~ Sárga könyves út ~

2020. január 21., kedd

Karen M. McManus: Tartsd meg a titkot – Blogturné


Karen M. Mcmanus, a nagy sikerű Lehull a lepel írónője új ifjúsági thrillerrel érkezett, mely szintén a Maxim Kiadó gondozásában jelent meg. A Tartsd meg a titkot középpontjában egy rejtélyes kisváros áll, ahol évekkel ezelőtt titokzatos körülmények között gyilkoltak meg egy fiatal lányt. Amikor a tinédzser ikerpár, Ellery és Ezra ideköltöznek, a titkok nyomába erednek, hogy felderítsék azokat, mielőtt a múlt árnyai újból lecsapnának. Tartsatok hét bloggerünkkel, és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott három példány egyikét! 

Miért választottam ezt a könyvet?

Korábban olvastam már Karen M. McManustól a Lehull a lepel című regényt, amely nagyon tetszett, igazi jó ifjúsági krimi volt, ezért azt reméltem, hogy ez a regény is hasonlóan kellemes olvasmány lesz számomra.


Első gondolatok


A regény nyelvezete, stílusa pontosan azt adta számomra az első perctől, amit elvártam tőle. Rögtön beindult a titkokkal és rejtélyekkel teleszőtt krimiszál, amely bekapcsolta az agyamat, és arra késztetett, hogy amikor csak van egy kis szabadidőm, továbbolvassam a történetet.


Kicsit féltem attól, hogy az írónő elköveti azt a hibát, amit sok krimiíró, és ugyanazon sablon alapján építi fel a történetét, mint az előzőt, valamint ugyanazt a poént lövi el a végén, amelyet abban is, és azonnal rá fogok jönni arra, ezúttal ki a tettes. Agatha Christie-vel vagyok így, szeretem a könyveit, de sosem olvasok el két A. C. könyvet egymás után, mert ha az elsővel ráéreztem újra az írónő észjárására, akkor a másodikban már simán rájövök a legelején, hogy ki a tettes. Szerencsére itt nem ez volt a helyzet. McManusnak sikerült egy teljesen más helyzetet felállítani, totál más karakterekkel és csavarral, mint az előző könyvében.


Történet

Ellery és az ikertestvére, Ezra Echo Ridge kisvárosába érkezik a nagymamájukhoz, mivel az édesanyjuk elvonóra került. Az anya lelkileg szét van esve már régóta, mivel neki is volt egy ikertestvére, de még tinédzserkorukban nyoma veszett, a család pedig úgy gondolja, meggyilkolták. Ugyanis az eset után néhány évvel egy másik lány is eltűnt, de az ő holttestét megtalálták, valaki megfojtotta.

Alighogy Ellery és Ezra megérkeznek, a nagyi házához vezető úton máris egy holttest fogadja őket. Valaki újra emberekre kezd vadászni, fenyegető üzeneteket hagy, és rettegésben tartja az egész kisvárost. Konkrétan Elleryt is megfenyegeti az egyik üzenetében.

A megfojtott lány megölésével anno meggyanúsították az exfiúját, de nem tudták rábizonyítani a bűncselekményt. Az új gyilkosságok azt a látszatot keltik, hogy ezúttal az exfiú öccse, Malcolm a tettes, azonban Ellerynek tetszik a srác, és bár nem bízik benne teljesen, nem akaródzik elhinnie, hogy ő gyilkolja az embereket.

A történéseket két szemszögből követhetjük végig. Az egyik szemszög természetesen Elleryé. A másik pedig a meggyanúsított Malcolmé. Mindkettejük szála nagyon érdekes, főképp azért, mert mindkét karakternek erős családi motivációik vannak, mégis mindketten másképp állnak a gyilkosságokhoz. Ellery az őt ért fenyegetések miatt egyfelől fél, másfelől imádja a krimiket, igazi nyomozóként jár az agya, így izgatja is őt, ki lehet a tettes. Nem mellesleg mindig is frusztrálta, hogy nem tudja, mi történhetett anno a nagynénjével, és nem tudja, hogyan segíthetne a testvére elvesztése miatt lelkileg szétesett anyján. Ezzel szemben Malcolm legszívesebben kimaradna az egészből, mert pontosan látta, hogyan gyanúsítják, vallatják, fenyegetik, közösítik ki a bátyját, amikor évekkel ezelőtt rá vetült a gyanú. Fél attól, hogy a családja élete ismét pokollá válik, hogy megint kitaszítja őket a közösség. Ám mivel nem tud kimaradni a történésekből, mert valaki mindig úgy alakítja a szálakat, hogy pont a közepükben legyen, muszáj kiderítenie, ki akarhatta korábban bemártani a bátyját, és ki akarja most őt rácsok mögött látni.

Sok lehetséges gyanúsított van a könyvben, sok olyan is, akik bár nem gyilkosok, bőven van vaj a fejükön vagy valami titkuk, amit nem akarnak napvilágra hozni. Szóval mindenki gyanús, és az ember szinte a történet végéig nem tudja biztosan, hogy ki a gyilkos, és kinek van más oka arra, hogy rejtélyesen viselkedjen.

Egy rejtélyt sikerült kitalálnom, ez Elleryvel és Ezrával kapcsolatos volt. A többinek viszont sikerült meglepnie. A gyanúsítottjaim között volt az is, aki a főkolompos, de annyi gyanúsítottam volt, hogy lényegében nehezen maradhatott volna ki közülük.


Szóval ez egy klassz krimi volt, sok gyanúsítottat felvonultatott, akiknek sikerült megmozgatni az agyamat, végül nem sikerült konkrétan kitalálnom a tettes személyét, mégis logikusan volt felépítve az egész sztori.


Karakterek

Ellery érdekes főszereplő karakter volt. Okos lány, akit érdekelnek a bűnügyek, logikusan gondolkozik, ám mivel érzelmileg befolyásolt többféle szempontból is, ezért sokszor téves következtetéseket von le. Tetszett a szerelmi szála Malcolmmal, olyan kis kedves, romantikus, aranyos jeleneteik voltak, pont ifjúsági regénybe illők.

Malcolm karakterét is megkedveltem. Teljesen együtt tudtam érezni vele. Borzalmas lehet, amikor megvádolnak valamivel, és hiába tudod, hogy nem igaz, a többség nem hisz neked, úgy néznek rád, mint egy véres rongyra. Az ilyesmivel majdnem ugyanúgy tönkre lehet tenni egy ember életét, mint azzal, hogy meggyilkolják egy szerettét.

A többi karakter igazából gyanúsított mellékszereplő. Voltak köztük szimpatikus emberkék, és olyanok is, akiket a valóságban is simán elkerülnék, mert irritálnának vagy megijesztenének. Akadtak köztük kissé klisés karakterek, pl. az iskola menő csajai, vagy a meleg legjobb barát és hasonlók, de voltak izgalmasabb, egyedibb szereplők is, pl. Malcolm bátyja.

Az egyetlen, amit talán kicsit hiányoltam a karakterkidolgozás terén, hogy Ezra több szerepet kaphasson. Végig ott volt Ellery mellett, de inkább csak úgy, mint egy bútordarab, egy árnyék. Nem igazán láttam, hogy külön személyisége lenne, vagy legalábbis nem részletesen kidolgozott személyisége. Én belőle kicsit többre vágytam volna.

De úgy egyébként elégedett voltam a karakterekkel, főképp, hogy tényleg annyi titkot rejtegettek, és így izgalmassá tették a sztorit.


Hogy tetszett a könyv?

Izgalmas, pörgős, jól felépített krimi volt klassz karakterekkel. Nagyon szórakoztató, agymozgató olvasmány.

Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.


Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Azoknak, akik kedvelik a jól összerakott krimiket tinédzser karakterekkel vegyítve, és az ő egyéni drámáikkal, gondjaikkal, örömeikkel megfűszerezve.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT 


Nyereményjáték:

A regény főhősei ikrek, így mi is további könyves ikerpárok nyomába eredünk. Minden állomáson találtok egy könyvet, a feladatotok pedig, hogy beírjátok az ikerpár tagjainak keresztneveit a rafflecopter doboz megfelelő helyére!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Könyv a játékhoz: Böszörményi Gyula: Az időkút


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

01. 08. Olvasónapló
01. 12. Könyvvilág
01. 14. Csak olvass!
01. 16. Readinspo
01. 18. Spirit Bliss Sárga könyves út


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése