Anne Frank naplója - avagy egy lány, aki nagyon hasonlíthatott hozzám...

Egy félbemaradt élet, egy félbemaradt könyv…

Ez volt az első gondolatom, amikor Anne Frank naplójának utolsó oldalára értem. Egy kitalált történetben a háború időben véget ér, a főhősnő új, boldog életet kezd, elvégzi az iskolát, író lesz belőle, rátalál a szerelemre, férjhez megy, gyereket szül, és akkor most egy befejezett naplót tarthatnék a kezemben. De ez nem egy kitalált történet, ez a valóság, és belegondolni abba, hogy egy valaha élt fiatal lánnyal ez valóban megtörtént, egyszerűen szörnyű. És nem csak eggyel. Sok ember élte ezt át, vagy még ennél is rosszabb dolgokat…

Szóval nem könnyű véleményt írni erről a könyvről.

Anne sok mindenben hasonlíthatott rám, és ez még izgalmasabbá, de egyben nehezebbé is tette számomra az olvasást. Ő is elemző és önelemző típus volt. Olyan, aki próbálta megérteni az embereket és próbálta megérteni a saját viselkedését, érzéseit, de sokszor össze volt zavarodva. Egyszer ezt érezte, egyszer azt érezte, önmaga sem tudta igazán, mit szeretne, mire vágyik, mi a baja, miért dühös vagy szomorú.

Fiatal kora ellenére rengeteg érzés és gondolat volt benne, csak nem tudta rendesen kimutatni, ezért a körülötte lévő emberek sokszor félreértették a szavait és tetteit. Csak a naplójában lehetett teljesen önmaga, úgy, hogy senki nem ítélte el érte. Folyamatosan azon volt, hogy legyőzze a rossz tulajdonságait, mert jobb emberré akart válni. És már ettől a vágytól is jobb emberré vált szerintem…

Anne stílusa nagyon tetszett nekem. Érezni lehetett, hogy egy fiatal lány írta a naplót, és azt is érezni lehetett a bejegyzések minőségén, témáin és stílusán, ahogy szép lassan teltek a hónapok, évek, és Anne sokat változott, fejlődött. Teljesen lekötötte az érdeklődésemet, amikor Anne gondolatairól, érzéseiről olvashattam, mert sok mindenben meg tudtam érteni őt. De azt is érdekes volt megtudni, hogy pontosan hogyan éltek a rejtekhelyükön, milyen problémáik, örömeik, félelmeik, nehézségeik voltak.

Az biztos, hogy Anne nagyon erős lány volt. És a többi ott lakó is erős volt. Számomra nagyon fontos a privát szféra, valahányszor megfosztottak tőle életem során, rosszul viseltem mind fizikailag, mind lelkileg. Elképzelni sem tudom, hogyan bírták ki, hogy éveken át nem hagyhatták el a rejtekhelyüket, nem mehettek ki a szabadba, 24 órában össze voltak zárva ugyanazokkal az emberekkel, éheztek, rettegtek, lényegében le kellett mondaniuk az életükről, és nem tudhatták, hogy lesz-e egyáltalán jövőjük. Én ennek a felébe belezakkantam volna igencsak rövid időn belül.

A bujkálás, állandó veszély ellenére, Anne és a társai nem hagyták el magukat, próbáltak valamiféle normális életet élni. Mindenfélét tanultak, olvastak, tartották a különböző ünnepeket, „vendégeket” fogadtak, volt mindennapi rutinjuk. Ha néha ki is borultak, nem süppedtek bele a reménytelenségbe. Nem hiszem, hogy én képes lettem volna erre.

Érdekes volt Anne kapcsolata a szüleivel és a „szerelme” Péter iránt is. A bezártság, a választási lehetőség hiánya, a magány sok mindent kihoz az emberből. Nem csodálom, hogy Anne gondolatai zavarosak voltak, ha a Péter iránt érzetteket elemezgette, vagy ha arról gondolkozott, mit érez a szülei és a testvére iránt. Néha egyik napról a másikra teljesen ellentétesen érzett, de szerintem ez normális. Én is vagyok így ezzel, ő ott, négy fal közé szorítva, percről percre élve ezerszeresen így lehetett.

Ezt a könyvet azoknak ajánlom, akik a barátai akarnak lenni egy embertelenül szörnyű helyzetbe került, fiatal lánynak, és szívesen megismernék az érzéseit. Mert a naplóban lévő gondolatok egy képzelt barátnak szólnak, őszinték, szókimondók, kétségbeesettek, zavarosak és néha boldogok.

(Köszönöm Anne, hogy a képzelt barátod szerepébe bújhattam, és megosztottad velem a gondolataidat… És szörnyen sajnálom, ami veled/veletek történt.)

Kedvenc idézet:

„Amíg van természet – s valószínűleg mindig is lesz, éljünk bármily nehéz körülmények között is – vigaszt nyújt minden bánatunkban.”

„A rend kedvéért elmondom Néked, mi lesz nyolcunknak első kívánsága, ha majd egyszer elhagyhatjuk ezt a házat. Margot és Van Daan úr fél óra hosszat nyakig érő forró fürdőben szeretne ülni. Van Daanné a legszívesebben azonnal betelepedne a cukrászdába, Dussel elsősorban a feleségét, Lotjét szeretné viszontlátni, anya egy csésze jó kávéra vágyik, apa legelőször Vossen urat látogatná meg, Peter a városba és moziba menne, én pedig azt se tudnám, mihez fogjak örömömben.”

„"Mire jó ez a háború? Miért nem élhetnek békében az emberek? Miért kell mindent elpusztítani? (…) Miért költenek naponta milliókat a háborúzásra, miközben az egészségügyre, a művészekre és a szegényekre semmit nem fordítanak? Miért kell itt éhen halnia embereknek, mikor a világ más részein rájuk rohad a fölös élelmiszer? Ó, mitől bolondult meg az emberiség?
Képtelen vagyok elhinni, hogy a háború csupán a nagy emberek, az uralkodó körök és a kapitalisták műve. Nem, nem, a kisember ugyanolyan szívesen háborúzik, ha nem így volna, a népek már rég fellázadtak volna ellene! Az emberben benne lappang a pusztítás, a gyilkolás, az öldöklés és a tombolás ösztöne, és amíg az emberiség, minden egyes ember ideértve, gyökeresen meg nem változik, addig háborúk fognak dúlni, és mindent, amit építettek, termesztettek és tenyésztettek, tönkretesznek és elpusztítanak, hogy azután elölről kezdjék!”

„Emberek, akik rendes körülmények között élnek, nem is tudják, mit jelentenek nekünk, bujkálóknak a könyvek.”

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Borítótervező pályázat - eredményhirdetés

Ez a hetedik alkalom, hogy borítót kell választanom, és ez eddig a legnehezebb alkalom. Nemcsak azért, mert rekordmennyiségű, 197 darab borítóterv érkezett, hanem azért is, mert rengeteg stílusban alkottatok. Minden pályázónak volt legalább egy (de általában több is) olyan borítóterve, ami nagyon tetszett, és persze, mindegyik borító más okból fogott meg.

Azt előzetesen elmondanám, hogy most csak a pályázat általam kiválasztott nyertesét fogom bejelenteni. Az ő nyereménye A Szem 1. - Reményfosztottak egy friss, ropogós példánya lesz, amit a megjelenés után kap majd meg.

Emellett Katona Ildikó, a Könyvmolyképző Kiadó vezetője is választott egy borítót, ami a könyvem eredeti borítója lesz majd. Azt egyelőre nem árulhatom el nektek, hogy melyik lesz az eredeti borító, de azon kívül, amit én most kiválasztottam a pályázat győzteséül, bármelyik lehet a maradék 196-ból. 

De térjünk vissza a pályázat győztesére... A végére leszűkítettem a kört néhány borítóra, és próbáltam eldönteni, hogy mi alapján válasszam ki azt a bizonyos egyet közülük. Van, akinek az alapötlete volt egyedi, olyan is, aki a kivitelezésben volt profi, és néhányan a saját kezükkel rajzoltak a borítóhoz. Mindegyiket nagyon értékeltem, de az elsődleges szempontom az volt, hogy a győztes borítót (akár némi csiszolgatás után) el tudjam képzelni egy krimiregény borítójaként és passzoljon konkrétan A Szemhez. Valamint, hogy a saját ízlésemnek megfelelő legyen stílusra.

Nagyon sok olyan borító volt, amely láttán megdobbant a szívem, de azt éreztem, hogy a stílusuk nem krimis. Ha fantasyt, sci-fit, romantikus drámát írtam volna, akkor azok a tökéletes borítók számomra. De krimit írtam, és ezt muszáj volt figyelembe vennem.

Az általam választott borító azért tetszik, mert egyszerű, első ránézésre van rajta olyan motívum, ami jelzi, krimiről van szó (a fegyveres női alak a cím mellett), és található rajta olyan motívum is, ami konkrétan köthető A Szem történetéhez (az érmékből kirakott út). Nagyon tetszik a betűtípus, és az is, hogy nem egyszerűen fent vagy lent középre tolva van a név és a cím, hanem jobb oldalon, vagyis kevésbé szimmetrikus az egész. Tetszik még az egyszerű fehér háttér, ami a széleken fekete foltokkal van megbolondítva.

A magyarázat után jöjjön a győztes: Kolozs Kitti.

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek az idejét, munkáját, kreativitását. Tényleg nehéz volt a választás, szívem szerint még vagy 5 győztest választanék, csak nem lehet.

Természetesen, hamarosan kiderül az is, hogy a többi borító közül melyiket választotta a Kiadó eredeti borítónak, úgyhogy lényegében még nem ért véget ez a pályázat, csak a fele zárult le. :)

Kittinek gratulálok, és arra kérem, hogy keressen meg privátban a Facebookon vagy pedig a spiritbliss24@gmail.com e-mail címen, hogy megbeszéljük, hogyan tudom eljuttatni hozzá a nyereménykönyvét a megjelenés után. :)

John Green: Csillagainkban a hiba - avagy egy realista tiniregény

A Csillagainkban a hiba filmváltozata is tetszett, de a könyv, mint a legtöbb esetben, most is jobbnak bizonyult egy kicsivel. Amikor elkezdtem olvasni, az első gondolatom az volt, hogy mennyire könyvhű volt a film. Még Hazel gondolatait is megjelenítette sok helyen, nemcsak a párbeszédeket és a cselekményt. Aztán ahogy haladtam az oldalakkal úgy vált el egymástól a kettő.

Ami tetszett benne:

1. A filmben sok mindent nem értettem igazán, elsősorban az íróval kapcsolatos szálban. Például ezt a végtelen dolgot, ami a könyvben nyert megvilágosodást előttem. Vagy azt, miért kíváncsi ennyire Hazel a szereplők könyv utáni életére, és az író miért és mit mond ezzel kapcsolatban neki. A filmbeli válaszai egy alkoholista, szétcsúszott ember értelmetlen hablatyolásának tűntek, a könyvben viszont összeállt az egész. Talán mert több időm volt értelmezni és felfogni a mondatait.

2. Már a filmről is azt írtam, hogy realista volt, de ez ezerszeresen igaz a könyvre. Itt aztán tényleg nyíltan leírnak mindent az ágybavizeléstől kezdve a fekáliától elfertőződött sebig. Nem szépítik, csak hogy romantikusabb legyen a történet, nem finomítanak ezen a szörnyű betegségen. Megmutatják, hogyan lesz egy életerős fiatalból emberi roncs testileg és lelkileg a rák miatt. És hogy mindezt hogyan élik meg a szülők, a rokonok, a szerelme.

3. Ami a könyvben megvolt, a filmből viszont kimaradt, Augustus első agytumoros barátnőjének a története, és ez sokat hozzáadott Augustus személyiségéhez. Megrázó és ijesztő volt belegondolni, hogy elég egy betegség ahhoz, hogy teljesen elveszítsd önmagad, és azokat is bántsd, akiket egyébként szeretsz. Többek között ezért is van az, hogy jobban félek attól, mi történik majd velem közvetlenül a halál előtt, mint magától a haláltól. Szörnyű gondolat, hogy az ember kezéből kicsúszik a saját testének és elméjének irányítása.

Ami nem tetszett:

1. Egyetlen jelenet volt a könyvben, aminél felhördültem nem tetszésemet kinyilvánítva: amikor Hazel azt mondja a V mint Vérbosszú című filmről, hogy az fiúfilm. Komolyan, Hazel? A politika, a társadalmi problémák, az alapvető emberi jogok férfi dolgok? Nem inkább emberi dolgok? Amikkel minden egyes embernek foglalkoznia kéne, ugyanis ettől függ, hogy milyen helyre születünk, hogyan élhetünk ott és meddig! Hogy mennyiért jutunk kenyérhez, vízhez vagy egyáltalán hozzájutunk-e. Hogy kaphatunk-e rendes oktatást, munkát. Hogy biztonságban élhetünk-e. Hogy a sorstársaid megkaphatják-e a szükséges kezelést… Hazel, ezt gondold át újra!

2. Azt továbbra sem értem, hogyan lehet gyógyszeres kezelés alatt alkoholt inni felnőttek tudtával, mert szerintem ez veszélyes. Azt reméltem, hogy a könyvből kimarad, és csak a filmbe tették bele, de a könyvben is felelőtlenek a felnőttek (és a fiatalok is, de az más kérdés).

A történet tetszett, tele van ironikus, önironikus beszólásokkal, de ettől csak még meghatóbb lesz az egész. Elgondolkoztatja az embert életről, halálról, szerelemről, családról, elfogadásról, barátságról. Ami furcsa, hogy ennek ellenére egyik karakter sem nőtt igazán a szívemhez. Utólag elgondolkoztam azon, hogy miért, és arra jutottam, hogy nem vagyok biztos benne, hogy Hasel és Augustus mint emberek, személyiségek, akkor is érdekesek lennének-e számomra, ha a betegség (és a vele járó tapasztalatok, gondolatok, érzések) nem tenné őket „különlegessé”. Ha egészséges fiatalokról lenne szó, akkor is elég összetett karakterek lennének ahhoz, hogy felkeltsék a figyelmemet? Nem vagyok benne biztos…

Akik szeretik a romantikus, mégis életszerű, elgondolkoztató és megrázó történeteket, azoknak tiszta szívből ajánlom.

Kedvenc karakter: nincsen. Mindenkit átlagos szinten kedveltem benne, de valahogy egyikük sem olyan személyiség, hogy képes lett volna igazán megfogni.

Kedvenc rész: az Anne Frank házban játszódó jelenet.

Kedvenc idézet:

„Ahhoz, hogy láthasd a szivárványt, el kell tűrnöd az esőt is…”

„– Nem a rákod története érdekel. A tiéd.”

„Ha az életed nem valami nagyobb jó szolgálatának szenteled, akkor legalább a halálod szolgálja a jót. Attól félek, hogy sem az életem, sem a halálom nem jelent majd semmit.”

„– Ez a baj a fájdalommal – mondta Augustus, azután rám pillantott. – Megköveteli, hogy érezzék.”

„– Szerelmes vagyok beléd – mondta halkan.
– Augustus! – szóltam rá.
– Ez a helyzet – felelte. Rám nézett, és láttam a szarkalábakat a szeme sarkában. – Szerelmes vagyok beléd, és nem fogom megtagadni magamtól az igazmondás egyszerű örömét. Szerelmes vagyok beléd, noha tudom, hogy a szerelem csak egy kiáltás az űrbe, a feledés elkerülhetetlen, valamennyien halálra vagyunk ítélve, és eljön a nap, amikor minden munkánk porrá válik, azt is tudom, hogy a Nap elnyeli az egyetlen földünket, de azért szerelmes vagyok beléd.”

Értékelés: TETSZETT.

Régebbi Csillagainkban a hiba filmkritikámhoz katt ide! 

David Safier: Jézus szeret engem - avagy a női Isten és a szerelmes Jézus

Nem, ne ijedjen meg senki, ez a könyv nem egy hittérítő könyvecske, hanem egy szórakoztató, humoros és igen, romantikus regény. :) Ritkán olvasok kétszer egy könyvet, de ezt most másodszorra olvastam, egyszerűen azért, mert valami könnyed kikapcsolódásra vágytam, és tudtam, hogy ez a történet tökéletes hozzá.

Ateistának vallom magam, de mindig is érdekeltek a különböző vallások, egyfelől, mert olyanok, akár az érdekes mesék, másfelől, mert akár tévedhetek is. Ez a könyv azért tetszett, mert a főszereplője sok mindenben hasonlít rám, ezért könnyen bele tudtam élni magam az érzéseibe, kétségeibe, vágyaiba és félelmeibe.

Marie, egy harmincas évei elején járó, teljesen átlagos nő. Vagy talán mégsem olyan átlagos… Az esküvője napján, az oltár előtt ott hagyja a vőlegényét, majd hazamegy a gyerekkori szobájába, ahol a fejére potyog a fél plafon, és amikor ácsot hív, megjelenik egy szívdöglesztő pasi, aki azt állítja magáról, ő Jézus. Ha ez még nem lenne elég, az állítólagos Jézus közli, hogy hamarosan eljön a végítélet, és aki nem a Biblia szavai szerint élt, az mehet a tüzek tavába, méghozzá örökre. És, nos… Marie bizony nem érez kedvet az örök kárhozathoz.

Bevallom őszintén, sosem értettem, hogy ha Isten létezik, akkor miért nem védi meg az ártatlan embereket a szenvedéstől, betegségektől, gonoszságtól, háborúktól, az idő előtti, kegyetlen haláltól és még sok minden mástól. Főképp a gyerekeket, akik aztán tényleg semmi rosszat nem tehettek még. Hiszen megtehetné, elvileg mindenható. Vagy ha Jézus a gyermeke, hogy nézhette végig, ahogy kegyetlenül megkínozzák és megölik, ha akár meg is menthette volna. Melyik jó anya vagy apa nézné végig ezt?

A könyv, ha nem is tudott teljesen elfogadható magyarázatot adni nekem erre, valamelyest szimpatikusabbá tette számomra Istent. Hogy hogyan? Úgy, hogy bár mindenható lényként írta le, mégis emberi vonásokat adott neki. Isten gyötrődik, kétségei vannak, szenved és szeret. És néha tehetetlen. Külön tetszett, hogy Marie előtt megjelenve, női alakot öltött, mint az emberiség anyja. Szó szerint. Ugyanis félelemmel telve nézi, ahogy a gyermekei (az emberiség) felnőnek, nem biztos benne, hogy jól nevelte őket, csak reménykedik benne. Feministaként persze, azért is tetszik Isten nő alakja, mert a nőket bűnösként, boszorkányként, gonosz csábítóként stb. feltüntető keresztény egyház (akik miatt sok-sok idővel ezelőtt mi, nők másodrangúak lettünk, és azóta is nyögjük ezt), mindig férfi alakban ábrázolja Istent. Pedig miért ne lehetne női alakja is, hiszen még a Bibliában is az van, hogy Isten mindenkit a saját alakjára formált. Vagyis lehet férfi és nő is egyszerre az én értelmezésemben, amolyan kétnemű vagy épp nemváltó lény.

Ahogy Isten emberi a könyvben, úgy a Sátán is. Viszont a Sátán karaktere egy kicsikét zavaros számomra. Ugyanis elvileg szabad akarata van neki is, gyakorlatilag ő valójában hagyná a fenébe a sátánkodást, és inkább elmenne nyaralni, pihenni, új életet kezdeni. De nem teheti, mert Isten végső, nagy tervének része. Vagyis még sincs szabad akarata, Isten irányítja őt.

Jézust szintén emberien jeleníti meg Safier. Anno imádtam a Da Vinci-kódban azt az elméletet, amely alapján Jézus házas, a felesége pedig Mária Magdolna volt. Mert ettől számomra sokkal szimpatikusabb lett, emberivé változott a szememben. És hát, miért ne lehetett volna felesége? Nem volt pap, és a buta, mostanra már haszonnal nem járó, csak hatalmas károkat okozó cölibátust sem Isten találta ki, hanem az egyház, hogy még nagyobb vagyonhoz jusson.

Ebben a könyvben szintén van utalás arra, hogy Jézus szerelmes volt Mária Magdolnába, és hát, Marie-ba is beleszeret. Ezzel pedig kissé tudathasadásos állapotba kerül, mert hol férfiként viselkedik, hol Isten fiaként. És az egyik legnehezebb döntés vár rá: az igaz szerelmet vagy az igaz küldetést válassza-e… Esetleg lehetséges, hogy mindkettőt megkaphatja?

A történetben megjelennek a különböző emberi bűnök, jellemhibák is. A hitetlenség, birtoklási vágy, harag, kegyetlenség, irigység, rasszizmus, mások feletti ítélkezés és hasonlók. Nagyon érdekes, hogy a Sátán mi alapján választja ki az apokalipszis négy lovasát az egyszerű emberek közül, és az is, hogy a négy lovas közül nem mindegyik gonosz, sőt.

Nagyon tetszik az a szoros testvéri kapcsolat is, ami Marie és a nővére, Kata között van. A nővére leszbikus, ami megint csak érdekes témát nyújt vallási szempontból. A könyvben megvannak a hibái, a hitetlenség és a fájdalomtól, rákbetegségtől való teljesen érthető rettegés (hiszen egyszer már végigszenvedte és túlélte a rákot), de a leszbikusságát egyáltalán nem emelik ki, mint bűnt. Egyszerű tényként van csak közölve, mint pl. az, hogy Marie a harmincas évei elején jár. És ez klassz, mert szerintem ennek tényleg csak egy egyszerű ténynek kéne lennie egy normálisan működő világban.

Külön érdekes apróság volt, hogy a regényt néha megszakítja egy-egy képregény, amit Kata rajzol önmagáról és Marie-ról. Nekem nagyon tetszenek ezek a kis képkockák, főképp, mert mindig van bennük valami izgalmas, valami elgondolkoztató és tanulságos.

Ezt a könyvet mindenkinek ajánlom, akit érdekelnek a vallások, akár hívő, akár nem. De csak és kizárólag olyanok olvassák, akik nyitottak, és nem sérti őket, ha valaki másképp gondolkozik Istenről, Jézusról, a hitről, mint ahogyan általában szokás. A könyv jó szórakozást, kikapcsolódást nyújt, így nyár végére pihentető, mégis tartalmas olvasmány.

Kedvenc karakter: Marie, Kata, Joshua (Jézus)

Kedvenc jelenet: amikor Joshua odahívja az asztalukhoz a hajléktalant.

Kedvenc idézetek:

„Apukád nagyon furcsa lényeket teremtett.
Például kacsacsőrű emlőst…
…albatroszt…
…vagy kecskeszakállú férfiakat.
De egy szuper ötlete mégis csak volt.
Az, hogy testvéreket is teremtett.”

„Egyetlen tizenkét évesnek sem volna szabad sírni látni az apukáját. így imádkoztam: „Édes Istenem, add, hogy minden újra jó legyen, és anya visszajöjjön hozzánk." De az imám nem talált meghallgatásra. Lehet, hogy Isten éppen Bangladesben mentette meg az özönvíz elől az embereket.”

„– Hogy is áll a Bibliában? – kérdeztem. – Ne legyen nyugtalan a szívetek! Ne rettegjetek a büntetéstől, vagy a pokol tüzétől. Tegyetek jót a körülöttetek élőkkel, mert ez a kívánságotok, még ha csupán saját magatok miatt is, mert a saját életetek lesz ezáltal gazdagabb és szebb.
Joshua először hallgatott, aztán így szólt: – Ez… ez… nincs benne a Bibliában.
– Pedig nem ártana! – világosítottam fel véglegesen az álláspontomról.”

„– De hát Isten jó, nemde? – kérdeztem habozva.
– Ez ugyanaz az Isten, aki Noé idejében elöntötte a földet vízzel, aki ripityára zúzta Szodomát és Gomorrát, és aki az egyiptomiakra olyan csapásokat mért, hogy csinos kis gazdasági recesszióban volt részük…
– Nem vagyok biztos benne, hogy szeretem ezt az Istent – mondtam szomorúan.”

„„Mindazt, amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük."
Oké, erről még én is hallottam. A szöveg emlékeztetett az intercity-vécékben lógó táblákra: „Kérjük, hagyja úgy a helyiséget, ahogy ön is találni szeretné." Mindig, amikor ezt a figyelmeztetést olvastam, felhúztam magam: mi vagyok én, belsőépítész?”

„Marie – mosolygott Kata –, ha Isten létezik, akkor miért vannak nácik, háborúk, és miért létezhet a Modern Talking?”

Értékelés: IMÁDOM.