit rejtettük el a bejegyzésekben, akik helyet kaptak a történetben. A feladat az, hogy a betűket helyes sorrendbe állítva kitaláljátok, hogy kire gondoltunk, majd a helyes megoldást beírjátok a Tally-doboz megfelelő helyére.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Állomáslista:
04. 17. Veronika’s Reader Feeder
04. 20. Csak olvass!
04. 22. Könyv és más
04. 23. Spirit Bliss Sárga könyves út
04. 27. Kelly és Lupi olvas
04. 29. Ambivalentina
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése