~ Sárga könyves út ~

2014. július 12., szombat

Ha a könyvek a közösségi média tagjai lennének…


Rácz Tibi dobta fel az ötletet, hogy írjunk arról, mi lenne, ha a könyvek a közösségi média tagjai lennének. Megtetszett az ötlet, mert beindította az agyamat, úgyhogy íme, az én blogbejegyzésem a témáról.

 
TWITTER: Melyik a legrövidebb kedvenc könyved?

Ezen sokat kellett törnöm a fejem, mert körülnéztem a kedvenc könyveim között, és a legtöbb minimum 350 oldal, de többségük még ennél is hosszabb. Végül eszembe jutott egy novelláskötet, amelyet még az egyetemen olvastam. Nekem kellett kiselőadást tartanom róla az egyik órán, és emlékszem, hogy nagyon tetszett. Tóth Krisztina Vonalkód című novelláskötetéről van szó, amely 184 oldal.

 
FACEBOOK: Egy könyv, amit mindenki rád akart tukmálni

Több ilyen is van, de amit talán a legtöbben „rám akartak tukmálni” (bár én inkább úgy mondanám, hogy a legtöbben ajánlottak) az Cassandra Clare-től A Végzet Ereklyéi sorozat. Tudom, hogy sokan szeretik, és a maga nemében biztosan jó történet, de úgy érzem, engem már nem tudna lekötni.

 
TUMBLR: Egy könyv, amit azelőtt olvastál el, hogy „menő lett”

Azt hiszem, ide passzol a Harry Potter és a bölcsek köve. Mivel az első kiadást olvastam rögtön a megjelenés után, ezért akkor még Magyarországon egyáltalán nem volt „menő” a történet. Az emberek többsége azt sem tudta, miről is van szó, főleg, hogy akkoriban még az internet sem terjedt el, így onnan sem értesülhettek a külföldi sikerkönyvekről.

 
MYSPACE Egy könyv, amire nem emlékszel, hogy tetszett-e vagy sem

Van olyan ember, aki elfelejti, hogy amit olvasott, az tetszett-e neki vagy sem? Ez most meglepett. Én ezzel úgy vagyok, hogy sok év elteltével elfelejtem az adott történet apróbb részleteit, de minimum arra emlékszem, hogy olvasás közben pozitív vagy negatív érzéseket, gondolatokat váltott-e ki belőlem az adott könyv. Nem értem, hogyan lehet ezt elfelejteni, mert szerintem az érzés mindenképpen maradandó.
Viszont olyan könyv van, amiről én magam sem tudom eldönteni, tetszett-e vagy sem, mert vegyesek az érzéseim vele kapcsolatban. Ilyen például Salvador Dalítól az Egy zseni naplója. Volt benne valami, ami lekötött és érdekelt, mégsem tudom, tetszett-e úgy igazán.

 
YOUTUBE: Egy könyv, amit remélsz, hogy meg fognak filmesíteni

J. R. Ward Fekete tőr testvériség sorozatát nagy örömmel látnám filmen. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a karaktereket kik játszanák, és az egész történetet klasszul vászonra lehetne vinni, mert pörgős, izgalmas, összetett, romantikus, véres és politikai szempontból is érdekes.

 
INSTAGRAM: Egy könyv, aminek a borítója annyira megtetszett, hogy meg is osztottad instagramon

Nem instagrammozok, de ha tenném, akkor Émile Zola könyveinek borítóját osztanám meg a Könyvmolyképző Kiadó kiadásában. Nem azért, mert elfogult vagyok, a legtöbb borítójuk nem igazán jön be. De mikor megláttam a Zola könyvek mélyzöld borítóját, az megdobogtatta a kicsi szívemet. Gyönyörűek.

 
GOODREADS: Egy könyv, amit mindenkinek ajánlanál

Csak egy? Szívem szerint a Harry Potter sorozatot mondanám, de azt az én ajánlásom nélkül is rengetegen olvassák, szóval más mellett döntöttem. Dosztojevszkijtől A Karamazov testvéreket ajánlanám mindenkinek. A legtöbb ember visszaretten ettől a történettől, mert két vaskos könyvben jelent meg, még az irodalom szigorlatra is én voltam az egyetlen, aki tényleg végigolvasta az egész regényt. És nekem nagyon tetszett. Nem egy könnyű olvasmány, de ha valaki belevág, akkor sokat nyer vele szerintem.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése