~ Sárga könyves út ~

2020. október 4., vasárnap

Rebecca Serle: Öt év múlva decemberben – Blogturné

 


 

Idén jelent meg a Central Könyvek gondozásában Rebecca Serle Öt év múlva decemberben című szívszorító regénye. Tartsatok bloggereinkkkel, ismerjétek meg Ti is ezt a kötetet és ha mellétek áll a szerencse meg is nyerhetitek a kiadó által felajánlott példányt.


Miért választottam ezt a könyvet?

Alapjában véve nem vagyok oda a romantikus regényekért. Csak akkor veszem kézbe őket, ha van valami plusz a történetükben, ami miatt mégis felkeltik az érdeklődésemet. Ennek a könyvnek a fülszövegével sikerült ezt elérnie. Az áll benne, hogy a főszereplő előre megálmodja, mi fog történni vele a jövőben. Kíváncsi voltam, miért képes erre, azt reméltem, valamiféle fantasyszál vagy egyéb érdekes magyarázat áll a háttérben.
 

Véleményem a könyvről

Röviden a történet egy Dannie Kohan nevű jogásznőről szól, aki éppen megkap egy nagyon jó állást, együtt él egy rendes férfival, akivel eljegyzik egymást, vagyis úgy tűnik, sínen van az élete. Aztán az eljegyzése éjszakáján elalszik, és öt évvel később egy idegen lakásban, egy idegen férfi mellett ébred. Fogalma sincs hogy került oda, mi történt a régi életével, de úgy tűnik neki, hogy az új élete és az új férfi igazán boldoggá teszi őt. Amikor felébred a jelenben, próbálja elfelejteni az álmát, de nem képes rá, aztán négy és fél év múlva összefut az álombeli férfival, Aaronnal. A probléma csak az, hogy a legjobb barátnője, Bella mutatja be neki, mint a saját élete szerelmét.

Őszintén szólva a fülszöveg alapján ezt a könyvet én egy romantikus regénynek hittem némi fantasyszállal. De duplán tévedtem. Az alaptörténet tagadhatatlanul érdekesnek tűnt, nagyon kíváncsi voltam, hogyan és miért is álmodta meg Dannie a jövőjét, valamint hogy tényleg úgy alakul-e majd minden, ahogyan az álomban volt. De az első kérdésemre nem kaptam meg a választ (a másodikra pedig nemleges választ reméltem). A történet nem adott magyarázatot Dannie álmodóképességére. Nem is értem, mi értelme volt ennek az álomjelenetnek, mert nélküle is tökéletesen meg lehetett volna írni a regényt. Dannie az álom nélkül is találkozna Aaronnal, az álom nélkül is szimpatikusnak találhatná, és az álom nélkül is lelkifurdalása lehetne emiatt, és gyötrődhetne az érzései helyességén, valamint azon, hogy talán nem a megfelelő életet éli éppen.

A romantikus regény zsánerben is tévedtem, mert bár Dannie találkozik a valóságban is Aaronnal, mégsem kettejük szerelméről szól a regény. Aaron szerelmes Bellába, és Bella is szerelmes a férfiba. Onnantól kezdve, hogy ez tudatosult bennem, elképzelni sem tudtam, hogyan válhatna valóra Dannie álma. Már nem is akartam, hogy megtörténjen, mert Bella és Aaron tökéletesen összepasszoltak.
 
Épp ezért szinte megkönnyebbültem, amikor rájöttem, hogy ez valójában nem egy romantikus regény. Ahogy fentebb is említettem, nem igazán vagyok oda ezért a zsánerért. Azokért a regényekért viszont annál inkább, amelyek női sorsokról szólnak. Ez a regény pedig pont ilyen.
 
Dannyie karakterével egy olyan fiatal nő van a sztori középpontjában, aki keresi önmagát, a neki kijelölt utat, amely végén ott várhatja a boldogság. A történet lényegében azt mutatja meg, hogyan jön rá szép lassan, hogy a látszólag tökéletes élete nem teszi őt elégedetté. Szimplán csak megszokta, de a megszokás nem egyenlő a boldogsággal. Az oldalakon pedig végigkövethetjük, hogyan válik végül képessé arra, hogy kiszakadjon a megszokásból, és bevállalja az ismeretlen jövő bizonytalanságát.

Ami érdekes, hogy Dannie-nek tényleg nincs rossz élete. A vőlegénye kedves, törődik vele, jót akar neki, szereti, támogatja a karrierjének építésében. Vagyis látszólag tökéletes pasi. De az érzéseket nem lehet irányítani. Van, hogy a tökéletes pasi nem az a pasi, akit szeretni tud az ember. Sajnos. Viszont ezekből a kapcsolatokból a legnehezebb kilépni, mert az embernek lelkifurdalása van. Hiszen össze kéne tennie a két kezét, hogy ilyen párja és élete van, nem igaz? Dannie története azt mutatja meg, hogy a látszólagosan boldog valójában nem egyenlő a boldoggal, és nem ragadhatunk benne, ha valóban meg akarjuk találni az életünk értelmét.

Ezen kívül a barátság is fontos témája a regénynek. Dannie-t próba elé állítja az élet a legjobb barátnőjével, Bellával szemben többféle módon is. Meg kell tanulnia, hogy nem mindig irányíthatja a dolgokat, másokat pedig végképp nem. Akkor sem, ha szeretetből tenné.

Az álomjelenet megvalósulása kicsit másképp történt, mint Dannie álmában, amit nem bánok. Viszont azt kicsit bánom, hogy végül megvalósult. Annyira hangsúlyos volt a történetben, hogy Bella és Aaron mennyire szeretik egymást, hogy szívesebben vettem volna, ha az álom csak álom marad.

A történet legvégének viszont nagyon örültem. A delikáteszboltos történésekkel egyedi és reális véget kapott a sztori. Számomra így volt igazán megnyugtató a lezárás. Azok után, ami Bellával történt, nem tudtam volna másképp elképzelni az utolsó oldalakat.
 

Hogy tetszett a könyv?

Bár egy romantikus regényre számítottam némi fantasyszállal, végül nem azt kaptam. Ez egy nő útkereső fejlődéstörténete. De ez nekem határozottan pozitív csalódást okozott. Örülök, hogy többet kaptam annál, amit eredetileg vártam.

Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.
 

Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akiket nem a romantika érdekel, hanem az emberi, főképp a női lélek mélysége. A problémáink, gondjaink, vágyaink, félelmeink.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT 
 


 
Nyereményjáték:

A könyvben fontos szerepet játszik Dannie álma, így a mostani játéknál az álmok kerülnek előtérbe. Minden állomáson találtok egy idézetet, nincs más dolgotok, mint megírni a Rafflecopter megfelelő sorába könyv íróját és címét.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)



Idézet a játékhoz:

Sehol nem ismerheted meg jobban az embereket, és sehol nem tudhatsz meg többet a gyenge pontjaikról és titkaikról, mint az álmaikban.



Állomáslista:

10. 02. Csak olvass!
10. 04. Spirit Bliss Sárga könyves út
10. 06. Sorok között
 

a Rafflecopter giveaway

 

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése