~ Sárga könyves út ~

2020. július 13., hétfő

Erdőszelfi – Vándortábori versek – Blogturné


A Móra Kiadó idén nyáron egy nem mindennapi verses antológiával készült az ifjú olvasók számára. Ebben a kötetben 17 kortárs költő 45 verssel igyekszik kedvet csinálni az ifjúságnak a természet, a kirándulás, a táborozások nyújtotta feledhetetlen élmények átéléséhez. Tartsatok velünk a Blogturnén, és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott két példány egyikét a könyvből! 


Miért választottam ezt a könyvet?

Nos, a versek világában nem igazán vagyok otthon, a kortárs versekében még kevésbé. De mivel nyitott vagyok mindenre, és imádom megismerni a világot, ezért úgy gondoltam, épp itt az ideje, hogy ezen a téren is olvassak egy kicsit. Mivel ez egy humoros, aranyos kötetnek tűnt, és írt bele verset Finy Petra, Tóth Krisztina és Lackfi János (akiktől korábban már olvastam egy keveset és tetszett, amit írtak), ezért választottam ezt a könyvet.


Első gondolatok

Nem vagyok egy kirándulós típus. Sőt, a rovarfóbiám miatt valószínűleg frászt kapnék, ha kitennének egy erdős helyen, hogy most akkor táborozunk. Szeretem a fákat, a virágokat, de egyetlen nyugodt pillanatom sem lenne kint, a természetben, biztos, hogy nem tudnám élvezni. Viszont a könyvben lévő verseket a táborozásról nagyon élveztem. Ha a valóságban nem is, a gondolataimban szívesen jártam a természetet a kötetbe kerülő verseknek köszönhetően. Az illusztrációk pedig csak kiegészítették ezt az élményt, főképp, hogy elég humorosra sikeredtek.


A kötetről


A könyv három fejezetre osztja a verseket: Erdei iskola, Kicsi állat, Indián gyerekek. Az első és utolsó fejezet lényegében a táborozásról, a természetről, a táborozó gyerekekről szól, a középső pedig az állatokról (és egy jetiről).


Vannak olyan versek, amik rímelnek, vannak, amik nem. Vannak, amelyek a tájat írják le, vannak, amelyek egy szituációt, érzést. Van, amelyik nyelvi játékokat tartalmaz, akadnak meglepőek, és olyanok is, amelyek csak kellemesen elringatnak a képzelt természet lágy ölén.


Nekem egyfelől azok a versek tetszettek igazán, amik olyan jó kis rímesek voltak. Amiket kirándulás közben menetelve, ütemre lehetne mondani, és elterelné az figyelmemet arról, hogy meleg van, itt egy bogár, ott egy bogár, fáj a lábam és hasonlók. Pl.: Kiss Ottó Bálint apu intelmei kirándulni vágyó ifjakhoz című versét a fejemben is úgy olvastam fel, hogy annak volt egyfajta klassz ritmusa, és ez jól elszórakoztatott. De ugyanígy voltam Varró Dániel Kirándulgató, Lackfi János Suhanó kenusok és Szabó T. Anna Kirándulóinduló című versével is.

Másfelől azok a versek jöttek be, amik valamilyen módon meg tudtak lepni vagy találtam bennük egy kis fricskát. Például Hevesi Judit három egymáshoz kapcsolódó versében egy lány, Saci, egy fiú, Patrik és az erdő szemszögéből is megírja a kirándulást és Saci meg Patrik egymáshoz való vonzódását. Nekem nagyon bejött, hogy végül az erdő szemén át is láthattam az eseményeket. Ahogyan Tóth Krisztina Szúnyogriasztó dala is tetszett, mert az elbeszélője konkrétan a szúnyoggal beszélget vicces formában.

Végül pedig azokat bírtam, amikben volt valami nyelvi játék, poén. Finy Petra például klasszul eljátszott a gém-game, valamint a gőte-Goethe szópárral.

A költők egyébként szépen összehozták a természetet a modern világgal. Bár a verseknek köszönhetően az erdőben járhatunk, mégis megjelenik bennük a szelfi, a mobiltelefon, az e-mail, a tablet. Ez egyáltalán nem zökkentett ki, sőt, bár már a 30-asokhoz tartozom, mégis otthonosnak, megmosolyogtatónak éreztem. Szerintem a fiatalok is annak fogják, és jót derülnek majd azon, hogy tényleg mennyire függünk a technikától, mégis jól tudjuk érezni magunkat nélküle is időnként. Ez egyfajta fricska a mostani generációknak, de nem gonosz, hanem inkább aranyos és önironikus is.


Hogy tetszett a könyv?

 
Bár maga a téma nem áll túl közel hozzám, lévén, ahogy fentebb is írtam, nem vagyok egy kirándulgatós típus, de a versek igazán tetszettek. Volt köztük olyan, ami jobban, de mindegyiket élveztem. És biztos, hogy fogok még olvasni a kötetben található költőktől mást is.


Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki szeretne klassz, humoros, közben mégis elgondolkoztató verseket olvasni a túrázásról, erdőről, állatokról, és persze rólunk, a természetbe kikerülő emberekről.


Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT 


Nyereményjáték:

Mostani játékunk során a kötetben szereplő versek címeit keressük. A bejegyzésekben elrejtettünk néhány kiemelt betűt, a feladat pedig az, hogy ezeket helyes sorrendbe téve alkossátok meg az egyes versek címeit, és ezeket írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő helyére. Minden vers címe egy szóból áll és természetesen kapcsolódik valamilyen módon a táborozáshoz.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

07. 13. Spirit Bliss Sárga könyves út

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése