Charity Norman Luke Livingstone titkos élete című könyvét azért választottam ki olvasásra, mert jobban meg akartam érteni, mi is játszódik le egy transzszexuális ember lelkében. És azt hiszem, tökéletes választás volt ez a regény, mert több lettem tőle.
Röviden összefoglalva, a regény egy teljesen átlagosnak tűnő emberről szól, aki elismert ügyvéd, harminc éve él együtt boldogságban a feleségével és van két már felnőtt gyermeke. Aztán egy nap nem bírja tovább a színjátékot, és elhatározza, hogy öngyilkos lesz. Luke ugyanis valójában Lucia, bár férfitestbe született, amióta az eszét tudja, nőnek érzi magát. A tragédiát egy vadidegen, idős nő előzi meg, aki az utolsónak szánt vonatút alatt rábeszéli Luke-ot, hogy inkább valljon színt a családjának, és válassza az életet. A vallomást persze mindenki másképp fogadja, és Lucia új, igazi élete csak ekkor kezdődik el igazán.
Elfogadás és megértés
Liberális, elfogadó embernek tartom magam, senkit nem az alapján ítélek meg, hogy milyen a bőrszíne, a vallása, a szexuális beállítottsága stb. Csak és kizárólag az számít nekem, jó ember-e vagy sem, ezt pedig a tettek alapján lehet megítélni. Ennek ellenére, bevallom őszintén, én sem értettem eddig igazán a transzszexualitást. Ha ez a téma felmerült, a médiának köszönhetően elsőként az én fejemben is egy groteszk kép jelent meg egy női ruhába öltözött férfiról, még akkor is, ha az eszem tudta, hogy ez egy hamis kép. Szóval eddig sem ítélkeztem azok fölött, akik más neműnek érzik magukat, mint amilyennek születtek, elfogadtam őket, ám mivel sosem beszélgettem velük erről a témáról mélyebben, nem láthattam sem a fejükbe, sem a lelkükbe. Ez a könyv viszont, segített abban, hogy ne csak elfogadjam, hanem jobban meg is értsem a rossz testbe születőket.
Lucia a történet közepén küld egy levelet a családjának, amelyben arra kéri őket, képzeljék el, hogy milyen lenne, ha másnap a másik nem testében ébrednének, úgy kéne viselkedniük, öltözködniük, élniük, ahogyan az adott nem szokott, és soha többé nem térhetnének vissza a saját testükbe. Sőt, el sem mondhatnák másoknak, hogy mi történt velük, hogy rossz testben vannak, mert ha megtennék, annak súlyos következményei lennének. Nos, elképzeltem a helyzetet, és szörnyű lenne. Kinek nem? Talán… néha nem ártana egymás bőrébe bújnunk legalább képzeletben, hogy kicsit jobban megértsük a másikat.
Luke és Lucia
A regény elején kellett egy kis idő, míg összeállt a fejemben a kép Luciáról. Szereti a feleségét, vagy csak félelemből belement egy évtizedeken át tartó színjátékba? Hogyan szeretné most folytatni? Nőként viselkedve, vagy testileg is átalakulva? A feleségével akar maradni, vagy egy másik nővel, esetleg egy férfival? Nagyon sok kérdés merült fel bennem az elején, ahogyan a családjában is. És csak azután tudtam reális képet festeni magamban Lucia személyiségéről, hogy minden kérdésre megkaptam a választ.
Úgy gondolom, Lucia helytelenül döntött, amikor úgy vette feleségül Eilish-t, hogy nem mondta el neki az igazat, joga lett volna tudni. És úgy gondolom, Luciának akkoriban mégsem volt más lehetősége. A világ most sem elfogadó, ötven évvel ezelőtt még ennyire sem volt az. Teljesen érthető, hogy Lucia félt, még önmagát sem értette, nem tudott utánanézni annak, mi is történik vele, nem tudott kapcsolatba lépni más transzszexuális emberekkel, hogy támogatást nyerjen, orvoshoz sem fordulhatott segítségért, mert tájékozatlanságból vagy meg nem értésből félrekezelték volna. Beleszeretett Eilish-be, mivel a lelke egy leszbikus nőé, tényleg szereti őt tiszta szívből, és ha bevallja már az elején az igazat, Eilish biztosan azonnal elhagyja őt. Ahhoz, hogy Luciának csak egy cseppnyi esélye is legyen az igazság mellett megtartani Eilish szeretetét, kellett a három évtizednyi közös élet, az emlékek, a bizalom, az erőssé vált kötődés. És még így is nagy a kockázat, mert ott a tény, hogy hazudott, és ezt a hazugságot is nehéz megbocsátani, már ha egyáltalán meg lehet.
Szóval nem lett volna szabad hazudnia, de ha végiggondolom a lehetőségeit, lényegében vagy a hazugság és egy halovány esély a boldogságra, vagy elveszíti Eilish-t már a legelején, magára marad, és valószínűleg néhány év múlva az elfojtás és magány belehajszolja az öngyilkosságba.
A reakciók
Nagyon együtt éreztem Luciával olvasás közben, de ugyanúgy nagyon együtt éreztem a családtagjaival is. Mindegyikük reakciója érthető volt számomra, még ha nem is mindegyikük tetteivel értettem egyet.
Eilish, Luke felesége szinte egy egész életet élt le abban a tudatban, hogy a férje férfi. Amikor kiderül az igazság, teljesen normális, hogy úgy érzi, az elmúlt harminc éve egy hatalmas hazugság volt. Fogalma sincs róla, a férje valóban szerette-e őt valaha, miben hazudhatott még, és hogy tudott eltitkolni előle egy ilyen horderejű dolgot. Nagyon tetszett az a lelki folyamat, amelyen keresztülment. Szerintem teljesen reális volt az egész, szépen ki is volt dolgozva, pont a megfelelő ütemben és formában.
Kate, Luke lánya fogadja a legpozitívabban a történteket annak ellenére, hogy természetesen őt is megviselik azok. Az embernek nem könnyű elképzelni a saját apját női ruhában, nőként viselkedve. Kate azonban elfogadó, nyitott, és nagyon szereti az apját. Ő az, aki soha, egyetlen percre sem fordul el tőle, az első pillanattól próbálja megérteni őt. Ennek ellenére ott áll az anyja mellett is, támogatja, segíti őt lelkileg. Nagyon kedveltem a karakterét, mert belevaló, rendes lány, és nagyon tetszett, hogy nem kellett választania az anyja és az apja között, mint olyan sok családban, ahol vita alakul ki, hanem a szülők megértették, hogy mindkettejüket szereti, és mindkettejük mellett ott áll lelki támaszként.
Simon, Luke fia, nagyon közel állt az apjához gyerekkora óta, sokkal közelebb, mint az anyjához, ezért és más múltbeli okok miatt így érthető a reakciója. A tettei viszont nem. Az első kiakadását még el tudom nézni neki, első sokk alatt rengeteg olyan dolgot mondunk vagy teszünk, amit később megbánhatunk. Viszont a későbbi tetteit, azt, ahogyan a saját családja életét is megkeseríti, már nem. Pont ugyanazt tettem volna a felesége helyében, amit ő is tett. A gyerekek az elsők, ha az apjuk hülye, akkor az legyen az ő baja, oldja meg.
Meg, Luke édesanyja végig tudta, hogy a fia valamiért nem boldog, és azt is sejtette, hogy miért, de úgy vélte, jobb, ha a szőnyeg alá söpri, hátha minden megoldódik magától. Nem vádolom őt, amikor megszületett a gyermeke, még szinte semmit nem lehetett tudni a transzszexualitásról. Nem volt internet, ahol utánanézhetett volna ennek a témának, nem voltak emberek, szakemberek, akikhez fordulhatott volna. Egyszerűen magára maradt a problémával, és úgy kezelte, ahogyan szerinte az a legkevésbé fájt a férjének és a fiának. Tévedett. Ennek ellenére tisztelem őt, mert amikor Lucia végül előbújik, ki akarja javítani az anyaként korábban elkövetett hibáit, hogy nem támogatta a gyermekét már a kezdetektől abban, hogy az lehessen, aki. Még mindig nem érti a transzszexualitást, egyszerűen csak szereti a gyerekét, és nem számít neki, hogy Luke-nak vagy Luciának hívják-e.
Aki felnyitja mások szemét
Chloe karaktere nagyon szimpatikus volt, az ő helyzete könnyebb és nehezebb egyszerre, mint Luciáé. Könnyebb, mert elég erős volt már fiatalon is felvállalni önmagát. Nehezebb, mert ezáltal elvesztette a családját, nem talált rendes állást, és emiatt olyan férfiaknak kell eladnia önmagát, akik napközben becsületes, hűséges férj és családapa képében tetszelegnek, és valószínűleg fennhangon hirdetik, hogy mennyire megvetik a másságot.
Chloe a nehézségek ellenére kedves, életvidám, segítőkész. Nem csoda, hogy Lucia hamar megkedveli őt, és befogadja az új életébe. Sejtettem, hogy Chloe szerepe az lesz Lucia és a családja életében, ami végül lett, bár én azt hittem (vagy legalább is azt reméltem), más sors jut majd neki.
Vallás, másság és az igazi szörnyetegek
Vannak vallások és vallási közösségek, amelyek teljes mértékben elítélik a másság bármilyen formáját. És vannak olyanok is, amelyek megértően, szeretettel fogadják a „más” embereket is. A regényben felbukkanó fiatal, felvilágosult tiszteletes szerencsére az elfogadó kategóriába tartozik, és ennek nagyon örülök, mert kellenek az ilyen irodalmi példaképek. Épp emiatt, én örültem volna, ha kicsit nagyobb szerepet kap a történetben, és még jobban megismerhetjük őt és az elveit.
Nem tudom, ki hogy van vele, de az én szememben nem azok a szörnyetegek, akik „mások”, hanem azok, akiknek gyűlölet él a szívükben. A transzszexuálisok, homoszexuálisok, biszexuálisok senkinek nem ártanak, egyszerűen csak önmaguk akarnak lenni anélkül, hogy bármiféle hátrány vagy erőszak (verbális vagy fizikai) érné őket. Úgy akarnak szeretni, hogy azt ne kelljen titkolniuk a világ elől, mintha a szerelmük valamiféle bűn lenne. Az igazi, kölcsönös szeretet két érzelmileg és értelmileg érett ember között sohasem bűn. A gyűlölet és a gyűlöletből elkövetett verbális vagy fizikális erőszak viszont az. És ha már a vallásról is szó esett, Isten az, akihez a szeretetet kapcsoljuk, és a gyűlölet pedig a Gonosz eszköze. Azt hiszem, ezt sok embernek nem ártana átgondolni, ha valóban hívő, és Isten szavát akarja követni…
Remélem, egyszer majd egy olyan világban élhetek, ahol az embereket csak és kizárólag a tetteik alapján ítélik majd meg. Amelyben kevesebb lesz a gyűlölet és több a szeretet és az elfogadás. Egy ilyen világban sokkal több boldog, egészséges, életvidám ember élhetne.
A regényt mindenkinek ajánlom, aki szeretné jobban megérteni a transzszexuális emberek érzéseit, és mindezt egy nagyon érzelmes, gyönyörű, családi regény által tenné.
Röviden összefoglalva, a regény egy teljesen átlagosnak tűnő emberről szól, aki elismert ügyvéd, harminc éve él együtt boldogságban a feleségével és van két már felnőtt gyermeke. Aztán egy nap nem bírja tovább a színjátékot, és elhatározza, hogy öngyilkos lesz. Luke ugyanis valójában Lucia, bár férfitestbe született, amióta az eszét tudja, nőnek érzi magát. A tragédiát egy vadidegen, idős nő előzi meg, aki az utolsónak szánt vonatút alatt rábeszéli Luke-ot, hogy inkább valljon színt a családjának, és válassza az életet. A vallomást persze mindenki másképp fogadja, és Lucia új, igazi élete csak ekkor kezdődik el igazán.
Elfogadás és megértés
Liberális, elfogadó embernek tartom magam, senkit nem az alapján ítélek meg, hogy milyen a bőrszíne, a vallása, a szexuális beállítottsága stb. Csak és kizárólag az számít nekem, jó ember-e vagy sem, ezt pedig a tettek alapján lehet megítélni. Ennek ellenére, bevallom őszintén, én sem értettem eddig igazán a transzszexualitást. Ha ez a téma felmerült, a médiának köszönhetően elsőként az én fejemben is egy groteszk kép jelent meg egy női ruhába öltözött férfiról, még akkor is, ha az eszem tudta, hogy ez egy hamis kép. Szóval eddig sem ítélkeztem azok fölött, akik más neműnek érzik magukat, mint amilyennek születtek, elfogadtam őket, ám mivel sosem beszélgettem velük erről a témáról mélyebben, nem láthattam sem a fejükbe, sem a lelkükbe. Ez a könyv viszont, segített abban, hogy ne csak elfogadjam, hanem jobban meg is értsem a rossz testbe születőket.
Lucia a történet közepén küld egy levelet a családjának, amelyben arra kéri őket, képzeljék el, hogy milyen lenne, ha másnap a másik nem testében ébrednének, úgy kéne viselkedniük, öltözködniük, élniük, ahogyan az adott nem szokott, és soha többé nem térhetnének vissza a saját testükbe. Sőt, el sem mondhatnák másoknak, hogy mi történt velük, hogy rossz testben vannak, mert ha megtennék, annak súlyos következményei lennének. Nos, elképzeltem a helyzetet, és szörnyű lenne. Kinek nem? Talán… néha nem ártana egymás bőrébe bújnunk legalább képzeletben, hogy kicsit jobban megértsük a másikat.
Luke és Lucia
A regény elején kellett egy kis idő, míg összeállt a fejemben a kép Luciáról. Szereti a feleségét, vagy csak félelemből belement egy évtizedeken át tartó színjátékba? Hogyan szeretné most folytatni? Nőként viselkedve, vagy testileg is átalakulva? A feleségével akar maradni, vagy egy másik nővel, esetleg egy férfival? Nagyon sok kérdés merült fel bennem az elején, ahogyan a családjában is. És csak azután tudtam reális képet festeni magamban Lucia személyiségéről, hogy minden kérdésre megkaptam a választ.
Úgy gondolom, Lucia helytelenül döntött, amikor úgy vette feleségül Eilish-t, hogy nem mondta el neki az igazat, joga lett volna tudni. És úgy gondolom, Luciának akkoriban mégsem volt más lehetősége. A világ most sem elfogadó, ötven évvel ezelőtt még ennyire sem volt az. Teljesen érthető, hogy Lucia félt, még önmagát sem értette, nem tudott utánanézni annak, mi is történik vele, nem tudott kapcsolatba lépni más transzszexuális emberekkel, hogy támogatást nyerjen, orvoshoz sem fordulhatott segítségért, mert tájékozatlanságból vagy meg nem értésből félrekezelték volna. Beleszeretett Eilish-be, mivel a lelke egy leszbikus nőé, tényleg szereti őt tiszta szívből, és ha bevallja már az elején az igazat, Eilish biztosan azonnal elhagyja őt. Ahhoz, hogy Luciának csak egy cseppnyi esélye is legyen az igazság mellett megtartani Eilish szeretetét, kellett a három évtizednyi közös élet, az emlékek, a bizalom, az erőssé vált kötődés. És még így is nagy a kockázat, mert ott a tény, hogy hazudott, és ezt a hazugságot is nehéz megbocsátani, már ha egyáltalán meg lehet.
Szóval nem lett volna szabad hazudnia, de ha végiggondolom a lehetőségeit, lényegében vagy a hazugság és egy halovány esély a boldogságra, vagy elveszíti Eilish-t már a legelején, magára marad, és valószínűleg néhány év múlva az elfojtás és magány belehajszolja az öngyilkosságba.
A reakciók
Nagyon együtt éreztem Luciával olvasás közben, de ugyanúgy nagyon együtt éreztem a családtagjaival is. Mindegyikük reakciója érthető volt számomra, még ha nem is mindegyikük tetteivel értettem egyet.
Eilish, Luke felesége szinte egy egész életet élt le abban a tudatban, hogy a férje férfi. Amikor kiderül az igazság, teljesen normális, hogy úgy érzi, az elmúlt harminc éve egy hatalmas hazugság volt. Fogalma sincs róla, a férje valóban szerette-e őt valaha, miben hazudhatott még, és hogy tudott eltitkolni előle egy ilyen horderejű dolgot. Nagyon tetszett az a lelki folyamat, amelyen keresztülment. Szerintem teljesen reális volt az egész, szépen ki is volt dolgozva, pont a megfelelő ütemben és formában.
Kate, Luke lánya fogadja a legpozitívabban a történteket annak ellenére, hogy természetesen őt is megviselik azok. Az embernek nem könnyű elképzelni a saját apját női ruhában, nőként viselkedve. Kate azonban elfogadó, nyitott, és nagyon szereti az apját. Ő az, aki soha, egyetlen percre sem fordul el tőle, az első pillanattól próbálja megérteni őt. Ennek ellenére ott áll az anyja mellett is, támogatja, segíti őt lelkileg. Nagyon kedveltem a karakterét, mert belevaló, rendes lány, és nagyon tetszett, hogy nem kellett választania az anyja és az apja között, mint olyan sok családban, ahol vita alakul ki, hanem a szülők megértették, hogy mindkettejüket szereti, és mindkettejük mellett ott áll lelki támaszként.
Simon, Luke fia, nagyon közel állt az apjához gyerekkora óta, sokkal közelebb, mint az anyjához, ezért és más múltbeli okok miatt így érthető a reakciója. A tettei viszont nem. Az első kiakadását még el tudom nézni neki, első sokk alatt rengeteg olyan dolgot mondunk vagy teszünk, amit később megbánhatunk. Viszont a későbbi tetteit, azt, ahogyan a saját családja életét is megkeseríti, már nem. Pont ugyanazt tettem volna a felesége helyében, amit ő is tett. A gyerekek az elsők, ha az apjuk hülye, akkor az legyen az ő baja, oldja meg.
Meg, Luke édesanyja végig tudta, hogy a fia valamiért nem boldog, és azt is sejtette, hogy miért, de úgy vélte, jobb, ha a szőnyeg alá söpri, hátha minden megoldódik magától. Nem vádolom őt, amikor megszületett a gyermeke, még szinte semmit nem lehetett tudni a transzszexualitásról. Nem volt internet, ahol utánanézhetett volna ennek a témának, nem voltak emberek, szakemberek, akikhez fordulhatott volna. Egyszerűen magára maradt a problémával, és úgy kezelte, ahogyan szerinte az a legkevésbé fájt a férjének és a fiának. Tévedett. Ennek ellenére tisztelem őt, mert amikor Lucia végül előbújik, ki akarja javítani az anyaként korábban elkövetett hibáit, hogy nem támogatta a gyermekét már a kezdetektől abban, hogy az lehessen, aki. Még mindig nem érti a transzszexualitást, egyszerűen csak szereti a gyerekét, és nem számít neki, hogy Luke-nak vagy Luciának hívják-e.
Aki felnyitja mások szemét
Chloe karaktere nagyon szimpatikus volt, az ő helyzete könnyebb és nehezebb egyszerre, mint Luciáé. Könnyebb, mert elég erős volt már fiatalon is felvállalni önmagát. Nehezebb, mert ezáltal elvesztette a családját, nem talált rendes állást, és emiatt olyan férfiaknak kell eladnia önmagát, akik napközben becsületes, hűséges férj és családapa képében tetszelegnek, és valószínűleg fennhangon hirdetik, hogy mennyire megvetik a másságot.
Chloe a nehézségek ellenére kedves, életvidám, segítőkész. Nem csoda, hogy Lucia hamar megkedveli őt, és befogadja az új életébe. Sejtettem, hogy Chloe szerepe az lesz Lucia és a családja életében, ami végül lett, bár én azt hittem (vagy legalább is azt reméltem), más sors jut majd neki.
Vallás, másság és az igazi szörnyetegek
Vannak vallások és vallási közösségek, amelyek teljes mértékben elítélik a másság bármilyen formáját. És vannak olyanok is, amelyek megértően, szeretettel fogadják a „más” embereket is. A regényben felbukkanó fiatal, felvilágosult tiszteletes szerencsére az elfogadó kategóriába tartozik, és ennek nagyon örülök, mert kellenek az ilyen irodalmi példaképek. Épp emiatt, én örültem volna, ha kicsit nagyobb szerepet kap a történetben, és még jobban megismerhetjük őt és az elveit.
Nem tudom, ki hogy van vele, de az én szememben nem azok a szörnyetegek, akik „mások”, hanem azok, akiknek gyűlölet él a szívükben. A transzszexuálisok, homoszexuálisok, biszexuálisok senkinek nem ártanak, egyszerűen csak önmaguk akarnak lenni anélkül, hogy bármiféle hátrány vagy erőszak (verbális vagy fizikai) érné őket. Úgy akarnak szeretni, hogy azt ne kelljen titkolniuk a világ elől, mintha a szerelmük valamiféle bűn lenne. Az igazi, kölcsönös szeretet két érzelmileg és értelmileg érett ember között sohasem bűn. A gyűlölet és a gyűlöletből elkövetett verbális vagy fizikális erőszak viszont az. És ha már a vallásról is szó esett, Isten az, akihez a szeretetet kapcsoljuk, és a gyűlölet pedig a Gonosz eszköze. Azt hiszem, ezt sok embernek nem ártana átgondolni, ha valóban hívő, és Isten szavát akarja követni…
Remélem, egyszer majd egy olyan világban élhetek, ahol az embereket csak és kizárólag a tetteik alapján ítélik majd meg. Amelyben kevesebb lesz a gyűlölet és több a szeretet és az elfogadás. Egy ilyen világban sokkal több boldog, egészséges, életvidám ember élhetne.
A regényt mindenkinek ajánlom, aki szeretné jobban megérteni a transzszexuális emberek érzéseit, és mindezt egy nagyon érzelmes, gyönyörű, családi regény által tenné.
Kedvenc karakterek: Lucia, Eilish, Kate, Chloe, Nico, Carmela.
Kedvenc jelenetek: amikor Kate először látja nőként az apját, és Nico jelenetei.
Kedvenc idézetek:
"Rémes volt nézni, ahogy az a hal lassan kivetkőzik minden halságából. Vajon Camela hogy bírja ezt elviselni nap mint nap? Nico a villájával péppé passzírozta, aztán irdatlan mennyiségű ketchupot kevert bele. Végül már nem is hasonlított ételre. Simon hallotta Carmela barátaitól - attól a házbéli két anyukától, akikkel együtt szokott gyereket sétáltatni -, hogy panaszkodtak: meghíztak, mert sajnálják kidobni a gyerek ott hagyott kajáját, inkább megeszik. Simon ezt el nem tudta képzelni. Neki az éhhalál küszöbén kéne lennie - de komolyan, kúszni a sivatagban, a feje fölött köröző keselyűkkel - ahhoz, hogy ezt a trutyit a szájába tegye."
"- Te sírsz.
Összefolytak a szavai.
- Egy kicsit - mondtam.
- Miért?
- Mert nagyon félek.
Tűsarkán inogva lehajolt, és az arcomba nézett. A többiek már nem foglalkoztak velem, kezdtek elszállingózni.
- Mitől félsz ilyen kibaszottul? - kérdezte.
Annyi idős lehetett, mint Kate. Biztosan jóérzésű lány. Nem akartam elrontani a hangulatát. Sikerült rámosolyognom.
- Félek, mert úgy döntöttem: élni fogok - feleltem."
"– Majd egymás mellé ülhettek a barátoddal, ha bementetek Mrs. Mason
termébe – súgta neki Mrs. Parry. – De előtte Carl megmutatja neked a
fiúk öltözőjét. Ott már vár rád egy fogas, rajta van a neved is. Hát nem
nagyszerű?
– De én lány vagyok – mondta Luke.
Mrs. Parry kezdett hasonítani a dülledt szemű boszorkányhoz.
– Na, ne butáskodj!
– Lány vagyok!
– Csitt! No, engedd el szépen a barátod kezét!
Luke nem engedte el.
– Miért mondja, hogy én fiú vagyok?
A dülledt szempár most felmérte Luke-ot egészen az új szandáljáig, és vissza, ellenőrzés gyanánt.
– Mert Isten annak teremtett.
– Szerintem Isten ezt elrontotta.
– Azon az ajtón fogsz bemenni, a többi fiúval. Erről nem akarok több vitát. És most elengeded!
Mrs. Parry most már haragos volt, elrángatta Janey kezét.
Luke ezt nem bírta elviselni. Muszáj volt megértetnie velük. Torkaszakadtából üvölteni kezdett:
– Isten ezt elrontotta!"
– De én lány vagyok – mondta Luke.
Mrs. Parry kezdett hasonítani a dülledt szemű boszorkányhoz.
– Na, ne butáskodj!
– Lány vagyok!
– Csitt! No, engedd el szépen a barátod kezét!
Luke nem engedte el.
– Miért mondja, hogy én fiú vagyok?
A dülledt szempár most felmérte Luke-ot egészen az új szandáljáig, és vissza, ellenőrzés gyanánt.
– Mert Isten annak teremtett.
– Szerintem Isten ezt elrontotta.
– Azon az ajtón fogsz bemenni, a többi fiúval. Erről nem akarok több vitát. És most elengeded!
Mrs. Parry most már haragos volt, elrángatta Janey kezét.
Luke ezt nem bírta elviselni. Muszáj volt megértetnie velük. Torkaszakadtából üvölteni kezdett:
– Isten ezt elrontotta!"
"- Semmi nem olyan, mint amilyennek gondoltam. A fent: lent. A jó: rossz. Az elöl: hátul... Pedig ő az apám. Ismerem őt. Ha valami idegesíti, a hüvelykujján rágja a körmét. Tudom, hogy titokban imádja a kisbabákat, teljesen elolvad tőlük. Tudom, mi nevetteti meg, tudom, mitől borul ki.
- A holokauszttagadóktól - mondtam. - A biztosítótársaságoktól. A közterület-fenntartóktól. A sarki olajbányászattól.
- A check-in pultnál lévő pökhendi csajoktól.
- Azoktól, akik macskákat rugdosnak.
És mégis egy szélhámos, gondoltam. Csaló, akinek selymes kis titkai vannak. Amikor senki sem látta, felvette őket."
"- És mit érzett, amikor a gyermekei megszülettek?
Erre kész válaszom volt:
- Örömöt. Színtiszta örömöt.
Ami megint hazugság volt; csak egy a sok ezer közül, de ettől szégyelltem magam a legjobban. Az, hogy apa lettem, egyáltalán nem jelentett színtiszta örömöt. Az örömöm meg volt mérgezve. Soha nem fogom elfelejteni, ahogy Simont percekig a kezemben tartottam, miután megszületett. Kerek kis pofija volt, az ujjacskái gyönyörűek, igazi kis csoda! Olyan szeretetet ébresztett bennem, hogy már nem is fért belém, és ki is csordult könnyek formájában. Nem akartam többé elengedni egyáltalán. De egyszer csak ott volt egy bába keze a gyermekemen, elvette tőlem, és odaadta Eilishnek.
- Na, lássuk! - mondta, de rám se nézett. - Hogy eteti meg a mama ezt az angyalkát?
Eilish ösztönösen tudta, hogyan kell szoptatni. Ő meg a kicsi meghitten bújtak össze, anya és gyermeke, és Simon úgy nézett Eilishre, mint valami istennőre. Csodálnom kellett volna Eilisht abban a pillanatban, de én csak irigységet éreztem. Soha még ilyen irigy nem voltam senkire."
"- A nagyival telefonáltam ma - mesélte Nico, és bemászott a paplan alá. - Van nekem egy ajándéka. Azt hiszem, megint egy kocsi. De nagypapával nem tudtam beszélni, mert ő már nem lakik ott.
- Jóccakát, nyóc gatyát! Kérek egy puszit!
- Azért ment el, mert rákiabáltál, amikor a virágokat odaadtam neki?
- Nem is kiabáltam rá.
Nico barna szeme elkerekedett. Azt azért tudta, milyen az, ha valakire ráordítanak.
- De igen. Hallottalak. Úgy kiabáltál, hogy csak na! - És tátogva mímelte az ordítást. - Szegény nagypapa!
Simon egyszerre érzett szégyent és dühöt.
- Nem is kiabáltam igaziból. Vannak dolgok, amiket te még nem értesz. És most ideje aludni. Jó éjszakát, Nico! Jó éjszakát, Malacka!
Leoltotta a villanyt, de még visszanézett. Nico hanyatt feküdt, és Malackát karnyújtásnyira maga elé tartotta. Mély, mérges hangon beszélt hozzá:
- Hozzánenyújja fiamhoz! - mondta. - Hozzánenyújja fiamhoz!"
"- (...) Tudod, hogy a tizenkettedik században átlagosan mennyi ideig tartott egy házasság? Megmondom: tizenegy évig és hat hónapig. Mégpedig azért, mert valamelyik fél meghalt, leginkább a nők, gyerekszülésben. És azt tudod, hogy az átlagos modern házasság meddig tart? Tippelj!
- Tizenegy évig és hat hónapig? - tippeltem.
- Pontosan! Ma már nem halunk meg olyan gyakran, ezért kell elválni."
"- Milyen könnyen mosolyog az ember, igaz? - mondta Neil. - Ha mások nézik."
"Ez is azt igazolta, amit Kate régóta gondolt: a világ nem jin és jang, nem fekete és fehér, és egész biztosan nem hülye Vénusz és Mars között oszlik meg, hanem ennél sokkal izgalmasabb."
"- Ötvenöt, sőt majdnem ötvenhat évvel ezelőtt szültem egy gyereket. Nagyon klassz kis kölyök volt, rögtön a kezdetektől. Nincs kedvenc gyerekem, de ha volna - mosolyodott el bűntudatosan -, hát nem művészet kitalálni, hogy melyik lenne az. Mostanra felnőtt, és neki is gyerekei lettek. Mint kiderült, volt pár dolog, amit nem értettem benne, de ez nem változtat azon, hogy én szültem. Mindig kedves és figyelmes gyerek volt, és az is maradt. Mindig okos volt - ma is az. Mindig szerettem, és ebben sem látok változást most sem."
"- Jó lenne, ha volna valami tabletta - mondta Chloe, és ez egy ritka, komoly, nem nevetős pillanat volt nála -, amit ha bevesznek, azt éreznék, amit mi. Csak egy napra! Vagy csak egy órára! Akkor nem gyűlölnének minket."
Értékelés: IMÁDOM.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése