Az Elhagyott part című kötetben hat ismert és elismert író műve szerepel. Blake Crouch, N. K. Jemisin, Veronica Roth, Amor Towles, Paul Tremblay és Andy Weir egy-egy izgalmas, ám meghökkentő sci-fi történettel járultak hozzá az antológiához, melyeket most bloggereink vesznek górcső alá!
Tartsatok velünk legújabb blogturnénkon, de ne felejtsetek el játszani se. A turné végén megnyerhetitek az Agave Könyvek kiadó által felajánlott nyereménykönyvet.
Miért választottam ezt a könyvet?
Mindig is szerettem a sci-fi történeteket, és kifejezetten örültem annak, hogy ezúttal novellák formájában olvashatom ezeket, mert az ember idejébe jobban beleférnek a rövidebb sztorik.
Véleményem a könyvről
A kötetben hat sci-fi novella található, ezek írói Blake Crouch, Veronica Roth, Paul Tremblay, N. K. Jemisin, Amor Towles és Andy Weir. Őszintén bevallom, a szerzők közül egyedül Veronica Rothról tudom, hogy kicsoda a Divergent-sorozat miatt, de azt is csak filmként láttam, szóval olvasni tőle sem olvastam semmit. A többiekről pedig eddig nem is hallottam, ami nagy kár, mert a novelláikat olvasva megéri megismerni őket jobban. Szóval lesz mit pótolnom a jövőben.
Blake Crouch: Elhagyott part
A kötet első novellája egyben a címadó novella is. A történet a mesterséges intelligencia fejlődéséről szól, arról, hogy vajon mikortól tekinthetünk valamire (valakire?) érző, gondolkodó lényként. A történet főszereplője Riley, aki egy számítógépes játékot gyárt a cégének, ám az abban lévő egyik mellékkarakterként tervezett mesterséges intelligencia önálló életre kel, elkezdi irányítani a játékot, elkezd tanulni, fejlődni. Riley engedélyt kap arra, hogy tanulmányozza Maxet, ám az évek során szép lassan kötődni kezd hozzá, majd beleszeret. Amikor Max mesterséges testet kap, Riley egy összeesküvés közepén találja magát, de vajon ki a jó és ki a rossz? A cég valóban rosszra akarja felhasználni Maxet? Vagy Max az, aki a céljai érdekében manipulálni próbálja Rileyt?
Nemrég láttam egy filmet, aminek szintén hasonló története volt, ott is egy női testben lévő mesterséges intelligenciába zúgott bele a srác, akinek az lett volna a dolga, hogy megfigyelje, tanulmányozza azt (őt?). Annak a filmnek rossz vége lett, kiderült, hogy sosem szabad bízni egy mesterséges intelligenciában. Nem azért, mert valójában nem ember, hanem pont azért, mert túl emberi. Ugyanúgy képes a gyilkosságra, a hidegvérű kegyetlenségre, mint mi.
Érdekelt, hogy ennek a novellának vajon mi lesz a tanulsága... Vajon itt is ugyanaz lesz a konzekvencia, vagy más végkifejletet kapunk?
Nagyon megfogott a hangulata ennek a történetnek. Rá kellett jönnöm, hogy minket, embereket nagyon-nagyon könnyű megvezetni. Mert vágyunk a szeretetre, vágyunk a saját kis tündérmesénkre. Őszintén bevallom, Riley helyében ugyanúgy bennem lett volna a kétség, viszont elnyomta volna a szeretetvágyam. Úgyhogy ha Max meg akart volna vezetni, simán ment volna neki (hogy a novellában ezt tette-e, vagy sem, azt persze, nem spoilerezem el).
– (...) Miért ezt a hangot választottad?– Ezt éreztem a legmegfelelőbbnek, és ez állt a legközelebb hozzám.– Miért?– Nem emberi. Nem behatárolható a neme. Nem függök attól a megszállott emberi viselkedésformától, ami mindent a nemi szervek alapján ítél meg.
Tetszett, hogy előjött a gendertéma is a történetben. Riley szerepjátékos karaktere ugyanis férfi, de a valósában ő maga egy leszbikus nő. Max pedig a játékon belül női karakter, de a valóságban lényegében a férfi és a nő közötti határterületen áll, vagyis amolyan nemtelen (vagy kétnemű?). A Riley és Max közötti párbeszédek nagyon izgalmasak, érdekesek, filozofikusak, és nagyon jól átadják Riley érzéseit.
Szóval összességében IMÁDTAM ezt a novellát.
N. K. Jemisin: Szükségbőr
Ez a történet tetszett talán a legjobban a kötetből. A sztori alapján a Föld ugyanúgy pusztulásnak indult, mint a valóságunkban, ezért a leggazdagabbak, akik megtehették, elhagyták a bolygót, és önző módon itt hagyták az emberiség nagy részét meghalni. Eltelt jó sok idő, a gazdagok új világot alapítottak, amelyben valamilyen módon elvesztették az emberek a bőrüket (vagy nagy eséllyel a gazdagok fosztották meg őket tőle a mesterséges létrehozásuk közben, hogy könnyebben irányíthatók legyenek). Csak a gazdagok viselhetnek igazi bőrt. A többiek valami mesterséges ruhaszerűséget hordanak, ami védi őket a külső káros hatásoktól, ám a gazdagok bármikor kikapcsolhatják ennek a ruhának a hatását, és ezáltal megölhetik a viselőjét.
Az új világban a nőket is gyűlölik, semminek tartják, ezért beszüntetik a természetes szaporodást, megszüntetik a nemeket, és csak férfiakat hoznak létre mesterségesen. A külsőségek is nagyon fontosak a gazdagoknak, a tökéletes bőr, tökéletes kinézet, ezért egyenbőrszínt, egyenarcot, egyenhajat, egyenkinézetet kap mindenki. Vagyis megszüntetik az emberi egyediséget.
A szegények közül csak az kaphat bőrt, aki vállalja és sikeresen végrehajtja az Alapítók által kiosztott küldetést.
A novella főszereplője is egy ilyen bőrért küldetésre vállalkozó ember, akinek az lesz a feladata, hogy visszatérjen az elpusztult Földre, és elhozzon valamit az Alapítóknak. A fejébe ültetnek egy mesterséges számítógépet, ami által az Alapítók segíthetik, irányíthatják, és persze megfigyelhetik őt.
A Földre érve azonban mind a bőrtelen, mind az Alapítók programja meglepődik, ugyanis a bolygó nem pusztult el, sőt, virágzik, az emberek pedig élnek, jobban és boldogabban, mint valaha.
Amint a gazdagok anno elhagyták a bolygót, az átlagemberek rádöbbentek, hogy ha nem fognak össze, nem változtatnak az életmódjukon, akkor a Földdel együtt el fognak pusztulni. Eltörölték az országhatárokat, megszüntették a rasszizmust, a nők elnyomását és mindenféle gyűlölködést. Nincsenek többé gazdagok és szegények sem, mindenkinek ugyanúgy megjár az, amire szüksége van az élethez. Lényegében létrehozták a tökéletes és gyönyörű földi utópiát. Minderre pedig azért voltak képesek, mert akik valójában megmérgezték és tönkretették a világot, elhagyták a bolygót.
– Igen, valóban felbukkantak új technológiák, miután mindenkinek esélye nyílt a megfelelő oktatásban részesülni. Nem kell semmi különösre gondolni. Nem arról van szó, hogy gyorsan rájöttünk a megoldásra. Nem a technológiai hiányosságokon kellett felülkerekednünk.Hanem min?– Már mondtam. Az emberek egyszerűen úgy határoztak, hogy gondoskodni fognak egymásról.
Az Alapítók azt hitték, ők mentik meg az emberiséget azzal, hogy feláldozzák a tömegeket és megmentik magukat. Azt gondolták, hogy a túlszaporodott emberiség az oka annak, hogy elfogynak a Föld erőtartalékai. De valójában ők szipolyozták ki a bolygót és az embereket. Ők voltak a métely, a rák az emberiség és a bolygó testén. Amint elmentek, abban a pillanatban újraéledt a bolygó, az emberiség pedig meggyógyult.
Ez a gondolat annyira, de annyira igaz! Ahogy valaki mondta, az emberek nem azért éheznek, mint nincs elég élelmiszer a bolygón, hanem azért, mert a gazdagokat nem lehet jóllakatni. Ez a novella is ezt a gondolatot támasztja alá.
– (...) Az Alapítók évszázadokon át azt sulykolták belénk, hogy a Föld a kapzsiság miatt pusztult el. Igazat mondtak, de hazudtak arról, hogy kinek a kapzsisága vezetett a veszedelemhez. Azt mondták, túl sok szájat kell etetni, túl sok a "haszontalan" ember... de bőven volt élelem és hajlék mindenki számára. És az általuk haszontalannak ítélt emberek is hozzá tudtak járulni a világhoz. Csak nem olyan dolgokkal, amiket ők fontosnak véltek. Az Alapítók szentségtelennek tartották, ha valaki olyasmit tett, ami nem hozott azonnal, hanem tíz, húsz vagy akár száz évvel később hozott nyereséget. Holott a világnak pontosan erre volt szüksége a túléléshez.(...)– A Távozás bebizonyította, hogy a Föld képes több milliárd embert eltartani, ha megfelelően elosztjuk az erőforrásokat és a felelősséget. Amit viszont nem tudott eltartani, az az a pár förtelmes, gőgös élősködő volt, akik kiszipolyozták és megbénították a többieket. Amint ezek az emberek elmentek, a bénultság véget ért.
Őszintén bevallom, amikor a Föld utópisztikus változatáról olvastam, konkrétan bőgtem, mert egyszerűen annyira gyönyörű volt. Olyan jó lenne, ha mi is megszabadulhatnánk a saját rákunkról, és így élhetnénk. Szeretetben, elfogadásban, nyitottan, félelem és gyűlölködés nélkül, nem kizsákmányolva, hanem összhangban a természettel. Úgy, hogy nincsenek szegények, nincsenek gazdagok, csak egyenlő emberek, akik segítik egymást. Úgy, hogy mindenkit ugyanolyan értékesnek tartanak, a nőket, férfiakat, egészségeseket, betegeket, öregeket, gyerekeket is. Úgy, hogy nem számít, kinek milyen bőrszíne, vagy épp kit szeret.
– (...) Sokkal hatékonyabb tud lenni hatmilliárd ember, akik egy közös célon munkálkodnak, mint egypár tucat, aki csak magáról gondoskodik.
Imádtam egy ilyen világról olvasni. Imádnék egy ilyen világban élni. És IMÁDTAM ezt a novellát is.
Veronica Roth: Bárka
Az előző utópisztikus novellának ez a novella az ellenpontja. Míg az pozitív hangulatú, ez valóban a világvégéről szól. Egy meteor közeledik a bolygónk felé, ami néhány évtized múlva bele fog ütközni, és elpusztít mindent. Ezért az emberek lényegében úgy élnek le egy emberöltőt, hogy a világvégére készülnek. Samantha az ütközés előtt nem sokkal tudósként csatlakozik egy csoporthoz, ami kategorizálja a föld növényeit, hogy magukkal vihessenek a legfontosabbakból a bárkára (egy űrhajóra, amivel a szerencsésebb emberek megpróbálnak elmenekülni a bolygóról). Samantha azonban nem akar velük tartani.
– Nos, az ember nem szerethet mindent egyforma mértékben – mondta a lány. – Egyszerűen lehetetlen... és még ha képes is volna rá, az ugyanolyan lenne, mintha semmit nem szeretne. Ezért néhány dolgot becsben kell tartani, mert ez a szeretet. Egyéni. Különleges.
Míg az előző novellát felüdülés és boldogság volt olvasni, ettől depis lettem. Ennek ellenére tetszett, mert a maga szomorú valójában jól volt megírva. Az író jól elkapta a hangulatot, szerintem reálisan átadta, hogy ebben a helyzetben miként viselkednek, éreznek az emberek. Érdekes volt, hogy a világnak vége, Samatha viszont épp most talál rá egy számára érdekes férfira, és az orchideás metafora is jó ötlet volt.
Nem volt semmi nagy csavar vagy hasonló a novellában, de összességében a hangulata miatt NAGYON TETSZETT.
Amor Towles: Érkezés a célhoz
Sam és a felesége gyereket szeretnének, ehhez pedig egy különleges cég segítségét vennék igénybe, akik nemcsak mesterséges megtermékenyítésben utaznak, hanem genetikailag úgy módosítják a magzatot, hogy előre meg tudják jósolni, körülbelül milyen élete is lesz.
Ez a novella is érdekes filozófiai kérdéseket feszegetett. Vajon jogunk van-e előre megszabni, milyen legyen a gyerekünk? Vajon jogunk van-e ahhoz, hogy mi döntsük el, milyen ember legyen belőle, mi érdekelje, milyen szakma felé orientálódjon, hogyan éljen?
Daniel huszonkét éves korában a dékáni irodában ül, aki tudni akarja, az ifjú miért maradt le a politikatudomány-vizsgájáról.– Mert verset írtam – feleli Daniel tárgyilagosan.– Nem várhatott volna?– Mire?
Őszintén szólva számomra ijesztő lenne, ha a szülők választhatnák ki a leendő gyerekeik életét. Hiszen ezzel lényegében megszűnne a következő generációk szabad akarata. Onnantól kezdve a fogantatás pillanatában eldöntetett, ki lesz a gyerekből, és nem ő döntötte el, hanem a szülei a saját vágyaik, kívánságaik, elképzeléseik alapján. Ami nem mindig jó a gyereknek.
A novellában is a feleség kiválaszt három lehetséges életutat, amik közül a férj dönthetne, és talán csak az első az, ami számomra szimpi, de annak az életnek is megvannak a nehézségei. A másik kettőt nem is értem, hogyan kívánhatja bárki is a gyerekének. Persze azokban is vannak előnyök, de mégsem vezetnek az igazi boldogsághoz.
A novella vége tetszett, valahogy vártam, hogy Sam végül úgy döntsön, ahogy. Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a novella is.
Paul Tremblay: Az utolsó beszélgetés
Egy férfi emlékek nélkül ébred egy zárt szobában. Odakint csak egy nő tartózkodik, aki azt állítja, ismerik egymást korábbról, és megpróbálja visszahozni az emlékeit. De vajon ki a férfi? Ki a nő? És mi a nő célja?
Érdekes volt, ahogyan a férfi lépésről lépésre szerez vissza egy életet, amire nem is emlékezett, de valahogy végig éreztem, hogy mi is a helyzet. Már az sokat sejtetett, mikor kiderült, hogy egy halálos járvány tört ki odakint, és sokan meghaltak tőle.
Ez is egy szomorú, depis történet volt, nem mellesleg megint csak előkerült benne a szabad akarat kérdése. Vajon jogunk van valakit "életre" kényszeríteni, csak mert mi magunk magányosak vagyunk? Őszintén szólva, én a nő helyében valószínűleg már végeztem volna magammal, és így zártam volna le az egész helyzetet, hogy nekem se fájjon, és másnak se okozzak fájdalmat.
Összességében NAGYON TETSZETT ez a novella.
Andy Weir: Véletlenérték
Nos, ez egy szerencsejátékos csalásról szól, amelyben a matematika is szerepet játszik egy megbuherált géppel egyetemben. Igazából ez volt számomra a legkevésbé tetsző novella, talán mert sejtettem, hogy mi is történik majd benne, és nem igazán volt számomra semmi pluszmondanivalója, nagy erkölcsi tanulsága. A végén azért értékeltem a feleség éles eszét és higgadtságát, ha már valaki bűnözőnek áll, legalább legyen elég intelligens hozzá.
Szóval összességében TETSZETT ez a novella.
Hogy tetszett ez a könyv?
Hatból öt novellát vagy imádtam, vagy nagyon tetszett, és ez igazán jó arány a korábban olvasott novelláskötetekhez képest. Szerettem, hogy az utolsó novellán kívül mindegyik hatott rám érzelmileg, elgondolkoztatott, beindította az agyamat.
Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.
Kiknek ajánlom ezt a könyvet?
Azoknak, akik most ismerkednek csak a sci-fi világával, szerintem, nagyon jó kezdés, de alapvetően kellemes olvasmány lesz mindenkinek, aki szereti a sci-fi történeteket.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
Nyereményjáték:
Az Elhagyott part című antológiában hat szerző sci-fi novelláját olvashatjátok, ezért a játékunk is velük kapcsolatos. Az állomásokon szereplő fülszövegrészletek alapján rá kell jönnötök, hogy melyik író magyarul is megjelent művéhez íródott. A megoldás az ÍRÓ NEVE, azt írjátok be a megfelelő helyre.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Csak magyarországi címre postázunk.)
Fülszövegrészlet a játékhoz:
A harmincéves gróf, miután a bolsevik népi ítélőszék 1922-ben osztályidegennek bélyegzi és házi őrizetre ítéli, a Metropolba, a Kreml szomszédságában lévő nagyszállóba kerül. A zabolátlan, művelt és szellemes Rosztov egy padlásszobába kényszerül, miközben a szálló falain túl az orosz történelem talán legviharosabb évtizedei zajlanak.
Állomáslista:
09. 19. Spirit Bliss Sárga könyves út
09. 21. Könyv és más
09. 23. Hagyjatok! Olvasok!
