Radclyffe Hall merész regénye, A magány kútja arra tett kísérletet megjelenésekor, hogy tabukat döntsön és nyíltan beszéljen a homoszexualitásról. Könyvét máig a leszbikus irodalom klasszikusának tartják. Magyarországon először 2017-ben adta ki a regényt a Park Kiadó, s a Blogturnéklub segítségével ti is megismerkedhettek ezzel a tabudöntögető történettel. Kövessétek a turné állomásait, s ha minden kérdésre helyes választ adtok, nyerhettek egy példányt a regényből.
Radclyffe Hall A magány kútja című regénye azonnal felkeltette az érdeklődésemet, mert bár elég sok LMBTQ regény jelenik meg mostanság, azok általában meleg férfiakról szólnak, nem pedig leszbikus nőkről vagy transzszexuálisokról. Úgyhogy a témája miatt kezdett el érdekelni ez a könyv, és mert kíváncsi voltam, hogy egy évszázaddal ezelőtt vajon hogyan is éltek az LMBTQ emberek, és mennyiben változott a helyzetük a jelenben.
Röviden összefoglalva, a történet egy Stephen Gordon nevű fiúról szól, aki női testbe született az 1800-as évek végén. A szülei gazdagok, egy Morton Hall nevű birtokon élnek. Az édesapa Stephen kisgyerekkora óta sejti, hogy mi is a helyzet vele, mitől „más” a „kislánya”, mint a többi kislány, és ettől csak még jobban óvja és imádja Stephent. Az édesanya viszont már szinte születésekor ösztönösen eltaszítja magától, mert érzi, hogy valami „nem stimmel” vele. Stephen gyerekkora így is viszonylag boldogan telik, ám mikor Stephen felnőve beleszeret egy másik nőbe, a titok felszínre kerül.
Egy barát születése
A történet a születésétől a harmincas éveiig mutatja be Stephen életét, vagyis olvasóként végigkövethettem élete első harmincvalahány évét, ezáltal pedig igazán megismerhettem, és megszerethettem őt. Stephen nagyon jó ember. Pont olyan, mint az édesapja: becsületes, intelligens, jószívű és gondoskodó. Persze neki is megvannak a hibái, például a túlzott önfeláldozás, de egy nagyon szerethető karakter.
Olvasás közben olyanná vált számomra, mint egy barát, átéreztem és megértettem a gondolatait, érzéseit, vágyait és félelmeit. Amikor a könyv végére értem, szó szerint hiányérzetem támadt, amely a mai napig nem múlt el. Néha azon kapom magam, hogy elgondolkozom, vajon mi történhetett Stephennel a könyv vége után. Vajon hogyan képzelte el Hall Stephen életének további részét? És ilyenkor szörnyen sajnálom, hogy nem egy kortárs íróról van szó, akit esetleg megkereshetnék a kérdéseimmel.
Szülők és szülőpótlékok
Stephen édesapja egy igazi kincs. Olvasás előtt azt feltételeztem, hogy majd ő lesz az, aki teljesen kiakad a gyereke transzszexualitásán, úgyhogy mikor kiderült, mennyire szereti Stephent, nagyon kellemesen csalódtam. Sir Philip egy igazi apa, igazi szülő, aki feltétel nélkül szereti a gyermekét, bármitől megvédi, és mindig kiáll mellette. Ha egyszer mégis férjhez mennék, egy ilyen férfit szeretnék magam mellett tudni, a gyerekeim mellett pedig egy ilyen apát.
Stephen édesanyja, Lady Anna, már koránt sem ilyen jó szülő. Már a legelején megérzi a gyereke „másságát”, de ahelyett, hogy foggal-körömmel védené őt, ahogyan egy igazi anyának kéne, inkább eltaszítja magától. Amikor pedig Stephennek védelemre lenne szüksége, nem kapja meg tőle, sőt, a nő olyasmiket mond Stephennek, amiknek egy anya száját sosem lenne szabad elhagynia.
Van Stephen életében még két nő, akik amolyan szülői hatással voltak rá. Két házi tanítónőről van szó. Az első Mademoiselle Duphot, aki Stephen kisgyerekkorát kíséri végig. Ő tanítja meg az alapokra, ám mivel nagyon-nagyon szereti Stephent, így kicsit elkényezteti, ráhagy egy csomó mindent, és emiatt Stephen elhanyagolja a tanulmányait. A második Miss Puddleton, aki Stephen tinédzserkorában érkezik Mortonba, és nemcsak tanítóvá, hanem egyfajta pótanyává válik Stephen életében. Pontosan tudja, mi játszódik le Stephenben, mert ő is hasonlókon ment keresztül fiatalon. Épp ezért félti, támogatja, oktatja Stephent. Mindig azt mondja neki, csak a tudása, intelligenciája és írói tehetsége menthetik meg őt, ezekre kell támaszkodnia.
Leszbikus vagy transzszexuális
Miután elolvastam a könyvet, utánanéztem a neten a különböző véleményeknek, és sokban fiús leszbikusként írnak Stephenről, a regényt pedig a leszbikus irodalomhoz sorolják. Én ezzel nem értek egyet. Stephen gyerekkorától kezdve fiú szeretne lenni, amikor nem kényszerítik rá a lányos viselkedést, akkor ösztönösen fiúként cselekszik. A testét is sokszor torznak, csúnyának találja, elsősorban a nőies jellege miatt. Szóval nemcsak egyszerűen egy fiús lány, hanem egy női testbe született lélek, aki fiúnak, később pedig férfinek érzi magát. És nem csak azért, mert a fiúk és férfiak szabadabbak, olyasmikkel foglalkozhatnak, amikkel Stephen is szeretne, hiszen akkor testi értelemben nem vágyna férfivá lenni, csak az előjogaikat akarná.
A transzszexualitást bizonyítja az is, hogy Sir Philip erről témáról olvas könyveket, még ha nincs is nevén nevezve a dolog. Pontosan tudni akarja, hogy mi is történik a gyerekével, és az egyik könyv, amit olvas konkrétan a férfi testben lévő női, és a női testben lévő férfi lélekről szól.
A szerelem az szerelem
Stephen az odaadó, gondoskodó, önzetlen szerelmes egyik példája, mindezt pedig szintén az édesapjától örökölte. Apró kisgyerekként is már ez jellemző rá: amikor gyermeki tisztasággal „beleszeret” az egyik cselédlányukba, azért imádkozik, hadd vegye át tőle a lábában lévő betegséget és fájdalmat. Későbbi szerelmei esetében pedig ugyanígy viselkedik. Ez egyfelől szép és irigylésre méltó, másfelől néha megráztam volna egy kicsit, hogy oké, oké, de gondolj már magadra is, a saját boldogságodra.
Megértem, hogy mit miért tett, megértem, hogy ilyen az igaz szerelem és ilyen egy velejéig becsületes ember, mégis fájt látnom Stephen szenvedéseit. Olvasóként én neki kívántam boldogságot, és mindenki más boldogsága csak másodlagos volt.
Ennek ellenére úgy gondolom, bár több Stephenhez és Sir Philiphez hasonló férfi élne a világon. Mi, nők sokkal boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak lehetnénk ilyen kedves, önzetlen emberek feleségeiként, társaiként.
Hasonló emberek barátsága
Valérie Seymour az a személyiség, aki körül Párizsban kialakul egy művészi-baráti társaság LMBTQ és az őket elfogadó emberekből. Olvastam már néhány könyvet hasonló művészi körökről, de eddig ez a baráti kör volt számomra a legszimpatikusabb. Valérie már csak azért is szimpatikus, mert míg a többi művészi társaság életében fontos szerepet játszott az alkohol és a drogok, addig Valérie utálja az ilyen tudatmódosítókat, és a saját partijain például nem is szolgáltat fel alkoholos italt. Ez pedig józan művészlélekként számomra egy hatalmas jó pont.
Bevallom őszintén, íróként, művészlélekként mindig nagyon vágyakoztam egy ilyen régimódi művésztársaságba, amelyben az emberek egy része teljesen elvont, másik részük realista, de mindegyikükben van valami különleges. Persze manapság is léteznek művészekből álló csoportosulások, ám valahogy sosem éreztem ezt a fajta vágyódást közéjük. Talán, mert romantikus lélekként mindig a múltba, egy régi kor világába vágyódom, és ezt a mai, modern kort, a benne élő emberek többségével ritkán érzem hasonszőrűnek hozzám.
Jonathan Brockett karaktere is érdekes volt, főképp azért, mert hasonlított a személyisége az enyémhez. Néha szüksége volt a társaságra, a középpontban volt, nap mint nap meglátogatta a barátait és részt vett az életükben, néha pedig hónapokra eltűnt, és csak az írással foglalkozott. Ami nagyon tetszett, hogy a barátai ezért nem haragudtak rá, nem taszították el, megértették, hogy ő ilyen, erre van szüksége a boldogsághoz. És tudták, hogy mindentől függetlenül, ha bajba kerülnek, segítségre van szükségük, akkor számíthatnak Jonathanra, mert jó barát, aki ha néha magányra is vágyik, a szükség idejében segítő kezet nyújt. Igazából ez az egész baráti-művészeti társaság azért volt szimpatikus számomra, mert nemcsak látszólag, hanem valóban elfogadóak voltak egymással.
Jaime és Barbara sztorija, amolyan történet a történetben. Megismerhetjük a gyerekkorukat, hogy hogyan szerettek egymásba, hogyan menekültek el otthonról, hogy együtt élhessenek, mennyit kellett nélkülözniük és szenvedniük. Igaz, sokkal rövidebben olvashatunk róluk, mint Stephen életéről, Hall mégis elérte, hogy megszeressem őket. A történetük, a szerelmük egyszerre meseszerű és valóságos, gyönyörű és szomorú, felemelő és megrázó.
Ők testesítik meg az akkor élt LMBTQ embereknek a szegény rétegét. Mert hát, Stephennek van vagyona, saját háza, pénzkereseti lehetősége, vagyis hiába kitaszított, nem kell nélkülöznie. Ezzel szemben Jaime és Barbara konkrétan a nincstelenséget választották, csak hogy együtt élhessenek. Valahol egyébként megértem Jaime önérzetét, hogy nem volt hajlandó pénzbeli segítséget elfogadni a gazdagabb barátaiktól, hiszen annyiszor megfosztották már őket a méltóságuktól pusztán azért, mert egymást szerették, hogy önként nem akarta odaadni a méltóságuk még egy darabkáját. Valahol pedig úgy gondolom, van az a pont, ahol az embernek segítséget kell kérnie, és ez a pont nálam az, amikor már nem csak én, hanem egy szerettem is szenved.
Jelen és múlt
Többek között azért is olvastam el ezt a regényt, hogy megtudjam, mennyit változott a világ a regény ideje óta, és úgy látom, bizonyos szempontból történtek pozitív változások, más szempontból pedig pont olyan elmaradottak vagyunk, akár száz évvel ezelőtt.
Először nézzük a pozitív változásokat… Ma már hála az égnek, a haladó országokban nem illegális melegnek vagy transzszexuálisnak lenni, nem zárják az LMBTQ embereket börtönbe, normálisabb országokban nem viszik őket elmegyógyintézetben vagy más átnevelő táborba. Ezekben az országokban törvénybe ütköző az LMBTQ emberek bántalmazása, meggyilkolása és hátrányos helyzetbe hozása.
Társadalmi és egyéni szinten azonban sok esetben még mindig ott tartunk, ahol száz évvel ezelőtt, és az emberek fejében és lelkében nagyon nagy a káosz és sötétség. Pont közvetlenül azelőtt, hogy belekezdtem a regény olvasásába, láttam egy felhívást a Facebookon. Arra kérték az embereket, hogy írjanak néhány biztató mondatot egy transzszexuális fiatalnak, akit a saját rokonai fenyegettek meg azzal, hogy agyonverik, az édesanyja pedig ahelyett, hogy kiállt volna mellette, a gyerekét hibáztatta. Stephen történetét olvasva azonnal ez a valós eset jutott eszembe, és elszomorodtam, hogy ilyesmi még most, a 21. században is megtörténhet. Megfenyegetnek valakit csak azért, mert transzszexuális, méghozzá a saját családja, és az anya, akinek feltétel nélkül szeretni kéne, inkább eltaszítja magától a gyerekét. :(
Nagyon-nagyon remélem, hogy megérem még azt az időt, amikor a homoszexualitás, biszexualitás, transzszexualitás ugyanúgy átlagosnak számít majd, mint a heteroszexualitás, és nem lesz benne semmi különös. Hiszen az, hogy valami más, nem jelenti azt, hogy rosszabb vagy jobb, sem azt, hogy nem természetes. Csak azt, hogy más. Ahogyan a barna, szőke, vörös, fekete, ősz haj is megfér egymás mellett, és nincsen egyikben sem semmi különös vagy természetellenes, úgy a heteroszexualitás mellett is simán megfér egyenrangúként és természetesként a homoszexualitás, biszexualitás és transzszexualitás.
Ezt a könyvet azoknak ajánlom, akik szeretnének egy szépirodalmi, igényes, gyönyörű stílusú regényt olvasni egy még ma is kényesnek számító témáról, és egy emberről, akinek az általam olvasott könyvek szereplői közül a legszebb lelke van.
Kedvenc karakterek: Stephen, Sir Philip.
Kedvenc jelenet: amikor Mary megkéri Stephent, hogy ne küldje el.
Kedvenc idézetek:
„Azt mondta: - Mit gondolsz, apa, lehetnék én is férfi, ha nagyon-nagyon akarnám – vagy ha imádkoznék?
Sir Philip ilyenkor mosolygott, és ugratta egy kicsit, azt mondta, egy nap majd Stephen is szép ruhákra vágyik, de ez az ugratás mindig szelíd volt, ezért nem is fájt.
Máskor azonban komolyan figyelte a lányát, tenyerét erős, horpadt álla köré fonva. Figyelte, amint a kutyákkal játszik a kertben, figyelte a mozgásában megnyilvánuló különös erőt, hosszú tagjait – magas volt a korához képest -, meg ahogyan a fejét tartja széles vállai között. Homlokát ráncolva eltűnődött, vagy hirtelen odakiáltott neki: - Stephen, gyere csak!
És Stephen ment boldogan, várva, mi mondanivalója van a számára; de Sir Philip legtöbbször csak magához ölelte egy percre, majd hirtelen elengedte.”
„Stephen pedig azonmód felélénkült, főleg ha át kellett vágniuk az utcán. Jobbra, majd balra pillantott, a képzelt járműforgalmat ellenőrizve, és Anna könyöke alá illesztette a tenyerét.
- Gyere csak velem – rendelkezett -, és vigyázz a pocsolyákkal, nehogy átázzon a cipőd – kapaszkodj belém, anya!
És Anna érezte a kis kezet a könyöke alatt, és arra gondolt, milyen különös, hogy ilyen erősek ezek az ujjak; erősek és határozottak, mint Sir Philip ujjai, és ez valahogy mindig elborzasztotta.”
„- Hogy merészeled? Hogy merészeled… az anyámat! – dadogra. Magánkívül volt a dühtől, csak egyetlen cél vezérelje, hogy alaposan eltángálja Rogert.
(…)
- Pimasz fráter! – kiabálta. – Most elagyabugyállak! – Összeszorított öklét rázta Roger felé, aki elhátrált az asztaltól.
A dühöngő Stephen nevetséges volt buggyos ruhájában, csupasz, kemény, fiús alkarjával. Hosszú haja félig kibomlott a szalagból, amely ferdén, mulatságosan lógott rajta. Arca markáns részei még inkább kiemelkedtek most: az erős áll, a nagy, domború homlok, a szépnek nem nevezhető sűrű, vastag szemöldök. És mégis volt benne valami fenséges – hiába látszott abszurdnak, lenyűgöző volt – groteszk és lenyűgöző, mint valami primitív lény, egy zűrzavaros, köztes időszak teremtménye.
- Ki mersz állni velem, te gyáva? – kérdezte, miközben megkerülte az asztalt, és szembefordult kínzójával.
De Roger zsebre vágta a kezét. – Lányokkal nem verekszek! – vetette oda fensőbbségesen. Azzal kivonult a szobából.”
„Stephen felrohant a tanulószobába. – El fogok járni azokra az órákra! – hirdette diadalmasan. – Jövő héten átvisznek Malvernbe, kedden kezdek, és megtanulok vívni, és megölöm a maga sógorát, aki olyan csúnyán bánik a nővérével, és párbajozni fogok a bajba jutott feleségekért, mint a párizsi férfiak, és megtanulok zongorát emelgetni a hasamon, a, izé, rekesztőizmommal, és a hajamat is le fogom vágni! – füllentette a végén, várva a szenzációs hír hatását.
- Bon Dieu, soyez clément! – lehelte Mademoiselle Duphot, az égre emelve a tekintetét.”
„- Téged kaptalak fiamnak – mondta. – Bátor vagy és erős, de azt akarom, hogy bölcs is legyél – a saját érdekedben, Stephen, mert az élethez bölcsességre van szükségünk. azt akarom, hogy barátaid legyenek a könyvek; egy nap még szükséged lehet rájuk, mert… - elbizonytalanodott – mert rájössz majd, hogy az élet nem könnyű, senkinek nem könnyű, és a könyvek jó barátok.”
„Puddle egyedül üldögélt a hálószobájában, olvasta, egyre olvasta Stephen különös fogalmazásait; hol a homlokát ráncolta, hol mosolygott, így hatottak rá ezek a szilaj, ifjonti ömlengések.
Arra gondolt: „Igazi tehetség, született tehetség – és éppen ebben a nagy darab, atletikus teremtésben; de mihez kezd majd a tehetségével? Hiszen ellene van a világ, csak ő még nem tud róla!” És Puddle kétkedve rázogatta a fejét, szánta Stephent és a világot, mindenestül.”
„- Kegyetlenség, igen, Anna, de nem Stephen részéről – a te kegyetlenséged; sohasem szeretted azt a gyermeket.
Komisz, megalázó, rettenetes féligazságok; Sir Philip ismerte a teljes igazságot, de nem merte kimondani. És a léleknek rosszat tesz, ha tudja, hogy gyáva; heves szavakba menekül előle.
- Igen, te, az anyja, üldözöd, kínzod Stephent; néha már azt hiszem, hogy gyűlölöd őt!
- Philip – Úristen!
- Igen, azt hiszem, gyűlölöd; de vigyázz, Anna, mert a gyűlölet gyűlöletet szül, és ne feledd, én kiállok a gyermekem jogaiért – ha őt gyűlölöd, engem is gyűlölnöd kell; ő az én gyermekem. Nem hagyom, hogy egyedül kelljen szembenéznie a gyűlöleteddel.”
„Puddle néha a végsőkig elkeseredett, és egy este nagy tettre szánta el magát. Odamegy a lányhoz, és azt mondja neki: „Én tudom. Én mindent tudok, bennem megbízhatsz, Stephen.” Azután ellátja tanáccsal, és megpróbál bátorságot önteni belé. „Nem vagy se természetellenes, se utálatos, se őrült; éppúgy része vagy annak, amit az emberek természetnek neveznek, mint bárki más; csak tisztázatlan vagy még egyelőre – még nincs meg a helyed a teremtés rendjében. egy nap majd meglesz, de addig is ne borzadj magadtól, higgadtan, bátran nézz szembe önmagaddal. Légy bátor; viseld a terhedet, ahogy csak tudod. És mindenekfelett légy becsületes. Ragaszkodj a becsületedhez azok kedvéért, akik ugyanezt a terhet hordozzák. Az ő kedvükért mutasd meg a világnak, hogy te és ők ugyanolyan önzetlenek és jók vagytok, mint az emberiség többi része. Az életed legyen a bizonysága ennek – óriási életmű lenne ez, Stephen.”
„(…) Soha életemben nem éreztem nőnek magam, és ezt te is tudod – azt mondod, irtózol tőlem, hogy mindig valami testi iszonyt éreztél irántam… Nem tudom, mi vagyok; soha senki sem mondta meg nekem, hogy más vagyok, és mégis tudom, hogy más vagyok – gondolom, ezért érzel úgy, ahogyan érzel. És én megbocsátom neked ezt, pedig te és az apám hoztátok létre ezt a testet – de azt sohasem fogom megbocsátani, hogy azt akartad, szégyelljem a szerelmemet. Nem szégyellem, nincs bennem szégyen. – Vadul dadogni kezdett. – Jó volt, és – és tiszta és semmit sem kértem cserébe – csak szerettem tovább, reménytelenül…”
„Puddle átölelte Stephen meghajló vállát, és azt mondta: - Neked feladatod van – gyere hát, teljesítsd! Mivel az vagy, ami vagy, még előnyöd is származhat belőle. Egyedi, kettős belátással írhatsz – férfiakról is, nőkről is, személyes tudásod alapján. Semmi sincs egészen elromolva, semmi sincs egészen elveszve, ezt bizton tudom – mindnyájan a természet részei vagyunk. Egy nap majd felismeri ezt a világ, de addig még sok munka vár rád. Azokért, akik olyanok, mint te, csak nem olyan erősek és tehetségesek, légy bátor, bírj el a feladattal, és én segíteni fogok neked, Stephen.”
„Egyvalamire megtanította Stephent az élet: nem szabad hagyni, hogy az emberek megérezzék, ha félsz tőlük. Az egyén félelme vérszag a sokaságnak, mert az ősi vadászösztön nehezen hal ki az emberiségből – jobb szembenézni az ellenséges világgal, mint egy pillanatra is hátat fordítani neki.”
„Ám aki írónak született, annak minden a hasznára válik – szegénység és gazdagság, jóság és gonoszság, öröm és bánat, mind hasznára válik – így a Morton miatt érzett fájdalom, amely Stephen lelkébe égett, fényes, forró lángra kapott, és ő mindent ennek fényénél írt, nagyon tisztán látva.”
„Igen, útjába akar állni az önelégült világ magabiztos viselkedési szabályaival, amelyeket bátran megszeghetnek a pöffeszkedők, a magukat illegetők, akiket mindenki normálisnak tekint. Nyakára hághatnak az ezreknek, akik, Isten tudja, mi okból, nem olyannak teremtettek, mint ők; büszkén háborodhatnak fel a másféléken, büszkén hirdethetik, hogy az ő ítéletük a mérvadó. Vaskos, sőt ocsmány bűnöket követnek el, olyanok, mint a buja állat – és mégis ők számítanak normálisnak. És még a legocsmányabbik is megvetően mutogathat őrá, sőt, meg is tapsolják érte.
- Az Isten verje meg őket! – motyogta.”
„ – Milyen félkegyelműen ítéljük meg a természetet! Szabályokat hozunk, és természetnek nevezzük, azt hajtogatjuk, hogy a természet így, a természet úgy – félkegyelműek! A természet megy a maga feje után, és fityiszt mutat nekünk”
„Mintha csak a háború félelméből merítettek volna sokan bátorságot, a Stephenhez hasonlók közül sokan előbújtak üregükből, előbújtak a napvilágra, és szembenéztek hazájukkal. „Itt vagyok, elfogadsz vagy elutasítasz?” És Anglia elfogadta, nem kérdezett tőle semmit – mert erős volt és hatékony, be tudta tölteni egy férfi helyét, és szervezni is tudott, hiszen létfontosságú volt számára, hogy kifejlessze ezt a tehetségét. Anglia azt mondta: „Köszönöm. Éppen terád van szükségem… pillanatnyilag.”
„A háború és a halál feljogosította őket az életre, és az élet íze édes volt az ínyükön. Később eljön majd a keserűség, a csalódás, a kiábrándulás, de ezek a nők soha többé nem hagyják visszaűzni magukat az üregeikbe és odúikba. Megtalálták önmagukat – így áll váratlan bosszút a háború forgataga.”
„Én azok közül való vagyok, akiket az Úr megbélyegzett. Megbélyegzett vagyok, jel van rajtam, mint Káinon. Ha eljössz énhozzám, Mary, a világ megundorodik tőled, üldözni fog, tisztátalannak nevez. Szerelmünk állhatatos lehet mind a sírig, és azon túl is – de a világ tisztátalannak fogja nevezni. Nem ártunk eleven lénynek szerelmünkkel; megértésben és irgalmasságban még tökéletesebbek leszünk a szerelmünk által; de mindez nem fog megvédeni téged a világ ostorától, amely legnemesebb tetteidtől elfordítja a szemét, és csak romlottságot, utálatost lát benned. Tanúja leszel, hogy férfiak és nők bemocskolják egymást, és bűnök terhét gyermekeikre örökítik. Hűtlenséget, hazugságot és csalást fogsz látni azok között, akikre helyeslően tekint a világ. Látni fogod, hogy sokan megkeményednek szívükben, mohókká, önzőkké, kegyetlenekké és kéjsóvárakká válnak; és akkor hozzám fordulsz majd, és azt mondod: »Te meg én méltóbbak vagyunk a tiszteletre, mint ezek. Miért üldöz minket a világ, Stephen?« És én azt fogom válaszolni: »Mert ebben a világban csak az úgynevezett normálisaknak jár türelem.«”
„Tombolva szorította ökölbe a kezét. Meddig tarthat még az üldöztetés? Meddig ül még tétlenül az Úr, és tűri Teremtése megsértését? Meddig tolerálja még a nevetséges állítást, hogy az inverzió nem része a természetnek? Hiszen, ha létezik, mi egyéb lehetne? Minden, ami létezik, része a természetnek!”
Értékelés: IMÁDOM.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
Röviden összefoglalva, a történet egy Stephen Gordon nevű fiúról szól, aki női testbe született az 1800-as évek végén. A szülei gazdagok, egy Morton Hall nevű birtokon élnek. Az édesapa Stephen kisgyerekkora óta sejti, hogy mi is a helyzet vele, mitől „más” a „kislánya”, mint a többi kislány, és ettől csak még jobban óvja és imádja Stephent. Az édesanya viszont már szinte születésekor ösztönösen eltaszítja magától, mert érzi, hogy valami „nem stimmel” vele. Stephen gyerekkora így is viszonylag boldogan telik, ám mikor Stephen felnőve beleszeret egy másik nőbe, a titok felszínre kerül.
Egy barát születése
A történet a születésétől a harmincas éveiig mutatja be Stephen életét, vagyis olvasóként végigkövethettem élete első harmincvalahány évét, ezáltal pedig igazán megismerhettem, és megszerethettem őt. Stephen nagyon jó ember. Pont olyan, mint az édesapja: becsületes, intelligens, jószívű és gondoskodó. Persze neki is megvannak a hibái, például a túlzott önfeláldozás, de egy nagyon szerethető karakter.
Olvasás közben olyanná vált számomra, mint egy barát, átéreztem és megértettem a gondolatait, érzéseit, vágyait és félelmeit. Amikor a könyv végére értem, szó szerint hiányérzetem támadt, amely a mai napig nem múlt el. Néha azon kapom magam, hogy elgondolkozom, vajon mi történhetett Stephennel a könyv vége után. Vajon hogyan képzelte el Hall Stephen életének további részét? És ilyenkor szörnyen sajnálom, hogy nem egy kortárs íróról van szó, akit esetleg megkereshetnék a kérdéseimmel.
Szülők és szülőpótlékok
Stephen édesapja egy igazi kincs. Olvasás előtt azt feltételeztem, hogy majd ő lesz az, aki teljesen kiakad a gyereke transzszexualitásán, úgyhogy mikor kiderült, mennyire szereti Stephent, nagyon kellemesen csalódtam. Sir Philip egy igazi apa, igazi szülő, aki feltétel nélkül szereti a gyermekét, bármitől megvédi, és mindig kiáll mellette. Ha egyszer mégis férjhez mennék, egy ilyen férfit szeretnék magam mellett tudni, a gyerekeim mellett pedig egy ilyen apát.
Stephen édesanyja, Lady Anna, már koránt sem ilyen jó szülő. Már a legelején megérzi a gyereke „másságát”, de ahelyett, hogy foggal-körömmel védené őt, ahogyan egy igazi anyának kéne, inkább eltaszítja magától. Amikor pedig Stephennek védelemre lenne szüksége, nem kapja meg tőle, sőt, a nő olyasmiket mond Stephennek, amiknek egy anya száját sosem lenne szabad elhagynia.
Van Stephen életében még két nő, akik amolyan szülői hatással voltak rá. Két házi tanítónőről van szó. Az első Mademoiselle Duphot, aki Stephen kisgyerekkorát kíséri végig. Ő tanítja meg az alapokra, ám mivel nagyon-nagyon szereti Stephent, így kicsit elkényezteti, ráhagy egy csomó mindent, és emiatt Stephen elhanyagolja a tanulmányait. A második Miss Puddleton, aki Stephen tinédzserkorában érkezik Mortonba, és nemcsak tanítóvá, hanem egyfajta pótanyává válik Stephen életében. Pontosan tudja, mi játszódik le Stephenben, mert ő is hasonlókon ment keresztül fiatalon. Épp ezért félti, támogatja, oktatja Stephent. Mindig azt mondja neki, csak a tudása, intelligenciája és írói tehetsége menthetik meg őt, ezekre kell támaszkodnia.
Leszbikus vagy transzszexuális
Miután elolvastam a könyvet, utánanéztem a neten a különböző véleményeknek, és sokban fiús leszbikusként írnak Stephenről, a regényt pedig a leszbikus irodalomhoz sorolják. Én ezzel nem értek egyet. Stephen gyerekkorától kezdve fiú szeretne lenni, amikor nem kényszerítik rá a lányos viselkedést, akkor ösztönösen fiúként cselekszik. A testét is sokszor torznak, csúnyának találja, elsősorban a nőies jellege miatt. Szóval nemcsak egyszerűen egy fiús lány, hanem egy női testbe született lélek, aki fiúnak, később pedig férfinek érzi magát. És nem csak azért, mert a fiúk és férfiak szabadabbak, olyasmikkel foglalkozhatnak, amikkel Stephen is szeretne, hiszen akkor testi értelemben nem vágyna férfivá lenni, csak az előjogaikat akarná.
A transzszexualitást bizonyítja az is, hogy Sir Philip erről témáról olvas könyveket, még ha nincs is nevén nevezve a dolog. Pontosan tudni akarja, hogy mi is történik a gyerekével, és az egyik könyv, amit olvas konkrétan a férfi testben lévő női, és a női testben lévő férfi lélekről szól.
A szerelem az szerelem
Stephen az odaadó, gondoskodó, önzetlen szerelmes egyik példája, mindezt pedig szintén az édesapjától örökölte. Apró kisgyerekként is már ez jellemző rá: amikor gyermeki tisztasággal „beleszeret” az egyik cselédlányukba, azért imádkozik, hadd vegye át tőle a lábában lévő betegséget és fájdalmat. Későbbi szerelmei esetében pedig ugyanígy viselkedik. Ez egyfelől szép és irigylésre méltó, másfelől néha megráztam volna egy kicsit, hogy oké, oké, de gondolj már magadra is, a saját boldogságodra.
Megértem, hogy mit miért tett, megértem, hogy ilyen az igaz szerelem és ilyen egy velejéig becsületes ember, mégis fájt látnom Stephen szenvedéseit. Olvasóként én neki kívántam boldogságot, és mindenki más boldogsága csak másodlagos volt.
Ennek ellenére úgy gondolom, bár több Stephenhez és Sir Philiphez hasonló férfi élne a világon. Mi, nők sokkal boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak lehetnénk ilyen kedves, önzetlen emberek feleségeiként, társaiként.
Hasonló emberek barátsága
Valérie Seymour az a személyiség, aki körül Párizsban kialakul egy művészi-baráti társaság LMBTQ és az őket elfogadó emberekből. Olvastam már néhány könyvet hasonló művészi körökről, de eddig ez a baráti kör volt számomra a legszimpatikusabb. Valérie már csak azért is szimpatikus, mert míg a többi művészi társaság életében fontos szerepet játszott az alkohol és a drogok, addig Valérie utálja az ilyen tudatmódosítókat, és a saját partijain például nem is szolgáltat fel alkoholos italt. Ez pedig józan művészlélekként számomra egy hatalmas jó pont.
Bevallom őszintén, íróként, művészlélekként mindig nagyon vágyakoztam egy ilyen régimódi művésztársaságba, amelyben az emberek egy része teljesen elvont, másik részük realista, de mindegyikükben van valami különleges. Persze manapság is léteznek művészekből álló csoportosulások, ám valahogy sosem éreztem ezt a fajta vágyódást közéjük. Talán, mert romantikus lélekként mindig a múltba, egy régi kor világába vágyódom, és ezt a mai, modern kort, a benne élő emberek többségével ritkán érzem hasonszőrűnek hozzám.
Jonathan Brockett karaktere is érdekes volt, főképp azért, mert hasonlított a személyisége az enyémhez. Néha szüksége volt a társaságra, a középpontban volt, nap mint nap meglátogatta a barátait és részt vett az életükben, néha pedig hónapokra eltűnt, és csak az írással foglalkozott. Ami nagyon tetszett, hogy a barátai ezért nem haragudtak rá, nem taszították el, megértették, hogy ő ilyen, erre van szüksége a boldogsághoz. És tudták, hogy mindentől függetlenül, ha bajba kerülnek, segítségre van szükségük, akkor számíthatnak Jonathanra, mert jó barát, aki ha néha magányra is vágyik, a szükség idejében segítő kezet nyújt. Igazából ez az egész baráti-művészeti társaság azért volt szimpatikus számomra, mert nemcsak látszólag, hanem valóban elfogadóak voltak egymással.
Jaime és Barbara sztorija, amolyan történet a történetben. Megismerhetjük a gyerekkorukat, hogy hogyan szerettek egymásba, hogyan menekültek el otthonról, hogy együtt élhessenek, mennyit kellett nélkülözniük és szenvedniük. Igaz, sokkal rövidebben olvashatunk róluk, mint Stephen életéről, Hall mégis elérte, hogy megszeressem őket. A történetük, a szerelmük egyszerre meseszerű és valóságos, gyönyörű és szomorú, felemelő és megrázó.
Ők testesítik meg az akkor élt LMBTQ embereknek a szegény rétegét. Mert hát, Stephennek van vagyona, saját háza, pénzkereseti lehetősége, vagyis hiába kitaszított, nem kell nélkülöznie. Ezzel szemben Jaime és Barbara konkrétan a nincstelenséget választották, csak hogy együtt élhessenek. Valahol egyébként megértem Jaime önérzetét, hogy nem volt hajlandó pénzbeli segítséget elfogadni a gazdagabb barátaiktól, hiszen annyiszor megfosztották már őket a méltóságuktól pusztán azért, mert egymást szerették, hogy önként nem akarta odaadni a méltóságuk még egy darabkáját. Valahol pedig úgy gondolom, van az a pont, ahol az embernek segítséget kell kérnie, és ez a pont nálam az, amikor már nem csak én, hanem egy szerettem is szenved.
Jelen és múlt
Többek között azért is olvastam el ezt a regényt, hogy megtudjam, mennyit változott a világ a regény ideje óta, és úgy látom, bizonyos szempontból történtek pozitív változások, más szempontból pedig pont olyan elmaradottak vagyunk, akár száz évvel ezelőtt.
Először nézzük a pozitív változásokat… Ma már hála az égnek, a haladó országokban nem illegális melegnek vagy transzszexuálisnak lenni, nem zárják az LMBTQ embereket börtönbe, normálisabb országokban nem viszik őket elmegyógyintézetben vagy más átnevelő táborba. Ezekben az országokban törvénybe ütköző az LMBTQ emberek bántalmazása, meggyilkolása és hátrányos helyzetbe hozása.
Társadalmi és egyéni szinten azonban sok esetben még mindig ott tartunk, ahol száz évvel ezelőtt, és az emberek fejében és lelkében nagyon nagy a káosz és sötétség. Pont közvetlenül azelőtt, hogy belekezdtem a regény olvasásába, láttam egy felhívást a Facebookon. Arra kérték az embereket, hogy írjanak néhány biztató mondatot egy transzszexuális fiatalnak, akit a saját rokonai fenyegettek meg azzal, hogy agyonverik, az édesanyja pedig ahelyett, hogy kiállt volna mellette, a gyerekét hibáztatta. Stephen történetét olvasva azonnal ez a valós eset jutott eszembe, és elszomorodtam, hogy ilyesmi még most, a 21. században is megtörténhet. Megfenyegetnek valakit csak azért, mert transzszexuális, méghozzá a saját családja, és az anya, akinek feltétel nélkül szeretni kéne, inkább eltaszítja magától a gyerekét. :(
Nagyon-nagyon remélem, hogy megérem még azt az időt, amikor a homoszexualitás, biszexualitás, transzszexualitás ugyanúgy átlagosnak számít majd, mint a heteroszexualitás, és nem lesz benne semmi különös. Hiszen az, hogy valami más, nem jelenti azt, hogy rosszabb vagy jobb, sem azt, hogy nem természetes. Csak azt, hogy más. Ahogyan a barna, szőke, vörös, fekete, ősz haj is megfér egymás mellett, és nincsen egyikben sem semmi különös vagy természetellenes, úgy a heteroszexualitás mellett is simán megfér egyenrangúként és természetesként a homoszexualitás, biszexualitás és transzszexualitás.
Ezt a könyvet azoknak ajánlom, akik szeretnének egy szépirodalmi, igényes, gyönyörű stílusú regényt olvasni egy még ma is kényesnek számító témáról, és egy emberről, akinek az általam olvasott könyvek szereplői közül a legszebb lelke van.
Kedvenc karakterek: Stephen, Sir Philip.
Kedvenc jelenet: amikor Mary megkéri Stephent, hogy ne küldje el.
Kedvenc idézetek:
„Azt mondta: - Mit gondolsz, apa, lehetnék én is férfi, ha nagyon-nagyon akarnám – vagy ha imádkoznék?
Sir Philip ilyenkor mosolygott, és ugratta egy kicsit, azt mondta, egy nap majd Stephen is szép ruhákra vágyik, de ez az ugratás mindig szelíd volt, ezért nem is fájt.
Máskor azonban komolyan figyelte a lányát, tenyerét erős, horpadt álla köré fonva. Figyelte, amint a kutyákkal játszik a kertben, figyelte a mozgásában megnyilvánuló különös erőt, hosszú tagjait – magas volt a korához képest -, meg ahogyan a fejét tartja széles vállai között. Homlokát ráncolva eltűnődött, vagy hirtelen odakiáltott neki: - Stephen, gyere csak!
És Stephen ment boldogan, várva, mi mondanivalója van a számára; de Sir Philip legtöbbször csak magához ölelte egy percre, majd hirtelen elengedte.”
„Stephen pedig azonmód felélénkült, főleg ha át kellett vágniuk az utcán. Jobbra, majd balra pillantott, a képzelt járműforgalmat ellenőrizve, és Anna könyöke alá illesztette a tenyerét.
- Gyere csak velem – rendelkezett -, és vigyázz a pocsolyákkal, nehogy átázzon a cipőd – kapaszkodj belém, anya!
És Anna érezte a kis kezet a könyöke alatt, és arra gondolt, milyen különös, hogy ilyen erősek ezek az ujjak; erősek és határozottak, mint Sir Philip ujjai, és ez valahogy mindig elborzasztotta.”
„- Hogy merészeled? Hogy merészeled… az anyámat! – dadogra. Magánkívül volt a dühtől, csak egyetlen cél vezérelje, hogy alaposan eltángálja Rogert.
(…)
- Pimasz fráter! – kiabálta. – Most elagyabugyállak! – Összeszorított öklét rázta Roger felé, aki elhátrált az asztaltól.
A dühöngő Stephen nevetséges volt buggyos ruhájában, csupasz, kemény, fiús alkarjával. Hosszú haja félig kibomlott a szalagból, amely ferdén, mulatságosan lógott rajta. Arca markáns részei még inkább kiemelkedtek most: az erős áll, a nagy, domború homlok, a szépnek nem nevezhető sűrű, vastag szemöldök. És mégis volt benne valami fenséges – hiába látszott abszurdnak, lenyűgöző volt – groteszk és lenyűgöző, mint valami primitív lény, egy zűrzavaros, köztes időszak teremtménye.
- Ki mersz állni velem, te gyáva? – kérdezte, miközben megkerülte az asztalt, és szembefordult kínzójával.
De Roger zsebre vágta a kezét. – Lányokkal nem verekszek! – vetette oda fensőbbségesen. Azzal kivonult a szobából.”
„Stephen felrohant a tanulószobába. – El fogok járni azokra az órákra! – hirdette diadalmasan. – Jövő héten átvisznek Malvernbe, kedden kezdek, és megtanulok vívni, és megölöm a maga sógorát, aki olyan csúnyán bánik a nővérével, és párbajozni fogok a bajba jutott feleségekért, mint a párizsi férfiak, és megtanulok zongorát emelgetni a hasamon, a, izé, rekesztőizmommal, és a hajamat is le fogom vágni! – füllentette a végén, várva a szenzációs hír hatását.
- Bon Dieu, soyez clément! – lehelte Mademoiselle Duphot, az égre emelve a tekintetét.”
„- Téged kaptalak fiamnak – mondta. – Bátor vagy és erős, de azt akarom, hogy bölcs is legyél – a saját érdekedben, Stephen, mert az élethez bölcsességre van szükségünk. azt akarom, hogy barátaid legyenek a könyvek; egy nap még szükséged lehet rájuk, mert… - elbizonytalanodott – mert rájössz majd, hogy az élet nem könnyű, senkinek nem könnyű, és a könyvek jó barátok.”
„Puddle egyedül üldögélt a hálószobájában, olvasta, egyre olvasta Stephen különös fogalmazásait; hol a homlokát ráncolta, hol mosolygott, így hatottak rá ezek a szilaj, ifjonti ömlengések.
Arra gondolt: „Igazi tehetség, született tehetség – és éppen ebben a nagy darab, atletikus teremtésben; de mihez kezd majd a tehetségével? Hiszen ellene van a világ, csak ő még nem tud róla!” És Puddle kétkedve rázogatta a fejét, szánta Stephent és a világot, mindenestül.”
„- Kegyetlenség, igen, Anna, de nem Stephen részéről – a te kegyetlenséged; sohasem szeretted azt a gyermeket.
Komisz, megalázó, rettenetes féligazságok; Sir Philip ismerte a teljes igazságot, de nem merte kimondani. És a léleknek rosszat tesz, ha tudja, hogy gyáva; heves szavakba menekül előle.
- Igen, te, az anyja, üldözöd, kínzod Stephent; néha már azt hiszem, hogy gyűlölöd őt!
- Philip – Úristen!
- Igen, azt hiszem, gyűlölöd; de vigyázz, Anna, mert a gyűlölet gyűlöletet szül, és ne feledd, én kiállok a gyermekem jogaiért – ha őt gyűlölöd, engem is gyűlölnöd kell; ő az én gyermekem. Nem hagyom, hogy egyedül kelljen szembenéznie a gyűlöleteddel.”
„Puddle néha a végsőkig elkeseredett, és egy este nagy tettre szánta el magát. Odamegy a lányhoz, és azt mondja neki: „Én tudom. Én mindent tudok, bennem megbízhatsz, Stephen.” Azután ellátja tanáccsal, és megpróbál bátorságot önteni belé. „Nem vagy se természetellenes, se utálatos, se őrült; éppúgy része vagy annak, amit az emberek természetnek neveznek, mint bárki más; csak tisztázatlan vagy még egyelőre – még nincs meg a helyed a teremtés rendjében. egy nap majd meglesz, de addig is ne borzadj magadtól, higgadtan, bátran nézz szembe önmagaddal. Légy bátor; viseld a terhedet, ahogy csak tudod. És mindenekfelett légy becsületes. Ragaszkodj a becsületedhez azok kedvéért, akik ugyanezt a terhet hordozzák. Az ő kedvükért mutasd meg a világnak, hogy te és ők ugyanolyan önzetlenek és jók vagytok, mint az emberiség többi része. Az életed legyen a bizonysága ennek – óriási életmű lenne ez, Stephen.”
„(…) Soha életemben nem éreztem nőnek magam, és ezt te is tudod – azt mondod, irtózol tőlem, hogy mindig valami testi iszonyt éreztél irántam… Nem tudom, mi vagyok; soha senki sem mondta meg nekem, hogy más vagyok, és mégis tudom, hogy más vagyok – gondolom, ezért érzel úgy, ahogyan érzel. És én megbocsátom neked ezt, pedig te és az apám hoztátok létre ezt a testet – de azt sohasem fogom megbocsátani, hogy azt akartad, szégyelljem a szerelmemet. Nem szégyellem, nincs bennem szégyen. – Vadul dadogni kezdett. – Jó volt, és – és tiszta és semmit sem kértem cserébe – csak szerettem tovább, reménytelenül…”
„Puddle átölelte Stephen meghajló vállát, és azt mondta: - Neked feladatod van – gyere hát, teljesítsd! Mivel az vagy, ami vagy, még előnyöd is származhat belőle. Egyedi, kettős belátással írhatsz – férfiakról is, nőkről is, személyes tudásod alapján. Semmi sincs egészen elromolva, semmi sincs egészen elveszve, ezt bizton tudom – mindnyájan a természet részei vagyunk. Egy nap majd felismeri ezt a világ, de addig még sok munka vár rád. Azokért, akik olyanok, mint te, csak nem olyan erősek és tehetségesek, légy bátor, bírj el a feladattal, és én segíteni fogok neked, Stephen.”
„Egyvalamire megtanította Stephent az élet: nem szabad hagyni, hogy az emberek megérezzék, ha félsz tőlük. Az egyén félelme vérszag a sokaságnak, mert az ősi vadászösztön nehezen hal ki az emberiségből – jobb szembenézni az ellenséges világgal, mint egy pillanatra is hátat fordítani neki.”
„Ám aki írónak született, annak minden a hasznára válik – szegénység és gazdagság, jóság és gonoszság, öröm és bánat, mind hasznára válik – így a Morton miatt érzett fájdalom, amely Stephen lelkébe égett, fényes, forró lángra kapott, és ő mindent ennek fényénél írt, nagyon tisztán látva.”
„Igen, útjába akar állni az önelégült világ magabiztos viselkedési szabályaival, amelyeket bátran megszeghetnek a pöffeszkedők, a magukat illegetők, akiket mindenki normálisnak tekint. Nyakára hághatnak az ezreknek, akik, Isten tudja, mi okból, nem olyannak teremtettek, mint ők; büszkén háborodhatnak fel a másféléken, büszkén hirdethetik, hogy az ő ítéletük a mérvadó. Vaskos, sőt ocsmány bűnöket követnek el, olyanok, mint a buja állat – és mégis ők számítanak normálisnak. És még a legocsmányabbik is megvetően mutogathat őrá, sőt, meg is tapsolják érte.
- Az Isten verje meg őket! – motyogta.”
„ – Milyen félkegyelműen ítéljük meg a természetet! Szabályokat hozunk, és természetnek nevezzük, azt hajtogatjuk, hogy a természet így, a természet úgy – félkegyelműek! A természet megy a maga feje után, és fityiszt mutat nekünk”
„Mintha csak a háború félelméből merítettek volna sokan bátorságot, a Stephenhez hasonlók közül sokan előbújtak üregükből, előbújtak a napvilágra, és szembenéztek hazájukkal. „Itt vagyok, elfogadsz vagy elutasítasz?” És Anglia elfogadta, nem kérdezett tőle semmit – mert erős volt és hatékony, be tudta tölteni egy férfi helyét, és szervezni is tudott, hiszen létfontosságú volt számára, hogy kifejlessze ezt a tehetségét. Anglia azt mondta: „Köszönöm. Éppen terád van szükségem… pillanatnyilag.”
„A háború és a halál feljogosította őket az életre, és az élet íze édes volt az ínyükön. Később eljön majd a keserűség, a csalódás, a kiábrándulás, de ezek a nők soha többé nem hagyják visszaűzni magukat az üregeikbe és odúikba. Megtalálták önmagukat – így áll váratlan bosszút a háború forgataga.”
„Én azok közül való vagyok, akiket az Úr megbélyegzett. Megbélyegzett vagyok, jel van rajtam, mint Káinon. Ha eljössz énhozzám, Mary, a világ megundorodik tőled, üldözni fog, tisztátalannak nevez. Szerelmünk állhatatos lehet mind a sírig, és azon túl is – de a világ tisztátalannak fogja nevezni. Nem ártunk eleven lénynek szerelmünkkel; megértésben és irgalmasságban még tökéletesebbek leszünk a szerelmünk által; de mindez nem fog megvédeni téged a világ ostorától, amely legnemesebb tetteidtől elfordítja a szemét, és csak romlottságot, utálatost lát benned. Tanúja leszel, hogy férfiak és nők bemocskolják egymást, és bűnök terhét gyermekeikre örökítik. Hűtlenséget, hazugságot és csalást fogsz látni azok között, akikre helyeslően tekint a világ. Látni fogod, hogy sokan megkeményednek szívükben, mohókká, önzőkké, kegyetlenekké és kéjsóvárakká válnak; és akkor hozzám fordulsz majd, és azt mondod: »Te meg én méltóbbak vagyunk a tiszteletre, mint ezek. Miért üldöz minket a világ, Stephen?« És én azt fogom válaszolni: »Mert ebben a világban csak az úgynevezett normálisaknak jár türelem.«”
„Tombolva szorította ökölbe a kezét. Meddig tarthat még az üldöztetés? Meddig ül még tétlenül az Úr, és tűri Teremtése megsértését? Meddig tolerálja még a nevetséges állítást, hogy az inverzió nem része a természetnek? Hiszen, ha létezik, mi egyéb lehetne? Minden, ami létezik, része a természetnek!”
Értékelés: IMÁDOM.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
Nyereményjáték:
A magány kútja egyike azon híres köteteknek, amelyet betiltottak megjelenése után. Játékunkban más híres, betiltott könyveket keresünk. A turné állomásain rövid leírást találtok ezekről a könyvekről, történetükről, hogy miért és hol voltak beitltva. A Rafflecopter megfelelő sorába a művek szerzőjét s címét kell beírni.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
Leírás a játékhoz:
Először folyóiratban sorozatban jelent meg, aztán Párizsban Shakespeare & co híres könyvesbolt adta ki a teljes regényt. Amerikába úgy csempészték be a példányokat, sőt készült belőle kalóz kiadás is és el is égették, de mágjára dobták még Írországban, Angliában és Kanadában is. A modernista irodalom egyik legjelentősebb művének tartják, ami egyetlen napon játszódik.
Állomáslista:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése